Most, hogy Mono megszületett, és én is több időt töltök itthon, és a fülem még inkább ki van hegyeződve (szép magyarosan) ezekre a zajokra. De vegyük csak sorra.
Ahogy az ember nem választhatja meg a rokonait, sajnos a szomszédokra is hasonló szabályok érvényesek. Hát mi meg vagyunk áldva velük.
A közvetlen szomszédságunkban standard vasárnapi program a jó kis húsleves és rántott hús elfogyasztása helyett a veszekedés, ahol elég sűrűn emlegetik egymás édesanyját, és az ajtót olyan lendülettel tudják becsapni, hogy csoda, hogy még nem szakadt ki a tokjából. Ezenkívül rendelkeznek egy kamaszfiúval, aki olyan hangerőn tudja hallgatni a zenét, hogy még be sem szállt a földszinten a liftbe, én már akkor hallom a másodikon, hogy hazaérkezett.
A felettünk lakók hasonlóan idilli családi életet élnek. Itt a pár női tagjának olyan hangja van, hogy a mesékben a boszorkányok megirigyelhetnék azt a visítozást, és ha még ez nem lenne elég, akkor folyamatosan magassarkúban mászkál a lakásban, amit remekül lehet hallani. Ha pedig épp nem veszekedéssel töltik az idejüket, akkor talán a Megasztár következő szériájára gyakorolhatnak, mert a maximum hangerőre feltekert zene mellé olyan hamisan tudnak énekelni, hogy néha azt hiszem, komolyan halláskárosodást szenvedek.
Aztán a lépcsőház rendelkezik egy nagyot halló lakóval is. Ez az én szempontomból költségkímélő, hiszen nem is kell bekapcsolnom a TV-t, hogy tudjam, mi megy benne, vagy ha már egyszer én is nézem, nem kell rá hangot adnom. Ez általában csak akkor szokott gondot jelenteni, ha én mást akarok nézni, mivel akkor az én TV-mnek "túl kell kiabálnia" az övét.
A múltkor például "rádión" hallgathattam meg a Dirty Dancing-et, és bár tudom, hogy ahhoz, hogy csak a szövegből felismerjem, nekem is milliószor meg kellett nézni, de most újra "élvezhettem", és csak a képeket kellett melléje képzelnem.
Arról már nem is beszélek, hogy van néhány lassú felfogású ember a lépcsőházban, aki ha elsőre nem nyílik a bejárati ajtó, akkor nem veszi elő a kulcsát, mert felfogta, hogy zárva van, hanem biztos ami biztos alapon még jónéhányszor megráncigálja. Néha nem tudom, hogy ha én ezt a második emeleten bántóan hangosnak hallom, akkor mit hallhatnak az alattunk lakók.
Aztán mivel egy tízemeletesben elég sok lakás található, ezért elég nagy a valószínűsége annak, hogy valaki mindig talál valami felújítani valót, amit lehet fúrni, faragni, kopácsolni. Természetesen erre is a legmegfelelőbb idő a hétvége ebéd utánja, amikor az ember egy kicsit pihenne, de nem tud, mert szinte arra vár, hogy a szomszéd mikor üti át a falat a nagy munkában.
És ami végleg felteszi a pontot az I-re: Pár napja a lift meghibásodott, és minden egyes fel-le körénél olyan hangokat hallat, mintha az ember a táblán húzná végig a körmét, amitől köztudottan feláll az emberek hátán a szőr. És mivel felettünk még nyolc emelet van, ezért elég sűrűn hallom ezt a hangot.
Így aztán, mikor Mono békésen alszik napközben, vagy épp csak békésen aludna, mert a fent felsoroltak valamelyike zavarja, akkor az én idegeim pattanásig feszülve várják, hogy épp mikor és melyik zajra ébred fel, és alig várom, hogy tavasz legyen, és vihessem falura, ahol a fa alatt madárcsicsergésre aludhat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése