23. hónap

A hónap két meghatározó pontjáról, a "NEM-korszakról", és a kiságy rácsainak levételéről már korábban megemlékeztem, azonban egyéb változások is történtek a hónapban.

Az alvásról annyit, hogy nem megy zökkenőmentesen a dolog, de egyenlőre nem is olyan vészes, mint amire számítottam. Az eddig bevezetett rutin az, hogy egy kis mesenézés van az ágyban, amit aztán fél - egy óra elteltével elveszek. Ekkor jön egy kis keserves sírás, amit persze nem veszek komolyan. Aztán bepróbálkozik az "Anyával alszom" szöveggel, és általában át is költözik a hálószobába,  de aztán visszatessékelem az ágyába. Ezek után még egyszer - kétszer kijön, megáll a nappali ajtajában, mond valamit, amire én határozottan közlöm, hogy irány vissza az ágyába. Szót is fogad, vissza is megy, és szépen elalszik. Éjszaka még nem látogatott meg, és reggelente is egyre több időt tölt ébren a szobájában, mire hiányozni kezdek neki és elindul a felkutatásomra.

Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de még mindig folyamatban van a pelenkáról leszoktatás. Érdekes, hogy teljesen tisztában van vele, hogy mikor van rajta pelus, és mikor szabad abba pisilni, és mikor kell a bilihez futni. Sajnos a kakilás még mindig csak a pelusba megy, és mivel csak házon kívül van rajta pelus, ezért általában séta közben, vagy a zenebölcsi előtt végzi el a dolgát, ezért nekem mindig felkészültnek kell lennem. Hogy ösztönzésre bírjam a bilibe kakilást illetően, így aljas módon megpróbáltam lefizetni Pici Lányomat, és a sikeres bilizésért Kinder tojást ígértem.

Most már lassan két hónapja járunk zenebölcsibe, ami meg is látszik Regina beszédfejlődésén, és szókincsén. Bár a foglalkozás ideje alatt néha nem annyira aktív, de itthon folyamatosan énekel és mondogatja az ott tanult mondókákat, sőt a kedvencét már végig is mondja:

"Esik az eső csepereg, megáznak a gyerekek,

 Sáros lesz a kis cipő, vizes lesz a főkötő."

A többit csak hébe-hóba érteni, de mivel tudom, mit akar mondani, és a dallama mindegyiknek passzol, ezért egész jól ki lehet már következtetni, egy-két szó kihagyása mellett is, hogy épp melyik dalra gondol.
Hiba nélkül elszámol 10-ig, és énekli az ABC-t a G betűig, valamint felismeri a kék, a zöld és a sárga színt.

Az első látogatás a fogorvosnál

Az úgy volt, hogy van egy alig-fogam, ami igazándiból csak tömésből áll. Mivel már egy éve ideiglenes tömés van benne, az eső zuhogott, mehetnékem volt, így gondoltam összekötöm a kellemest (ha egy fogorvost lehet kellemesnek nevezni), a hasznossal, és így legalább Regina is megismerkedik a doktor nénivel, és talán nem fogja olyan félelmetesnek találni a fogorvost. Legalábbis a szakirodalom ezt mondja, de már most tudom, hogy ez csak a beetetés, mert abban a pillanatban, hogy baj van és a néni fájdalmat okoz neki, el is felejti azokat a látogatásokat, amikor csak megleste a fogacskákat.

Szóval elindultunk, szerencsére a rendelőben csak egy bácsi volt előttünk, így pont annyit vártunk, hogy Regina fel tudja térképezni a helyiséget, és nem unta el magát.
Aztán bejutottunk a rendelőbe, Reginát leültettem a székre, már előtte megbeszéltük, hogy okos lesz, nyugodtan megvárja, míg a doktor néni megnézi Anyát, aztán ő is beülhet a vizsgáló székbe, nagyra nyitja a kicsi száját, és a doktor néni belenéz. A váróba mondogatta is:  
- Ninna megmutatja doktor néninek a fogacskákat.

