Mikor Mono még csak szopizott, már akkor alig vártam, hogy eljöjjön a kanalazós időszak, és főzhessek neki. Na nem azért, mert nem szeretem szoptatni, mert imádom nézni, ahogy még félálomban is keresi a mellemet, vagy ahogy bealszik rajta, de az is nagy élmény, amikor nyitja a kis száját, mint a madárkák a fészekben, és várja, hogy a kanállal a szájába találjak, ami néha nem is egyszerű mutatvány.
Mini Mono adagot azonban nem egyszerű főzni, és néha nincs ideje vagy kedve az embernek. Én azonban már a hozzátáplálás elején elhatároztam, hogy ha lehet, nem adok üveges bébiételt a gyermekemnek.
Így aztán legtöbbször nem azt találom ki, hogy én mit fogok enni, hanem hogy melyik nap mit fogok főzni Pici Lányomnak.
Eleinte tényleg csak 1, maximum 2 napra főztem neki, és figyelembe véve, hogy egy étkezés folyamán kb. 60-70 g-ot evett meg, ez kész művészet volt.
Mostanra azonban a főzhető finomságok tárháza kibővült, így lényegében a saját ételeimmel együtt készíthetek neki is ebédet.
Mivel itt az ősz, és a befőzés ideje, ezért én is elraktároztam Mononak a nyári-őszi gyümölcsöket, hogy télen ne csak banánt, narancsot és almát ehessen. A bébiételes üvegekbe összepürésítve, felcímkézve várják sorsukat a különféle gyümölcsök a mélyhűtőben Mono számára fenntartott fakkban.
És akkor a bébiétel gyártása nagyüzemben:
Végy egy nagy fazekat, rengeteg zöldséget, és különféle húsokat, és lényegében főzzél egy húslevest.
Jelen esetünkben a fazékba csirkeszárny, marhahús, csirkeláb (aminek aztán a kutyus örült), sárgarépa, fehér répa, brokkoli, krumpli, paradicsom, karalábé, cukkini és zöldfűszerek kerültek. Ízesítésnek pedig egy kevés só, hagyma, fekete bors, majoránna, köménymag és kurkuma került a fazékba. A húslevest megfőztem, majd a levet leszűrve különválogattam a zöldségeket és a húsokat. A csirkeszárnyról leszedtem a bőrt, így Mononak csak a szín hús maradt, majd ízlés szerint válogattam össze a húsféléket és a zöldségféléket, hogy mindegyik üvegecskébe más és más kombináció kerüljön. Pürésítés és címkézés után már mehettek is a mélyhűtőbe, hogy Pici Lányom egy ideig megint finomakat ehessen.
A maradék húslé pedig a Nagymamám féle házi hosszú metéltel tökéletes leves nekem.
"A koszos edények azt bizonyítják, hogy etetem a családom, a teli szemetes, hogy takarítok utánuk; a rendetlenség azt, hogy hagyom, hogy a gyermekeim jól érezzék magukat és felszabadultan játszanak; a felhalmozódott vasalni való azt, hogy tiszta ruhában járatom a családom; a nedves kád pedig, hogy lefürdetem a gyermekeim minden nap. Ezért ha legközelebb nálunk jársz, kétszer gondold meg, mielőtt ítélkeznél! Ha azért jössz, hogy meglátogass minket, gyere hozzánk bármikor, ha a lakásomra vagy kíváncsi, jelentkezz be, mielőtt jönnél!"
Forrás: facebook
És bár a leírtakkal teljes mértékben nem értek egyet, azért van benne valami. Mert úgy gondolom, hogy egy totyogó csöppség mellett az ember nagyobb tisztaságot tart, mint egyébként, így szoros barátságot köt a porszívóval, felmosóval, törölgető ruhával, de csak azért nem pucolok naponta ablakot, mert az apró pici kéznyomok ott figyelnek rajta, a ruhaszárító szinte folyamatos használatban van, és a turmixot sem rakom el a konyhapultról, lévén naponta többször is használom. A nappali tele van játékkal, amik csak nap végén kerülnek összepakolásra, de a mondanivalójával teljes mértékben egyetértek a szövegnek, hiszen úgy, hogy egy törpe követi minden mozdulatát az embernek, csak a látványos változások elérésére alkalmas, minden milliméterét képtelenség folyamatosan tisztán tartani a lakásnak. Az az idő, amikor pedig végre alszik, elég kevés arra, hogy csodát tegyünk, és valljuk be őszintén, este 9 után már nem sok kedve van az embernek hűtőt takarítani, vagy éppen virágot átültetni, vasalni, stb.
