Mono-alap, avagy sok kicsi sokra megy 2. rész

2013. februárjában bontottunk először perselyt, és azóta gyűlik az új perselyben a pénz. Mivel már amúgy is aktuális lett volna a feltörése, mert már nehezen fért bele a pénz, és mivel nemsokára úgyis új időszámítás jön kis családunk életébe, ezért úgy döntöttem, épp itt az ideje felbontani, mivel úgy tervezem, ezután közös persely lesz a tesóval, és ha megtelik, akkor a benne lévő vagyon felezve lesz.

A másfél év alatt összegyűjtögetett pénzt most már Reginával együtt számoltuk meg, és a végeredmény, amivel a bankszámlája gazdagodik: 40.785 Ft, ami 2,4 kg-ot nyom.

Egy nap a tanulás és a készségfejlesztés jegyében

Ma valahogy úgy alakult, hogy Regina nagyon fogékony volt mindenre, és a játék és mozgás mellett nem csak testben, agyban is el akart fáradni.

Kapott egy matricás, matematikával foglalkozó füzetet, amiben játékosan tanulhatnak számolni a gyerkőcök.
Bár a matricák és a ragasztás a legbulibb a dologban, Regina nagyon jól tudja, hogy matrica csak akkor jár, ha a feladatot jól megcsinálja, így aztán hihetetlen koncentrációval számolt és számolt és számolt, hogy aztán ragaszthasson.
Hihetetlen, hogy ilyen fiatalon az én energiatúltengéssel rendelkező gyerekem ennyi ideig tudjon figyelni egy olyan dologra, mint a matematika, ami bár nem áll távol a családban senkitől, az ennyi idősen nem a világ legérdekesebb dolga, főleg, amikor körülveszi annyi játék, a kert, a szabadság és az állatok.
De az én Pici Lányom csak számolt és ragasztott.
Mikor a lelkesedés már kicsit alábbhagyott, de a feladat még nem volt készen, azért a Mama bevetett némi cselt, hiszen a dínó gumicukor most nagy sláger, így ha a füzetben nem ment a feladat megoldása, a dínók is bekerültek a képbe, és azokon már könnyebben mentek a feladatok, így jutalomként aztán jöhetett a matrica is, meg egy gumidínó is.

A matek óra után jött a rajz óra.
Ez az a műfaj, amiben nem igazán vagyunk otthon, és a művészetek ezen területét, ha lehet, inkább elkerüljük, így aztán ezidáig Regina sem nagyon rajzolgatott, és talán el is maradt a korának megfelelő rajztechnikától.
Azt hiszem, a fő gond az, hogy még mindig nem tudja eldönteni, hogy jobb vagy bal kezes lesz-e, hiszen egyszer egyik, másszor másik kezével rajzol, és nem lehet megállapítani, melyikkel ügyesebb.
Ma viszont valahogy előkerült a papír és a zsírkréta is, és nagy türelemmel rajzolt, most már felismerhető dolgokat.

Pont pont vesszőcske, aminek az arcában még segítettem, de a többi része már saját alkotás

Egy fa, amit a dínó eszik, mert éhes

Mama kígyója

Napi cukiság, amitől könnybe lábadt a szemem

Reginával már kialakult rutinunk van, ami a napot és főleg az estéket illeti. Játék, vacsi, még egy kis játék, fürdés, öltözés, tejci és fekvés.
Mostanában a Kisasszony dönti el, mikor van vége a játéknak és mikor kezdődhet a fürdés. Ezt elég határozottan jelzi is, hiszen az irányt a fürdőszoba felé veszi, ahol szépen egyedül levetkőzik.

