Édesanyám mindig azt mondta, hogy a gyerekek a rosszat mindig hamarabb megtanulják, és teljes mértékben tudatában vannak, hogy amit csinálnak, azt nem szabadna. Hát ma reggel az én egy szem Pici Lányom, be is mutatta nekem.
Azt már megszoktam, hogy mióta helyváltoztatásra képes, az ember lánya a lakás legkisebb helyiségében sem lehet egyedül, így reggel, mikor épp eme helyen történő emberi szükségleteimet végeztem, Mono egyszer csak ott hagyott, természetesen az ajtót tárva-nyitva hagyva, és nekiindult a szobájában lévő ágy felé. Egy ideig nyugodtan olvasgatta a Kukucska könyvét, én pedig magamban még meg is állapítottam, hogy milyen jó lányom van.
Természetesen ez az idilli kép nem tartott sokáig, mert az én Pici Lányom, kihasználva a tehetetlenségemet, mert nyilván nem voltam abban a helyzetben, hogy csak úgy felpattanjak és megmentsem gyermekemet a leeséstől, vagy megfegyelmezzem, hogy ilyet nem szabad, letette az ágyra a könyvet, majd ráállt, és miközben ugrált rajta, rázta a fejét, és mondta, hogy "nem-nem, nem-nem".
És mindeközben fülig ért a szája, és vigyorgott, mintha csak azt mondaná, hogy "na Anya, most csinálj valamit, ha tudsz..."
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése