Mikor már az sem mindegy, miről szól az esti mese

Drága Pici Lányom, kezd tudatára ébredni, és ennek egyik nem annyira kellemes része, hogy gyakoribbak lettek a hisztik, de erről majd máskor. Most azonban a saját akarat érvényesítésének egy mókásabb felvonása.

Mint minden este, ma is én választottam ki azt a könyvet, amiből az esti mesét olvassuk.
Megvolt a fürdés, pizsibe öltözés, tejivás, majd félretette a cumisüveget, és mutatta, hogy könyv.
Én pedig adtam is a ma estére kiválasztott könyvet. Mono türelmesen végignézegette a könyvet, majd mutatta, hogy "még könyv". Gondoltam, hát legyen, olvassuk el még egyszer. De ekkor Pici Lányom fogta, kivette a kezemből a könyvet, és letette mellénk az ágyra, és megint mutatta, hogy "még könyv". Majd mikor látta, hogy "hát Anyának hiába magyarázom, cselekednem kell", lemászott az ölemből, és odatotyogott a szekrényéhez, ahol a puha oldalas mesekönyveket tartom, biztonságos magasságban a pici kezektől.

Tegnap, mivel elfelejtettem kemény lapos könyvet vinni a gyerekszobába, onnan választottam a Piroska és a Farkast, és bár még a történet vajmi kevésbé érdekelte Monot, nagyon szép képek vannak a könyvben.

Számomra hihetetlen, hogy így emlékezett rá, hogy az a könyv ott van, és hogy ő ma este pont azt akarja "olvasni". Természetesen nagyon örült, miután a "nehéz felfogású Anyának" végre leesett, hogy a "még könyv" másik könyvet jelent, és elolvastuk a Piroska és a Farkast is. Nem is egyszer.

Aztán szokás szerint pá-pát intettünk a könyvnek, jött a jó éjt puszi, és az alvás, a könyv pedig visszakerült a polcra, hogy legközelebb is este meseként szolgáljon, ha Mono éppen úgy akarja.

Anya, sapka, hát nem érted????

Este, a dolgoknak már régóta szertartása van. Megengedjük a fürdőkádba a vizet, ezalatt elkészítjük az esti tejet, majd elzárjuk a csapot, mert amennyi időt a konyhában töltünk, pont megfelelő mennyiségű víz lesz a kádba. Majd a cumisüveg a pelenkázó mellé kerül, Monot levetkőztetem, majd hagyom, hogy meztelenül fusson egy kört a lakásba, hogy a végén a kád mellett állva várja, hogy berakjam a vízbe. Jön a pancsikolás, amihez én általában csak asszisztálok, majd mikor kijátszotta magát, kap egy kis fürdetőt a tenyerébe, amivel bekeni a pociját, majd nagyon élvezi, hogy a fürdető habosítása közben fehér lesz a tenyerem. Megfürdünk, majd kiveszem a mosogatógép tetejére, törölközés, fésülködés, fogmosás.
A szobában öltözködés közben megissza a tejecskéjét, amit már az ölemben ülve fejez be, majd jöhet az esti mese.
Nagyon sokáig a Kukucs könyv volt az esti mese, és szerintem Mono még most sem unta meg, én viszont már annál inkább, így kerestünk egy másik könyvet. Én a legalkalmasabbnak Móra Ferenc Zengő ABC című könyvét találtam, mert nagyon szép képek vannak benne, sok állattal, így lefekvés előtt még a jelbeszédet is gyakorolhatjuk, hiszen Mono szinte saját magának mesél, ahogy elmutogatja az állatokat.
Nem volt ez másképp ma sem. A rajzokon megtalálta a lovat, cicát, kutyust, csirkét, virágot, majd egyszer csak a fejére kezdett el mutogatni. Nem igazán értettem, mert se ló, se apa nem volt a képen, amit hasonlóan szokott mutatni, de még sapka sem, aminek én értelmeztem a jelet.

Aztán megnéztem jobban a képet, és akkor vettem észre, hogy az én Pici Lányomnak igaza van, hiszen a madarakon, ha úgy vesszük, tényleg sapka van, még ha azt esernyőnek is hívják.
Így mikor Mono mutatta, hogy sapka, én helyeseltem, hogy "Igen, sapka van a madarakon".
És ekkor felcsillant Csöppöm szeme, és rám mosolygott, mintha azt mondta volna:
"Igen Anya, az sapka. Már épp itt volt az ideje, hogy észrevegyed, elvégre percek óta itt mutogatom neked."

