Mono-száj 5.rész

Ma pizzát terveztem vacsorára.
Délután mondtam Reginának, hogy csináljuk meg  a pizza tésztáját.
Édes Pici Lányom első körben az ajtóhoz ment, és onnan várta a pizzát, amit azért is furcsállok, mert nem vagyunk egy nagy pizza rendelők, és ha mégis a kényelmesebb módot választjuk, akkor is ő már alszik, mire megérkezik a futár.
Aztán csak megtalálta a konyhát, ahol nagy figyelemmel kísérte, ahogy a robotgép megdagasztotta a tésztát.
Mikor végeztünk, mondtam neki, hogy a pizza most pihen egy picit.
Erre ő a szája elé tette a pici kezét, és közölte:
"- Pszt! Pizza alszik!"

Anya, hát nem érted????

Ma délelőtt a borongós idő ellenére nyakunkba vettük a várost. A Mamával randiztunk az Árkádba, és onnan sétáltunk a belvárosba.
Hazafele már Regina sem nagyon akart a saját lábán jönni, és mi is siettünk volna, így mindent kitaláltunk, hogy ne is kelljen cipelni, és haladjunk is.

Az Árkádba beérve, azonban Pici Lányom eszeveszett mutogatásba kezdett, és csak hajtogatta, hogy Nenina, Nenina.
Nem értettem, mit akar mondani, így próbáltam haladásra bírni, de ő csak húzott vissza, mutogatott.
Mivel még mindig nem fogtam fel, mit is akar mondani, felemeltem, hogy közelebb legyen a mutatott tárgyhoz.
És akkor megértettem.
Az én okos Pici Lányom azt magyarázta nekem, hogy a gyógyszertár zölden világító R betűje a Regina, vagy ahogy ő mondja, Nenina betű.
Természetesen el voltam ájulva, hogy ezek szerint nem csak a hűtőmágnesek között ismeri fel a betűt, hanem bárhol máshol is. Édesanyámmal pedig az Árkád kellős közepén ujjongtunk és jártunk örömtáncot, amit a körülöttünk állók biztos furcsállottak, de nekünk meg kellett ünnepelnünk ezt a Regina betű felismerést.

Mono-száj 4.rész - A büntetés legyen büntetés

Nem vagyok híve annak, hogy verni kell a gyereket, de úgy gondolom, igen is vannak azok a helyzetek, mikor már a szép szó nem segít, és tudatosítani kell a kis emberben, hogy amit nem szabad, azt nem szabad. Ilyenkor szoktam enyhe testi fenyítést alkalmazni, miközben elmagyarázom neki, hogy miért is kapott a kis kezére.

Egy ilyen alkalom volt ma is, amikor az áztatás alatt lévő ruhák közé nyúlkált, én pedig már háromszor rászóltam, hogy nem szabad.
Negyedszerre kapott a kis kezére egyet, és némi levegő kapkodás után lefele kezdett görbülni a pici szája, berohant a szobába, és hatalmas zokogásban tört ki a büntifalnak kinevezett falnak nekitámaszkodva.
Egy kis idő után aztán elhallgatott, és hatalmas oroszlán könnyekkel a szemén megjelent a fürdőszoba ajtóban, tartotta elém a kis kezét, és mondta, hogy "pásikat is", ami annyit jelent, a másikat is.
Hát ez az a pont, amikor egy szülőnek nagyon nehéz komolynak és következetesnek maradnia, mert legszívesebben elnevetné magát, és magához ölelné a csemetéjét.
Mivel azonban az a keze nem volt bűnös, nyilván nem ütöttem meg, így adtam rá egy puszit, de ő csak hajtogatta, hogy "pásikat, pásikat", így aztán jobb híján megsimogattam.
Erre ismét görbült a kicsi száj, szaladt, és sírt még egy sort.
Mikor megkérdezem tőle:
"- Mit csinál a Regina?
- Hittizik - hangzik a válasz
- Pontosan - helyeselek én.
- Pontoszan - jön a megerősítés."

