2. hónap

Méretek:
Súly: 4510g
Hossz: 59 cm (10 hetes)
Fejkörfogat:

Történések:
2012. január 12.
Az első látogatás a doktor néninél. Meg kell mondjam, teljes mértékben meg vagyok elégedve a Kisasszonnyal. Egy hang nélkül, nézelődve, mosolyogva tűrte, ahogy megvizsgálják és megméregetik. És természetesen dicsérik és dicsérik és dicsérik. Én pedig büszkén újságoltam Mininek, hogy tökéletes gyerekünk van.
A délutánt hatalmas sétával töltöttük Juditka barátnőm, és a 2 hónapos Panna társaságában. 2 és fél órát sétáltunk a környéken, sok felfedezést tettem az utcák akadálymentesítésével kapcsolatban, de talán ez majd megér egy külön bejegyzést.

2012. január 13.
A születésnapom, méghozzá a 31. Bár ezt már nem nagyon szoktam hangoztatni, hiszen jó családi szokás szerint 28-nál én is abbahagytam a számolást. A mai nap kicsit szeles volt, de terveink voltak, így nyakunkba vettük a várost Édesanyámmal hármasban. Mono némi nézegetés után elaludt a jó levegőn, így aztán még egy étteremben elfogyasztott ebéd is belefért az ünneplésbe. Mire hazaértünk, már szakadt a hó, ebben az évben először.

2012. január 18.
Nem hiába nézte töretlen lelkesedéssel a Mono az öcséméktől kapott napocskás játékot, ma megvilágosodott, és rájött, hogy a játék két oldalán lelógó valamit nem véletlenül akasztották oda, és ha a kezecskéjével megüti, akkor azok zörögnek. A felfedezés új értelmet adott a játéknak, hiszen most már nem csak nézi a fényeket, de kedvére hadonászik, és örül, hogy újabb hangokat tud előcsalni a fura szerkezetből.
Ma megtörtént az első fodrászkodás is. Na nem olyan igazi, csak egy kis tincset nyisszantottunk le a már fogyatkozó babahajból, hogy történelmet csináljunk belőle, és belekerüljön a babanaplóba.

2012. január 19.
Mini hazajött a hétvégére, de mivel a Mono már aludt este 10-kor, ezért csak egy puszit adhatott a lányának. Aztán az éjszakai etetés alkalmával Mini ment a Picurért, és a Mono egy hatalmas mosollyal üdvözölte az apját, amivel egy szempillantás alatt levette a lábáról.

2012. január 21-22.
A hétvége nagyon eseménydús volt. Szombat délelőtt Mini unokatesója, és a családja látogattak meg minket. Mivel a másfél éves Olivérnek játékkal nem nagyon, fiúknak való dolgokkal pedig pláne nem szolgálhattunk, ezért a TV-t hívtuk segítségül. Olivér egy pillantás alatt beleszeretett a Baby Einsteinbe, és úgy nézte, mutogatott és kacagott rajta, mint akit hipnotizálnak. Ahogy Mini szokta mondani, azt hiszem megtaláltuk a gyerekeken ezzel a műsorral az OFF gombot.
Szombat délután az Öcsémék érkeztek egy közös szülinapozásra, és egy "ottalvós bulira". Ami azt jelentette, hogy két pici gyerekkel kellett megbirkóznunk, ami főleg éjszaka jelentett problémát, mivel Gergő már átaludta volna az éjszakát, ha Regina nem reklamált volna még éjjel 2-3 óra fele egy kis étkezésért. Így aztán mire Édesanyám vasárnap délelőtt megjött, a családja helyett négy kómás felnőttet és két nyűgös csöppséget talált. Szerencsére a hétvége jól, és a fáradság ellenére mókásra sikeredett.
Vasárnap délután még egy gyors vendégünk volt Mini nagynénje személyében, aki a hivatalos látogatást majd későbbre halasztotta a családjával, de mivel az ajándék most időszerű, ezért azt már előre megkaptuk. A pihenőszék Mononál nagy sikert aratott, és nekem is nagy segítség, ha szem előtt akarom tartani a Picit, és nekem szükségem van mind a két kezemre.(pl. főzésnél, vasalásnál) Fel is merült bennem a kérdés, hogy ez kinek pihenő a babának, vagy az anyának?

