14. hónap

Méretek:

Súly: 9570   g
Hossz: 78,5  cm
Fejkörfogat: cm

Történések:
A hó fogságában:
A közel fél méternyi leesett hó, a barátságtalan mínuszok, és a közterület fenntartó jóvoltából a hónap nagy részét a négy fal között töltöttük, és csak a doktor nénihez merészkedtünk ki a szabadba, akinél most a betegség miatt sajnos egy héten kétszer is tiszteletünket tettük két héten keresztül, de ma (2013. január 25.) végre hivatalosan is egészségessé nyilvánította a Monot.

2013. január 25.
Végre vége a 2,5 hetes küzdelemnek a betegség ellen, és Pici Lányom újra egészségesnek mondható. Az elmúlt pár napban ez már látszott a hangulatán, az étvágyán, és a szépen átaludt éjszakákon is.
Ma megismertük az új védőnőt is (a régi babát vár), aki kedves, aranyos volt, és megállapítottam, hogy ő sem sok vizet fog zavarni a Mono-nevelésemben.

2013. január 27.
Az én Pici Lányom megmutatta, hogy hiába a bájos pofika, és az angyali mosoly, a kis ördög ott lapul benne. Úgy döntött, hogy valami extrém sport után néz, és a hegymászást választotta. Erre a legalkalmasabb hely a gyerekszobában a kanapé, amire felmászva, felkapaszkodva annak háttámláján, hipp-hopp az ablakban terem. Ezért elérkezettnek láttam az időt, még mielőtt Mono újabb extrém sportra adja a fejét, és a hegymászás után kipróbálja a bázis ugrást is, hogy elbontsam a "hegyet", vagy ha nem is elbontani, de legalábbis áthelyezni a szoba egy veszélytelenebb pontjára. Így aztán ma nekiugrottam, és átrendeztem a gyerekszobát, amit Mono a kiságyából szemlélt végig, és csodálkozva vette tudomásul, hogy a jól megszokott szobácskája mától kicsit más képet kapott. Érdekes módon, amint a "hegyet" áthelyeztem, már nem is volt olyan izgalmas felmászni rá.

2013. február 4.
Egy hosszú nap krónikája
Mono a szokásos időben ébredt, vidám volt egész nap, délután 2 órát aludt és estig játszottunk. Aztán a megszokott időben jött a fürdés, és az alvás. Azaz az alvás csak jött volna, ha az én Pici Lányom, is úgy gondolta volna. De miután 8-kor ágyba tettem, és fél 10-kor még mindig csak azt hallgattam, ahogy be nem áll a szája, és dumál megállás nélkül, bementem a szobájába, hogy mi is a helyzet. Nos. A pelenkázó feltét a pelenkázóról a földön (nem tudom, hogy sikerült levennie), a hálózsákjából kivetkőzött, a babáját is levetkőztette, és vigyorogva nézett rám a kiságyból.

Én mindent a helyére tettem, megpróbáltam a kezemben elaltatni, de csak mászott ki a kezemből, és már szaladt is, alig bírtam utolérni. Aztán visszatettem, hagytam sírni, semmi eredménnyel. Jött a mesenézés, szintén hasztalan. Hagytam kicsit szaladgálni, hátha elfárad, de sajnos hiába reménykedtem. Aztán éjfél közeledtével már úgy voltam, hogy én lefekszem, aztán ha elfárad, csak lefekszik valahol, de még magam mellé vettem az ágyba, és gondoltam hátha most csodákat művel a Baby Einstein. Majdnem fél órát néztük, már szinte csak fogpiszkálóval lehetett volna nyitva tartani a szemeit, de kitartó volt, és végül hajnali negyed 1-kor adta fel a versenyt.
Ezek után reggelig békésen aludt mellettem. Nem tudom, hogy minek volt betudható, hogy úgy viselkedett, mint egy duracell-nyuszi, hiszen mint utólag megnéztem, még telihold sem volt, és az elmúlt hetekben semmi gond nem volt az alvással, de hát néha belefér egy ilyen éjszaka is, különben mire emlékeznénk?

2013. február 5.
Az első igazi puszi.
Pici Lányomnak eddig is fura szokása volt. Olyan, mintha nem tetszenék neki szemüvegben. Odajön hozzám, leveszik a fejemről a szemüveget, szép óvatosan leteszi maga mellé, majd hatalmas vigyorral átölel. Puszit eddig a szokásos babás módon adott, vagyis dobott, a kezét a szája elé téve. Ma viszont egyszer csak odajött hozzám, a szokásos módon megszabadított a szemüvegemtől, majd ölelés helyett egy igazi puszit kaptam az orromra.
Persze én hatalmas ujjongásban törtem ki, ő pedig csak nézett rám, mintha azt mondaná, hogy "dehát Anya, ezen mi olyan nagy szám??".
Én azért ettől függetlenül természetesen majd elolvadtam a boldogságtól.



