Monokonyha - Zöldbab főzelék paprikás csirkével

Mivel már jó ideje pihent a hűtőszekrényben egy jó nagy adag zöldbab, úgy gondoltam, épp itt az ideje kezdeni vele valamit. És mivel Mononak épp nem volt mit ennie, így neki készült főzelék, lényegében ugyanúgy, mint az igazi.

Egy darabka vajon megpároltam egy kevés hagymát, és egy nagy kanál télire eltett lecsót, majd hozzáadtam a zöldbabot és egy kisebb darab felkockázott krumplit. Egy picit sóztam, és a szintén télire elrakott zöldfűszerekből is tettem hozzá egy csipetnyit. Mikor megpuhult hozzáadtam egy kis kanál tejfölt.
A családnak a hétvégén tejfölös csirke készült. Még mielőtt behabartam volna, kivettem belőle egy kisebb csirkemellet. Ez a darabka most a főzelékkel együtt ment a turmixba, és már kész is volt az ebéd.

 

Mono tetszési index: 10 (én pedig természetesen nagyon büszke voltam magamra, hogy ilyen jót főztem Pici Lányomnak)

Monokonyha - Őszibarackos csirkehús mazsolás kuszkusszal

Mikor elkezdtem Mono hozzátáplálását, még bizonytalan voltam, hogy mit is lehet egy ilyen pici babának adni, ami nem csak egy fajta zöldség vagy gyümölcs összepürésítése.
A hazai könyvpiac kínálatából végül egy könyvet hívtam segítségül.

Nagyon megtetszett benne a sok recept, sok kép, hogy megmutatja, hogyan nem kell külön főzni a babának és a családnak, és főképp, hogy a mennyiségek mellett a kalóriát is feltünteti az ételek mellett.
A könyvet egy időre félretettem, mert az alappüréket magamtól is ki tudtam találni, és az amerikai hozzátáplálás kicsit eltérő az itthoni védőnői ajánlásoktól, de most, hogy már rendes ételeket is tudok Mononak adni, ismét elővettem, és rá is akadtam erre a nagyon tetsző receptre, amit úgy gondoltam, ideje is lesz kipróbálni. (természetesen kicsit átdolgoztam)

Mivel épp egy újabb adag főzeléket csináltam Mononak, mert kifogytak a tartalékaink, ezért a csirkeszárny együtt főtt a többivel, és átvette a leves ízeit. Lehúztam a bőrét, lefejtettem a húsról, és már mehetett is a turmixba. Közben 39g kuszkuszt (ennyi volt a receptben) leforráztam kb. háromszor annyi vízzel, lefedtem, és hagytam megduzzadni. A mélyhűtőben ott pihent a nyáron elrakott őszibarack püré, bár akkor nagyon utáltam már a sok barackot pürésíteni, de tudtam, hogy ha már nem lesz idénye, jó haszna lesz. Így hát most csak megvártam, míg felolvad, és 10-15 szem mazsola kíséretében összepürésítettem a csirkehússal. Végül a megdagadt kuszkusszal összekeverve várta a sorát, hogy egy újfajta ebéd legyen Pici Lányom számára.

Mono tetszési index: 9 (Édes, husi van benne, és már valamennyire rágni is lehet, ez számára csak jó lehet. És hogy akkor miért csak 9-est kap? Mert ebédkor már annyira fáradt volt, hogy csak félálomban evett, így csak addig nyitotta a kis száját, amíg tényleg éhes volt, majd alig várta, hogy ágyba kerüljön.)

10. hónap

Méretek:

Súly: 8490  g
Hossz: 72  cm
Fejkörfogat: cm

Történések:
2012. szeptember 12.
Elérkezett a szívultrahang kontrolljának időpontja. Mivel Szegeden  a doktornő megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baja Mononak, és idővel ki fogja nőni, ezért nem nagyon izgattam magam a dolog miatt. Fél 11-re volt időpontunk, időben ott is voltunk, de sajnos már akkor szembesülnünk kellett a ténnyel, hogy ez nem lesz egyszerű nap, mivel a rendelési idő 9-kor kezdődött, tehát ahhoz képest, hogy mindössze 3-an voltak előttünk, és mindenki időpontra ment, nekünk már több mint egy órát kellett várnunk. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy egy 9 hónapos, örökmozgó gyereket 1 órán keresztül a babakocsiban tartani képtelenség, főleg mikor már az alvásidejébe is belecsúszik a vizsgálat. Szerencsére a kórházban kialakítottak egy kisebb játszóházat, ami valamelyest lekötötte Mono figyelmét, még várakoztunk.

Aztán végre sorra kerültünk. Persze nem volt egyszerű a vizsgáló asztalon nyugton tartani Pici Lányomat, de miközben vizsgálták, én a kedvenc énekeit dúdoltam a fülébe, így majdnem negyed órára sikerült elterelni a figyelmét. De utána elvesztette a türelmét, és keserves sírásba kezdett, és már vigasztalhatatlan volt.
A doktornő fiatal kora, és annak ellenére, hogy éppen babát várt, egy csöppet sem volt megértő, és idegesen kérdezte, hogy otthon mit csinálok a Csöppömmel ilyenkor, és mikor felvettem, hogy megvigasztaljam, rám förmedt, hogy még nem végzett a vizsgálattal. Persze Mono így nem szokott sírni, mivel nem is kényszerítem rá, hogy fél órán keresztül nyugalomba feküdjön, miközben én egy hideg nyálkás zselét kezek rá, és egy műszerrel vizsgálgatom.
Aztán 5 perc szerencsétlenkedés után a doktornő közölte, hogy így nem tudja megvizsgálni a gyerekemet, úgyhogy öltöztessem fel.
Megkaptuk a papírokat a kontrollról, ahova a legtöbb helyen az szerepel, hogy a "gyermek nagyfokú nyugtalansága miatt adat nem mérhető". Nyugtalan??? Az én gyerekem??? Akire mindenki azt mondja, hogy ilyen nyugodt és mosolygós babával nem nagyon találkozott???
És kérdem én:
- Mégis mit várnak egy ekkora gyerektől, akinek igazándiból nincs is komoly baja, tehát ereje teljében van?
- Miért megy gyerekorvosnak egy olyan ember, akinek nincs türelme a gyerekekhez?
- Mi tartott majdnem fél óráig, amikor pontosan tudták, hogy mit és hol kell nézniük, és amikor Szegeden a doktornő pontosabb diagnózist adott körülbelül 10 perc alatt?

Így aztán szinte menekültünk a kórházból, és nem várom, hogy fél év múlva ismét találkozzunk. A doktornőnek pedig csak egy kicsivel nyugtalanabb gyereket kívánok, mint az én Törpém, hogy aztán ahogy Édesanyám szokta mondani, "megtudja, milyen a magyarok Istene".

