Pancsi-pancsi, wellness hosszú idő után

"JANUÁR 11.
Zuhanyoznom kell, és ezzel nem foglalkoztam korábban. Nem a zuhanyozással, hanem hogy tulajdonképpen milyen módon zuhanyozzak, amikor kettesben vagyok a babával. Újabban kizárólag akkor zuhanyozom, ha Mimi dada nálunk van. A baba mélyen alszik a kiságyban, és én nem akarom felkelteni. Mi lesz, ha akkor ébred fel, amikor javában samponozom a hajamat? És ha nem ébred fel? Akkor zuhanyozom. Zuhanyoznom kell, mert este lesz Viviannél a babazsúr. Úgy saccolom, hogy a fel nem ébredés esélye - ötven százalék - egész jó. Ellenőrzöm, hogy be van-e zárva minden ajtó és ablak, arra az esetre, ha egy hibbant perverz megpróbálja elrabolni a babát, míg én zuhanyozom. Még egyszer ellenőrzöm őt is.
Beugrom a zuhany alá, mielőtt igazán fölmelegedhetne a víz. Körülbelül tizenöt másodpercig szappanozom magamat. Ahogy ráteszem a hajamra a sampont, esküszöm, úgy hallom, hogy bőg a baba. Kidugom a fejem a függöny mögül. Csönd. Óriási, most már csecsmősivalkodást hallok akkor is, ha úgy alszik, mint a tej. Még ki se öblítettem az összes sampont, amikor ráteszem a hajamra a kondicionálót. Teljes zuhanyozási idő: négy perc, tizenkét másodperc. Már a zuhanyozást sem élvezhetem ki, mert attól félek, hogy felébred, és nem termek ott nála harminc másodperc alatt."

Mikor terhes voltam, már akkor arról álmodoztam, hogy ha letelik az a bizonyos 6 hét, akkor belefekszem egy kádnyi jó meleg vízbe, és addig ki sem szállok, amíg uszonyaim nem nőnek. De aztán megszületett a Mono, és hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem ilyen egyszerű.
Az ember alig várja, hogy a baba aludjon, hogy egy kicsit tudjon a háztartással és magával foglalkozni, vagy csak aludjon egy nagyot, de amikor a Mono végre elalszik, olyan hiányérzetem van, hogy átlag 5 percenként meg kell néznem, ha pedig 3 óránál többet alszik, akkor aggódom, hogy vajon miért alszik olyan sokat?
Így aztán eddig a zuhanyzás is arra az időre maradt, amikor Édesanyám itt volt, és ha esetleg valami történt volna is, az amúgy békésen alvó Monoval, rögtön tudott volna ugrani, hogy elhárítsa a problémát. De természetesen semmi nem történt. Én pedig addig nyugodtan tudtam zuhanyozni, hajat mosni.

Ha éppen kettesben voltam a babámmal, akkor pontosan a Beck által leírtakként zajlott a zuhanyozás.
Először is meggyőződtem, hogy a Mono elég mélyen alszik, és persze az elkövetkezendő két percben nem is fog felébredni. Aztán a bébiőrrel a kezemben bevonultam a fürdőszobába, és magamra zártam az ajtót, nehogy a zaj felébressze a babát. Aztán jött a szupergyors zuhanyzás, hogy még víz sem érte a bőröm, máris a szappanért nyúltam, és közben fél szemmel a függöny mögül a bébiőrt figyeltem, hátha jelez, hogy ébredezik a baba. De a Kis Csöppségem nagyon jól megvolt nélkülem abban a két percben, és nem történt tragédia, hogy én nem figyeltem rá minden idegszálammal.

Most, hogy túl vagyunk a 6 héten, és engedélyezett a fürdőzés, már mondtam Mininek, hogy ha hazajön, én beköltözök a fürdőszobába, és órákat fogok a kádban tölteni. Persze megkaptam tőle, hogy tiszta hülye vagyok, ha úgyis alszik a Mono, miért nem "wellneszelek" egy kicsit, elvégre még a kádból kiugorva is egy perc alatt mellette tudok lenni, ha bármi is van, de egy kis sírástól még egy babának sem lett baja. Így aztán szótfogadva Mininek, engedtem vizet, vittem a bébiőrt, a telefont, és egy könyvet, és sok-sok hónap után teljes fél órát töltöttem a kádban.
Természetesen nem dőlt össze a világ abban a fél órában, én pedig frissnek és üdének érztem magam a pancsikolás után.

A könyv 2. rész

Ha egy üzlet beindul....

Talán így gondolhatta Rebecca Eckler is, amikor megírta könyve második részét. És szerintem körülbelül úgy is sikerült, mint azok a sikerfilmek, amiknek a magas bevétel reményében gyorsan írnak egy folytatást is. Az első részhez képest unalmas, vontatott, kényszeredet. 

A Beck a könyvében a baba első 2 évét írja le, és hogy ő hogyan boldogul az anyaság szerepében. És bár az amerikai viszonylatok kicsit sem hasonlítanak a magyar körülményekhez, azért most is találtam egy-két rám illó dolgot, ami ismét okot ad a blogírásra.

Icipici pókocska...

"JÚLIUS 27.
Icipici pókocska felmászott a ... felmászott a ... felmászott a valamire. Nem tudom, mi történt ma reggel, vagy miért, mindenesetre levegőért kapkodva riadtam fel, és ez a bárgyú mondóka csörömpölt az agyamban. Vagy inkább arra riadtam fel, hogy görcsösen próbálok emlékezni ennek a bárgyú mondókának a szövegére. Nem emlékszem, mit művelt az icipici pókocska, és ebbe bele fogok hibbanni. Most már vissza se tudok aludni. Addig nem, amíg ki nem találom, mit csinált a nyomorult pókja.(...) Megőrülök. Icipici pókocska felmászott a ... felmászott a... felmászott a valamire. Mi a túróért mászott fel az icipici pókocska? Vagy lemászott az icipici pókocska? Áááá! Ki tudom-e deríteni három hónap alatt, mi történt az icipici pókocskával? Hogy leszek jó anya, ha nem emlékszem az icipici pókocska nótájára?"

Hogy az icipici pókocska hova mászott fel, miért, és ott mit csinált, azt én sem tudnám megmondani, mondjuk nem is ez lenne az első mondóka, amit eszembe jutna előadni egy babának.
Mindenesetre a kérdés bennem is felmerült, hogy vajon vissza fogok-e tudni emlékezni azokra a dalokra és mondókákra, amiken annak idején én nőttem fel.
Évekkel ezelőtt, mikor a barátnőmnek született kislánya, szinte mindenre volt mondóka: a pelenkázásra, öltöztetésre, fürdetésre. Már akkor elcsodálkoztam rajta, hogy ő vajon honnan tud ennyi mindent? És vajon az én gyerekem hogy fog felnőni, ha az anyukája ebben a témában nincs a helyzet magaslatán.

