Monokonyha - Túrógombóc

Néha már nagyon nehéz kitalálni, mit is adja Pici Lányomnak tízóraira, vagy uzsonnára, hogy az finom, egészséges és változatos legyen.
Mikor gyerek voltam, Édesanyám gyakran csinált túrógombócot nekünk, mert nagy kedvenc volt, így most én is megpróbálkoztam vele.

A túrót búzadarával, tojássárgájával, kevés mézzel, és kevés tejjel összekevertem, majd állni hagytam, hogy a búzadara megdagadhasson, majd felvertem a tojásfehérjét, és belekevertem a masszába. Végül kis gombócokat, azaz inkább galuskákat formáztam két kiskanállal, és kifőztem őket.
Mononak gyümölcsjoghurttal tálaltam.
Mono tetszési index: 10

Mert a csajok együtt járnak pisilni....

Azt hiszem azzal minden anya tisztában van, hogy amint gyerkőce elkezd kúszni, mindenhova követni fogja a lakásba, és ez alól nem kivétel a legkisebb helyiség sem.

Mono eddig is előszeretettel nyitogatta a WC ajtaját, amit persze becsukhatnék, de akkor honnan tudnám, mit is csinál az én Kicsi Lányom, még én a dolgomat végzem, így úgy gondoltam, jobb, ha addig is szem előtt van.
Mostanra azonban megunta az ajtó nyitását és csukását, és a kukucskálós játékot, és az összefüggéseket látva aktív részese akar lenni a dolgom elvégzésének.

Segítőkészen felemeli a WC fedelét, majd kiossza nekem a WC papírt, meg kell hagyni, elég takarékos ezen a téren, majd megmutatja, hogy a WC papírnak a WC-ben a helye, és a saját darabkáit, bele is dobálja. Közben folyamatosan ütögeti a hátamnak a WC fedelét, jelezve, hogy jó lenne, ha igyekeznék, és mikor végzek, örül, hogy végre lecsukhatja a WC-t. Ezután türelmetlenül várja a következő lépést, hogy lehúzzam a WC-t, majd megfogja a kezem, és kivezet a helyiségből, és becsukja mögöttem az ajtót.
A folyamat természetesen a kézmosással fejeződik be, amit nagyon élvez, főleg mióta beszereztünk egy érintés nélküli adagolós folyékony szappant.

Kíváncsi leszek, hogy mikor arra kerül a sor, hogy neki kellene a WC-be alkotni valamit, akkor is ilyen érdeklődést fog-e mutatni a dolog iránt.

13. hónap

Méretek:

Súly: 9180   g
Hossz:   cm
Fejkörfogat: cm

Történések:
2012. december 12.
Pici Lányomat eddig nem igazán érdekelték a babák, ezért úgy gondoltam, hogy itt az ideje egy igazán csajos játékokkal teli délutánnak. A legjobb helyre mentünk felfedező túrára, Ágota barátnőm és Dorci személyében. A délutáni alvás és a vacsora közti időpontot választottuk, és ahogy odaértünk, bele is vágtunk a csajos játékok megismerésébe. Játékból pedig nem volt hiány, hiszen a dobozok csak jöttek és jöttek, és mind tele volt csupa izgalmas játékkal, amiket Mono élvezettel fedezett fel magának. Este aztán nagyon fáradtan, és egy új kölcsön játékkal tértünk haza.

2012. december 19.
Pici Lányom már jó ideje kísérletezett azzal, hogy felmásszon a kanapéra, azonban vagy a magasság, vagy a technika még nem volt megfelelő, de mint leleményes nőhöz illik, ő megoldott a problémát, és büszkén vigyorgott vissza rám a kanapé tetejéről, amitől persze Anya (azaz én), szokás szerint teljesen elolvadtam.

2012. december 21.
Apa végre hazajött, közel másfél hónap után. Ilyen sok időt még nem volt távol, és bár minden nap beszéltünk skype-on, azért kicsit féltem, hogy Mono megismeri-e az apját, és hogyan fog hozzá viszonyulni, de azt hiszem, a reakciójára sem én, sem Mini nem számítottunk.
Amint Mini belépett az ajtón, Mono odafutott hozzá, és csak bújt, és bújt, és bújt, és Apa fél óra után már kapott egy kis levegőt, mert a lánya kicsit engedett az ölelésén.

2012. december 24-26.
Bár Mononak nem ez volt az első karácsonya, de talán az első, amiből valamit is felfogott, hiszen 3 hetesen az ember lányának még az a legfontosabb, hogy időben kapjon enni.
A fenyőfát már jó előre megvettük, így Mininek reggel már csak a helyére kellett állítani, majd a díszítés rám maradt.
Nem csináltunk nagy felhajtást, egy kép erejéig csinibe öltöztünk, ajándékoztunk, ettünk, majd minden ment a rendes kerékvágásban.

Másnap nyakunkba vettük a fél lakást, és útnak indultunk Kistarcsa felé. Volt karácsony a nagyszülőknél, majd 26-án az öcséméknél. Ajándékozás, és játék minden mennyiségben.

Csöppöm a nagy izgalomban még aludni is elfelejtett, így a statisztikát erősen rontva, saját rekordját pedig megjavítva volt, hogy éjjel fél 12-kor aludt el, pedig mi végső elkeseredésünkben már mindent megpróbáltunk.

Persze, ahogy az lenni szokott, ezt a dolgot is csak én aggódtam túl, hiszen Törpém kedvén a kevés alvás meg sem látszott, és élvezte az egész napos játékot és nyüzsgést.

2012. december 27.
Ha már egyszer nagy Budapesten voltunk, Minivel úgy döntöttünk, hogy körülnézünk, mit is adnak a bevásárló központokban karácsony után. Mivel Édesanyám már amúgy is felügyeletet vállalt Gergő felett, így gondoltuk bedobjuk a mély vízbe, és egyszerre két unokával élvezheti a napot.