2012. szeptember 13.
Ahogy az egyedül elalvásnál eljött a határidő, amikor be kellett következnie, így úgy döntöttem, hogy a 10. hónappal elérkezett az idő, hogy Pici Lányom elhagyja a cumit. Úgy gondoltam, hogy először csak a napközbeni alvásoknál vezetem be a cumielvonást, aztán ha ez már remekül működik, akkor végleg száműzzük a cumit az életünkből.
Az elméletem egyenlőre csak hébe-hóba működik, hiszen nyűgösebb napokon nincs szívem elvenni Monotól a cumit, de jobb napokon semmi gond nélkül elalszik nélküle. De azt hiszem, ahogy az egyedül elalvást remekül kiviteleztük, így a cumi elhagyással sem lesz probléma. Csak akkor bizonytalanodom el, mikor a cumi helyett Mono néha megtalálja az ujját, mert nem szeretném, ha ő is 10 éves koráig szopja az ujját, mint én.

2012. szeptember 16.
Mivel Mini itthon volt, így meglátogattuk a játszóházat. Nagy meglepetésünkre az 1 év alatti gyerekeknek ingyenes a játék, így már akkor elhatároztuk, hogy ha tetszik, akkor gyakrabban megyünk. Először csak a tényleg piciknek fenntartott részt próbáltuk ki, de lényegében a mászáson kívül itt nem sok mindent lehetett csinálni, így Mono nem sok érdekességet talált. Aztán jöttek a labdák, végül kipróbáltunk mindent, ami a játszóházban volt. Csúszda, ugrálóvár, gumiasztal. Fél óra játék után Pici Lányom már nagyon fáradt volt, de még mindig kacagva játszott, és mászott, totyogott, élvezte, hogy eleshet a puha matracon és nem üti meg magát.

Hazaérve aztán nem volt gond az evéssel és az alvással, és azt hiszem ez nem csak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is fárasztó program.
Mivel nagyon jól szórakoztunk, és Mono mozgásigénye egyre nagyobb, ezért a tél közeledtével ideális program lesz számunkra, és gyakrabban is felkeressük a játszóházat.

2012. szeptember 26.
A mai nap az elsőkről szólt.
Mikor Édesanyám meglátta Gergőnél a Montessori-toronynak nevezett játékot, és hogy milyen élvezettel és ügyesen rakja össze, Mononak is azonnal beszereztünk egyet. A játék hónapokon keresztül pihent és várta a sorát, bár időről-időre megpróbálkoztam vele, hogy felkeltsem Törpém figyelmét a színes karikákkal, és milliószor raktam össze a tornyot, amiből ő csak annyit élvezett, hogy minél előbb összerombolja a "művemet".
Ahogy az minden nap lenni szokott, ma is leültem mellé a földre, és szokás szerint, ahogy azt a Baby Einsteinben is láttam, szépen lassan egymásra raktam a karikákat, majd megvártam, míg Mono összedönti a tornyot, majd jöhetett a második fázis, amikor Pici Lányom kezébe adtam a karikákat, amikkel ezek után szépen elsétál. Ma azonban valami megvilágosult benne, és a karikák szépen lassan a helyükre kerültek.

Aztán attól félve, hogy ez csak véletlen volt, még párszor megismételtük, de szerencsére úgy tűnik, hogy a dolog már tudatos, mert délután már pillanatok alatt kerültek egymásra a karikák, és épült fel a torony.

Aztán jött az ebéd, és egy újabb első. Az első önálló evés.
Valamelyik héten azon ritka alkalmak egyike volt, mikor üveges bébiételt adtam Törpémnek, méghozzá bolognai spagettit. Mivel nagyon ízlett neki, elhatároztam, hogy kipróbáltatom vele a túrós tésztát, és ennek most jött el az ideje.
A tésztát ugyanúgy csináltam, mint magamnak, tettem rá túrót, sajtot, és joghurtot, majd egy keveset Mono elé tettem, és kíváncsian vártam, mit kezd vele, miközben én vele szemben ültem, és elkezdtem enni a saját adagomat.
Pici Lányom egy ideig tanulmányozta, mit is raktam eléje, majd szép óvatosan elkezdte a szájába tömködni a tésztát, végül kisebb katasztrófa nélkül, a Mono-adag nagy része eltűnt a tányérról.

  

2012. szeptember 30.
Meglepetés családi összejövetel a Mamánál. Meglepetés, mármint neki, mivel nem tudta, sem azt, hogy mi érkezünk, arra pedig pláne nem számított, hogy a másik unokája és dédunokája is meglátogatja. Mikor odaértünk, Mono aludt, így míg fel nem ébredt, a kocsiban várakoztam, és őriztem Pici Lányom álmát.

Mikorra felébredt, a család másik része már megérkezett, így a mi késői belépőnkkel tényleg teljes volt a Nagymamám öröme. A két kicsi Törpe július vége óta nem találkozott, és azóta mindketten hatalmas fejlődésen mentek keresztül, hiszen a lépegetéssel kitárult a világ előttük. Így aztán volt "kergetőzés", kerti túra, pipi etetés, és rácsodálkozás mindenre, ami épp az útjukba került. Az pedig, ahogy a két gyerek ismerkedett egymással bűbájos volt.

2012. október 2.
Elérkezett az idő, hogy Mono nem csak a lakásban, hanem az ajtókon kívül is egyre inkább kikívánkozik a babakocsiból, így elkerülhetetlen volt egy rendes kis cipő beszerzése. A kisgyerekes ismerősök körében tett gyors közvélemény kutatás után útnak indultunk egy igazi mini-lábbeli beszerzésére. A boltban egy kedves, fiatal  srác fogadott, aki készségesen állt a rendelkezésünkre, így gyorsan sikerült megfelelő kis cipőt választani. Bár Mononak nem volt kifogása a vásárlás ellen, azért a boltban található autók jobban lekötötték a figyelmét.

Így aztán az üzletből egy-két jól sikerült fényképpel (mert hát a telefonnak mindig kéznél kell lennie, hogy a megfelelő pillanatban kattanjon, és egy remek kép készüljön), és egy pici lábra éppen megfelelő cipővel léptünk ki, így most már nyugodt szívvel tesszük meg a kilométereket babakocsiban és babakocsin kívül is. És ami még nagy előnye a rendes cipőnek a kocsicipővel szemben, hogy Mono nem tudja leszerelni a lábáról.

2012. október 5.
Kirándulás Bécsben.

2012. október 8.
A hétvége egy kellemetlenséggel végződött, hiszen letörött egy darab a fogamból, így hétfő reggel első utam a fogorvoshoz vezetett, így Minire maradt a Mono, életében először. Bár alig másfél órát voltam el, ez pont a tízórai és a délelőtti alvás idejére esett. Így aztán kikészítettem Apának a tízórait, elláttam néhány instrukcióval, majd indultam a fogorvoshoz. Megnyugtató volt olvasni az üzenetet, hogy Pici Lányom gond nélkül megette a tízórait, amin annyira nem is csodálkoztam, hiszen a túrókrémből sosem elég, majd meglepetten láttam, a jó és hasznos Baby Connect programban, hogy nem sokkal később már aludt is. Így mikor hazaértem, már én fogadhattam a délelőtti alvásából felébredve, és a nap a szokásos módon folytatódhatott tovább.
 