Szóval most két választásom van. Vagy meghagyom Drága Pici Lányom abban a hitben, hogy a madarak fején igen is sapka van, vagy megpróbálom neki megmagyarázni, hogy az bizony esernyő, amivel ezek után előreláthatóan vajmi kevés sikert érnék el, de azért azt hiszem teszek rá néhány kísérletet.

Unatkozó anyuka hobbit keres

Sokat hallottam kismamáktól, hogy egy idő után meghülyülnek otthon és ezért mennek vissza dolgozni. Persze míg dolgoztam, nem értettem, mit is jelent ezt. Az ember lánya reggel felkelt, elment dolgozni, és napi 8-10 órán keresztül használta az agyát, amiért előtte 12-15 évet tanult. Aztán hazament, és fáradtan az ágyba esett. De akkor még nem is gondoltam, hogy azt a fáradságot össze sem lehet hasonlítani egy szinte 24 órás szolgálattal. És félreértés ne essék, ez nem ugyanaz a fáradság, mert semmi megerőltető nincsen benne. A fárasztó, hogy folyamatosan figyelni kell egy örökmozgó, félelmet nem ismerő apróságra, és másodpercekkel előtte gondolkodni, hogy vajon leesik-e, megüti-e magát. Fárasztó, hogy folyamatosan nyugodtnak, és higgadtnak kell látszanom, még ha belülről fel is tudnék robbanni, hiszen a gyerek is akkor nyugodt, ha én az vagyok. Fárasztó, hogy még ha alszik, vagy épp nincs velem, akkor is folyamatosan rá gondolok. Fárasztó, hogy egész nap az ember csak babanyelven beszél, vagy éppen jelel, vagy próbálja megfejteni, hogy épp mit akar a csemetéje.
Így egy idő után az ember vágyik rá, hogy valamilyen formában kifejezze önmagát, és a kreativitása ne csak a kisruhák összehajtogatásában, és a gyerek lefoglalásában teljesedjen ki.

Persze az unatkozás nem a legjobb megfogalmazás a címben, hiszen unatkozni sosincs idő. De kinek van kedve egy alvó gyerek mellett mindig takarítani, amire máskor nem nagyon van lehetőség?

Mivel mindig is szerettem a kézimunkát, és nagyon tetszettek a horgolt dolgok, viszont nem vagyok hajlandó több ezer forintot kifizetni érte, ezért épp itt volt az ideje, hogy üres óráimban (ami főleg este 8 és 11 között van) megtanuljak horgolni.
Ismét csak dicsérni tudom a 21. századot, és az internetet, hiszen millió leírás, blog és video található, ami alapján  már csak türelem kérdése volt, hogy elkészüljön az első sapi, aztán már nem volt megállás.

Az első sapka 6 óra alatt készült el, hiszen a youtube-on lévő 20 perces videot milliószor megnéztem, majd lépésről-lépésre átültettem a gyakorlatba. Kicsit vicces lehetett, ahogy másodpercenként leállítottam a videot, majd megpróbáltam utánozni a mozdulatot, majd megint videonézés, stop, horgolás. De végül elkészült a sapi, elégedett voltam, és hatalmas sikerélmény volt.
Innentől aztán nem volt megállás, és gyorsan készültek egymás után az újabb darabok.
A sikerélményemet tovább fokozta, hogy a facebookra felrakva a képeket, "megrendelést" is kaptam, így azt hiszem kreatív, ötletekből kifogyhatatlan, hasznos hobbit találtam magamnak.

Pakoltunk

Mivel a márciusi tél és ítéletidő miatt ismét szobafogságra lettünk ítélve, ezért úgy gondoltam, hogy a kellemest összekötve a hasznossal, csapjunk egy kis rendet Mono játékai és ruhái között.
A pakolás úgyis Pici Lányom kedvenc elfoglaltságai közé tartozik, csak eddig a hatékonysággal volt némi probléma, így itt volt az ideje, hogy Mono eme kifinomult technikáját a saját javamra fordítsam és tökéletesítsem.