2012. december 28.
Bár szinte hihetetlen, hogy Mono már ilyen nagy, de eljött az idő, amikor már léteznek a baráti körünkben a Törpénél kisebb babák is.
Viktor és Viki is akkor látogatott meg minket, mikor Mono 3 hónapos volt, és úgy adódott, hogy mi is ennyi idősen láthattuk először Marcit.
Nem volt könnyű összeegyeztetni a megfelelő időpontot, hogy az egyik gyerkőcnek se essen az alvás-evés-fürdés idejébe, de mivel a Pici Lányom kiszámíthatóbb ilyen szempontból, ezért a délutáni alvás utáni időt választottuk. Persze azt figyelembe véve, hogy Mono 4-kor kel és 7-kor vacsizik, és Viktorék Mosonmagyaróváron laknak, ez nem is sok idő, mindenesetre megpróbálkoztunk a lehetetlennel. Pici Lányomat korábban fektettem, így korábban is kelt, gyorsan öltöztünk, útközben uzsonnáztunk, legalább elment az idő, és fél 5-kor már kopogtattunk is Viktorék ajtaján. Nagyon jól időzítettünk, mert Marci épp akkor végzett az evéssel, így teli pocakkal tűrte a csodálatát, és nagyon jól érezte magát a kezemben, nekem pedig nagyon jó volt újra ilyen pici babát fogni a kezembe, pedig nem is volt még olyan régen...
Pici Lányom nagyon jól feltalálta magát az idegen környezetben, kipróbálta Marci játékait, és bemutatta Viktoréknak, hogy a Baby Einstein csodákra képes, ha a gyerekünk figyelmét akarjuk lekötni.
Végül fél 7 körül jöttünk el, mikor Mono már elég gyakran hangoztatta, hogy memme-memme.

2012. december 30.
Miután Édesanyám 23-a óta szinte folyamatos bébiszitterré lépett elő, így Minivel bátorkodunk egy egy egész napot kivenni szabadságként, és elmenni kedvenc wellneszelő helyünkre, Sárvárra.
Korán indultunk, hiszen számítottunk rá, hogy az év utolsó szombatján nagyon sokan választják a kikapcsolódás ezen formáját.
Az egész nap nagyon jól telt, és tényleg csak párszor gondoltam rá, mit is csinálhat az én Édes Pici Lányom nélkülem, és hogy vajon hiányzom-e neki, hogy nem nyűgös-e, de néhány sor és kép Édesanyámtól megnyugtatott.

Este aztán jött a meglepetés, mikor belépve az ajtón Mono nem hozzám bújt oda, hanem Minihez, és jó darabig mintha rólam tudomást sem vett. Bevallom, ez kicsit rosszul esett, de másrészről megnyugodtam, hogy egy egész napos kimaradás sem okoz lelki törést nála.

2012. december 31.
Eljött a nap, amikor Kicsi Lányom nem csak megkóstolta, amit mi ebédeltünk, hanem teljes mértékben ugyan az tette ki az ebédjét. Az első igazi menü pedig sertés máj volt tört krumplival, desszertnek pedig bodza lekváros palacsinta.
 
A szilveszter szerencsére Mono szempontjából csendesen zajlott. Minden a szokott időben történt, és bár a biztonság kedvéért a redőnyt teljesen lehúztam, hátha hangszigetel egy kicsit, szerencsére gond nélkül átaludta magát az új évbe.
Miután meggyőződtünk róla, hogy Mono kicsi életében nem okozott fennakadást az év vége, Minivel bementünk a városba, megnézni a tűzijátékot.

2013. január 1.
Még leírni is furcsa, hogy már megint új évet kezdünk. És úgy látszik, hogy az új évvel új változások is jöttek az életünkbe.
Újszülött kora óta (amikor is ugye a kakilás teljes ruhacserével is járt, hiszen nem volt az a pelenka, ami magában tartotta volna a hatalmas erővel és sebességgel előtörő kakit), ma esett meg ugyanis először, hogy Drága Pici Lányom (sajnálom, de ezt nem lehet finoman és nőiesen kifejezni) úgy összeszarta magát, hogy egy egész csomag popsitörlő is kevés lett volna a pici popsi eredeti állapotába való visszaállításra, így aztán az egyszerűbb és gyorsabb megoldást választva teljesen meztelenre vetkőztettem, és vittem a zuhany alá, ami nem aratott osztatlan sikert Mononál. Először is tudta, hogy valami nem passzol, hiszen a szokásos módtól, hogy átölelve viszem pancsikolni, most fél méter távolságra tartva tőlem, a hóna alatt fogtam meg. Aztán értetlenül nézett rám, hogy miért rakom a kádba, mikor ott se víz, se hab, se játékok. Végül a zuhanyozás se a megszokott módja volt a fürdésnek, és pláne nem ilyen korai órában. Mindenesetre túl estünk rajta, és végül tiszta popsival folytattuk a napot.

A másik újdonság az új esztendővel, hogy a reggeli szopizást követően Kicsi Lányom értetlenül nézett rám, hogy ő szívja, szívja, de nem jön semmi. Eddig sem szopizott már nagy mennyiségeket, inkább szociális jellegű volt a dolog, de azért annyira elég volt, hogy még másfél-két órára visszaaludjon, és csak fél 8-8 körül ébredjen újra. Így aztán követelőzésének eleget téve kénytelen voltam egy kis adag tejpéppel csillapítani az éhségét, hogy aztán mindkettőnknek legyen még egy kis ideje pihenni.

Bár az utóbbi hetekben már csak hébe-hóba látta el a funkcióját, ma végérvényesen is eltettem a légzésfigyelőt. A szakirodalom azt mondja, hogy a babának 3-4 hónapos korában, majd 7-8 hónapos kora körül a legnagyobb az esélye a bölcsőhalálra, én mégis nagyon nehezen szoktam le a kütyü használatáról, és több, mint egy éven keresztül szinte elválaszthatatlan társam volt alvás közben a hordozható egysége a lakáson belül, hogy minden pillanatban szemmel tarthassam, Csöppöm vesz-e levegőt, és hogy éppen hány fok van a szobácskájában.
Aztán az egy évhez közeledve a délelőtti séták a szabadban történtek, így ahhoz nem volt szükség rá, délután meg nem kapcsoltam be, míg sziesztáztunk. Végül a karácsonyi vendégjárás során sem vittük már magunkkal, így hazatérve sem kapcsoltam be éjszakára, és már csak "dísze" volt a szobának, így elérkezettnek láttam az időt, hogy elkerüljön a dobozába, várva a következő bevetését.
Szerencsére élesben sosem jelzett, de nagyon nagy biztonságot és megnyugvást nyújtott számomra ebben az egy évben.