Szerencsére az internet segítségét ebben a témában is bármikor segítségül lehet hívni, így én sem voltam rest, és utána néztem egy-két versikének. Megnyugodtam, mert ahogy olvasgattam őket, megállapítottam, hogy nagy részét ismerem. Így tehát mégis csak készen állok, hogy a mondókában összegyűjtött tudásomat bemutathassam a Mononak.

Természetesen Mini is kivette a részét Mononk szellemi fejlődésének elősegítésében. Így az összes fellelhető babazene megtalálható a repertoárunkban, már csak azt kell kitalálni, hogy a babánk Vivaldi, Mozart vagy Bach zenei stílusát részesíti-e előnybe, de ha egy kicsit modernebbre vágyik, még mindig ott van Elvis baba stílusban.

És vajon ezeknek a zenéknek tényleg olyan varázsereje van a babákra, mint ahogy mondják?
Mindenesetre azt már most megtapasztaltam, hogy autóban ülve, ha már végképp semmi érdekes nincs a rádióban, akkor szoktam hallgatni a klasszikusokat, és a babánk egy bizonyos Mozart zeneműnél mindig mocorogni kezd. Nagyon kíváncsi leszek, hogy ha megszületik, akkor tényleg felismeri-e, mint ahogy a szakirodalom állítja.

Mese témában is abszolút felkészültnek mondhatjuk magunkat, hiszen Mini az elmúlt 30 év összes meséjét felhalmozta,természetesen szigorúan szelektálva, hogy tényleg csak a szép, aranyos mesék kerüljenek a gyüjteménybe,  és már most várja, hogy megnézhesse őket a Monoval.
Már csak arra leszek nagyon kíváncsi, hogy vajon ha már eljutunk a mese-nézős szakaszba, akkor ki fog előbb elaludni a mesén, és mi lesz, ha a Mono egy bizonyos meséért fog rajongani, és Mininek ezredszer is meg kell vele néznie.

Név-kérdés

"MÁJUS 30.
Oké, beismerem! Babaneveken törtem a fejemet, gyakorlatilag attól a perctől fogva, mikor megtudtam, hogy állapotos vagyok. A terhesség egyik mulatságosabb oldala - vélhetőleg az egyetlen mulatságos oldala - az, hogy nevet választhatunk a gyerekünknek. Ez nagyon fontos döntés. Mert nemcsak a gyerekemet fogják élete fogytáig azon a néven szólítani, amit én választottam neki, de nekem is életem fogytáig együtt kell élnem a választásommal.
Nem akartam idő előtt szóba hozni ezt az egész nevezést a vőlegénynek. Ő még mindig szokja a gondolatot, hogy gyereke lesz. továbbá most buzgón tervezgeti Utolsó Vakációnkat, és abban igazán nem akarnám zavarni. De ma szóba hoztam. Ideje volt. Szétrobbantam volna, ha nem sorolhatom fel a neveimet. Látványos névsorom volt, amelyet meg kellett kurtítani - természetesen az ő segítségével. 
- Gondolkoztam rajta, hogy mi legyen a neve a babának. Te nem?
- Nem.
- Ó. Na jó, akarod hallani, miket szedtem össze eddig?
- Persze. Lökjed.
- Oké, ha fiú lesz, akkor tetszik a Lyon vagy a Hunter. Ha lány, akkor tetszik a Farrah, az Ivy és a Hazel, viszont amit a legjobban szeretek és imádok, az az Alma.
- Alma? Elment az eszed? - kacagott a vőlegény. - Alma! Ugye viccelsz?
- Nem. Szeretem az Alma nevet. Eredeti, bűbájosan hangzik, igazán szép, és én szeretem az almát.
- Kizárt. Nem nevezzük a gyereket Almának. Azt akarod, hogy amint a gyerekünk belép az iskolába, az összes kölyök rákezdje az üvöltést: "Hé, Zöldalma! Hé, Pirosalma!" És ha a gyerek jogász lesz? Gondolod, hogy bárki is komolyan vesz egy olyan jogászt, akinek Alma a neve?"

Hát igen, az a bizonyos név kérdés. Nem egy egyszerű döntés, hiszen olyan nevet kell találni, ami mindkét félnek tetszik, és a gyereküknek is el tudják képzelni egy életen át.
Általában mindkét félnek megvannak a maga kedvencei, és természetesen, ami tetszik az egyiknek, az egyáltalán nem tetszik a másiknak.
Nagyon nehéz egy olyan névvel, amit az ember már köt egy bizonyos valós személyhez, mert akaratlanul is azt az embert látja maga előtt, és evvel a név sorsa el is van döntve pozitív vagy negatív irányba.

A könyvben lévő idézet azért fogott meg, mert Mini egy időben azt mondogatta nekem (természetesen akkor még szóba sem került a baba-téma), hogy ha fiúnk lesz, akkor Jonatánnak fogják hívni. Hát erről a névről nekem is az alma jutott először az eszembe. És természetesen hallani sem akartam róla. Egyáltalán nem is tudom, hogyan vagy mitől pattanhatott ki ilyen ötlet a fejéből...

De akkor vegyünk néhány példát ezekre a nevekre:
1. Ott vannak azok a bizonyos személyekhez kötött nevek.
Nekem nagyon tetszik a Réka név. Komoly, régi magyar név, és viszonylag ritka. Viszont óvodás koromban volt egy nagyon undok Réka nevű csoporttársam, ezért hiába tetszett a név, sosem tudtam elképzelni. Aztán ezen a véleményemen változtatott egy volt kolléganőm, aki annyira szép és kedves volt, hogy én is ilyen Réka nevű kislányt szerettem volna azonnal.

2. Az aranyos nevek
Nálam van ilyen csoport. Amit egy kisgyereknek el tudok képzelni, de felnőttként már nem hangzik számomra komolynak. És mi van, ha tényleg jogász, orvos, vagy diplomata lesz? Ahhoz bizony komoly név is kell. Így aztán bármennyire tetszenek, nálam szóba sem jöhetnek pl. a Bence, a Máté, a Lili, a Fanni nevek. Nem is beszélve a kicsinyítő képzővel ellátott nevekről, mint a Hajnalka, Emőke, Boglárka, stb.