2012. január 25.
A 6 hetes kontroll időpontja. Így aztán míg én a kórházban várakoztam a soromra, addig Édesanyám vigyázott a Monora. Ami azt jelentette, hogy kis élete folyamán először töltött nélkülem másfél órát. Ha az éhenhalás nem lett volna elég indok, hogy hiányoljon, az este folyamán szinte le sem vette rólam a szemét, nehogy eltűnjek még egyszer.

2012. január 31.
A kötelező hallásvizsgálat és ultrahang napja. Időpontra mentünk, de időben elindultunk, mert a győri kórház számomra mindig olyan, mint egy labirintus, csak éppen Ariadné fonalával nem rendelkezem. A kórházban folyamatban lévő átépítések hatására még inkább kezdtem magam egy labirintusban érezni, ahol táblák és nyilak segítségével tájékozódhatunk. Második nekifutásra sikerült is a megfelelő leágazás megtalálni, és a hallásvizsgálat helyén kikötni, ami minden bizonnyal a kórház legeldugottabb részén lévő legkisebb szobában zajlott. A Mono éppen aludt, de a vizsgálatot végző hölgy szerint, ez csak jó, mert legalább hamarabb végzünk. Beledugott egy műszert a fülébe, ami egy nagy pipával jelezte, hogy rendben van a Pici hallása, és az egész vizsgálat nem tartott 1 percig.
Ezután újra nyakunkba vettük a kórházat, és megkerestük az ultrahang helyét, ahol majd egy órát vártunk, míg a rendes rendelési idő letelik, és foglalkozni kezdtek a babákkal.
A vizsgálat maga és a vizsgálatot végzők finoman szólva sem bababarátok. A sötét vizsgálóban egy szivacssablonnak nekinyomva kifeszítik a babákat, miközben a vizsgálatot végző kiabál az asszisztensekkel, akik meg vannak lepődve, hogy egy kétségbe esetten síró csecsemő bepisil, főleg, mikor a veséjét vizsgálják. A vesék és a csípők ultrahangos vizsgálata nem tartott fél percnél tovább, úgyhogy úgy gondolom, csak akkor találtak volna valamit, ha valami nagyon nagy baj lenne. De szerencsére ezt is letudtuk.

2012. február 10.
Mini február 9-én ismét hazajött, és mintha a Mono megérezte volna, a szokásos fél 9-es elalvás helyett este 10-ig fenn volt, és most megvárta az apját.
Másnap programunk volt, mentünk baba-masszázsra. Bár én úgy terveztem, hogy majd Mini hajtja végre az utasításokat, és masszírozza a Monot, de ő inkább csendes megfigyelőként, és a Mono szórakoztatásában vette ki a részét a dologból. A Mono nagyon élvezte, ahogy az olajjal végigsimogattam a kis testét, és közben összebarátkozott a bemutató-babával.

A masszázs aztán meghozta nyugtató hatását, mert egy hatalmas alvással pihente ki a "fáradalmakat".

2012. február 11.
 A két-hónapos "szülinap".
 És az első nagy kirándulás kezdete, amiről majd a "Kirándulós" résznél beszámolok.

 Általánosságok:
A tudomány: (innen)
6 hetes:

Intenzív növekedési szakasz- a baba éhesebb, követelőzőbb, fejét és szemét a fény felé fordítja, ingadozás nélkül tartja a kobakját.

Fejét 1-2 másodpercig vonalban tudja tartani törzsével, amikor háton fekvésből karjánál fogva ülő helyzetbe húzzuk.

Érdeklődését, jókedvét ficánkolással, rugdalózással, tagjai ide-oda dobálásával mutatja ki. Elégedettségének jeleként kezd bugyborékolásra emlékeztető hangokat adni, gurgulázik, kissé kitolja nyelvét félig nyílt ajkai közül. Ez amolyan előgőgicsélés: gyakorolja a hangadást, szabályozza légzését. Ez az együttes lesz később a beszéd alapja, ám egyelőre a mozgást nem kíséri hang.Könnyekkel sír.

