Jöttünk megnézni a lakást!!

Van egy bizonyos reklám, amiben a "nem a reklám helye bank" (ahogy azt a főiskolást kontrolling tanárom mondta annak idején), egy arcba csapódó piros labdával próbálja elhitetni az emberekkel, hogy az ő lakáshitelüknél nincs jobb a világon.

Ma is ment a TV-ben, megszólalt a reklámban a csengő, felhangzott a reklám szlogenje, hogy "Jöttünk megnézni a lakást!", jött a labda, aztán a szokásos szöveg a kamatokról, stb. erre Pici Lányom felpattant az elmélyült játékból, megfogta a kezem, húzott ki a folyosóra, mutogatta, hogy kapcsoljam fel a villanyt, majd húzott az ajtóhoz, és mutogatott a kilincsre.
Én magyaráztam neki, hogy nem jön senki, és mi sem megyünk már sehova, mert este van, de ő csak mutogatott és mutogatott és a saját kis baba nyelvén magyarázott, amiből én csak annyit értek, hogy "te-te-te".
Mire aztán nagy nehezen felfogtam, hogy nem menni akar, és nem is vár senkit.

Napokkal korábban, mikor egy sétából hazaértünk, felfedezte az ajtó mellett a kapcsolót, és mutogatta, hogy "lámpa". Én pedig elmagyaráztam neki, hogy az nem lámpa, hanem a csengő. Megnyomtam, erre Mono csodálkozva figyelte, hogy egy hang szólal meg a lakásban az ajtó felett. Majd párszor eljátszottuk, hogy kint megnyomjuk a csengőt, bent megszólal a hang, és nagyon élvezte, aztán nem is foglalkozott a dologgal egészen máig.

Ismét egy döbbenet számomra, hogy Pici Lányom a TV-ben hallott hangot összekötötte az igazi csengővel, és tudta, hogy hol is hallotta napokkal ezelőtt azt a hangot.

16. hónap

Méretek:

Súly: 10310   g
Hossz:   cm
Fejkörfogat: cm

Történések:
2013. március 15.
Még tavaly ősszel találtunk a Tescoban nagyon aranyos matricákat, amiről úgy gondoltuk, nagyon jól fognak mutatni a fürdőszoba csempéjén. Hát idáig vártak a sorsukra, míg az ítéletidő miatt most végre volt időm, és a helyükre kerültek.
Mono a kád széléről figyelte a művemet, és folyamatosan mutogatta a halacska jelét. Aztán fürdésnél már testközelből megfigyelhette az új játszótársakat, és mindenáron le akarta őket szedni a csempéről, elvégre a halaknak a vízben a helyük.

Azt hiszem határozottan nagyobb sikere volt, mint a Tropicariumnak :)

2013. március 20.
Mozgalmas nap volt, délelőtt-délután sétával, közbeiktatva némi kellemetlenség a doktor néninél.
Korán indultunk itthonról, és majdnem 2 órát sétáltunk a doktor néni előtt, amibe egy kis játszóterezés is belefért, amit Mono nagyon élvezett.
A doktor néninél, volt nagy sírás a két oltás után, nagyon nehezen lehetett megnyugtatni, dehát régen voltak már ilyen rossz élményei a rendelővel kapcsolatosan, úgyhogy meg is értem.
Ebéd után aztán jó nagyot aludt, úgy kellett ébreszteni. Míg ő kipihente az oltás okozta traumát (majdnem 3,5 órában), addig mi Édesanyámmal összeszereltük a húsvéti ajándékát. Mikor felkelt, aztán volt nagy csodálkozás, és örömködés, pedig a doboz már napok óta a lakásban állt, de annak nem tulajdonított túl nagy jelentőséget. Sajnos az időjárás nem engedte, hogy élesben is kipróbáljuk a triciklit, de a lakásban azért mentünk vele pár kört, sőt a babáknak is ki kellett próbálniuk.
Délután még tettünk egy sétát a Plázában, és a séta tényleg séta volt, mindenkinek. Mono nagyon élvezte, hogy a saját lábán teheti meg az utat, de a végére azért jól elfáradt, és hazafelé már igénybe vette a babakocsi nyújtotta szolgáltatásokat.
Természetesen egy ilyen mozgalmas nap után az alvással sem volt semmi baj este, és szerintem már alig várta, hogy fürdés után megihassa a tejét, és párnát érjen a kis feje.