2013. január 4.
Az új évben sem tudtunk a fenekünkön maradni, és nekivágtunk, hogy felfedezzük az osztrák-magyar határnál fekvő Sonnentherme élményfürdőt.
Bár a létesítmény hatalmas, tényleg megtalálható minden, amire egy babás családnak szüksége van, Mono nagyon jól érezte magát, szinte ki sem lehetett rángatni a vízből, természetesen az alvásra megint nem volt idő, de abban megállapodtunk, hogy háromszor látogattuk meg a helyet: először, utoljára és soha többé.

Hazafele még beugrottunk megnézni a Mononál 2 héttel fiatalabb Adélt, majd nagyon fáradtan értünk haza.

 Általánosságok:
Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
Fontos változás a napi rutinban nem történt, leszámítva az ünnepeket és a vele járó felfordulást.

Ügyeskedés - fejlődés:
Egyedül eszik, persze inkább még csak kézzel, de ha kanál kerül a kezébe, a szájacskájának megtalálási aránya is egyre növekszik, iszik pohárból, bár még nem jött rá, hogy nem egészen úgy működik, mint a cumisüveg, de kitartóan gyakorol.
Egyre többet rajzol, felváltva használja a jobb és a bal kezét.


Jelek, amiket használ: (mert egyre többet gyakoroljuk)
- kulcs  (a születésnapjára kapott kulcsos házikós játék során került elő a jel, egy pillanat alatt megtanulta, majd egy jó pár napig mindenre ezt a jelet használta)

Orvososdi:
Egy kis náthát kívül nem volt semmi figyelemre méltó, és mivel december 21-én voltunk az 1 éves státuszon, a doktor néni meg is vizsgálta Pici Lányomat, és megállapította, hogy minden rendben van.

Divatolós:
Az ünnepek okot adtak a szép ruhák felvételére, és természetesen ki is használtam az alkalmat, hogy Monot a szebbnél szebb ruhácskákba öltöztessem.
A többi ruhácska viszont szépen lassan a fiókba kerül, hiszen ha nem is látványosan és tömegesével, de egy-egy ruhadarab mindig rövidebb lesz, vagy szűkebb és küldetését teljesítve mennek pihenni egy esetleges következő kislányig.

Mulatságos történet - A tej, az tej

A ma este ugyanazon forgatókönyv szerint történt, ahogy az lenni szokott. Fürdés, pizsibe öltözés, ezután az ölemben a szokásos tejpép cumisüvegből való elfogyasztása, majd a böfizésre várva a szokásos Kukucska könyvből való mesélés.

 

El is jutottunk ahhoz a részhez, amikor a könyvben szereplő baba, vagyis a Mono megissza a tejet, és mivel szorgosan gyakoroljuk a jelbeszédet, és mutattam Pici Lányomnak a "tej" jelét, majd kérdeztem tőle, hol van a tej.

Erre Pici Lányom ahelyett, hogy a könyvre mutatott volna, pici kezeivel vadul tépni kezdte a felsőmet, míg a kezecskék el nem jutottak a számára még mindig a tej forrásának számító cicikhez. 

És bár szerintem a reggeli szopizás már csak szociális jellegű, mert nem hiszem, hogy számára elegendő mennyiséget szopizna, ezek szerint az elmúlt egy év nem múlt el nyomtalanul.

Mindenesetre amellett, hogy nem kicsit meghatódtam, hogy ilyen formában is még milyen fontos vagyok számára, jót is neveltem a Törpén, ahogy elkezdett matatni, hogy megmagyarázza nekem, hogy a tej nem a könyvben van, ne beszéljek bolondságokat.

12. hónap

Méretek:

Súly: 8870   g
Hossz: 75  cm
Fejkörfogat: cm

Történések:
2012. november 17.
Kellemes meglepetés volt, hogy Anita barátnőmék bejelentkeztek hozzánk egy villámlátogatásra. Mono épp délutáni alvásából ébredt, mikor megérkeztek, de egy kis bújás után összegyűjtötte a bátorságát és nagyon jót játszott Anitával és Danival, majd még azt is megmutatta, milyen ügyesen tud banánt enni uzsonnára.

2012. november 19.
Szerettünk volna végre olyan képeket, amelyeken kis családunk minden tagja egyszerre van rajta, és még minőségileg is jobbak, mint az itthon készített pillanatképek. Így hát fel is hívtam ismét Háring Virágot, hogy a kismama fotóim után majdnem pontosan egy évvel, készítsen babafotókat a Monoról, amin itt-ott mellékesen mi is szerepelnénk.
A sors úgy hozta, hogy a jó előre lefoglalt időpontban Mini épp a világ másik végén tartózkodik, így Édesanyám jött velünk. Természetesen most sem mentünk üres kézzel, hiszen Pici Lányom fél ruhásszekrényét magunkkal vittük, és ha ez még nem lett volna elég, Hangától is kölcsön kértünk néhányat.
Pontosan érkeztünk, és Mono az úton még aludt is egy keveset., így a ruhácskák átnézése után neki is fogtunk a fotózásnak. Egy-két anyás-mamás fotó után Mono is megbarátkozott a helyzettel, így igazi eleven gyerekhez méltón fedezte fel a környezetet. Mi pedig csak öltöztettünk, nevettettünk, Virág pedig szorgosan kattogott a gépével. Alig egy óra alatt végigértünk a ruhatáron az összes kiegészítővel és beállítással, amit elképzeltünk, és amiben Pici Lányom is partner volt.
Bevallom őszintén, a pocakban könnyebb volt fotózni.

A képeket alig másfél héttel a fotózás után kaptuk meg, és természetesen megint nagyon elégedettek voltunk az eredmények, de ahogy a mondás tartja, "Hozott anyagból könnyű dolgozni".

Mivel Törpém annyira ügyesen és okosan viselkedett, egy szó nélkül tűrve az öltözéseket, és hogy egyáltalán nem csinálhatta azt, amit szeret, hazafele betértünk az Ugri Parkba, hogy végre arra mehessen és azt csinálhassa, amit csak akar. És természetesen energiából, kacagásból most sem volt hiány.