Kialakul a két szemmel való látás, mivel a szemizmok, amelyek a szemgolyókat mozgatják, elég erősek és összehangolj ák a nézés irányát.

Tanácsos újra megvizsgáltatni csemeténket a gyermekorvossal, mert ekkorra már kifejezetten láthatók az esetleges fejlődési rendellenességek.

A BCG oltás "megered" a szúrás helyén, a bal vállon. Először egy lilán elszíneződő, később felfakadó /tiszta gézlappal védjük a sebet/ csomócska keletkezik, amely hegesedéssel gyógyul. Ez a jele annak, hogy az oltás eredményes volt, az ellenanyag-termelés megindult. Ha ez nem történik meg, ismét oltani kell.

Játékai: a kiságy és a pólyázó fölé függesztett színes tárgyak /pl. kerek arc szemekkel egy lufira festve/.

2 hónapos:

Jobban kinyújtja a testét, tekintetével megpróbálja követni a mozgó színes tárgyakat ."legérdekesebb tárgy" számára az emberi arc, amire automatikusan rámosolyog.

Szereti a hangot adó tárgyakat. Ha a kezében tartja, kapcsolatba hozza keze mozgását azzal, amit lát és amit hall. Fejét néhány percig meg tudja tartani hason. Még nem tud különbséget tenni a saját teste és másoké között. Ha anyja ujját fogja, nem tekinti külön testrésznek. Nem tud különbséget tenni a belső érzetek és a külső észlelések között sem.

Kialakulóban van a napi evés-alvás-ébrenlét ritmus. Próbáljuk összehangolni a család és a baba ritmusát, de ha nagy a különbség, alkalmazkodjunk a piciéhez. Egyre több időt tölt ébren, ilyenkor csendben nézelődik.

Felfedezi első "játékát"- a kezét, amely hosszú hetekig legkedveltebb tevékenysége lesz. Eleinte csak nézegeti, majd egyik öklével megmarkolja a másikat és a kettőt egyszerre mozgatja, forgatja, tanulmányozza /ne zavarjuk meg elmélyült tevékenységében!

Ajánlott oltást / HIB - agyhártya- és gégefőgyulladás ellen / kaphat

 

  
Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
Az alvással még mindig nem vagyunk kibékülve. Hol végigalussza szinte az egész éjszakát, és még 7 óra alvás után sem úgy ébred, mint aki éhes, hol pedig pontosan 3 óránként szívszaggató sírásban tör ki, mert éhen akar halni. Az éjszakákkal azonban még mindig jobban boldogulunk, mert a napközbeni alvás nagyon nehezen megy, mivel túl érdekesnek találja a Mono a világot ahhoz, hogy bármiről is lemaradjon.
Az ágyban alvás közben mostanában hihetetlen pozíciókat tud felvenni, és általában arra ébred, hogy nekimegy valamelyik falnak, és nem tud továbbmenni, ami aztán ébredéshez vezet.

Az evés továbbra is a kedvenc elfoglaltságai egyike. Néha úgy érzem magam, mint az afrikai törzsek asszonyai, akik csak magukra kötik a gyereket, és a pici akkor lakmározhat, amikor kedve tartja.

A fürdetés még mindig a nap fénypontja. A Kisasszony úgy heverészik a kiskádban, és várja, hogy locsoljam a vízzel, mint a nagyok, és közben fülig ér a szája. Aztán mikor vége a lubickolásnak, és már a kis lábujja sem ér bele a vízbe, abban a pillanatban görbül le a szája, és jön a reklamálás. Akkor aztán gyorsnak kell lenni, hogy hamar a szájába kerüljön valami (leginkább a cici), és abbamaradjon a sírás-rívás.
Az első hetekben sima vízzel mosdattam a Monot, aztán kb. két alkalommal fürdettem a gyógyszertári fürdetővel, de a finom babaillat helyett olyan kórházi "szaga" lett, hogy száműztem is a fürdetőt, és gyorsan be is szereztem egy Gabi újszülötteknek való fürdető gélt.Mikor Mini itthon van, minden este el is mondta fürdetés után, hogy milyen jó illata van a Mononak.

