Ismét egy olyan nap, amikor a kisasszony baromira nem akar ebéd után aludni, pedig délelőtt sétáltunk, ebédet főztünk, takarítottunk, és már majdnem 2 óra volt.
Persze próbáltam a finom módszereket, mesét, együtt alvást, de semmi nem használt. Ekkor közöltem vele, hogy menjen be a szobájába, és foglalja el magát. Regina pedig mint egy kamasz gyerek, megsértődött, és ahogy bement, bevágta maga mögött az ajtót.
Gondoltam lehiggad, aztán kijön, de csak sírt az ajtónál. Kis idő múlva utána néztem a dolgoknak, és kiderült, hogy az én 2 évesemben olyan jó erő van, hogy sikerült úgy becsuknia az ajtót, hogy a zár nyelve beragadt.
Próbáltam kulccsal, szétszedve a kilincset, miközben drága Pici Lányom kétségbe esve sírt az ajtó túloldalán, és hiába mondtam neki, hogy eressze el a kilincset, hogy könnyebb dolgom legyen, nem tudtam neki megmagyarázni.
Nem volt mit tenni, nekifeszültem az ajtónak és az én 40 kilómmal addig-addig nyomtam, míg megadta magát, és a zár úgy ahogy volt, kiszakadt a helyéről.
Így az ajtót sikeresen leamortizáltam, mert egy szép hosszú hasadás lett az oldalán, de a gyerekemet kiszabadítottam a szoba fogságából, és csak ez számít. Olyan szívszorító volt, ahogy ott állt, a babájával a kezében, és csak sírt az ijedségtől (na meg be is kakilt).
Mikor Apának elmeséltem a történteket, csak így kommentálta:
- Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó erőben vagy.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése