14. hónap

Méretek:

Súly: 9570   g
Hossz: 78,5  cm
Fejkörfogat: cm

Történések:
A hó fogságában:
A közel fél méternyi leesett hó, a barátságtalan mínuszok, és a közterület fenntartó jóvoltából a hónap nagy részét a négy fal között töltöttük, és csak a doktor nénihez merészkedtünk ki a szabadba, akinél most a betegség miatt sajnos egy héten kétszer is tiszteletünket tettük két héten keresztül, de ma (2013. január 25.) végre hivatalosan is egészségessé nyilvánította a Monot.

2013. január 25.
Végre vége a 2,5 hetes küzdelemnek a betegség ellen, és Pici Lányom újra egészségesnek mondható. Az elmúlt pár napban ez már látszott a hangulatán, az étvágyán, és a szépen átaludt éjszakákon is.
Ma megismertük az új védőnőt is (a régi babát vár), aki kedves, aranyos volt, és megállapítottam, hogy ő sem sok vizet fog zavarni a Mono-nevelésemben.

2013. január 27.
Az én Pici Lányom megmutatta, hogy hiába a bájos pofika, és az angyali mosoly, a kis ördög ott lapul benne. Úgy döntött, hogy valami extrém sport után néz, és a hegymászást választotta. Erre a legalkalmasabb hely a gyerekszobában a kanapé, amire felmászva, felkapaszkodva annak háttámláján, hipp-hopp az ablakban terem. Ezért elérkezettnek láttam az időt, még mielőtt Mono újabb extrém sportra adja a fejét, és a hegymászás után kipróbálja a bázis ugrást is, hogy elbontsam a "hegyet", vagy ha nem is elbontani, de legalábbis áthelyezni a szoba egy veszélytelenebb pontjára. Így aztán ma nekiugrottam, és átrendeztem a gyerekszobát, amit Mono a kiságyából szemlélt végig, és csodálkozva vette tudomásul, hogy a jól megszokott szobácskája mától kicsit más képet kapott. Érdekes módon, amint a "hegyet" áthelyeztem, már nem is volt olyan izgalmas felmászni rá.

2013. február 4.
Egy hosszú nap krónikája
Mono a szokásos időben ébredt, vidám volt egész nap, délután 2 órát aludt és estig játszottunk. Aztán a megszokott időben jött a fürdés, és az alvás. Azaz az alvás csak jött volna, ha az én Pici Lányom, is úgy gondolta volna. De miután 8-kor ágyba tettem, és fél 10-kor még mindig csak azt hallgattam, ahogy be nem áll a szája, és dumál megállás nélkül, bementem a szobájába, hogy mi is a helyzet. Nos. A pelenkázó feltét a pelenkázóról a földön (nem tudom, hogy sikerült levennie), a hálózsákjából kivetkőzött, a babáját is levetkőztette, és vigyorogva nézett rám a kiságyból.

Én mindent a helyére tettem, megpróbáltam a kezemben elaltatni, de csak mászott ki a kezemből, és már szaladt is, alig bírtam utolérni. Aztán visszatettem, hagytam sírni, semmi eredménnyel. Jött a mesenézés, szintén hasztalan. Hagytam kicsit szaladgálni, hátha elfárad, de sajnos hiába reménykedtem. Aztán éjfél közeledtével már úgy voltam, hogy én lefekszem, aztán ha elfárad, csak lefekszik valahol, de még magam mellé vettem az ágyba, és gondoltam hátha most csodákat művel a Baby Einstein. Majdnem fél órát néztük, már szinte csak fogpiszkálóval lehetett volna nyitva tartani a szemeit, de kitartó volt, és végül hajnali negyed 1-kor adta fel a versenyt.
Ezek után reggelig békésen aludt mellettem. Nem tudom, hogy minek volt betudható, hogy úgy viselkedett, mint egy duracell-nyuszi, hiszen mint utólag megnéztem, még telihold sem volt, és az elmúlt hetekben semmi gond nem volt az alvással, de hát néha belefér egy ilyen éjszaka is, különben mire emlékeznénk?

2013. február 5.
Az első igazi puszi.
Pici Lányomnak eddig is fura szokása volt. Olyan, mintha nem tetszenék neki szemüvegben. Odajön hozzám, leveszik a fejemről a szemüveget, szép óvatosan leteszi maga mellé, majd hatalmas vigyorral átölel. Puszit eddig a szokásos babás módon adott, vagyis dobott, a kezét a szája elé téve. Ma viszont egyszer csak odajött hozzám, a szokásos módon megszabadított a szemüvegemtől, majd ölelés helyett egy igazi puszit kaptam az orromra.
Persze én hatalmas ujjongásban törtem ki, ő pedig csak nézett rám, mintha azt mondaná, hogy "dehát Anya, ezen mi olyan nagy szám??".
Én azért ettől függetlenül természetesen majd elolvadtam a boldogságtól.



 Általánosságok:
Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
Az alvással vannak nehézségek, mivel Pici Lányom kezd leszokni a délelőtti alvásról. Viszont ez nem megy zökkenőmentesen. Ha korábban kell, és délelőtt alszik 1 órát, délben úgy kell felébresztenem, viszont délután 3-ig biztos nem alszik el még egyszer, és estére sem fárad el eléggé, így volt egy-két olyan este, amikor negyed 11-kor még magyarázott az ágyában. Ha viszont nem alszik délelőtt, még nagyon sok idő van a délutáni alvásig, és néha annyira elfárad, hogy ebédelni sem nagyon akar. Szerencsére délután jó nagyot alszik, 2 - 2,5 órát, és így a nap további része nagyon vidáman telik, és estére is elfárad annyira, hogy akkor se legyen baj az alvással. Ha az átállás nem is megy zökkenőmentesen, de ahogy mindennel, ezzel is megbirkózunk.

Az evés terén a betegség alatt nagyon elkeseredtem, hogy az én eddig jól evő Kicsi Lányomba úgy kellett beleimádkozni egy-egy falatot, de szerencsére, ahogy szintén egészséges lett minden helyre állt, és pillanatok alatt visszaszedte az elvesztett majdnem 30 dkg-ot, és azóta is szépen, egyenletesen gyarapodik a súlya.
Gyakorlatilag mindent megeszik, és néha jobban ízlik neki az én ebédem, mint amit neki csináltam. Egyre többet használja az evőeszközöket, kisebb-nagyobb sikerrel.

5:30                 Reggeli tejpép
5:40 - 8:00       Alvás (néha 7:00-ig alvás, és utána jön a tejpép, és akkor nincs már alvás)
8:30                 Reggeli: általában valami gyümölcsjoghurt zabpehellyel
10:00 - 12:00  Játék, séta

12:00               Ebéd:leves, főzelék, és megkóstolja az én ebédemet is
13:00 - 15:30   Délutáni alvás
16:00               Uzsonna: gyümölcs
16:00 - 19:00   Játék

19:00               Vacsora 1: joghurt valamilyen gyümölccsel, zabpehellyel, túróval
19:30               Fürdés
20:00               Vacsora 2:tejpép
21:00               Esti alvás





Ügyeskedés - fejlődés:
Egyre több összefüggést lát:
- A TV-ben látott egy zebrát, és hozta a könyvét, amiben zebra van.
- Ismeri a helyiségeket a lakásban. Ha mondom neki, hogy menjünk a konyhába, megfogja a kezem és odavezet.
- Gond nélkül megcsinálja az űrhajós formabedobót, az állatos kirakót, is az Ipadon található állatos párosító játékot. És természetesen, ha sikerül, boldogan megtapsolja magát.
- Meghámozza a mandarint, majd vagy megkóstolja, vagy megetet engem.
- Ha fürdetőt vagy krémet teszek a tenyerébe, már szappanozza vagy krémezi is a kis pocakját.
- A tízórai szánt joghurtját a hűtőből kivéve kicsit fel szoktam tenni a radiátorra, hogy melegedjen. Most már, mikor előveszem, és Mono kezébe adva mondom neki, hogy "vigyük melegedni", már magától felrakja a radiátorra.
- Ha talál valami szöszt a földön, azt megmutatja nekem, majd viszi ki a konyhába, és dobja bele a szemetesbe.

Újabb próbálkozást tettem a cumiról való leszoktatásról, ezúttal kevésbé drasztikus formát választva. Minden felkeléskor a cumit odaadjuk megőrzésre a macinak, így ha azt mondom, "Adjuk oda a macinak a cumit!", Pici Lányom kiveszi a szájából, és boldogan nyújtja a macinak. Terveim szerint egy idő után a macinak már éjjel-nappal szüksége lesz a cumira, amiből következik, hogy Mononak már nem jut cumi.