3. Magyarosított nevek
Ahogy egyre több amerikai és brazil sorozat jelent meg kishazánkban, elkerülhetetlen volt, hogy a filmekben szereplő nevek is bekerülnek a köztudatban. A magyar törvények szerint azonban ezeket a neveket csakis a magyar helyesírás szabályainak megfelelően lehet használni.
Tehát a Jenniferből lett magyarul Dzsennifer, a Jessicából Dzsesszika, ami lássuk be, így leírva elég hülyén néz ki, és ha hétköznap az ember nem is így használja, hivatalosan muszáj így leírnia, és így van anyakönyvezve is.

4. Most akkor ez fiú vagy lány név?
Azt hiszem manapság néhány névnél nyugodtan feltehetnénk ezt a kérdést. Nekem sokáig a Jácint jelentett problémát, elvégre hogy lehet virágnevet adni egy fiúnak?
De nézzünk csak pár példát, amik lehet, hogy ősi nevek, de számomra akkor sem egyértelműek, hogy rózsaszín, vagy kék ruhácskát kéne venni egy ilyen nevű babának, bár lehet, hogy ez csak az én tudatlanságom: Firtos (lány), Fadett (lány), Golda (lány), Küne (lány), Detre (fiú), Dalia (fiú), stb.

5. Azok a férfi nevek, amik némi finomítással nőiesítve lettek: Hunor - Hunorka, Jácint - Jácinta, Frank- Franka, Medárd - Medárda, Arnold - Arnolda

6. Én csak úgy hívom őket, hogy "fűszer-nevek". Persze ezek általában a női nevek között fellelhetőek. Az abszolút kedvencem a Fahéj, de még pár példa: Majoranna, Levendula, Kökény, Gesztenye, Eper, Málna, Boróka, Áfonya, Barack, Ánizs

7. Túlkomplikált-nevek. Mikor egy alapnévnek millió változatát lehet adni keresztnévként. pl. Lili - Lilia - Lilian - Lilián - Liliána - Lilianna - Lilibell - Lilien

8. Mese, sorozat és irodalmi nevek: Hófehérke, Frodó, Csinszka, Léda, Lüszi, Psziché, Szaffi, Tündér, Atosz, Manó, Szpartakusz

9. És a nevek, amiktől egyszerűen szóhoz sem jutok (na ebből van egypár): Innocencia, Kreszcencia, Múzsa, Ripszima, Benvenútó, Krizosztom

Persze a fenti felsorolás csak személyes vélemény, és senkit nem szeretnék vele megbántani, aki  ezeket a neveket büszkén viseli.
Arról pedig, hogy a Mono milyen néven lesz anyakönyvezve, majd később.

A tiltott gyümölcsök

"MÁJUS 18.
Elhatároztam, hogy ma este dobozolt szusit eszem. (Tudom, tudom! Nem lenne szabad szusit ennem. De tehetek róla, ha a babám szusira éhes? Továbbá Ronnie azt mondta, hogy főtten szabad, így rendeltem garnélás tekercset, s egy uborkás tekercset, habár igazából csípős-tonhalas szasimit szerettem volna.)"

Miért van az, hogy az ember ilyenkor kívánja meg, vagy akkor kerül olyan helyzetbe, hogy ehetne, csak nem lehet?

Millió internetes oldal foglalkozik azokkal az ételekkel, amit a 9 hónap alatt nem ehet a kismama.

Ma például a mézen akadtunk fenn a Sógornőmmel. Mi baj lehet egy teljesen természetes dologgal?
És a válasz: "Ha babát vársz, semmiképpen ne fogyassz pasztőrözetlen mézet, ez ugyanis listeriosist okozhat. A súlyos fertőzés vetéléshez, vagy akár halva születéshez is vezethet."
Mi az, hogy mézet pasztőrizálni? Azt is felforralják, mint a tejet? Azt hiszem sűrgösen felvilágosítást kell kérni méhész barátnőmtől.

De azt hiszem, már most listám van arról, mik azok az ételek, amiket gyomorrontásig fogok enni, ha már Mono a kinti világban növekszik tovább:

1. sushi: bár nem minden nap jutok hozzá, most azért többször lett volna alkalmam enni
2. tatár beefsteak: Anyósom verhetetlen a készítésében. Azt hiszem majd kiló szám csinálhatja.
3. jó kis véres marhasteak
4. koktélok: bár nem vagyok alkoholista típus, azért a szép színes koktélokat néha megkívánja az ember lánya, főleg a nyári melegben
5. tengeri herkenytűk: ismét nem egy mindennapi étel, de imádom a különlegességeket
6. márványsajt: tudom, hogy sokan írtóznak a penészes sajtoktól, de én imádom. Tudván, hogy ez egy jó ideig tilos lesz, a terhesség előtt jó sokat ettem belőle, szegény Mini rémületére, aki minden egyes alkalommal elmondta, hogy "hogy tudod te ezt megenni...". 
7. töltött tojás: bár a főtt tojás magában engedélyezett, de a szószhoz szükséges majonézt mindig házilag szoktam készíteni, abba pedig, mint tudjuk, nyers tojás van.
8. tiramisu: szintén a nyers tojás miatt felejtős egyenlőre

Hirtelen ennyi, de a lista biztosan folyamatosan bővülni fog.

Alvásmizéria

"OKTÓBER 1.
23:30
- Beck? Itt vagy?
- Igen, itt vagyok. Hol másutt lennék?
- Valóságos erdőt építtettél magad köré. egy pillanatig azt hittem, hogy kiszálltál az ágyból.
- Á, itt vagyok melletted.
- Nem látlak.
- Én se látlak téged. De ez az egyetlen módja, hogy legyen egy kis kényelmem.
Az ágyban fekszem, és az elalvással kísérletezem. Hat párnát rendeztem el a fejem alatt, magam mellett és a lábam között. De akárhány párnát rakok magam köré, akármilyen formába csoportosítom őket, sehogy sincs kényelmem. Már a hátamon se bírok feküdni, mert nem kapok levegőt.
- Kell az neked? - kérdezem a vőlegénytől.
- Mi?
- Az a párna a fejed alatt.
- Hány párnád van már?
- Hat.
- Igen, szükségem van ere a párnára - közli a vőlegény.
- Több párna kell, Párnákat kell vennünk - morgom.
- De hát máris hat párnán fekszel! Hány kell még?
- Nem tudom. Sehogy sincs kényelmem. Őrjítően fáj a derekam. Őrjítően fáj a hátam. Őrjítően fáj a lábam. Őrjítően fájnak a bordáim. Őrjítően fáj a mellem. Őrjítően fáj minden porcikám. Nem fogom kibírni! Nem fogom kibírni!"