 Általánosságok:
Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
Az alvással vannak nehézségek, mivel Pici Lányom kezd leszokni a délelőtti alvásról. Viszont ez nem megy zökkenőmentesen. Ha korábban kell, és délelőtt alszik 1 órát, délben úgy kell felébresztenem, viszont délután 3-ig biztos nem alszik el még egyszer, és estére sem fárad el eléggé, így volt egy-két olyan este, amikor negyed 11-kor még magyarázott az ágyában. Ha viszont nem alszik délelőtt, még nagyon sok idő van a délutáni alvásig, és néha annyira elfárad, hogy ebédelni sem nagyon akar. Szerencsére délután jó nagyot alszik, 2 - 2,5 órát, és így a nap további része nagyon vidáman telik, és estére is elfárad annyira, hogy akkor se legyen baj az alvással. Ha az átállás nem is megy zökkenőmentesen, de ahogy mindennel, ezzel is megbirkózunk.

Az evés terén a betegség alatt nagyon elkeseredtem, hogy az én eddig jól evő Kicsi Lányomba úgy kellett beleimádkozni egy-egy falatot, de szerencsére, ahogy szintén egészséges lett minden helyre állt, és pillanatok alatt visszaszedte az elvesztett majdnem 30 dkg-ot, és azóta is szépen, egyenletesen gyarapodik a súlya.
Gyakorlatilag mindent megeszik, és néha jobban ízlik neki az én ebédem, mint amit neki csináltam. Egyre többet használja az evőeszközöket, kisebb-nagyobb sikerrel.

5:30                 Reggeli tejpép
5:40 - 8:00       Alvás (néha 7:00-ig alvás, és utána jön a tejpép, és akkor nincs már alvás)
8:30                 Reggeli: általában valami gyümölcsjoghurt zabpehellyel
10:00 - 12:00  Játék, séta

12:00               Ebéd:leves, főzelék, és megkóstolja az én ebédemet is
13:00 - 15:30   Délutáni alvás
16:00               Uzsonna: gyümölcs
16:00 - 19:00   Játék

19:00               Vacsora 1: joghurt valamilyen gyümölccsel, zabpehellyel, túróval
19:30               Fürdés
20:00               Vacsora 2:tejpép
21:00               Esti alvás





Ügyeskedés - fejlődés:
Egyre több összefüggést lát:
- A TV-ben látott egy zebrát, és hozta a könyvét, amiben zebra van.
- Ismeri a helyiségeket a lakásban. Ha mondom neki, hogy menjünk a konyhába, megfogja a kezem és odavezet.
- Gond nélkül megcsinálja az űrhajós formabedobót, az állatos kirakót, is az Ipadon található állatos párosító játékot. És természetesen, ha sikerül, boldogan megtapsolja magát.
- Meghámozza a mandarint, majd vagy megkóstolja, vagy megetet engem.
- Ha fürdetőt vagy krémet teszek a tenyerébe, már szappanozza vagy krémezi is a kis pocakját.
- A tízórai szánt joghurtját a hűtőből kivéve kicsit fel szoktam tenni a radiátorra, hogy melegedjen. Most már, mikor előveszem, és Mono kezébe adva mondom neki, hogy "vigyük melegedni", már magától felrakja a radiátorra.
- Ha talál valami szöszt a földön, azt megmutatja nekem, majd viszi ki a konyhába, és dobja bele a szemetesbe.

Újabb próbálkozást tettem a cumiról való leszoktatásról, ezúttal kevésbé drasztikus formát választva. Minden felkeléskor a cumit odaadjuk megőrzésre a macinak, így ha azt mondom, "Adjuk oda a macinak a cumit!", Pici Lányom kiveszi a szájából, és boldogan nyújtja a macinak. Terveim szerint egy idő után a macinak már éjjel-nappal szüksége lesz a cumira, amiből következik, hogy Mononak már nem jut cumi.

Mivel nagy figyelemmel kíséri ezt a WC dolgot, vagyis hogy mi folyik a lakás legkisebb helyiségében, úgy gondoltam, ideje, hogy ne csak szemlélője, hanem kipróbálója is legyen a dolognak. Így hát vettem egy helyes teknősös WC szűkítőt (nem mintha a háttámlán található teknős bármit is befolyásolna a dologban, hiszen rajta ülve, még csak nem is látja), és nekiálltunk próbálkozni. Persze nagy csodára nem számítottam, hogy majd az én Pici Lányom egyből belepisil a WC-be, de az első rémületen, amit a WC-n való üldögélés jelentett, csak nevetni tudtam, és még inkább úgy gondoltam, hogy ez egy hosszú folyamat lesz.

