A harmadik ultrahang

A bejegyzés valódi dátuma: 2011. szeptember 23.
A terhesség eddigi ideje: 30 hét 2 nap
Kilók száma: 52,5 kg.

Ismét igénybe vehettük az állami ellátás kínálta csodálatos lehetőségeket. Szerencsére Mini ismét itthon volt, így együtt nézhettünk szembe a kihívásoknak, mindenre felkészülve.
Mikor fél 11 körül mentünk a kórházba, szerencsére kevesen várakoztak, és szinte hihetetlen, de a sorszám-adó automata is működött, így aztán viszonylag gyorsan, kb. fél óra alatt sorra kerültünk.

Mint ahogy a nőgyógyászom mondta, ennek a vizsgálatnak túl sok jelentősége nincs, de a kismamák szeretik látni a babájukat.
És tulajdonképpen igaza volt.
Bár a múltkori nagyon negatív tapasztalatok után most kellemesen csalódtunk. A hölgy, aki a vizsgálatot végezte, részletesen elmagyarázta, hogy mikor mit látunk a monitoron, és még azt is megkérdezte, hogy már tudjuk-e, hogy fiú vagy lány lesz-e a babánk. Majd mikor egyszerre vágtuk rá Minivel, hogy kislány, akkor ő is megerősített bennünket ebben a hitünkben. (Azt hiszem rendesen megdöbbentünk volna, ha ő mást mond.)
És bár ez a fekete-fehér ultrahang kép össze sem hasonlítható a 4D-s ultrahanggal, ez a hölgy is megjegyezte, hogy milyen szép arcocskája van a babánknak. (Lehet, hogy akkor tényleg van benne valami?)

Arra a kérésemben is készségesen segített, hogy a Mononk veséjét jobban nézze meg, merthogy az előző vizsgálatok során minimális tágulatot láttak rajta. Még egy arra járó orvos is ránézett az ultrahang képére, majd kedvesen megnyugtattak, hogy a bal vesében nem látnak semmit, a jobb vesében van 1-2 mm-es tágulat, de ezzel tényleg nem kell foglalkozni, mert lehet, hogy mire megszületik már ki is növi.

Végül még két képet is kaptunk a Mononkról a leletek mellé, amin kiderült, hogy a csöppség a pocakomban már 1523 gramm, így ismételten megnyugodtam, hogy bár rajtam nem nagyon látszik, és a súlyomon sem, azért a babánk odabenn remekül érzi magát, és a nagy könyvnek megfelelően fejlődik.

A Mononkról kapott képet pedig büszkén nézegettük kifele sétálva a kórházból, bár bevallom őszintén, még mindig nem nagyon tudom eldönteni, hogy az első kép mit is akar ábrázolni, mert mint az egyik kollégám szokta mondani, ezek a képek olyanok, mint egy tál krumplipüré. Azt hiszem erre a képre tökéletes ez a hasonlat.

Készül a Mono-szoba

Ahogy közeledik az idő, természetesen egyre több minden kerül beszerzésre. Így az eddig szinte üres gyerekszoba (ami eddig raktárként üzemelt, hiszen remekül lehetett benne elrejteni dolgokat, teregetni, vasalni, ha pedig jött valaki, egyszerűen becsukni az ajtót) lassan megtelik dobozokkal, és játékokkal.
A helyzet kezd egy költözéshez hasonlítani, amikor az ember mást sem lát, mint dobozt, doboz hátán, és szinte elkeseredetten küzd, hogy némi rendfélét hozzon létre.
Viszont hiába szerettem volna, amíg a gyerekbútor nem volt összerakva, csak az egyik sarokból a másikba tudtam volna pakolni.
A múlt héten aztán egy ismerősünk két délután összeszerelte a bútort, és némileg már látszott a fény az alagút végén. Ehhez persze az is hozzátartozott, hogy az eddig a gyerekszobában rejtve maradt dobozokat kénytelen voltam áttelepíteni a nappaliba, hogy legyen hely dolgozni és szerelni. Így már nem csak a gyerekszoba, hanem az egész lakás kezdett katasztrófa sújtotta területre hasonlítani.

A gyerekszobában a kész bútor, a folyosón az üres karton dobozok, a nappaliban pedig a többi apróság, amik arra vártak, hogy megtaláljuk a megfelelő helyüket.

Aztán a hétvégén hazajött Mini, és felébredt benne a kispapa-ösztön. A gyerekszoba bútorait alaposan szemügyre véve gyorsan megállapította, hogy ez így nem lesz jó.

