Ahogy közeledett a terhességem vége, egyre inkább halmozódott bennem az a bizonyos belső feszültség, hiszen nem kevés súlyt kellett cipelnem, a kiindulási 45 kg-omhoz képest a mérleg már 60 fölött járt. Ezenkívül ott volt Regina, akit a 37. héttől megkezdődő NST vizsgálatok miatt folyamatosan húztam-vontam, és szegényem hol itthon, hogy Édesanyámnál aludt, ami a kicsi lelkét nagyon megviselte annak ellenére, hogy nagyon szeret a Mamával lenni.
Természetesen Apával is próbáltuk kihasználni az utolsó szabad estéket, így még 1-2 kimenőt beterveztünk, amikor Regina szintén a Mamával volt.
És akkor ott van az a bizonyos feszültség. Reginánál is, és most is valami eszement állapotnak tartom, hogy az ember azt várja, hogy valami baromira fájjon, de akkor is ez a helyzet.
A dokim már régen mondta, hogy ha Reginát megszültem 5 és fél óra alatt, akkor most 2 és fél óra alatt túl leszek rajta, és ez is lebegett a szemem előtt, de valahogy túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Főleg azok után, hogy kétnaponta jártam NST-re, és bár mindig azt mondta, hogy kedvezően alakulnak a dolgok, és nem fogom addig húzni, mint Reginánál, de ebben a témában nem voltam annyira optimista.
Szeptember 18-án voltam NST-n, amikor megbeszéltük, hogy 20-án is találkozunk, sőt még 25-ére is kaptam időpontot. Akkor mondtam a dokimnak, hogy 20-án osztálytalálkozom lesz, ha nem történik semmi, akkor arra még elmegyek. Akkor azt mondta, hogy arra már nem biztos, hogy mennem kell, de akkor megbeszéltük, hogy mivel Regina is vasárnap született, ezért én most is vasárnap szeretnék szülni, az amúgy is egy nyugis nap.
Szeptember 20-án reggel mentem NST-re, és nem kicsit el voltam keseredve, amiért semmi szülésre utaló jel nem mutatkozott nálam, így abban maradtunk, hogy hétfőn találkozunk, a következő megbeszélsz időponton. Így aztán Apával kitaláltuk, hogy az osztálytalálkozó helyett Reginával megnézzük a városban lévő fesztivált. Nagy sikere volt, és este minden rendben ment, szépen lefeküdt, és el is aludt. Aztán este 11 körül hallottam egy kis nyöszörgést, és mire bementem a szobájában, Regina összehányta magát, de olyan szinten, hogy még a fal is olyan lett.
Azt hiszem, ez volt az a pont, ahol legszívesebben elbőgtem volna magam, és ha egyedül lettem volna, valószínűleg nem is tudom, mihez kezdek hirtelen. Így azonban én vigasztaltam Reginát, és rendbe tettem, gyors fürdés, hajmosás, átöltözés, és persze a megnyugtatása. Apa pedig próbálta rendberakni a szobát, lemosni a falat, lehúzni az ágyneműt, a matrac huzatát, stb. Mire Regina elaludt, én pedig kimostam mindent, már hajnali 3 óra volt. Természetesen az éjszaka további részében sem sokat aludtam, hiszen folyamatosan őriztem Reginát, hátha még rosszul lesz.
Az első fájásokat hajnali 5-kor éreztem, de igazán nem vettem komolyan.
A legrosszabb az volt, hogy nem nagyon tudtam, mire is számítsak természetes szülés beindulása esetén, mivel Reginánál olyan nem volt.
A délelőttöt azzal töltöttem, hogy próbáltam felszámolni a káoszt, és nyugtatni Reginát, aki mellől szinte el sem mozdulhattam.
10 körül éreztem, hogy ez valami komolyabb lesz, így szóltam Édesanyámnak, hogy jó lenne, ha bejönne. Aztán nem sokkal később Apának, hogy jó lenne, ha inkább ő menne el érte, mert ez bizony már jobban fáj annál, hogy csak jóslófájások legyenek.
Ezen a ponton aztán elvesztettem az időérzékemet, mert arra még emlékszem, hogy harangoztak, szerintem akkor dél volt, Apa szerint csak 11 óra.
Az biztos, hogy mikor beértünk, és az adatokat vették fel, már alig bírtam ülni, és csak két fájás között tudtam válaszolni a szülésznőnek, és aláírni a papírokat.
Az ügyeletes orvos megvizsgált, majd közölte, hogy irány a szülőszoba, és azonnal hívta az orvosomat.
Az is biztos, hogy az infúziót 12:20-kor kötötték be, és hogy mikor az orvosom megjött, és megvizsgált, azonnal mondta, hogy akkor most beöltözik, és szülünk.
