12. hónap

Méretek:

Súly: 8870   g
Hossz: 75  cm
Fejkörfogat: cm

Történések:
2012. november 17.
Kellemes meglepetés volt, hogy Anita barátnőmék bejelentkeztek hozzánk egy villámlátogatásra. Mono épp délutáni alvásából ébredt, mikor megérkeztek, de egy kis bújás után összegyűjtötte a bátorságát és nagyon jót játszott Anitával és Danival, majd még azt is megmutatta, milyen ügyesen tud banánt enni uzsonnára.

2012. november 19.
Szerettünk volna végre olyan képeket, amelyeken kis családunk minden tagja egyszerre van rajta, és még minőségileg is jobbak, mint az itthon készített pillanatképek. Így hát fel is hívtam ismét Háring Virágot, hogy a kismama fotóim után majdnem pontosan egy évvel, készítsen babafotókat a Monoról, amin itt-ott mellékesen mi is szerepelnénk.
A sors úgy hozta, hogy a jó előre lefoglalt időpontban Mini épp a világ másik végén tartózkodik, így Édesanyám jött velünk. Természetesen most sem mentünk üres kézzel, hiszen Pici Lányom fél ruhásszekrényét magunkkal vittük, és ha ez még nem lett volna elég, Hangától is kölcsön kértünk néhányat.
Pontosan érkeztünk, és Mono az úton még aludt is egy keveset., így a ruhácskák átnézése után neki is fogtunk a fotózásnak. Egy-két anyás-mamás fotó után Mono is megbarátkozott a helyzettel, így igazi eleven gyerekhez méltón fedezte fel a környezetet. Mi pedig csak öltöztettünk, nevettettünk, Virág pedig szorgosan kattogott a gépével. Alig egy óra alatt végigértünk a ruhatáron az összes kiegészítővel és beállítással, amit elképzeltünk, és amiben Pici Lányom is partner volt.
Bevallom őszintén, a pocakban könnyebb volt fotózni.

A képeket alig másfél héttel a fotózás után kaptuk meg, és természetesen megint nagyon elégedettek voltunk az eredmények, de ahogy a mondás tartja, "Hozott anyagból könnyű dolgozni".

Mivel Törpém annyira ügyesen és okosan viselkedett, egy szó nélkül tűrve az öltözéseket, és hogy egyáltalán nem csinálhatta azt, amit szeret, hazafele betértünk az Ugri Parkba, hogy végre arra mehessen és azt csinálhassa, amit csak akar. És természetesen energiából, kacagásból most sem volt hiány.

2012. november 20.
Drága Pici Lányom ma megtanult prüszkölni. Ez önmagában nem is lett volna bejegyzésre méltó, mivel naponta millió dolgot írhatnék, amit előtte nap még nem csinált. Viszont ezen újdonságához megtalálta a tökéletes időpontot, az ebédet. Az etetőszéket épp kimostam, így az ebédet a nappaliban a pihenőszékben fogyasztotta el, miközben én előtte ültem, és adagoltam a főzelékét. Egyszer csak úgy gondolta, hogy teli szájjal micsoda buli lenne kipróbálni ezt az új dolgot, hiszen sokkal látványosabb, mintha csak levegő jönne ki a pici száján. Így aztán egyik pillanatról a másikra a rajtam lévő fekete felső és nadrág apró pici sárgás pöttyökkel lett díszítve, és azon kevés alkalmak egyike következett, hogy nem a Törpe, hanem én öltöztem ebéd után.

2012. november 27.
Már régóta készültünk a helyi baba-mama klubba, de eddig mindig közbejött valami. Most viszont az adventi készülődésre való tekintettel, a jó programoknak nem tudtunk ellenállni (na jó, a Mononak sok választása nem volt, tehát csak én nem tudtam ellenállni), és felkerestük a klubbot Esztivel és Hangával közösen.
Meglepődtem, hogy délelőtt 10-kor mennyien voltak, amikor odaértünk. Az előtér átváltozott babakocsi parkolóvá, majd egy több helyiséges játszóházba léphettünk. Mono alig tudta megvárni, hogy levetkőztetem, abban a pillanatban, hogy meglátta a sok gyereket és játékot, már ment is volna az útjára.
Az adventi készülődésből most a koszorú készítés volt soron, így míg a Törpém játszott, én kiélhettem kreativitásomat. A bő egy óra alatt egyszer hiányoztam neki, hiszen már kicsit álmos volt, így aztán a koszorút együtt fejeztük be, de hogy az előtte való időben mit csinált, arról igazándiból fogalmam sincs, mert a vidám sikongatásán kívül más nem hallottam. Nagyon örülök, hogy ilyen jól érezte magát, hogy nagyon jól elvolt nélkülem, én is egy kicsit kikapcsolódtam, és még egy kis dísszel is gyarapodtunk. A koszorúért egy teljesen jelképes összeget, 810 Ft-ot kellett fizetni.
Sajnos mivel én is el voltam foglalva, ezért a Pici Lányom ténykedéséről kép nem készült, de majd legközelebb.

