Az első igazán közös családi éjszaka

Történt ugyanis, hogy Mono a szokásos időben, a szokásos módon aludt el. Majd éjfélkor kipattantak a szemei (szokás szerint foghatnám az időjárásra, fogacskára, miegymásra, de minek, hiszen a lényegen nem változtat) és nem is akart elaludni teljes 3 órán keresztül. De ne szaladjunk ennyire előre.
Éjfélkor egy picit hagytam nyöszörögni, gondolván csak a cumiját nem találja. Aztán bementem, hátha én megtalálom, becsempészem a pici szájába, és már alszunk is tovább, de a cumi a szájában volt, és ahogy bementem, már adta is volna oda a macinak, és nyújtotta a kezecskéit, hogy vegyem ki.
Mivel mióta Apa hazajött az Apa Mono kedvenc jele, félálomban már mutatta is. Kivettem, bevittem a hálószobába, hátha mellettem elalszik. Nem aludt. Átköltözött Apa mellé, bíztam benne, hogy az újdonság erejével Apa hatni tud rá, és elaltatja. Hát nem. Apa még nem ismeri a titkot, hogy gyerek altatásánál szülő nem mozdul, nem vesz levegőt, tetszhalott álláspontra helyezkedik, és várja, hogy csemetéje álomba szenderüljön. És mivel Apa előbb mozdult meg a kelleténél, ezért Mono úgy döntött, mégsem alszik, kipihente magát.
Hagytuk rohangálni a lakásban, hátha elfárad. Nem fáradt.
Kapott egy adat tejcit, hátha kevés volt a vacsora, és kidől. Nem dőlt.
Visszaraktam a kiságyba, hagytam sírni, kicsit csend volt, aztán megint sírás.
Beköltöztem hozzá, hátha akkor elalszik. Nem volt jó.
Így aztán visszaköltöztünk a francia ágyba, magunk közé vettük Apával, Baby Einstein bekapcs, és már csak a csodában bíztunk, miközben még egy adag tejcit kevertem neki.
Végül 20 perc mese után végre mutatta, hogy álmos. Apa kikapcsolta a mozit, és vártunk.
Mono fészkelődött egy darabig. Feje rajtam, lába Apán, feje a lábamon, lába Apa hasán, végül a nyerő alvópóz a feje Apán, lábán a számban kombináció lett.
Mikor már biztos voltam benne, hogy alszik, mindenki számára kényelmes pozícióba helyeztem, és hozzánk képest párhuzamosba állítottam.
Még hallottam, ahogy álmában beszél és nyöszörög valamit, majd végre én is elaludtam.
Szerintem olyan fáradtak voltunk mind a hárman, hogy reggelig meg sem mozdultunk.
Reggel aztán Mono vigyorral az arcán, töretlen energiával ébredt, mintha fel sem tűnt volna neki, hogy alvás terén mínusz 3 órában van.

Már előre félek, mi lesz, ha Mono kikerül a kiságyból, és akkor jön-megy, amikor ő akar.
Ekkor mindig eszembe jut az apám mondása, hogy

"nem nagyobb lakás kell, csak egy nagyobb ágy".