2013. március  24.
Nagymamám 80. születésnapja alkalmából úgy gondoltuk, meglepjük azzal, hogy a 3 dédunokáját együtt láthassa, így aztán elfuvaroztuk Dunakeszire, hogy pár órát együtt tölthessen a legkisebbel is. A két nagyobbik szokás szerint nagyon jól elvolt egymással, az autó most is nagy siker volt, aztán ebéd után jöttünk is, hogy Mono a kocsiban aludhasson.

2013. március 31.
Eredetileg nagyon szerettem volna készülni a húsvétra, hogy Mononak is olyan élmény legyen, mint annak idején nekünk volt, amikor kis kosárkával a kertben kerestük a tojásokat és az ajándékokat. Aztán az időjárás tett róla, hogy a lelkesedésem nagy mértékben alább hagyjon, végül mondhatnám, hogy a húsvét érdeklődés hiányában elmaradt.
Mivel Édesanyámtól nagyon szép tojás díszeket kaptunk, és néhány ágat a kertből, ezért a lakást tojás-fa, Mono ajtaját pedig húsvéti dekoráció díszíti, de kb. ennyi.

Édesanyám jött, szakadó esőbe, Monot szépen felöltöztettük, egy fénykép erejéig még a tavalyi kiskosár és nyuszifül is elő került, aztán indultunk a Mamához a húsvéti reggeli-ebédre. Idén már Mono is megkóstolta a húsvéti szentelt sonkát, kalácsot, de inkább a sonkát.

Itthon aztán kicsit játszottunk a húsvétra szánt triciklivel, ha már egyszer a szabadban nem lehetett kipróbálni, és mire Édesanyám hazament, már hatalmas pelyhekben esett a hó.

 


 Általánosságok:


Ügyeskedés - fejlődés:
Gyakorlatilag mindenben utánoz.
Imád takarítani, felmosni és söpörni, szinte ki sem lehet venni a kezéből, vagy csak némi hiszti árán. A konyhában is nagyon ügyesen feltalálja magát, főleg, mióta megkapta az Ikeás zöldségeit. Az ebéd készítésnél hozza a zöldséges kosarát, a szekrényből kiszolgálja magát, és keres egy megfelelő tálat, kér egy fakanalat, és velem együtt főz.

Egyik nap látta, ahogy megöntöztem a virágokat, és mint általában mindent, amit csinálok, ezt is kommentáltam neki: "Anya most inni ad a virágoknak." Pár óra múlva, mikor megszomjazott, fogta a kis kulacsát, és miután ivott belőle, vitte az egyik hangfalon álló banánfának, és nyújtogatta neki. Persze nem érte el, amitől dühös lett, így jött hozzám, fogta a kezem, húzott oda, hogy emeljem fel, mert ő igen is inni akar adni a virágnak. Csak azután tehettem le, miután úgy gondolta, hogy most már a virág sem szomjas.

Legújabb játéka velem a bújócska. Megfogja a kezem, kihúz a konyhába, majd azzal, hogy lefele húzza a kezem, értésemre adja, hogy maradjak a helyemen. Majd befut a szobába, elbújik az egyik sarokba, és várja, hogy megtaláljam. Amikor sikerül, hatalmas önfeledt nevetésbe kezd, és a játék kezdődik elölről.