De azt hiszem, ebben a témában két csoportot lehet megkülönböztetni. Akinek nincs gyereke, és nem érti, minek van tele a fürdőszoba, konyha, folyosó, nappali játékkal, hiszen még nem tapasztalta, hogy a gyereket fürdés, etetés és öltözködés közben is le kell foglalni, és azok, akiknek már van gyereke, és csak együttérzően mosolyognak, hogy más gyereke sem különbözik az övükétől.
Történések: 2012. augusztus 12.
Bár ez Mono életét nem nagyon befolyásolja, de a természet úgy gondolta, hogy a szervezetem készen áll egy újabb gyerekre, és ismét beköszöntöttek azok a bizonyos piros betűs napok. Valahol már vártam, mert bár nagyon kényelmes volt nélküle az élet, de jó tudni, hogy a rendes kerékvágásba mennek a dolgok, és a szülés után is "jól működök", másrészről viszont kicsit féltem tőle, mert azt mondják, akkor bizony vége a szoptatásnak, mert a gyerek már nem fogadja el a mellet, mert megváltozik a tej íze. Szerencsére Monon se előtte, se most nem veszem észre, hogy ne ízlene neki, vagy csak ismét a természet szépsége, hogy amennyi kell neki, azt úgyis megissza, még ha nem is tetszik az íze, mert éhen nem akar maradni, de mint a szoptatásról általában, erről a részéről is azt gondolom, hogy az anya részéről ez agyban dől el, és aki akar szoptatni, az igen is tudni fog ez után is.
2012. augusztus 13.
Ma védőnőnél voltunk a 8. hós mérlegelésen, és ott vettük észre, hogy valami új fehérlik Mono szájában. Mikor hazaértünk, elvégeztem a harapás tesztet, és lám, végre kibújt az a fránya fogacska, amit valószínűleg azt a pár kellemetlen éjszakát okozta. És így most már nem csak alul, hanem már felül is gyülekeznek a pici fehér gyöngyök Mono szájacskájában.
2012. augusztus 16.
Mono napok óta egyre többet kísérletezik a lépegetéssel, de egy-egy lépés után inkább fenékre csüccsen és négykézláb teszi meg a távolságot. Ma azonban Jar-Jar kutya után is két lábon indult, és megtett 5-6 lépést, és itthon is egyszer csak fogta a távirányítót, és a dohányzó asztaltól a tévéig vitte, ami szintén 5-6 lépés távolságra van.
2012. augusztus 24.
Kistarcsa
2012. augusztus 25.
Esküvő Bonyhádon
2012. augusztus 29.
Ágota barátnőm és Dorci az iskola kezdés előtti utolsó szabad napokat meglátogattak bennünket, így a délelőtt játékkal és mókázással és beszélgetéssel telt. Mono ki is használata az alkalmat, hogy Ágota ducálja, így szinte le sem szállt róla, és csak egy-egy ölelésre jött oda hozzám, hogy azért tudjam, hogy szeret engem. Dorcival jól eljátszottak, bár a korkülönbség miatt a játékok lényegét kicsit másként értelmezték, így aztán Dorci építményeit Mono rendszeresen lerombolta.
Ennek következtében, mikor búcsúzáskor Ágota megkérdezte, hogy hazavigyék-e Monot, Dorci csak annyit mondott: "inkább ne".
A mozgalmas délelőtt következményeként Mono alig várta az ebédet, majd pillanatok alatt el is aludt, hogy kipihenje a fáradalmakat, és délután újult erővel kezdhessen neki a játéknak.
2012. szeptember 7.
Regina baba első névnapja. És ahogy az illik, meg is adtuk a módját, így nap végére kérdéses volt, hogy a Mono, vagy mi fáradtunk el jobban.