Azóta odáig jutottunk, hogy nem menekül sírva az ölembe, hanem türelmesen kivárja azt az időt, amíg én úgy nem döntök, hogy mára eleget próbálkoztunk, és mehetünk fürödni. Mikor pedig már a kádban áll, szépen belepisil, majd rám néz, és vigyorog, miközben én megkérdezem tőle, hogy ha ezt lehet ide, miért nem lehetett volna fél perccel korábban?

Szintén újdonság, hogy bevezettük a fogmosást a napirendbe. Mivel már 13 fogacskával rendelkezik Pici Lányom, ezért úgy gondoltam, hogy épp itt az ideje, hogy megszokja, ezeket bizony ápolni is kell, ha azt szeretné, hogy szépek maradjanak. Így aztán este fürdés után már mutatja is a jelet, kéri a fogkefét, és nyitja a pici száját, hogy sikáljam meg a fogacskáit. Reggel pedig a reggeli után adom a kezébe, amíg én is fogat mosok. Ilyenkor odaáll az előszobában lévő tükör elé, és ott nézi magát, hogy jól csinálja-e a dolgot. Majd ha úgy döntött, hogy végzett, visszaadja nekem a pici fogkeféjét, és már megy is a dolgára.


Jelek, amiket használ: (mert egyre többet gyakoroljuk)
- könyv (először csak a fürdőszobában található fürdős könyvre alkalmazta, aztán az esti mesés könyvre is, sőt összeköti a kukucskát és a könyvet, hiszen a könyv neve, Kukucs könyv)

- enni (ismét a Baby Signing Time-ból leste el, és már egyre többet alkalmazza a gyakorlatban is)
- cica (először a plüss állatkája, aztán Jade cica kapta a megtisztelő kitüntetést ezzel a jellel, és azóta máshol is használja)
- buborék (mivel nekem nagyon tetszett, ahogy Gergő mutatta, nem volt kérdés, hogy Mononak is tudnia kell, és használja is, ha azt akarja, hogy szappanbuborékot fújjak neki)
- cipő (szintén Baby Signing Time, de én is nagyon sokat mutattam neki a jelet, azóta minden reggel öltözéskor mutatja, hogy adjam rá a cipőcskéjét)
- aludni (ami hivatalosan az ágy jele, de értem, mit is akar mondani)

- "még" (Lényegében nem sokban különbözik a cipő jelétől, de ahogy a Sógornőm szokta mondani, szövegkörnyezetből következik a jelentés)
- "kézmosás" (Próbálom rászoktatni Pici Lányomat, hogy ha hazajövünk valahonnan, akkor első a kézmosás, és ez a sok orvososdi után még inkább igaz, így a fürdőszoba fele indulva már mutatja is a jelet)
- "fürödni" (Az esti készülődés során már egyértelműen a tudtomra adja, hogy ideje fürödni indulni)
- cica (Felismeri mesekönyvben, élő állatként, TV-ben, plüss állatként. Gyakorlatilag most az egyik kedvenc jele)
- "kézmosás" (Nagyon tetszik neki, ahogy a szappan habbá alakul a kis kezében, így aztán előszeretettel jár a fürdőszobába kezet mosni)
- pelus (Még nem mindig sikerül eltalálni, hogyan is kell mutatni, és nem is mindig jelez, hogy valóban van-e valami a pelusban, vagy csak azért mutatja, mert én rákérdezek, de ami késik, nem múlik)
- sapka (Gyakorlatilag egyszer mutattam neki, és azóta használja a jelet)
- "fogat mosni" (A kézmosáshoz hasonlóan nagyon kedveli, így aztán egyszer mutattam neki, és már a gyakorlatban is használja)

- halacska (Sokat mutattam neki, aztán egyszer a TV-ben látta, és nemhogy felismerte, de mutatta is a jelét)

- banán (Mivel télen nem sok gyümölcs van, így gyakran kerül tízóraira, vagy uzsonnára a tányérba, ezért nem csoda, hogy megtanulta a jelet)

- "kérem" (Szinte az első jel volt, amit elkezdtem neki mutogatni, ehhez képest elég hosszú folyamat volt, mire megtanulta használni, de most annyira tetszik neki, hogy ha kér valamit, azt megkapja, hogy már nem is tudja mit kér, de kéri)