Bevallom őszintén, nem gondoltam volna, hogy a 12 nm-es szobában azt a pár szem bútort ennyiféleképpen lehet elrendezni, dehát azt hiszem Miniből kikelt a mérnök énje, mert a végén már mérőszalaggal, tudományosan megmagyarázva, hogy minek miért lesz ott, ahol van tökéletes helye, rendezgette a bútorokat. Végül egy fél napos rendezgetés után úgy tűnik, hogy minden a helyére került, úgy, hogy az mindenkinek tetszik, remélhetőleg a Mononak is. (így utólag sajnálom, hogy nem álltam fényképezőgéppel az ajtóban, és örökítettem meg az összes variációt)

Persze a szobában ülve, miközben csodáltuk a kész művet, még megállapítottuk, és újabb listát írtunk, hogy még mire és hova lesz szükségünk.

A bútor után jött a babakocsi, aminek természetesen minden funkcióját, állását, és tartozékát ki kellett próbálni, majd elégedetten megállapítottuk, hogy azt hisszük, jól választottunk. De ezt úgyis majd az idő, és a gyakorlat dönti el.

A kiságyra Mini felszerelte a zenélő forgót, és mint két gyerek álltunk a kiságy mellett, és hallgattuk, a zenét, miközben az aranyos figurák körbe-körbe forognak. Mondtam is Mininek, hogy mire a Mono megszületik, elemet kell benne cserélni, ha így folytatjuk.

Végül a helyére került a kiskád is, így már csak pár doboz maradt, aminek meg kell találni a végleges helyét, és természetesen a dekorációt kell tökéletesíteni, ami majd az én feladatom lesz, de szép lassan minden készen áll, hogy a Mononk birtokba vegye új lakhelyét.

Világjáró lesz a Mononk?

Bár még meg sem született, már most több helyen jártunk vele, mint amennyi helyre egy átlagos ember eljutna élete során.
De azt kell mondanom, hogy ezt volt kitől örökölnie.
Mini Romániától kezdve megjárt Kanadát, Angliát, Németországot és még Líbiát is, és még jópár helyen volt nyaralni Görögországtól kezdve Törökországig mindenfele, én még 9 éves sem voltam, mikor Örményországban és Oroszországban jártam, a néptánccal jártam be szinte egész Európát (Szardínia, Románia, Lengyelország, Spanyolország, Monaco, Szicília). Így nem is csoda, hogy mióta bővülőben van a család, azóta is több helyen megfordultunk, és bár Mono még nem sokat érzékel a dologból, azt hiszem élményből születése után sem lesz hiány.

Nem sokkal az után, hogy megtudtuk, már hárman vagyunk:

2011.április 18. Nürnberg

És ha már arra jártunk, akkor megnéztük Münchent, Karlsruhe-t és Salzburgot is.

Mivel Mini Frankfurtban dolgozik, és lehetőség volt rá, így egyértelmű volt, hogy míg lehet, addig meglátogatom. Így 22 hetes terhesen repülőre ültem, és egy hétvégét együtt töltöttünk.

2011. augusztus 6. Frankfurt "MyZiel"

2011. augusztus 7. Frankfurt "Olasz Fesztivál"

Most pedig úgy gondoltuk, hogy ha már ilyen szép idő van, akkor teszünk egy spontán kirándulást az osztrák fővárosban:

2011. szeptember 24. Bécs

És bár az elkövetkezendő hónapokban nem hiszem, hogy folytatnának a sort, biztos vagyok benne, hogy az utazások ezzel nem fejeződnek be, és még nagyon sok szép helyen fogunk hármasban járni.

Nevezzük nevén a gyermeket

Már írtam egy bejegyzést a nevekkel kapcsolatosan, de akkor most jöjjenek a konkrétumok.

Nálunk ez már szinte a megismerkedésünktől fogva téma, bár akkor még egyikünk sem vette komolyan a dolgot.
Egyik este elkezdtünk beszélgetni Minivel a szóba jöhető nevekről. Én nagyon szerettem volna, ha két keresztneve lesz a gyermekünknek és legalább az egyik magyar eredetű. Így jött nálam számításba a Csenge, Kincső és a Réka. Természetesen ezekről Mini hallani sem akart.
Ő a Flóra és a Milla nevekkel állt elő, így aztán mondván, hogy egyenlőre úgyis teljesen mindegy, okos nőként ráhagytam a dolgot. Aztán idővel a Millából Lilla lett, dehát ilyen apróságokon nem akadok fenn, végülis a lényegen nem változtatott.
Érdekes módon fiú névben sosem gondolkodtunk, és máig nagy bajban lennénk, ha nekünk tetszőt kellene mondani.