Megtanult "kerekecske-dombocskát" játszani. Megfogja a kezemet, kifelé fordítja a tenyeremet, majd a kis ujjacskájával elkezd benne körözni, és várja, hogy mondjam a mondókát. Majd az "itt szalad a nyulacskára" a kezemet a pocakjához húzza, és várja hogy megcsikizzem, aminek természetesen nevetés a vége. És ez megy sokszor egymás után, és egy idő után már a "kerekecske-dombocska" nem is érdekes, csak a csikizés és a nevetés marad a játékból, amin mindketten nagyon jól szórakozunk.

Egyre többet babázik. Az egyik nap, a babát beletette a bevásárló kosárba (lévén babakocsija nincs), és abban sétáltatta. Majd mikor úgy döntött, hogy a baba megéhezett, vitt neki a saját bulátájából. Ez azért is lepett meg, mert azt én mutattam neki, hogy a baba szomjas, de azt a saját kis agyával következtette ki, hogy ha ő eszik, akkor bizony a babának is kell ennie.


Jelek, amiket használ: (mert egyre többet gyakoroljuk)
- tyúk, csibe (mivel a húsvétra kapott könyvekben elég sok csibe szerepel, valamint a húsvéti dekorációnak is a része, így könnyen megtanulta a jelet)
- fa (a gyerekszoba falán lévő dekoráció kapcsán bővült ezzel a jelkészlet)
- hajó (látta a TV-ben, mutattam a jelet, megtanulta)
- meleg (a Mama tanította, leginkább a sütőre mutatja, de most már az ételnél és a fürdővíznél is mutatja, ha nem megfelelő a hőmérséklet)
- autó (először a játék kisautókra mutatta, aztán az utcán is)
- játék (a játék először az ipadot jelentette, és leginkább erre is használja, ha azzal akar játszani, de lényegében minden játékra alkalmazza)
- mama (mutattam, megtanulta)
- tehénke, boci (szintén a húsvéti könyvekből tanulta, tulajdonképpen megegyezik a "ló"-val)
- zebra
- lepke
- elég (már egy ideje mutatott hasonló jelet, de helyesen, helyes környezetben most kezdte el használni)
- repülő
- csillag (nagyon régóta mutogatom neki, úgy látszik, most jutott el a kis agyáig, mi is az a csillag)
- zokni (tulajdonképpen megegyezik a "csillag" jelével, de azért értem, mikor mit akar mondani)
- fülpiszkáló (saját találmányú jel, egy esti fürdés után mutatott a szekrényre, majd a fülébe dugta a kis kezét, és mint a fülpiszkálót, kezdte el tekergetni)
- segíts! (tulajdonképpen csak egyszer mutattam meg a jelet, és már használta is)
- mese (este eddig csak a "könyv" jelét használtuk a mesére, most ezzel is bővítettük a jelkészletet)
- sajt (csak egyszer mutattam, azóta annyira tetszik neki a jel, és amit jelent, hogy napjában többször megy a hűtő elé, és mutatja, hogy kér sajtot)
- csiga (a Lassan jár a csigabiga kezdetű dalból, amit jelbeszéddel mutogatok el neki)
- motor

Szókincs:
- Anya (bevallom nem kis büszkeséggel tölt el, hogy ez lett az első szava, és persze előszeretettel használja is, amikor bármire szüksége van, vagy csak nem vagyok a közelében)

Orvososdi:
Ebben a hónapban csak a 15 hós oltások miatt mentünk a rendelő közelébe. Szerintem Mono már nagyon megszokta, hogy a doktor néni nem bántja, így aztán nagy sírással fogadta, hogy a karjába és a combjába is kapott injekciót.
Bár eddig semmi baj nem volt az oltásoktól, most azért a sok vírus, ami Pici Lányom szervezetében keringett, megtette a hatását, és volt láz, kiütések, nem alvás, és a többi...
De szerencsére néhány ébren töltött éjszaka után minden folytatódott a régi kerékvágásban.

Divatolós:
VÉGRE!!! Itt a tavasz, és fel tudom adni Monora a sok szép ruhácskát, amik azt hittem, már úgy kerülnek a dobozba, hogy egyszer sem tudta hordani őket, mert az idő miatt egyszerűen kinövi. De szerencsére, ha többször nem is, de legalább egyszer mindegyik sorra kerülhet.

