A vizsga napja

Már csak két nap, és Regina 2 éves lesz, így a múlt héten megkaptuk a "behívónkat". Nem vagyok nagy híve ennek a védőnői rendszernek, konkrétabban teljesen feleslegesnek látom, a védőnő személye sem igazán tetszik nekem, és ahogy a Regina nő, egyre feleslegesebben ez az egész, főleg, hogy a védőnővel párhuzamosan az orvos is látja minden egyes státuszvizsgálatnál.
De azért ha nem is nagy kedvvel és elvárásokkal, azért elmentünk.
Nagyon jó, hogy bevezették az időpontos rendszert, így 9-kor tényleg mi következtünk, egy percet sem kellett várni.
Megvolt a kötelező súly és hossz mérés.
A súly mérésnél a baba mérleget már egyáltalán nem erőltettük, egyből a felnőtt mérlegre állította rá a védőnő Reginát, majd a hosszmérésnél is már a nagyoknak kijáró, fal mellé állításos módszer következett.
Még a fej és a mellkas mérésén hamar túlestünk, aztán már öltözhettünk is. Közben lefutottuk a kötelező köröket, a kérdésekre válaszoltam, és a kiskönyvbe mindenhova bekerült az X, hogy a gyerekem mindent tud, amit egy 2 évesnek tudnia kell. (Hát ezen egyáltalán nem lepődtem meg).
Aztán mivel közben Reginának be nem állt a szája, mondta a védőnő, hogy próbáljuk meg a látásvizsgálatot is. Így letakartam az egyik szemét, a védőnő pedig egyre kisebb ábrákat mutatott neki.
Volt autó, pillangó, kutya, amiket egyből felismert, és mondta is. De ami aranyos volt, hogy a bögrére azt mondta, hogy tea, a szívecskére pedig azt, hogy "Vali nénivel csinálunk sütit" (mivel Vali néninél sütött szív alakú mézeskalácsot).
Aztán még egy kicsit beszélgettünk a bölcsiről, szobatisztaságról, Apáról, kistesóról (vagyis a tervéről) aztán eljöttünk.

Nem sokat voltunk itthon, mert 11-re a Gézengúz Alapítványhoz volt időpontunk szintfelmérésre.
Kedves, barátságos hely, de hát milyen is legyen, mikor nem kevés pénzt kérnek el az embertől egy-egy foglalkozásért.
Regina egyből felfedezte a játékkonyhát a sarokban, így gyakorlatilag míg én az adminisztrációval foglalkoztam, már javában sütött-főzött. Aztán jött Erika, aki a tesztet végezte.
Először néhány kockát rakott Regina elé, amikből tornyot kellett építeni, ez szépen ment is. Aztán úgy kellett két kockára a harmadikat rárakni, hogy alatta alagút legyen, ez nem akart összejönni, majd a kockákat egymás mellé kellett "vonatként" rakni, és azt a végét megfogva eltolni A vonattá formálással nem volt gond, de a vonat csak nem akart elindulni.
Aztán jött a rajzolás, ahol mindig csak Erikával rajzoltatta volna a pipikéket, de azért került némi firka a saját papírjára is. Aztán egy vonalat kellett volna húznia, ami már kifogott rajta.
Ezután következtek a képek. Egy lapon 8 rajz volt, azokat kellett felismerni. Ezzel nem is volt semmi gond, csak a kutya volt olyan ronda, hogy azt malacnak nézte.
A formákat is hamar letudtuk, hiszen csak egy háromszöget, egy négyzetet és egy kört kellett a helyére illeszteni, ez nem igazán jelentett kihívást a számára.
Aztán kapott egy rajzot, rajta egy kislánnyal, amin a testrészeit kellett elmutogatni. Ezt is hamar kipipáltuk.
Végül jöttek a mozgásos feladatok, ahol egy lábra kellett volna állni, és egy labdába belerúgni, amihez most a kisasszonynak nem igazán volt kedve.

