17. hónap

Méretek:

Súly:  elfelejtettem lemérni  g
Hossz:   cm
Fejkörfogat: cm

Történések:
2013. április 15.
A vásárlás módszertanának fejlődése, adhatnám a mai napnak ezt a címet is. Volt ugyebár az a rész, amikor egy nagy bevásárlás két emberes mutatvány volt, hiszen egy tolta a babakocsit, egy a bevásárló kocsit. Aztán jött egy kicsit könnyebb időszak, amikor Mono a bevásárló kocsiban ült, most pedig duplán nehezített, hiszen a jelenlegi felállásban Mono tolja a bevásárló kocsit.

Így zajlott a mai bevásárlás is a Tescoban, és csak úgy süvítettünk a sorok között, egészen addig, amíg az én Pici Lányom nem talált valami érdekeset a polcon, és nekiiramodott, hogy lepakolja. Akkor viszont gyorsnak kellett lenni, hogy még mielőtt eljut a tettlegességig, meg tudjam fékezni.

Következő utunk a Kikába vezetett, ami Mono számára a Kánaánt jelentette. Főleg a függönyök tetszettek neki, és már rohant is a kiállított darabok közé, hogy kedvére játszhasson velük. A függöny kicsi kora óta nagy kedvenc. Imádja, ahogy a vékony finom anyag végigsimítja az arcát. Állítólag ez még a pocakon belüli életükre emlékezteti a babákat, mikor az arcuk a méh falához simult.
A gyerekosztályra érve aztán mindent ki kellett próbálni, így elég nehezen jutottunk el a kasszáig, ahol Mono még mindig futott volna vissza a függönyökhöz, és mutatta, hogy ő ott akar bújócskázni.

2013. április 19.
Ma fürdetés közben egy apró pici pöttyre lettem figyelmes Mono bal combján. Mivel sebnek túl szabályos volt, és a pelenka védelme alatt amúgy is rendesen ki van párnázva az a rész, a víz nem mosta le, így megállapítottam, hogy Mononak anyajegye nőtt. Az első.
Minden nap én vetkőztetem, fürdetem, így azt hiszem bizton állíthatom, hogy tegnap még nem volt ott. Próbáltam utána olvasni, de az internet semmit nem ír arról, hogy ezek az anyajegyek csak így hipp-hopp kialakulnak, vagy ennek van valami fejlődése?
Mindenesetre nagyon cuki kis pötty van Pici Lányom combján, ami innentől kiemelt figyelmet kap, hiszen minden nap egy puszi jár az első anyajegynek.

2013. április 24.
Bár külön bejegyzésben is megemlékeztem róla, de olyan büszke vagyok, hogy ide is le kell írnom, hogy Mono először pisilt a WC-be.

2013. április 29.
Haza jött Apa a nagy messzeségből, és úgy tűnik, most egy darabig marad is, úgyhogy talán majd másfél év után igazi család lehetünk.
Az érkezés Mono délutáni alvásának idejére esett, így miután a bőröndök ellepték a nappalit, csendben vártuk, hogy a Törpe felébredjen. Természetesen nem nagyon akart, mivel az elmúlt napokban nem egészen olyanok voltak az éjszakák, amilyenek szoktak lenni (lásd Orvososdi rész),  így volt mit behoznia. Aztán majd 3 és fél óra alvás után végre hangokat hallottunk a szobából, és kivettem a kiságyból. Apa a nappaliban várta, kíváncsiak voltunk, mit szól hozzá. Először tudomást sem akart róla venni, aztán mikor kicsit felébredt, nem tudta eldönteni, hogy az ő, vagy az én ölembe kuporodjon, így felváltva búj hol hozzá, hol hozzám.
A délután folyamán a nagy izgalomban úgy elfáradt, hogy miután elaludt, és bementem betakargatni, éreztem, hogy elalvás előtt bekakilt. Kivettem a kiságyból, levetkőztettem, tisztába tettem, visszaöltöztettem, és visszatettem a kiságyba anélkül, hogy felébredt volt.
Csak egy pillanatra nyitotta ki a szemét, és átölelt, mintha azt mondta volna, "Köszönöm Anya, hogy nem hagytál kakis fenékkel aludni egész éjszaka".