 Általánosságok:
Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
Bár nem akarom elkiabálni, de azt hiszem lassan eljutunk a teljes mértékben átaludt éjszakákig. Az ősz beköszöntével, a korábbi sötétedéssel egyenes arányban korábban fárad el Mono is, így a fürdés és az elalvás is napról-napra korábbra esik.
Az alvásban újabb mérföldkövet értünk el, hiszen Anya, azaz én belefáradtam abba, hogy egy éjszakát nem tudok átaludni, így döntő lépésre szántam rá magam. Eddig az volt a bevált gyakorlat, hogy ha Mono felébredt éjjel, én mentem, kivettem a kiságyból, kicsit megszoptattam, amikor nem is evett, csak a közelségemtől visszaaludt, majd visszatettem a kiságyba, és békésen aludt tovább. Viszont nekem ilyen egyszerűen nem ment a visszaalvás, így aztán drasztikus változásra volt szükség a saját érdekemben. Ennek következtében, mikor Törpém felébredt éjjel, én bementem hozzá, megpusziltam, visszafektettem (mert természetesen már állt a kiságyban, mire beértem), betakargattam, bekapcsoltam neki a zenét, majd visszamentem az ágyamba és vártam. És bár kegyetlenül hangzik, de miután 3 éjszaka után, amikor ültem az ágyamba, és hallgattam, ahogy Mono keservesen sír, és várja, hogy bemenjek, a 4. éjszaka már nem ébredt fel, vagy ha fel is ébredt, visszaaludt anélkül, hogy engem felébresztett volna.

Valószínüleg ez is egy olyan lépés volt, amit inkább nekem kellett meglépnem, mint Mononak, hiszen őt csak az ösztönei hajtották, hogy ha felébred, Anya ott terem. Viszont én voltam az, akinek "fel kellett nőnie" ahhoz, hogy elhiggye, a gyereke nem azért ébred fel éjszaka, mert éhen akar halni, és ha nem megyek be hozzá, akkor sem lesz semmi baja.
És azóta mindketten nyugodtan alszunk éjjel, és reggel egy mosolygós babát találok a kiságyban, aki ugyan úgy az "Anya-Istent" látja bennem, mint mikor éjjel is bementem hozzá, én pedig a hosszabb alvástól energikusabb vagyok egész nap, és ez mindkettőnknek jó.

Az evésben annyi változás történt, hogy szinte mindent megkóstoltatok vele, természetesen mértéket tartva, hiszen azért, mert ízlik neki, még nem biztos, hogy az jó is a számára, de az ízekkel nyugodtan megismerkedhet. A szopizások száma is csökkent, hiszen  már csak reggel és este eszik ily módon. Az ebéd utáni szoptatás elhagyása is egyik napról a másikra következett be, és egyáltalán nem is hiányzott neki. Én pedig kicsit örültem, hogy talán így több marad nekem, és talán elindulok a hízás útján.

A fürdés egy ideig csak a kádban való álldogálásról szólt, mostanság hogy már kiörömködte magát az új tudományán, ismét a játéké a főszerep. Azonban a hajszárítás nem tartozik a kedvenc időtöltései közé. Azt már eddig is tudtam, hogy Mono fél a porszívótól, és most a hajszárító is felkerült a fekete listára. Így aztán a hajszárítást szorosan hozzám bújva vészeli át, majd miután a masina elhallgatott, Pici Lányom is hallatja a hangját. Amikor nincs is hajmosás idő, azért a kádból kivéve alaposan tanulmányozza a környezetet, hogy vajon nincs-e a láthatáron ez a zajos szerkentyű.

7:00 - 7:30      Ébresztő, reggeli: szopizás
7:30 - 10:00    Játék
10:00              Tízórai: általában valami gyümölcs zabpehellyel
10:00 - 10:30  Délelőtti alvás
10:30 - 14:00  Játék
14:00               Ebéd: főzelék
14:30 - 16:00   Délutáni alvás
16:00               Uzsonna: gyümölcs
16:00 - 17:00   Játék
17:00 - 19:00   Séta
19:00               Vacsora 1: joghurt valamilyen gyümölccsel, zabpehellyel, túróval
19:15               Fürdés
19:30               Vacsora 2: szopizás
20:00               Esti alvás




Ügyeskedés - fejlődés:
Azt hiszem a hónap legnagyobb eredménye mindkettőnk számára, hogy végre sok hónap gyakorlás után összeraktuk a tornyot. Egyre több ideig tudom lekötni a figyelmét egy-egy játékkal, és Mono kézügyessége is egyre jobban fejlődik.
A járás technikáján napról-napra finomítgat, és ha nekiindul, néha szinte már fut.
A lakberendezés lett a legmókásabb elfoglaltsága, néha olyan tárgyakat is elmozdít, amiről nem is gondolná az ember, hogy egy ilyen kis Törpében ekkora erő van. Én pedig szedegethetem össze a különböző tárgyakat a lakás különféle helyeiről. Például a konyhában lévő széket a fürdőszobából.
És természetesen megállás nélkül gagyog. Érdekes, hogy a sok összefüggéstelen szavával olyan jól el tudja magyarázni, hogy mit is akar, és nekem már természetes, hogy mi mit is jelent a számára. Szerencsére a kommunikáció nem egyoldalú, hiszen már Mono is nagyon sok mindent megért. A legaranyosabb akkor, mikor valamire azt mondom, "nem szabad". Ekkor rám néz, elkezdi rázni a fejét, miközben mondja, hogy "nem-nem", és természetesen fülig érő szájjal vigyorog.



Orvososdi:
Sajnos a sok mozgás meghozta gyümölcsét, bár nem ez a legjobb kifejezés rá, de Kicsi Lányomnak egyik este vacsora után, sikerült kimásznia az etetőszékből, és a földön landolnia. Szerencsére már

jó ideje gyakorolta az ágyról való letolatást, és ezzel a módszerrel mászott ki az etetőszékből is, így a nagy ijedségen kívül komolyabb baja nem lett. A biztonság kedvéért azért másnap az első utunk a doktor nőhöz vezetett, aki megnyugtatott, hogy tényleg nem történt semmi baj, és szerencsére Mononak is elment a kedve az akrobatikus mutatványoktól, így már az etetés is könnyebben megy. És én is tanultam a dologból (mert természetesen a balesetkor is fél méterre álltam tőle), hogy csak az etetés előtti utolsó pillanatban rakom bele az etetőszékbe, és az evést követően azonnal ki is veszem onnan.



Kirándulós: 
Mini itthon volt, így közös családi programként minőség ellenőrzést tartottunk az újonnan nyílt bécsi Hollister boltban. Mono szokásához híven angyalként viselkedett, és a Bécsig tartó úton aludt, így aztán kipihenten értünk a bevásárló központba. Gyorsan megkerestük, hova is kell mennünk, majd célirányosan útnak indultunk a félig kész plázában. Természetesen Mininek a bolt minden centiméterét meg kellett nézni, így mi türelmesen vártuk, míg kicsodálkozza magát.

 

A nap legnagyobb sikere az Ikea éttermében található játszótérnek volt, ahol Mono kitombolhatta magát. Fel-alá futkározott, sikongatott, nevetgélt, és mindent kipróbált. Annyira tetszett neki, hogy akár a nap további részét ott is tölthettük volna, de mivel még voltak tervek, tovább kellett állnunk.

