Tesó - projekt, a célegyenesben

Lassan-lassan a tesó kérdés belopja magát a mindennapjainkban, hiszen mindig történik valami, amit a tesónak csinálunk.
Az elmúlt hetekben Regina segített kimosni a pelenkákat, a kisruhákat, milliószor átrendeztük a ruhásszekrényt.
Apával összerakták a kiságyat, velem pedig "felöltöztettük" az ágyneművel.

Mindenhol elújságolja, hogy hamarosan kibújik a kistesó Anya pocijából, és a tesó kisfiú lesz.
Már tudja, hol fog megszületni a kistesó, és azt is, hogy a doktorbácsi, akihez ő is szorgosan jár velem minden hónapban, ő fog neki segíteni megszületni.
Gyakoroljuk, hogy a tesó este korábban fog aludni, mert ő még pici, és ilyenkor Reginának már csöndesebbnek kell lennie, mert ő még tovább fennmaradhat, mert már nagy.

Tehát Regina még mindig nagyon pozitívan áll a dolgokhoz, és még mindig nagyon várja a tesót, hogy ő lehessen a nagy testvér, és már most sorolja, hogy miben fog nekem segíteni.
Persze nem élem bele magam, hogy az egész ilyen idilli lesz, de reménykedek.

És hogy Anya hogy van?

Teljesen változó. Az egész terhességet nehezebben viseltem, sok nekem ez a 9 hónap várakozás, hogy végre babázhassak, és egy kis energiabomba mellett egyébként sem egyszerű. Talán azért, mert már van egy gyerekem, és sokmindent jobban át tudok érezni, de a hormonok is sokkal jobban dolgoznak bennem, így egy egyszerű TV-reklámon el tudom magam bőgni, vagy csak attól, hogy Regina egyszerűen egy tündér (néha), és mivel alapból nem vagyok egy érzékeny típus, vagy legalábbis nem szoktam kimutatni, még ezt is rosszul viselem.

Vannak napok, amikor még most sem veszem észre, hogy a versenysúlyom 125%-nál járok, és hogy egy hatalmas pocak húz előre, néha pedig olyan vagyok, mint egy rokkantnyugdíjas.

Mivel nem tervezek több terhességet, azért próbálom kiélvezni és megörökíteni minden percét, mindemellett ott van bennem a félsz, mivel lassan bekövetkezik az időzített bomba állapot.

34. hét

35. hét

Nagyon úgy néz ki, hogy Reginával ellentétben, most nem kerül sor a kényszerű kilakoltatásra, tehát megtudom, milyen is az, amikor természetesen mennek a dolgok.
Bár elméletben azért tudom, hogy minek hogyan kellene történnie, azért mégis csak más lesz, mint mikor Reginával csak úgy bementünk a kórházba, aztán 5 és fél óra múlva már a kezemben tarthattam.
Mondják, hogy az ember elfelejti a fájdalmat, de azt hiszem, nálam erre a 2,5 év nem volt teljesen elég. Mert hát hiába, túl lehetett élni, és mondhatom, hogy elsőre könnyű szülésem volt,  Reginánál még csak annyit tudtam, hogy fájni fog. Most már azzal is tisztában vagyok, hogy pontosan mi, hol és mennyire.

Már most rosszul vagyok a gondolattól, hogy minimum 3 napot a kórházban kell töltenem. Egyszerűen utálom a kiszolgáltatottságot, mikor másokra vagyok utalva.

És nem utolsó sorban ott van a kérdés, hogy mi lesz addig Reginával. Vajon hogy fogja fogadni, hogy Anya nem lehet vele? Hogy Anya az elkövetkezendő pár hónapban nem lesz éppen a toppon és nem tud vele annyit foglalkozni, mint szeretne. És persze, hogy az eddigi sok szabály mellé most a kistesó érdekében még egy sor szabály fog társulni, amit be kell tartania, hogy hatékonyan tudjunk működni.

Tehát próbálok úrrá lenni a félelmeken, az idegeskedésen, hogy minden időben a helyére kerüljön a gyerekszobában, és hogy minden rendben legyen a szülőszobán is, meg Reginával is, és már alig várom, hogy túl legyek az egészen, és hulla fáradtan, zombi-állapotban számoljam a perceket szoptatástól szoptatásig. Persze ez valahol nonszensz, de akkor is ez van, biztos a hormonok hozzák ki belőlem.