Mummus a szekrényben, avagy traktor az utcában

Azt hiszem, eljött az idő, mikor Regina elkezdett félni.

Eddig semmi gond nem volt az alvással. Megkapta a tejecskéjét, nézett egy mesét, és az utóbbi időben szó nélkül, cumi nélkül elaludt.
Az elmúlt másfél hétben viszont 1 óra alvás után csurom vizesen felébred, és kiabál, hogy Anya-Anya.
Bemegyek, áll a kiságyban, és mutat az ablak felé, hogy "Anya, taktoj".

Eddig is tudtam, hogy fél a kukás autótól, ami persze mindig alvás időben üríti a szemetet, na de este 10 órakor semmi hangos autó nem járkál az utcán.
Bár az utcánkban most körforgalmat építenek, és ott bizony vannak markolók, ami  Reginának traktor, de a séták során egyáltalán nem fél tőlük, sőt nagy érdeklődéssel figyeli, ahogy bontják vagy éppen építik az utat. Ha pedig olyankor megyünk, amikor nem dolgoznak, szomorúan közli, hogy "Taktoj alszik".

Szóval nem igazán értem, hogy miért a traktor lett a mi mummusunk, de remélem hamar túljutunk ezen a korszakon, bár imádom, amikor a pici teste hozzám bújik, és békésen alszik tovább, miután megnyugodott mellettem, és még álmában is fogja a kezem, hogy simizzem a pociját, de azért mindenkinek megvan a saját helye, ahol alszik.

Felkészültünk, de mégsem

Mióta Pici Lányom olyan nagy sírás-rívást rendezett a 15 hós oltás során, mivel a sok nevetgéléssel, beszélgetéssel, dicsérettel kicsit elkábítottuk, így elég váratlanul érte, hogy aztán két helyen is megbökték, ezért úgy gondoltam, jobb felkészíteni arra, mi is vár rá ma.

Már napok óta mondogatom neki, hogy ma megyünk a doktor nénihez, és meg is mutattam neki, hogy hol fogja megszúrni a lábát, és Apának ma reggel már újságolta is, hogy megy a doktor nénihez, és kap szurit, és mutatta a lábát, hogy hova.
Én pedig megnyugodtam, hogy Regina tudja mi fog vele történni, úgyhogy nem fogja váratlanul érni a dolog.
Mikor végre sorra kerültünk, és mondta a doktor néni, hogy akkor most megcsípi, még neki is mondta, hogy oda-oda, és mutatta a pici lábát. Igen ám, csak a doktor néni közölte, hogy ez az oltás bizony nem a combba megy, hanem a vállba.

Hát ennyit a felkészült anyáról....

Mindenesetre a védőnéni ügyes fogásának köszönhetően az oltás egy pillanat alatt a kis vállban találta magát, és Regina is csak az ijedség oroszlán könnyeit hullatta, és már nyúlt is a matricákat rejtő doboz felé, hogy megkapja a jutalmát.

Ilyen szempontból mindig is szar anyának tartottam magam, mert nem tudom, hogy melyik oltást mikor kapta, és hogy az mire is jó (ezért van okos telefonom és Baby Connect programom), de azt hiszem a következő oltást csak 6 éves korában kapja, úgyhogy lesz 4 évem felkészülni és idejében tájékozódni.

20. hónap

Azt hiszem, lassan végleg le kell mondanom a hófordulós bejegyzésekről, mert az eredeti szerkezet szerint már rég képtelenség nyomon követni Regina életét.

Nő, mert mindenki azt mondja, hogy magasabb lett. Én ezt annyira nem veszem észre, mert hosszú nadrágot nem hord a 40 fokba, hogy feltűnjön, hogy az, ami eddig a bokájáig ért, most már csak halásznadrágnak jó. És biztos hízik is, mert rengeteget eszik, és egyre nehezebb cipelni a kis fenekét, amikor megmakacsolja magát, és nem hajlandó szedni a pici lábait.