Az anyaságról:
Lehet, hogy az idő mindent megszépít, és utólag minden hónap csodásnak tűnik, de megint csak azt tudom mondani, hogy igen is minden nap egy csoda a Törpével. Főleg, mióta nap mint nap újabb tudományát mutatja meg, én meg csak ámulok-bámulok, hogy már milyen összefüggéseket ért meg és alkalmaz.
A minap elgondolkodtam, hogy vajon ha felnő, el fogja olvasni a blogot? Vajon örülni fog, hogy a legfontosabb, vagy számomra fontosnak tartott dolgokat megörökítettem? Vajon egyáltalán érdekelni fogja, hogy mit mikor és hogyan csinált?
Talán majd kamaszkorában, mikor épp lázadó korszakát éli, és az egész világ ellenség, eszébe fog jutni, hogy mennyi, de mennyi szép dolog történt vele, amire nem is emlékszik, vagy mikor már neki is gyerekei lesznek, el tudja mesélni nekik, hogy ő milyen volt kicsinek, ha még csak az én történeteim alapján is.
Mindenesetre szeretném, ha majd elolvasná, hogy én hogyan éltem meg az ő gyerekkorát, és mennyi csodálatos élményünk volt együtt.

Üzenet Mononak kb. 16-20 évvel későbbre:
"Pici Lányom (aki, ha már idáig eljutsz az olvasásban, annyira nem is lehetsz pici, de nekem akkor is mindig a Pici Lányom maradsz), szeretném, ha tudnád, hogy Nálad csodálatosabb dolog nem is történhetett volna velem az életbe, és még meg nem születtél, nem is gondoltam volna, hogy ennyire nekem való dolog az anyaság, és hogy ennyire fogom élvezni minden másodpercét Veled."

Azt hiszem, megzabálom...

Először a hónapfordulós bejegyzésbe szántam, de azt hiszem, most már külön bejegyzést is érdemel.

Mono mostanában úgy gondolja, hogy ahogy ő iszik és eszik, úgy mindennek szüksége van innivalóra és ennivalóra.
Először a babákat itatta meg a poharából, bár ezt még én mutattam neki, aztán a saját kis fejében összerakta, hogy mikor azt mondom, inni adok a virágnak és megöntözöm, akkor ő is adhat a banánfának a poharából inni.
Természetesen az etetés-itatás Apánál sem maradhat ki, így ő a telefonon keresztül kapja a finom falatokat.

Ma viszont teljesen ledöbbentett, amikor a nasiként az asztalra kikészített bulátából egyszer csak vitt a babájának is, és próbálta beletömni a szájába.
Hihetetlen, hogy eddig eljutott a gondolat a kis fejében, hogy ha megitatja, akkor meg is etetheti. Aztán továbbfejlesztette a dolgot, és a következő útja a banánfához vezetett, én pedig próbáltam megmagyarázni neki, hogy a virágnak elég innia, de azért a banánnak is adtunk egy kis bulátát, nehogy éhen maradjon.

A nap fénypontja azonban az esti mesélés közben volt.
Mostanában a kedvenc egy cicás könyv, ami inkább természetkönyv (nem tudom, mi a hivatalos megnevezése, de ha van természetfilm, akkor legyen természetkönyv is), mint mesekönyv, de a kihajtható fülek miatt nagy kedvenc.
Eljutottunk ahhoz a részhez, ahol az anya cica szoptatja a kis cicákat, és én mondtam, hogy a cicák isszák a tejet, viszont egy kis cica nem volt elég fürge, így neki nem jutott cici.
Erre az én Pici Lányom fogta a cumisüvegét, és "megitatta" a cicát a képen.

Hát ki ne olvadna el, amikor a gyermeket ilyen cukiságokat művel?
És még mindig csak ámulok-bámulok, hogy a kis fejében mi játszódhat le, hogy ilyen következtetésekre jut, hogy a virág is egyen bulátát, vagy a cicát a képen megitassa tejjel.
És természetesen alig várom a holnapot, hogy újabb csodás élménnyel gazdagodjunk mindketten.