 

A nap következő programpontja a schönbrunni mókus etetés volt, bár Monot egyenlőre minden más is nagyon érdekelte. Szerencsére a mókusokért nem kellett messzire menni, mert amúgy sem túrázáshoz készültünk. Azt majd kicsit később. Azért Monot is hagytuk egy kicsit kinyújtóztatni a lábait, hogy önállóan fedezhesse fel a világot, és nagy feltűnést keltett, hogy ilyen pici létére milyen ügyesen lépeget.

A parkban még sétáltunk egyet, aztán útnak is indultunk, hogy időben hazaérjünk. Sajnos ez nem ment könnyen, mivel péntek lévén hatalmas dugóba keveredtünk, de szerencsére Mono egy részét átaludta, egy részét pedig hősiesen tűrte és nézegetett. Estére már elég nyűgös volt, így szerintem alig várta, hogy ágyba kerülhessen.


Divatolós:
Beköszöntött az ősz, így előkerültek a melegebb ruhák is. Szerencsére Mono már elég közreműködő az öltözködést illetően, így nem okoz gondot a sok ruha fel- és levetése. Természetesen az őszi ruhatár is kifogyhatatlan, és az ember csak az alkalmat keresi, hogy a szebbnél szebb ruhácskákat ráadhassa a gyermekére.
A kis cipő Monot is teljes mértékben lenyűgözi, és ha tehetné, még a lakásban sem eresztené a kezei közül.
A sapkával továbbra sincs nagy barátságba, de ha fázik a fejecskéje, azért elviseli, míg sétálunk.

Az anyaságról:
Az hiszem, anyai érzelmekből ebben a hónapban sem volt hiány. A hónap elején, amikor a kontroll vizsgálaton a doktor nő azt merte mondani a lányomra, hogy hisztis, én egy anyaoroszlánként ugrottam volna rá, és marcangoltam volna szét, hogy egyáltalán hogy merészel ilyet gondolni, és miért kínozza szegényt annyi ideig.
Aztán a balesetnél szar anyának éreztem magam, hiszen ott álltam fél méterre tőle, lelki szemeim előtt már másodpercekkel előtte láttam, hogy le fog esni az etetőszékből, mégsem nyúltam érte.
Aztán jött egy-két álmatlan éjszaka, amikor már nem tudtam mit kitalálni, így együtt aludtunk a nagy ágyban, és Pici Lányom egész éjjel fogta a kezem.

 

Monokonyha, avagy hogyan könnyítsük meg a saját dolgunkat

Mikor Mono még csak szopizott, már akkor alig vártam, hogy eljöjjön a kanalazós időszak, és főzhessek neki. Na nem azért, mert nem szeretem szoptatni, mert imádom nézni, ahogy még félálomban is keresi a mellemet, vagy ahogy bealszik rajta, de az is nagy élmény, amikor nyitja a kis száját, mint a madárkák a fészekben, és várja, hogy a kanállal a szájába találjak, ami néha nem is egyszerű mutatvány.

Mini Mono adagot azonban nem egyszerű főzni, és néha nincs ideje vagy kedve az embernek. Én azonban már a hozzátáplálás elején elhatároztam, hogy ha lehet, nem adok üveges bébiételt a gyermekemnek.
Így aztán legtöbbször nem azt találom ki, hogy én mit fogok enni, hanem hogy melyik nap mit fogok főzni Pici Lányomnak.
Eleinte tényleg csak 1, maximum 2 napra főztem neki, és figyelembe véve, hogy egy étkezés folyamán kb. 60-70 g-ot evett meg, ez kész művészet volt.
Mostanra azonban a főzhető finomságok tárháza kibővült, így lényegében a saját ételeimmel együtt készíthetek neki is ebédet.

Mivel itt az ősz, és a befőzés ideje, ezért én is elraktároztam Mononak a nyári-őszi gyümölcsöket, hogy télen ne csak banánt, narancsot és almát ehessen. A bébiételes üvegekbe összepürésítve, felcímkézve várják sorsukat  a különféle gyümölcsök a mélyhűtőben Mono számára fenntartott fakkban.

És akkor a bébiétel gyártása nagyüzemben:
Végy egy nagy fazekat, rengeteg zöldséget, és különféle húsokat, és lényegében főzzél egy húslevest.
Jelen esetünkben a fazékba csirkeszárny, marhahús, csirkeláb (aminek aztán a kutyus örült), sárgarépa, fehér répa, brokkoli, krumpli, paradicsom, karalábé, cukkini és zöldfűszerek kerültek. Ízesítésnek pedig egy kevés só, hagyma, fekete bors, majoránna, köménymag és kurkuma került a fazékba. A húslevest megfőztem, majd a levet leszűrve különválogattam a zöldségeket és a húsokat. A csirkeszárnyról leszedtem a bőrt, így Mononak csak a szín hús maradt, majd ízlés szerint válogattam össze a húsféléket és a zöldségféléket, hogy mindegyik üvegecskébe más és más kombináció kerüljön. Pürésítés és címkézés után már mehettek is a mélyhűtőbe, hogy Pici Lányom egy ideig megint finomakat ehessen.

A maradék húslé pedig a Nagymamám féle házi hosszú metéltel tökéletes leves nekem.

Mert tetszik...

"A koszos edények azt bizonyítják, hogy etetem a családom, a teli szemetes, hogy takarítok utánuk; a rendetlenség azt, hogy hagyom, hogy a gyermekeim jól érezzék magukat és felszabadultan játszanak; a felhalmozódott vasalni való azt, hogy tiszta ruhában járatom a családom; a nedves kád pedig, hogy lefürdetem a gyermekeim minden nap. Ezért ha legközelebb nálunk jársz, kétszer gondold meg, mielőtt ítélkeznél! Ha azért jössz, hogy meglátogass minket, gyere hozzánk bármikor, ha a lakásomra vagy kíváncsi, jelentkezz be, mielőtt jönnél!"
Forrás: facebook

És bár a leírtakkal teljes mértékben nem értek egyet, azért van benne valami. Mert úgy gondolom, hogy egy totyogó csöppség mellett az ember nagyobb tisztaságot tart, mint egyébként, így szoros barátságot köt a porszívóval, felmosóval, törölgető ruhával, de csak azért nem pucolok naponta ablakot, mert az apró pici kéznyomok ott figyelnek rajta, a ruhaszárító szinte folyamatos használatban van, és a turmixot sem rakom el a konyhapultról, lévén naponta többször is használom. A nappali tele van játékkal, amik csak nap végén kerülnek összepakolásra, de a mondanivalójával teljes mértékben egyetértek a szövegnek, hiszen úgy, hogy egy törpe követi minden mozdulatát az embernek, csak a látványos változások elérésére alkalmas, minden milliméterét képtelenség folyamatosan tisztán tartani a lakásnak. Az az idő, amikor pedig végre alszik, elég kevés arra, hogy csodát tegyünk, és valljuk be őszintén, este 9 után már nem sok kedve van az embernek hűtőt takarítani, vagy éppen virágot átültetni, vasalni, stb.
De azt hiszem, ebben a témában két csoportot lehet megkülönböztetni. Akinek nincs gyereke, és nem érti, minek van tele a fürdőszoba, konyha, folyosó, nappali játékkal, hiszen még nem tapasztalta, hogy a gyereket fürdés, etetés és öltözködés közben is le kell foglalni, és azok, akiknek már van gyereke, és csak együttérzően mosolyognak, hogy más gyereke sem különbözik az övükétől.