2012. november 20.
Drága Pici Lányom ma megtanult prüszkölni. Ez önmagában nem is lett volna bejegyzésre méltó, mivel naponta millió dolgot írhatnék, amit előtte nap még nem csinált. Viszont ezen újdonságához megtalálta a tökéletes időpontot, az ebédet. Az etetőszéket épp kimostam, így az ebédet a nappaliban a pihenőszékben fogyasztotta el, miközben én előtte ültem, és adagoltam a főzelékét. Egyszer csak úgy gondolta, hogy teli szájjal micsoda buli lenne kipróbálni ezt az új dolgot, hiszen sokkal látványosabb, mintha csak levegő jönne ki a pici száján. Így aztán egyik pillanatról a másikra a rajtam lévő fekete felső és nadrág apró pici sárgás pöttyökkel lett díszítve, és azon kevés alkalmak egyike következett, hogy nem a Törpe, hanem én öltöztem ebéd után.

2012. november 27.
Már régóta készültünk a helyi baba-mama klubba, de eddig mindig közbejött valami. Most viszont az adventi készülődésre való tekintettel, a jó programoknak nem tudtunk ellenállni (na jó, a Mononak sok választása nem volt, tehát csak én nem tudtam ellenállni), és felkerestük a klubbot Esztivel és Hangával közösen.
Meglepődtem, hogy délelőtt 10-kor mennyien voltak, amikor odaértünk. Az előtér átváltozott babakocsi parkolóvá, majd egy több helyiséges játszóházba léphettünk. Mono alig tudta megvárni, hogy levetkőztetem, abban a pillanatban, hogy meglátta a sok gyereket és játékot, már ment is volna az útjára.
Az adventi készülődésből most a koszorú készítés volt soron, így míg a Törpém játszott, én kiélhettem kreativitásomat. A bő egy óra alatt egyszer hiányoztam neki, hiszen már kicsit álmos volt, így aztán a koszorút együtt fejeztük be, de hogy az előtte való időben mit csinált, arról igazándiból fogalmam sincs, mert a vidám sikongatásán kívül más nem hallottam. Nagyon örülök, hogy ilyen jól érezte magát, hogy nagyon jól elvolt nélkülem, én is egy kicsit kikapcsolódtam, és még egy kis dísszel is gyarapodtunk. A koszorúért egy teljesen jelképes összeget, 810 Ft-ot kellett fizetni.
Sajnos mivel én is el voltam foglalva, ezért a Pici Lányom ténykedéséről kép nem készült, de majd legközelebb.

2012. december 4.

Ismét Baba-Mama klub. Mono a hétvégén ismét egy kicsit náthás volt, így kérdéses volt, hogy tudunk-e menni az újabb foglalkozásra, és adventi készülődésre. De szerencsére a ma éjjeli (végre) átaludt éjszaka sokat segített, és már szinte egészségesen vághattunk neki a játéknak és a kreatívkodásnak.

Mikor megérkeztünk, alig tudtam levetkőztetni, úgy be volt zsongva, aztán mikor a játszó szoba ajtajához értünk, most kicsit inába szállt a bátorság, így inkább közösen játszottunk az idő nagy részében.

Azért egy picit el tudtam szabadulni, hogy néhány díszt készítsek a karácsony fánkra.

 

Végül még kicsit maradtunk énekelni és mondókázni, ami meglepetésemre nagyon jól lekötötte Pici Lányomat.

Sajnos a délelőtti foglalkozások kicsit felborítják az alvását, így ilyenkor délelőtt ki is marad a pihenés, aminek következménye, hogy ebédre már olyan fáradt, hogy nem is eszik, de bízok benne, hogy vagy elmarad a délelőtti alvás, vagy valahogy hozzászokik, hogy néha tovább kell fennmaradni, vagy akkor kell aludni, amikor lehetőség van rá. 

2012. december 5.

A délután a Mikulás várás jegyében telt. Muffint sütöttünk, na jó, én sütöttem, amíg Mono aludt, mivel vettem Mikulásos sütőformát, így nem hagyhattam, hogy egy teljes évig kipróbálás nélkül pihenjen a szekrényben. De aztán uzsonnára megkóstoltuk, és nagyon jónak minősítettük.

Fürdés előtt kipucoltuk a kis csizmát, amit ma vásároltunk, úgyhogy esélye sem volt koszosnak lenni. De a hagyomány, az hagyomány. Majd szépen az ablakpárkányra raktuk őket, hogy a Mikulás biztos megtalálja.

2012. december 6. 

Reggel, amikor Monot kivettem a kiságyból, egyből az ablak felé nézett, és rögtön tudta, hogy az ott lévő dobozok tegnap még nem voltak ott. Gyorsan megnéztük, mit is rakott a Mikulás a kiscsizmákba, vagy mert ott nem fértek el, inkább melléjük, aztán már készülődtünk is a Mikulás ünnepségre a baba-mama klubba. Sajnos elég korán kezdődött, legalábbis a mi napirendünkhöz képest, így ébresztés után gyorsan öltöztettem Pici Lányomat, közben a kezébe nyomtam egy kekszet, hogy mégis csak legyen valami a gyomrában, majd rohantunk is, hogy ne maradjunk le semmiről.

Már nagy volt a nyüzsgés mire odaértünk, és nem sokára meg is érkezett a Mikulás Manócskája, akivel énekeltünk, szavaltunk és meséltünk, hogy a Mikulás lássa, milyen jók vagyunk, és minél több ajándékot hozzon nekünk.

Mono egészen addig lelkesen és érdeklődve szemlélve az eseményeket, amíg testközelbe nem kellett kerülni a Mikulással, ekkor azonban keserves sírásba tört ki. Édesanyám szerint én is így reagáltam annak idején a Mikulásra.

Aztán egy kis játékkal feledtettük a Mikulás okozta sokkot, majd hazajőve végre sor került a kis csizmába rakott (vagyis melléje) játékok kipróbálására is.

Délután a nagy fáradságot furcsa mód pihente ki, és mint szemfüles Anya, először fényképeztem, és csak aztán helyeztem kényelmesebb pozícióba Pici Lányomat.

Este aztán a többi játékot is tesztelés alá vetettük, és elkészült Mono első önálló műve is.

2012. december 8.

Mono első születésnapjának megünneplése. Természetesen az előtte való készülődésből neki nem sok minden tűnt fel, hiszen a napirendjébe semmiféle változást nem okozott, de én azért nagyon izgultam, hogy a nagy eseményre minden meglegyen, és úgy történjen, ahogy azt elterveztem. Már hetekkel előtte kerestem a neten a megfelelő tortát, aztán meg a megfelelő cukrászatot, ahol el is készítik. Az ajándékát már hónapokkal ezelőtt megvettük, hiszen akkor találtunk rá a tökéletes születésnapi ajándékra. Az ünneplős ruhára is már hónapokkal ezelőtt ráleltünk, ezért csak a szekrényben várt a nagy bemutatkozásra.