Történések voltak, hiszen volt nyaralás mindkét nagyszülőnél, volt Balaton, strandolás, minden, ami a nyárhoz kell.

Fejlődés? Hát az van. Persze ez már nem olyan látványos, mint mikor először átfordult, vagy felállt és elindult, de szinte naponta ámulok és bámulok, hogy milyen okos.

A legszembetűnőbb, hogy szinte két hét alatt elkezdett beszélni. Én naivan azt hittem, hogy ugyanúgy, mint a jeleknél, majd írni tudom, hogy mikor mit mondott, de akkor egész nap csak jegyzetelhetnék. Az új szavakat ismétli utánam, a már ismerteket pedig használja. Hol csak magában, hol predikatív szerkezetben. Pl: Ninna alszik, baba eszik, autó elmegy, stb.
(És aki most néz nagyokat, hogy mi is az, annak egy kis magyarázat. Annak idején Zsolnai módszerrel tanultam az általános iskolában, ami akkor egy nagyon új dolog volt. És ott volt a kedvenc kifejezés a predikatív szerkezet, ami lényegében egy alanyból és egy állítmányból álló szerkezetet jelent)
Ami meglepő, hogy visszatért a jelelés. Így azokat a szavakat, amiknek ismeri a jelét, nem csak mondja, de mutatja is.

Hihetetlen logikája van, és nagyon jól átlátja az összefüggéseket.
Ma reggel nem sikerült elég gyorsan bemennem, hogy kivegyem a kis ágyból, bár annyira nem is siettem. Jelét adva, hogy már nagyon ki akar szállni, mindent kidobált, majd mikor végre kiszabadítottam a börtönéből, felvette a cumiját a földről, és ahelyett, hogy szokásos módon a szájába vette volna, vitte a fürdőszobába, hogy mossuk meg.
Pár órával később kipakolta a szekrénye alsó fiókját, ahova mindenféle, még a kórházas és gyermekágyas időszakból visszamaradt dolgokat őrzök, hátha szükség lesz rájuk még valamikor, valamint egy csomó kacatot. A nagy pakolásban talált egy csavart, és mivel hónapokkal ezelőtt a WC kilincséből sorozatban esett ki a csavar, gondolta épp itt az ideje megjavítani, így becsavarta a lyukba.
Szintén ma történt, hogy némi víz folyt ki a fürdőszobába, amit én feltöröltem, és a felmosót kicsavartam a vödörbe. Míg pakoltam, egyszer csak hallom, hogy valami csorog. Megnéztem a hang forrását, és az én Édes Pici Lányom felemelte a WC deszkát, levette róla a WC szűkítőt, és kiöntötte a WC-be a vödör tartalmát, pont ahogy tőlem látta.
És ez csak egy nap történése. Jó lenne mindent megjegyezni és lejegyezni, de akkor megint csak egész nap jegyzetelnék.

Talán minden gyerek átesik rajta, Reginánál most jött ki a kavics-mánia. Akárhányszor sétálni megyünk, mindig kell a földön keresni egyet, amit aztán cipelünk egy darabig, majd eldobjuk, és keresünk egy szebbet.
Legtöbbször ösztönzőleg hat a séták során, hogy eljussunk a célunkig, hogy egy szebb kavicsot keressünk valahol odébb, de néha elveszünk a bőség zavarában, és olyankor nehéz az előrejutás.

Megvan az első mesefigura kedvenc. Egész eddig akármilyen mesefilmet mutattunk Reginának, 10 percnél tovább nem kötötte le. Még mindig nagy kedvenc a Baby Einstein, azt órákig el tudja nézni. Most viszont meg van bolondulva a Gru animációs filmben lévő Minion-okért. Az iPadon már saját maga keresi meg a kis filmeket, és nagyokat nevet a poénokon.