- madár (A halacskához hasonlóan most érett meg a jel arra, hogy már a gyakorlatban is használva legyen)

- kutya (Eddig is volt rá jele, de most már a "hivatalos" jelet használja)

- Apa (Szerintem ezt is a Baby Signing Time-ból leste el, mert én nem nagyon mutogattam neki, viszont egyenlőre csak akkor használja, amikor ő akarja)

- hó (Mivel mostanában hóból van épp elég, ezért mikor egyszer esett, és mi az ablakból néztük, mutattam neki a jelet, és onnantól már tudta is azonosítani vele)

Orvososdi:
Sajnos ebben a hónapban kijutott az orvosokból, mert Drága Pici Lányom 2 nap megfázásnak hitt orrfolyás után a 3. nap szinte már levegőt sem kapott, de nem az orrdugulástól, hanem a tüdejével volt valami baj, mert levegővétel közben sípolt. Így Apával irány az ügyelet, ahol nagyon kedvesek és alaposak voltak, beküldtek a kórházba röntgenre, hátha valamit felszippantott, de szerencsére nem találtak semmit, így a diagnózis hörghurut lett. Kaptunk hörgőtágítót, antibiotikumot, amit némi csellel és némi ráhatással (rátérdeltem a Törpére), de sikeresen beadtunk neki, így az állapota napról-napra javult. Aztán másnap megvizsgálta a saját doktor nénink is, és megkaptuk az instrukciókat a további kezelést illetően. Mikor visszavittük, úgy tűnt, Mono meggyógyult, de aztán rá 3 napra megint volt egy végigköhögött éjszaka, így újabb látogatást tettünk a rendelőben, újabb gyógyszerért.
Sajnos a betegség egyéb kellemetlenségekkel is járt, hiszen a gyógyszer miatt Pici Lányom szinte fényevő lett, és a tejpépen kívül szinte semmit nem evett meg. Ezenkívül a gyógyszerek miatt  a kaki annyira kicsípte a fenekét, hogy hiába cseréltem azonnal pelust, akkor is vörös lett szegényemnek, így aztán a fürdés sem okozott már örömet.
Másfél hét után még mindig gyógyszert kellett szedni, ami az én gyógyszerellenességemnek nagyon nem tetszik, de természetesen nagyon szeretném, ha Mono végre meggyógyulna, így lassan az egész nap be van osztva, mikor mit kell beadnom neki.

Divatolós:
Sajnos a jó idő még mindig nem akar jönni, sőt a hó miatt nagyon ki sem mozdultunk a lakásból, így aztán a hónap nagy részét játszós ruhában töltöttük, vagy ha ki is mentünk a szabadba, azt jól felöltözve tettük.

Az anyaságról:
Nem volt könnyű hónap anyai szempontból. Látni, hogy az a kis emberke, akiért a világon mindent megtennél szinte nem is kap levegőt, és te nem tehetsz semmit... Szörnyű dolog. És közben végig azon jár az eszed, hogy mit csináltál rosszul, hogy beteg lett...
Már majdnem 30 éves voltam, még otthon laktam, és beteg voltam. Én békésen aludtam, miközben Édesanyám egy éjszaka alatt többször is benézett hozzám, hogy jól vagyok-e. Megnézte, hogy van-e lázam, betakart, és megpuszilta a homlokom. Egészen eddig nem értettem. Miért kel fel éjszaka, mikor már elég nagy vagyok ahhoz, hogy ha baj van, úgyis szóljak. Most megértettem. Szinte napokig nem aludtam, mert Pici Lányomat magam mellé véve az ágyba, folyamatosan azt figyeltem, hogy vajon normálisan lélegzik-e. Persze Mono hősiesen viselte a betegséget, és amint egy kicsivel is jobban lett, boldogan játszott egész nap, és egy mosolygós, boldog Tökmag megnyugtatott engem is.

A betegség után csodásan telt a hónap. Ahogy mondani szokás, csupa móka és kacagás. Törpém minden nap mutat valami újat nekem, minden nappal okosabb, én meg csak kapkodom a fejem, és próbálok minden pillanatot megjegyezni (feljegyezni).
Csodás időszak ez, és bár tudom, hogy ezután is az lesz, és minden korszaka hoz valami újdonságot, most kicsit azt kívánom, hogy bárcsak még sokáig ilyen maradna.

Mono-alap, avagy sok kicsi sokra megy

Mikor megtudtuk, hogy babánk lesz (ennek már majdnem 2 éve) vettünk egy perselyt, és ha aprópénz került a kezünkbe, szorgosan dobáltuk bele, és gyűjtögettünk.