A szombat reggel korán indult, mert mintha Mono érezte volna, hogy ma délelőtt is aludni kellene egy keveset, korán kelt. Majd Édesanyámmal itthon töltötte a délelőttöt, még én elmentem a tortáért, kis virágért, majd míg Pici Lányom kipihente a délelőtti játékot, mi összeállítottuk a hidegtálakat, és előkészítettük az "álló fogadáshoz" az ebédlőasztalt.

A vendégek megérkezése után aztán jött az ajándékozás, a gyertya elfújás, tortaevés, és játék, játék, játék.
Mono a tortát csodálattal nézte, majd a gyertyafújással is megpróbálkozott, de hiába gyakoroltuk már hónapok óta, csak segítséggel sikerült. Aztán óvatosan, de szemügyre vette a tortát. Pici kezeivel egyenként megvizsgálta a cukorvirágokat, leszedte, megnézte, majd megpróbálta visszarakni őket.
Így aztán első körben nem szétszedte a tortát, hanem inkább összerakta. Mikor a tortavágásra került a sor, akkor aztán segített, és kiszolgálta magát, így a saját részét meg is ette a tortából. Aztán még egyszer sorra vettük az ajándékba kapott játékokat, és a gyerekek egymás után tértek délutáni sziesztájukra, így még Gergő aludt, Monot próbáltuk rábírni, hogy hagyja az unokatesót aludni, és maradjon csendbe, majd fordítva.

Miután felébredtek még a Mamát is meglátogattuk.
Nagyon jól sikerült nap volt, aminek a végén Pici Lányom kellőképpen el is fáradt, így a szokásosnál jóval korábbra hoztuk a fürdést és az alvást.

2012. december 11.
Regina baba 1 éves 

 
 Általánosságok:
Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
Lényegi változás nem történt a napirendjében, azt kivéve, hogy azokon a napokon, amikor Pici Lányom reggel 9-ig alszik, elmarad a délelőtti alvás. Ilyenkor a délutáni szieszta kicsit korábban kezdődik, és egy kicsit tovább tart, de lényegében semmilyen fennakadást nem okoz ez Mono életében, és akadálymentesen veszi, hogy lassan elmarad a délelőtti alvás számára. Az étvágya továbbra is tankönyvbe illő. Mindent megkóstol, és általában minden ízlik neki. Egyre inkább igénye van az ízekre, a teljesen íztelen bébiételek, amiket amúgy sem sűrűn kap, egyre kevésbé nyerik el a tetszését.

Ügyeskedés - fejlődés:
Ez az a rész, ahova szinte percenként írhatnék valamit. Hihetetlen, milyen ütemben fejlődik. Pici Lányom agya olyan, mint egy szivacs, méghozzá valami "ultrahuszonegyedikszázadi, hiperszuper NASA által kifejlesztett űrtechnológiás" szivacs.
A járás már nem jelent kihívást, így napja nagy részét a pici kezeinek fejlesztésével tölti. Sorra veszi a játékait, amik ennek megfelelően inkább fejlesztő jellegűek, és mindegyikkel el-el játszik hosszabb rövidebb ideig. És napról napra ügyesebben, gyorsabban oldja meg a kihívásokat.
A kommunikációnk is tökéletesedik, bár eddig is megértettem bármit is akar.
Imádom, ahogy rászólok, mert valami rosszban sántikál, és rázza a kis fejét, miközben mondja, hogy "nem-nem".
Ha éhes, megy a konyhába, és rázza az etetőszéket, miközben mondja, hogy "memme-memme".
Ha kaki van a pelusban, két kezével húzkodja a nadrágját.
Tudja, hogy a zokni és a cipő a lábára, a sapka a fejére való, egyedül fésülködik, és már megpróbálkozott egyedül kanállal enni.
Mini nagy örömére felfedezte a motorozást.

Jelek, amiket használ: (mert egyre többet gyakoroljuk)
- lámpa (nem tudom, miért ez lett az első, amit megtanult)
- kutya (nagyon kis korától felismeri a kutyákat, és használja is a jelet, egy külön a kutyusoknak szóló ujjongással egybekötve)
- baba (Baby Singing Time- ből tanulta teljesen egyedül)
- labda
- "kérem" (még gyakorlás alatt, de ha nagyon akar valamit, akkor azért mutatja)




Orvososdi:
Ebben a hónapban szerencsére még csak a környékére sem mentünk az orvosi rendelőnek.

Kirándulós: 
Azt hiszem, talán az első hónap, hogy a csornai fényképezést leszámítva át sem léptük Győr határát. Lényegében a kocsiba sem ültünk be, mert a séták alkalmával mindenhova eljutottunk és mindent elintéztünk, amit csak kellett, így a kellemest összekötöttük a hasznossal.

Divatolós:
A fotózásnak köszönhetően divatolásból sem volt hiány, sőt azt hiszem megdöntöttük az egy óra alatti babaátöltöztetés világrekordját, amit szerencsére Mono nagyon is jól viselt. A hideg idő beállta miatt az öltözködés a mindennapokban nem tartozik Pici Lányom kedvenc elfoglaltságai közé, hiszen sok időt vesz el a zsúfolt időbeosztású napjából, és mire kijutunk az ajtón szegényem már bemelegszik, de szerintem a séta során magában megköszöni nekem, hogy ilyen jól bebugyoláltam. Csak a pici kezét nem dugja el a meleg bundazsákba, így arra még nem jött rá, hogy ezért fázik, és néha sírással fejezi ki nemtetszését, de majd megpróbálkozunk a kesztyű dologgal.