Aztán kaptam egy rövid értékelést szóban, aminek a lényege annyi volt, hogy a gyereket azok szerint pontozzák, amit éppen akkor ott teljesít. Alapvetően minden téren egy 26-27 hónaposnak felel meg a fejlettsége, de mivel a mozgásba ma éppen az én amúgy "lelőninemlehet" gyerekem nem jeleskedett, ezért az összpontszámot lehúzta 25,5 hónapra.
Tehát a végeredmény. Van egy teljesen átlagosan fejlődő, néhány téren a korát megelőző gyerekem. Tudtuk, hogy zseni nem lesz, és tudtuk azt is, hogy vannak területek, amiben nagyon okos. De majd ha megérkezik emailen az értékelés, akkor erről papírunk is lesz.

És amit laikusként nem értek.
Adott ugye egy teszt feladatokkal, amit a gyereknek végre kell hajtania. Két lehetőség van. Van megcsinálja, vagy nem. A vele foglalkozó emberke beikszeli egy okos ember által összeállított papíron, hogy a gyerek hogy teljesített. Majd ebből kijön egy pontszám, amit az okos ember annak idején valahova besorolt, és nyilván megvan, hogy melyik esetben mi a teendő, vagy mi nem.
És ahol felmerül a kérdésem. Ma 1 óra hosszat voltunk a védőnőnél és 1 órát a pszichológusnál. Ezt a kb. 10 darab feladatot a védőnő miért nem tudja megcsináltatni a gyerekkel, és miért nem tudja kitölteni a táblázatot, hogy kiderüljön a gyerek fejlettségi szintje?
Amikor én voltam gyerek ezt miért tudták megcsinálni a védőnők?
És miért kell ezért most 8000 Ft-ot elkérni?
Persze értem én, hogy piacgazdaságban élünk, és amiért lehet, azért pénzt szednek, és a gyerek ebből a szempontból egy nagyon jó piac, de akkor visszatértünk a bejegyzésem indító gondolatához.
Mi értelme van a védőnői szolgálatnak???

Mikulás 2013.

A Mikulás nap legnagyobb eseményéről már beszámoltam, de akkor jöjjön az egész nap története.

Regina már hetek óta nagyon készült rá. Minden este lefekvéskor elmondogatta, hogy "Mikulás jön, hoz Ninnának ajándékot", és nem egyszer egy kis zajt hallva fel is kelt az ágyból, és szaladt az ajtóhoz, hogy kinyissa a Mikulásnak.

Már előtte nap készültünk az ünnepségre, hiszen Édesanyám itt aludt, hogy másnap együtt mehessünk az ünnepségre. Megkérdeztem Reginától, hogy odaadja-e a cumit a Mikulásnak, de csak annyit mondott, NEM. Én úgy gondoltam, hogy ha már másfél hónapja készül rá, legalább próbáljuk meg, aztán ha nem lesz belőle semmi, akkor sem történik semmi, de nagyobb baj lenne, ha oda akarná adni, és nem lenne kéznél.