Persze Apa sokat segített, amikor munkába visszatérve kiürítette a pénztárcáját, de ennyi idő kellet, hogy teljesen megteljen. És Mono is lelkesen dobálta a Mama pénztárcájában talált érméket a perselyébe.

Direkt olyan perselyt választottunk, amit nem lehet csak úgy kibontani, így nem tudhattuk, mennyi pénzt is rejt a kis bödön.
Mikor már nem tudtunk több érmét beledobni, fogtunk egy célszerszámot (egy konzervnyitót), és "feltörtük a malacunkat".

Nagy meglepetésünkre a kis doboz egy kisebb vagyont rejtett, egészen pontosan 2,3 kg-nyi érmét, ami 32.405 Ft-nak felel meg, ami természetesen bekerült a bankba egy biztonságosabb és kamatozóbb Mono-alapba, és egy újabb persely kerül a helyére, hogy újrakezdhessük a gyűjtögetést.

Monokonyha - Zabkása

Mikor a Kolping Hotelban töltöttünk pár napot, ott tálalták reggelinél a zabkását, így innen jött az ötlet, hogy Mononál is kipróbálom.
Először a tejbedarát akartam főzni, de mivel ahhoz mindenképpen kellett volna cukor, így inkább a zabpehely mellett döntöttem, mivel annak alapból is van egy kevés édeskés íze.
Bár a tejet 3 éves korig nem ajánlják, de úgy gondolom, kis lépésenként azért meg kell ismertetni vele, hiszen az elkerülhetetlen, hogy 3 éves koráig ne is találkozzon a tejjel.
A tej és víz keverékét feltettem főni, majd mikor felforrt, beletettem a zabpelyhet, és már le is zártam a gázt, mivel nagyon hamar magába szívja a folyadékot.
Nagyon sokféleképpen adtam már Pici Lányomnak. Almapürével, banán pürével, túrókrémmel.
Mono tetszési index: 10

Monokonyha - Túrógombóc

Néha már nagyon nehéz kitalálni, mit is adja Pici Lányomnak tízóraira, vagy uzsonnára, hogy az finom, egészséges és változatos legyen.
Mikor gyerek voltam, Édesanyám gyakran csinált túrógombócot nekünk, mert nagy kedvenc volt, így most én is megpróbálkoztam vele.

A túrót búzadarával, tojássárgájával, kevés mézzel, és kevés tejjel összekevertem, majd állni hagytam, hogy a búzadara megdagadhasson, majd felvertem a tojásfehérjét, és belekevertem a masszába. Végül kis gombócokat, azaz inkább galuskákat formáztam két kiskanállal, és kifőztem őket.
Mononak gyümölcsjoghurttal tálaltam.
Mono tetszési index: 10

Mert a csajok együtt járnak pisilni....

Azt hiszem azzal minden anya tisztában van, hogy amint gyerkőce elkezd kúszni, mindenhova követni fogja a lakásba, és ez alól nem kivétel a legkisebb helyiség sem.

Mono eddig is előszeretettel nyitogatta a WC ajtaját, amit persze becsukhatnék, de akkor honnan tudnám, mit is csinál az én Kicsi Lányom, még én a dolgomat végzem, így úgy gondoltam, jobb, ha addig is szem előtt van.
Mostanra azonban megunta az ajtó nyitását és csukását, és a kukucskálós játékot, és az összefüggéseket látva aktív részese akar lenni a dolgom elvégzésének.

Segítőkészen felemeli a WC fedelét, majd kiossza nekem a WC papírt, meg kell hagyni, elég takarékos ezen a téren, majd megmutatja, hogy a WC papírnak a WC-ben a helye, és a saját darabkáit, bele is dobálja. Közben folyamatosan ütögeti a hátamnak a WC fedelét, jelezve, hogy jó lenne, ha igyekeznék, és mikor végzek, örül, hogy végre lecsukhatja a WC-t. Ezután türelmetlenül várja a következő lépést, hogy lehúzzam a WC-t, majd megfogja a kezem, és kivezet a helyiségből, és becsukja mögöttem az ajtót.
A folyamat természetesen a kézmosással fejeződik be, amit nagyon élvez, főleg mióta beszereztünk egy érintés nélküli adagolós folyékony szappant.

Kíváncsi leszek, hogy mikor arra kerül a sor, hogy neki kellene a WC-be alkotni valamit, akkor is ilyen érdeklődést fog-e mutatni a dolog iránt.