2013. április 30.
Bár a Tropicarium nem aratott Mononál túl nagy sikert, úgy gondoltuk, megpróbálkozunk az állatkerttel, hiszen képről már egy csomó állatot ismer, és mutatja a jeleit. Bár az időzítés nem volt épp a legmegfelelőbb, hiszen már közeledett az ebéd ideje, mivel jól tízóraizott, és délelőtt is aludt egy picit, úgy gondoltam, nem lesz gond, ha ma egy kicsit alszik.
Mikor az első állatokat megpillantotta, volt nagy meglepetés, és egy kis bújás hozzám, de aztán megbarátkozott a helyzettel, és nagyon tetszettek neki az állatok. Hol saját lábán, hol a babakocsiból szemlélte az állatokat, és folyamatosan mutogatott. Volt olyan állat, például a majmok, a kecskék, a szamár, a lovacska, ahonnan alig lehetett tovább vonszolni, viszont a tevével, az oroszlánokkal és a madarakkal egyáltalán nem foglalkozott.

Kirándulásunk az állatkertben bő egy óra volt, hazaérve aztán egy gyors ebéd után Mono alig várta, hogy ágyba kerülhessen, és kialudhassa a sok élményt.

2012. május 9-12.
Mini nyaralás Kistarcsán.
Míg az Ősök, azaz mi felfedeztük Londont, addig Mono a Mamával a másik nagyszülőknél vendégeskedett. Sajnos a már itthon induló szemhéj gyulladás csúnya herpeszbe csapott át, így míg mi végigjártuk London nevezetességeit, addig Pici Lányomat itthon orvoshoz kellett vinni, alig evett, és még a haját is le kellett nyírni. Mindezeket leszámítva mi jól éreztük magunkat az angol fővárosban, Mono pedig jól érezte magát itthon nélkülünk. (legalább nekünk ezt mondták)

 Általánosságok:


Ügyeskedés - fejlődés:
Amellett, hogy egyre több jelet ismer, egyre többet beszél, sajnos megmutatkozik ennek a kornak az árnyoldala is, azaz a dackorszak.
Azt hiszem a kibontakozásának egyik indoka, hogy Apa hazajött, így aztán mivel Mono azzal már tisztában van, hogy velem hol vannak a határok, most leteszteli az apját is.
A legjobb rész, mikor az Árkád kellős közepén úgy dönt, hogy akkor ő most lefekszik a földre. Persze az ember próbálja nevetés nélkül megállni, és a dologhoz komoly arcot vágni, miközben látja, hogy az arra járó emberek furcsán néznek ránk, hogy mégis miért hagyom, hogy a gyerekem a földön fetrengjen, de valahol olvastam, hogy a Liptai Klaudia még a gyereke mellé is feküdt egy-egy ilyen alkalommal, úgyhogy ahhoz képest én csak szolidan elnézem, míg Pici Lányom úgy dönt, hogy befejezi a dacolást, és arra jön, amerre én szeretném. Az a szerencse, hogy mindezt csendben teszi, mert egy hangos hisztivel tuti nagyobb látványosság lennénk a bevásárló központban.

Az utcán való sétálás már kicsit jobban működik, mint eleinte. Mono már szépen jön mellettünk, feltéve, ha nem talál valami érdekeset, vagy egy lépcsőt, amire felmehetne. Ha nem érzi magát biztonságban, szépen megfogja a kezünket. Érdekes, hogy vannak bizonyos helyek, pl. a posta melletti bokor, aminek rendszeresen pá-pá-t int.


Jelek, amiket használ: (mert egyre többet gyakoroljuk)
- motor
- nap
- szél
- egér (nagyon régóta mutogatom, most látta értelmét, hogy ő is mutassa)
- inni (nagyon hasznos jel, amivel egy fontos szükségletét tudja kifejezni)
- bogár (nagyon tetszik neki, így a séták alkalmával minden bogárnál meg kell állni, és mindet meg kell mutatni jelbeszéddel is)
- pisilni
- zsiráf (nagyon érdekesen mutatja, de azért értem, mit akar)
- kisfiú (szerintem egy elég nehéz jel, nem ami a mutogatást illeti, hanem, hogy megértse, nem mindenki baba, aki kicsi)
- kislány
- majom (az állatkerti kirándulás alatt tanulta meg)
- várni (mutatni mutatja, csak nem nagyon érti a lényegét)
- nyuszi (ismét egy olyan jel, amit nagyon régóta mutatok, de csak most lett kedve megtanulni)