Mivel nagy figyelemmel kíséri ezt a WC dolgot, vagyis hogy mi folyik a lakás legkisebb helyiségében, úgy gondoltam, ideje, hogy ne csak szemlélője, hanem kipróbálója is legyen a dolognak. Így hát vettem egy helyes teknősös WC szűkítőt (nem mintha a háttámlán található teknős bármit is befolyásolna a dologban, hiszen rajta ülve, még csak nem is látja), és nekiálltunk próbálkozni. Persze nagy csodára nem számítottam, hogy majd az én Pici Lányom egyből belepisil a WC-be, de az első rémületen, amit a WC-n való üldögélés jelentett, csak nevetni tudtam, és még inkább úgy gondoltam, hogy ez egy hosszú folyamat lesz.

Azóta odáig jutottunk, hogy nem menekül sírva az ölembe, hanem türelmesen kivárja azt az időt, amíg én úgy nem döntök, hogy mára eleget próbálkoztunk, és mehetünk fürödni. Mikor pedig már a kádban áll, szépen belepisil, majd rám néz, és vigyorog, miközben én megkérdezem tőle, hogy ha ezt lehet ide, miért nem lehetett volna fél perccel korábban?

Szintén újdonság, hogy bevezettük a fogmosást a napirendbe. Mivel már 13 fogacskával rendelkezik Pici Lányom, ezért úgy gondoltam, hogy épp itt az ideje, hogy megszokja, ezeket bizony ápolni is kell, ha azt szeretné, hogy szépek maradjanak. Így aztán este fürdés után már mutatja is a jelet, kéri a fogkefét, és nyitja a pici száját, hogy sikáljam meg a fogacskáit. Reggel pedig a reggeli után adom a kezébe, amíg én is fogat mosok. Ilyenkor odaáll az előszobában lévő tükör elé, és ott nézi magát, hogy jól csinálja-e a dolgot. Majd ha úgy döntött, hogy végzett, visszaadja nekem a pici fogkeféjét, és már megy is a dolgára.


Jelek, amiket használ: (mert egyre többet gyakoroljuk)
- könyv (először csak a fürdőszobában található fürdős könyvre alkalmazta, aztán az esti mesés könyvre is, sőt összeköti a kukucskát és a könyvet, hiszen a könyv neve, Kukucs könyv)

- enni (ismét a Baby Signing Time-ból leste el, és már egyre többet alkalmazza a gyakorlatban is)
- cica (először a plüss állatkája, aztán Jade cica kapta a megtisztelő kitüntetést ezzel a jellel, és azóta máshol is használja)
- buborék (mivel nekem nagyon tetszett, ahogy Gergő mutatta, nem volt kérdés, hogy Mononak is tudnia kell, és használja is, ha azt akarja, hogy szappanbuborékot fújjak neki)
- cipő (szintén Baby Signing Time, de én is nagyon sokat mutattam neki a jelet, azóta minden reggel öltözéskor mutatja, hogy adjam rá a cipőcskéjét)
- aludni (ami hivatalosan az ágy jele, de értem, mit is akar mondani)

- "még" (Lényegében nem sokban különbözik a cipő jelétől, de ahogy a Sógornőm szokta mondani, szövegkörnyezetből következik a jelentés)
- "kézmosás" (Próbálom rászoktatni Pici Lányomat, hogy ha hazajövünk valahonnan, akkor első a kézmosás, és ez a sok orvososdi után még inkább igaz, így a fürdőszoba fele indulva már mutatja is a jelet)
- "fürödni" (Az esti készülődés során már egyértelműen a tudtomra adja, hogy ideje fürödni indulni)
- cica (Felismeri mesekönyvben, élő állatként, TV-ben, plüss állatként. Gyakorlatilag most az egyik kedvenc jele)
- "kézmosás" (Nagyon tetszik neki, ahogy a szappan habbá alakul a kis kezében, így aztán előszeretettel jár a fürdőszobába kezet mosni)
- pelus (Még nem mindig sikerül eltalálni, hogyan is kell mutatni, és nem is mindig jelez, hogy valóban van-e valami a pelusban, vagy csak azért mutatja, mert én rákérdezek, de ami késik, nem múlik)
- sapka (Gyakorlatilag egyszer mutattam neki, és azóta használja a jelet)
- "fogat mosni" (A kézmosáshoz hasonlóan nagyon kedveli, így aztán egyszer mutattam neki, és már a gyakorlatban is használja)

- halacska (Sokat mutattam neki, aztán egyszer a TV-ben látta, és nemhogy felismerte, de mutatta is a jelét)

- banán (Mivel télen nem sok gyümölcs van, így gyakran kerül tízóraira, vagy uzsonnára a tányérba, ezért nem csoda, hogy megtanulta a jelet)