Persze a doktor néni is rutinos volt, hiszen egy kis rajztáblát adott a kezébe, így könnyebbé téve a várakozást, és folyamatosan szóval tartotta, amíg velem foglalkozott.
Szerencsére sok időt nekem sem kellett a vizsgáló székbe töltenem, hiszen csak az alig-fogam tömését egészítették ki, ami az egy év alatt elkopott, a többi fogamnak semmi baja.
Regina az egész folyamatot nyomon követte, gondoltam is magamban, hogy a fogorvos egy egész jó szakma, úgyhogy ha tetszik neki, az nem baj.
Miután én végeztem, ő következett. Minden gond nélkül ült az ölemben a székben, szép nagyra nyitva a száját, és hagyva, hogy a doktor néni körülnézzen benne. (sajnos fénykép nem készült, mivel az ölemben ült)
A doktor néni megdicsérte a fogait, és megjegyezte, hogy jó, hogy ilyen hézagosak, legalább könnyebb lesz tisztán tartani. (állítólag az enyémek is ilyenek voltak, most pedig olyan szorosan állnak, hogy a fogselyem sem megy közéjük)

Miután végeztünk, Regina kapott egy matricát, mert ügyes volt, ő pedig kifele menet még a helyére rakta a rajztáblát, amitől a doktor néni teljesen el volt ájulva.
Azért megkérdeztem, hogy mégis mikor és milyen időközönként célszerű megnézetni Regina fogait, de mondta, hogy amikor arra járok, és úgy gondolom, nyugodtan vigyem, ő szívesen ránéz.

Így aztán azt hiszem, az első találkozás a fogorvossal kellemes élmény marad számára, ezt az is bizonyítja, hogy alig várta, hogy a Mamának elújságolja, hogy fogorvosnál járt, aki megnézte a fogacskáit, és kapott matricát is.

Nagylány lett a kicsi babából

Van az úgy, hogy az ember úgy ébred, hogy márpedig valami változás kell maga körül. Kamaszkorunkban sokszor éreztünk ilyet az öcsémmel, és Édesanyánk legnagyobb örömére átlagosan hetente rendeztük át a szobánkat.
Na ez az érzés uralkodott el rajtam tegnap. Így bár kockáztatva az eddigi esti és éjszakai nyugalmamat úgy döntöttem, hogy megszabadítom Reginát a kiságy rácsaitól. Ezért délután nekiálltunk, és közösen szétszereltük az ágyat és felraktuk helyére a leesésgátlót.

Reginának nagyon tetszett az új helyzet, rögtön ki is próbálta, milyen így feküdni, és fel-le mászkált az ágyán élvezve a szabadságot.

Én azért szorgosan mondogattam neki, hogy a nagylányok már ilyen ágyban alszanak, és este majd szépen lefekszik, és ott marad, reggel pedig, ha felébred, átjöhet hozzám.
Aztán eljött az este, ment minden a maga útján, fürdés, mese, és már egyedül ment az ágyába. Én szépen betakargattam, majd kijöttem és vártam.
Egy darabig csend is volt, aztán hallottam, hogy mocorog. Persze szép is lett volna, ha egyből nyugodtan elalszik az új helyzetben, elvégre az egyedül elalvással is megküzdöttünk.
Szóval odamentem én is a szobaajtóhoz, hogy jobban halljam, mi történik odabenn.
Egyszer csak kinyílt az ajtó, az én Édes Pici Lányom kezembe nyomta az üres cumisüveget, közölte hogy kaka van, majd rám csapta az ajtót.
Aztán némi küzdés után bejutottam a szobába és tisztába raktam, aztán kezdtük előről a procedúrát. Lefektettem, betakartam, megbeszéltük, hogy ott marad és szépen elalszik.
Aztán megint hallom: - "Nem akar aludni Ninna." És már hallottam is, ahogy nyílik az ajtó, és Regina a nappali ajtajából les be rám. Aztán előadta a repertoárját énekekből és mondókákból.