Aztán évekig szunnyadt a téma, hiszen nem volt jelentősége. Először tavaly került ismét szóba, mikor az esküvő előtt nyilatkozni kellett az anyakönyv vezetőnél, hogy mi lesz leendő gyermekünk vezetékneve.
A mai törvények már számtalan lehetőséget kínálnak. (apja neve, anyja neve, és ezek varriációi kötőjeles formában)
Azt hiszem ez egyikünknél sem merül fel kérdésként, hogy a gyerek a hagyományos módon Mini vezetéknevét fogja viselni, tehát Bartha lesz.

Aztán eljött az idő, amikor tényleg komolyan újra kellett tárgyalnunk a névkérdés témát, mert előbb-utóbb nevet kell adni a Mononak, amit egy életen át viselnie kell.
Persze Mini továbbra is kitartott a Bartha Flóra Lilla névnél, és ez volt az a pillanat, amikor a sarkamra kellett állnom, és tudományos tényekkel alátámasztani, hogy miért is nem jó ez a név.

Fő indokom az volt, hogy mivel a vezetéknév amúgy is mély hangrendű, ezért nem rakhatunk mellé egy mély hangrendű keresztnevet is, mert akkor olyan depis lesz az egész. Meg amúgy is a növényvilág nevét akarjuk adni a gyereknek, amit még becézni sem lehet?
Azt hiszem meggyőző voltam, mert utána avval teltek az estéink, hogy nézegettük a neveket, majd egyszer-egyszer bemondtunk egyet a levegőbe, amit természetesen a másik egy határozott és azonnali Nem-mel el is vetett.

Nálam szóba sem jöhettek a magánhangzóval kezdődő nevek, hiába volt jópár, ami tetszett volna, valahogy a szintén magánhangzóra végződő vezetéknév mellett nem tudtam volna elképzelni. És nem akartam olyan nevet, amik most divatosak, hogy ha a Mono közösségbe kerül, akkor rajta kívül még 3-4 kislányt hívjanak ugyanezen a néven.
Azt hiszem ez onnan is jött, hogy az én nevem sem éppen hétköznapi, hiszen akármilyen társaságban megfordulok, mindenki azt mondja, hogy még nem is hallotta a Gyöngyvér nevet. Én pedig büszkén viselem, hogy ennyire egyedi.

És akkor egyszer csak felvetettem a Regina nevet, és meglepetésemre nem jött a hirtelen ellenkezés. Így aztán megegyeztünk, hogy leendő gyermekünket Bartha Regina Lillának fogják hívni.

Hónapok teltek el így, a pocakom növekedett, és én már a nevén szólongattam a lányunkat.

És akkor jött a sokk.
Egyik este Mini felvetette, hogy neki nem tetszik a Lilla név. Nem is értettem igazán, hiszen ehhez ő ragaszkodott az elmúlt 5 évben, de gondoltam magamban, ha neki nem tetszik, majd találunk másikat, ami talán nekem is jobban tetszik.
De rá egy hétre ismét előjött a téma, hogy már a Regina sem tetszik neki. Na ennél a pontnál elkeseredtem. Én már hónapok óta növesztgetem a pocakomban Regina nevű lányunkat, és akkor most magyarázzam meg neki, hogy mégsem úgy fogják hívni, mert az apja meggondolta magát?

Mondanom sem kell, hogy szó szerint belebetegedtem a dologba, és napokig nem aludtam.
Azt hiszem ezt az érzést egy férfi fel sem tudja igazán fogni.

Még szerencse, hogy a vezeték néven nem olyan egyszerű változtatni, mert akkor a Bartha sem tetszene a Drága Férjemnek.
És természetesen Mini olyan nevekkel jött elő, hogy nem is értem, honnan szedte őket. Hogy lehetne a lányunk Emese vagy Ágnes?

Aztán egyik este felvetette a Nórát. Amivel azon kívül, hogy nem sokban különbözik a Flórától, és hogy van egy Bartha Nóra nevű ismerősöm, más baj nem volt. Én viszont a Reginából nem engedtem. Így aztán jött a nagy dilemma, hogy Bartha Regina Nóra, vagy Bartha Nóra Regina.
Azt hiszem ismét jól döntöttem, mikor hagytam ülepedni a témát, és hetekig nem is beszéltünk róla.

Aztán a nagy bevásárló körútunk alkalmával szembe kerültünk azokkal a bizonyos aranyos betűkkel, amikből ki lehet rakni leendő gyermekünk nevét, és a szobája ajtójára lehet ragasztani. És ekkor Mini a REGINA név betűit szedte össze a  polcról. 
Be kell valljam, hatalmas kő esett le a szívemről, hogy a Mononk mégis az eredeti nevét fogja kapni, és innentől nem is nagyon érdekelt, hogy mi lesz a második neve, a döntést ráhagyom Minire.
Bár nem is mi lennénk, ha még nem lennénk bizonytalanok a témában, hiszen a múltkor Mini feltette a kérdést, hogy kell-e nekünk két keresztnév.

