Martin - 1. hónap

1. hónap

Méretek:
Újszülöttként:
Súly: 3600 g (a kórházból hazahozatalkor 3450 g)
Hossz: 51 cm
Fejkörfogat: 35  cm

1. hónaposan:
Súly: 4370 g
Hossz: 56 cm
Fejkörfogat: 38 cm

Történések:
2014. szeptember 24.
Bár Martin számára teljesen mindegy volt, hol alszik és hol eszik, én már nagyon nem bántam, hogy délelőtt közölte velem az orvosom, hogy ha a gyerekorvosok hazaengedik a babát, akkor ő is hazaenged engem. Mivel mindent rendben találtak, délután 2-kor megkaptuk a zárójelentéseket, és fél 3 után nem sokkal már itthon is voltunk.

Mivel Regina végig mellettem töltötte a kórházi napokat, és hazajövetelkor nagyon megszenvedtük a kiságyban elalvást, ebből tanulva Martin már a kórházban is a saját kis helyén aludt, így itthon sem volt gond az alvással. Gyakorlatilag csak enni ébredt fel.

2014. október 2.
Végre leesett az a fránya köldökcsonk. Bár másodszorra ez a köldök kezelés sem tűnt olyan vészesnek, mint ahogy Reginánál féltem tőle, azért nem bántam, hogy megszabadultunk tőle, és nincs vele macera. A védőnő meg is jegyezte, hogy jó sokáig ragaszkodik a viselőjéhez, de megnyugtattam, hogy Reginánál még tovább tartott, és ahogy visszanéztem, valóban, ő már 19 napos volt, mire leesett neki.

2014. október 6.
Újszülött fotózásra mentünk, bár Martin már 3 hetes volt. Reginánál ez a rész kimaradt, így gondoltam, még utoljára kihasználom az alkalmat. Bíztam benne, hogy Martin közreműködő lesz, hiszen eddig az alvással nem volt gond, és az újszülött fotózás akkor a legjobb, ha a baba alszik. Hát ez nem jött be, mert a vetkőzés során Martin felébredt, és utána már nem sokáig tartott a tűrőképessége, és sem a ringatás, sem egy kis cicizés nem segített, így aztán az igazi babafotók elmaradtak, de így sem panaszkodhatunk, mert nagyon jó képek készültek.

2014. október 8. 
Míg Martin a pocakban volt, akkor is rengeteget kirándultunk, és sok programot csináltunk, ezért ez most sem változott. Az első nagyobb kirándulással nem is vártunk sokat, Reginát elvittük a Mamához nyaralni, mi meg Martinnal hármasban nekivágtunk Bécsnek. Mivel vittük a babakocsi mózeskosár részét is, így a napot kényelmesen tölthette, én pedig rutinos anyukaként a kocsiban etettem, és a csomagtartóban pelenkáztam. A nap végét már kicsit nehezebben viselte, de ennyi utazás után nem is csodáltam, hogy nyűgösebb volt.

2014. október 13.
Sok pihenőt nem hagytunk Martinnak, mert az osztrák főváros után most kis hazánk fővárosát vettük célba. A múltkori városnézéses kirándulás után ez inkább shopping-túra volt, de a mózeskosárban ismét jól viselte az utat, csak akkor reklamált, mikor már üres volt a pocak, így aztán megint volt kocsiban, sőt Mano munkahelyén való etetés is.

2014. október 15.
Elmentünk a kötelező ortopédiai vizsgálatra. Az egész nem tartott 3 percig, és szegény Martin lábacskáit annyira meghajtogatták, hogy azt hittem, a doktornő tövestől tépi ki, Martin meg persze sírással adta a tudtára, hogy nem tetszik neki a helyzet. Természetesen mindent rendben talált, és egy hatalmas papírra ezt írásba is adta.


