Mert apja is van a gyereknek

Mini 2 hónapja megjegyezte, hogy róla sosem írok a blogban, olyan, mintha nem is lenne apja a gyereknek. Én pedig mondtam neki, hogy írnék róla, ha lenne mit, de mivel az utóbbi fél évben csak kéthavonta láttuk, így nyilván abban a hónapban, amikor nem volt itthon, nem tudtam róla mit írni.

Mióta Mono megszületett, azaz az elmúlt másfél évben, Mini olyan volt, mint egy üstökös. Jött, láttuk, aztán amilyen hirtelen, egyik napról a másikra betoppant az életünkbe, olyan gyorsan távozott is, és ezt időről-időre megismételte.
Eleinte nagyon lelkes volt, hiszen emlékszem, hogy az első pelenkacserét is ő hajtotta végre még a kórházban. Aztán a kezdeti lelkesedés alábbhagyott, és volt idő, mikor Mini nem igazán vett részt a lánya életében, én pedig nagyon el voltam keseredve, hiszen a sok egyedül töltött idő után nagyon jól esett volna egy kis segítség. Nem azért, mert nem tudtam vele megbirkózni, csak egyszerűen jó lett volna egy kicsit pihenni, és nem minden idegszálammal a gyerekre figyelni.
Nem, nem azt vártam el, hogy átpelenkázza, mert azt megértem, hogy ehhez egy férfinek nem nagyon van gusztusa, de azért vannak dolgok, amikből kivehette volna a részét.
Persze míg szopizott, érthető volt a kifogás, de ezenkívül a fürdetés, az öltöztetés és persze a játék is azon része a gyereknevelésnek, ami Apa számára sem ördöngösség.
Még inkább elkeseredtem,  amikor Mononak rossz napjai, vagy inkább rossz éjszakái voltak, és ahelyett, hogy segített volna alvásra bírni Pici Lányunkat, csak annyi volt a reakció, hogy "miért kellett őt is felébreszteni?"
Nagyon rossz volt látni, mikor Mono szinte kiabált az apja figyelméért, Mini mégsem vette észre, hogy a gyereknek ennyi távol töltött idő után igenis szüksége van rá.

Most, hogy Apa lassan egy hónapja itthon van, kicsit változott a felállás, hiszen Mono napirendje nincs teljesen felborítva, az újdonság után minden megy a régi kerékvágásban. Mininek mégis kellett 2 - 2,5 hét, mire megtanult apának lenni, és tényleg család lettünk.
Vannak dolgok, szertartások, amik csak Apával jók. A reggeli kuckózás az ágyban, a hazaérkezés utáni kézmosás, a délutáni banán evés,  és Apa nagyon figyel, hogy az esti mesére mindenképpen hazaérjen.
Már a közös játék sem okoz gondot, a múltkor még a babázást is bevállalta Apa.
Éjszaka, Mono rezdüléseire még nem ébred fel (bár azt hiszem, ez egy férfitól nem is elvárható), de minden reggel megkérdezi, hogy Pici Lányunk fenn volt-e, reggel pedig ő készíti el Mono tejecskéjét.

 "Apává lettem s ez nagy dolog,
elnézem mint alszik kis magzatom.
Kinyitja szemét s nevet,
ölelésre tárulnak a piciny kis kezek.
Belsőmben érzem azt az erőt,
mely hozzám köti, s nem máshoz őt.
Itt vagyunk mi ketten, ő meg én,
nem választhat el senki e földtekén
Nem választhat el szomorúság, bánat,
legyőzünk mindent mi közébünk állhat.
De tudom, hogy felnő s akkor itt hagy, itt,
hisz neki is élnie kell saját életit."

(Forrás: valahol a neten)

Szóval Apánál határozott fejlődés mutatkozott apaság terén, és másfél év után Mononak végre jó apukája van.