A délelőttöt egy új babaülés beszerzésével indítottuk. Bár Mono még nem érte el a 9 kg-os súlyhatárt, de a kocsiban való hátrafelé utazás már kész gyötrelem volt számára. Így aztán bár nem névnapi ajándék volt, mert így is, úgy is beszerzésre került volna, de a gyerekülés által e jeles naptól új megvilágításba került az autózás.
Aztán első utunk a kedvenc cukrászdánkba vezetett, ahol végre megkóstoltuk az Ország Tortáját, és bár én semmi különlegességet nem éreztem benne, a tavalyihoz képest határozottan finomabb volt. És bár Mono ezt még csak nézhette, azért a capuccinohoz kapott kekszet élvezettel elmajszolta.
Majd a kellő mennyiségű szénhidrát magunkhoz vétele után újult erővel mentünk tovább a feszített tempójú programunk következő állomására, ami az ETO Parkban lévő játszóház volt. Mivel némi leskelődés után Mono-kompatibilisnek nyilvánítottuk Édesanyámmal, ezért megállapítottuk, hogy majd Minivel kiegészülve újra felkeressük. Hazaérve aztán jött az ebéd és a szieszta, hogy délután feltöltődve vághassunk neki a szokásos sétánknak. A sétát azonban most kiegészítettük, és a közeli játszótéren kipróbáltuk a Mononak való játékokat. Bár azt hiszem, a többi szülő furcsán nézett ránk, hogy az alig 9 hónapos Törpe hogy élvezi a hintát, a csúszdát és a mászókát, mikor ennyi idős társai még éppen csak próbálkoznak az üléssel és a felállással.
2012. szeptember 9.
Bár a nap 24 óráját együtt töltjük Monoval, mégis minden nap tud újat mutatni.
Mivel az előző csőrös pohár a bújó fogacskák áldozata lett, ezért kapott egy másikat, ami csak funkciójában hasonlít az előzőre.
Én megtöltöttem teával, letettem a szekrényre, és vártam, mi lesz a sorsa. Mono pedig legnagyobb meglepetésemre, mikor megszomjazott, elvette, és némi kísérletezés után úgy ivott belőle, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy a pohár arra való, hogy igyunk belőle.
A mai nap az első nagyobb baleset napja is. Mono a földön ülve hirtelen előrehajolt, és akkor szembetalálkozott a dohányzóasztal lábával. Nagy sírás, egy 1 cm-es kis seb és egy hatalmas dudor az eredménye.
2012. szeptember 10.
Ma felhívtam a gyerekorvosi rendelőt, hogy időpontot kérjek a 9 hós státuszra. Kaptam is. Október 3-ra, amikor Mono inkább már 10, mint 9 hónapos lesz, így úgy döntöttem, a kötelező méricskélést megejtjük a védőnőnél. És ha már ránézett a Törpére, kaptunk egy új popsikrémet, mivel a fogacskák miatt szegényemnek nagyon piros lett, és minden pelenkázás, és a fürdetés, amikor víz ért hozzá, sírásba torkollott. Bár az elmúlt napokhoz képest már határozottan látható a javulás, bízom benne, hogy az új krém még hatékonyabb lesz. Általánosságok: Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
A napi rutin továbbra is szinte percre pontosan ugyanaz, így végre mindkettőnknek megfelelően alakult ki a napunk.
Az hiszem, a napi rutin kialakításban a szűk keresztmetszetünk az alvás. Én nagyon szerném már az éjszakákat folyamatosan átaludni, Mono viszont úgy gondolja, hogy egyszer mindenképpen fel kell ébredni. Sajnos a fogacskák miatt volt olyan éjszaka, amikor óránként keltünk, így hajnalban már Pici Lányommal aludtam egy ágyban. Na nem az ő ágyában, hanem az én ágyamban. Így aztán picit ő is, és főleg én is pihenhettünk.
Ami változott, hogy a mozgás megnövekedésével egyenes arányban nőtt az étvágy is, és egyre többször éhezik meg azelőtt, mielőtt én úgy gondolnám, hogy már éhes lenne. Ilyenkor megindul a konyha fele, egyértelműen a tudomásomra hozva, hogy jó lenne, ha prezentálnék valami harapnivalót a számára. És ha még ebből sem értenék, akkor egy határozott mozdulattal elkezdni rángatni a pólómat, hogy ha már egyszer szilárd táplálékot nem rakok elé, legalább egy kis tejet adjak.