Minden az időzítésen múlik

Pici Lányommal szorgosan gyakoroljuk a WC használatát, de mint erről már korábban beszámoltam, egyenlőre inkább megfigyelőként vesz részt a dologban.
Mivel azonban esténként fürdés előtt mindig teszünk egy próbát, ezért már elég otthonosan érzi magát a lakás eme legkisebb helyiségében.
Napközben többször bekéredzkedik, és bár kétlem, hogy bármi eredményt is fel tudnánk mutatni, de a rituálét végigjátszuk.
Mono megfogja a kezem, húz a WC felé, majd az ajtóban megállva mutatja, hogy kapcsoljam fel a villanyt. Kinyitja az ajtót, felhajtja a WC tetejét, majd az ülőkét, ezután leveszi a helyéről a WC szűkítőt, és precízen a helyére illeszti, majd lehajtja a WC ülőkét, és ha úgy ítéli meg, hogy valami nem tökéletes, az egészet kezdi előről. Aztán mikor már én jónak találom az ülőke helyzetét, magyarul megunom a fel-le pakolást, ülőke felhajtását, lehajtását, fogom a Törpét, és ráültetem a WC-re és várunk. Mesélünk, énekelünk, és várjuk a csodát, ami eddig még nem jött el, viszont egy idő után boldogan kéri a WC papírt, letép egy darabot, beletömködi a lába között a WC-be, majd lekéredzkedik és mutatja, hogy mehetünk kezet mosni.

Mivel nagyon mulatságosnak tartottam az egészet, úgy gondoltam, rendes anyaként, épp itt az ideje egy újabb videót csinálni Pici Lányomról, amire aztán 10-15 év múlva azt mondhatja, hogy "Anya, ez olyan ciki", és elátkozhat, hogy a modern technikának köszönhetően mindent megörökítettem, és szó szerint mindent.

Így aztán fürdés előtt előkészítettem a terepet, beizzítottam a telefon kameráját, és nekieresztettem Monot a szokásos tevékenységének.
A számításokba azonban némi hiba csúszott, hiszen a folyamat közepén egyszer csak Csöppöm meglepődik, és csodálkozva néz a lába közé, ahol bizony kisebb tócsa volt kialakulóban.

Természetesen a videó így megszakadt, hiszen nem bírtam ki nevetés nélkül,de azért kíváncsi lettem volna, hogy vajon ha most kicsit előbb megyünk, vagy ha nem hagyom játszani, hanem egyből a dolgok közepébe vágunk, vajon akkor most lett volna-e sikerélmény, vagy csak a játék hevében nem figyelt, és azért sikerült.
Mindenesetre a helyiség már passzol, már csak egy kis korrigálás kell, hogy a WC-be is legyen sikerélmény.

Mesélő jelek - baba jelbeszéd tanfolyam 3. rész

Mikor reggel mondtam Mononak, hogy ma hova megyünk, már láttam rajta, hogy tudja, hogy ott jól fogja magát érezni. Befordultunk a Kölyökvár udvarába az autóval, és egy hatalmas öröm sikollyal tudatosult benne, hogy itt bizony ő jól szokta magát érezni. Már alig győzte kivárni, míg kiveszem az ülésből, és felérünk a lépcsőn. Az ajtón belépve már kéredzkedett is le a kezemből, és szaladt a játékokhoz.
Aztán miután felmérte a terepet, még meg tudtam győzni, hogy a kabátot és a sapkát azért vegyük le, de a cipőcserére már csak játék közben jutott ideje.

