Egy gyerek nem gyerek? Avagy a nagy kistesó-kérdés

Az ember tizen-huszon éves korában eltervezi, hogy mikor, hány gyerek, és persze még azt is, hogy milyen neműek. Aztán jön az élet, és általában minden tervét felborítja.

Regina szerencsére pont akkor jött, amikor elterveztük, és azt hiszem, ennél csodálatosabb gyereket nem is adhatott volna nekünk a sors.
DE!
Elméletben szerettünk volna még egy babát, persze így, hogy tudtuk, hogy ez mivel jár, az ember már jobban átgondolja a dolgokat, és talán kicsit fél is tőle, míg az elsőnél csak a dolgok szép és jó oldalát látta, hogy lesz egy édes pici babája.

Aztán jön a nagy kérdés, hogy mégis mikor? Mert ha az első még túl pici, akkor azért nehéz. Ha meg már túl nagy, akkor azért.

Aztán jön a sors, hogy Apa külföldön dolgozik, így ha 2-3 hetente van itthon egy hétvégét, akkor elég nehéz úgy időzíteni, hogy az pont akkor legyen, amikor gyereket kell csinálni, így körülbelül olyan esélyeink voltak, mintha lottóztunk volna. És ha ez még nem lett volna elég, az én 20 éve svájci óra pontossággal működő szervezetem pont most mondta fel a szolgálatot, és úgy döntött, hogy bekavar a hormonjaim működésébe.

Két hónap gyógyszeres kezelés után végre helyre állt a rend, és a sorsra bíztuk magunkat, de mint a hónapok alatt kiderült, mi nem tudunk véletlenül gyereket csinálni.
Eljött a karácsony, és Apa végre itthon volt 3 hetet, és mondhatjuk úgy, hogy minden alkalmat kihasználtunk a babaprojekt érdekében.

Vannak nők, akik azt mondják, hogy az első pillanattól tudták, hogy babát várnak, és vannak, akik még hónapok múlva sem veszik észre.
Reginánál nem éreztem semmit. Késett a menstruációm, megcsináltam a tesztet, és pozitív lett.
Most viszont határozott jelei voltak, hogy valami megváltozott.
Látványosan többet kezdtem el enni, megállt a hajam hullása, ami addig elég drasztikus volt, és egyre jobban kezdtem kitölteni a melltartóimat. Így aztán nem is bírtam kivárni, hogy az elmaradt menstruáció megerősítsen a gyanúmban, már előtte két nappal megcsináltam a tesztet, és bizony  2014. január 14-én (egy nappal a szülinapom után) ott volt az a két csík.

Így aztán elkezdődött életünk egy újabb fejezete, Mono 2.0-vál.

Anya születésnapja

Ma van a születésnapom. Jó családi szokás szerint 28 múltam, de ha nagyon őszinte vagyok, akkor ez már az ötödik 28-ik születésnapom.

Regina reggel a szokásos mesenézéssel, játékkal volt elfoglalva, amikor egyszer csak eszeveszettül keresni kezdte az iPadot. Mikor pedig megtalálta, nagy kutakodásba kezdett a youtube-on, és egyszer csak meghallottam Halász Judit Boldog születésnapot!-ját, amit aztán Regina is elkezdett énekelni.

Hogy hogyan jutott eszébe éppen ma, az rejtély, biztos a női 6. érzéke működött, de az időzítése, valljuk be, tökéletes, és persze könnyekig meghatódtam.

Tűzön, vízen, ajtón át

Ismét egy olyan nap, amikor a kisasszony baromira nem akar ebéd után aludni, pedig délelőtt sétáltunk, ebédet főztünk, takarítottunk, és már majdnem 2 óra volt.
Persze próbáltam a finom módszereket, mesét, együtt alvást, de semmi nem használt. Ekkor közöltem vele, hogy menjen be a szobájába, és foglalja el magát. Regina pedig mint egy kamasz gyerek, megsértődött, és ahogy bement, bevágta maga mögött az ajtót.
Gondoltam lehiggad, aztán kijön, de csak sírt az ajtónál. Kis idő múlva utána néztem a dolgoknak, és kiderült, hogy az én 2 évesemben olyan jó erő van, hogy sikerült úgy becsuknia az ajtót, hogy a zár nyelve beragadt.
Próbáltam kulccsal, szétszedve a kilincset, miközben drága Pici Lányom kétségbe esve sírt az ajtó túloldalán, és hiába mondtam neki, hogy eressze el a kilincset, hogy könnyebb dolgom legyen, nem tudtam neki megmagyarázni.

Nem volt mit tenni, nekifeszültem az ajtónak és az én 40 kilómmal addig-addig nyomtam, míg megadta magát, és a zár úgy ahogy volt, kiszakadt a helyéről.

Így az ajtót sikeresen leamortizáltam, mert egy szép hosszú hasadás lett az oldalán, de a gyerekemet kiszabadítottam a szoba fogságából, és csak ez számít. Olyan szívszorító volt, ahogy ott állt, a babájával a kezében, és csak sírt az ijedségtől (na meg be is kakilt).

Mikor Apának elmeséltem a történteket, csak így kommentálta:
 - Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó erőben vagy.

Apa esete Micimackóval

Hogy milyen gyerekkori trauma miatt, azt nem tudom, de Apa ki nem állhatja Micimackót az ő összes barátjával együtt. Éppen ezért Reginának sem voltak Micimackós dolgai, egy pár hónaposan kapott plüss Malackát kivéve.
Az utóbbi hónapokban azonban Regina valami miatt felfedezte magának Micimackót, vagy ahogy ő mondja, Micikokót.

A Mamától kapott is a Malacka mellé egy plüss Micimackót, és most azzal alszik, sőt mindenhova magunkkal is kell vinni őket.
Aztán a Rossmannban találtam Micimackós Kinder tojást, így már puzzle és pici Micimackó és Zsebi baba is van a gyűjteményben.

Ma pedig Apa letöltötte a Micimackó filmet, és ketten ültek a TV előtt, és miközben Regina kommentálta az eseményeket, Apa nem győzte mondani, hogy mennyire tetszik neki a mese.

Így aztán úgy esett az eset, hogy Apa megbarátkozott Micikokóval.