És az is biztos, hogy Martin 12:35-kor már a hasamon feküdt.
Emlékszem rá, hogy a dokim mondta, hogy ez alakalommal is leszívta a cisztámat, és mikor ezt közölte velem, mondtam neki, hogy jelen pillanatban kisebb gondom is nagyobb annál, mint hogy a cisztával foglalkozzak, és emlékszem rá, hogy a szülésznő nagyon hajtott a gátvédelemre, de én mondtam a dokimnak, hogy vágjon nyugodtan, mert hamar túl akarok lenni az egészen.
Aztán Apa elment a kisfiúnkkal, én meg ott maradtam, és vártam, hogy rendbe tegyenek.
Csak fél füllel hallottam, hogy Martin 3600 g, és 51 cm, és az első gondolatom az volt, hogy "hogy fért el bennem ekkora gyerek, és főleg hogyan fért ki??".
A szülés utáni dolgok, míg a méhlepény levált, és még összefoltoztak, körülbelül pont annyira fájt, mint maga a szülés, és a sok nyomkodástól még napokon keresztül kék-zöld volt a hasam alja.
De aztán jött a kellemes rész, amikor újra a kezembe foghattam a kisfiúnkat.
A kórházi napok pont olyan borzalmasan lassan teltek, mint Reginánál. Az ágy borzalmas volt, és bár Martin nagyokat aludt, sírós baba most is volt az osztályon, aki gondoskodott arról, hogy az ember ne tudjon pihenni.
Ami a felépülésemet illeti, sokkal gyorsabb volt, mint Regina esetében. A második nap éreztem, hogy kicsit nehezebb a mozgás, de azt leszámítva egyáltalán nem éreztem olyan fájdalmakat, mint az első szülésnél.
Ami borzasztó volt, hogy Reginával előtte éjjel-nappal együtt voltam, szegényt betegen hagytam otthon, még ha komoly baja szerencsére nem lett, inkább csak a stressz jött rajta is ki, és míg a kórházban voltam, szinte csak percekre találkozhattunk.
Eredetileg úgy volt, hogy a vasárnapi szülést követően csak csütörtökön jöhetünk haza, de aztán szerda délelőtt jött a dokim, hogy ha a babával minden rendben, akkor ő hazaenged engem, és akkor délután 2-kor elhagyhatjuk a kórházat. Ezek után már csak reménykedtem, hogy Martin vérképe jó lesz, és tényleg mehetünk haza, mert még egy éjszaka kínszenvedés lett volna.
Szerencsére minden rendben volt, így aztán fél 3-kor már itthon is voltunk.
Ami a szülést illeti, ha úgy vesszük, minden úgy alakult, ahogy azt előre megjósoltuk a dokimmal. Tényleg vasárnap szültem, ahogy én szerettem volna, és ha délelőtt 10-től számoljuk, amikor komolyra fordultak a dolgok, tényleg 2,5 óra alatt baba lett a dologból.
Most már pedig csak az a dolgom, hogy a szépre emlékezzek ebből a szülésből is, és a fájdalmat elfelejtsem. Végeredményben erről a szülésről is szép emlékeim vannak, hiszen gyors és komplikáció mentes volt minden, a fájdalom meg egyébként is a dolog velejárója.
2014. október 1., szerda
2014. szeptember 16., kedd
Mono-alap, avagy sok kicsi sokra megy 2. rész
2013. februárjában bontottunk először perselyt, és azóta gyűlik az új perselyben a pénz. Mivel már amúgy is aktuális lett volna a feltörése, mert már nehezen fért bele a pénz, és mivel nemsokára úgyis új időszámítás jön kis családunk életébe, ezért úgy döntöttem, épp itt az ideje felbontani, mivel úgy tervezem, ezután közös persely lesz a tesóval, és ha megtelik, akkor a benne lévő vagyon felezve lesz.
A másfél év alatt összegyűjtögetett pénzt most már Reginával együtt számoltuk meg, és a végeredmény, amivel a bankszámlája gazdagodik: 40.785 Ft, ami 2,4 kg-ot nyom.
A másfél év alatt összegyűjtögetett pénzt most már Reginával együtt számoltuk meg, és a végeredmény, amivel a bankszámlája gazdagodik: 40.785 Ft, ami 2,4 kg-ot nyom.
2014. szeptember 9., kedd
Egy nap a tanulás és a készségfejlesztés jegyében
Ma valahogy úgy alakult, hogy Regina nagyon fogékony volt mindenre, és a játék és mozgás mellett nem csak testben, agyban is el akart fáradni.
Kapott egy matricás, matematikával foglalkozó füzetet, amiben játékosan tanulhatnak számolni a gyerkőcök.
Bár a matricák és a ragasztás a legbulibb a dologban, Regina nagyon jól tudja, hogy matrica csak akkor jár, ha a feladatot jól megcsinálja, így aztán hihetetlen koncentrációval számolt és számolt és számolt, hogy aztán ragaszthasson.
Hihetetlen, hogy ilyen fiatalon az én energiatúltengéssel rendelkező gyerekem ennyi ideig tudjon figyelni egy olyan dologra, mint a matematika, ami bár nem áll távol a családban senkitől, az ennyi idősen nem a világ legérdekesebb dolga, főleg, amikor körülveszi annyi játék, a kert, a szabadság és az állatok.
De az én Pici Lányom csak számolt és ragasztott.
Mikor a lelkesedés már kicsit alábbhagyott, de a feladat még nem volt készen, azért a Mama bevetett némi cselt, hiszen a dínó gumicukor most nagy sláger, így ha a füzetben nem ment a feladat megoldása, a dínók is bekerültek a képbe, és azokon már könnyebben mentek a feladatok, így jutalomként aztán jöhetett a matrica is, meg egy gumidínó is.
A matek óra után jött a rajz óra.
Ez az a műfaj, amiben nem igazán vagyunk otthon, és a művészetek ezen területét, ha lehet, inkább elkerüljük, így aztán ezidáig Regina sem nagyon rajzolgatott, és talán el is maradt a korának megfelelő rajztechnikától.
Azt hiszem, a fő gond az, hogy még mindig nem tudja eldönteni, hogy jobb vagy bal kezes lesz-e, hiszen egyszer egyik, másszor másik kezével rajzol, és nem lehet megállapítani, melyikkel ügyesebb.
Ma viszont valahogy előkerült a papír és a zsírkréta is, és nagy türelemmel rajzolt, most már felismerhető dolgokat.
Kapott egy matricás, matematikával foglalkozó füzetet, amiben játékosan tanulhatnak számolni a gyerkőcök.
Bár a matricák és a ragasztás a legbulibb a dologban, Regina nagyon jól tudja, hogy matrica csak akkor jár, ha a feladatot jól megcsinálja, így aztán hihetetlen koncentrációval számolt és számolt és számolt, hogy aztán ragaszthasson.
Hihetetlen, hogy ilyen fiatalon az én energiatúltengéssel rendelkező gyerekem ennyi ideig tudjon figyelni egy olyan dologra, mint a matematika, ami bár nem áll távol a családban senkitől, az ennyi idősen nem a világ legérdekesebb dolga, főleg, amikor körülveszi annyi játék, a kert, a szabadság és az állatok.
De az én Pici Lányom csak számolt és ragasztott.
Mikor a lelkesedés már kicsit alábbhagyott, de a feladat még nem volt készen, azért a Mama bevetett némi cselt, hiszen a dínó gumicukor most nagy sláger, így ha a füzetben nem ment a feladat megoldása, a dínók is bekerültek a képbe, és azokon már könnyebben mentek a feladatok, így jutalomként aztán jöhetett a matrica is, meg egy gumidínó is.
A matek óra után jött a rajz óra.
Ez az a műfaj, amiben nem igazán vagyunk otthon, és a művészetek ezen területét, ha lehet, inkább elkerüljük, így aztán ezidáig Regina sem nagyon rajzolgatott, és talán el is maradt a korának megfelelő rajztechnikától.
Azt hiszem, a fő gond az, hogy még mindig nem tudja eldönteni, hogy jobb vagy bal kezes lesz-e, hiszen egyszer egyik, másszor másik kezével rajzol, és nem lehet megállapítani, melyikkel ügyesebb.
Ma viszont valahogy előkerült a papír és a zsírkréta is, és nagy türelemmel rajzolt, most már felismerhető dolgokat.
 |
| Pont pont vesszőcske, aminek az arcában még segítettem, de a többi része már saját alkotás |
 |
| Egy fa, amit a dínó eszik, mert éhes |
 |
| Mama kígyója |
Napi cukiság, amitől könnybe lábadt a szemem
Reginával már kialakult rutinunk van, ami a napot és főleg az estéket illeti. Játék, vacsi, még egy kis játék, fürdés, öltözés, tejci és fekvés.
Mostanában a Kisasszony dönti el, mikor van vége a játéknak és mikor kezdődhet a fürdés. Ezt elég határozottan jelzi is, hiszen az irányt a fürdőszoba felé veszi, ahol szépen egyedül levetkőzik.
Egyik este nem nagyon akaródzott vége lenni a játéknak, és nem akart összepakolni, így finom célzásként elmentem a fürdőszobába, hogy megengedjem a fürdővizet, közben mondogattam, hogy pakoljon össze.
Bár nem túl nagy a lakás, de valahogy mégis sikerült elkerülnünk egymást, így még én a szobában kerestem, hogy ellenőrizzem, a helyére kerültek-e a játékok, ő besurrant a fürdőszobába, és már le is vetkőzött, és már a kádból vigyorgott rám.