Szókincs: 
- Mama (A Mama nagy örömére. És mire Pici Lányom megtanulta mondani is, nem csak mutatni, azóta a kedvenc szava. Szinte egész nap a Mama kell, persze mikor felhívjuk telefonon, akkor már nem érdekes. Ha pedig Anyás nap van (én hívom így azokat a napokat, amikor Édesanyámmal töltjük a napot), amint felkel, áll a bejárati ajtó előtt, és várja a Mamát, és mondogatja, hogy "Mamma-ma, Mamma-mamma", én pedig nem győzőm hajtogatni, hogy a Mama nemsokára jön)

- baba, aminek a kiejtése leginkább az angol megfelelőjére hasonlít, amin nem is vagyok meglepve, hiszen pont eleget hallja a Baby Singing Time-ból
- pá-pá, és melléje integet is
- vi-vi, azaz vége, és mellé mutatja a jelet is
- te-tej, azaz valaminek a teteje
- oppá, ami tovább lett fejlesztve. Először oppájji lett, aztán rövidítve csak pájji.

Orvososdi:
Bár betegségnek nem mondható, de biztos, ami biztos, nem úsztuk meg a hónapot doktor néni nélkül. Mono egyik nap nyűgösen ébredt a délutáni alvásból, és aztán csak bújt, sírdogált, és a vacsora sem csúszott a megszokott módon, így mire a végére értünk már hoztam is a hőmérő, ami 38,8 fokot mutatott. Gyorsan telefon doktor néninek, hogy mi tévő legyek, legyen ügyelet, vagy csak lázcsillapítás, de miután kiderült, hogy épp ő az ügyeletes, ezért már öltöztünk is, és mentünk. Mivel ő sem talált semmi mást, így úgy döntöttünk, hogy Pici Lányom napszúrást kapott. Hazaérve aztán folytatódott a napi rutin, és a fürdőkádban már a szokásos önfeledt játék volt a jellemző. És az alvással sem volt semmi baj. Másnap reggel még hőemelkedése volt, aztán ahogy jött, úgy el is múlt a betegség, én pedig visszakaptam az én vidám Monomat.
Két napra rá aztán ismét lázas lett, de megint semmi más tünet. Eszter barátnőm mondta, hogy a fogától is lehet, és mivel valóban nem találtam rá más magyarázatot, meg is nyugodtam. Így miután Mononak levittem a lázát némi Nurofennel, a délután további részében ismét vidáman játszott, és aludni sem nagyon akart, pedig nagyon fáradt lehetett.

Ha lehet így mondani, ez a hónap bővelkedett betegségben, hiszen a hónap végére összeszedtünk egy szemhéj gyulladásnak induló herpeszt. Szegény Pici Lányom jobb szeme szinte teljesen sebes, ronda sárga váladékos, duzzadt lett, és ki sem látott rajta. Háromféle gyógyszer nem kis mennyiségben való alkalmazása, már kicsit javított a helyzeten, de még messze van a teljes gyógyulás. 

Divatolós:
Azt hiszem a képek magukért beszélnek:

Az anyaságról:
Nem akarok megint arról írni, hogy minden szép és jó Monoval, mert a végén kiderül, hogy ő a tökéletes gyerek, de hát így van.
Persze a lázas időszak és a herpesz a kis szemén ilyenkor nem jut eszembe, mert hát hősiesen viselte mindkettőt, de anyaként borzasztó betegnek látni a gyerekemet. A szeméhez hozzájárult, hogy a legkritikusabb  ponton nem is voltam mellette.
Nagyon fura volt teljes két napig nem látni, míg Londonban voltunk Minivel, és mikor a londoni reptérről felhívtuk, és skype-on beszéltünk vele, nem bírtam ki könnyek nélkül. Nem azért, mert beteg volt a szeme, és mert nem voltam ott, amikor orvoshoz kellett vinni, hanem mert egyszerűen nagyon hiányzott. Hazaérve aztán az volt az első, hogy megpusziljam. Persze azt hiszem mondanom sem kell, hogy őt egyáltalán nem viselte meg az én hiányom, hiszen a két nagymama, a nagypapa és a nagybácsi annyira lefoglalták, hogy eszébe sem jutott, hogy Anya nincs mellette.