- "kérem" (Szinte az első jel volt, amit elkezdtem neki mutogatni, ehhez képest elég hosszú folyamat volt, mire megtanulta használni, de most annyira tetszik neki, hogy ha kér valamit, azt megkapja, hogy már nem is tudja mit kér, de kéri)

- madár (A halacskához hasonlóan most érett meg a jel arra, hogy már a gyakorlatban is használva legyen)

- kutya (Eddig is volt rá jele, de most már a "hivatalos" jelet használja)

- Apa (Szerintem ezt is a Baby Signing Time-ból leste el, mert én nem nagyon mutogattam neki, viszont egyenlőre csak akkor használja, amikor ő akarja)

- hó (Mivel mostanában hóból van épp elég, ezért mikor egyszer esett, és mi az ablakból néztük, mutattam neki a jelet, és onnantól már tudta is azonosítani vele)

Orvososdi:
Sajnos ebben a hónapban kijutott az orvosokból, mert Drága Pici Lányom 2 nap megfázásnak hitt orrfolyás után a 3. nap szinte már levegőt sem kapott, de nem az orrdugulástól, hanem a tüdejével volt valami baj, mert levegővétel közben sípolt. Így Apával irány az ügyelet, ahol nagyon kedvesek és alaposak voltak, beküldtek a kórházba röntgenre, hátha valamit felszippantott, de szerencsére nem találtak semmit, így a diagnózis hörghurut lett. Kaptunk hörgőtágítót, antibiotikumot, amit némi csellel és némi ráhatással (rátérdeltem a Törpére), de sikeresen beadtunk neki, így az állapota napról-napra javult. Aztán másnap megvizsgálta a saját doktor nénink is, és megkaptuk az instrukciókat a további kezelést illetően. Mikor visszavittük, úgy tűnt, Mono meggyógyult, de aztán rá 3 napra megint volt egy végigköhögött éjszaka, így újabb látogatást tettünk a rendelőben, újabb gyógyszerért.
Sajnos a betegség egyéb kellemetlenségekkel is járt, hiszen a gyógyszer miatt Pici Lányom szinte fényevő lett, és a tejpépen kívül szinte semmit nem evett meg. Ezenkívül a gyógyszerek miatt  a kaki annyira kicsípte a fenekét, hogy hiába cseréltem azonnal pelust, akkor is vörös lett szegényemnek, így aztán a fürdés sem okozott már örömet.
Másfél hét után még mindig gyógyszert kellett szedni, ami az én gyógyszerellenességemnek nagyon nem tetszik, de természetesen nagyon szeretném, ha Mono végre meggyógyulna, így lassan az egész nap be van osztva, mikor mit kell beadnom neki.

Divatolós:
Sajnos a jó idő még mindig nem akar jönni, sőt a hó miatt nagyon ki sem mozdultunk a lakásból, így aztán a hónap nagy részét játszós ruhában töltöttük, vagy ha ki is mentünk a szabadba, azt jól felöltözve tettük.

Az anyaságról:
Nem volt könnyű hónap anyai szempontból. Látni, hogy az a kis emberke, akiért a világon mindent megtennél szinte nem is kap levegőt, és te nem tehetsz semmit... Szörnyű dolog. És közben végig azon jár az eszed, hogy mit csináltál rosszul, hogy beteg lett...
Már majdnem 30 éves voltam, még otthon laktam, és beteg voltam. Én békésen aludtam, miközben Édesanyám egy éjszaka alatt többször is benézett hozzám, hogy jól vagyok-e. Megnézte, hogy van-e lázam, betakart, és megpuszilta a homlokom. Egészen eddig nem értettem. Miért kel fel éjszaka, mikor már elég nagy vagyok ahhoz, hogy ha baj van, úgyis szóljak. Most megértettem. Szinte napokig nem aludtam, mert Pici Lányomat magam mellé véve az ágyba, folyamatosan azt figyeltem, hogy vajon normálisan lélegzik-e. Persze Mono hősiesen viselte a betegséget, és amint egy kicsivel is jobban lett, boldogan játszott egész nap, és egy mosolygós, boldog Tökmag megnyugtatott engem is.

A betegség után csodásan telt a hónap. Ahogy mondani szokás, csupa móka és kacagás. Törpém minden nap mutat valami újat nekem, minden nappal okosabb, én meg csak kapkodom a fejem, és próbálok minden pillanatot megjegyezni (feljegyezni).
Csodás időszak ez, és bár tudom, hogy ezután is az lesz, és minden korszaka hoz valami újdonságot, most kicsit azt kívánom, hogy bárcsak még sokáig ilyen maradna.