A mai foglalkozás sem gyerek, sem felnőtt szemmel nem volt érdekes, mivel a színekről szólt.
Úgy gondolom, hogy a színek még amúgy is odébb vannak még egy ekkora gyerek életében, és én inkább gyakorlatias ember lévén egy csomó más jelet fontosabbnak tartok. Persze mikor már majd minden hasznos jelet tud, játéknak jó dolog, hogy a színeket is el tudja mutogatni, de addig még számtalan jelet kell megtanulnia.
A kicsik számára azonban az óra így sem volt unalmas, hiszen rengeteg színes kendő, labda és kendő volt a teremben. Mono az énekek alatt szokás szerint az ölemben ül és figyelt, a fenn maradó részben viszont szorgosan begyűjtötte a labdákat, és bebugyolálta a színes rongyokba őket, majd nagyon élvezte, ahogy a lufik szállnak ide-oda.
Az óra végeztével aztán ismét jöhetett a játék, és mint az előző alkalommal, most sem volt egyszerű "elszabadulni" onnan, de szerintem a kis gyomra már jelzett, hogy ideje ebédelni, mert mikor mondtam, hogy megyünk a memméért, készségesen bújt a kabátjába, vette a sapkáját, és már ment is az ajtó felé.
Hogy a mai foglalkozás alkalmával kijátszotta magát, mutatja, hogy az ebéddel már nagyon kellett sietni, és ahogy letettem a kiságyba, betakartam, ő el is aludt.

Mesélő jelek - baba jelbeszéd tanfolyam 2. rész

A napokban nem voltak zavartalanok az éjszakáink, így kicsit féltem, hogy Mono mit fog szólni a foglalkozáshoz, hiszen az átlaghoz képest nyűgösebb volt.
Szokás szerint hajnali 6-kor kelt, majd 8 óra körül már álmos volt, így letettem aludni. Szerencsére el is aludt, így 9-kor, bő fél órás alvás után "véletlenül" felébredt, gyorsan felöltöztettem, evett, és már indultunk is, így háromnegyed 10 körül már a Kölyökvárban is voltunk.
Kicsit meglepődtem, hogy annak ellenére, hogy mindent az utolsó pillanatra időzítettem, mi voltunk az elsők, de azt hiszem, Pici Lányomnak ez így volt tökéletes.
Már úgymond otthonosan mozgott az előtérben, és egyedül ment a játékos polchoz, és szolgálta ki magát. Szerintem örült, hogy nincs más gyerek, egyedül tudja feltérképezni a terepet, és a saját elképzelései szerint játszhat, azzal, amivel szeretne.
Aztán mikor megjött Lili, már ő adna neki oda a labdát. Miután Napsugár és Márk is megérkezett, mehettünk be a terembe, és kezdődhetett a foglalkozást.
Ismét Mono választott szőnyeget, és bár néha felállt, és szerzett magának egy állatkát, vagy egy könyvet, ismét az ölemben ülte végig az órát, és figyelt, néha hangokkal kommentálta a hallottakat, látottakat.

A foglalkozás témája a család és az érzelmek voltak. Bár a család jeleit már Mono is alkalmazza, azért érzelmekben nekem sem ártott némi tanulás, mert a Baby Signing Time-ból ezek a részek nem annyira kötöttek le, most viszont az alapvető dolgokat megtanultam. (vidám, szomorú, izgatott, sír, fáj, stb)
Mono az órán még mindig nem brillírozott, ami a jeleket illeti, hiszen egyedül a cicát mutatta, de amint vége lett az órának, és ismét játszatott, már folyamatosan jelelt, nem csak az épp használni kívánt jeleket, hanem amiket én is kértem tőle.
Napsugár anyukája meg is jegyezte, hogy milyen kár, hogy ő nem kezdte el korábban tanítani a kislányát. Az igazsághoz viszont hozzá tartozik, hogy Napsugár viszont sokkal többet beszél, még az én Pici Lányom az "anyán" kívül mást nem mond.

Bár Mono már éhes is, álmos is volt, alig lehetett indulásra bírni, úgyhogy el is határoztam, hogy ha ez a továbbiakban is így lesz, akkor a tanfolyam befejezése után keresünk valami mást, talán a Zenebölcsit, vagy a Manótornát, ha Mono ennyire jól érzi itt magát.