Mivel a játékok összepakolása így rám maradt, és még a tejecskéjét sem csináltam meg, otthagytam a kádban, hogy játsszon egy kicsit.
Épp a konyhából fordultam ki, amikor jött velem szembe, a hercegnős poncsó-törölközője tökéletesen felvéve, és csak ennyit mondott:
- "Anya, megfürödtem egyedül. Elégedett vagy?"
Azt hiszem, ettől a látványtól és ezektől a szavaktól bárki elolvadt volna.
Édesanyám mindig mondta, hogy túl szigorúan nevelem a Reginát, és azt eddig is tudtam, hogy a korához képest nagyon önálló, de ez, hogy alig több, mint 2 és fél évesen gyakorlatilag teljesen egyedül megfürdött, még engem is meglepett.
És ahogy megkérdezte, hogy elégedett vagyok-e, kicsit elgondolkodtatott, hogy vajon tényleg túl nagy elvárásokat támasztok vele szemben, és hogy már most, ennyi idősen ennyire meg akar nekem felelni? És vajon ez jó, vagy rossz hatással lesz a későbbiekben rá?
De valahol azt hiszem, a történelem ismétli önmagát, hiszen 30 év távlatából Édesanyám is azt mondja, hogy túl lettem nevelve, én meg ennyi idősen azt mondom, hogy nekem sem ártott meg.
Mostanában a Kisasszony dönti el, mikor van vége a játéknak és mikor kezdődhet a fürdés. Ezt elég határozottan jelzi is, hiszen az irányt a fürdőszoba felé veszi, ahol szépen egyedül levetkőzik.
Egyik este nem nagyon akaródzott vége lenni a játéknak, és nem akart összepakolni, így finom célzásként elmentem a fürdőszobába, hogy megengedjem a fürdővizet, közben mondogattam, hogy pakoljon össze.
Bár nem túl nagy a lakás, de valahogy mégis sikerült elkerülnünk egymást, így még én a szobában kerestem, hogy ellenőrizzem, a helyére kerültek-e a játékok, ő besurrant a fürdőszobába, és már le is vetkőzött, és már a kádból vigyorgott rám.
Mivel a játékok összepakolása így rám maradt, és még a tejecskéjét sem csináltam meg, otthagytam a kádban, hogy játsszon egy kicsit.
Épp a konyhából fordultam ki, amikor jött velem szembe, a hercegnős poncsó-törölközője tökéletesen felvéve, és csak ennyit mondott:
- "Anya, megfürödtem egyedül. Elégedett vagy?"
Azt hiszem, ettől a látványtól és ezektől a szavaktól bárki elolvadt volna.
Édesanyám mindig mondta, hogy túl szigorúan nevelem a Reginát, és azt eddig is tudtam, hogy a korához képest nagyon önálló, de ez, hogy alig több, mint 2 és fél évesen gyakorlatilag teljesen egyedül megfürdött, még engem is meglepett.
És ahogy megkérdezte, hogy elégedett vagyok-e, kicsit elgondolkodtatott, hogy vajon tényleg túl nagy elvárásokat támasztok vele szemben, és hogy már most, ennyi idősen ennyire meg akar nekem felelni? És vajon ez jó, vagy rossz hatással lesz a későbbiekben rá?
De valahol azt hiszem, a történelem ismétli önmagát, hiszen 30 év távlatából Édesanyám is azt mondja, hogy túl lettem nevelve, én meg ennyi idősen azt mondom, hogy nekem sem ártott meg.
2014. szeptember 3., szerda
Óvodai beszoktatás két pici fejezete
Miután június elején letudtam az ovis szülői értekezletet, elég hosszú szünet következett ovi-kezdés ügyben, hiszen az úgynevezett óvodai beszoktatásra csak augusztus 27-28-át jelölték meg.
A mi szempontunkból nem nevezném beszoktatásnak, hiszen Regina csak januárban kezdi az óvodát, de a két nap 1-1 óra az oviban, alapból is messze van az általam beszoktatásnak nevezhető valamitől, hiszen a játszótéren is több időt töltünk egy-egy alkalommal, de gondolom egy 40 éves óvoda csak rendelkezik kellő tapasztalattal ez ügyben.
Az óvoda kapuit pontban 10 órakor nyitották ki számunkra, és mindenki mehetett a saját csoportja felé, amit már tudtunk, hogy Regina a Kacsa csoportba fog járni.
Mivel jól bevált szokásunk szerint Reginát már napokkal ezelőtt készítettem rá, hogy mi lesz a program, ezért nagy várakozásokkal indultunk neki a dolognak.