Miután az előadás befejeződött, ismét visszakísértem a szobájába, és aljas szülői eszközökhöz folyamodtam, megfenyegettem, hogy ha nem marad az ágyában, akkor a Papa nem hoz neki ma tojást. (Ugyanis a Kinder tojás most a nagy sláger, szerencsére nem a csokiért, bár az is elfogy, de a meglepetés piszkálja inkább a fantáziáját)

Szóval lefeküdt, betakartam, én pedig elhelyezkedtem a kanapén a gyerekszobában. Még egyszer-kétszer megpróbált kimászni, felült, felnézett, és én mindannyiszor elmondtam, hogy így bizony nem lesz tojás. Aztán ahogy az egyébként is lenni szokott, pontban este 9-kor lekapcsolták nála a lámpát, és békésen szuszogott.

Éjjel egyszer ébredt meg, de elég volt annyi, hogy bemenjek és kicsit simogassam, aludt is tovább reggel 7-ig. Akkor felkelt, kimászott az ágyából és jött át hozzám:
- "Szia Anya, Bogyó-Babócát kérsz!"

Nem, nem és nem

Hát elérkezett ez a kor is, amit a szakirodalom rémes kétévesnek nevez. Bár még bő másfél hónap van Regina második születésnapjáig, az öntudata egyre jobban kezd ébredezni, és próbálja érvényre juttatni az akaratát.
Szerencsére a nagy tömeg előtt elkövetett hisztérikus roham még elkerült bennünket, így a nyilvános megaláztatás is, mikor sok szúrós tekintet mered rám, mikor próbálom a gyerekemet ész érvekkel, aztán fizikai fölényemet bevetve meggyőzni, hogy a hiszti nem vezet sehova.
A hiszti tipikus formája, amikor földhöz vágja magát, és torka szakadtából üvölt, szerencsére itthon sem gyakran fordul elő.

De hogy hogy tanulta meg, és hogy tudja egy nap ennyiszer használni a NEM szót, az számomra rejtély.
Értem én, hogy az akaratát akarja érvényre juttatni, és az nem mindig egyezik az én elképzeléseimmel, és ennek a legjobb formája, ha ellenkezik, de mikor saját magának mond ellent, azon nagyon jól szoktam szórakozni.
Ma például úgy kezdődött a nap, hogy vidáman ébredt, ami nem is csoda, hiszen majdnem 12 órát aludt egyhuzamban, épp magyarázott a babának a kiságyban, mikor bementem hozzá, és anélkül, hogy én megszólaltam volna és bármit mondtam volna neki, azzal kezdte a napot, hogy NEM. Hogy mire mondta azt szerintem se én, se ő nem tudja.
Nem értem továbbá, hogy újabban mi baj van az öltözéssel, amikor eddig kifejezetten élvezte, hogy a szebbnél szebb ruhákban illeghet-billeghet a tükör előtt, és az utóbbi időben a papucs is a NEM szeretem dolgok közé tartozik.
Szinte már kötőszóként használja, vagy úgy, mint a felnőttek az IZÉt.

A mai napi másik kedvencem:
- Anya, pisi lesz. - majd szalad a bili elé, ahol megtorpan, és közli: - NEM.

Szóval mást nem tehetek, mint próbálom átvészelni ezt az időszakot, amíg formálódik a kis személyisége, és el tudja dönteni, mit is akar valójában.

Nyárias ősz a Győri Állatkertben

Mivel az előrejelzések október 23-ra meleget mondtak, így úgy gondoltuk Édesanyámmal, hogy valami szabadtéri programot találunk ki. Az állatkert jutott rögtön eszünkbe, és bár tavasszal egyszer már voltunk, Regina azóta rengeteget fejlődött, így biztos jobban és más szemmel érdeklődik majd az állatok iránt.
Sajnos a lelkesedésünket beárnyékolta, hogy Regina lebetegedett és elég zaklatott éjszakánk volt. Konkrétan végig köhögte az egészet, miközben félálomban azt hajtogatta, "Anya segíts".
(Zárójelben megjegyzem, hogy elgondolkodtam, hogy melyik a szívszaggatóbb, mikor picinek csak sírt, és csak sejtettem, hogy mi baja, vagy most, amikor a nyöszörgés mellé már szavakkal is kifejezi, mi a baj. Én pedig akkor is, és most is csak tehetetlenül próbáltam nyugtatni és simogatni.)
Szóval a szinte semmit nem alvós éjszaka után (és ez főleg rám értendő), Édesanyámmal beletuszkoltuk Reginába a gyógyszereket, a vitaminokat, majd felöltöztettük, és ahogy azt kell, a bejárati ajtó nyitásának pillanatában Pici Lányom gyomrocskája vissza is küldte a reggelivel együtt. Átöltöztettük, rendet raktunk, és újra nekifutottunk az indulásnak.
(Ismét zárójeles rész. Nagyon tudtam értékelni, hogy ez a kis jelenet még a lakás folyosóján, és nem a kocsiban zajlott le. És ami még ebben a helyzetben is vicces volt, hogy Regina nem azon esett kétségbe, hogy fáj a gyomra, hogy kijött belőle minden, hanem hogy a babakocsija is olyan lett. Így aztán addig nem is lehetett átöltöztetni, míg nem segített a Mamának letakarítani a babakocsit.)

