Méretek:
Súly: 5730 g
Hossz:
Fejkörfogat:
Történések:
2012. március 13.
Mono a mai napot igen csak korán kezdte. 5 órakor ébresztett, hogy ő éhes, ami alapvetően még nem is lett volna gond, de a Kisasszony úgy gondolta, hogy már éppen eleget aludt, és egy csöppnyi hajlandóságot sem mutatott arra, hogy még egy kicsit hagyna aludni. Egy ideig magamhoz vettem az ágyba, hátha kedvet kap tőlem a szunyókálásra, de nem igazán tudtam meghatni. Ekkor felkeltem, hogy ha már nem alszom, megiszom a reggeli kakaómat, és addig a Monot betettem a kiságyba, hogy a manók elszórakoztassák. Mire visszaértem, már a Kisasszony mondta is a magáét a manóknak, így hát még visszafeküdtem egy kicsit, és vártam, hogy mikor unja meg, és mikor tör ki a sírás. Aztán egyszer csak feltűnt, hogy csönd van. Érdekes, mikor az ember már a csöndet találja furcsának. Odamegyek a kiságyhoz és az én Pici Lányom édesen alszik, kezében szorongatva kedvenc bohócát, és így még fél óra pihenőt adva nekem.
2012. március 14-22.
Beköszöntött a tavasz, aminek én nagyon örülök, mivel az ember közérzete egy kis napsütéstől is határozottan jobb, mint a szürke téli napok során, és a hosszú séták alkalmával sem kell megfagyni, csak élvezni a napsütést. Mivel Édesanyám az Öcséméknél vendégeskedik, ezért a hosszú hétvégére "befizettem magam a menzára" a Mamához. Így aztán minden nap útnak válunk a Monoval, és elsétálunk a kb. 2,5 km-re lévő Mamámhoz, ott megebédelek, és séta hazáig.
Mono nagyon örül, hogy a bundazsák végre kikerült a babakocsiból, így az egész sétát új megvilágításban látja. Több a hely a babakocsiban, amit ki is használ, mert kedvére mozgolódik. A napsütéssel még nem igazán barátkozott meg, elvégre téli babaként még nem nagyon látott olyan napot, ami melegít is, de én kitartóan szoktatom hozzá (elvégre nagyon meleg nyarat ígérnek), és a Mama szerint már meg is kapta a nap a kis arcát.
Mivel bevezettem egy kis rendszert az életünkbe, hogy az könnyebb és élhetőbb legyen, ezért nagyon jól kialakult kis napirendünk lett erre a kettesben töltött pár napra. Reggel 6 - fél 7 fele ébredés, evés, majd a kiságyban beszélgetés a manókkal, macikkal, és még 40 perc alvás. Aztán átöltözés, és irány a játszó szőnyeg. Fél 10 fele ismét evés, és megint irány az ágy, ahol egy rövid tárgyalás után a barátokkal ismét alvás következik. Dél körül ebéd, aztán öltözés és irány a délutáni séta Eszti barátnőmmel és a kislányával, Hangával. Fél 4 körül hazaérünk, uzsonna, játék fél 6-ig, akkor készülődés a fürdéshez, fürdés, vacsi, és irány az ágy. És 7 - fél 8 fele már az igazak álmát alussza a Kisasszony egy mozgalmas nap után.
Nem tudom, hogy ez csak a véletlen, vagy tartható lesz-e ez a napirend, vagy hogy ha Mini hazajön, ez mennyire borul fel, és mennyire hamar tud visszaállni, mindenesetre én nagyon örülök, hogy már jobban lehet tervezni a Kisasszonnyal.
2012. március 22.
Mini ismét itthon van, és ahogy az lenni szokott a Mono most is megvárta. Mikor szokásos időben letettem aludni, még egy kicsit küzdött, hogy az apjával akar lenni. Ekkor Mini bement hozzá, majd 2 perc múlva büszkén újságolta, hogy milyen ügyesen elaltatta a lányát. Hát ennyit arról, hogy én mit küzdöttem ezért az eredményért egy héten át, aztán jön Mini és learatja a babérokat.
2012. március 23.