Már a terhességem előtt számítottam rá, hogy ez egy nehéz kérdés lesz, ugyanis én megrögzött hason alvó vagyok, így már előre készültem lelkileg, hogy mi lesz velem, ha már a hasam miatt nem tudom felvenni ezt a számomra kényelmes pózt.

Mini mindig piszkált vele, hogy ne aludjak hason, mert összenyomom az amúgy sem nagy melleimet. Aztán mikor kiderült, hogy már ketten vagyok, akkor azért nem hagyott ebben a testhelyzetben aludni, merthogy összenyomom a Monot. Hiába magyaráztam neki, hogy még annyira pici, hogy nem is érzi, és had használjam ki az utolsó pillanatokat, mert aztán jó darabig nem lesz hason alvás.

Szerencsére a 3-4. hónapig egész jól meg tudtam oldani a helyzetet, de aztán egyre inkább kényelmetlenné vált a dolog, annak ellenére, hogy hasam szinte nem is volt. Akkor megpróbálkoztam a félig oldalt, félig hason pozícióval. De aztán nagyon hamar erről is le kellett mondanom.

Több fórumon, és Sógornőmnél is olvastam a szoptatós párnáról, ami a terhesség alatt nagy segítség az alváshoz. Bevallom először flancos, modern dolognak gondoltam, mondván régen sem volt ilyen, mennyi nő vészelte át alvás szempontból mégis a terhességét.

Aztán Minivel egy hétvégét töltöttünk Frankfurtban, ahol egy számomra nagyon kényelmetlen, puha ágy volt. És nekem is szükségem volt pár párnára, mire mindenhova jutott, hogy úgy érezzem, végre kényelmesen fekszem. Mikor hazaértem, már nagyon fájt a hátam is, és nagyon vágytam a jól megszokott ágyamra, ahol már bevált módszereim voltak az alvásra.

Ekkor határoztam el, hogy én is fejet hajtok a 21. század találmányának, és megpróbálkozom ezzel a párnával, ha már egyszer annyi dicséretet hallottam róla.

Meg is rendeltem, és egy hétre rá már meg is jött a csomagom.

Nagy várakozásokkal készülődtem az első estéhez, hogy vajon tényleg megváltás lesz-e a csodapárna. Egyenlőre úgy vagyok vele, hogy ez éppen hangulat kérdése, hogy szükségem van-e rá, vagy sem, de az biztos, hogy reggelente mindig azon ébredek. Napközben ülésnél nagyon jól megtámasztja a hátamat, derekamat, délutáni pihenéskor pedig nagyon jó a lábam alá.

Hogy később hogyan válik be, mikor már majd nagyobb pocakkal rendelkezem, azt majd meglátjuk.

Mindenesetre elgondolkodtam, hogy ha az ágyban vagyok én, vagyok a párna, és amúgy is keresztbe alszom, akkor vajon hol alszik a Mini mikor hazajön??

Palacsinta-mánia

"SZEPTEMBER 28.
07:00
- Palacsintát! Palacsintát! Ki az ágyból álomszuszék! Palacsintát akarok! Palacsintát!
- Jézusom, Back. Hány óra van?
- Palacsintaóra!
- Édes istenem!
- Menjünk Philhez, kérlek!
- Lezuhanyozhatok előbb?
- Nincs idő zuhanyra! Most akarok palacsintát! Palacsintát! Palacsintát!
- Jó, jó! Ez lesz a műsor minden vasárnap? Hány vasárnap van még a szülésig?
- Akárhány. Gyerünk!"

Még egy dolog, amiben nagyon hasonlítunk egymásra Beck-kel.
Nem tudom, miért pont a palacsinta, pedig a terhesség előtt nem nagyon voltam oda érte. Ha neki is álltam csinálni, inkább az amerikai változatot, ami egy kicsit lágyabb, és mégis úgy érzi az ember, hogy eszik is valamit, nem csak a papírvékony tészta van, némi ízesítéssel.

Most viszont nem számít, hogy a magyar, vagy az amerikai változat, ha megkívánom, akkor márpedig nekem palacsintát kell ennem. És ez napszaktól teljesen függetlenül tör rám. Teljesen mindegy, hogy reggel 7 óra, vagy este 9 van, ha palacsintát kell ennem, akkor bizony palacsintát kell csinálnom.
Viszont mivel csak egymagamnak készítem, mondanom sem kell, hogy nem csinálok egy kisebb falunak való adagokat. Egész konkrétan szinte csak összekoszolom a masszával a tálat, hogy aztán kisüssek belőle kb. 5-6 db palacsintát, amit jóízűen elfogyasztok egy alkalommal.

És persze tovább tart az előkészület, meg a mosogatás, mint maga az egész élvezet, de a kínvánosságot csakis így lehet elmulasztani, és mindig úgy érzem, hogy a néhány finom édes falatért megéri.

Légy te is fitt kismama!

"MÁJUS 9.
- A héten csak ötször voltam edzőteremben! - nyafogta Dana, míg baktattunk az utcán. - Olyan undorítóan kövérnek érzem magamat!
- Ezt nem hallgatom tovább! - közöltem. - Körülbelül kétszer voltam edzeni három hónap alatt! Sürgősen hagyd abba a nyöszörgést, hogy hetente csak ötször jártál a tornateremben! - Danától tudom, hogy naponta kétszer is lehet edzeni, amit ő gyakran meg is tesz, sőt én is csinálgattam valamikor."

Mint már említettem, a terhesség előtt rendszeresen jártam jógázni, előtte pedig 10 évig néptáncoltam, szóval a mozgás mindig is része volt az életemnek.
Aztán jött a Mono, és az alvás előrébb való volt, mint a mozgás. Bár nagyon hiányzott, valahogy energiám nem volt hozzá.
Végül aztán az 5. hónaptól vettem rá magam újra, hogy legalább egy kicsit megmozgassam magam, elvégre nem akartam eltunyulni, és a szüléshez kondi is kell.
Első körben a Rubint Réka-féle terhestornának álltam neki. A torna felépítése nagyon tetszik, bár a Réka hangjától néha feláll a szőr a hátamon, dehát kell a buzdítás, úgyhogy ezt a kis kellemetlenséget elviselem. És meg kell mondjam, nagyon jó a torna. Ahhoz képest, hogy én azt hittem, jó kondiban vagyok, elvégre szinte egész életemben mozogtam, az első pár alkalom után éreztem némi izomlázat, és talán ilyen kemény fenekem még soha nem volt, és még azt a kellemes izomlázas állapotot is sikerül elérni.
Ami nem tetszik, hogy elsősorban combra és fenékre edz, a hátra elég kevés figyelmet fordít, pedig szerintem elsősorban az lenne fontos, merthogy a terhesség előrehaladtával egyre nagyobb teher van a gerincen és a háton, és nem árt, ha van elég erőm ennek elbírásához.