Szóval elindultunk, és ahogy számítani lehetett, nem mi voltunk az egyetlenek, akik ezt a programot találták ki a mai napra. Szerencsére még időben érkeztünk, így kényelmesen találtunk parkolóhelyet, majd röpke negyed órás sorban állás után már be is jutottunk. A biztonság kedvéért vittünk babakocsit, de abban a pillanatban, hogy Regina meghallotta a majmok civakodását, már nem nagyon lehetett benn tartani.
Jó volt látni, hogy ahogy haladtunk kifutóról kifutóra, és mind több állatot látott, a kedve is egyre jobb lett.

A majmok nagy sikert arattak, de a zsiráfhoz is kétszer vissza kellett menni, az őzikéktől pedig szó szerint úgy kellett elvonszolni.

Bár az állatkert marketingje finoman szólva is csapnivaló, mintha nem is számítottak volna rá, hogy ma ennyi ember lesz, azért annyi érzékük csak volt, hogy egy pónit odaállítottak egy életunt lánnyal, és lehetett rajta 3 kört menni. Mivel Regina már messziről kiszúrta a pacit, így nem volt kérdés, hogy ha szeretne, felülhet rá. (Beteg gyereknek az ember amúgy is mindent megenged) Reginának olyannyira tetszett, hogy egyedül ült a nyeregbe, nem kellettünk melléje, hogy fogjuk, és végig vigyorogta a három kört. Utána pedig megsimogatta a lovacska orrát.

A másik nagy szenzáció az állatsimogató volt, ahol kecskéket lehetett simogatni. A Mamával ment be oda, és egyáltalán nem félt az állatoktól, majd pedig nagyon tetszett neki, amikor észrevette, hogy én a karám fölül fotózom, és mindenképpen fel akart jönni hozzám, de a simogatóból sem akart kimenni. Így aztán Mama felvette, és csak mindenféle ígérgetések árán volt hajlandó továbbjönni.

Összességében 2 órát töltöttünk az állatkertben, és már jócskán benne voltunk az alvásidőben, amikor elindultunk hazafelé, de szerintem Pici Lányom annyira élvezte az állatokat, hogy csak egy pici ásítást mert elnyomni, nehogy haza kelljen indulni.
A babakocsira sem nagyon volt szükség, mert inkább saját lábán tette meg az utat egyik állattól a másikig, de néha azért sikerült meggyőzni, hogy ha beleül, akkor gyorsabban odaérünk.
Hazajövet előtt a csomagtartóban még egy gyors pelenka csere, amiben mostanában nagy rutinunk van, és szerencsére az időjárás is kedvez nekünk, aztán Mamát elfuvaroztuk a buszmegállóba, mi pedig hazafelé vettük az irányt.
Mikor hazaértünk, Regina már nagyon takarékon volt, így nem volt gond az alvással sem.
Úgy gondolom, jól döntöttünk, hogy a betegség ellenére elmentünk, mert azon kívül, hogy a kedve biztos jobb lett, a jó levegő és a napfény is jót tett a megfázásnak. És nem utolsó sorban sok szép élménnyel gazdagodott. Ahogy Apa szokta mondani, "volt input rendesen".