Ahogy tavaly is, úgy ebben az évben is a Sziget-Kék Klub Mikulás ünnepségére mentünk. Nem sokkal 10 után érkeztünk, így Regina kicsit játszhatott, mielőtt betessékeltek bennünket a terembe, ahova a Mikulás érkezett. Tavaly még a leghátsó sorban húztuk meg magunkat, idén viszont a cumi-küldetés miatt az első sorba helyezkedtünk. Sok gyerek volt, még több felnőttel, így a hely némileg szűkösnek bizonyult, és a gyerekek hozzáállása is elég változatos volt.
Megérkezett a Manó, próbálkozott némi énekkel meg mesével, de Édesanyámmal körülnézve Reginán kívül kb. két gyerek figyelt, a többiek vagy sírtak, vagy elvoltak a saját kis dolgukkal. Persze Regina mindig ilyen, mert jelbeszéden is, zenebölcsiben is a játék helyett inkább figyel és tanul, és itthon előadja az ott tanultakat.
Persze most az is közrejátszhatott, hogy nagyon készült a nagy találkozásra, és bár Édesanyám ölében ült, ő azt mondta, annyira dobogott a kis szíve, hogy majd kiugrott a helyéről.
Aztán megszólalt a csengettyű, és megjelent a Mikulás, Pici Lányom pedig már nyújtotta is felé a cumit. A Mikulás pedig elvette, így a küldetés teljesítve lett. Megkapta az ajándékot, de szerintem annyira izgult, hogy az ünnepség további részét teljes kábulatban töltötte. Nem is tartott sokáig, mert ahogy a csomagok a gyerekekhez kerültek, a Mikulás el is köszönt, így a tavalyival ellentétben még fényképezkedni sem lehetett vele.
Így aztán hazasétáltunk, Regina pedig büszkén hozta a csomagot. Itthon első dolga volt kibontani, és felfalni egy csoki Mikulást. Az ebéd ezek után érdeklődés hiányában elmaradt, de a nagy izgalom után hamar el is aludt.

Mivel szépen sütött a nap, amit ébredés után Regina is megjegyzett, úgy gondoltuk, a városban is keresünk még Mikulást. Szép nagyot sétáltunk, ettünk sült gesztenyét, ittunk forralt bort/gyerek puncsot, kinek mit szabadott és láttunk Mikulást is. Reginát azonban már nem érdekelte. Valahogy azt láttam rajta, hogy az ő Mikulása az volt, aki a cumit elvitte, és innentől ő már más Mikulással nem foglalkozik, elvégre már cumit sem tud neki adni.
Azért a Széchenyi téren felállított karácsonyfa még mindig bűvöletbe ejtette, és a kis vasúttal is mentünk egy kört, amit azt hiszem a télen még jó párszor meg fogunk ismételni.

Mire hazaértünk éhes is, fáradt is volt, de még egy nagy feladat hátra volt, hiszen a kis csizmákat ki kellett pucolni, ezért vacsora után rongyot ragadtunk, hogy a csizmácskák patyolat tisztán kerüljenek az ablakba.

A nagy izgalom miatt az elalvás sem volt egyszerű, így aztán meg is kérdeztük, hogy akkor ki fog Reginának ajándékot hozni, amire ő rávágta, hogy a Mama. Mi persze jót nevettünk rajta, hogy más gyerek 6-8 éves koráig hisz a Mikulásban, ő hamar lerendezte ezt a dolgot, de aztán hamar megegyeztünk, és ágyba tessékeltük.

Mikor Regina elaludt, azt volt az utolsó mondata, amit az elmúlt hetekben minden este elmondott, nagyon várta, hogy a Mikulás személyesen is ellátogasson hozzá.
Édesanyámmal mi pedig nagyon készültünk, hogy miután elaludt, eljátszhassuk a Mikulás szerepét. Majdnem le is buktunk, mert sokat zörögtünk, így Regina is egy pillanatra felébredt, de aztán minden rendben volt, és vártuk a reggelt.

Azt hittük, hogy reggel majd az első dolga lesz, hogy az ablakhoz megy, így nem látjuk a meglepetést, de szerencsénkre nem így volt, ezért fel tudtunk készülni.
Volt megilletődés, aztán szépen lassan közelebbről is megnézte a csizmácskákat, és a csizmákba bele nem férő dolgokat. Majd integetett a Mikulásnak és megköszönte neki az ajándékokat. Aztán picit játszott, majd gondolt egyet, visszament az ablakhoz, és még egyszer integetett, és megköszönte.
Aztán a mai nap is mozgalmas volt, így csak délután tudott játszani, de a csokik nagy részét elfogyasztotta, így ma gyakorlatilag más nem is evett.