9. hónap

Méretek:
Súly:8060  g
Hossz: 72  cm
Fejkörfogat: 

Történések:
2012. augusztus 12.
Bár ez Mono életét nem nagyon befolyásolja, de a természet úgy gondolta, hogy a szervezetem készen áll egy újabb gyerekre, és ismét beköszöntöttek azok a bizonyos piros betűs napok. Valahol már vártam, mert bár nagyon kényelmes volt nélküle az élet, de jó tudni, hogy a rendes kerékvágásba mennek a dolgok, és a szülés után is "jól  működök", másrészről viszont kicsit féltem tőle, mert azt mondják, akkor bizony vége a szoptatásnak, mert a gyerek már nem fogadja el a mellet, mert megváltozik a tej íze. Szerencsére Monon se előtte, se most nem veszem észre, hogy ne ízlene neki, vagy csak ismét a természet szépsége, hogy amennyi kell neki, azt úgyis megissza, még ha nem is tetszik az íze, mert éhen nem akar maradni, de mint a szoptatásról általában, erről a részéről is azt gondolom, hogy az anya részéről ez agyban dől el, és aki akar szoptatni, az igen is tudni fog ez után is.

2012. augusztus 13.
Ma védőnőnél voltunk a 8. hós mérlegelésen, és ott vettük észre, hogy valami új fehérlik Mono szájában. Mikor hazaértünk, elvégeztem a harapás tesztet, és lám, végre kibújt az a fránya fogacska, amit valószínűleg azt a pár kellemetlen éjszakát okozta. És így most már nem csak alul, hanem már felül is gyülekeznek a pici fehér gyöngyök Mono szájacskájában.

2012. augusztus 16.
Mono napok óta egyre többet kísérletezik a lépegetéssel, de egy-egy lépés után inkább fenékre csüccsen és négykézláb teszi meg a távolságot. Ma azonban Jar-Jar kutya után is két lábon indult, és megtett 5-6 lépést, és itthon is egyszer csak fogta a távirányítót, és a dohányzó asztaltól a tévéig vitte, ami szintén 5-6 lépés távolságra van.

2012. augusztus 24.
Kistarcsa

2012. augusztus 25.
Esküvő Bonyhádon

2012. augusztus 29.
Ágota barátnőm és Dorci az iskola kezdés előtti utolsó szabad napokat meglátogattak bennünket, így a délelőtt játékkal és mókázással és beszélgetéssel telt. Mono ki is használata az alkalmat, hogy Ágota ducálja, így szinte le sem szállt róla, és csak egy-egy ölelésre jött oda hozzám, hogy azért tudjam, hogy szeret engem. Dorcival jól eljátszottak, bár a korkülönbség miatt a játékok lényegét kicsit másként értelmezték, így aztán Dorci építményeit Mono rendszeresen lerombolta.

Ennek következtében, mikor búcsúzáskor Ágota megkérdezte, hogy hazavigyék-e Monot, Dorci csak annyit mondott: "inkább ne".
A mozgalmas délelőtt következményeként Mono alig várta az ebédet, majd pillanatok alatt el is aludt, hogy kipihenje a fáradalmakat, és délután újult erővel kezdhessen neki a játéknak.

2012. szeptember 7.
Regina baba első névnapja. És ahogy az illik, meg is adtuk a módját, így nap végére kérdéses volt, hogy a Mono, vagy mi fáradtunk el jobban.
A délelőttöt egy új babaülés beszerzésével indítottuk. Bár Mono még nem érte el a 9 kg-os súlyhatárt, de a kocsiban való hátrafelé utazás már kész gyötrelem volt számára. Így aztán bár nem névnapi ajándék volt, mert így is, úgy is beszerzésre került volna, de a gyerekülés által e jeles naptól új megvilágításba került az autózás.

Aztán első utunk a kedvenc cukrászdánkba vezetett, ahol végre megkóstoltuk az Ország Tortáját, és bár én semmi különlegességet nem éreztem benne, a tavalyihoz képest határozottan finomabb volt. És bár Mono ezt még csak nézhette, azért a capuccinohoz kapott kekszet élvezettel elmajszolta.

Majd a kellő mennyiségű szénhidrát magunkhoz vétele után újult erővel mentünk tovább a feszített tempójú programunk következő állomására, ami az ETO Parkban lévő játszóház volt. Mivel némi leskelődés után Mono-kompatibilisnek nyilvánítottuk Édesanyámmal, ezért megállapítottuk, hogy majd Minivel kiegészülve újra felkeressük. Hazaérve aztán jött az ebéd és a szieszta, hogy délután feltöltődve vághassunk neki a szokásos sétánknak. A sétát azonban most kiegészítettük, és a közeli játszótéren kipróbáltuk a Mononak való játékokat. Bár azt hiszem, a többi szülő furcsán nézett ránk, hogy az alig 9 hónapos Törpe hogy élvezi a hintát, a csúszdát és a mászókát, mikor ennyi idős társai még éppen csak próbálkoznak az üléssel és a felállással.

2012. szeptember 9.
Bár a nap 24 óráját együtt töltjük Monoval, mégis minden nap tud újat mutatni.
Mivel az előző csőrös pohár a bújó fogacskák áldozata lett, ezért kapott egy másikat, ami csak funkciójában hasonlít az előzőre.
Én megtöltöttem teával, letettem a szekrényre, és vártam, mi lesz a sorsa. Mono pedig legnagyobb meglepetésemre, mikor megszomjazott, elvette, és némi kísérletezés után úgy ivott belőle, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy a pohár arra való, hogy igyunk belőle.

A mai nap az első nagyobb baleset napja is. Mono a földön ülve hirtelen előrehajolt, és akkor szembetalálkozott a dohányzóasztal lábával. Nagy sírás, egy 1 cm-es kis seb és egy hatalmas dudor az eredménye.

2012. szeptember 10.
Ma felhívtam a gyerekorvosi rendelőt, hogy időpontot kérjek a 9 hós státuszra. Kaptam is. Október 3-ra, amikor Mono inkább már 10, mint 9 hónapos lesz, így úgy döntöttem, a kötelező méricskélést megejtjük a védőnőnél. És ha már ránézett a Törpére, kaptunk egy új popsikrémet, mivel a fogacskák miatt szegényemnek nagyon piros lett, és minden pelenkázás, és a fürdetés, amikor víz ért hozzá, sírásba torkollott. Bár az elmúlt napokhoz képest már határozottan látható a javulás, bízom benne, hogy az új krém még hatékonyabb lesz.

