Nem, nem és nem

Hát elérkezett ez a kor is, amit a szakirodalom rémes kétévesnek nevez. Bár még bő másfél hónap van Regina második születésnapjáig, az öntudata egyre jobban kezd ébredezni, és próbálja érvényre juttatni az akaratát.
Szerencsére a nagy tömeg előtt elkövetett hisztérikus roham még elkerült bennünket, így a nyilvános megaláztatás is, mikor sok szúrós tekintet mered rám, mikor próbálom a gyerekemet ész érvekkel, aztán fizikai fölényemet bevetve meggyőzni, hogy a hiszti nem vezet sehova.
A hiszti tipikus formája, amikor földhöz vágja magát, és torka szakadtából üvölt, szerencsére itthon sem gyakran fordul elő.

De hogy hogy tanulta meg, és hogy tudja egy nap ennyiszer használni a NEM szót, az számomra rejtély.
Értem én, hogy az akaratát akarja érvényre juttatni, és az nem mindig egyezik az én elképzeléseimmel, és ennek a legjobb formája, ha ellenkezik, de mikor saját magának mond ellent, azon nagyon jól szoktam szórakozni.
Ma például úgy kezdődött a nap, hogy vidáman ébredt, ami nem is csoda, hiszen majdnem 12 órát aludt egyhuzamban, épp magyarázott a babának a kiságyban, mikor bementem hozzá, és anélkül, hogy én megszólaltam volna és bármit mondtam volna neki, azzal kezdte a napot, hogy NEM. Hogy mire mondta azt szerintem se én, se ő nem tudja.
Nem értem továbbá, hogy újabban mi baj van az öltözéssel, amikor eddig kifejezetten élvezte, hogy a szebbnél szebb ruhákban illeghet-billeghet a tükör előtt, és az utóbbi időben a papucs is a NEM szeretem dolgok közé tartozik.
Szinte már kötőszóként használja, vagy úgy, mint a felnőttek az IZÉt.

A mai napi másik kedvencem:
- Anya, pisi lesz. - majd szalad a bili elé, ahol megtorpan, és közli: - NEM.

Szóval mást nem tehetek, mint próbálom átvészelni ezt az időszakot, amíg formálódik a kis személyisége, és el tudja dönteni, mit is akar valójában.