Így aztán Mononk végleges neve még mindig kérdéses, a Bartha Regina már biztos.

Első házassági évfordulónkra...

“Egy társ kell, egy barát, ki megvéd, ki átölel,
ki megért, és segít, ha vigasz vagy tréfa kell,
de hagyja, hogy éljek,
szabadon, mint a lélek,
mert így vagyok csak én.”

Zenélő forgóka

A mai nap nagy beszerzése a zenélő forgóka volt.
Régóta nézegettük őket, és természetesen itt is határozott elképzeléseink voltak  a kütyüvel kapcsolatban:
- egyszerre több funkciója is legyen: többféle zene, aranyos figurák, és éjszakai fény
- ne felhúzható legyen, hanem minél tovább énekeljen
- a figuráknak a baba ne csak a lábát lássa, hanem az arcát is

Nagyon sokféle forgóka létezik, árban határ a csillagos ég, de a megfelelőre eddig nem sikerült ráakadnunk.
Aztán ma teljesen véletlenül betértünk a Müllerbe, és ha már ott voltunk, körülnéztünk, mit is lehet ott kapni.
És megláttuk a számunkra megfelelő, tökéletes kütyüt. Mindent tudott, minden követelményünknek megfelelt. Egyedül az árát sokalltam egy kicsit, mert 15 ezer Ft volt. Bár ha hozzáveszem, hogy a jóval egyszerűbbeket is 5-8 ezer Ft-ért adják, akkor már nem is olyan vészes az ára.
Azért gondolkodóba estünk, hogy ha már egyszer megtaláltuk az igazit, és ez szerelem volt első látásra, akkor érdemes-e tovább keresgélnünk, hátha máshol olcsóbban megkapjuk, vagy vegyük meg most, hátha aztán már nem lesz, és akkor bánni fogjuk.

A dilemmánkat egy arra járó anyuka oldotta meg, aki amellett, hogy megerősített abban, hogy jól választottunk, felvilágosított, hogy az aktuális Nők lapja magazinban találunk egy 20%-os kedvezménnyel járó kupont. Így aztán gyors fejszámolás után meg is állapítottuk, hogy a 15 ezer Ft is már csak  12 ezer Ft lenne, és az egyből barátságosabb ár.
Fel is kerekedtünk beszerezni az újságot, ami kiderült, hogy nem is olyan könnyű, hiszen a 6-dik újságárusnál találtunk, mert a többinél már elfogyott. Úgy látszik másnak is tetszettek a kedvezmények. (bár végignézve az akciókat, azt hiszem a többi kupon nálunk az újságban marad, de ez a Mülleres most nagyon jól jött)

Így aztán boldog újságtulajdonosként, kuponnal a kezünkben visszatértünk az üzletbe, és már pakoltuk is be legújabb szerelmünket a kosárba.

És akkor jöjjenek a konkrétumok a zenélő forgókáról. A Nagy Ő a CHICCO Colours világító-zenélő forgóka:

Leírás a doboz hátuljáról:

"A színes zenélő forgó egy elektronikus játék, amely olyan színösszeállítással lett tervezve, hogy segítse a baba vizuális, progresszív fejlődését a növekedés különböző szakaszaiban. A két játszómód kielégíti mind az anya, mind a baba igényeit, bármelyik napszakban: A Play mód bekapcsolásával a mágikus elves tánc klasszikus zene kíséretében, melyet kizárólag a baba kiságyban lévő szórakoztatására szolgál. Amikor eljön az alvás ideje, a Relax mód elkíséri a babát az álmok világába, egy mágikus dallamokkal, fényekkel és színekkel tarkított mágikus légkörrel körbevéve. Az éjszakai fény megnyugvást és biztonságot teremt a baba számára, miközben alszik. A elkülöníthető zenedoboz azt jelenti, hogy 6 hónapos kor felett használható. A forgóka 2 db C Alcali elemmel működik, melyet a csomagolás nem tartalmaz."

 

Remélhetőleg a kütyü nem csak a mi, de a Mononk tetszését is elnyeri, és beváltja a hozzá fűzött reményeket.

Babakocsi vásárlás, avagy egy görög tragédia több felvonásban

Úgy gondolom, hogy a babavárás egyik sarkalatos kérdése a babakocsi. Milyen szállító eszközt is vegyünk gyermekünknek, ami mind az ő, mind a saját igényeinket tökéletesen kielégítik?