Szobatisztaság, avagy még egy mérföldkő, amit sikeresen teljesítettünk

Már korábban írtam róla, hogy hogyan is állunk a szobatisztasággal, és azóta eltelt néhány hónap, így éppen itt az ideje újra szóba hozni.
Május óta sokáig nem történt változás, aztán június 30-án épp a védőnőnél volt jelenésem, ahol előkerült a téma, és akkor mondtam neki, hogy mióta legutóbb beszéltünk róla, nem jutottunk előre, és még mindig ugyanazzal a problémával küzdünk, hogy a kakilás még mindig csak pelusba működik.
És mintha Regina megértette volna, attól a naptól kezdve úgy döntött, hogy nem szolgáltat több alapot a témával kapcsolatban, és egycsapásra bilibe kezdett kakilni.
Persze először nagy öröm ujjongás, a beígért kinder tojás, aztán napról-napra Reginának is kezdett egyre természetesebb lenni, hogy ez a dolgok rendje.

Szép lassan a bilit is elfelejtettük, és átszokott a WC-re, hogy szűkítővel, hol anélkül, én pedig nagyon örültem, hogy még egy gonddal kevesebb, a bilimosást is kitörölhetjük a napi rutinból.

Június 30-a óta jelenthetem, hogy egyetlen baleset történt, amikor bepisilt a játszóházban, mert a nagy izgalomban elfeledkezett róla. Ezt leszámítva se kaki, se pisi, se éjjel, se nappal nem került oda, ahova nem kellett volna.
És amire nagyon büszke vagyok Pici Lányomra, hogy most már szó nélkül megy WC-re elvégzi a dolgát, és csak akkor szól, mikor meg kell törölni a kis fenekét, még az sem zavarja, hogy a nagy WC-re fel kell mászni, és kapaszkodnia kell, hogy bele ne essen.

Amikor szól, akkor természetesen kényelmesebbé teszem neki a helyzetet, kap egy könyvet, amiből nagyon édesen mesél magának, majd kiabál, hogy végzett. És arra is rájött, hogy ez a tevékenység nem egy olyan dolog, amivel órákat kell tölteni, így még a bilin, iPaddal a kezében addig ücsörgött, amíg aztán el nem zsibbadt a lába, a WC-n tényleg csak annyi időt tölt, amennyit nagyon muszáj.

Mert logikából nincs hiány....

Regina még a 2. születésnapjára kapott egy játékot, ami igazából 3-6 éveseknek való, de mivel annak idején a babajátékokhoz már túl fejlettnek találtam, és a korának megfelelő fejlesztő játékok nem tetszettek, így úgy gondoltam, inkább olyat kapjon, amihez még pici, de majd belenő, mint olyat, amit már akkor csukott szemmel meg tud csinálni.
Így esett a választás a Day andNight logikai játékra.
Eddig is szépen eljátszott vele, hiszen a színek és a formák nagyon érdekesek voltak számára, de a játék valódi lényegét csak velem együtt volt hajlandó játszani, és akkor is hamar másra terelődött a figyelme.

Ma viszont, míg én az ebédet készítettem, néha-néha belestem a szobájába, és láttam, hogy magától elővette a játékot, majd egy kicsit a szokásos módon rakosgatta az alakzatokat.
Egyszer csak ennyit hallok:
- "Ez a feladat." - bekukkantok, és látom, hogy a feladatokat tartalmazó kis könyvecskét tanulmányozza.
Majd sokáig néma csend.

Mikor bementem a szobájába, a következő kép fogadott:

Teljesen egyedül, önállóan kirakta a feladatot, ami a 3. a könyvecskében, tehát nem is a legkönnyebb, és csak 1 nagyobb, és 2 kisebb hiba van benne.
Azt hiszem, büszke lehetek rá, hogy segítség nélkül így megoldotta a feladatot.

Pár szó a Pocaklakóról

Kicsit lelkiismeret furdalásom van, amiért Reginánál a terhességem minden percét megörökítettem, most viszont szinte nem is írok róla semmit.
Persze valahol természetes, hiszen már az események nagy része nem újdonság, de attól függetlenül ugyanúgy átélem őket.
Azért néhány fordulópontról így is jó megemlékezni.
A 18. hetes ultrahang után volt néhány álmatlan éjszakám, mert a babánál agykamra tágulatot találtak. Persze a dokim egyből mondta, hogy ne izguljak, a következő vizsgálatkor már nem lesz ott, és azt én is sejtettem, hogy túl nagy gond nem lehet, hiszen nem hívtak vissza kontrollra, azért az embernek sokminden megfordul a fejében.