 Általánosságok:
Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
A napi rutin továbbra is szinte percre pontosan ugyanaz, így végre mindkettőnknek megfelelően alakult ki a napunk.
Az hiszem, a napi rutin kialakításban a szűk keresztmetszetünk az alvás. Én nagyon szerném már az éjszakákat folyamatosan átaludni, Mono viszont úgy gondolja, hogy egyszer mindenképpen fel kell ébredni. Sajnos a fogacskák miatt volt olyan éjszaka, amikor óránként keltünk, így hajnalban már Pici Lányommal aludtam egy ágyban. Na nem az ő ágyában, hanem az én ágyamban. Így aztán picit ő is, és főleg én is pihenhettünk.

Ami változott, hogy a mozgás megnövekedésével egyenes arányban nőtt az étvágy is, és egyre többször éhezik meg azelőtt, mielőtt én úgy gondolnám, hogy már éhes lenne. Ilyenkor megindul a konyha fele, egyértelműen a tudomásomra hozva, hogy jó lenne, ha prezentálnék valami harapnivalót a számára. És ha még ebből sem értenék, akkor egy határozott mozdulattal elkezdni rángatni a pólómat, hogy ha már egyszer szilárd táplálékot nem rakok elé, legalább egy kis tejet adjak.

A fürdés szinte már önálló tevékenység Mono számára. Beleteszem a kádba, és lubickol, játszik, magyaráz, nevetgél, majd ha úgy gondolja, elég volt, nyújtja a kis karjait, hogy vegyem ki. Ekkor gyorsan megmosdatom, és már készen is vagyunk. A fürdetés során össze szoktam kötni a kellemest a hasznossal, hiszen míg Mono vizi csibét játszik, addig én a panel fürdőszoba parányi helyét kihasználva, próbálok egy kicsit "sportolni", hogy egy picit visszanyerjek a régi alakomból (bár nekem nem a súlyfelesleggel, inkább az izmok hiányával kell megküzdenem), mert máskor se időm, se energiám nincsen rá. Így a kád oldalának támaszkodva Pici Lányom legnagyobb szórakoztatására fekvőtámaszokat végzek, majd guggolásokat, és ami éppen eszembe jut.




Ügyeskedés - fejlődés:
Ismét hatalmas lépéseket tett Mono a fejlődésben. És a lépéseket itt szó szerint értem. Csak tipeg-tipeg-huppan-feláll-tipeg. És ha épp nem mászkál, akkor pakol, lakberendez, felfedez. Egy pillanatra sem áll meg. A legnagyobb kedvenc a konyhaszekrény, amiből rég nem látott dolgok kerülnek elő Mononak köszönhetően. Mini zoknis fiókja, amiben külön figyelmet érdemelnek a focizáshoz használt hatalmas zoknik. Nagy segítség a teregetésben, hiszen amit én ki, azt ő le, így aztán körülbelül másfélszer annyi időt vesz igénybe, mint egyébként.
Az apróbb mozgásokban is egyre ügyesebb. Némi koncentrációval, és persze egy kis segítséggel már egész jól megy a torony részeinek egymásba rakása, és a karikás torony összerakása, de most a lépegetés minden mást háttérbe szorít.
A beszédben is sokat fejlődött, legalábbis én úgy gondolom. Apa, Anya már egész jól megy. Bár Mini még nem hallhatta, mert "Appha" pont akkor nem hangzik el, amikor kellene. Van "pápá", és "pe", ami a pelenkát jelenti, miközben rángatja is, és ez finom célzás arra, hogy jó lenne, ha tisztába tenném.
Etetés közben a kezében adott kanalat előszeretettel dobja le, majd utánanéz, és mondja, hogy "le", ami azt jelenti, leesett.
Van még "gyere ide", ami még közel sem hangzik így, de a dallama már passzol.
Viszont az "oppá", az már már akkor hangzik el, és úgy, ahogy azt kell. Amikor valami nem úgy sikerül, ahogy azt  Mono elképzelte, vagy egy váratlan pillanatban fenékre csüccsen, már jön is az "oppá".



Orvososdi:
Ebben a hónapban is üresen marad ez a rész.





Kirándulós: 
Augusztus 25-én esküvőre voltunk hivatalosak Bonyhádra, ami finoman szólva sem a szomszédban van, így aztán úgy gondoltuk, hogy a kellemest a hasznossal összekötve egy éjszakát Kistarcsán töltünk, és onnan vágunk neki az országot keresztbe átszelni. Az időjárásnak sikerült erre a két napra időzítenie még egy utolsó igazán nyári hétvégét, így aztán kicsit sem voltak ideálisnak mondhatók a körülmények ilyen hosszú utazásra kisgyerekkel. Szokásunkhoz híven ébredés után indultunk neki az útnak, miután a kocsit annyira telepakoltuk minden eshetőségre felkészülten, hogy alig fértünk el benne. Mono nem sokkal indulás után el is aludt, majd a szokásos 40 perc után már nem sokat kellett várnia, hogy az Ikeában kiszállhasson az amúgy már nagyon kényelmetlen bébihordozóból.

Az Ikeában aztán kipróbáltuk az etetőszéket, és az összes létező játékot, majd indultunk tovább Kistarcsára, ahol némi játék után jött az ebéd, és az ebéd utáni alvás, majd kihasználva a nagy meleget némi pancsolás. Végeredményben az utazás és a más helyszín nem nagyon volt hatással Mono viselkedésére, bár a fürdetéskor már nagyon fáradt volt, így aztán kivételesen az sírással párosult, de aztán az elalvással már nem volt semmi gond, és szinte átaludta az éjszakát. Másnap délben indultunk neki a nagy útnak, ami nem indult zökkenőmentesen, mivel át kellett vergődnünk a nagy Budapesten, ahol szokás szerint dugó volt, és nem értettük, hogy szombat délben, 40 fokban miért nincsenek otthon az emberek és ebédelnek a hűvös szobában.
Némi késéssel aztán odaértünk Aparhantra, ahol a lány kikérést lekéstük, de a templomi esküvőn már ott voltunk, és jól is esett a templom hűvösében eltölteni némi időt. Aztán míg az ifjú pár fotózkodott, mi elfoglaltuk a szállásunkat, majd Édesanyámat és Monot hátrahagyva, mi Minivel visszamentünk a lakodalomba.

 

Bár jó volt végre társaságban lenni, éjjel 2 órakor már alig vártuk, hogy ágyban lehessünk, és mivel Mono nehezen viselte a bújó fogacskákkal az idegen helyet és az anya-nélküliséget, ezért az éjszaka további részében sem aludtam. Szerencsére a kiesett alvásidőt másnap a hazaút alatt Mono pótolta, így gond nélkül hazaértünk, és megállapítottam, hogy most egy darabig nem is megyünk sehova.


Divatolós:
A bonyhádi esküvő ismét alkalmat adott arra, hogy Pici Lányomat igazi babának öltöztethessem, és vele együtt az egész Mini-család csinos volt, ami bevallom őszintén, hogy a lelkemnek nagyon jót tett, hiszen a itthoni játék, és a napi 2-2,5 óra séta nem igazán igényli a magas sarkú cipőt, és a sminket.
A hónap nagy része cipőcske keresgéléssel telt, mivel Mono lassan állandó közlekedési formája lesz a két lábon való járás. Egyenlőre viszont ilyen pici méretben még nem találtuk meg a megfelelő pici cipőt.

