Út az önállóság felé...

Ma Pici Lányom áll a konyhában, fogja a kezében a frissen vett nektarint, és mutatja, hogy kér, mondja, hogy AL-MMMA. Hiába mondtam neki, hogy az barack, nem akartam elvenni a kedvét sem a beszédtől, sem a gyümölcstől, így meghagytam abban a tudatban, hogy az bizony alma, hisz kerek is, piros is, miért ne lehessen az.
Szépen felcikkeztem a tányérkájába, majd a kezébe adtam, hogy vigye az asztalhoz.
Ő fogta magát, és elindult a nappali felé, letette a kis asztalára a tálkát, odahúzta magának a kis székét, beleült, és elkezdte enni a nektarint.
Addig fel sem állt, míg volt a tányérban, akkor viszont hozta oda nekem az üres tálat, és mutatta, hogy még, miközben mondta, hogy MÉ-MÉÉÉ.

Másfél nektarin tűnt el a pici gyomrában, aminek nagyon örültem, hiszen a nyár részben erről a gyümölcsről fog szólni, és elég sokáig kapható jó ízű minőségben, másrészt dagadt a mellem a büszkeségtől, hogy ennyire tudja, mit akar, és önállóan meg tudja oldani a dolgokat.