Aztán hogy másféle mozgást is kipróbáljak, és társaságba is járjak, visszamentem régi jógázós helyemre egy kismama pillatesre. Egy gyógytornász segítségével teljesen más területeket mozgat meg, és végre a hátamat is olyan edzés éri, amire nekem szükségem van. Bár egyéb mozgásokban nekem túl könnyűnek tűnik, de Rékával együtt jól kiegészítik egymást.

Mennyit hízhat a kismama?

"ÁPRILIS 21.
- Akkor most mérjük meg a súlyát. Általában mennyi szokott lenni?
- Ötven körül. Előfordul, hogy kicsivel kevesebb, attól függ, fel vagyok-e fúvódva. Sók meg ilyesmik, tudja.
Ráálltam a mérlegre (előbb természetesen kibújva a cipőmből), és visszafojtottam a lélegzetemet. Tudtam, hogy már híztam valamennyit. A nadrágjaim a szokásosnál jobban szorítanak derékban. Van, amit be sem tudok gombolni végig. Hosszú blúzt kell vennem a felgombolhatatlan nadrágokhoz (sssz!), és néha, járás közben, vagy ha szoknyában vagyok, érzem, hogy a két combom egymást súrolja, ami traumatikus élmény volt elsőre, nekem elhihetik, bár megközelítőleg se olyan traumatikus, mint ami ezután következett.
- Most ötvenhét kiló.
- Hét kilót híztam három hónap alatt! Hét kilót híztam három hónap alatt? HÉT KILÓT HÍZTAM HÁROM HÓNAP ALATT? Normális ez? Normális ez? NORMÁLIS EZ?"

Ez azt hiszem egy elég kényes, és sarkallatos kérdés a terhesség során, és talán ez az a rész, amivel a legtöbb nő nehezen tud megbékélni, hogy teljesen megváltozik a teste. És vajon, ha keveset hízik, az rossz a babának? Vagy ha sokat, akkor az lemegy róla a szülés után?

Azt hiszem, én is kicsit nehezen barátkoztam meg a gondolattal, mikor közölte az orvosom, hogy nyugodtan ehetek, amennyit csak akarok, mert nekem még az sem baj, ha 20 kilót hízok.
20 KILÓT????? Az azt jelenti, hogy majdnem másfélszer akkora leszek, mint alapesetben.

Sosem voltam a "foghatós menyecske" típusba sorolható. Sőt, néhányan meggyanúsítottak, hogy biztos nem eszek rendesen, vagy anorexiás, vagy bulimiás vagyok. (persze ezt csak addig állították, míg nem láttak enni, mert a Nagybátyám annak idején mindig azt mondta, hogy ő inkább ruházna, mint etetne, mert az olcsóbb.)
Tehát a terhességem előtt, a 164 cm-emhez 47 kg társult, és mondhatni az a bizonyos tökéletes alak. 90-60-90. Persze sajnos az első 90-sel mindig voltak problémáim, mert a mellem mérete sosem érte el ezt a számot.
Aztán a terhesség elején a reggeli rosszulléteknek, a gyomorégésnek, és miegymásnak köszönhetően, ebből még fogytam, úgyhogy a kiskönyvemben az első mért adat 45,5 kg.
A 4. hónapra sikerült visszaszereznem a versenysúlyomat, és onnantól kezdett átalakulni a testem is.

Ami a leginkább "megviselt", hogy eltünt a derekam.
Na de hova lett egyik napról a másikra az 58 cm-es derekam??? És hogy lett belőle 68 cm??? És hova jött az a 10 cm, és miből, amikor gyakorlatilag nem híztam egy grammot sem.
Persze a derekam növekedésével nőtt a mellem is, ami kicsit kompenzálta a derekam utáni bánatomat. (erről jut eszembe, meg is kellene mérni, hátha már elérte a mellem a bűvös 90-et)

Ma ráálltam a mérlegre, és átléptem a bűvös 50 kg-os határt.
Ha belegondolok, hogy Mini azt mondta annak idején, hogy csak akkor vesz el, ha már ötössel kezdődik a kilóim száma... Hát ehhez mondhatni nem voltam elég egyedül, így némi segítségre szorultam, de ha majd egy év késéssel is, de elértem a célt.

Az a bizonyos vádligörcs

"JÚNIUS 9.
03:00
LÁBGÖRCS. LÁBGÖRCS! Mi volt ez? Mi történik velem? Miért nem tudom mozgatni a bal lábamat? A vádli megbénult! És észveszejtően fáj! Megbénult a lábam! AU! AU! AU! AU! AU! AU!.... Várjunk csak! Múlik. Pfű! Reggel meg kell kérdeznem Ronnie-t. Még sose éreztem ilyet."

Egy újabb rész, amit nem vártam a terhesség során.
Míg aktívan néptáncoltam a vádligörcs szinte mindennapos vendég volt nálam, és nagyon utáltam, hogy egy rossz mozdulat után az embert a legszebb álmaiból verte fel az iszonyatos fájdalom.
És persze azt mondják a szakemberek, hogy ilyenkor az a legjobb, ha rááll az ember.
Na persze... Egyáltalán tudjon megmozdulni az ember, nemhogy ráállni.
De aztán a tánc befejeztével ezek az éjszakai kellemetlenségek is elmúltak, és be kell valljam, egész jól megvoltam nélkülük. Mondhatni egyáltalán nem hiányoztak.

De megkaptam... Úgy mint régen... Egy kellemes alvás során, egy hirtelen mozdulat, amikor az egyik oldalamról a másikra akartam fordulni, és már bele is nyilallt a jobb vádlimba az a jól ismert fájdalom.
Pedig azt hittem, én már évekkel ezelőtt megkaptam a magam adagját, de nem...
És aztán jöhetett a jól megszokott rutin, próbálni kimasszírozni a görcsöt a lábamból, ami ilyenkor persze kő kemény, és már az fáj, ha hozzáér az ember.
De erősek vagyunk, és megküzdünk a problémával.
És megnyugtató érzés, hogy ahogy a hányinger, ez is egy velejárója a terhességnek, és idővel ez is elmúlik.