Az esti alvásnál már Halász Judit Boldog születésnapot! című dalát hallgatta, és azzal aludt el, hogy "Ninnának is lesz tortája", tehát gondolatban már a születésnapjára készül.

És búcsút vettünk a cumitól....

Eljött a nagy nap, amikor Regina elindult, hogy találkozzon a Mikulással. Reggel megkérdeztem tőle, mikor útnak indultunk, hogy visszük-e a cumit, de erre csak annyit mondott, hogy NEM. Mivel azonban mostanában mindenre ez a válasz, nem is vettem komolyan. Így aztán megegyeztünk, hogy elvisszük magunkkal a cumit, biztos ami biztos alapon, de ha nem akarja, nem kell odaadnia a Mikulásnak.
Az ünnepség alatt végig figyelte a Manót, aki "bemelegítette" a terepet a Mikulás számára, és a cumit ott szorongatta a kis kezébe.
Aztán mikor megjelent a fehér szakállú, ő már nyújtotta is neki oda a cumit, végül aztán egy megfelelő pillanatban a Mikulás el is vette, és látni lehetett, hogy Regina szívéről hatalmas kő esett le, mert addig annyira izgult, hogy majd kiugrott a pici szíve a helyéről.
Én pedig olyan büszke voltam a Pici Lányomra, hogy még a könnyem is kicsordult.

Biztos nagy bátorság és elhatározás kellett egy 2 éves gyerektől, hogy odaadja azt a tárgyat, ami születésétől fogva elkísérte (még ha nem is ugyan az a cumi), és ilyen könnyen megváljon tőle csak azért, mert így beszéltük meg.

Nem akarom fényezni magam, de azt hiszem, ez is egy olyan dolog, amit nagyon jól csináltam. Nem volt se sírás, se lelki törés, mindent saját akaratából csinált, és ő is büszke lehetett magára.
És hogy még egyszer így csinálnám-e? IGEN.
Picinek megnyugtató volt számára a cumi, én örültem, ha nem szívta ki a mellem, és nagyobb korában is megnyugtatta, ha szüksége volt rá. Most pedig, hogy már nincs szüksége rá, nyugodt szívvel adta oda a Mikulásnak az ajándékért cserébe.

Talán búcsút veszünk a cumitól?

Nem akarom elkiabálni, így ahogy leírtam, le is kopogtam, fa felületen, alulról, háromszor.

Már többször próbálkoztam, működött egész jól egy darabig, hogy esténként már cumi nélkül aludt el, de aztán mindig közbejött valami, egy-egy nyűgösebb nap, egy betegség, amikor aztán visszaestünk az eredeti helyzethez, vagyis alvás csakis cumival.

Másfél hónapja viszont elkezdtem neki mondogatni, hogy jön a Mikulás, elviszi a cumit, és hoz helyette Reginának ajándékot.
Bár eleinte ellenkezett az ötletem ellen, de aztán szépen megtanulta a leckét, és először kérdésre felelt, hogy:
"- Ki viszi el a cumit?
- Mikulás.
- És mit hoz helyette?
- Ajándékot."

Aztán már ő mondja esténként, hogy "Mikulás jön, hoz Ninnának ajándékot". Persze arról nem beszél, hogy a cumival mi lesz, de ami furcsa volt számomra, hogy egyik pillanatról a másikra szinte elfelejtette a cumit. Ugyan úgy ott van az ágyában, de nem igazán foglalkozik vele.
Először azt hittem, hogy csak azért, mert kicsit meg van fázva, és cumi nélkül könnyebben vesz levegőt, bár eddig ez nem zavarta. Aztán ahogy teltek a napok, és még mindig csak a sarokba dobva látom a cumit, kezdek reménykedni, hogy mire a Mikulás tényleg jön, addigra el is felejti, és nyugodt szívvel adjuk oda neki.

Hova tűnt a gyerek???