Hihetetlenül ügyesen úszik a víz alatt, és már 3-4 másodpercre lenn tud maradni. Nem jártunk babaúszásra, nem erőltetjük, egyszerűen magától bukik a víz alá, és mikor mi már kapnánk utána, ő vigyorogva jön fel a felszínre.

Lassan belépünk a "rémes kétéves" korszakba, így úgy gondoltam, ideje komolyan venni a fegyelmezést. Nem vagyok híve a mindenért a fenekére csapok, vagy a leordítom a fejét stílusnak, mindig azon az elven voltam, hogy a gyerek sem hülye, csak kicsi. De vannak azok a helyzetek, amikor úgy gondolom, hogy igen is kell egy kis fegyelmezés, és rá kell csapni a kezére, vagy a fenekére. Mivel azonban már elég nagy, újabb eszközzel álltam elő.
Édesanyámnál az uzsonnánál szétdobálta az ételt, amit sosem engedtem meg neki, és azonnal véget is vetek az étkezésnek. Mivel azonban hisztizni kezdett, beállítottuk a sarokba.
Úgy látszik, ez családi hagyomány, mert állítólag én 8 hónapos koromban álltam először a sarokban, ehhez képes én elég sokáig vártam.
Bár természetesen nem maradt 5 másodpercnél a sarokban a falnak fordulva, azért úgy gondolom, átérezte a büntetés súlyát, mi pedig Édesanyámmal próbáltuk visszafogni a nevetésünket, ahogy a komolyan a sarokban álló pimaszul kukucskáló gyereket néztük.

Nem akarok zsenit nevelni a lányomból, és nem feltétlenül cél, hogy úgy menjen óvodába, hogy már tud olvasni, de a játék miatt vettünk neki egy mágneses betűkészletet.
Ahogy hozza oda a betűket, az ember akaratlanul is megmondja neki, milyen betűt tart a kezében.
Így 1-2 nap leforgása alatt megtanulta az A, mint Anya, B, mint Baba, J, mint Jar-Jar, M, mint Mama, P, mint Papa, T, mint Tamás betűket, és akárhányszor hozza és mondja, nem téveszt.

Mono-száj 3. rész

Édesanyám a következő párbeszédet mesélte nekem, aminek Regina is a fültanúja volt:

"Gergő: Hebike sír.
Mama: Zsebi nem sír, Zsebi hisztizik. Mit csinál Zsebi?
Gergő: Hebike hittizik"

Következő alkalommal, mikor úgy gondoltuk, Regina nem teljesen jogosan kezd el nyünnyögni, mondtuk neki, hogy Regina hisztizik.
Erre az én Édes Pici Lányom közölte:

"- Ninna nem. Gejgő."

Azt hiszem, eljött az az időszak, amikor nagyon kell vigyázni, mit is mondunk a gyerek előtt, mert agya, mint a szivacs.

A szkeptikusoknak

Sokan mondják, hogy a baba jelbeszéd miatt a gyerek később fog beszélni, mivel a jeleléssel tökéletesen megérteti magát, így lusta lesz megszólalni.
Persze akik ezt mondják, nem vették a fáradságot, hogy utána olvassanak, kipróbálják, és megtapasztalják a hatásait.

Hát íme nekik egy videó, ahol Regina beszél és mutogat egyszerre, és hasonlóan tesz minden szóval, aminek ismeri a jelét is.

Mono-száj 2. rész

Regina hamar rájött, hogy ki játssza a családban a rossz zsaru, és ki a jó zsaru szerepét, legalábbis az ő elképzelései szerint.
Bár szerintem Apával mind a ketten egyformán szigorúak vagyunk, vannak dolgok, amit mégsem értékelünk egyformán csínytevésnek, és nem szólunk rá a Törpére.
Úgy gondolom, hogy mivel Regina nálam már tudja a határokat, kevesebbet is próbálkozik, viszont Apánál addig feszíti a húrt, amíg csak lehet. És mikor az a bizonyos húr elpattan, és Apa rászól, akkor azonnal fut hozzám, mutatja és mondja, hogy "Apa-apa".
Így Apa hamar be van árulva, hogy bizony olyat csinált, amit Regina szerint nem kellett volna.