A terem előtt már alig bírta kivárni, míg lekerül a kabát, és kicseréljük a cipőjét, már szaladt is a csoportba a "Sziasztok Gyerekek, jöttem játszani!" felkiáltással.
Két nagyobb kislány, egy 5 és egy 6 éves egyből a pártfogásába vette, és már bele is vetették magukat a játékba.
Én pedig szépen meghúzódtam egy csendes sarokban, és hagytam, hogy a dolgok a maguk útján menjenek. Megismerkedtem az egyik óvónénivel, gyorsan választottunk Reginának jelet. Mivel vegyes csoportba fog járni, ezért csak a felszabadult jelek közül választhattam, így lehetőségként a kifli, a nyaklánc, a pillangó, és másik két jel állt rendelkezésemre, amiből aztán a Pillangó mellett döntöttem, lévén szerintem az a legcsajosabb.
Aztán megnéztük, hol lesz Regina szekrénye, ami őt annyira nem érdekelte, inkább ment vissza játszani, én pedig egy pici székre lekuporodva egy picit beszélgettem az óvónénivel.
Azt hiszem, a látottak alapján hamar levágta, hogy Reginával nem sok gondja lesz, hiszen szépen eljátszott a gyerekekkel, nem is keresett, meg is jegyezte, hogy látszik, hogy nagyon kiegyensúlyozott, önálló kislány, és egyáltalán nem ártana neki, ha már szeptembertől elkezdhetné az óvodát, mert már megérett rá.
Az 1 óra hamar eltelt, és ahogy sejtettem, a hazamenetel nehezebb dolog volt, hiszen nem nagyon akaródzott a játékokat és a játszótársakat otthagyni, de mivel megbeszéltük, hogy másnap újra jövünk, már könnyebb dolgom volt.
Itthon aztán még sokáig mesélte, mivel is játszott az óvodában.
Másnap az udvaron volt a játék, ami először nem aratott túl nagy sikert, hiszen már reggel óta arra készült, hogy újra a kis konyhával és a vasalóval fog játszani, de aztán ahogy minden másban, ebben is könnyen meggyőzhetőnek bizonyult, és már csak azt volt nehéz megértetni vele, hogy melyik udvarrész az ő csoportjáé, és hogy ha elkóborol, akkor az óvónéni keresni fogja. Miután ezt tisztáztuk, akkor viszont nagyon aranyosan játszott a játékokkal, majd időről-időre ment az óvónénihez lejelentkezni. Míg Regina felfedezte az udvar játékait, mi megint beszélgettünk egy kicsit az óvónénivel, Regina kedvenc ételeiről, ami szerintem nincs, mert mindent nagyon szívesen megeszik, a betegségeiről, ami szintén nem adott túl hosszú beszédtémát, hiszen a 2 év alatt kétszer volt komolyabban beteg, és az egyéb szokásairól, milyen baba volt, hogy fogadja a kistesó érkezését, stb. Ahogy az első nap, az óvónéni most is el volt tőle ájulva, és úgy búcsúztunk el, hogy nagyon sajnálja, hogy csak januárban találkozunk legközelebb.
Persze tudom, hogy Regina lelkesedése sem lesz mindig ilyen, hiszen amikor már kötelező lesz az oviba járás, és minden nap menni kell, akkor már lesz olyan nap, amikor nem lesz olyan buli, és nyilván az óvónéni is a legjobb formáját próbálta mutatni a két nap alatt, én nagyon bizakodó vagyok, hogy ahogy minden nagyobb fordulópontot, ezt is gond nélkül fogjuk venni.
A mi szempontunkból nem nevezném beszoktatásnak, hiszen Regina csak januárban kezdi az óvodát, de a két nap 1-1 óra az oviban, alapból is messze van az általam beszoktatásnak nevezhető valamitől, hiszen a játszótéren is több időt töltünk egy-egy alkalommal, de gondolom egy 40 éves óvoda csak rendelkezik kellő tapasztalattal ez ügyben.
Az óvoda kapuit pontban 10 órakor nyitották ki számunkra, és mindenki mehetett a saját csoportja felé, amit már tudtunk, hogy Regina a Kacsa csoportba fog járni.
Mivel jól bevált szokásunk szerint Reginát már napokkal ezelőtt készítettem rá, hogy mi lesz a program, ezért nagy várakozásokkal indultunk neki a dolognak.
A terem előtt már alig bírta kivárni, míg lekerül a kabát, és kicseréljük a cipőjét, már szaladt is a csoportba a "Sziasztok Gyerekek, jöttem játszani!" felkiáltással.
Két nagyobb kislány, egy 5 és egy 6 éves egyből a pártfogásába vette, és már bele is vetették magukat a játékba.