2012. december 4.

Ismét Baba-Mama klub. Mono a hétvégén ismét egy kicsit náthás volt, így kérdéses volt, hogy tudunk-e menni az újabb foglalkozásra, és adventi készülődésre. De szerencsére a ma éjjeli (végre) átaludt éjszaka sokat segített, és már szinte egészségesen vághattunk neki a játéknak és a kreatívkodásnak.

Mikor megérkeztünk, alig tudtam levetkőztetni, úgy be volt zsongva, aztán mikor a játszó szoba ajtajához értünk, most kicsit inába szállt a bátorság, így inkább közösen játszottunk az idő nagy részében.

Azért egy picit el tudtam szabadulni, hogy néhány díszt készítsek a karácsony fánkra.

 

Végül még kicsit maradtunk énekelni és mondókázni, ami meglepetésemre nagyon jól lekötötte Pici Lányomat.

Sajnos a délelőtti foglalkozások kicsit felborítják az alvását, így ilyenkor délelőtt ki is marad a pihenés, aminek következménye, hogy ebédre már olyan fáradt, hogy nem is eszik, de bízok benne, hogy vagy elmarad a délelőtti alvás, vagy valahogy hozzászokik, hogy néha tovább kell fennmaradni, vagy akkor kell aludni, amikor lehetőség van rá. 

2012. december 5.

A délután a Mikulás várás jegyében telt. Muffint sütöttünk, na jó, én sütöttem, amíg Mono aludt, mivel vettem Mikulásos sütőformát, így nem hagyhattam, hogy egy teljes évig kipróbálás nélkül pihenjen a szekrényben. De aztán uzsonnára megkóstoltuk, és nagyon jónak minősítettük.

Fürdés előtt kipucoltuk a kis csizmát, amit ma vásároltunk, úgyhogy esélye sem volt koszosnak lenni. De a hagyomány, az hagyomány. Majd szépen az ablakpárkányra raktuk őket, hogy a Mikulás biztos megtalálja.

2012. december 6. 

Reggel, amikor Monot kivettem a kiságyból, egyből az ablak felé nézett, és rögtön tudta, hogy az ott lévő dobozok tegnap még nem voltak ott. Gyorsan megnéztük, mit is rakott a Mikulás a kiscsizmákba, vagy mert ott nem fértek el, inkább melléjük, aztán már készülődtünk is a Mikulás ünnepségre a baba-mama klubba. Sajnos elég korán kezdődött, legalábbis a mi napirendünkhöz képest, így ébresztés után gyorsan öltöztettem Pici Lányomat, közben a kezébe nyomtam egy kekszet, hogy mégis csak legyen valami a gyomrában, majd rohantunk is, hogy ne maradjunk le semmiről.

Már nagy volt a nyüzsgés mire odaértünk, és nem sokára meg is érkezett a Mikulás Manócskája, akivel énekeltünk, szavaltunk és meséltünk, hogy a Mikulás lássa, milyen jók vagyunk, és minél több ajándékot hozzon nekünk.

Mono egészen addig lelkesen és érdeklődve szemlélve az eseményeket, amíg testközelbe nem kellett kerülni a Mikulással, ekkor azonban keserves sírásba tört ki. Édesanyám szerint én is így reagáltam annak idején a Mikulásra.

Aztán egy kis játékkal feledtettük a Mikulás okozta sokkot, majd hazajőve végre sor került a kis csizmába rakott (vagyis melléje) játékok kipróbálására is.

Délután a nagy fáradságot furcsa mód pihente ki, és mint szemfüles Anya, először fényképeztem, és csak aztán helyeztem kényelmesebb pozícióba Pici Lányomat.

Este aztán a többi játékot is tesztelés alá vetettük, és elkészült Mono első önálló műve is.

2012. december 8.