Ügyeskedés - fejlődés:
A tankönyv szerint egy 4-6 hetes csecsemő kb. 10 másodpercig tudja tartani a fejét. Hát én lemértem. A mi Kis Porontyunk több, mint 2 percig bámulta hason fekve az éjjeli lámpát, és most már egyre inkább érdeklődik a tárgyak iránt, amihez bizony fel kell emelnie a fejét.
Mivel abban a pár napban, amikor Mini itthon volt, a jól bevett szokások teljesen felborultak, ezért a kiságyban elalvás helyett a Mono inkább Apa mellkasán töltötte a fürdetés utáni időt. Ha viszont látni akarta az apját, nem csak a fejecskéjét, de az egész felső testét is meg kellett emelnie, persze ez még nem  megy huzamosabb ideig, de már egyre gyakrabban próbálkozik.

Új sírásformát vezetett be. Eddig csak volt az a finoman kezdődő, majd szájremegősbe átmenő, végül hatalmas üvöltésben végződő sírás, amibe szinte bele is lilult a kicsi feje, de most van egy "anya valamit nem úgy csinálsz, ahogy nekem tetszik" sírás. Ez sokkal rövidebb, viszont határozottabb, és más a hangsúlya is.

Azért a hangját nem csak a sírásban próbálgatja, mert egyre többet "beszélget" a napocskával, a zenélő-forgón lévő manókkal, vagy amit éppen kinéz magának. Már kész kis nyelvrendszert alakított ki. Minden, ami tetszik, az "eeeeeeeeeeeee". Ha valami nagyon tetszik, az "eeeeeeeeeeeeeöööööööööö", vagy "eeeeeeeeeeeeeeöööööeeeee". Ha pedig valami újdonságot talál, akkor jön az "eeeííííííííííííííííííííí", de valami olyan iszonyatos magas hangon, hogy még szerencse, hogy nincsenek kristálypoharaink, mert tuti széttörnének.

Legújabb tudománya, hogy a kis kezével megtalálja a száját, és ha már megtalálta, megpróbálja beletuszakolni. Nagyon kitartóan próbálkozik, hogy vajon az egész ökle belefér-e a szájába, ami nem kis nyálelválasztással jár.
A védőnő szerint már most látszik, hogy a jobb kezét sokkal többet és ügyesebben használja, úgyhogy nagy valószínűséggel jobb kezes lesz.

A játékok is egyre jobban érdeklik. A napocskás játékból sikerült olyan dallamokat elővarázsolni, amiket eddig nem "énekelt", amire igencsak rácsodálkozott, de nem csak ő, hanem én is. Édesanyámmal azóta sem tudjuk, hogy csinálta, de igyekszem kilesni.
A játszószőnyeg színes figurái és zörgői is egyre jobban lekötik.


Orvososdi:
Sajnos nem sokáig maradt eseménytelenül ez a rész.
Mono szeme alatt egy pattanás a váladékozás miatt elfertőződött, és egy hétvége alatt szegényemnek olyan piros és duzzadt lett a szeme, hogy alig látott ki rajta. A gyerekorvos aztán írt fel szemcseppet és krémet, amitől pár nap alatt látványosan javult, de biztos, ami biztos alapon kaptunk a szemészetre is beutalót. Szerencsére a szemész doktornő is ugyan azt mondta, hogy ez egy bakteriális fertőzés, amit bármitől és bárhonnan elkaphatott, és a már használt szemcsepp és krém hatására el fog múlni.

