Az első másfél óra Anya nélkül

Az úgy alakult, hogy ma olyan elintézni valóm volt, ahova Reginát nem vihettem magammal, és mivel Édesanyám sem ért rá, a Kölyökvár gyermekfelügyeletét hívtam segítségül.
Gyöngyi nénivel úgy beszéltük meg, hogy 10-re odamegyünk, kicsit játszom vele, aztán mikor már benne van a játékban, eljövök.
Én itthon már felkészítettem, elmondtam neki hova megy, kivel fog játszani, és hogy Anya még ebéd előtt érte megy.
Összekészítettük a kis táskát, pelussal, váltó cipővel, innivalóval, banánnal, pufival, ha esetleg megéhezne.

Ott is voltunk 10-kor. Levetkőztettem, ráadtam a benti cipőt, aztán még váltottunk pár szót Mártival, és mikor Regina meghallotta a jól ismert énekeket a teremből, ahol épp zenebölcsi ment, már húzta is Mártit, hogy menjenek be.
Én meg csak ott álltam, és valahogy nem egészen így képzeltem ezt az első alkalommal ott hagyom dolgot. Még kicsit vártam, hátha lesz sírás, vagy hasonló, de mivel semmi ilyesmit nem hallottam a teremből, eljöttem.
Pontban fél 12-kor érkeztem meg, Pici Lányom ült a padon, és épp a cipőjét vette le, merthogy akkor jöttek fel az udvarról. Meglátott, közölte, hogy "Anya megjött", és már folytatta is a tevékenységet, mintha minden nap ezt csinálná, és ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy az udvarról feljőve cipőt cserél a többiekkel.
Aztán míg én fizettem, addig ült oda az asztalhoz a többiekkel, akik épp ebédelni készültek, én meg attól tartottam, hogy a nagy lelkesedésben lekap egy tányért a tálcáról, és nekiáll enni.
Szerencsére aztán minden gond és ellenkezés nélkül el tudtunk jönni, és itthon már minden ment a maga útján.

Sok helyen olvastam, hogy ez az elválás néha nehezebb a szülőnek, mint a gyereknek, de úgy látszik, Reginánál is jól sikerült, bár ez csak egy alkalom volt, és csak másfél óra, de ahhoz képest, hogy idegenekkel eddig nem volt így együtt, én nagyon büszke vagyok rá. Persze tudtam, hogy jó helyre viszem, hiszen Regina nagyon szeret ott, és szereti a lányokat is, így tudtam, hogy jó kezekben lesz.

Mártitól aztán megtudtam, hogy a zenebölcsi alatt kétszer azért megkérdezte, hogy Anya hol van, de aztán mikor mondták neki, hogy Anya jön érte, már nem is foglalkozott azzal, hogy nem vagyok ott. Persze nagyon ideje sem volt rá, mert a másfél órában annyira lekötötték a figyelmét, hogy volt zenebölcsiben, Manó tornán, és még az udvaron is játszott a gyerekekkel, úgy nem csoda, hogy nem hiányoztam neki.