Általánosságok:Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
Martin nyelvét 3 napos korában fel kellett vágni. Előtte nagyon sokat bukott. Most már ügyesebben eszik, de nincs is könnyű dolga, mert a melleimből annyira jön a tej, hogy szegény alig bírja nyelni.
Fogyasztásban egyébként a testvéréhez hasonlóan messze a nagykönyv szerinti mérték felett teljesít, így alkalmanként 130-150 g-ot eszik alkalmanként.

Nagyon bízom benne, hogy ez alkalommal jó sorba álltam, mikor a gyerekeket osztogatták az égiek, és olyat kaptam, aki jól alszik. Eddig nagyon úgy néz ki, hogy Martin ilyen gyerek, de még mindig félek tőle, hogy ez csak a beetetés, és változni fog a helyzet. Egyenlőre napi 15-17 órát alszik, és mikor fenn van, akkor is csendben nézeget. Gyakorlatilag sírni még alig hallottam, csak mikor már nagyon éhes, vagy fáj a pocija, de egyébként csak némi nyöszörgéssel adja a tudomásomra, hogy valami nem úgy van, ahogy azt szeretné.

A fürdés igényel némi logisztikai bravúrt, lévén egyedül vagyok két gyerekre, és mindkettőnek idejében ágyba kellene kerülnie. Így aztán Martin 5 óra körül szokott fürödni, addig próbálom Reginának valami biztonságos elfoglaltságot keresni. A fürdést, mint minden mást, hatalmas nyugodtsággal fogad. Levetkőzve nagyon fázós, viszont a vízhőmérsékletben szigorúan a 36-37 fokot szereti, ellenben a Regina 41 fokos igényével. Az öltözés nem tartozik a kedvencei közé, de hát férfi, miért is szeretne öltözni, és természetesen addigra a pocak már annyira kiürül, hogy az éhség miatt a türelme is elfogy.

Ügyeskedés - fejlődés:
Reginával ellentétben, Martinnak nem kellett időt fordítania arra, hogy kigömbölyödjön, így természetesen sokkal erősebb is, és már most nagyon szépen kinyomja magát, ha hason fekszik. Nincs is nagyon más választása, ha látni akarja a világot, hiszen szinte első pillanattól kezdve hason aludt. A mosolygás is egyre jobban megy, és imádom, amikor a pici babák ráncolják a homlokukat.

Orvososdi:
Ahogy hazajöttünk, a védőnő is és a doktornő is megtette a kötelező körét, aztán a védőnő még jött minden héten, és beszéltünk a semmiről, merthogy sok újat nem tud mondani, és ezt ő is belátta, így aztán úgy döntött, nem is jönne már többet, én meg buzgón helyeseltem.

Kirándulós: 
Nála nem voltunk olyan óvatosak, mint annak idején Reginánál, de nem is tarthattuk Reginát 3 hétig bezárva a lakásba, így már a kórházból való hazajövetel másnapján sétálni mentünk, és a jó időre való tekintette naponta több órát töltöttünk a levegőn.
Mivel egy újszülöttel még mozogni is könnyű, így megjártuk Bécset és Budapestet is, hiszen megszoptatni, tisztába tenni bárhol lehet (leginkább a kocsiban), a fennmaradó időben meg úgyis alszik.

Divatolós (mert hiába férfi, öltözködni kell):
Annak idején azt írtam, Reginának sok ruhácskája volt. Nagy valószínűség szerint Martinnak 3-szor annyi ruhája van, és már egész kislegényesek. Öltözködni nem nagyon szeret, főleg a sapkákért nem rajong, pedig tekintve, hogy előttünk a tél, jobb lesz, ha hozzászokik. Nagyon furcsa, hogy míg Reginánál legalább másfél hónapnak kellett eltelnie, mire valahogy álltak rajta a legkisebb ruhák, addig Martinnál már pakoltam el kinőtt ruhácskákat.