Elérkezettnek láttuk az időt, hogy a Monoból igazi kiscsajt "csináljunk". Így nyakunkba vettük a várost, hogy kilövessük a fülét. A szalonban a hölgy igazán kedves volt, teljesen el volt ájulva a mosolygós Mononktól. Meg is jegyezte, hogy mostanában nem látott ennyire vidám babát. Elmagyarázta a művelet menetét, majd fülbevalót választottunk. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a fülbevalónak, hiszen amint lehet, úgyis kicseréljük. Aztán jött a dolog kellemetlenebb része. Lefogtam a Monót, majd a két kicsi pötty került a fülére, és két lövéssel már ott is volt a fülecskéjébe a fülbevaló. Szerencsére Mono nagyon jó kislány volt, és az ijedséget leszámítva egyáltalán nem sírt, és egy pillanattal később már újra vigyorgott.
2012. március 28.
A következő orvosi vizsgálat, és védőoltás napja. Mono nagyon jól viselte a vizsgálatot, ahol mindent rendben találtak nála, és hatalmas dicséretet kapott, hogy a korához képest milyen ügyes, és természetesen, hogy milyen szép. A védőoltást némi sírással fogadta, de ettől függetlenül nem bolygatta meg a napját úgy, mint az első. Édesanyám itt aludt nálunk, és gondoltam megmutatom, milyen ügyesen tud az unokája egyedül elaludni, de Mono úgy gondolta, ma nem mutatja meg, és keserves sírással jelezte, hogy neki nem tetszik a helyzet. Aztán némi babusgatás után mégis megmutatta új tudományát, mi pedig a kis nyűgösködést betudtuk az oltásnak.
2012. március 29.
Hazakísértük Édesanyámat és Jar-Jar kutyust Győrzámolyra, és ha már ott voltunk, Mono kipróbálta az ottani kiságyat. Úgy tűnt, tetszik neki, de nagyon sok volt az új dolog, amivel beszélgetni kellett, így az elalvás nem jött össze, de mivel a jó idő közeledtével egyre több időt fogunk ott tölteni, előbb-utóbb meg fogja szokni.
Jar-Jar kutyus érdekesen viszonyul a Monohoz, tisztes távolságból figyeli, de már nem idegenként kezeli. Fiú kutya létére olyan, mintha feltámadnának anyai ösztönei, és inkább védelmezi a kis csöppséget. Ezt ma is bizonyította, mikor jó házőrzőként befeküdt a kiságy alá.
2012. április 5.
Már napok óta valami nem volt jó elalvásnál. Éppen hogy megszoktam volna azt a csodás állapotot, hogy nem szenvedés az este, ismét beköszöntött egy hasonló időszak, amikor az esték keserves sírással végződtek az átvigyorgott napok után. Miután már fogtuk az időjárásra, a teliholdra, a szélre, az álmosságra, és minden egyébre, ami éppen eszünkbe jutott, ma a Mono a szájába vette az ujjamat, és akkor megéreztem egy kicsi hegyes valamit. Tehát elkezdődött. Innentől az előbb felsoroltakhoz hozzávehetjük a fogzást is, és várhatjuk, hogy Mononk fogatlan mosolyát mikor váltja fel a pirinyó fogacskás vigyor.
2012. április 6-7.
Húsvét Kistarcsán.
2012. április 8.
Az első Húsvét. Bár Mono még nem nagyon érzékel belőle semmit, azért szerettem volna, ha szép tavaszi napunk lesz, de ehelyett igazi áprilisi időjárást kaptunk napsütéssel, széllel, hóval.
Mindezek azonban nem tántorítottak el bennünket, hogy a szokásos módon ünnepeljünk. Reggeli a Nagymamámnál, ahol egy évre jól belaktam sonkával, főtt tojással, és kaláccsal, természetesen csak abból a fajtából, ami meg van szentelve (Bár csak egészséges mértékig vagyok vallásos, ehhez valamiért nagyon ragaszkodom. Mikor még gyerek voltam, képes voltam hajnalban felkelni a Nagymamámmal, és a húsvéti finomságokkal megrakott kosárral templomba menni, hogy a hajnali mise után a pap megáldja és megszentelje a kosarak tartalmát.)
Délután a Húsvét nálunk folytatódott, ahol Mono megkapta első húsvéti ajándékát.
A kosárka nagyon tetszett Mononak, és hatalmas vigyorral és kacarászással fogadta az ajándékot, majd természetesen megpróbálta szétszedni, és bekapni a tartalmát.
Már alig várom, hogy jövőre egy igazi kis kosárkába szedegethesse össze a fűben eldugott ajándékokat, ahogy annak idején mi tettük az öcsémmel gyerekkorunkban.