Ebben a kérdésben megpróbáltunk körültekintően eljárni. Interneten utána jártunk a különböző lehetőségeknek, a lehető legkisebbre szűkíteni a kört.
Alapverő elvárásaink között voltak:
- 4 kerék, mert a 3 egész egyszerűen nem tetszik
- multifunkciós legyen, tehát a mózeskosarat, a sportrészt és a bébihordót egyben tartalmazza
- biztonságos legyen, és a bébihordó autósülésként is funkcionáljon
- ne esernyőre csukható legyen, mert nem tartom praktikusnak a két fogantyúval tolni a babakocsit, elvégre mindenképpen két kéz kell hozzá, hogy egyenesben maradjon
- könnyű legyen, hiszen az esetek nagy többségében nekem kell majd cipelni
- kicsire össze lehessen csukni
- és természetesen nem utolsó sorban jó színe legyen.

A fentieket figyelembe véve és a hozzáértő eladók tanácsait meghallgatva végül az Espiro Vector Pro 3:1 multifunkciós babakocsi mellett döntöttünk szép zöld színben.

Ezek után már csak a megfelelő üzletet kellett megtalálnunk, ahol beszerezhettük álmaink babakocsiát.
Nos, minden igyekezetünk ellenére ez nem sikerült.
Úgy gondoltuk, hogy ebben a témában nem mehetünk jobb helyre, mint az Espiro magyarországi nagykereskedéséhez a Babaszafari-hoz.
Ha valakinek megfordult a fejében, hogy innen szerezze be gyermekének felneveléséhez szükséges dolgokat, akkor jó tanácsként mondom, hogy NE TEGYE!!!!

De nézzük az tragédia első felvonását.
Terhességem 20. hetében Öcsémmel és Sógornőmmel mentünk bevásárló körútra, mivel ők már rutinosak voltak a témában. A bababútort ők is innen szerezték be, így egy kisebb vagyont már otthagytak a boltban.
Mikor bementünk körülnézni, és érdeklődni, nagyon kedvesen fogadták őket, és természetesen minket is, bár mint potenciális vevővel már nem nagyon akaródzott foglalkozni, hiszen az eladónak kétpercenként csörgött a telefonja, és így két értelmes mondatot nem tudtunk váltani.
Miután meguntuk a nem-törödömséget és saját magunk feltérképeztük az üzletet, véglegesítve, hogy mit is szeretnénk, az Öcsém odament a boltvezetőhöz, és közölte, hogy ismét szeretnénk egy szemérmetlenül nagy összeget itthagyni. Jött a következő meglepetés, amikor ez nem hogy örömöt váltott volna ki a tulajdonosból, de inkább a "mi a fenét keresünk itt, és miért nem hagyjuk már békén?" kifejezés jelent meg az arcán.

Nagy nehezen felvették a rendelést a bútorokra, és a babakocsira. A bútorokat 6 hét szállítási idővel, a babakocsit 1 héttel ígérték. De itt jött az első megrázkódtatás. A zöld színben ez a típus hiánycikk. Így aztán megegyeztünk Minivel, hogy ha már egyszer úgyis kislányunk lesz, akkor legyen pink színű. Kifizettem az előleget, megegyeztünk, hogy telefonálnak, ha megjönnek a termékek,  és megnyugodva jöttem haza, hogy egy hét múlva már lesz babakocsija, 6 hét múlva pedig gyerekszobája is a Mononak.

Meg is beszéltük az Öcsémékkel, hogy egy hét múlva ők mennek a babakocsiért, és következő látogatásunkig őrizni fogják. Természetesen a bolt nem telefonált a megígért időpontban, de mivel közben megszületett az Unokaöcsém, egy kicsivel korábban a vártnál, így nem is bántam annyira, mondván úgysem tudna senki érte menni.
Aztán eltelt a következő és az utána következő hét is.

És itt jött a tragédia második felvonása.
Telefonáltak, hogy megjöttek a bútorok, mehetünk érte. Viszont a babakocsival az a helyzet, hogy a mózeskosár és a sportrész megvan, viszont a bébihordóval van egy kis gond.
A boltban aztán közölték, hogy bébihordót nem kaptak, ezért azt egy hétre rá postán küldik.
Azt már nem is mondom, hogy a bútorok és a babakocsi többi részének megszerzése se ment könnyen, hiszen a telefon most is folyamatosan csöngött, a rendelésünket a 21. században egy sima Excel táblázatban tartották nyílván, amit aztán ide-oda másolgatva, és kinyomtatva, elfaxolva valahova végre megkaptuk a papírokat, hogy a raktárból átvehessük a dobozokat. Mindez közel egy órát vett igénybe.
Időközben az interneten kinéztünk egy ágynemű garnitúrát, amit szintén innen rendeltünk meg, de természetesen az sem volt, de ígéretet kaptunk, hogy a bébihordóval együtt az is érkezni fog, és akkor azt is postázzák.