A fürdés szinte már önálló tevékenység Mono számára. Beleteszem a kádba, és lubickol, játszik, magyaráz, nevetgél, majd ha úgy gondolja, elég volt, nyújtja a kis karjait, hogy vegyem ki. Ekkor gyorsan megmosdatom, és már készen is vagyunk. A fürdetés során össze szoktam kötni a kellemest a hasznossal, hiszen míg Mono vizi csibét játszik, addig én a panel fürdőszoba parányi helyét kihasználva, próbálok egy kicsit "sportolni", hogy egy picit visszanyerjek a régi alakomból (bár nekem nem a súlyfelesleggel, inkább az izmok hiányával kell megküzdenem), mert máskor se időm, se energiám nincsen rá. Így a kád oldalának támaszkodva Pici Lányom legnagyobb szórakoztatására fekvőtámaszokat végzek, majd guggolásokat, és ami éppen eszembe jut.
Ügyeskedés - fejlődés:
Ismét hatalmas lépéseket tett Mono a fejlődésben. És a lépéseket itt szó szerint értem. Csak tipeg-tipeg-huppan-feláll-tipeg. És ha épp nem mászkál, akkor pakol, lakberendez, felfedez. Egy pillanatra sem áll meg. A legnagyobb kedvenc a konyhaszekrény, amiből rég nem látott dolgok kerülnek elő Mononak köszönhetően. Mini zoknis fiókja, amiben külön figyelmet érdemelnek a focizáshoz használt hatalmas zoknik. Nagy segítség a teregetésben, hiszen amit én ki, azt ő le, így aztán körülbelül másfélszer annyi időt vesz igénybe, mint egyébként.
Az apróbb mozgásokban is egyre ügyesebb. Némi koncentrációval, és persze egy kis segítséggel már egész jól megy a torony részeinek egymásba rakása, és a karikás torony összerakása, de most a lépegetés minden mást háttérbe szorít.
A beszédben is sokat fejlődött, legalábbis én úgy gondolom. Apa, Anya már egész jól megy. Bár Mini még nem hallhatta, mert "Appha" pont akkor nem hangzik el, amikor kellene. Van "pápá", és "pe", ami a pelenkát jelenti, miközben rángatja is, és ez finom célzás arra, hogy jó lenne, ha tisztába tenném.
Etetés közben a kezében adott kanalat előszeretettel dobja le, majd utánanéz, és mondja, hogy "le", ami azt jelenti, leesett.
Van még "gyere ide", ami még közel sem hangzik így, de a dallama már passzol.
Viszont az "oppá", az már már akkor hangzik el, és úgy, ahogy azt kell. Amikor valami nem úgy sikerül, ahogy azt Mono elképzelte, vagy egy váratlan pillanatban fenékre csüccsen, már jön is az "oppá".
Orvososdi:
Ebben a hónapban is üresen marad ez a rész.
Kirándulós:
Augusztus 25-én esküvőre voltunk hivatalosak Bonyhádra, ami finoman szólva sem a szomszédban van, így aztán úgy gondoltuk, hogy a kellemest a hasznossal összekötve egy éjszakát Kistarcsán töltünk, és onnan vágunk neki az országot keresztbe átszelni. Az időjárásnak sikerült erre a két napra időzítenie még egy utolsó igazán nyári hétvégét, így aztán kicsit sem voltak ideálisnak mondhatók a körülmények ilyen hosszú utazásra kisgyerekkel. Szokásunkhoz híven ébredés után indultunk neki az útnak, miután a kocsit annyira telepakoltuk minden eshetőségre felkészülten, hogy alig fértünk el benne. Mono nem sokkal indulás után el is aludt, majd a szokásos 40 perc után már nem sokat kellett várnia, hogy az Ikeában kiszállhasson az amúgy már nagyon kényelmetlen bébihordozóból.