18. hét

Annak idején, Reginánál vesemedence tágulatot találtak, és 3 napig sírtam miatta, aztán természetesen mire megszületett, már nyoma sem volt. Visszanézve Regina ultrahang felvételeit, a 18 hetes ultrahangon csak annyit nézte, hogy a koponyája ép, most viszont millió adat és szám szerepelt a papíron. Hát ennyit fejlődött az orvostudomány 2,5 év alatt.
Viszont veséje mégis csak kettő van az embernek, az agyból meg nem hogy csak egyet osztanak fejenként, de mégis csak az egyik legfontosabb szervünk, tehát nem mondhatnám, hogy ez volt a babavárás legjobb korszaka.
Éppen ezért nem is nagyon akartam foglalkozni a babakelengye gyűjtögetésével, és míg Reginánál már a 20. héten pánikban voltam, hogy nincs kész a gyerekszoba, nincs babakocsi, és úgy egyáltalán nincs semmi, addig most egyáltalán nem izgattam magam.

25. hét

Ehelyett próbáltunk minél több programot csinálni hármasban, és kihasználni és emlékezetessé tenni Reginának az utolsó egykeként töltött nyarát. Egyébként sem vagyunk egy otthonülő család, de most szinte minden hétvégére jutott valami kirándulás, így mikor a dokimnak a 28 hetes vizsgálatnál említettem, mennyi helyen jártunk, akkor azért közölte, hogy ha lehetne, most már több hegyet ne másszak meg szülésig.

Nagyon hosszúnak tűnt az a 10 hét, amíg eljött a 4D-s ultrahang ideje, és újra láthattam, és megvizsgálták a babát.
Valahogy előre sejtettem, hogy a kislegény, aki időközben a Junior becenevet kapta, nem igazán lesz együttműködő, hiába ettem előtte édességet, ittam kólát, mikor a vizsgálatra került sor, ő úgy döntött, hogy épp hason van kedve feküdni, arcát teljesen eltakarva, és biztos ami biztos, kezét-lábát maga elé tartva.
Bár 2 órán keresztül küzdöttünk, hogy hátha valahogy megfelelő pozícióba tudjuk csalogatni, hogy a kis arcából is lássunk valamit, nem igazán tetszett neki az ötlet. Mindenesetre a szükséges méréseket meg tudták csinálni, és ahogy azt a dokim előre megjósolta, tényleg nyoma sem volt semmilyen tágulatnak az agyban.

A bizonyíték, hogy fiú :)

Amennyit a pici arcából látni engedett

Innentől kezdve aztán beindult a babakelengye vásárlás, és szép lassan a gyerekszoba is kezd átalakulni, hogy a két kis lakónak is ideális legyen. Persze a legnagyobb problémát számomra a kisruhák optimális elhelyezése jelenti, és főleg, hogy Regina rengeteg ruhája mellett a Juniornak is találjak némi helyet a szekrényben.

A babavárásnak persze vannak kellemes és kevésbé kellemes napjai is, mivel a pocakom jóval nagyobb, mint Reginánál volt, az időjárás nem éppen kismama barát, és mégis csak van egy 2,5 éves örökmozgó gyerek mellettem a nap 24 órájában, akinek le kell vezetni a felesleges energiáit, és közben fel kell készítenem rá, hogy ha meglesz a tesó, akkor bizony ő lesz a nagy, és nem fog rá annyi idő jutni, mint régen, és megbeszéljük, hogy majd miben fog segíteni.

A 32. heti ultrahangnál Juniort már 2300 g-nak mérték, ami első hallásra kicsit ijesztő méret volt ahhoz képest, hogy Reginát a 30. héten 1800 g-nak mérték, de hogy mikor és mekkora súllyal fog megszületni, az úgysem rajtam múlik. Mindenesetre az megnyugtató volt, hogy itt is mindent rendben találtak.

32. hét

Időközben megérkezett a babakocsi, beszereztünk néhány apróságot, ami Reginánál elhasználódott, vagy most rózsaszínről fiús színűre változott, lassan a fiókok is megtelnek kisruhákkal, és kezdem átlátni a káoszt a gyerekszobában.