Amikor a nőből vizierőmű lesz

"JÚNIUS 2.
Az egész nap lehangoló volt. Délelőtt telefonált a művészeti szerkesztő, hogy nem tudnék-e közvetíteni a hatalmas szabadtéri koncertről, amit pont ma rendeznek a város határában. Munkát soha nem utasítottam még vissza, de ezt vissza kellett utasítanom. Az örökké pukkadásig tele, átkozott hólyagom miatt ötpercenként kell vécére mennem, én legalábbis öt percnek érzem.
Amíg bent nem vagyok a vécében, sose dönthetem el, hogy igazi vészhelyzet volt-e, vagy vaklárma. Mostanában, ha eljövök hazulról, úgy tervezem meg az útvonalamat, hogy mindig legyen a közelben vécé. Tudnom kell, hogy szükség esetén öt perc alatt elérhetem a műintézményt, különben kitör a parasztgyalázat. Hogy szabadtéri koncertről közvetítsek, ahol több százezer ember van, és igen kevés a Toi-Toi, arra nincs kapacitásom. Egyébként is mennyire higiénikus egy Toi-Toi?"

Köztudott, hogy egy nőnek átlagosan 2 óránként kell pisilnie mennie normális esetben is. Na mármost ez a szám a terhesség alatt megtöbbszöröződik.

A szakirodalom azt mondja, hogy a terhesség elején azért járnak a nők gyakrabban a mellékhelyiségbe (már ha éppen nem rosszul vannak), mert a hormonok működésbe lépnek.
Így aztán nekem is furcsa volt, mikor az éjszaka kellős közepén arra ébredtem, hogy márpedig nekem fel kell kelnem, különben szétrobban a hólyagom.
Első időben győzködtem magam, hogy eddig sem jártam éjszaka vécére, miért kéne nekem éjjel felkelnem ilyen miatt, de aztán mikor azt számolgattam, hogy éjjel 1-től reggel 6-ig még nagyon sok idő van, és úgyis csak arra fogok figyelni, hogy pisilnem kell, ezért jobban járok, ha kimászok a jó meleg ágyból, 2 perc alatt elintézem a dolgot, és utána még 5 órát aludhatok nyugodtan. Így aztán egy idő után nem ellenkeztem a természettel.

A terhesség utolsó szakaszában, a tudomány szerint azért vagyunk gyakran vendégei a legkisebb helyiségnek, mert a baba már mindenünket nyomja odabent.
Tehát megállapítottam, hogy ha túl vagyok a hormon okozta szakaszon, akkor lesz pár nyugodt hónapom, amíg a Mono akkora nem lesz, hogy nem fér el odabent.

Hát tévedtem.
A vicces a dologban, hogy azt mondják, hogy a terhesség alatt, többet kell inni. Sőt, egy alkalommal a védőnő (szerencsére csak helyettesítő volt, mert nem volt túl szimpatikus) közölte velem,  hogy alacsony a vérnyomásom, igyak meg napi 3-4 liter vizet. MENNYIT????????
Így is 2 percenként járok vécére, akkor meg még Mono helyett béka nőne a hasamban.

Megpróbálok a szokásosnál többet inni, bár úgy veszem észre, hogy a szervezetem igényli is a több folyadék.
Ennek viszont hátrányai vannak. Ugyanis ha több folyadék megy be, akkor több folyadék jön ki is.
És az ember lánya úgy érzi, fél életét a vécén tölti.

Mikor múlt hónapban Budapesten jártunk babakocsi-feltérképező-körúton, nagy csodálattal néztem Sógornőmet, aki már nagy pocakkal is csak ivott, ivott, de semmi baja nem volt. És mellette én, az alig látható gömbölyödésemmel aszerint értékeltem a bababoltokat, hogy hol milyen gyorsan lehetett megtalálni a vécét.

Ebből kifolyólag átértékelődött néhány dolog az életemben. Pl. a nyilvános mosdók kérdése.
Eddig is kényes voltam erre a témára, és ha nem tetszett a mellékhelyiség kinézete, inkább visszatartottam.
EDDIG.
Na de most, mikor az ember még be sem fejezte a dolgát, de máris úgy érzi, hogy ismét pisilnie kell, nem olyan egyszerű a helyzet.
Viszont az elmúlt hónapok során profi módon feltérképeztem, hogy a városban hol található higiénikus, tiszta mosdó.

Mellesleg

"ÁPRILIS 27.
- Khrm. Beck?
- Na?
- Totál, izé, összetojásoztad magadat.
  Lenéztem a blúzomra. A mellemen csurgott a tojás, és telemorzsáztam a kivágásomat.
- Jaj, istenem, még nem szoktam meg az új mellemet! Mindent magamra locsolok. Majd még te is meglátod! - mondtam halálra váltan, miközben a melltartóból próbáltam kisöpörgetni a morzsákat.
- Alig várom, hogy nekem is ekkora legyen! Már előre lázban vagyok tőle!"

Hát igen. Ez az a rész, amit nagyon élveztem. Amikor az én 70A-s push-upos melltartóim egyszeriben írtó jól álltak rajtam, sőt meg kellett vennem az egy számmal nagyobb melltartókat is, mivel a régiekbe nem fértem bele. És a felsők is sokkal jobban mutattak rajtam.

És persze a hasonló esetek is előfordultak, mint a könyvben. Rá kellett jönnöm, hogy a nagyobb mellnek is vannak hátrányai. Ugyanis, ha eddig leettem magam, a falat megállt a mellemnél, mivel nem volt mi kitartsa annyira a felsőm, hogy lejjebb essen. Most viszont a számat tévesztett falatok egészen a hasamig gurulhatnak, így nehezebb kivadászni őket az öltözékből.

És persze ott vannak a férfi tekintetek. Ami bár tagadjuk, és állítjuk, hogy jobban szeretjük, ha a férfiak a szemünkbe néznek beszélgetés közben a mellünk helyett, azért magunkban mosolygunk, és büszkeséggel tölt el, ha a férfiak nem tudják levenni a szemüket a domborulatainkról.

Egy kedves kollégám (később még említést érdemel) jegyezte meg, hogy eddig is sejtette, hogy a melltartók formás kebleket takarnak, és hogy a hasamnál gyorsabb mértékben nő a mellem, de ha nem haragszom meg a megjegyzésért, mostanában nem tudja levenni a szemét a melleimről.
Mondanom sem kell, hogy a bókolás vége az lett, hogy olyan vörös lettem, mint a rák.
De akkor is jól esett.