A hónap nagy változása volt, hogy megszabadultunk a rácsoktól a kiságyon, így szabad ki-be járást biztosítva Reginának.
Mint minden nagy áttörést (egyedül elalvást, átaludt éjszakák), ezt így úgy gondoltam, hogy jobb akkor kivitelezni, mikor Apa nincs itthon, hiszen akkor nyugodtabban és a saját módszereimmel tudom rávenni Pici Lányomat, hogy az ágyában aludjon, még ha most már akkor jöhet ki onnan, amikor ő akar. Egy hét után be is állt a rend, és szépen ment minden, ahogy a nagy könyvben meg van írva.
Aztán Apa hazajött, és ahogy az lenni szokott fenekestül felforgatta a rendszert. És Regina csak 11 vagy éjfél körül, nagy sírások árán, velem a hálószobában volt hajlandó elaludni.
Majd Apa elment, és én kezdhettem a kályhától mindent.
Az első pár nap hatalmas hisztikkel, végül mellettem elalvással telt.

Aztán tegnapelőtt egyszer kétszer visszatessékeltem az ágyába, megfenyegettem, hogy ha nem fekszik le, elveszem a cumit, ekkor kivonult a nappaliból, majd egy kis idő után hallottam hogy kattan az ajtó, ahogy becsukja maga mögött, és csend lett.

Kis idő elteltével elindultam, hogy megnézzem, betakargassam, de legnagyobb megdöbbenésemre a gyerekszoba ajtaja nyitva, a ágy pedig üres.
Az én Pici Lányom úgy átköltözött a hálószobába, hogy észre sem vette, és békésen aludt az ágyamban.

Ezt másnapra tovább fejlesztette, hiszen nem elég, hogy átszökött a hálószobába, de mikor a keresésére indultam, épp az ágy közepén ülve, párnákkal körülvéve, betakarózva, távirányítóval a kezében a tévéműsorok között válogatott.

Szerencsére aztán meg tudtam győzni, hogy a saját ágyában aludjon, és remélem eljutottunk megint arra a szintre, hogy az esték küzdés mentesek lesznek.

23. hónap

A hónap két meghatározó pontjáról, a "NEM-korszakról", és a kiságy rácsainak levételéről már korábban megemlékeztem, azonban egyéb változások is történtek a hónapban.

Az alvásról annyit, hogy nem megy zökkenőmentesen a dolog, de egyenlőre nem is olyan vészes, mint amire számítottam. Az eddig bevezetett rutin az, hogy egy kis mesenézés van az ágyban, amit aztán fél - egy óra elteltével elveszek. Ekkor jön egy kis keserves sírás, amit persze nem veszek komolyan. Aztán bepróbálkozik az "Anyával alszom" szöveggel, és általában át is költözik a hálószobába,  de aztán visszatessékelem az ágyába. Ezek után még egyszer - kétszer kijön, megáll a nappali ajtajában, mond valamit, amire én határozottan közlöm, hogy irány vissza az ágyába. Szót is fogad, vissza is megy, és szépen elalszik. Éjszaka még nem látogatott meg, és reggelente is egyre több időt tölt ébren a szobájában, mire hiányozni kezdek neki és elindul a felkutatásomra.

Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de még mindig folyamatban van a pelenkáról leszoktatás. Érdekes, hogy teljesen tisztában van vele, hogy mikor van rajta pelus, és mikor szabad abba pisilni, és mikor kell a bilihez futni. Sajnos a kakilás még mindig csak a pelusba megy, és mivel csak házon kívül van rajta pelus, ezért általában séta közben, vagy a zenebölcsi előtt végzi el a dolgát, ezért nekem mindig felkészültnek kell lennem. Hogy ösztönzésre bírjam a bilibe kakilást illetően, így aljas módon megpróbáltam lefizetni Pici Lányomat, és a sikeres bilizésért Kinder tojást ígértem.