A Húsvét más változást is hozott a fogacskákon kívül az életünkbe. Mivel Mononk egyre mozgékonyabb, és közelebbi barátságot kötött az ágya fölött táncoló manócskákkal, értem ez alatt, hogy legújabb hobbija, hogy a lábával rugdossa őket, és a zenélő funkciót is kénye-kedve szerint kapcsolgatja, amit annyira nem is bánok, hogy a Kisasszony önkiszolgáló lett, és nem kell negyedóránként a reklamálására bemenni és újra elindítani. Tehát mivel jobbnak láttuk a manók testi épségét megóvni, és előbb-utóbb Mononkét is, ezért elérkezettnek láttuk az időt, hogy a kiságy egy szinttel lejjebb költözzön. Először kicsit furcsállotta, hogy más megvilágításba kerültek a tárgyak egy kicsit lejjebbről, de aztán nagyon hamar megbarátkozott a helyzettel. Nekem valamiért így sokkal nagyobbnak tűnik az ágyikója.
Általánosságok:
A tudomány: (innen)
4 hónapos:
Hasról oldalra, sőt a hátára hengeredik, hason, alkarjára stabilan támaszkodva tartja mellkasát, fejét magasba emeli, felemeli lábait. Ha karjánál fogva ülő helyzetbe húzzuk, önállóan emeli fejét. Felfedezi kezét: játszik vele, szopja. Mindent, ami kezébe akad, megszemlél, ide-oda mozgat, szájába töm. Szívesen fekszik a hátán, hogy jól fel tudja fedezni a környezetét.
Fejét a hang irányába fordítja, elkápráztat bennünket első nevetésével, amikor játszunk vele nevetgél, kezével/lábával hadonászik, csukladozik.
Ha ültetjük, és a fejét fogjuk, alul még meggörbül, de felül már majdnem egyenesen tartja a hátát. Hordhatjuk kenguruban. Hason "úszó" mozdulatokat tesz: mellkasát emelve kapálózik.
Távol lévő tárgyat is tud nézni, térlátása fejlődik. Észreveszi a szokatlan helyzeteket, ki tudja fejezni érzéseit / félelmet, ellenszenvet, haragot /.
Ha tudja, hogy fel akarjuk venni, nyújtja a karját. Szemét arcunkra szegezi, ha elmegyünk mellőle, tekintete követ minket. Rámosolyog arra, aki szól hozzá, boldogan nyugtázza, ha valaki többet foglalkozik vele. Hangosan nevet, amikor játszanak vele.
Ha karjainkban tartjuk, vigyázzunk, mert amikor érdekes zajt hall, a fejét hirtelen fordulással a hang irányába kaphatja. Megjelenik a megkülönböztető mosoly /7 hónapos korig/, amely konkrétan a szülőnek szól, idegenek láttán sírva fakadhat.
A születéskor magával hozott immunvédelme legyengül, a sajátja még nem alakult ki, ezért hajlamosabb a megbetegedésekre. Ezidőtájt
a leggyakoribb a bölcsőhalál - az agykéreg átveszi az irányítást az
ösztönös reflexektől, de a végleges légzésirányító mechanizmus még nem
alakult ki teljesen / szerencsére a teljesen normálisan fejlődő
csecsemők mindössze 2-3 ezrelékét érinti /. Az okok nem tisztázottak.
Szopás közben is nézi anyját, nyúl a tárgyak után, ha nem tudja elérni, dühösen sírni kezd.
"Turbékol": gömbölyített ajkú ók és ák társulnak mássalhangzókkal "ba, ka, da, ma" , változatokat alkotva. A
gégefő kezd elválni a szájpadlástól és lesüllyedni a végleges helyére:
orron és szájon keresztül is lélegezhet már. Amikor az agykéreg elér
bizonyos fejlettséget, kialakul a képesség, hogy a légzést akaratlagosan
tudja irányítani: dönthet, hogy néhány másodpercig nem, máskor pedig
mélyen és gyorsan vegyen levegőt. Ez teszi majd lehetővé az artikulált
beszédet.
Megkapja a harmadik kötelező védőoltást / DI-Per-Te + Sabin csepp - gyermekbénulás ellen /.
Játékai:
vízzel megtöltött doboz, fedeles pohár, pl. babszemekkel töltve /
érdekes hangot ad /, térdünkön lovagaltatás, arcjátékok: vicces
fintorok, kukucskálás.
Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
Miután ez az alvás dolog olyannyira kudarcot vallott az utóbbi időben, hogy nélkülem szinte egy percet sem volt hajlandó aludni, kivéve a napi séták alatt, ezért úgy döntöttem, hogy ideje változtatni a dolgon, hiszen az nem működhet, hogy amikor a Mono alszik, én mozdulatlanul fekszem mellette. Ezért a 4. hónap kezdetével Anya bekeményített.