A tragédia harmadik része a történtek után 2 héttel következett, amikor is még se a postás nem csengetett, se egy telefont nem kaptam a bolttól, hogy mi a helyzet a rendelésemmel.
Ekkor már kissé paprikás hangulatban hívtam fel az üzletet,  és érdeklődtem a rendelésem felől.
Ahol is közölték, hogy sajnos az ágynemű garnitúrából ömlesztve kapnak egy kamionnyit, és azon volt kék, zöld, zebrás, méhecskés, stb, de olyan, amilyet én szeretnék, nem.
Felmerül bennem a kérdés, hogy hogy is van az, hogy a mai világban a kereslet igazodik a kínálathoz, és nem fordítva? Mert bár közgazdaságtant már régen tanultam, de még józan paraszti ésszel is úgy gondolnám, hogy egy boltnak azt kéne árulnia, ami iránt kereslet van, és nem azt kéne megvennie a vevőnek, amit éppen kínál a bolt. Főleg, hogy a bolt internetes honlapján ugyan úgy megtalálható a termék attól függetlenül, hogy már hetek óta nincs belőle készletük.
Gondoltam, egy ágynemű garnitúra legyen a legkisebb gond. De mi a helyzet a bébihordóval?
Sajnálatos módon az sem érkezett meg, de az eladó megígérte, hogy a jövő héten már biztos kapnak árut, és akkor lesz.
Ennél a pontnál felhívtam a figyelmét, hogy ezt már párszor hallottam az elmúlt másfél hónapban, és jó lenne már pontot rakni az ügy végére, mert tekintve azt, hogy az árut kifizettem, kezd a helyzet tragikomikussá válni. Természetesen az eladó mentegetőzött, hogy a gyár leállt, és nem kapnak terméket, de mondtam neki, hogy ez az én babámat nem nagyon fogja meghatni, mert egy újszülöttnek pont a bébihordó az egyik legjobb barátja, és nem mondhatom meg neki, hogy nem hozom haza a kórházból, mert nincs miben.
Aztán rákérdeztem a zöld színű babakocsira, merthogy ha már nem tudják teljesíteni a rendelésünket, és kapnak árut, akkor már nekik olyan mindegy, hogy milyen színben rendelik meg. Így aztán ultimátumot adtam a boltnak. Vagy egy hétre rá lesz zöld babakocsi, és kicseréljük a rózsaszínt, vagy visszaviszem a babakocsit, és kérem vissza pénzem, és elmegyek oda, ahol nem nézik hülyének az embert. Persze az eladó megígért mindent, én meg nem tehettem mást, mint vártam.

A tragédia negyedik felvonása:
Ismét eltelt 2 hét, természetesen telefonhívás nélkül. Így aztán mivel hétvégén úgyis készültem Budapestre, hát minden eshetőségre felkészültem.
Mivel már nem akartam teljes babakocsi nélkül hazatérni, kíváncsiságból felhívtam néhány üzletet, hogy náluk van-e készleten ebből a termékből. Az összes üzletben közölték, hogy sajnos bár ez a termék van, csak néhányból van meg mind a három rész, és zöld színben januárig ne is számítsak rá. Hát sajnálom, addig pedig az én Monom megszületik, úgyhogy addig nem tudok várni álmaim babakocsijára. De az összes boltban készségesen segítettek, utánanéztek, visszahívtak, stb.

Aztán az ismeretek fényében felhívtam a boltot, bár már a gondolattól is a hányinger kerülgetett, hogy ismét beszélnem kell velük.
Ott közölték, hogy igen, megjött a rózsaszín bébihordó, csak elfelejtettek telefonálni. Na kérem, ismét megmutatkozik a tökéletes üzletpolitika, hogy mennyire becsülik itt meg a vevőt, főleg ha már 2 hónapja szórakoznak vele. Az eladó bár emlékezett rám, hogy két hete is velem beszélt, csak annyi mentsége volt, hogy ő szabadságon volt, és a kollégái elfelejtettek telefonálni. Na igen, én is a kereskedelemben dolgozom, ez a legegyszerűbb, mindig arra fogni a hibát, aki éppen nincsen ott. Csakhogy ez a vevőt hidegen hagyja.

Rákérdeztem a zöld színre, és itt ismét azt a felvilágosítást kaptam, hogy másfél hét múlva lesz belőle. Na persze. Ne ámítsuk már megint egymást. Mégis hol élünk? Amikor az összes többi üzletben őszintén megmondták, hogy ne számítsak rá, itt miért nem lehet egész egyszerűen közölni a tényeket, hogy képtelenek beszerezni ebből a termékből?