13. hónap

Méretek:

Súly: 9180   g
Hossz:   cm
Fejkörfogat: cm

Történések:
2012. december 12.
Pici Lányomat eddig nem igazán érdekelték a babák, ezért úgy gondoltam, hogy itt az ideje egy igazán csajos játékokkal teli délutánnak. A legjobb helyre mentünk felfedező túrára, Ágota barátnőm és Dorci személyében. A délutáni alvás és a vacsora közti időpontot választottuk, és ahogy odaértünk, bele is vágtunk a csajos játékok megismerésébe. Játékból pedig nem volt hiány, hiszen a dobozok csak jöttek és jöttek, és mind tele volt csupa izgalmas játékkal, amiket Mono élvezettel fedezett fel magának. Este aztán nagyon fáradtan, és egy új kölcsön játékkal tértünk haza.

2012. december 19.
Pici Lányom már jó ideje kísérletezett azzal, hogy felmásszon a kanapéra, azonban vagy a magasság, vagy a technika még nem volt megfelelő, de mint leleményes nőhöz illik, ő megoldott a problémát, és büszkén vigyorgott vissza rám a kanapé tetejéről, amitől persze Anya (azaz én), szokás szerint teljesen elolvadtam.

2012. december 21.
Apa végre hazajött, közel másfél hónap után. Ilyen sok időt még nem volt távol, és bár minden nap beszéltünk skype-on, azért kicsit féltem, hogy Mono megismeri-e az apját, és hogyan fog hozzá viszonyulni, de azt hiszem, a reakciójára sem én, sem Mini nem számítottunk.
Amint Mini belépett az ajtón, Mono odafutott hozzá, és csak bújt, és bújt, és bújt, és Apa fél óra után már kapott egy kis levegőt, mert a lánya kicsit engedett az ölelésén.

2012. december 24-26.
Bár Mononak nem ez volt az első karácsonya, de talán az első, amiből valamit is felfogott, hiszen 3 hetesen az ember lányának még az a legfontosabb, hogy időben kapjon enni.
A fenyőfát már jó előre megvettük, így Mininek reggel már csak a helyére kellett állítani, majd a díszítés rám maradt.
Nem csináltunk nagy felhajtást, egy kép erejéig csinibe öltöztünk, ajándékoztunk, ettünk, majd minden ment a rendes kerékvágásban.

Másnap nyakunkba vettük a fél lakást, és útnak indultunk Kistarcsa felé. Volt karácsony a nagyszülőknél, majd 26-án az öcséméknél. Ajándékozás, és játék minden mennyiségben.

Csöppöm a nagy izgalomban még aludni is elfelejtett, így a statisztikát erősen rontva, saját rekordját pedig megjavítva volt, hogy éjjel fél 12-kor aludt el, pedig mi végső elkeseredésünkben már mindent megpróbáltunk.

Persze, ahogy az lenni szokott, ezt a dolgot is csak én aggódtam túl, hiszen Törpém kedvén a kevés alvás meg sem látszott, és élvezte az egész napos játékot és nyüzsgést.

2012. december 27.
Ha már egyszer nagy Budapesten voltunk, Minivel úgy döntöttünk, hogy körülnézünk, mit is adnak a bevásárló központokban karácsony után. Mivel Édesanyám már amúgy is felügyeletet vállalt Gergő felett, így gondoltuk bedobjuk a mély vízbe, és egyszerre két unokával élvezheti a napot.


2012. december 28.
Bár szinte hihetetlen, hogy Mono már ilyen nagy, de eljött az idő, amikor már léteznek a baráti körünkben a Törpénél kisebb babák is.
Viktor és Viki is akkor látogatott meg minket, mikor Mono 3 hónapos volt, és úgy adódott, hogy mi is ennyi idősen láthattuk először Marcit.
Nem volt könnyű összeegyeztetni a megfelelő időpontot, hogy az egyik gyerkőcnek se essen az alvás-evés-fürdés idejébe, de mivel a Pici Lányom kiszámíthatóbb ilyen szempontból, ezért a délutáni alvás utáni időt választottuk. Persze azt figyelembe véve, hogy Mono 4-kor kel és 7-kor vacsizik, és Viktorék Mosonmagyaróváron laknak, ez nem is sok idő, mindenesetre megpróbálkoztunk a lehetetlennel. Pici Lányomat korábban fektettem, így korábban is kelt, gyorsan öltöztünk, útközben uzsonnáztunk, legalább elment az idő, és fél 5-kor már kopogtattunk is Viktorék ajtaján. Nagyon jól időzítettünk, mert Marci épp akkor végzett az evéssel, így teli pocakkal tűrte a csodálatát, és nagyon jól érezte magát a kezemben, nekem pedig nagyon jó volt újra ilyen pici babát fogni a kezembe, pedig nem is volt még olyan régen...
Pici Lányom nagyon jól feltalálta magát az idegen környezetben, kipróbálta Marci játékait, és bemutatta Viktoréknak, hogy a Baby Einstein csodákra képes, ha a gyerekünk figyelmét akarjuk lekötni.
Végül fél 7 körül jöttünk el, mikor Mono már elég gyakran hangoztatta, hogy memme-memme.