Persze a hideg idő közeledtével feltérképeztük a 2012-es őszi babadivatot, ami sok próbálásra és mókázásra adott lehetőséget, és persze egy-két nagyon édes és praktikus darabot már be is szereztünk.

Az anyaságról:
9 hónap telt el, azaz körülbelül annyi időt töltött Mono pocakon kívül, mint amennyit pocakon belül, és én még mindig minden nap rácsodálkozom, és órákon keresztül tudom nézni, hogy mit csinál, hogy csinálja, vagy ha épp nem csinál semmit, csak békésen alszik. És bár néha terhes ez a bizonyos szeparációs szorongásos korszak, amikor anyát nem látni egyenlő a világ végével, de olyan jó érzés, amikor bármi kis baja van, egyből nyújtja a kezecskéit, és öleli át a nyakamat, vagy kapaszkodik a lábamba, és én jelentem számára a tökéletes biztonságot és megnyugvást.

Tökéletes példa volt erre a bonyhádi esküvő, amikor hajnalban visszaérve a panzióra Pici Lányomat megláttam, ahogy Édesanyám ágyában keresztben alszik, és abban a pillanatban, hogy meghallotta a hangomat, felébredt, és már bújt is volna hozzám. Nem kis lelkiismeret furdalást éreztem, hogy én elmentem szórakozni, miközben Mono a fogacskákkal bajlódott, és nem tudott aludni, ezért nem is volt kérdés, hogy magam mellé veszem az ágyba, hogy kárpótoljam az estéért, és persze hogy megnyugtassam a saját lelkiismeretemet. És ő csak bújt hozzám szorosan, és pici kezével fogta az ujjamat, míg mély álomba merült, és egyenletesen szuszogva aludt az éjszaka további részében.
Minden nap, mielőtt lefekszem, még utoljára bemegyek Mono szobájába, és meglesem, hogyan alszik. És minden nap elcsodálkozom, ahogy ez a kis lény olyan tökéletes, és békésen alszik, hogy ennyi idő alatt ennyit fejlődött, és hogy mi hoztuk létre Minivel, és most ott van előttem, és 100%-ban megbízik bennem, és nekem más vágyam nincs, csak gondoskodni róla.

8. hónap

Méretek:
Súly: 7630 g
Hossz:  68 cm
Fejkörfogat: 44 cm

Történések:
2012. július 15.
Megint élhető lett az időjárás, ezért ismét a napirendre kerültek a délutáni séták Eszti barátnőmmel és Hanga babával. Mivel a két kislány szinte Mono születése óta ismeri egymást, csak éppen a mózeskosárból még nem láthatták a másikat, ezért a sportkocsiban való sétálás új megvilágításba helyezte a barátságukat. Már messziről megismerik egymást, és a séta folyamatos beszélgetéssel telik az ő saját kis babanyelvükön. Mivel Hanga 3 hónappal idősebb, ezért sokkal nagyobb a szókincse, és ez jó hatással volt Monora is, hiszen már egy közös séta után észrevehető volt, hogy ő is sokkal többet beszél, és sokkal több hangot használ, mint előtte.

A közös sétát aztán közös játék követte, amikor Mono kipróbálta Hanga baba játékait, és mutatott egy-két trükköt, hogy hogyan kell mászni és felülni. Persze hiába az idegen környezet, az idegen emberek, Mono a szeparációs szorongását félre tette, és kíváncsian fedezte fel a lakást és a sok új és ismeretlen dolgot.

2012. július 16.
A nagy bevásárlás napja volt, így aztán a szokásos körútunk után hazavittük Édesanyámat, ahol Jar-Jar kutyus várt bennünket. Természetesen Mono már megismeri, és nagy kacarászásban és hadonászásban tör ki, amint meglátja, ma mintha azt mondta volna neki, mikor meglátta, hogy Gáj-Gáj.


2012. július 17.


Már a doktor néni is mondta, és én is láttam, hogy új fogacskák készülődnek a felszínre törni. Ma, mikor Mono beleharapott a vállamba, már érzékelhettem is az új fog erejét, bár nem ott nőtt, ahol számítottunk rá, hiszen a felső fogak helyett egy újabb alsó fog bújt ki, de annyi baj legyen, a felsők is útban vannak már.

2012. július 24.
Mivel már 3 fogacska fehérlik Mono pici szájában, ezért elérkezettnek láttuk az időt, hogy megpróbálkozzunk az első kiflivel. Természetesen csak nagyon óvatosan, szigorú felügyelet alatt küzdhetett meg Mono a hatalmas kiflivel, de nem okozott problémát, és szépen nyammogott a kiflivel.

2012. július 28.
Gergő első születésnapját ünnepeltük Győrzámolyon, ami a nagy melegre való tekintettel inkább egy fürdőzéssel egybekötött grillparti lett.
Bár a két pici még inkább saját magával volt elfoglalva, mint a másik társaságával, azért vidáman, sok játékkal telt a nap, végül Mono délutáni alvását megvárva megünnepeltük Gergő születésnapját, és megtudtuk, hogy most már nem ő a legkisebb a családban, hiszen februárban érkezik az unokaöcsi.

2012. augusztus 1.
Mono már napok óta próbálkozik az elindulással, és egy-egy bátortalannak mondható lépést már meg is tett. Ma viszont láttam rajta, hogy tettre kész, így kezemben a telefonnal csak arra vártam, hogy megörökíthessem az első lépéseket. És lám, Mono nem hagyott cserben, egyből 3-4 lépéssel is megajándékozott, úgyhogy tényleg az első lépéseit sikerült felvenni az utókor számára. Sajnos hiába próbáltam rávenni, ezt a bravúrt napokig nem ismételte meg, mert a közlekedés négykézláb még mindig gyorsabb és biztonságosabb, de ami késik, nem múlik.

2012. augusztus 9.
Bár hétfőn készültünk védőnőhöz mérlegelésre, ma meglátogatott bennünket. Azt hiszem, most érkezett el az a pont, amikor nem látom további értelmét a védőnő havi látogatásának. Kezdő anyukaként jól esett valakivel beszélgetni, jó volt valaki, aki megerősített abban, hogy jól csinálom, amit csinálok, még akkor is, ha ezt egy nálam jóval fiatalabb, gyermektelen nőtől kapom, aki csak azt tudja elmondani, amit a tankönyvekből megtanult. Azt hiszem 8 hónap elteltével azonban már nincsen szükségem erre, mivel Mono szépen fejlődik, és jóval előrébb tart a koránál, és úgy érzem, tapasztalat hiányában semmiben nem tud segítségemre lenni a védőnő, annál is inkább, mert havonta látja a doktornő is, tehát láthatják, hogy fizikailag, egészségileg is jól fejlődik. Arról nem is beszélve, hogy Mono épp aludt, és a védőnő úgy elment volna, hogy még rá sem néz a babára.