Így aztán közöltem az eladóval, hogy jó lenne, ha sürgősen postára adnák a rózsaszín bébihordót, és örökre elfelejtenénk egymást.
A honlapjukról pedig sürgősen le kellene venni a 1 nap alatti szállítási határidőt, és a valós raktárkészlet kifejezéseket, mert ezeket még nagy jóindulattal sem mondhatják el magukról.

Tehát most ott tartunk, hogy egy fél délelőttös telefonálgatás után beletörődtem a rózsaszín színbe (remélem a Mononak tetszeni fog), és várom, hogy hétfőn a futár csöngessen a bébihordóval.
Mondanom sem kell, hogy ezek után az ágynemű-garnitúrát már eszembe se jut innen várni, inkább megrendeltem máshonnan, és elvileg hétfőre az is a babaszoba része lett.

És a tanulság, hogy a Babaszafari nevét egy életre elfelejtem, és SOHA, DE SOHA még csak a környékére sem megyek, mert a mai világban nem tartom normális dolognak, hogy a vevőnek kelljen az eladó után futnia, és erősködni, hogy meg akarja venni a termékét. A kiszolgálás színvonaláról, és a vevővel való foglalkozásról pedig csak annyit lehet elmondani, hogy kritikán aluli.

Icipici pókocska...

"JÚLIUS 27.
Icipici pókocska felmászott a ... felmászott a ... felmászott a valamire. Nem tudom, mi történt ma reggel, vagy miért, mindenesetre levegőért kapkodva riadtam fel, és ez a bárgyú mondóka csörömpölt az agyamban. Vagy inkább arra riadtam fel, hogy görcsösen próbálok emlékezni ennek a bárgyú mondókának a szövegére. Nem emlékszem, mit művelt az icipici pókocska, és ebbe bele fogok hibbanni. Most már vissza se tudok aludni. Addig nem, amíg ki nem találom, mit csinált a nyomorult pókja.(...) Megőrülök. Icipici pókocska felmászott a ... felmászott a... felmászott a valamire. Mi a túróért mászott fel az icipici pókocska? Vagy lemászott az icipici pókocska? Áááá! Ki tudom-e deríteni három hónap alatt, mi történt az icipici pókocskával? Hogy leszek jó anya, ha nem emlékszem az icipici pókocska nótájára?"

Hogy az icipici pókocska hova mászott fel, miért, és ott mit csinált, azt én sem tudnám megmondani, mondjuk nem is ez lenne az első mondóka, amit eszembe jutna előadni egy babának.
Mindenesetre a kérdés bennem is felmerült, hogy vajon vissza fogok-e tudni emlékezni azokra a dalokra és mondókákra, amiken annak idején én nőttem fel.
Évekkel ezelőtt, mikor a barátnőmnek született kislánya, szinte mindenre volt mondóka: a pelenkázásra, öltöztetésre, fürdetésre. Már akkor elcsodálkoztam rajta, hogy ő vajon honnan tud ennyi mindent? És vajon az én gyerekem hogy fog felnőni, ha az anyukája ebben a témában nincs a helyzet magaslatán.

Szerencsére az internet segítségét ebben a témában is bármikor segítségül lehet hívni, így én sem voltam rest, és utána néztem egy-két versikének. Megnyugodtam, mert ahogy olvasgattam őket, megállapítottam, hogy nagy részét ismerem. Így tehát mégis csak készen állok, hogy a mondókában összegyűjtött tudásomat bemutathassam a Mononak.

Természetesen Mini is kivette a részét Mononk szellemi fejlődésének elősegítésében. Így az összes fellelhető babazene megtalálható a repertoárunkban, már csak azt kell kitalálni, hogy a babánk Vivaldi, Mozart vagy Bach zenei stílusát részesíti-e előnybe, de ha egy kicsit modernebbre vágyik, még mindig ott van Elvis baba stílusban.

És vajon ezeknek a zenéknek tényleg olyan varázsereje van a babákra, mint ahogy mondják?
Mindenesetre azt már most megtapasztaltam, hogy autóban ülve, ha már végképp semmi érdekes nincs a rádióban, akkor szoktam hallgatni a klasszikusokat, és a babánk egy bizonyos Mozart zeneműnél mindig mocorogni kezd. Nagyon kíváncsi leszek, hogy ha megszületik, akkor tényleg felismeri-e, mint ahogy a szakirodalom állítja.

Mese témában is abszolút felkészültnek mondhatjuk magunkat, hiszen Mini az elmúlt 30 év összes meséjét felhalmozta,természetesen szigorúan szelektálva, hogy tényleg csak a szép, aranyos mesék kerüljenek a gyüjteménybe,  és már most várja, hogy megnézhesse őket a Monoval.
Már csak arra leszek nagyon kíváncsi, hogy vajon ha már eljutunk a mese-nézős szakaszba, akkor ki fog előbb elaludni a mesén, és mi lesz, ha a Mono egy bizonyos meséért fog rajongani, és Mininek ezredszer is meg kell vele néznie.