Kívánósság. Vajon lehet hamburger mérgezést kapni?

"MÁRCIUS 25.

11:00

Szent meggyőződésem, hogy máris híztam vagy hét kilót. Ronald McDonald az ő Big Macjével és ipari méretű sültkrumpli-adagjaival az egyetlen, aki még képes boldoggá tenni. Olyan vagyok, mint egy piszok kölyök.

...

Nincs bennem semmi fegyelem. Ha az ember az, amit megeszik, akkor félig McChicken vagyok, félig Big Mac. Három Big Macet ettem a múlt héten. Nem én kívánom McDonaldot, hanem a baba. Az ember abból tudja, hogy túl gyakran étkezik a McDonald'sban, ha az alkalmazottak bólintanak neki, amíg sorban áll."

Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor kezdtem rájönni, hogy egyre több a közös bennem és Beckben.

Megnyugtató volt olvasni, hogy nem csak én szenvedek McDonald-kórban, és szintén megnyugtató, hogy ettől még egészséges babám lehet, és reménykedek, hogy a terhességgel ez el is múlik.

Először is szeretném leszögezni, hogy én az egészséges életmód híve vagyok, és szó szerint gyűlölöm a gyorséttermeket, amik között az első helyen vannak az arany boltívek. Mióta azonban a Mono növekedni kezdett bennem, nem tudok ellenállni neki. Egész egyszerűen ENNEM KELL SAJTBURGERT!!!!!!!

És bár nem vagyok egy hisztizős fajta (bár ezt azért biztos jópáran megcáfolnák), a sajtburger utáni vágy néha hisztérikus rohamokba megy át. A terhességem első hónapjaiban az a szerencsém volt, hogy bár munkából hazafele mindig megkívántam, aztán az álmosság győzött, és már nem volt erőm visszamenni a hőn áhított mennyországért, így csak hétvégente jutottam hozzá a megváltáshoz.

Aztán eljött a vágyott "munkanélküliség", amikor nincs akadálya, hogy felkeressem a legközelebbi McDonald'sot, és megvehessem az istenített sajtburgeremet.

Hétvégén tudományos kísérletet tettünk Minivel. Vajon mi lehet az a titkos összetevő a sajtburgerben, amiért hajlandó voltam feladni szigorú elveimet?

Mini szerint az uborka lehet az oka. Elvégre a terhes nők különleges viszonyt alakítanak ki az uborkával. Aztán elkezdtem enni, és szép lassan, harapásonként kielemeztük az ízeket. És a végén rá kellett jönnöm, hogy a hagymát, a mustárt és a sajtot is imádom benne. Szóval az egészet úgy ahogy van.

Bízom benne, hogy Mono nem nagyon fog emlékezni ezekre az ízekre, mert az már most az íratlan nevelési szabályaink között van, hogy nem fogjuk a gyorséttermekre ránevelni gyermekünket.

A hamburgeren kívül azonban nem produkáltam különös tüneteket. Tehát nem ettem összevissza mindenfélét, és nem faltam a savanyú uborkát kiló számra.
Az egyetlen furcsa dolog, ami Drága Ősömnek feltűnt, hogy a grízes tésztát porcukorral és tejfölös fokhagymás uborkával ettem. (na kíváncsi leszek, terhesség után hogy viszonyulok ehhez a kombinációhoz).

Mini mindig furcsállotta az ízlésemet. Például sosem értette, hogy bírom megenni az avokácót. Ami egy kevesek által ismert, de annál finomabb és egészségesebb zöldség. Úgyhogy mikor furcsaságokat ettem, akkor Mini mindig közölte, hogy ha a Mono visszaküldi, akkor tuti fiú lesz, mert egy férfi ilyeneket nem enne meg.
És mivel ezen ételek bennem maradtak, reménykedtünk, hogy a Pocaklakó rózsaszín ruhácskákat fog hordani.

Az a bizonyos reggeli rosszullét...

"MÁRCIUS 10.
A terhes asszonyoknak több mint felét kínozza a reggeli hányinger. De a reggeli hányinger nemcsak reggel van, hanem egész nap és egész éjszaka. Vivian barátnőm, aki nemrég állt a nyilvánosság elég a kismamai farbával, úgy hívja, hogy "annyinger", vagyis hogy a mesés életnek annyi."

Először is néhány ismertető rólam. Amióta az eszemet tudom, kakaóval működöm. Ami azt jelenti, hogy reggelente addig szinte hozzám sem lehet szólni, amíg meg nem ittam a kedvenc bögrémből a kedvenc kakaómat.
Lehet, hogy egy kicsit beteges dolog, de reggeli itókámat senki nem tudja olyan finoman megcsinálni, mint én (persze, ha nagyritkán ágyba kapom, nem szoktam reklamálni). Szóval szigorúan csak egy bizonyos bögréből vagyok hajlandó meginni, egy bizonyos kakaó márkát ("Igyál még egy pohárral, és fogd rá a nyuszira!"), amiből szigorúan meghatározott mennyiséget használok fel minden reggel a szigorúan meghatározott idő alatt mikróban felmelegített tejbe.
Jesszus, olyan vagyok mint egy gyerek!!! És még én akarok felelősséget vállalni egy babáért?????

Szóval egyik reggel, a szokásos ceremónia után éreztem, hogy valami nincs rendben. Aztán a következő pillanatban már ott volt az a filmekből megszokott kép, amikor hosszú hajamat egyik kezemmel összefogva, másikkal a WC-t támasztva már jött is vissza a reggelim.
Először úgy gondoltam, hogy ez csak egyszeri eset, ennyit el lehet viselni a terhesség során.
Aztán megismétlődött a következő, majd az azt követő, és az utána lévő napokban is.
És így tovább négy hónapon keresztül.
Egész konkrétan a dolog már olyan szinteket öltött, hogy szerintem a kakaó le sem ért a gyomromba, már jött is vissza. Sőt, voltak napok, amikor ki sem tudtam üríteni kedvenc bögrémet.

Mini mindig mondta, hogy miért kínzom szegény Monot minden reggel, értsem már meg, hogy evvel azt akarja jelezni, hogy nem szereti a kakaót.