A játék tárolására szolgáló kosárból már rég kifolynak a jobb napokat is látott játékok, mert szegények felé már senki sem néz, csak Mono pakolja ki őket néha, amikor úgy gondolja, hogy miután őt lefektettem, unatkoznék, ha nem lenne elég játék, amit össze kellene pakolnom.
Így aztán fogtam egy dobozt, és Monoval együtt átválogattuk a játékokat. Gondoltam rendes anyukaként megkérdezem Pici Lányom, hogy az a bizonyos játék kell-e még nekünk, vagy mehet pihenni, és várni a sorát, hogy a tesó újra kézbe vehesse őket, de mivel egyértelmű választ nem kaptam a játék sorsát illetően, így a döntés rám maradt.
A pihenésre ítélt játékokat szépen letörölgettem, majd mentek a dobozba. Mono gyorsan kedvet kapott, a törlő rongyot hamar kivette a kezemből, és nem is akarta visszaadni, így aztán a játékok szép tiszták lettek, csak épp nem akartak belekerülni a dobozba. Majd annyira belejött a pakolásba, hogy minden játék a dobozba került, utána pedig onnan ki.
Így aztán mondhatjuk, hogy a játékok átválogatása kudarcba fulladt, de végül sikerült néhány játékot a dobozba parancsolni, és a kosárban is lett hely a következő játékoknak.

A ruhácskák átválogatásánál még ennyire sem voltam hatékony, mivel a kis segítségem még a "hajtogatásnál" is segédkezett, és a végén inkább a földön kupacban álltak a ruhák, ahelyett, hogy a dobozban vagy a szekrényben lettek volna, így aztán a dolog ezt a részét elnapoltam, olyan időpontra, amikor magányosan elmélyülhetek a kis ruhák szelektálásában. (Vajon lesz ilyen valaha??)

15. hónap

Méretek:

Súly: 10150   g
Hossz: 79,5  cm
Fejkörfogat: cm

Történések:
2013. február 20.
Ágota ismét meglátogatott bennünket, ezúttal egyedül, Dorci nélkül (ő az iskolapadot koptatta éppen). Nagyon jól telt a délelőtt, sorra vettük az összes játékot, könyvet.
Mono megtanulta, hogyan kell a babákat megetetni, megbüfiztetni, és elaltatni, és azóta is hosszan eljátszik velük, és szorgosan gyakorolja az anyai teendőket.

2013. február 21.
Farsang a baba-mama klubban. Bár lényegében nem különbözött egy normális hétköznapi foglalkozástól, azért akadtak, akik beöltöztették a gyerekeiket. Mi csak "civilként" vettünk részt a délelőttön, ahol Pici Lányom eleinte kicsit félénk volt, aztán ahogy feloldódott, már vidáman játszott, de főleg csak egyedül. Úgy látszik hosszú volt a tél, és újra meg kell szoknia a többi gyerek társaságát.

2013. február 23.
Apa hazajött, és szokás szerint Mono csak bújt és bújt.

2013. február 24.
A hirtelen jött változásnak, hogy Apa újra itthon van, vagy a fogacskáknak tudható-e be, nem tudom, de ismét érdekes éjszakánk volt. Még érdekesebb, mint a múltkor. Mono most időben elaludt, majd másfél óra alvás után úgy döntött, kialudta magát, és felébredt. És nem is akart elaludni, egészen hajnali 4-ig. Hiába próbáltunk bármit, hagytuk futni, mesét néztünk (amin a múltkor elaludt), tejecske (hátha éhes maradt), semmi jelét nem mutatta az álmosságnak.
Még szerencse, hogy Apa még az ausztrál időhöz volt szokva, így neki nem jelentett gondot fenn lenni vele, csakhogy én meg nem tudok addig aludni, míg a Csemetém nem alszik, így ketten virrasztottunk, és vártuk a csodát. Aztán fél 4-kor a második adag tejecske után Törpe úgy döntött, hogy most már hagy egy kicsit pihenni bennünket, így aztán mintha  semmi nem történt volna, szépen álomra hajtotta a fejét, és aludt reggelig (sajnos nem vitte túlzásba),

2013. február 26-27.
Mozgalmas két nap volt.
Már régóta terveztünk egy kirándulást a Tropicariumba, mivel az öcsémék elmesélése alapján Gergőnek nagyon tetszett. Hát meg kell állapítanom, hogy hiába rokonok, a Monot nem nyűgözték le a színes halacskák. Sokkal jobban élvezte, hogy szabadon futkározhat, legalábbis amennyire az Apa által hátizsák-póráz engedte. A legjobban a rájasimogató nyerte el a tetszését, bár abban nem vagyok biztos, hogy a halakat észrevette benne, mindenesetre, ha tehette volna, a vízben szívesen lubickolt volna.