Mono első születésnapjának megünneplése. Természetesen az előtte való készülődésből neki nem sok minden tűnt fel, hiszen a napirendjébe semmiféle változást nem okozott, de én azért nagyon izgultam, hogy a nagy eseményre minden meglegyen, és úgy történjen, ahogy azt elterveztem. Már hetekkel előtte kerestem a neten a megfelelő tortát, aztán meg a megfelelő cukrászatot, ahol el is készítik. Az ajándékát már hónapokkal ezelőtt megvettük, hiszen akkor találtunk rá a tökéletes születésnapi ajándékra. Az ünneplős ruhára is már hónapokkal ezelőtt ráleltünk, ezért csak a szekrényben várt a nagy bemutatkozásra.

A szombat reggel korán indult, mert mintha Mono érezte volna, hogy ma délelőtt is aludni kellene egy keveset, korán kelt. Majd Édesanyámmal itthon töltötte a délelőttöt, még én elmentem a tortáért, kis virágért, majd míg Pici Lányom kipihente a délelőtti játékot, mi összeállítottuk a hidegtálakat, és előkészítettük az "álló fogadáshoz" az ebédlőasztalt.

A vendégek megérkezése után aztán jött az ajándékozás, a gyertya elfújás, tortaevés, és játék, játék, játék.
Mono a tortát csodálattal nézte, majd a gyertyafújással is megpróbálkozott, de hiába gyakoroltuk már hónapok óta, csak segítséggel sikerült. Aztán óvatosan, de szemügyre vette a tortát. Pici kezeivel egyenként megvizsgálta a cukorvirágokat, leszedte, megnézte, majd megpróbálta visszarakni őket.
Így aztán első körben nem szétszedte a tortát, hanem inkább összerakta. Mikor a tortavágásra került a sor, akkor aztán segített, és kiszolgálta magát, így a saját részét meg is ette a tortából. Aztán még egyszer sorra vettük az ajándékba kapott játékokat, és a gyerekek egymás után tértek délutáni sziesztájukra, így még Gergő aludt, Monot próbáltuk rábírni, hogy hagyja az unokatesót aludni, és maradjon csendbe, majd fordítva.

Miután felébredtek még a Mamát is meglátogattuk.
Nagyon jól sikerült nap volt, aminek a végén Pici Lányom kellőképpen el is fáradt, így a szokásosnál jóval korábbra hoztuk a fürdést és az alvást.

2012. december 11.
Regina baba 1 éves 

 
 Általánosságok:
Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
Lényegi változás nem történt a napirendjében, azt kivéve, hogy azokon a napokon, amikor Pici Lányom reggel 9-ig alszik, elmarad a délelőtti alvás. Ilyenkor a délutáni szieszta kicsit korábban kezdődik, és egy kicsit tovább tart, de lényegében semmilyen fennakadást nem okoz ez Mono életében, és akadálymentesen veszi, hogy lassan elmarad a délelőtti alvás számára. Az étvágya továbbra is tankönyvbe illő. Mindent megkóstol, és általában minden ízlik neki. Egyre inkább igénye van az ízekre, a teljesen íztelen bébiételek, amiket amúgy sem sűrűn kap, egyre kevésbé nyerik el a tetszését.

Ügyeskedés - fejlődés:
Ez az a rész, ahova szinte percenként írhatnék valamit. Hihetetlen, milyen ütemben fejlődik. Pici Lányom agya olyan, mint egy szivacs, méghozzá valami "ultrahuszonegyedikszázadi, hiperszuper NASA által kifejlesztett űrtechnológiás" szivacs.
A járás már nem jelent kihívást, így napja nagy részét a pici kezeinek fejlesztésével tölti. Sorra veszi a játékait, amik ennek megfelelően inkább fejlesztő jellegűek, és mindegyikkel el-el játszik hosszabb rövidebb ideig. És napról napra ügyesebben, gyorsabban oldja meg a kihívásokat.
A kommunikációnk is tökéletesedik, bár eddig is megértettem bármit is akar.
Imádom, ahogy rászólok, mert valami rosszban sántikál, és rázza a kis fejét, miközben mondja, hogy "nem-nem".
Ha éhes, megy a konyhába, és rázza az etetőszéket, miközben mondja, hogy "memme-memme".
Ha kaki van a pelusban, két kezével húzkodja a nadrágját.
Tudja, hogy a zokni és a cipő a lábára, a sapka a fejére való, egyedül fésülködik, és már megpróbálkozott egyedül kanállal enni.
Mini nagy örömére felfedezte a motorozást.