Egyik este nem nagyon akaródzott vége lenni a játéknak, és nem akart összepakolni, így finom célzásként elmentem a fürdőszobába, hogy megengedjem a fürdővizet, közben mondogattam, hogy pakoljon össze.
Bár nem túl nagy a lakás, de valahogy mégis sikerült elkerülnünk egymást, így még én a szobában kerestem, hogy ellenőrizzem, a helyére kerültek-e a játékok, ő besurrant a fürdőszobába, és már le is vetkőzött, és már a kádból vigyorgott rám.
Mivel a játékok összepakolása így rám maradt, és még a tejecskéjét sem csináltam meg, otthagytam a kádban, hogy játsszon egy kicsit.
Épp a konyhából fordultam ki, amikor jött velem szembe, a hercegnős poncsó-törölközője tökéletesen felvéve, és csak ennyit mondott:

- "Anya, megfürödtem egyedül. Elégedett vagy?"

Azt hiszem, ettől a látványtól és ezektől a szavaktól bárki elolvadt volna.
Édesanyám mindig mondta, hogy túl szigorúan nevelem a Reginát, és azt eddig is tudtam, hogy a korához képest nagyon önálló, de ez, hogy alig több, mint 2 és fél évesen gyakorlatilag teljesen egyedül megfürdött, még engem is meglepett.
És ahogy megkérdezte, hogy elégedett vagyok-e, kicsit elgondolkodtatott, hogy vajon tényleg túl nagy elvárásokat támasztok vele szemben, és hogy már most, ennyi idősen ennyire meg akar nekem felelni? És vajon ez jó, vagy rossz hatással lesz a későbbiekben rá?

De valahol azt hiszem, a történelem ismétli önmagát, hiszen 30 év távlatából Édesanyám is azt mondja, hogy túl lettem nevelve, én meg ennyi idősen azt mondom, hogy nekem sem ártott meg.

Óvodai beszoktatás két pici fejezete

Miután június elején letudtam az ovis szülői értekezletet, elég hosszú szünet következett ovi-kezdés ügyben, hiszen az úgynevezett óvodai beszoktatásra csak augusztus 27-28-át jelölték meg.
A mi szempontunkból nem nevezném beszoktatásnak, hiszen Regina csak januárban kezdi az óvodát, de a két nap 1-1 óra az oviban, alapból is messze van az általam beszoktatásnak nevezhető valamitől, hiszen a játszótéren is több időt töltünk egy-egy alkalommal, de gondolom egy 40 éves óvoda csak rendelkezik kellő tapasztalattal ez ügyben.

Az óvoda kapuit pontban 10 órakor nyitották ki számunkra, és mindenki mehetett a saját csoportja felé, amit már tudtunk, hogy Regina a Kacsa csoportba fog járni.
Mivel jól bevált szokásunk szerint Reginát már napokkal ezelőtt készítettem rá, hogy mi lesz a program, ezért nagy várakozásokkal indultunk neki a dolognak.
A terem előtt már alig bírta kivárni, míg lekerül a kabát, és kicseréljük a cipőjét, már szaladt is a csoportba a "Sziasztok Gyerekek, jöttem játszani!" felkiáltással.
Két nagyobb kislány, egy 5 és egy 6 éves egyből a pártfogásába vette, és már bele is vetették magukat a játékba.
Én pedig szépen meghúzódtam egy csendes sarokban, és hagytam, hogy a dolgok a maguk útján menjenek. Megismerkedtem az egyik óvónénivel, gyorsan választottunk Reginának jelet. Mivel vegyes csoportba fog járni, ezért csak a felszabadult jelek közül választhattam, így lehetőségként a kifli, a nyaklánc, a pillangó, és másik két jel állt rendelkezésemre, amiből aztán a Pillangó mellett döntöttem, lévén szerintem az a legcsajosabb.
Aztán megnéztük, hol lesz Regina szekrénye, ami őt annyira nem érdekelte, inkább ment vissza játszani, én pedig egy pici székre lekuporodva egy picit beszélgettem az óvónénivel.
Azt hiszem, a látottak alapján hamar levágta, hogy Reginával nem sok gondja lesz, hiszen szépen eljátszott a gyerekekkel, nem is keresett, meg is jegyezte, hogy látszik, hogy nagyon kiegyensúlyozott, önálló kislány, és egyáltalán nem ártana neki, ha már szeptembertől elkezdhetné az óvodát, mert már megérett rá.
Az 1 óra hamar eltelt, és ahogy sejtettem, a hazamenetel nehezebb dolog volt, hiszen nem nagyon akaródzott a játékokat és a játszótársakat otthagyni, de mivel megbeszéltük, hogy másnap újra jövünk, már könnyebb dolgom volt.
Itthon aztán még sokáig mesélte, mivel is játszott az óvodában.