Anya-képző 4. rész

Téma: Az újszülött első napjai

A mostani előadást egy újszülött gyógyász tartotta, és mivel még nyomtatott verziót sem kaptunk, gondoltam unalmas egy órának nézünk elébe. Szerencsére nagyon kellemeset csalódtam, mivel a doktornő szintén babát vár, és nagyon szórakoztatóan adta elő a tudnivalókat.

- Az előadás kezdését várva a kismamák beszélgettek, így minden oldalról jött az információ. Meg kellett állapítanom, hogy a terhesség és az öregség között nem sok különbség van. A kismamák pont ugyan úgy panaszkodtak egymásnak, hogy kinek mi baja van, mi fáj,  mint ahogy az idős emberek a buszmegállóban, orvosi rendelőben, stb.

- Most már téma volt a kinek mije van, mije nincs otthon, mit kell még beszerezni. Szerencsére a hallottak alapján megnyugodtam, hogy mi nagyon jól állunk.

- Megint előjött a szokásos óvodás stílus, hiszen a vezető védőnő elmondta, hogy a szülőszobai látogatáshoz a látogatói szettet mikor, hol, mennyiért lehet megvásárolni. Mindezt kb. 10-szer ismételte meg.

- Aztán elkezdődött az előadás. Mondhatni a doktornő belecsapott a dolgok közepébe, hiszen az első képen, amit mutatott egy félig megszületett csecsemő volt. Konkrétabban még csak a feje volt kinn. Hasonló hangok és reakciók fogadták, mint múltkor a méhlepény látványát. De amit nagyon furcsállottam, hogy volt egy kismama, aki befogta a szemét, és elfordította a fejét. Értem én, hogy egy anyuka ott éppen nem ebből a szemszögből látja a dolgokat, de azért csak nem most szembesült vele először, hogy ez így működik.

A továbbiakban a doktornő szavait idézem:

- A "Sírjál kisfiam, erősödik a tüdőd" mondás az első felsírást kivéve hülyeség.

- Az apás szüléseknél évekel ezelőtt az ajánlott csomagban szerepelt a mézes kenyér és az újság. Elképzelem, ahogy az első gyermekéért és a feleségéért izguló apuka várakozás közben majszolja a mézes kenyeret, miközben olvassa a Nemzeti Sportot.

- A babák azért sírnak öltöztetés közben, mert a fejükön átbújtatott ruha a születésre emlékezteti őket.

- A császárral született babák a játék-alagutakon kb. 1 éves korukig nem bújnak át maguktól, mert nincs meg a normál születés-élményük.

- Egy újszülöttnek a kaja és az alvás a legfontosabb dolog, a többit teljesen feleslegesnek tartja, ezért sír pelenkázás, öltöztetés, fürdetés közben.

- Az oxitocin egy nagyon különleges hormon, hiszen a szülés megindulásáig csak készenlétben áll, és  nem működik, majd nem várhatjuk szerencsétlen hormontól, hogy egyből nagy mennyiségű tejet termeljen, ezért kell az újszülöttet minél többször megpróbálni szoptatni.

- Az újszülötteknek a kaki egy fincsi, langyi, puha dolog, nem zavarja őket, abban szeretnek lenni.

- Az újszülött azért sír a megszületése utáni vizsgálatok során, mert miért is akarna egy baba fejkörfogat mérést?

- Apás szülésnél, ha a babát megvizsgálták, az újdonsült apuka a kint várakozó drukkereknek kiviheti a babát.

- Néha az apukák elszörnyülködnek az újszülött látványától, és inkább nem fényképezik le a csúnyának tartott gyermeküket.  Nem kell megijedni, 1 perces korban minden baba lila színű.

- Miután a kismama és a baba már a szobában van, az apuka hazamegy, és egyetlen egy dolga van, megszervezni a tejfakasztó bulit.

- A babáknak meg kell szokni, hogy méhen belül minden csövön jön, kaja-pia, kint mindenért meg kell dolgozni.

- A fázós babák kussolnak, de veszettül, és égnek áll a hajuk.

A doktornő annyira szórakoztatóan adta elő a tudnivalókat, hogy nem győztem jegyzetelni, így azt hiszem, a fent leírtakon kívül még jópár okosságot nem tudtam megjegyezni. Mikor beszámoltam Mininek az előadásról, mondtam is neki, hogy kár, hogy erre nem tudott eljönni.