Kirándulós:
Február 11-12-én megvolt nem csak az első hosszabb kirándulásunk, de az első máshol töltött éjszakánk is. Azok után, hogy az Öcsémék által itt töltött éjszaka hogy megviselte a babákat (rólunk nem is beszélve), kicsit félve indultam neki az útnak.
Már napokkal előtte listát írtam, hogy semmi fontos dolog ne maradjon itthon, és minden eshetőségre fel legyünk készülve.
A vége az lett, hogy a családi autónak számító Renault Scenic szinte teljesen megtelt, amiből 90% a Mono cuccait tette ki. Vicces belegondolni, hogy egy felnőttnek két napra nagyon sarkalatosan nézve elég egy bugyi és egy fogkefe, addig egy babának teljesen mindegy, hogy két napra csomagolunk, vagy egy hétre, a mennyiség körülbelül ugyanannyit tesz ki.
 A reggeli etetés után indultunk, a Kisasszony szinte végig aludta az utat, így útba ejtettük a Decathlont és az Ikeát is, ahol kicsit kinyújtóztatta magát, majd indultunk tovább Mini szüleihez Kistarcsára.

És innentől kezdve szinte egész hétvégén csak akkor volt a kezemben a Mono, amikor éhes volt, mert kézről kézre járt. Szerencsére a szokatlan környezet, és az idegen ágy sem jelentett problémát, mert a nap végére úgy kifárasztották nagyszülők a Monot, hogy pillanatok alatt elaludt, és éjjel is csak egy evés erejéig kelt fel.
Kiskád hiányában túl vagyunk az első nagykádban való fürdésen, amit nagyon élvezett, hiszen kedvére kapálózhatott, nem ütközött neki semminek.

Divatolós:
Ahogy a Mono egyre nagyobb lesz, egyre felnőttesebb és egyre csajosabb ruhácskákat lehet ráadni. Igen, tudom, hogy ez csak az anyák hóbortja, mert a kis csöppség nagyon jól érzi magát (ha nem sokkal jobban) egy sima kis bodyban, vagy rugdalózóban, és nem kell rájuk adni kis szoknyát, kis ruhácskát, kis farmert, stb., de engem jó érzéssel tölt el, hogy a Mono olyan, mint én, csak kicsiben.

Az anyaságról:
Végre van valaki, aki csodál, és aki számára én vagyok az Anya-Isten. Kis Csöppségem meglát, és egyből fülig ér a szája. Na jó, tudom, hogy nem is nekem szól, csak a kajának, de akkor is jó érzéssel tölt el a dolog. Egyenlőre még Mono több istenhívő, hiszen létezik még laptop-isten, TV-isten, zenélő-forgó-isten, és ami mindent visz, a lámpa-isten. De ami főistenné tesz az istenségek között, hogy ha korog a pocak, akkor csakis az Anya-Isten segíthet.


Az apaságról: 
Mini apasága a hónap nagy részében csak a napi skype-os beszélgetésekben, és az általam küldött képekben merül ki, de ha itthon van, akkor Mono számára újabb istenség kerül a képbe, Apa-Isten személyében.
Természetesen ilyenkor ki van sajátítva a Mono. Apával alszik, játszik, sétál, nekem pedig maradnak a kevésbé mulatságos dolgok, mint pl. a pelenkázás.
Mini a mostani hétvégén újabb szokást vett fel, aminek én annyira nem örültem. Éjjel, és hajnalban nem ébredt fel, mikor én átmentem a gyerekszobába megetetni a Monot. Én csendben kiosontam, majd mikor a Pici visszaaludt, én is visszafeküdtem a helyemre. Éppen hogy újra kezdtem szépeket álmodni, mikor Mini felébresztett, hogy elfelejtettem megetetni a Monot. Mondanom sem kell, hogy bár ilyenkor nem volt éppen a szívem csücske, azért aranyos volt, hogy aggódik, hogy éhen hal a lánya, aki azért annál követelőzőbb, hogy ha éhes, akkor azt ne jelezze félreérthetetlen sírással.