Az anyaságról:
Bár az érzés  maga, Anyának lenni, már nem ismeretlen előttem, azért egy egész önálló és nagyon aktív gyerkőc mellé most kaptam egy másikat, aki teljes mértékben rám van utalva.
Voltak dolgok, amitől féltem. A Reginánál tapasztaltak után az első 6 héttől nagyon tartottam, a 3 óránkénti etetésektől, és hogy most nem pihenhetek akkor, amikor szeretnék, hiszen ott van egy másik gyerek is. Reginánál szinte alig ettem, a pisilés és a zuhanyzás pedig 2 másodperc alatt zajlott, hiszen állandóan a kezemben volt. Természetesen ez az eshetőség most ki volt zárva, hiszen Reginával is foglalkoznom kellett, és főleg enni kellett adnom neki. És nagyon féltem a gátseb okozta fájdalomtól, hiszen első alkalommal jól megszenvedtem vele.
És ehhez képest jött a kellemes csalódás:
A gátsebem körülbelül egy hétig éreztem, utána semmi.
Az sem jelent problémát, hogy éjjel fel kell kelnem. Azt hiszem, a gyerek nélküli luxusból sokkal nehezebb volt megszokni az 1 gyerekes érzést, mint utána a 2 gyerekeset, hiszen már tudtam, mire számíthatok, ezáltal fel is voltam rá készülni, és lássuk be, azért Reginától rendesen megkaptam a kiképzést.
Egy hónap után azt mondom, hogy észre sem veszem, hogy két gyerekem van. Regina nagyon komoly nagy testvérként viselkedik, segít, és türelmesen kivárja, amíg Martinnal foglalkozom, mert tudja, hogy ha a tesó alszik, akkor tudok vele foglalkozni. Martin pedig egy mintababa, eszik és alszik, és amikor minden rendben van, mosolyog.

A tesó-ügy:
Regina már a pocakban is nagyon szerette a tesóját, és szerintem alig várta, hogy kibújjon, bár maga a dolog, hogy a tesó hogy került a pocakomból a kezembe, egy darabig foglalkoztatta, de aztán nem nagyon érdekelte, a lényeg, hogy már kézzel fogható volt.
Egy kis időbe beletellett, mire Regina megértette, hogy mikor Martint szoptatom, akkor nem tudok vele is játszani, de nagyon szívesen beszélgetek vele közben, vagy nyugodtan ott lehet mellettem. Azt is meg kellett tanulnia, hogy hol nyúlhat hozzá Martinhoz, és azt hogyan tegye. Nagyon szívesen segít, főleg a fürdetésnél, és a sétáknál a babakocsi tolásában.

Én eleinte nagyon féltem a közös szobában alvástól, de teljesen változó, hogy felébrednek-e egymásra, vagy épp az egyik nyugodtan sírhat/hisztizhet  a másik mellett, az akkor is alszik tovább.
Attól is féltem, hogy vajon majd' 3 év egyeduralom után, hogy fogja Regina fogadni azt, hogy Anyán osztozkodnia kell, de azt hiszem, mind a felkészítés, mint a szoktatás nagyon jól működött, hiszen Reginán egyenlőre semmiféle féltékenység, a tesó miatti hiszti, vagy magatartás változás nem tapasztalható. Az egyedüli dolog, hogy bár minden este szépen, gond nélkül a helyén alszik el, minden éjjel éjfél és 3 között megjelenik az ágyam mellett, és onnantól velem alszik, és annyira bújik, hogy én nem nagyon tudok tőle aludni, de úgy gondolom, ennek a problémának az orvoslására még időt kell adni neki, egyenlőre szokja meg hogy ő lett a nagy testvér.