Én pedig szépen meghúzódtam egy csendes sarokban, és hagytam, hogy a dolgok a maguk útján menjenek. Megismerkedtem az egyik óvónénivel, gyorsan választottunk Reginának jelet. Mivel vegyes csoportba fog járni, ezért csak a felszabadult jelek közül választhattam, így lehetőségként a kifli, a nyaklánc, a pillangó, és másik két jel állt rendelkezésemre, amiből aztán a Pillangó mellett döntöttem, lévén szerintem az a legcsajosabb.
Aztán megnéztük, hol lesz Regina szekrénye, ami őt annyira nem érdekelte, inkább ment vissza játszani, én pedig egy pici székre lekuporodva egy picit beszélgettem az óvónénivel.
Azt hiszem, a látottak alapján hamar levágta, hogy Reginával nem sok gondja lesz, hiszen szépen eljátszott a gyerekekkel, nem is keresett, meg is jegyezte, hogy látszik, hogy nagyon kiegyensúlyozott, önálló kislány, és egyáltalán nem ártana neki, ha már szeptembertől elkezdhetné az óvodát, mert már megérett rá.
Az 1 óra hamar eltelt, és ahogy sejtettem, a hazamenetel nehezebb dolog volt, hiszen nem nagyon akaródzott a játékokat és a játszótársakat otthagyni, de mivel megbeszéltük, hogy másnap újra jövünk, már könnyebb dolgom volt.
Itthon aztán még sokáig mesélte, mivel is játszott az óvodában.
Másnap az udvaron volt a játék, ami először nem aratott túl nagy sikert, hiszen már reggel óta arra készült, hogy újra a kis konyhával és a vasalóval fog játszani, de aztán ahogy minden másban, ebben is könnyen meggyőzhetőnek bizonyult, és már csak azt volt nehéz megértetni vele, hogy melyik udvarrész az ő csoportjáé, és hogy ha elkóborol, akkor az óvónéni keresni fogja. Miután ezt tisztáztuk, akkor viszont nagyon aranyosan játszott a játékokkal, majd időről-időre ment az óvónénihez lejelentkezni. Míg Regina felfedezte az udvar játékait, mi megint beszélgettünk egy kicsit az óvónénivel, Regina kedvenc ételeiről, ami szerintem nincs, mert mindent nagyon szívesen megeszik, a betegségeiről, ami szintén nem adott túl hosszú beszédtémát, hiszen a 2 év alatt kétszer volt komolyabban beteg, és az egyéb szokásairól, milyen baba volt, hogy fogadja a kistesó érkezését, stb. Ahogy az első nap, az óvónéni most is el volt tőle ájulva, és úgy búcsúztunk el, hogy nagyon sajnálja, hogy csak januárban találkozunk legközelebb.
Persze tudom, hogy Regina lelkesedése sem lesz mindig ilyen, hiszen amikor már kötelező lesz az oviba járás, és minden nap menni kell, akkor már lesz olyan nap, amikor nem lesz olyan buli, és nyilván az óvónéni is a legjobb formáját próbálta mutatni a két nap alatt, én nagyon bizakodó vagyok, hogy ahogy minden nagyobb fordulópontot, ezt is gond nélkül fogjuk venni.
2014. szeptember 1., hétfő
Mono - száj 25. rész
Mostanában, hogy Regina szinte minden éjjel a szülői ágy vendégszeretetét élvezi, mivel éjjel 1 és 3 között rendszeresen átköltözik, egyre inkább beigazolódik jóapám nagy mondása, hogy nem nagyobb lakás kellene, csak egy nagyobb ágy.
Ezzel a közös alvással nincs is baj hétközben, amikor Apa dolgozik, bár akkor sem jut túl sok hely nekem a 160 cm széles ágyon, de mikor Apa is itthon van, akkor bizony én vagyok a leggyengébb láncszem a csapatban, akinek alkalmazkodnia kell, két a helyét követelő emberhez.
A hétvégén egy költözés alkalmával kettőnk közé fészkelte be magát, és Apa 2 és fél év alatt nem tudta megtanulni, hogy egy gyorsan alvó gyerekhez az kell, hogy az ember felvegye a tecchalott állapotot, és megvárja, míg a gyerek elalszik, majd olyan helyzetbe igazítsa, ami már mindenkinek megfelel.
Mikor Regina már ezredszerre takarózott ki, majd Apa ezer-egyedszerre takarta be, az én Pici Lányom megelégelte a dolgot, majd mérgesen rászólt Apára:
- "Hagyd már aludni a gyereket!!"
Hiába az éjszaka, és hiába, hogy egy alvó gyerek lenne a cél, azért ezt a kijelentést nem bírtuk ki hangos nevetés nélkül.
Ezzel a közös alvással nincs is baj hétközben, amikor Apa dolgozik, bár akkor sem jut túl sok hely nekem a 160 cm széles ágyon, de mikor Apa is itthon van, akkor bizony én vagyok a leggyengébb láncszem a csapatban, akinek alkalmazkodnia kell, két a helyét követelő emberhez.