Eddig is tudtam, hogy az egyedül alvásra nem lehet sírás nélkül rászoktatni a Monot, de ehhez az kellett, hogy én ne érezzek késztetést a sírásra, amikor ő sír. Így aztán megkeményítve a szívemet hallgatom, ahogy Pici Lányom sírdogál, majd még jobban sírdogál, és már nagyon sírdogál. Én pedig állok az ágya felett, és erősen markolom a kiságy korlátját, hogy még csak eszembe se jusson felvenni.
Szerencsére nagyon hamar megszoktuk ezt az egyedül elalvás dolgot, de a fogacska itt is bekavart egy kicsit.Bár azt hiszem, ezen a téren kicsit szivatva vagyok, mivel egész nap semmi baj nincs, majd jön a lefekvés, és a sírdogálás ideje. Én kipróbálok mindent, hideg rágóka, Dentinox fogínygél, ott állok mellette, de semmi hatás. Majd kiveszem a kiságyból, hogy megpróbáljam elaltatni, és mintha a fogfájás már el is múlt volna, a Kisasszony vigyorog, és mondja a magáért. Aztán visszarakom a kiságyba, és másodjára már általában sikerrel járunk alvás terén.
Az evésnek mostanában nem tulajdonít túl nagy jelentőséget. Olyan rövid ideig szopizik, hogy már kezdtem megijedni, hogy nem eszik eleget, aztán egy nap méregetés után megnyugodtam, hogy azért megeszi, amire szüksége van. Szerencsére az étvágyával semmi baj nincs, ahogy Édesanyám szokta mondani, olyan, mint egy kis vércse. Alig negyed óra alatt kiszívja a számára szükséges adagot, és már folytatja is tovább a nézelődést, mozgolódást.
Az evésre nyugodtan lehetne mondani, hogy kész kabaré, amit a Kisasszony művel. Már csak fekve tudom szoptatni, mert kézben mindenfele nézeget, és az utolsó, ami érdekli, az az evés. Fekve legalább leszűkítettem a látókörét, és az érdekes tárgyak megtalálását a környezetében, bár így is kiszúr magának mindig valamit. Lábacskái a magasban, olykor a kezecskéjével szorongatja őket, és próbálja a szájába tuszkolni azokat is. Körülbelül 10 másodpercenként abbahagyja a szopizást, rám néz, és vigyorog, és ez így megy 20 percen keresztül, amikor is úgy gondolom, hogy ha nagyon éhes lenne, nem bohóckodna az étellel. Azt hiszem Mononknak jól meg kell tanítanom később, hogy mit is jelent az, hogy nem játszunk az étellel.
Mostanában jobban szeretem este és éjjel etetni, amikor félálomban tényleg csak az evéssel foglalkozik. Persze ennek megvan a hátránya is, hogy még mindig nem aludtunk át egy éjszakát sem.
A fürdetést továbbra is nagyon szeretjük, és egyre nagyobb locsi-pocsit csapunk. Néha még én is csurom víz vagyok, pedig a kezemen kívül nagyon más nem ér bele a vízbe. Azt hiszem, lassan be kell szerezni néhány vízi játékot is, hogy még élvezetesebb legyen a kis kádban eltöltött idő, nem is beszélve arról, hogy ha majd átköltözünk a nagy kádba.
Ügyeskedés - fejlődés:
Mono újra próbálkozik a hasról hátra fordulással, sőt már szinte gurul, hiszen hármat négyet is fordul egyszerre, majd meglepetten veszi észre, hogy a számára területként kijelölt játszószőnyegről egyszer csak a padlón találja magát.
Bár még nem lehet kifejezetten mászásnak nevezni, már kísérletet tesz rá, és a maga sajátságos módján addig küzd, még eléri a kiszemelt játékot.
Egyre biztosabban és tudatosabban fogja meg a tárgyakat, és hosszasan tanulmányozza őket. Egyik kedvenc játék a nyuszis keljfeljancsi, amit kedvére ütögethet, és elégedettséggel nyugtázza, ha hangot tud kicsalni belőle.
Amikor ébren van, szinte be sem áll a szája. Magyaráz mindennek és mindenkinek. Egyre több hangot használ, és mikor zenét vagy éneket hall, szinte ő is énekel.
Orvososdi:
Szerencsére ebben a hónapban ide nem kerül bejegyzés.