Egy csoda születése, nem egészen ideális körülmények között

Ahogy közeledett a terhességem vége, egyre inkább halmozódott bennem az a bizonyos belső feszültség, hiszen nem kevés súlyt kellett cipelnem, a kiindulási 45 kg-omhoz képest a mérleg már 60 fölött járt. Ezenkívül ott volt Regina, akit a 37. héttől megkezdődő NST vizsgálatok miatt folyamatosan húztam-vontam, és szegényem hol itthon, hogy Édesanyámnál aludt, ami a kicsi lelkét nagyon megviselte annak ellenére, hogy nagyon szeret a Mamával lenni.
Természetesen Apával is próbáltuk kihasználni az utolsó szabad estéket, így még 1-2 kimenőt beterveztünk, amikor Regina szintén a Mamával volt.

És akkor ott van az a bizonyos feszültség. Reginánál is, és most is valami eszement állapotnak tartom, hogy az ember azt várja, hogy valami baromira fájjon, de akkor is ez a helyzet.
A dokim már régen mondta, hogy ha Reginát megszültem 5 és fél óra alatt, akkor most 2 és fél óra alatt túl leszek rajta, és ez is lebegett a szemem előtt, de valahogy túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Főleg azok után, hogy kétnaponta jártam NST-re, és bár mindig azt mondta, hogy kedvezően alakulnak a dolgok, és nem fogom addig húzni, mint Reginánál, de ebben a témában nem voltam annyira optimista.

Szeptember 18-án voltam NST-n, amikor megbeszéltük, hogy 20-án is találkozunk, sőt még 25-ére is kaptam időpontot. Akkor mondtam a dokimnak, hogy 20-án osztálytalálkozom lesz, ha nem történik semmi, akkor arra még elmegyek. Akkor azt mondta, hogy arra már nem biztos, hogy mennem kell, de akkor megbeszéltük, hogy mivel Regina is vasárnap született, ezért én most is vasárnap szeretnék szülni, az amúgy is egy nyugis nap.

Szeptember 20-án reggel mentem NST-re, és nem kicsit el voltam keseredve, amiért semmi szülésre utaló jel nem mutatkozott nálam, így abban maradtunk, hogy hétfőn találkozunk, a következő megbeszélsz időponton. Így aztán Apával kitaláltuk, hogy az osztálytalálkozó helyett Reginával megnézzük a városban lévő fesztivált. Nagy sikere volt, és este minden rendben ment, szépen lefeküdt, és el is aludt. Aztán este 11 körül hallottam egy kis nyöszörgést, és mire bementem a szobájában, Regina összehányta magát, de olyan szinten, hogy még a fal is olyan lett.
Azt hiszem, ez volt az a pont, ahol legszívesebben elbőgtem volna magam, és ha egyedül lettem volna, valószínűleg nem is tudom, mihez kezdek hirtelen. Így azonban én vigasztaltam Reginát, és rendbe tettem, gyors fürdés, hajmosás, átöltözés, és persze a megnyugtatása. Apa pedig próbálta rendberakni a szobát, lemosni a falat, lehúzni az ágyneműt, a matrac huzatát, stb. Mire Regina elaludt, én pedig kimostam mindent, már hajnali 3 óra volt. Természetesen az éjszaka további részében sem sokat aludtam, hiszen folyamatosan őriztem Reginát, hátha még rosszul lesz.
Az első fájásokat hajnali 5-kor éreztem, de igazán nem vettem komolyan.
A legrosszabb az volt, hogy nem nagyon tudtam, mire is számítsak természetes szülés beindulása esetén, mivel Reginánál olyan nem volt.
A délelőttöt azzal töltöttem, hogy próbáltam felszámolni a káoszt, és nyugtatni Reginát, aki mellől szinte el sem mozdulhattam.
10 körül éreztem, hogy ez valami komolyabb lesz, így szóltam Édesanyámnak, hogy jó lenne, ha bejönne. Aztán nem sokkal később Apának, hogy jó lenne, ha inkább ő menne el érte, mert ez bizony már jobban fáj annál, hogy csak jóslófájások legyenek.
Ezen a ponton aztán elvesztettem az időérzékemet, mert arra még emlékszem, hogy harangoztak, szerintem akkor dél volt, Apa szerint csak 11 óra.
Az biztos, hogy mikor beértünk, és az adatokat vették fel, már alig bírtam ülni, és csak két fájás között tudtam válaszolni a szülésznőnek, és aláírni a papírokat.
Az ügyeletes orvos megvizsgált, majd közölte, hogy irány a szülőszoba, és azonnal hívta az orvosomat.
Az is biztos, hogy az infúziót 12:20-kor kötötték be, és hogy mikor az orvosom megjött, és megvizsgált, azonnal mondta, hogy akkor most beöltözik, és szülünk.
És az is biztos, hogy Martin 12:35-kor már a hasamon feküdt.
Emlékszem rá, hogy a dokim mondta, hogy ez alakalommal is leszívta a cisztámat, és mikor ezt közölte velem, mondtam neki, hogy jelen pillanatban kisebb gondom is nagyobb annál, mint hogy a cisztával foglalkozzak, és emlékszem rá, hogy a szülésznő nagyon hajtott a gátvédelemre, de én mondtam a dokimnak, hogy vágjon nyugodtan, mert hamar túl akarok lenni az egészen.
Aztán Apa elment a kisfiúnkkal, én meg ott maradtam, és vártam, hogy rendbe tegyenek.
Csak fél füllel hallottam, hogy Martin 3600 g, és 51 cm, és az első gondolatom az volt, hogy "hogy fért el bennem ekkora gyerek, és főleg hogyan fért ki??".
A szülés utáni dolgok, míg a méhlepény levált, és még összefoltoztak, körülbelül pont annyira fájt, mint maga a szülés, és a sok nyomkodástól még napokon keresztül kék-zöld volt a hasam alja.
De aztán jött a kellemes rész, amikor újra a kezembe foghattam a kisfiúnkat.