2012. december 30.
Miután Édesanyám 23-a óta szinte folyamatos bébiszitterré lépett elő, így Minivel bátorkodunk egy egy egész napot kivenni szabadságként, és elmenni kedvenc wellneszelő helyünkre, Sárvárra.
Korán indultunk, hiszen számítottunk rá, hogy az év utolsó szombatján nagyon sokan választják a kikapcsolódás ezen formáját.
Az egész nap nagyon jól telt, és tényleg csak párszor gondoltam rá, mit is csinálhat az én Édes Pici Lányom nélkülem, és hogy vajon hiányzom-e neki, hogy nem nyűgös-e, de néhány sor és kép Édesanyámtól megnyugtatott.

Este aztán jött a meglepetés, mikor belépve az ajtón Mono nem hozzám bújt oda, hanem Minihez, és jó darabig mintha rólam tudomást sem vett. Bevallom, ez kicsit rosszul esett, de másrészről megnyugodtam, hogy egy egész napos kimaradás sem okoz lelki törést nála.

2012. december 31.
Eljött a nap, amikor Kicsi Lányom nem csak megkóstolta, amit mi ebédeltünk, hanem teljes mértékben ugyan az tette ki az ebédjét. Az első igazi menü pedig sertés máj volt tört krumplival, desszertnek pedig bodza lekváros palacsinta.
 
A szilveszter szerencsére Mono szempontjából csendesen zajlott. Minden a szokott időben történt, és bár a biztonság kedvéért a redőnyt teljesen lehúztam, hátha hangszigetel egy kicsit, szerencsére gond nélkül átaludta magát az új évbe.
Miután meggyőződtünk róla, hogy Mono kicsi életében nem okozott fennakadást az év vége, Minivel bementünk a városba, megnézni a tűzijátékot.

2013. január 1.
Még leírni is furcsa, hogy már megint új évet kezdünk. És úgy látszik, hogy az új évvel új változások is jöttek az életünkbe.
Újszülött kora óta (amikor is ugye a kakilás teljes ruhacserével is járt, hiszen nem volt az a pelenka, ami magában tartotta volna a hatalmas erővel és sebességgel előtörő kakit), ma esett meg ugyanis először, hogy Drága Pici Lányom (sajnálom, de ezt nem lehet finoman és nőiesen kifejezni) úgy összeszarta magát, hogy egy egész csomag popsitörlő is kevés lett volna a pici popsi eredeti állapotába való visszaállításra, így aztán az egyszerűbb és gyorsabb megoldást választva teljesen meztelenre vetkőztettem, és vittem a zuhany alá, ami nem aratott osztatlan sikert Mononál. Először is tudta, hogy valami nem passzol, hiszen a szokásos módtól, hogy átölelve viszem pancsikolni, most fél méter távolságra tartva tőlem, a hóna alatt fogtam meg. Aztán értetlenül nézett rám, hogy miért rakom a kádba, mikor ott se víz, se hab, se játékok. Végül a zuhanyozás se a megszokott módja volt a fürdésnek, és pláne nem ilyen korai órában. Mindenesetre túl estünk rajta, és végül tiszta popsival folytattuk a napot.

A másik újdonság az új esztendővel, hogy a reggeli szopizást követően Kicsi Lányom értetlenül nézett rám, hogy ő szívja, szívja, de nem jön semmi. Eddig sem szopizott már nagy mennyiségeket, inkább szociális jellegű volt a dolog, de azért annyira elég volt, hogy még másfél-két órára visszaaludjon, és csak fél 8-8 körül ébredjen újra. Így aztán követelőzésének eleget téve kénytelen voltam egy kis adag tejpéppel csillapítani az éhségét, hogy aztán mindkettőnknek legyen még egy kis ideje pihenni.

