December 11.

Azt hiszem érthető, hogy 2011. december 11-e örökre beírta magát kis családunk történetébe, de egy kis utánaolvasás után meg kell állapítanom, hogy a világtörténelemben is fontos dolgok történtek ezen a napon.

- December 11-e az év 345. napja, idén Advent harmadik vasárnapja, ezüst vasárnap
- 384 -  Siricius pápát megválasztják egyházfőnek
- 1351 - Nagy Lajos király kihirdeti az ősiség törvényét
- 1816 - Indiana az Amerikai Egyesült Államok 19. tagállama lesz
- 1865 - Pesten felavatják a Magyar Tudományos Akadémia épületét
- 1936 - VI. György kerül a brit trónra
- 1946 - Megalakul az UNICEF, az ENSZ gyermekvédelmi szervezete
- 1972 - Az Apollo-program során utoljára lép ember a Holdra

Született néhány híres ember is ezen a napon:
- 1475 - X. Leó pápa
- 1750 - báró Wesselényi Milkós magyar drámaíró, mecénás
- 1803 - Hector Berlioz francia zeneszerző
- 1843 - Robert Koch Nobel-díjas német bakteriológus, a TBC-bacilus és a kolera kórokozó felfedezője
- 1885 - Pattantyús-Ábrahám Géza Kossuth-díjas magyar gépészmérnök
- 1912 - Demján Éva Jászai Mari-díjas magyar előadóművész
- 1979 - Massimo Scali olasz műkorcsolyázó


És mivel valamilyen szinten hiszek a horoszkópoknak, természetesen nem hagyhattam figyelmen kívül, hogy a mi kis Nyilas Mononknak milyen életet rendelt a sors.

A Nyilas uralkodó bolygója a Jupiter, szimbóluma az íjász. A Nyilas tűz jegy, egyenes jellem, szabad szellemű. Mivel a Jupiter, a szerencse bolygója uralja, a Nyilasok mindig a megfelelő időben és a megfelelő helyen vannak. Mint a nyílvessző, ők is olyan pontosan találnak célba a szerencsét illetően. Születésüknél fogva lelkesek, nyughatatlanok és túl optimisták ahhoz, hogy bárminek teret engedjenek, ami elronthatja az örömüket. A Nyilasok mindig az újra, az ismeretlenre, az izgalmas dolgokra, a szabadságra, a kötelék nélküli életre vágynak. Legfontosabb érték számukra a szabadság, erőteljesek és kifelé élnek. Érdeklődő természetük végtelen kalandokba sodorja őket. Utazás, felfedezés, szokatlan célok vezérlik őket.
Egyenes és szókimondó, elég gyakran fejezi ki tetszését, és nemtetszését. Ez utóbbit olykor olyan nyersen, hogy megbántja vele az embereket (hát ez a Kos Apában is megvan). Ezt nem rosszindulatból, sokkal inkább őszinteségből teszi. Rossz tulajdonságai közé tartozik az is, hogy nincs időérzéke. Mindig, mindenhonnan elkésik. (azt hiszem erről ilyen szülők mellett kénytelen lesz leszokni) Bármennyire szeretne ezen változtatni, bizony nagy erőfeszítések árán se igen sikerül. Bármit képes megtenni azért, hogy kibújjon a felelősség alól, amelyet terhesnek tart. Nagyon szórakoztató tud lenni, nem csak kitűnő humora miatt, hanem azért is, mert született színész. Olykor fanatikus, türelmetlen és rebellis, de sosem haragtartó. Előfordul vele, hogy túllő a célon. Barátságos, szeret társalkodni. Széles látókörű, vidám természetű, szívélyes modorú, szellemes, energikus, tele van természetes energiával. Élvezi a független életet. (Na ezt is volt kitől örökölni) Derűs, barátságos modora vonzza az embereket. A barátság kiemelkedő szerepet játszik az életében. Szeret barátai körében lenni, jó humorérzéke által a társaság középpontja, hiszen mindenkit képes megnevettetni. Ezenkívül meghallgatja a másikat és tanácsokkal is ellátja azt, akinek szerinte szüksége van rá.