És most kérdezhetnétek, hogy akkor miért ittam kakaót.
Nos, a négy hónap alatt ezt a műveletet is sikerült tökélyre fejleszteni. Merthogy megpróbálkoztam borsmenta teával (állítólag az jó hányinger ellen), megpróbáltam, hogy nem iszom semmit.
Persze kaptam a különböző tippeket, hogy még fekvő helyzetben igyak pár korty traubi szódát, egyek pár szem kekszet, stb.
Bármit próbáltam, nem jött be.
Így aztán úgy döntöttem, hogy mivel visszafele jövet még mindig a kakaónak van a legelviselhetőbb íze, marad a reggeli rutin.

Szerencsére, ahogy a szakirodalom is megírta, a rosszullétek 3-4 hónap után általában abbamaradnak, és ez nálam is így volt.
Most már a régi szenvedéllyel tudom elfogyasztani reggeli italomat, és a gyomrom is és a Mono is megbékélt a kakaó-mániámmal.

És a másik. A hűtő.
Hogy a hűtőtől miért lettem rosszul, azt nem tudom. De egész egyszerűen nem tudtam kinyitni a hűtőt. Úgyhogy ez az időszak úgy nézett ki, hogy ami egyszer bekerült a hűtőbe, azt én már többet biztos nem vettem ki. Így aztán Minié volt a feladat, és hétvégente Drága Ősömé, hogy amire szükség volt, vagy amire éppen már nem, azt kivegye belőle.
Nem tudom, mitől undorodtam a hűtőtől? Miért volt ott lelki szemeim előtt, hogy ha kinyitom a hűtőt, akkor kimászik belőle valami, hiszen mindent én raktam bele, és tudtam, hogy semmi olyan nincs benne, ami már romlott lenne, vagy éppen penészes.

Idővel azonban ez a hűtő-iszonyom is elmúlt, és most már újból jóban vagyunk.

Terhesség kezdete = Álomkór

"MÁRCIUS 6.

20:00

- Halló?

- Beck, mi van veled? Nagyon kipukkadt a hangod.

- Lena. Nem tudom, mi van velem. Hány óra?

- Nyolc! Aludtál?

- Ja. Elájultam a televízió előtt. Nem tudom, mi bajom.

- Én tudom.

- Na?

- Az, hogy állapotos vagy."

Azt hiszem ez a párbeszéd mindenkinél lezajlott párszor.

Ha megkérdezik, mivel telt az első három hónap, azt hiszem, az első, ami eszembe jut róla, az az alvás.

Előtte is nagy volt az alvásigényem. Konkrétan 10 óra után már nem sok mindent lehetett velem kezdeni, és ha nem aludtam napi 8 órát a másnapomnak is annyi volt.

De a terhesség erre még tett egy lapáttal.

Konkrétabban semmit nem lehetett velem kezdeni. Reggel egyre nehezebb volt a koránkelés, a munkahelyen ebéd után úgy kellett kitámasztani a szemeimet, hogy legalább ne tűnjön úgy, mint aki alszik. Munka után alvás, aztán vacsora, és ismét alvás. És hétvégén alvás, alvás, és alvás...

Meg kell mondjam, minden elismerésem Mininek, hogy ezt az időszakot elviselte tőlem, mert enyhén szólva sem tettem eleget házastársi kötelességeimnek, sehol és semmilyen formában.

És szintén köszönet érte, amiért hősiesen tűrte, amiért szó szerint kisajátítottam a jobb vállát, hogy az alvásom minél kényelmesebb legyen, és eközben néha szinte lelöktem az ágyról.

Beindult a Nagymama hormon

"MÁJUS 28.
Anyám dacol a babonával. Ma este a szüleimnél vacsoráztam, és anyám megmutatta, mire pazarolta - úgy értem, mivel töltötte - az utolsó két hónapot. Úgy kötött, mint egy megszállott."

Azt hiszem, ez nálunk is konkrétan így zajlott le.
Mivel a Sógornőm és az Öcsém az unoka érkezésének bejelentésekor már fonallal is készültek, hogy Drága Ősöm neki is állhasson a kocsitakarónak, így már gyakorlott volt, mire 4 hónapra rá értesült, hogy kétszeresen is nagymama lesz.
Szóval a Nagymama gén kétszeresen is aktíválódott benne.

Így aztán gyorsan felderítette a város legjobb üzleteit, ahol a legjobb fonalakat lehet kapni, az interneten lévő online áruházakról nem is beszélve, és már nem tud úgy elmenni egy kirakat mellett sem, hogy ne tudományos alapon, szakértő szemmel nézze meg a kötött dolgokat, hogy hogy is lehetne megcsinálni. A különböző fonalakból pedig már előre tudja, lelki szemei előtt látja, hogy mit fog belőle kötni Gergőnek (az unokaöcsém), és Mononak.

Persze ilyen szempontból mi szerencsésebbek vagyunk, mert a prototípusok elkészülte után Mononak már rutinból megy a kisruhák gyártása.
Én pedig kihasználva a hormonok hatását,folyamatosan adom le a rendelést, hogy a kistakaró mellé még mi mindent szeretnék, kihasználva a Nagymamává válás kezdeti lelkesedéseit.

Azt hiszem Drága Ősömnek mozgalmas napjai lesznek, ha egyszer nyugdíjba megy...

A könyv

A könyv, ami meghozta az ihletett az előrehozott blogíráshoz:

Rebecca Eckler: Felcsináltak!

Egy modern kismama vallomásai

Bevallom őszintén, hogy mikor Sógornőm odaadta a könyvet, némi kétkedéssel fogadtam. Elvégre hogy lehet egy könyvnek, ami a terhesség csodáját írja le, ilyen címet adni?

Amúgy sem szeretem ezt a szót.

Elvégre ehhez a dologhoz legalább két ember kell, akkor hogy lehet úgy írni róla, mintha a nő ott sem lett volna? Ez nem az a dolog, amit csak a férfiakra lehet fogni.

Na de túltevén magamat az első sokkon, gondoltam egy reptéri várakozáshoz, és egy repülőúthoz tökéletesen szórakoztató és kikapcsoló olvasmány lesz.

És ahogy olvastam, egyre több hasonlóságot fedeztem fel (kor, életstílus, stb.), így aztán nem bírtam magammal, írói vénámmal és billentyűzetet ragadva idő előtt életre keltettem blogomat.

Így mint a könyvek legvégén, én is szeretnék köszönett mondani Becknek az ihletért:

Mivel a tapasztalatait naplószerűen írja le, ezért a blogból kifolyólag én is ezt fogom tenni, és bár időrendben nálam nem egészen akkor következtek be a felfedezések, a történetek hasonlóak.

A könyvből való idézetekkel pedig remélem nem sértek meg mindenféle szerzői és egyéb jogokat.