Aztán megnéztük a bevásárló központban található játszóházat, ahonnan szó szerint úgy kellett elhurcolni, mert annyira élvezte.
A délutáni alvását a WestEndben töltötte, nagyon figyelmesen az ebédidőnkre időzítette, de a zajok miatt nem tartott túl sokáig.
Feszített programunk következő állomása a babalátogatás volt, hiszen meg kellett nézni az unokaöcsit. S bár Mono vetett rá egy pillantást, azért az autó, és Gergő játékai sokkal jobban érdekelték.

Este aztán nem volt gond az alvással a fárasztó nap után, éjszeaka viszont ismét ébredés, és két órás fennlét következett, ami ilyen sűrűn egymás után kicsit már megviselt. Engem. Persze őt nem.
Másnap reggel aztán indultunk hazafele, útba ejtve egy újabb plázát (elvégre itt vidéken nincs túl nagy választék belőlük), majd meglátogattuk a Keresztszüleimet, ahol két lány unoka lévén, Mono elég hamar megtalálta a közös hangot Keresztanyuval, és kipróbálta a lányok játékait.

2013. március 1-2.
A szinte már szokásosnak mondható sárvári wellneszelésünket Minivel ezúttal két naposra terveztük. Ez azt jelentette, hogy Mono itthon maradt a Mamával. Mondanom sem kell, hogy bár a két napos pihenés nagyon jó volt, azért egy pillanatig nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy vajon az én egyszem Pici Lányom mit csinálhat itthon, és az éjszakám sem volt nyugodt, hogy nem láttam lefeküdni, és nem néztem rá, mielőtt lefekszem.
Az aggódásomon sokat segített, hogy a Baby Connect programot Édesanyám nagyon szorgosan és precizen vezette, és ha ez nem lett volna elég, Mono minden ténykedéséről fényképet küldött. Éljen a 21. század, és a technika!!
Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy Monot messze nem viselte meg annyira ez a két nap, és a külön töltött éjszaka, mint engem. Csak annyiban nyilvánította ki nem tetszését, hogy itthon hagytam, hogy szokásához híven fél óráig nem állt velem szóba.

2013. március 11.
Új védőnő, új szokások, így aztán a múltkori látogatásakor megbeszéltekhez híven, a 15 hós oltás előtt látni akarta a Monot, így rendes anyuka lévén el is vittem.
A szokásos mérlegelésen kívül érdemi dolog nem történt, nem is vártam semmit, így aztán, hogy az időt kitöltsük, míg Monot le- és felöltöztetem, beszélgettünk egy kicsit a jelbeszédről, és elmesélte, hogy a 15 hós oltás mit tartalmaz és milyen hatásai lehetnek.


 Általánosságok:
Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
Azt hiszem ezt a pontot lassan parkoló pályára tehetem, hiszen Mononak olyan jól kialakult napirendje van (ha éppen valami meg nem zavarja), hogy órát lehetne hozzá igazítani.
Enni továbbra is nagyon szeret, mindent, mindig, egyre többet egyedül. A fürdés még mindig a nap fénypontja, órákat ellenne a vízben, és kifogyhatatlan a játékokat illetően.
Az alvás a szűk keresztmetszet a dologban, hiszen néha megmagyarázhatatlan okok miatt csak 40 percet alszik délután, néha meg 3 óra alvás után úgy ébresztgetem. Néha majd 12 órát alszik egyhuzamban éjszaka, néha meg vagy nem hajlandó elaludni, vagy éjjel felébred, és csak hajnalban tudom meggyőzni, hogy valamit aludni kellene.

Ügyeskedés - fejlődés:
Felismeri magát a tükörben, fényképen. Kezdődött úgy, hogy az esti meséléshez használt Kukucs-könyvben lévő fényképéről mindig megkérdeztem, hogy Ki van ott? Regina van ott? és közben a kis ujját mutattam a képre, aztán saját magára.
Most már, ha valamit meg akar nézni, az új sapkáját, a hajában a csatot, hogy hogy áll a felmosó a kezében, stb, egyből megy a tükör elé, és mint egy igazi nő, illeg-billeg előtte.

Napi program lett az Ipadon való játék. Este, fürdés előtt megy a hálószoba ajtóhoz, mutatja a játék jelét, majd mikor fogom a kütyüt, ujjongásban tör ki, és fut a kanapé felé, ül fel rá, mert tudja, hogy játszani csak ott lehet. És szépen sorra veszi az összes játékot, ami a gépen található.