Másnap az udvaron volt a játék, ami először nem aratott túl nagy sikert, hiszen már reggel óta arra készült, hogy újra a kis konyhával és a vasalóval fog játszani, de aztán ahogy minden másban, ebben is könnyen meggyőzhetőnek bizonyult, és már csak azt volt nehéz megértetni vele, hogy melyik udvarrész az ő csoportjáé, és hogy ha elkóborol, akkor az óvónéni keresni fogja. Miután ezt tisztáztuk, akkor viszont nagyon aranyosan játszott a játékokkal, majd időről-időre ment az óvónénihez lejelentkezni. Míg Regina felfedezte az udvar játékait, mi megint beszélgettünk egy kicsit az óvónénivel, Regina kedvenc ételeiről, ami szerintem nincs, mert mindent nagyon szívesen megeszik, a betegségeiről, ami szintén nem adott túl hosszú beszédtémát, hiszen a 2 év alatt kétszer volt komolyabban beteg, és az egyéb szokásairól, milyen baba volt, hogy fogadja a kistesó érkezését, stb. Ahogy az első nap, az óvónéni most is el volt tőle ájulva, és úgy búcsúztunk el, hogy nagyon sajnálja, hogy csak januárban találkozunk legközelebb.

Persze tudom, hogy Regina lelkesedése sem lesz mindig ilyen, hiszen amikor már kötelező lesz az oviba járás, és minden nap menni kell, akkor már lesz olyan nap, amikor nem lesz olyan buli, és nyilván az óvónéni is a legjobb formáját próbálta mutatni a két nap alatt, én nagyon bizakodó vagyok, hogy ahogy minden nagyobb fordulópontot, ezt is gond nélkül fogjuk venni.

Mono - száj 25. rész

Mostanában, hogy Regina szinte minden éjjel a szülői ágy vendégszeretetét élvezi, mivel éjjel 1 és 3 között rendszeresen átköltözik, egyre inkább beigazolódik jóapám nagy mondása, hogy nem nagyobb lakás kellene, csak egy nagyobb ágy.
Ezzel a közös alvással nincs is baj hétközben, amikor Apa dolgozik, bár akkor sem jut túl sok hely nekem a 160 cm széles ágyon, de mikor Apa is itthon van, akkor bizony én vagyok a leggyengébb láncszem a csapatban, akinek alkalmazkodnia kell, két a helyét követelő emberhez.

A hétvégén egy költözés alkalmával kettőnk közé fészkelte be magát, és Apa 2 és fél év alatt nem tudta megtanulni, hogy egy gyorsan alvó gyerekhez az kell, hogy az ember felvegye a tecchalott állapotot, és megvárja, míg a gyerek elalszik, majd olyan helyzetbe igazítsa, ami már mindenkinek megfelel.
Mikor Regina már ezredszerre takarózott ki, majd Apa ezer-egyedszerre takarta be, az én Pici Lányom megelégelte a dolgot, majd mérgesen rászólt Apára:

- "Hagyd már aludni a gyereket!!"

Hiába az éjszaka, és hiába, hogy egy alvó gyerek lenne a cél, azért ezt a kijelentést nem bírtuk ki hangos nevetés nélkül.