A hétvégén egy költözés alkalmával kettőnk közé fészkelte be magát, és Apa 2 és fél év alatt nem tudta megtanulni, hogy egy gyorsan alvó gyerekhez az kell, hogy az ember felvegye a tecchalott állapotot, és megvárja, míg a gyerek elalszik, majd olyan helyzetbe igazítsa, ami már mindenkinek megfelel.
Mikor Regina már ezredszerre takarózott ki, majd Apa ezer-egyedszerre takarta be, az én Pici Lányom megelégelte a dolgot, majd mérgesen rászólt Apára:
- "Hagyd már aludni a gyereket!!"
Hiába az éjszaka, és hiába, hogy egy alvó gyerek lenne a cél, azért ezt a kijelentést nem bírtuk ki hangos nevetés nélkül.
2014. augusztus 27., szerda
Tesó - projekt, a célegyenesben
Lassan-lassan a tesó kérdés belopja magát a mindennapjainkban, hiszen mindig történik valami, amit a tesónak csinálunk.
Az elmúlt hetekben Regina segített kimosni a pelenkákat, a kisruhákat, milliószor átrendeztük a ruhásszekrényt.
Apával összerakták a kiságyat, velem pedig "felöltöztettük" az ágyneművel.
Mindenhol elújságolja, hogy hamarosan kibújik a kistesó Anya pocijából, és a tesó kisfiú lesz.
Már tudja, hol fog megszületni a kistesó, és azt is, hogy a doktorbácsi, akihez ő is szorgosan jár velem minden hónapban, ő fog neki segíteni megszületni.
Gyakoroljuk, hogy a tesó este korábban fog aludni, mert ő még pici, és ilyenkor Reginának már csöndesebbnek kell lennie, mert ő még tovább fennmaradhat, mert már nagy.
Tehát Regina még mindig nagyon pozitívan áll a dolgokhoz, és még mindig nagyon várja a tesót, hogy ő lehessen a nagy testvér, és már most sorolja, hogy miben fog nekem segíteni.
Persze nem élem bele magam, hogy az egész ilyen idilli lesz, de reménykedek.
És hogy Anya hogy van?
Teljesen változó. Az egész terhességet nehezebben viseltem, sok nekem ez a 9 hónap várakozás, hogy végre babázhassak, és egy kis energiabomba mellett egyébként sem egyszerű. Talán azért, mert már van egy gyerekem, és sokmindent jobban át tudok érezni, de a hormonok is sokkal jobban dolgoznak bennem, így egy egyszerű TV-reklámon el tudom magam bőgni, vagy csak attól, hogy Regina egyszerűen egy tündér (néha), és mivel alapból nem vagyok egy érzékeny típus, vagy legalábbis nem szoktam kimutatni, még ezt is rosszul viselem.
Vannak napok, amikor még most sem veszem észre, hogy a versenysúlyom 125%-nál járok, és hogy egy hatalmas pocak húz előre, néha pedig olyan vagyok, mint egy rokkantnyugdíjas.
Mivel nem tervezek több terhességet, azért próbálom kiélvezni és megörökíteni minden percét, mindemellett ott van bennem a félsz, mivel lassan bekövetkezik az időzített bomba állapot.
Nagyon úgy néz ki, hogy Reginával ellentétben, most nem kerül sor a kényszerű kilakoltatásra, tehát megtudom, milyen is az, amikor természetesen mennek a dolgok.
Bár elméletben azért tudom, hogy minek hogyan kellene történnie, azért mégis csak más lesz, mint mikor Reginával csak úgy bementünk a kórházba, aztán 5 és fél óra múlva már a kezemben tarthattam.
Mondják, hogy az ember elfelejti a fájdalmat, de azt hiszem, nálam erre a 2,5 év nem volt teljesen elég. Mert hát hiába, túl lehetett élni, és mondhatom, hogy elsőre könnyű szülésem volt, Reginánál még csak annyit tudtam, hogy fájni fog. Most már azzal is tisztában vagyok, hogy pontosan mi, hol és mennyire.
Már most rosszul vagyok a gondolattól, hogy minimum 3 napot a kórházban kell töltenem. Egyszerűen utálom a kiszolgáltatottságot, mikor másokra vagyok utalva.
És nem utolsó sorban ott van a kérdés, hogy mi lesz addig Reginával. Vajon hogy fogja fogadni, hogy Anya nem lehet vele? Hogy Anya az elkövetkezendő pár hónapban nem lesz éppen a toppon és nem tud vele annyit foglalkozni, mint szeretne. És persze, hogy az eddigi sok szabály mellé most a kistesó érdekében még egy sor szabály fog társulni, amit be kell tartania, hogy hatékonyan tudjunk működni.