Jelek, amiket használ: (mert egyre többet gyakoroljuk)
- lámpa (nem tudom, miért ez lett az első, amit megtanult)
- kutya (nagyon kis korától felismeri a kutyákat, és használja is a jelet, egy külön a kutyusoknak szóló ujjongással egybekötve)
- baba (Baby Singing Time- ből tanulta teljesen egyedül)
- labda
- "kérem" (még gyakorlás alatt, de ha nagyon akar valamit, akkor azért mutatja)




Orvososdi:
Ebben a hónapban szerencsére még csak a környékére sem mentünk az orvosi rendelőnek.

Kirándulós: 
Azt hiszem, talán az első hónap, hogy a csornai fényképezést leszámítva át sem léptük Győr határát. Lényegében a kocsiba sem ültünk be, mert a séták alkalmával mindenhova eljutottunk és mindent elintéztünk, amit csak kellett, így a kellemest összekötöttük a hasznossal.

Divatolós:
A fotózásnak köszönhetően divatolásból sem volt hiány, sőt azt hiszem megdöntöttük az egy óra alatti babaátöltöztetés világrekordját, amit szerencsére Mono nagyon is jól viselt. A hideg idő beállta miatt az öltözködés a mindennapokban nem tartozik Pici Lányom kedvenc elfoglaltságai közé, hiszen sok időt vesz el a zsúfolt időbeosztású napjából, és mire kijutunk az ajtón szegényem már bemelegszik, de szerintem a séta során magában megköszöni nekem, hogy ilyen jól bebugyoláltam. Csak a pici kezét nem dugja el a meleg bundazsákba, így arra még nem jött rá, hogy ezért fázik, és néha sírással fejezi ki nemtetszését, de majd megpróbálkozunk a kesztyű dologgal.

Az anyaságról:
Egy éve, hogy anyának mondhatom magam, és azt kell mondjam, csodálatos egy év volt, annak minden gyötrelmével, nehéz perceivel, óráival, és persze a sok-sok gyönyörű pillanattal, amit Pici Lányom adott nekem. Hihetetlen gyorsan elment ez az egy év, még ha egy-egy átvirrasztott éjszaka során nagyon lassan mentek is a másodpercek.
Áttekintve ezt az egy évet, azt hiszem be kell valljam minden nagyképűség nélkül, hogy meg vagyok magammal elégedve, hiszen gyakorlatilag teljesen egyedül túlélte velem Csöppségem az első évet. A koránál sokkal gyorsabban fejlődött és fejlődik most is, mind testileg, mind szellemileg, emellett pedig egy igazi kis angyal, aki elvarázsol mindenkit, miközben megvan benne egy fiú csibészsége is.
Megtanultunk együtt élni, és nagyon jól működik a kis szövetségünk.
Visszatekintve erre az egy évre, azt mondanám, hogy fura változáson mentem keresztül, amit talán csak én éreztem. Amikor azt a kis jövevényt először a hasamra rakták, és mikor még a Regina nevet nem tudtam azonosítani azzal a kis lénnyel, amikor még kétségbe estem, minden kis apróságon, bármi nem a tankönyv szerint működött nála. Mára megtanultam, hogy még annyi okom lesz kétségbe esni az életbe, tehát apróságokon nem érdemes, és a legjobbat akkor teszem, ha nyugodt maradok, és Pici Lányom nem látja rajtam, hogy épp pánikolok, és nem vagyok a helyzet magaslatán.
Megküzdöttünk az egyedül elalvással, az éjszakai szopizás elhagyásával, az átaludt éjszakákkal, és tudom, hogy együtt meg fogunk küzdeni a cumi elhagyásával és a további kihívásokkal is.
És együtt éltük át az első átfordulás, az első kúszás, mászás, felülés, felállás, és az első lépések élményét is.
Azt hiszem, nincs csodálatosabb érzés, mint mikor egy anyához odabújik a gyermeke, mert tudja, hogy az jelenti számára a legnagyobb biztonságot.
És alig várom, hogy még mennyi csodás élményünk lesz együtt a következő évben (években).

"Anya csak Nő lehet. Ez az ő kiváltsága. Az ő hivatása. A legszebb és legnehezebb. A legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad szabadságot, soha nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet, odaadást kér, vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot. Az anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló emberré."