Élet a "bababarát" panellakásban

Bár életem 20 évét panellakásban töltöttem, a 10 év falusi nyugalom után nagyon furcsa volt ismét megszokni a város zajait. A hajnalban induló buszokat, a forgalmat, a nyáron a padon kora reggel beszélgető idős hölgyeket, a ház zajairól nem is beszélve.
Most, hogy Mono megszületett, és én is több időt töltök itthon, és a fülem még inkább ki van hegyeződve (szép magyarosan) ezekre a zajokra. De vegyük csak sorra.

Ahogy az ember nem választhatja meg a rokonait, sajnos a szomszédokra is hasonló szabályok érvényesek. Hát mi meg vagyunk áldva velük.
A közvetlen szomszédságunkban standard vasárnapi program a jó kis húsleves és rántott hús elfogyasztása helyett a veszekedés, ahol elég sűrűn emlegetik egymás édesanyját, és az ajtót olyan lendülettel tudják becsapni, hogy csoda, hogy még nem szakadt ki a tokjából. Ezenkívül rendelkeznek egy kamaszfiúval, aki olyan hangerőn tudja hallgatni a zenét, hogy még be sem szállt a földszinten a liftbe, én már akkor hallom a másodikon, hogy hazaérkezett.

A felettünk lakók hasonlóan idilli családi életet élnek. Itt a pár női tagjának olyan hangja van, hogy a mesékben a boszorkányok megirigyelhetnék azt a visítozást, és ha még ez nem lenne elég, akkor folyamatosan magassarkúban mászkál a lakásban, amit remekül lehet hallani. Ha pedig épp nem veszekedéssel töltik az idejüket, akkor talán a Megasztár következő szériájára gyakorolhatnak, mert a maximum hangerőre feltekert zene mellé olyan hamisan tudnak énekelni, hogy néha azt hiszem, komolyan halláskárosodást szenvedek.

Aztán a lépcsőház rendelkezik egy nagyot halló lakóval is. Ez az én szempontomból költségkímélő, hiszen nem is kell bekapcsolnom a TV-t, hogy tudjam, mi megy benne, vagy ha már egyszer én is nézem, nem kell rá hangot adnom. Ez általában csak akkor szokott gondot jelenteni, ha én mást akarok nézni, mivel akkor az én TV-mnek "túl kell kiabálnia" az övét.
A múltkor például "rádión" hallgathattam meg a Dirty Dancing-et, és bár tudom, hogy ahhoz, hogy csak a szövegből felismerjem, nekem is milliószor meg kellett nézni, de most újra "élvezhettem", és csak a képeket kellett melléje képzelnem.

Arról már nem is beszélek, hogy van néhány lassú felfogású ember a lépcsőházban, aki ha elsőre nem nyílik a bejárati ajtó, akkor nem veszi elő a kulcsát, mert felfogta, hogy zárva van, hanem biztos ami biztos alapon még jónéhányszor megráncigálja. Néha nem tudom, hogy ha én ezt a második emeleten bántóan hangosnak hallom, akkor mit hallhatnak az alattunk lakók.

Aztán mivel egy tízemeletesben elég sok lakás található, ezért elég nagy a valószínűsége annak, hogy valaki mindig talál valami felújítani valót, amit lehet fúrni, faragni, kopácsolni. Természetesen erre is a legmegfelelőbb idő a hétvége ebéd utánja, amikor az ember egy kicsit pihenne, de nem tud, mert szinte arra vár, hogy a szomszéd mikor üti át a falat a nagy munkában.

És ami végleg felteszi a pontot az I-re: Pár napja a lift meghibásodott, és minden egyes fel-le körénél olyan hangokat hallat, mintha az ember a táblán húzná végig a körmét, amitől köztudottan feláll az emberek hátán a szőr. És mivel felettünk még nyolc emelet van, ezért elég sűrűn hallom ezt a hangot.

Így aztán, mikor Mono békésen alszik napközben, vagy épp csak békésen aludna, mert a fent felsoroltak valamelyike zavarja, akkor az én idegeim pattanásig feszülve várják, hogy épp mikor és melyik zajra ébred fel, és alig várom, hogy tavasz legyen, és vihessem falura, ahol a fa alatt madárcsicsergésre aludhat.