Tehát próbálok úrrá lenni a félelmeken, az idegeskedésen, hogy minden időben a helyére kerüljön a gyerekszobában, és hogy minden rendben legyen a szülőszobán is, meg Reginával is, és már alig várom, hogy túl legyek az egészen, és hulla fáradtan, zombi-állapotban számoljam a perceket szoptatástól szoptatásig. Persze ez valahol nonszensz, de akkor is ez van, biztos a hormonok hozzák ki belőlem.
Az elmúlt hetekben Regina segített kimosni a pelenkákat, a kisruhákat, milliószor átrendeztük a ruhásszekrényt.
Apával összerakták a kiságyat, velem pedig "felöltöztettük" az ágyneművel.
Mindenhol elújságolja, hogy hamarosan kibújik a kistesó Anya pocijából, és a tesó kisfiú lesz.
Már tudja, hol fog megszületni a kistesó, és azt is, hogy a doktorbácsi, akihez ő is szorgosan jár velem minden hónapban, ő fog neki segíteni megszületni.
Gyakoroljuk, hogy a tesó este korábban fog aludni, mert ő még pici, és ilyenkor Reginának már csöndesebbnek kell lennie, mert ő még tovább fennmaradhat, mert már nagy.
Tehát Regina még mindig nagyon pozitívan áll a dolgokhoz, és még mindig nagyon várja a tesót, hogy ő lehessen a nagy testvér, és már most sorolja, hogy miben fog nekem segíteni.
Persze nem élem bele magam, hogy az egész ilyen idilli lesz, de reménykedek.
És hogy Anya hogy van?
Teljesen változó. Az egész terhességet nehezebben viseltem, sok nekem ez a 9 hónap várakozás, hogy végre babázhassak, és egy kis energiabomba mellett egyébként sem egyszerű. Talán azért, mert már van egy gyerekem, és sokmindent jobban át tudok érezni, de a hormonok is sokkal jobban dolgoznak bennem, így egy egyszerű TV-reklámon el tudom magam bőgni, vagy csak attól, hogy Regina egyszerűen egy tündér (néha), és mivel alapból nem vagyok egy érzékeny típus, vagy legalábbis nem szoktam kimutatni, még ezt is rosszul viselem.
Vannak napok, amikor még most sem veszem észre, hogy a versenysúlyom 125%-nál járok, és hogy egy hatalmas pocak húz előre, néha pedig olyan vagyok, mint egy rokkantnyugdíjas.
Mivel nem tervezek több terhességet, azért próbálom kiélvezni és megörökíteni minden percét, mindemellett ott van bennem a félsz, mivel lassan bekövetkezik az időzített bomba állapot.
 |
| 34. hét |
 |
| 35. hét |
Nagyon úgy néz ki, hogy Reginával ellentétben, most nem kerül sor a kényszerű kilakoltatásra, tehát megtudom, milyen is az, amikor természetesen mennek a dolgok.
Bár elméletben azért tudom, hogy minek hogyan kellene történnie, azért mégis csak más lesz, mint mikor Reginával csak úgy bementünk a kórházba, aztán 5 és fél óra múlva már a kezemben tarthattam.
Mondják, hogy az ember elfelejti a fájdalmat, de azt hiszem, nálam erre a 2,5 év nem volt teljesen elég. Mert hát hiába, túl lehetett élni, és mondhatom, hogy elsőre könnyű szülésem volt, Reginánál még csak annyit tudtam, hogy fájni fog. Most már azzal is tisztában vagyok, hogy pontosan mi, hol és mennyire.
Már most rosszul vagyok a gondolattól, hogy minimum 3 napot a kórházban kell töltenem. Egyszerűen utálom a kiszolgáltatottságot, mikor másokra vagyok utalva.
És nem utolsó sorban ott van a kérdés, hogy mi lesz addig Reginával. Vajon hogy fogja fogadni, hogy Anya nem lehet vele? Hogy Anya az elkövetkezendő pár hónapban nem lesz éppen a toppon és nem tud vele annyit foglalkozni, mint szeretne. És persze, hogy az eddigi sok szabály mellé most a kistesó érdekében még egy sor szabály fog társulni, amit be kell tartania, hogy hatékonyan tudjunk működni.
Tehát próbálok úrrá lenni a félelmeken, az idegeskedésen, hogy minden időben a helyére kerüljön a gyerekszobában, és hogy minden rendben legyen a szülőszobán is, meg Reginával is, és már alig várom, hogy túl legyek az egészen, és hulla fáradtan, zombi-állapotban számoljam a perceket szoptatástól szoptatásig. Persze ez valahol nonszensz, de akkor is ez van, biztos a hormonok hozzák ki belőlem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