Nagy kedvenc lett a babázás. Naponta többször is a kezébe veszi, megitatja, levetkőzteti, elaltatja, böfizteti, elviszi kocsikázni.

Egyre többet játszik el egyedül. Néha a délutáni ébredés után egyáltalán nincs szüksége rám, és csak a vacsora előtt jön oda hozzá egy kis dédelgetésre.


Jelek, amiket használ: (mert egyre többet gyakoroljuk)
- virág (elég régóta mutogatom neki, most már ő is mutaja és felismeri)
- bárány (a telefonon található Mary kicsi báránya című énekből tanulta meg, ami alatt egy babaféle jelel)
- hajat mosni (saját kreálmány, de mikor megérettem, és hajat mostunk, nagyon örült)
- keksz (szerintem a Baby Signing Time-ből tanulta, nem teljesen pontosan mutatja, de megértjük egymást)
- tej (szintén régóta mutogatom, én most vettem észre, hogy ő is mutatja)
- ló (lényegében megegyezik az "Apa" jelével, de szövegkörnyezetből következtetek, hogy éppen mire gondol. Feltételezem, egy lóval nem telefonálni akar)
- vonat (egyszer álltunk a piros lámpánál, amikor jött a vonat, én mutattam a jelet, azóta tudja, és mutatja a jelet)
- Anya (VÉGRE!!!!!! Értem én, hogy Anya mindig ott van, tehát minek mutogatni, de azért jól esik, na)
- maci (ez a jel is régóta szerepel a repertoáromban, most már Monoéban is)
- elefánt (nagyon cuki, ahogy mutatja)

Orvososdi:
Ebben a hónapban szerencsére messze elkerültük az orvosi rendelőt.


Divatolós:
Mostanában sapka-lázban élünk, de erről majd egy külön bejegyzésben. Sajnos az igazi tavasz még mindig várat magára, így aztán az ember sosem tudja, hogy alul vagy éppen túl öltöztetem Törpémet.

Az anyaságról:
Alapvetően imádni való hónap volt ez is anyai szempontból. A napok csak jöttek és mentek, és én élveztem minden pillanatát. Na jó, az át nem aludt éjszakákat annyira nem, de egy-két puszi, és ezt az apróságot már el is felejtettem.

Apa?? Hol??

Mióta Apa visszament a kenguruk földjére dolgozni, az életünk visszatért a megszokott kerékvágásba. Bár Monot nem viseli meg, hogy Apa volt, aztán meg Apa nincs, reggelente, mikor kiveszem a kiságyból, egyből fut a hálószoba felé, és mutatja az "apa" jelét. Majd mikor meggyőződik róla, hogy Apa sem az ágyban, se a takaró alatt, sőt még az ágy alatt sincs, jön ki a szobából, és kérdőn tárja szét a két kicsi karját, hogy "Apa?? Hol??".
Ilyenkor mindig mondom neki, hogy Apa dolgozik, majd beszélünk vele telefonon.
Pici Lányom pedig megnyugszik, és megy a dolgára.

Tudom, hogy nem szabad, de attól még csinálom...

Édesanyám mindig azt mondta, hogy a gyerekek a rosszat mindig hamarabb megtanulják, és teljes mértékben tudatában vannak, hogy amit csinálnak, azt nem szabadna. Hát ma reggel az én egy szem Pici Lányom, be is mutatta nekem.

Azt már megszoktam, hogy mióta helyváltoztatásra képes, az ember lánya a lakás legkisebb helyiségében sem lehet egyedül, így reggel, mikor épp eme helyen történő emberi szükségleteimet végeztem, Mono egyszer csak ott hagyott, természetesen az ajtót tárva-nyitva hagyva, és nekiindult a szobájában lévő ágy felé. Egy ideig nyugodtan olvasgatta a Kukucska könyvét, én pedig magamban még meg is állapítottam, hogy milyen jó lányom van.

Természetesen ez az idilli kép nem tartott sokáig, mert az én Pici Lányom, kihasználva a tehetetlenségemet, mert nyilván nem voltam abban a helyzetben, hogy csak úgy felpattanjak és megmentsem gyermekemet a leeséstől, vagy megfegyelmezzem, hogy ilyet nem szabad, letette az ágyra a könyvet, majd ráállt, és miközben ugrált rajta, rázta a fejét, és mondta, hogy "nem-nem, nem-nem".

És mindeközben fülig ért a szája, és vigyorgott, mintha csak azt mondaná, hogy "na Anya, most csinálj valamit, ha tudsz..."