Oltás utóhatás? Megfázás? Fog? Vagy mi nyavalya??

Mono már napok óta korábban kel, mint szokott, és a délutáni alvás is csak egy órára szűkült, ahhoz képest, hogy előtte úgy kellett ébresztenem 2,5 - 3 óra alvás után. Fogtam először az időjárásra, hiszen ez a bolond tavasz egy felnőttet is megkavar.
Tegnap aztán, 2 nap szobafogság után, végre kimozdultunk, és elmentünk az Árkádba, de már sem a dekoráció, sem az élő nyuszik nem igazán keltették fel a figyelmét. Mikor aztán ebéd helyett is az alvást választotta, és egy óra után ismét felébredt, enni viszont nem akart, már 38 fokos láza volt. Az orrán már napok óta gyanúsan vette a levegőt, de mivel nem folyt, nem akartam kínozni az orrszívással, hiszen már csak a porszívó gondolatától is keserves sírásba kezd. Viszont egy kis nátha eddig nem járt lázzal.

Ekkor gondoltam rá, hogy biztos az oltás, hiszen 5-féle vírus kóvályog kicsiny testében. Szerencsére a láz mindenféle külső beavatkozás nélkül másfél óra múlva már sehol sem volt, és az este további része vidáman telt.
Este az alvással sem volt semmi probléma, akkor és úgy aludt el, ahogy szokott, bár olyan fáradt volt, hogy a tejecskéje felét már álmában töltöttem bele.

Aztán 2 óra után keserves sírásra ébredt, és vele én is. (még szerencse, hogy számítva rá, hogy nehéz éjszakám lesz, viszonylag korán lefeküdtem, így aludhattam egy keveset)
Mivel nem tudtam megnyugtatni, átvittem az ágyamban, ahol hozzám bújva, szinte azonnal aludt tovább.
Az ágy 160 cm széles, de hiába próbáltam folyton arrébb tessékelni, mindig csak bújt és bújt. Így az éjszaka nagy részében ő aludt, én pedig próbáltam az ágyon maradni, a számomra megmaradt kb. 20 cm-en.
Persze az éjszaka nagy részében azt figyeltem, hogy vajon kap-e rendesen levegőt, és hogy nincs-e láza, így az alvásra már nem jutott elég időm.
Reggel aztán 6 órakor ismét kipattantak a szemei, és már mászott is volna le az ágyról.
A délelőtt folyamán határozottan jobb hangulata volt, mint tegnap, bár az evés még mindig nem gyere be, csak a gyümölcspüré, és egy kis tejpép csúszott le, és ismét inkább aludt ebéd helyett. Alig egy óra után ismét keserves sírásra ébredt, és ismét hőemelkedése volt.

Mivel napok óta ki sem száll a szájából, vettem a bátorságot, kockáztatva, hogy egy ujjal kevesebb lesz, és terepszemlét tartottam a pici szájában.
Örömmel fedeztem fel, hogy egy újabb fogacskával gazdagodtunk, és hogy nem hiába rágja a kezét, hiszen a két, még növőben lévő metszőfogacska annyira be van gyulladva, hogy csak két hatalmas dudor látszik a helyükön, egy halvány fehér folttal, jelezve, hogy itt bizony történőben van valami.

Mivel más tippem nem lévén, végezetül a fogacskákra fogtam az egészet, és amellett, hogy kenegetem, várom és tűröm, hogy végre utat törjenek maguknak, és kinőjenek, és Pici Lányom "megjavuljon". Visszatérjen az egész napos jó kedv, hiszen kialvatlanul ki vigyorogna egész nap; a jó alvás, mert az elmúlt napokban kb. fél óránként sír fel, és még ha ő nem is ébred fel; én azért igen szeretném visszakapni az ágyam, hiszen annak ellenére, hogy imádok vele aludni, azért a nyugodt alváshoz mindenkinek a saját ágya kell; és visszatérjen az étvágya, hiszen egyenlőre fényevő üzemmódban van.