Az anyaságról:
Egy éve, hogy anyának mondhatom magam, és azt kell mondjam, csodálatos egy év volt, annak minden gyötrelmével, nehéz perceivel, óráival, és persze a sok-sok gyönyörű pillanattal, amit Pici Lányom adott nekem. Hihetetlen gyorsan elment ez az egy év, még ha egy-egy átvirrasztott éjszaka során nagyon lassan mentek is a másodpercek.
Áttekintve ezt az egy évet, azt hiszem be kell valljam minden nagyképűség nélkül, hogy meg vagyok magammal elégedve, hiszen gyakorlatilag teljesen egyedül túlélte velem Csöppségem az első évet. A koránál sokkal gyorsabban fejlődött és fejlődik most is, mind testileg, mind szellemileg, emellett pedig egy igazi kis angyal, aki elvarázsol mindenkit, miközben megvan benne egy fiú csibészsége is.
Megtanultunk együtt élni, és nagyon jól működik a kis szövetségünk.
Visszatekintve erre az egy évre, azt mondanám, hogy fura változáson mentem keresztül, amit talán csak én éreztem. Amikor azt a kis jövevényt először a hasamra rakták, és mikor még a Regina nevet nem tudtam azonosítani azzal a kis lénnyel, amikor még kétségbe estem, minden kis apróságon, bármi nem a tankönyv szerint működött nála. Mára megtanultam, hogy még annyi okom lesz kétségbe esni az életbe, tehát apróságokon nem érdemes, és a legjobbat akkor teszem, ha nyugodt maradok, és Pici Lányom nem látja rajtam, hogy épp pánikolok, és nem vagyok a helyzet magaslatán.
Megküzdöttünk az egyedül elalvással, az éjszakai szopizás elhagyásával, az átaludt éjszakákkal, és tudom, hogy együtt meg fogunk küzdeni a cumi elhagyásával és a további kihívásokkal is.
És együtt éltük át az első átfordulás, az első kúszás, mászás, felülés, felállás, és az első lépések élményét is.
Azt hiszem, nincs csodálatosabb érzés, mint mikor egy anyához odabújik a gyermeke, mert tudja, hogy az jelenti számára a legnagyobb biztonságot.
És alig várom, hogy még mennyi csodás élményünk lesz együtt a következő évben (években).

"Anya csak Nő lehet. Ez az ő kiváltsága. Az ő hivatása. A legszebb és legnehezebb. A legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad szabadságot, soha nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet, odaadást kér, vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot. Az anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló emberré."

Monokonyha - Karfiol főzelék csirkével és feta sajttal

Eddig valamilyen oknál fogva kimaradt Mono étrendjéből a karfiol, így mikor megláttam a boltban egy kisebb fejet, úgy gondoltam, eljött az idő.

A csirkemellet kockákra vágtam, majd olíva olajon egy kevés oregánóval, majorannával és fokhagymával megpirítottam. A megmosott karfiol rózsákat hozzátettem, és hogy sűrűbb legyen a főzelék, nem hiányozhatott a rizs sem, majd felöntöttem vízzel, és készre főztem. (úgy figyeltem meg, hogy a kerek szemű rizs sokkal jobb a baba ételekhez, talán azért is, mert ahogy a rizottóban is, szaftosabb marad az ételben)
Turmixolás előtt hozzátettem egy kevés feta sajtot, és már csak egy szorgosan tátogó Törpére várt a finomság, aki nem hazudtolta meg önmagát, és pillanatok alatt elfogyasztotta a főztömet. Éppen ezért:
Mono tetszési index: 10

11. hónap

Méretek:

Súly: 8730   g
Hossz: 74  cm
Fejkörfogat: cm

Történések:
2012. október 15.
A két lábon való járással megnövekedett a kisebb balesetek száma is, hiszen egy egész testet két apró tappancson egyensúlyozni nem is olyan egyszerű mutatvány, mint ahogy azt mi felnőttek gondoljuk. Pláne akkor nem, ha egyensúlyozás közben mindenféle tárgyakat kell cipelni, tologatni, szájba venni, stb. És hát magasabbról nagyobbat is lehet esni, mint mikor még csak kúszva közlekedett Pici Lányom.
Így esett ma is, hogy Mono nagyot esett. Épp kedvenc elfoglaltságának hódolt, és lakberendezett, amikor megbotlott, és elesett. Mindezt tette olyan szerencsétlenül, hogy a fent lévő két kicsi fogacska felsértette az alsó ajkát. Mikor rám nézett hatalmas könnyes szemekkel, már úgy nézett ki, mint egy kicsi vámpír. Miután elhárítottuk a vészhelyzetet, és abbamaradtak a könnyek, amik nem is a fájdalomnak, inkább a dühnek szóltak, hogy nem sikerült valami, újra útjára indult.
És mint egy igazi nő, első útja a tükör elé vezetett, és a tükörben lévő babának mutatta, hogy bibis lett a szája.
Azt hiszem ez tipikus esete annak, amire azt mondják, hogy "Meg kell zabálni, olyan aranyos."

2012. október 17.
Mononak új játékszere van. És azt hiszem mondanom sem kell, hogy ez nem került súlyos ezrekbe. Mivel elég sok időt töltünk a konyhába, ezért Pici Lányom, alkalmazkodva a körülményekhez, itt is
megtalálta a maga játékait. Ez pedig nem más, mint két szem krumpli egy műanyag dobozban. Mono kiveszi, megvizsgálja, persze elgurulnak, akkor összeszedegeti őket, szépen beleteszi a dobozba, majd feláll, felemeli a dobozt, hogy elinduljon vele, amikor persze a krumplik kiesnek, elgurulnak. Ezután Mono útnak indul, összeszedni a zsákmányt, miközben a dobozt eg pillanatig nem eresztené. Odaér a krumplihoz, leguggol, beleteszi a krumplit, majd továbbáll, megkeresi a másikat, és megismétli a műveletet. Majd diadalittasan elindul a zsákmánnyal, ami természetesen ismét kiborul a dobozból, és az egész rituálé kezdődik előröl. Én pedig csak csodálkozom, hogy hányszor meg tudja ismételni a folyamatot töretlen lelkesedéssel, és hogy két szem krumpli milyen élvezetes játék tud lenni Mono számára.

2012. október 18.
A délutáni alvás és az uzsonna után eddig állandó program volt a sétálás. Most viszont már elég korán sötétedik, és Mono nem szeret úgy sétálni, hogy nem lát szinte semmit, így a délutánokat itthon
töltjük játékkal. Ma Mono egyszer csak eltűnt az egyik babájával a szobából. Mivel szóltam neki, de nem jött, utánamentem, és arra mentem be a szobájába, hogy az én okos Pici Lányom épp a babát próbálja beültetni a babakocsijába.
Szinte minden nap elcsodálkozom, hogy ezeknek a pici babáknak mennyi eszük van, hogy tudja, hogy ebben az időben ő is sétálni szokott, tehát ő is beültette a babát a babakocsiba, hogy sétáljon.