Kirándulós:
Ebben a hónapban is egy hétvégét töltöttünk Kistarcsán. Most már rutinosan ment a pakolás, így sokkal gyorsabban és praktikusabban indultunk útnak. Kicsit bosszankodtunk, hogy az időnek éppen erre a hétvégére kellett elromlania, de ahogy a főváros fele közeledtünk, egyre barátságosabb lett az időjárás is.
Az utunkat a szokásos módon kezdtünk, Decathlon, ahol ismét egy jól sikerült kép készült Monoról és Miniről, majd az Ikeában szereztünk be néhány hasznos dolgot, mint például a rácsvédő Édesanyámhoz Mono kiságyába. És ha már éppen időszerű volt, kipróbáltuk az Édesanyám és a Sógornőm által nagyon dicsért Baba-Mama szobát, hogy megejtsük az első idegen helyen való etetést is. A szoba ideálisan volt kialakítva a szoptatáshoz, bár a virágos függönyök annyira tetszettek Mononak, hogy az evésre nem is nagyon tudott koncentrálni.
Miután célirányosan vásároltunk, ezért gyorsan letudtuk az Ikeát, és mentünk a nagyszülőkhöz Kistarcsára.
Mint a múltkori alkalommal, most is csak akkor kaptam vissza a babámat, amikor éhes volt, ezenkívül szinte folyamatosan kézben volt. Miután egy fogacska útban van kibújóban, és a környezet is szokatlan volt, ezért a szokásosnál nyűgösebb volt a Mono, és még egy vendégség is volt péntek este, így a sok idegen ember is megkavarta Babócám szokásos kis életritmusát.
Szerencsére a hazafele utat végigaludta, így kicsit behozott a negatív rekordot döntött alvásidejéből.
Divatolós:
Mivel most nem váltottunk ruhaméretet, a jó időre pedig még várnunk kell, hogy a tavaszi-nyári kollekciót hordhassuk, most ez a rész is üresen marad.
Az anyaságról:
Hihetetlenül büszke vagyok magamra és persze a Monora is, hogy 3 hónap szenvedés után ilyen könnyen hozzászokott az egyedül elalváshoz. Eddig az volt a bajom, hogy nem volt időm semmire, mert szinte csak velem aludt a Mono, most hirtelen annyi szabadidőm van, hogy néha azon veszem észre magam, hogy már alig várom, hogy felébredjen.
Bár nagyon örülök, hogy megoldottuk ezt az alvás gondot, azért hiányzik az a sok testi kontaktus, ami együtt járt az altatással.
Azt hiszem, mostanra jött el az az idő, amikor kezdek elfáradni az éjszakázásba, és egyre többször azon veszem észre magam, hogy evés után a Mono ott ragad mellettem az ágyba, mert én elalszom szoptatás közben. Valahol olvastam egy cikkben, hogy szoptatás olyan hormonális reakciót indít el az édesanyában, ami elálmosítja és visszaaltatja, és ez a "szundító gomb" maximális pihenést biztosít annak ellenére, hogy egész éjjel többször felébred és figyeli gyermekét.
Azért ha felébredek, általában visszaköltöztetem a Kisasszonyt a helyére, mert azért a nyugodt pihenéshez neki is és nekem is szükségem van a helyre, és arra, hogy kedvünk szerint forgolódhassunk. Abban is teljes mértékben egyet értek a cikk írójával, hogy az édesanyák gyermekük születése után sokkal kevesebbet, és sokkal éberebben alszanak, mégis pihenten ébrednek. Én, akinek régen szüksége volt a 8-9 óra alvásra, most beérem 6-7 órával is, amiből sosem tudok egyhuzamban 3-nál többet aludni, és mégis úgy érzem (persze néhány napot leszámítva), hogy fáradhatatlan vagyok.
Megint máshol olvastam, hogy bármennyire is fáradt egy édesanya, a gyermeke egyetlen mosolya elfelejteti vele a nehéz pillanatokat. És valóban. Azért a reggeli vigyorért, és ahogy rám néz, mikor a kiságy fölé hajolok, hogy jó reggelt kívánjak neki, és kivegyem, minden fáradság feledésbe merül, és szinte várom a reggeleket, hogy újra vele lehessek, és ne csak álmában nézhessem.
Az apaságról:
Azt hiszem kezd kialakulni az az apa-lánya kapcsolat, ami az anya számára mindig titkos és megfejthetetlen marad. Mono velem csak nagyon ritkán beszélget, inkább a manókkal és a macikkal ossza meg a dolgokat. Mininek viszont csak mondja, és mondja, mintha be akarná pótolni azt az időt, amíg az apja távol van, és mindent el akarna neki mesélni.