 Általánosságok:
Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
Azt hiszem mondhatom, hogy alvás terén ismét megváltottam a világot, és eredményt hozott a szigor. A napközbeni alvások mellett már az esti elalvással sincs gond, és egyre többször átalussza az éjszakát. Csak a fogacskák zavartak kicsit bele a dologba, hiszen volt olyan éjszaka, amikor Mono felébredt és 2 órán keresztül nem is nagyon akart visszaaludni, majd utána szinte óránként fenn volt. És bár ő aztán napközben kialudta magát, nekem ez kevésbé sikerült, így aztán a 3. nap után bíztam benne, hogy elfárad annyira, hogy ne ébredjen meg éjjel sem.

Evés terén továbbra sincsen probléma, általában lelkesen kanalazza a főztömet, és mint a kismadarak nyitja a szájacskáját az újabb falatokért. Néha hihetetlenül keveset, néha pedig megdöbbentően sokat tud enni, de biztos tudja, hogy mennyi az elég neki. Biztos, ami biztos, reggel-délben-este még szopizik, és ha kicsit nyűgösebb, akkor még amikor kedve tartja. Amióta ügyesebb lett a mozgásban, azóta az evés is kisebb cirkuszi produkciónak felel meg, hiszen abban a pillanatban, hogy már nem annyira éhes, elkezd forgolódni az etetőszékben, és ha hagynám, még a konyha asztalra is kimászna. Közben pedig, ha úgy gondolja, nyitja a száját a következő adagért, csak én legyek olyan ügyes, hogy bele is találok.

A fürdésnél  nagy újdonság, hogy együtt készülődünk, Mono a kád előtt állva csodálkozva nézi, ahogy a csapból folyik a víz, majd a vetkőzés és az olajozás némi birkózással ér fel, hiszen egyre nehezebb egy helyben marasztalni a Kisasszonyt, de amint meztelen és mérlegelünk, már fülig ér a szája, hiszen tudja, hogy most már jöhet az önfeledt pancsolás. Felfedezte, hogy nem csak fekve és ülve, hanem állva is lehet pancsolni és zuhanyozni és nagy örömet nyújt kergetni a habot, amit valahogy soha sem lehet megfogni. Aztán mikor már az egész fürdőszoba csurom vizes, akkor egész egyszerűen feláll, és felém nyújtja a kis kezecskéjét, jelezve, hogy "Anya, elég volt, vegyél ki". A töröközés és a felöltözés ismét kisebb közelharcnak tűnhet egy külső szemlélő számára, de mikor az ágyra kerül, már karjával hadonászva vigyorog, mert tudja, hogy jön az esti szopizás.

A napi rutin végre tényleg napi rutin lett. Egy átlagos napon, amikor minden a szokásos kerékvágásban megy, akkor szinte percre pontosan ugyan akkor történik minden, ami mind a Mononak, mind nekem jó.

6:20 - 7:00      Ébresztő, reggeli: szopizás
7:00 - 10:00    Játék
10:00              Tízórai: általában valami gyümölcs zabpehellyel
10:00 - 10:30  Délelőtti alvás
10:30 - 14:00  Játék
14:00               Ebéd: főzelék, kiegészítve szopizással
14:30 - 16:00   Délutáni alvás
16:00 - 17:00   Játék
17:00               Uzsonna: gyümölcs
17:30 - 19:00   Séta
19:30               Vacsora 1: joghurt valamilyen gyümölccsel, zabpehellyel, túróval
20:00               Fürdés
20:30               Vacsora 2: szopizás
21:00               Esti alvás



Ügyeskedés - fejlődés:
Mono a mászásban lassan eléri a fénysebességet, és az egész nap szüntelen kergetőzésből áll, hiszen sehova nem tudok úgy menni, hogy pár pillanat múlva már ne legyen a nyomomban. Néha azonban magába feledkezve szinte egy órán keresztül is eljátszik a játékaival, nagy gonddal, egyenként kiszedegetve őket a kosárból, ahova én nap végén szépen összeszedegetem őket. Kivesz egy játékot, elnézegeti, eljátszadozik vele, majd gondosan maga mellé rakja, és már keresi is a következőt. És ez addig így megy, amíg üres nem lesz a kosár.

 
Mikor Mono betöltötte a 6. hónapot, úgy gondoltam, hogy már túl nagy, hogy cumisüvegből igyon, így vettem neki egy csőrös poharat. Eleinte csak segítséggel tudott inni, vagy csak háton, de akkor már ő fogta a pohár füleit. Most már nagyon ügyesen leveszi akár a dohányzó asztalról is, és állva, kapaszkodás nélkül iszik belőle.

A hónap végére visszatért a lelkesedés tipegés terén is, és bár még csak 1-1 lépést tesz önállóan, egyre többször engedi el a biztonságot jelentő szekrényt.



Orvososdi:
Szerencsére ebben a hónapban még csak az orvosi rendelő közelébe sem mentünk a szokásos mérlegelést kivéve.




Kirándulós: 
Ebben a hónapban tőlünk szokatlan módon nem mentünk hosszabb útra.

Divatolós:
Ez a hónap hozott hideget és meleget egyaránt, így aztán lehetőség volt szinte a teljes ruhatárat igénybe venni. Ki is használtuk az alkalmat, hogy a sok csodaszép ruha ne csak a szekrényben porosodjon, hiszen amennyire kiskoromban nem szerettem babázni, most annál nagyobb élvezettel öltöztetem Monot. Így aztán külön ruha jár az itthoni játékra, a délelőtti sétára, amikor a Dédnagymamához megyünk, vagy a délutáni sétához.

Az anyaságról:
Talán már írtam róla, hogy az édesanyák előszeretettel használják gyermekük cselekedeteit többes számban, és Mini számtalanszor rám is szól egy-egy ilyen mondatomnál. De egy anya számára azt hiszem természetes, hogy a pocakban töltött 9 hónap után is szoros szimbiózisban él csemetéjével, hiszen együtt kelnek, együtt fekszenek, együtt szopiznak, és lényegében a nap 24 óráját 2 méteres távolságon belül töltik.  Erre a hónapra különösen igaz volt a többes szám, hiszen együtt nevettünk, együtt sírtunk. Azok a fránya fogacskák álmatlan éjszakákat okoztak számunkra, így órákat ültem a kiságy mellett, míg Mono visszaaludt, és együtt rosszalkodtuk végig a hónapot, mindenféle új helyen és helyzetben. Most, hogy a hónap végén végignéztem a fényképeket, meg kellett állapítanom, hogy ennyire mókás hónapunk még nem is volt. A pár nehéz éjszakát leszámítva csak a nevetésről szólt a hónap, és én boldogan nyugtázom, hogy valamit biztos jól csinálok, ha ennyire vidám Mononk van.

Az apaságról:
Sajnos a szokásos kettő helyett ebben a hónapban csak egy hétvégét töltött itthon Mini, így Mono is leginkább csak az internet csodájának köszönhetően látta és hallotta az apját. Azon az egy hétvégén viszont, mikor itthon volt, csupa olyan dolog csináltak, ami tipikusan apás dolog. Például jó móka volt Apával a Széchenyi téren a szökőkútban pancsolni, vagy Apa nyakán utazni hazafele.

De reggel az ágyban lustálkodni egy kicsit is apa-lánya dolog, és még mindig csak Apa tudja igazán jó ízű kacagásra bírni a Kisasszonyt.