Az első igazi vacsora napja. Mono imádja a joghurtot, így minden este azt kap némi tejpéppel és valami gyümölccsel. Mivel azonban úgy gondoltam, hogy egy idő után unalmas lehet neki, és a kis fogacskák is azért vannak, hogy rágjon velük, épp itt az ideje egy kis újításnak. A séta során a pékségben vásárolt pogácsát nagyon szereti, így első körben azzal próbálkoztam egy kocka maci sajttal. Meglepődtem, hogy ilyen jól fogadta, és nagyon élvezte, hogy rághat, és a szokásos
lelkesedéssel nyitotta a kis száját a következő falatért. Végül a fél pogácsa és az egész kocka sajt
fogyott el, így aztán, attól félve, hogy ez nem lesz elég, még megkínáltam egy kis banánnal, aminek a felét el is pusztította. Kíváncsiságból fürdés után lemértem, hogy mennyit szopizik, és még mindig 130 g-ot eszik, amin egyrészt meglepődtem, hogy egy kiadós vacsora után még ennyit szopizik, másrészről viszont kicsit meglepett, hogy egész nap csak ennyi termelődik, hiszen pár hónapja még 3 óra alatt volt újra ennyi tejem.

2012. október 23.
Kirándulás Pozsonyban
Gondoltunk egyet, beültünk a kocsiba, és egy pozsonyi bevásárló központig meg sem álltunk. Szétnéztünk, ettünk egyet az Ikeában, Mono megint kitombolta magát az Ikea dühöngőjében, kipróbálta a játékokat, majd a közeli plázában találtunk egy játszótér-féleséget, ami nagy sikert aratott, így csak kisebb küzdelem árán tudtunk elszakadni onnan. Az oda és a visszafele úton pedig szokásához híván nagyot aludt Pici Lányom.

2012. október 29.
Bár kicsit korán jött, de leesett az első hó. Mivel Édesanyám mindig azt mondta, hogy az első hóban meg kell mosakodni, hogy szépek maradjunk, ezért nem vesztegettük az időt, és siettünk sétálni, hogy még az elolvadása előtt találjunk szűz havat. Megmosakodtunk egy kis hóban, majd jó nagyot sétáltunk, ami alatt természetesen Pici Lányom nagyot aludt.

2012. október 31.
A szokásos mérlegelés a doktor néninél, ahova Mono már saját lábán ment, igaz csak a váróból a rendelőbe, de így is nagy csodálat övezte a mutatványát.


2012. november 2-3.
Mini itthon van ismét, ezért villámlátogatást tettünk Kistarcsán. Most, hogy Mono már biztosan jár, így itt sem kímélt semmi útjába eső tárgyat, és mindent fel kellett fedeznie.

2012. november 4-6.
Az első közös nyaralás hármasban.
Már régóta terveztük, mégis csak most került rá sor. Mini találta az abszolút gyerekes családoknak kitalált Kolping Hotelt. Így a hosszú hétvégét követő, bízva abban, hogy a tömeg már kipihente magát és nem lesz zsúfolásig tele a hotel, lefoglaltunk 3 napot. Aparmant választottunk, mivel Mono itthon is külön szobában alszik, és így neki is, és nekünk is nyugodtabban telhettek az estéink, hiszen ő aludhatott, miközben nekünk nem kellett lábujjhegyen sétálnunk, és csendben lennünk, hogy fel ne ébredjen.
Bár Alsópáhok megközelítés szempontjából nem éppen a legjobb helyen van, hiszen közel 3 óra az út, ami egy folyamatosan jövő-menő kis emberrel nem is egyszerű mutatvány, annak ellenére, hogy kétszer is bealudt az úton.
A hotelban délután fél 3 környékén érkeztünk, gyorsan feltérképeztük a terepet, ami közel fél órás sétába került, hiszen hatalmas területen fekszik.
Aztán gyorsan átöltöztünk, és a vacsora előtt még kipróbáltuk az összes játszóházat és a fürdőt. A vacsora már a fáradság miatt kicsit nyűgösen telt, és a zuhany alatt való esti fürdés sem nyerte el Mono tetszését. Az idegen helyen való elalvás pedig mondhatni kudarcba fulladt, pedig napközben sem nagyon aludt a sok újdonság és izgalom miatt, úgyhogy a kiságy mellett ülve, álomba simogattam Pici Lányomat.
Éjszaka is többször megébredt, így aztán végül édes hármasban ébredtünk a nagy ágyba. (Lehet, hogy nem is véletlenül volt ekkora nagy az az ágy??:) )
Másnap már otthonosan mozogtunk a hotelban. Reggeli után egy kis játék, aztán fürdés, ebéd, és bár a délelőtti alvás kimaradt, délután még sikerült is elaltatni Monot. A próbálkozás ugyan úgy indult, ahogy a lehetetlen helyzetekben szokott. Mono beültet nagy ágyba, nekitámaszt párnának, Baby Einsteint bekapcs, és Mono kikapcs. Fél óra pihi nekünk, amikor várjuk, hogy a Törpe kidőljön. Majd mikor vége volt a mesének, elfektettem, és Mono azzal a lendülettel már aludt is. Minivel azon nevettünk, hogy szerintünk már alig várta, hogy vége legyen a filmnek, de nem akart lemaradni a végéről. Mindenesetre mi örültünk, hogy Mono elaludt, Mini felvállalta a bébiőr szerepét, így én is feltérképezhettem a felnőtteknek kialakított gyerekmentes övezetet, és kihasználhattam az alkalmat, hogy ússzak egy kicsit. Alvás után aztán ismét jöhetett a fürdés és a játék, de sajnos a vacsora idejére már így is túlzottan fáradt volt ahhoz, hogy nyugodtan megvárja, míg mi is befejezzük a vacsoránkat, így aztán Minivel felváltva ettünk, és szórakoztattuk Csemeténket. Este már az elalvással sem volt probléma, bár egy kis simogatással határozottan jobban ment. Másnap aztán a reggeli után indultunk is haza, hogy Mono az ebédet, és a délutáni alvást már itthon tehesse meg.