Az Ikeában aztán kipróbáltuk az etetőszéket, és az összes létező játékot, majd indultunk tovább Kistarcsára, ahol némi játék után jött az ebéd, és az ebéd utáni alvás, majd kihasználva a nagy meleget némi pancsolás. Végeredményben az utazás és a más helyszín nem nagyon volt hatással Mono viselkedésére, bár a fürdetéskor már nagyon fáradt volt, így aztán kivételesen az sírással párosult, de aztán az elalvással már nem volt semmi gond, és szinte átaludta az éjszakát. Másnap délben indultunk neki a nagy útnak, ami nem indult zökkenőmentesen, mivel át kellett vergődnünk a nagy Budapesten, ahol szokás szerint dugó volt, és nem értettük, hogy szombat délben, 40 fokban miért nincsenek otthon az emberek és ebédelnek a hűvös szobában.
Némi késéssel aztán odaértünk Aparhantra, ahol a lány kikérést lekéstük, de a templomi esküvőn már ott voltunk, és jól is esett a templom hűvösében eltölteni némi időt. Aztán míg az ifjú pár fotózkodott, mi elfoglaltuk a szállásunkat, majd Édesanyámat és Monot hátrahagyva, mi Minivel visszamentünk a lakodalomba.
Bár jó volt végre társaságban lenni, éjjel 2 órakor már alig vártuk, hogy ágyban lehessünk, és mivel Mono nehezen viselte a bújó fogacskákkal az idegen helyet és az anya-nélküliséget, ezért az éjszaka további részében sem aludtam. Szerencsére a kiesett alvásidőt másnap a hazaút alatt Mono pótolta, így gond nélkül hazaértünk, és megállapítottam, hogy most egy darabig nem is megyünk sehova.
Divatolós:
A bonyhádi esküvő ismét alkalmat adott arra, hogy Pici Lányomat igazi babának öltöztethessem, és vele együtt az egész Mini-család csinos volt, ami bevallom őszintén, hogy a lelkemnek nagyon jót tett, hiszen a itthoni játék, és a napi 2-2,5 óra séta nem igazán igényli a magas sarkú cipőt, és a sminket.
A hónap nagy része cipőcske keresgéléssel telt, mivel Mono lassan állandó közlekedési formája lesz a két lábon való járás. Egyenlőre viszont ilyen pici méretben még nem találtuk meg a megfelelő pici cipőt.
Persze a hideg idő közeledtével feltérképeztük a 2012-es őszi babadivatot, ami sok próbálásra és mókázásra adott lehetőséget, és persze egy-két nagyon édes és praktikus darabot már be is szereztünk.
Az anyaságról:
9 hónap telt el, azaz körülbelül annyi időt töltött Mono pocakon kívül, mint amennyit pocakon belül, és én még mindig minden nap rácsodálkozom, és órákon keresztül tudom nézni, hogy mit csinál, hogy csinálja, vagy ha épp nem csinál semmit, csak békésen alszik. És bár néha terhes ez a bizonyos szeparációs szorongásos korszak, amikor anyát nem látni egyenlő a világ végével, de olyan jó érzés, amikor bármi kis baja van, egyből nyújtja a kezecskéit, és öleli át a nyakamat, vagy kapaszkodik a lábamba, és én jelentem számára a tökéletes biztonságot és megnyugvást.
Tökéletes példa volt erre a bonyhádi esküvő, amikor hajnalban visszaérve a panzióra Pici Lányomat megláttam, ahogy Édesanyám ágyában keresztben alszik, és abban a pillanatban, hogy meghallotta a hangomat, felébredt, és már bújt is volna hozzám. Nem kis lelkiismeret furdalást éreztem, hogy én elmentem szórakozni, miközben Mono a fogacskákkal bajlódott, és nem tudott aludni, ezért nem is volt kérdés, hogy magam mellé veszem az ágyba, hogy kárpótoljam az estéért, és persze hogy megnyugtassam a saját lelkiismeretemet. És ő csak bújt hozzám szorosan, és pici kezével fogta az ujjamat, míg mély álomba merült, és egyenletesen szuszogva aludt az éjszaka további részében.
Minden nap, mielőtt lefekszem, még utoljára bemegyek Mono szobájába, és meglesem, hogyan alszik. És minden nap elcsodálkozom, ahogy ez a kis lény olyan tökéletes, és békésen alszik, hogy ennyi idő alatt ennyit fejlődött, és hogy mi hoztuk létre Minivel, és most ott van előttem, és 100%-ban megbízik bennem, és nekem más vágyam nincs, csak gondoskodni róla.
