Förtelmes február

Miután a tavalyi évet úgy kezdtük, hogy mindkét gyereknek felváltva volt hörghurutja, és az egész januárt végigbetegeskedték, idén nagyon örültem, hogy mind az ünnepeket, mint a januárt megúsztuk betegség nélkül.

Nos nem örülhettem sokáig, mert azzal, hogy február 2-án Reginát hazaküldték ebéd után, mert hányt, el is kezdődött a kálváriánk. Másnapra Ninna belázasodott, aztán jött a köhögés, nátha. A doktornéni csak sima megfázást diagnosztizált, így semmi különlegeset nem kaptunk rá. Ahogy azt várni lehetett, Ninna után Martin következett, és bár nála is csak megfázást állapítottak meg, azért mindketten átestek egy antibiotikum kúrán, mire kiláballtak a betegségből.
És mivel mindkét gyerek a láztól, a nem alvástól, és úgy egyébként is átment matrica-üzemmódba, ezért logikus volt, hogy most én sem úszom meg a dolgot. Bár én maradtam a jó kis Coldrexnél és a Sinupretnél, nekem is majdnem 2 hét volt, mire felgyógyultam.

Örültem, hogy végre minden újra a régi, Regina megy oviba, Martin szépen eszik (mert bár formás kis emberke, mindig a súlyával állunk hadilábon, mert még mindig nem éri el az 1 évesnél előírt nagykönyvi súlyát), és én is túléltem ezt a két hetet, de sajnos nem tartott sokáig.
Martin összeszedett valami entero virust, amitől először nem evett, aztán akkorára dagadt a szája, hogy Kelemen Anna megirigyelhette volna egy friss ajakfeltöltés után, és végül mindenféle hólyagok jelentek meg a száján kívül-belül.

Tehát megint következett 1 hét nem alvás, nem evés, matrica-üzemmód. A dolog szépsége megint csak az, hogy én is elkaptam. Bár nekem külső jelei nem voltak, de a gyomromra rendesen ráment, így a folyamatos gyomorfájás mellett enni sem tudtam, és amit ettem, az is hamar távozott.
Most, február 29-én, remélem végre magunk mögött hagyjuk nem csak a februárt és a telet, hanem végre a betegeskedős időszakot is.