 Általánosságok:
Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
A napunkban nem sok változás van, leszámítva, hogy az ősz és lassan a tél beköszöntével a séták áthelyződtek délelőttre, és Mono érezhetően többet alszik, mivel korábban sötétedik, és később világosodik. Bevallom őszintén, ezt én annyira nem is bánom. Megnézve a statisztikát, körülbelül annyit alszik, mint 3 hónapos korában (bár akkor a korához képest nagyon keveset aludt)
Az általánossá vált átaludt éjszakákat most is beárnyékolta egy-két nyűgösebb nap, egy-egy fránya fogacska, vagy épp egy megfázás, de az este 8-tól reggel 8-ig való alvás vált megszokottá, beiktatva egy hajnali szopizást.

Az evéssel továbbra sincs gond. Nagyon jó étvágya van, és minden újdonságra pozitívan reagál. Egyre többször kóstoltatom meg vele a saját ételemet, így új ízekkel, fűszerekkel is megismerkedett már, és egyre jobban tetszenek neki ezek az ételek, és reklamál az íztelen bébiételek miatt.

A fürdés az új játékokkal, a több vízzel, és a habbal új értelmet nyert, így aztán a naponta 20 perc pancsikolás már megszokottá vált, így ha nem fáradt volna el Pici Lányom az egész napos mászkálásban, pakolásban és játékban, akkor a kádban gondoskodik róla, hogy teljesen lemerüljön.

Ügyeskedés - fejlődés:
Szinte teljesen stabilan megy, néha már fut is, és nagyon élvezi is. Egész nap totyog, én meg csak próbálok a nyomába érni, ha utol akarom érni.
Egyre többet játszik egyedül. Csodálkozom, hogy milyen apró dolgok lekötik hosszú percekig, és ha olyan napja van, akár fél órát is eljátszik magában. Majd észreveszi, hogy figyelem, rám néz, vigyorog, és már szalad is hozzám egy ölelésre.

Egyre jobban ki tudja fejezni az érzéseit, főleg a kötődését. Integet, puszit ad, és átölel. Én pedig imádom emiatt. Bár nem beszél, de mégis képes mindent elmagyarázni, így számomra már teljesen egyértelmű, hogy mikor mit is akar.

Az én-tudat kialakulásának következménye, hogy ha valami nem úgy történik, ahogy azt a Pici Lányom elképzelte, akkor jön a hiszti. Ez az jelenti, hogy abban a pillanatban, hogy én bele merek avatkozni az elképzeléseibe, sírni kezd, és toporzékolni. Nem tudom, honnan tanulhatta, vagy a génjeiben lehet, mert én sem voltam egy angyal, és nem egyszer kötöttem ki a hideg zuhany alatt, de az első pár alkalomnál nehéz volt megállni, hogy ne nevessem el magam. De próbálok következetes lenni, és nem venni tudomást a hisztikről, és persze naivan reménykedek, hogy hamar átvészeljük ezt a korszakot.

Orvososdi:
Bár doktor néninél nem voltunk, egy megfázást sikerült beszerezni ebben a hónapban. Így aztán előkerült a porszívó, amitől továbbra is fél az én Pici Lányom, és bár nagyon gyógyszer ellenes vagyok,  most azért beszereztem egy orrspray-t, egy köptetőt, és némi C vitamint, hogy könnyítsek Törpém szenvedésein. De ahogy Édesanyám szokta volt mondani, a nátha gyógyszerrel egy hét, gyógyszer nélkül 7 napig tart. És ez így is volt, hiszen szombaton kezdődött, és következő szombatra már kutya baja sem volt. Szerencsére a legrosszabb pár napot is hősiesen viselte, mikor a köhögéstől aludni sem tudott. És természetesen ilyenkor mi sem. És ilyenkor az elveket félredobva magamhoz vettem, és mellettem aludt.

Kirándulós: 
Ebben a hónapban nem volt gond a kilométerekkel, hiszen megjártuk Kistarcsát, Pozsonyt, és Alsópáhokot is. A nem otthon töltött napok miatt kicsit többször borult fel Mono napirendje, mint szokott, de azt hiszem, ahogy nő, jobban is viseli, és alkalmazkodik a helyzetekhez.


Divatolós:
Végleg beköszöntött az ősz, a maga szeszélyes időjárásával, így előkerült a téli kabát, sőt már a bundazsák is. Bár Mono nem nagyon van oda a sok ruháért, és a sapkáért, azért fázni ő sem szeret, így elviseli az öltözködéssel járó kellemetlenségeket. És természetesen tüneményes minden ruhában, mint mindig.

Az anyaságról:
Ahogy mondani szokták, ez a hónap hozott hideget és meleget is. Bár egy sima kis megfázás még nem a világ vége, nekem mégis a szívem szakadt meg, amikor Pici Lányom nem kapott levegőt, vagy arra ébredt, hogy köhög, és emiatt nem is tudott visszaaludni. Éjszakákat töltött a mellemen, hogy szopizás közben egy picit megnyugodjon, és talán attól a pár csepp tejtől, amit álmában szívott, a köhögése is megszűnt az alvás idejére. Az már más kérdés, hogy az én melleim már nem nagyon voltak hozzászokva egy egész éjszaka rajta "lógó" babához, így a nátha elmúlására már csillagokat láttam, ha Mono szopizni akart.

És persze ott van a csupa jó dolog, ami kárpótolja, és feledteti ezt a pici rosszat. Ahogy látom, hogy Pici Lányom napról-napra ügyesedik, fejlődik, és hogy még mindig órákig el tudom nézni, ahogy játszik, alszik, vagy bármi mást csinál. Hogy nem zavar, hogy egy óráig tart kiteregetni a kimosott ruhákat, mert segíteni akar, ezért ő is tereget, vagy épp leszedi a még vizes ruhákat. Hogy a konyhaszekrény naponta 100-szor van kipakolva, és természetesen általam vissza. Hogy a konyhai széket a fürdőszobából, a TV távirányítóját a szennyes tartóból, a kis cipőt az éjjeli szekrény fiókjából szedem össze. Hogy most már ketten kanalazzuk az ételt, így sokkal lassabban végzünk, és természetesen sokkal nagyobb kosszal jár. Néha elcsodálkozom saját magamon, hogy mindehhez mennyi türelmem van, és hogy mindezt lankadatlan örömmel teszem, és mikor este Csöppöm álomra hajtja a fejét, alig várom, hogy másnap reggel legyen, és újra vele lehessek, és hozzám bújjon, puszit adjon, vagy ha épp elesik, beüti valamijét, hozzám fusson, és én átöleljem, megvigasztaljam.