A kórházi napok pont olyan borzalmasan lassan teltek, mint Reginánál. Az ágy borzalmas volt, és bár Martin nagyokat aludt, sírós baba most is volt az osztályon, aki gondoskodott arról, hogy az ember ne tudjon pihenni.
Ami a felépülésemet illeti, sokkal gyorsabb volt, mint Regina esetében. A második nap éreztem, hogy kicsit nehezebb a mozgás, de azt leszámítva egyáltalán nem éreztem olyan fájdalmakat, mint az első szülésnél.
Ami borzasztó volt, hogy Reginával előtte éjjel-nappal együtt voltam, szegényt betegen hagytam otthon, még ha komoly baja szerencsére nem lett, inkább csak a stressz jött rajta is ki, és míg a kórházban voltam, szinte csak percekre találkozhattunk.

Eredetileg úgy volt, hogy a vasárnapi szülést követően csak csütörtökön jöhetünk haza, de aztán szerda délelőtt jött a dokim, hogy ha a babával minden rendben, akkor ő hazaenged engem, és akkor délután 2-kor elhagyhatjuk a kórházat. Ezek után már csak reménykedtem, hogy Martin vérképe jó lesz, és tényleg mehetünk haza, mert még egy éjszaka kínszenvedés lett volna.
Szerencsére minden rendben volt, így aztán fél 3-kor már itthon is voltunk.

Ami a szülést illeti, ha úgy vesszük, minden úgy alakult, ahogy azt előre megjósoltuk a dokimmal. Tényleg vasárnap szültem, ahogy én szerettem volna, és ha délelőtt 10-től számoljuk, amikor komolyra fordultak a dolgok, tényleg 2,5 óra alatt baba lett a dologból.

Most már pedig csak az a dolgom, hogy a szépre emlékezzek ebből a szülésből is, és a fájdalmat elfelejtsem. Végeredményben erről a szülésről is szép emlékeim vannak, hiszen gyors és komplikáció mentes volt minden, a fájdalom meg egyébként is a dolog velejárója.