Most már lassan két hónapja járunk zenebölcsibe, ami meg is látszik Regina beszédfejlődésén, és szókincsén. Bár a foglalkozás ideje alatt néha nem annyira aktív, de itthon folyamatosan énekel és mondogatja az ott tanult mondókákat, sőt a kedvencét már végig is mondja:

"Esik az eső csepereg, megáznak a gyerekek,

 Sáros lesz a kis cipő, vizes lesz a főkötő."

A többit csak hébe-hóba érteni, de mivel tudom, mit akar mondani, és a dallama mindegyiknek passzol, ezért egész jól ki lehet már következtetni, egy-két szó kihagyása mellett is, hogy épp melyik dalra gondol.
Hiba nélkül elszámol 10-ig, és énekli az ABC-t a G betűig, valamint felismeri a kék, a zöld és a sárga színt.

Az első látogatás a fogorvosnál

Az úgy volt, hogy van egy alig-fogam, ami igazándiból csak tömésből áll. Mivel már egy éve ideiglenes tömés van benne, az eső zuhogott, mehetnékem volt, így gondoltam összekötöm a kellemest (ha egy fogorvost lehet kellemesnek nevezni), a hasznossal, és így legalább Regina is megismerkedik a doktor nénivel, és talán nem fogja olyan félelmetesnek találni a fogorvost. Legalábbis a szakirodalom ezt mondja, de már most tudom, hogy ez csak a beetetés, mert abban a pillanatban, hogy baj van és a néni fájdalmat okoz neki, el is felejti azokat a látogatásokat, amikor csak megleste a fogacskákat.

Szóval elindultunk, szerencsére a rendelőben csak egy bácsi volt előttünk, így pont annyit vártunk, hogy Regina fel tudja térképezni a helyiséget, és nem unta el magát.
Aztán bejutottunk a rendelőbe, Reginát leültettem a székre, már előtte megbeszéltük, hogy okos lesz, nyugodtan megvárja, míg a doktor néni megnézi Anyát, aztán ő is beülhet a vizsgáló székbe, nagyra nyitja a kicsi száját, és a doktor néni belenéz. A váróba mondogatta is:  
- Ninna megmutatja doktor néninek a fogacskákat.

Persze a doktor néni is rutinos volt, hiszen egy kis rajztáblát adott a kezébe, így könnyebbé téve a várakozást, és folyamatosan szóval tartotta, amíg velem foglalkozott.
Szerencsére sok időt nekem sem kellett a vizsgáló székbe töltenem, hiszen csak az alig-fogam tömését egészítették ki, ami az egy év alatt elkopott, a többi fogamnak semmi baja.
Regina az egész folyamatot nyomon követte, gondoltam is magamban, hogy a fogorvos egy egész jó szakma, úgyhogy ha tetszik neki, az nem baj.
Miután én végeztem, ő következett. Minden gond nélkül ült az ölemben a székben, szép nagyra nyitva a száját, és hagyva, hogy a doktor néni körülnézzen benne. (sajnos fénykép nem készült, mivel az ölemben ült)
A doktor néni megdicsérte a fogait, és megjegyezte, hogy jó, hogy ilyen hézagosak, legalább könnyebb lesz tisztán tartani. (állítólag az enyémek is ilyenek voltak, most pedig olyan szorosan állnak, hogy a fogselyem sem megy közéjük)

Miután végeztünk, Regina kapott egy matricát, mert ügyes volt, ő pedig kifele menet még a helyére rakta a rajztáblát, amitől a doktor néni teljesen el volt ájulva.
Azért megkérdeztem, hogy mégis mikor és milyen időközönként célszerű megnézetni Regina fogait, de mondta, hogy amikor arra járok, és úgy gondolom, nyugodtan vigyem, ő szívesen ránéz.

Így aztán azt hiszem, az első találkozás a fogorvossal kellemes élmény marad számára, ezt az is bizonyítja, hogy alig várta, hogy a Mamának elújságolja, hogy fogorvosnál járt, aki megnézte a fogacskáit, és kapott matricát is.