Ez eddig nem is lenne annyira vicces, de a múlt héten, mikor Édesanyámhoz menekültünk a nagy meleg miatt, és Apa már nem is volt itthon, Regina egyszer csak szaladt hozzám, és szintén mutatta és mondta, hogy "Apa-apa". Aztán egyszer csak megmerevedett, elgondolkodott, majd mutatta és mondta, hogy "Mama-mama".
Így tehát egy pillanatig Apa akkor is rossz volt, mikor nem is volt ott, de aztán némi helyesbítés után a Mama is be lett árulva nálam, hogy rá mert szólni az unokájára.

Ami még mókás, hogy ha rossz fát tesz a tűzre, és mondom neki, hogy  "Mama/Anya/Bácsi/Néni/Akárki mérges lesz", ő rögtön rávágja, hogy "Apa". Én pedig megerősítem, hogy természetesen Apa is mérges lesz.
Mi több, ma továbbfejlesztette, és egy az egyben kijelentette, hogy "Apa méjgesz".

Nyaralás a Mamánál, avagy menekülés a kánikula elől

A lakásban már a tartósan 32-33 fokokat is nehéz elviselni, és nem is a nappalokkal van a baj, inkább az éjszakákkal, hiszen a lakást lehűteni, mikor a kinti hőmérséklet sem megy 20 fok alá éjszaka, szinte képtelenség. És ha az ember nem alussza ki magát, akkor bizony elég nyűgös, és ez egy gyerekre is igaz. Bár Regina hősiesen tűrte a hőséget, hiszen úgy oldottuk meg a dolgot, hogy Apa átköltözött a nappaliba, én pedig a Pici Lányommal aludtam a hálószobában, mert ez a két helyiség, ahol még elviselhető volt az időjárás.

Mikor azonban beharangozták a 40 fokot, felvettük a nyúlcipőt (mivel Apa úgysem volt itthon, könnyen tettük), és kiköltöztünk Édesanyámhoz Győrzámolyra, ahol a régi ház 50 cm-es falait élvezve kellemesen teltek a napok és főleg az éjszakák.

És hogy hogy telt a hét?
Délelőttönként bejöttünk a városba, ügyet intézni, bevásárolni, vagy épp csak egyet sétálni, aztán mikor már elviselhetetlen lett a hőség,  akkor siettünk haza, és egy gyors ebéd után mindenki sziesztázott egyet.
Délutánonként aztán jöhetett a fürdés, a játék az udvaron, kötelező program volt a bárányok és a pipik etetése a szomszédban, majd este a kert öntözése a Mamával.

Ahhoz képest, hogy nyár elején Regina még hallani sem akart a fűben mezítláb mászkálásról, a homokról, vagy hogy megfogja a füvet, az egy hét alatt igazi kis paraszt gyerek vált belőle, és a hatalmas gazban is követte a Mamát a kertben, húzta-vonta az öntöző csövet, krumplit szedett, kapált, és fel sem tűnt neki, ha éppen mezítláb futott a kutya után a fűben.
Természetesen a kis esze is fejlődött, hiszen olyan fontos dolgokat tanult meg felismerni, és kimondani, mint a paprika, paradicsom, cukkini, uborka, krumpli, szőlő, stb.

Az egy hét után kész szenvedés volt visszajönni a panel lakásba, ahol az egy hét után 36 fok volt a szobákban, és persze Reginának is nagyon hiányzott a tér, a természet, és hogy egész nap tehet-vehet, hiszen egy családi háznál sokkal több a lehetőség.
Biztos vagyok benne, hogy a jövőben, ha ismét vendégeskedünk, vagy vendégeskedik a Mamánál, nagyon jól fogja érezni magát, hiszen a Mama mindig kitalál valamit, ami nagyon érdekes, és természetesen sokkal több mindent megenged, mint amit én megengednék.