Bár az utóbbi hetekben már csak hébe-hóba látta el a funkcióját, ma végérvényesen is eltettem a légzésfigyelőt. A szakirodalom azt mondja, hogy a babának 3-4 hónapos korában, majd 7-8 hónapos kora körül a legnagyobb az esélye a bölcsőhalálra, én mégis nagyon nehezen szoktam le a kütyü használatáról, és több, mint egy éven keresztül szinte elválaszthatatlan társam volt alvás közben a hordozható egysége a lakáson belül, hogy minden pillanatban szemmel tarthassam, Csöppöm vesz-e levegőt, és hogy éppen hány fok van a szobácskájában.
Aztán az egy évhez közeledve a délelőtti séták a szabadban történtek, így ahhoz nem volt szükség rá, délután meg nem kapcsoltam be, míg sziesztáztunk. Végül a karácsonyi vendégjárás során sem vittük már magunkkal, így hazatérve sem kapcsoltam be éjszakára, és már csak "dísze" volt a szobának, így elérkezettnek láttam az időt, hogy elkerüljön a dobozába, várva a következő bevetését.
Szerencsére élesben sosem jelzett, de nagyon nagy biztonságot és megnyugvást nyújtott számomra ebben az egy évben.

2013. január 4.
Az új évben sem tudtunk a fenekünkön maradni, és nekivágtunk, hogy felfedezzük az osztrák-magyar határnál fekvő Sonnentherme élményfürdőt.
Bár a létesítmény hatalmas, tényleg megtalálható minden, amire egy babás családnak szüksége van, Mono nagyon jól érezte magát, szinte ki sem lehetett rángatni a vízből, természetesen az alvásra megint nem volt idő, de abban megállapodtunk, hogy háromszor látogattuk meg a helyet: először, utoljára és soha többé.

Hazafele még beugrottunk megnézni a Mononál 2 héttel fiatalabb Adélt, majd nagyon fáradtan értünk haza.

 Általánosságok:
Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
Fontos változás a napi rutinban nem történt, leszámítva az ünnepeket és a vele járó felfordulást.

Ügyeskedés - fejlődés:
Egyedül eszik, persze inkább még csak kézzel, de ha kanál kerül a kezébe, a szájacskájának megtalálási aránya is egyre növekszik, iszik pohárból, bár még nem jött rá, hogy nem egészen úgy működik, mint a cumisüveg, de kitartóan gyakorol.
Egyre többet rajzol, felváltva használja a jobb és a bal kezét.


Jelek, amiket használ: (mert egyre többet gyakoroljuk)
- kulcs  (a születésnapjára kapott kulcsos házikós játék során került elő a jel, egy pillanat alatt megtanulta, majd egy jó pár napig mindenre ezt a jelet használta)

Orvososdi:
Egy kis náthát kívül nem volt semmi figyelemre méltó, és mivel december 21-én voltunk az 1 éves státuszon, a doktor néni meg is vizsgálta Pici Lányomat, és megállapította, hogy minden rendben van.

Divatolós:
Az ünnepek okot adtak a szép ruhák felvételére, és természetesen ki is használtam az alkalmat, hogy Monot a szebbnél szebb ruhácskákba öltöztessem.
A többi ruhácska viszont szépen lassan a fiókba kerül, hiszen ha nem is látványosan és tömegesével, de egy-egy ruhadarab mindig rövidebb lesz, vagy szűkebb és küldetését teljesítve mennek pihenni egy esetleges következő kislányig.

Mulatságos történet - A tej, az tej

A ma este ugyanazon forgatókönyv szerint történt, ahogy az lenni szokott. Fürdés, pizsibe öltözés, ezután az ölemben a szokásos tejpép cumisüvegből való elfogyasztása, majd a böfizésre várva a szokásos Kukucska könyvből való mesélés.

 

El is jutottunk ahhoz a részhez, amikor a könyvben szereplő baba, vagyis a Mono megissza a tejet, és mivel szorgosan gyakoroljuk a jelbeszédet, és mutattam Pici Lányomnak a "tej" jelét, majd kérdeztem tőle, hol van a tej.

Erre Pici Lányom ahelyett, hogy a könyvre mutatott volna, pici kezeivel vadul tépni kezdte a felsőmet, míg a kezecskék el nem jutottak a számára még mindig a tej forrásának számító cicikhez. 

És bár szerintem a reggeli szopizás már csak szociális jellegű, mert nem hiszem, hogy számára elegendő mennyiséget szopizna, ezek szerint az elmúlt egy év nem múlt el nyomtalanul.

Mindenesetre amellett, hogy nem kicsit meghatódtam, hogy ilyen formában is még milyen fontos vagyok számára, jót is neveltem a Törpén, ahogy elkezdett matatni, hogy megmagyarázza nekem, hogy a tej nem a könyvben van, ne beszéljek bolondságokat.