Mono-száj 9.rész

Ma délután éppen kiéltem mazoista hajlamaimat abban, hogy legyantáztam a lábaimat. Persze Regina nagy figyelemmel és hozzáértéssel követte nyomon az eseményeket, és segített is. Majd némi gondolkodás után teljesen komolyan összegezte a látottakat:
"- Anya matricázza a lábát."

22. hónap

Pici Lányom rendmániás lett. Aminek egyrészről nagyon örülök, hiszen miután befejezte a játékot, összeszedi, és csak azután kezd neki egy másikkal játszani. Ha véletlenül a nappaliban felejtek egy poharat, azt viszi a mosogatóba. A ruhácskáit kiviszi a szennyesbe, és a papucsának is meg van a pontos helye, ahova alvás előtt tenni kell.
Másrészről viszont, ha valami nem egészen pontosan ott van, ahol annak lennie kell, akkor addig bizony nem mozdulunk, míg milliméter pontosan a helyére nem kerül.

Regina gyakorlatilag itthon szobatiszta. Reggel ébredés után lekerül a pelus, így már a reggeli nagy pisi is a bilibe megy. Aztán mikor itthon vagyunk, csak az alváshoz jár a pelus, máskor szól, ha pisi lesz, ül a bilire, kapja az iPad-ot a kezébe, és némi mesenézés következtében elvégzi a dolgát.  Reggel az első dolga, hogy megy a fiókhoz, és fel akarja húzni az aznapra kiválasztott bugyiját. Sajnos a kaki valamiért nem megy a bilibe, így általában akkor végzi el a nagy dolgát, mikor valahol házon kívül vagyunk, és pelus van rajta.

Mivel itthon már nagyon ügyesen elvan pelus nélkül, ezért úgy gondoltam, hogy érdemes megkockáztatni egy kisebb sétát is. Természetesen indulás előtt biliztünk, így nagyobb esélyt adva annak, hogy baleset nélkül megússzuk a kiruccanást. Először csak a háztömb sarkán lévő pékségbe mentünk, de másnap már a közelben lévő boltot vettük célba, és ismét a pékséget, így bő fél órát sétáltunk.

Egyre több szerepjátékot játszik. A legújabb, hogy a babáját a kis székébe ülteti, ő leül a dümm-dümm macira az asztalkája túloldalára. Fogja a Spar Magyarország albumot, és ahogy forgatja, meséli a babának, hogy éppen mit lát, majd a térképen megmutatja, hogy hol lakik a Papa, és hol lakik Ninna. Ha esetleg valamilyen harapnivaló is van a közelben, akkor a baba is kap belőle. A babát leülteti játszani, és odaadja neki a pacikat, hogy játszon ő is velük, és még gyöngyöt fűznie is kell a babának. Sőt, a babának még sarokba is kell állnia, ha valami rosszat csinált.

Most egyébként is nagyon babás lett. Babával alszik, és a babát mindenhova magával kell vinni. Érdekes, hogy minden tevékenységre másik babát használ. Mással alszik, másnak mesél, mást öltöztet.

Aminek nagyon örülök, hogy  a korszakra jellemző hisztit még mindig kordában tudjuk tartani, csak nagyon ritkán jön rá az 5 perc. A hónapban talán kétszer hisztizett, akkor is olyan dolgon, hogy nem is értettem igazán.
"- Anya, pisi lesz.
- Jó, akkor ülj rá a bilire.
- Nem.
- Jó, akkor vegyünk pelust.
- Nem."

És eközben feküdt a földön, torka szakadtából üvöltött, és hatalmas könnycseppek csurogtak az arcán. Természetesen pisi aztán se bilibe, se pelusba, se sehova nem is lett.

A szókincse napról napra bővül, most már bővített mondatokban beszél, a mondókákat, énekeket szinte egész nap ismételgeti. Ebben sokat segít a heti egyszeri zenebölcsi, amire mindig nagyon készül, már a Kölyökvár pakolójában alig lehet vele bírni, mert nem győzi kivárni, míg kiveszem az ülésből és becsukom az autót, már futna is az ajtó felé. Majd pedig a terem előtt toporog, alig várva, hogy bejuthasson, és választhasson magának egy virágos szőnyeget, és kezdődjön a foglalkozás.