A Nyilas, mint gyermek: (csak hogy tudjuk, mire számítsunk)
Mindenre elszánt kisgyermek, hatalmas lelkesedéssel, óriási erőfeszítéssel vág neki mindennek. Születése pillanatától kezdve nagyon aktív, lelkes és fáradhatatlan, addig gyakorolja az ülést, járást, beszédet, amíg tökéletesen megy neki. Pihenésre alig van szüksége, szereti egy lépésben megoldani a feladatokat. Ez a hozzáállás egész életében elkíséri majd. A szülők egyik fontos feladata megvilágítani számára, hogy a célhoz néha kisebb lépésekben vezet az út, és a részletek nem elhanyagolhatóak. Ha pedig kihagy egy-egy lépcsőfokot, később hiányozhat majd a tapasztalatai közül. Tehát ne sarkallják őt túl korai eredményekre, inkább abban támogassák, hogy fel tudja mérni, milyen állomásokon keresztül vezet az út a céljáig.

Színe: kárminvörös, világoskék
Szerencsenapja: csütörtök
Szerencseszáma : 3, 6
Féme: ón
Köve: türkiz, zafír, gránit, jáspis
Növénye: szegfű, begónia, mályva, menta, százszorszép, liliom

Egy csoda születése

Lassan egy hét távlatából visszaemlékezés a családdá válásunk történetére.
December 1-jén Mini végre hazajött Németországból, így már engedélyt adtam Mononak a megszületésre. Már kétnaponta jártam NST-re, ahol buzgón nyomogattam a gombot, mikor Mono mozgolódott, és hallgattam a tökéletes szívhangját. Majd jött a vizsgálat, ahol a doki közölte, hogy a baba nagyon jól érzi magát, és még nem nagyon akaródzik kibújni. Persze a kismamában egyre nőtt az elkeseredettség, hogy nem történik semmi, így a doki egyre inkább bíztatott, hogy akár egy nap alatt is változhat a helyzet. Én minden nap beszélgettem a babámmal, Minivel megcsináltuk az ágyacskáját, hátha ezzel kicsalogatjuk, de semmi nem változott...

Kicsit morbid állapotban voltam az utolsó két hétben, hiszen arra várni, hogy valami baromira fájjon, nem egészen normális dolog. Nem is testileg, hanem inkább lelkileg viseli meg az embert, hiszen fizikailag nagyon is jól voltam. Naponta órákat sétáltunk, és ugyan úgy tettem-vettem, mint az előtte lévő hónapokban. Vagy még talán aktívabban is, hiszen mi bajom történhetett volna, maximum beindul a szülés. De nem indult...

Így aztán a szerdai NST utáni vizsgálatnál már szóba került a vasárnapi dátum, amit végső határidőként adtunk a babának. Eljött a péntek, a szombat, és még mindig nem történt semmi. Így aztán jött az időpont egyeztetés, hogy vasárnap reggel fél 8-kor találkozunk a győri kórház szülészetén.
Bevallom őszintén, valamilyen szinten jó volt, hogy tudtam, vasárnap vége az egésznek, testileg-lelkileg felkészültem, és nem ért váratlanul semmi. (ez a Bak énemnek azt hiszem tökéletes volt)
Mások fizetnek a programozott szülésért, nekünk megadatott a lehetőség. Igaz a dátumot nem mi, hanem a doki választotta, de azt hiszem tökéletesen döntött.

Tehát vasárnap reggel fogtuk a kis csomagunkat, és felvételre jelentkeztünk a szülészeten. Két hölgy elkérte a papírjaimat, felvették az adataimat, megkaptam a csinos kórházi hálóinget, és az orvosom is megérkezett. Jött a vizsgálat, és a tény megállapítása, hogy egy éjszaka alatt sem váltottuk meg a világot.
Elkísértek a szülőszobába, majd rövid időn belül be is kötötték az oxitocint, megkaptam a szokásos szívhang monitort a hasamra, ami most a fájások erősségét is mérte, és vártunk.
Közben Mini is magára öltötte az apás szett tartalmát, és bár eredetileg nem akart velem lenni, mondván vannak dolgok, amik nem rá tartoznak, most mégis ott ült mellettem, és együtt néztük a monitort, és az egyre növekvő számokat.
Aztán megjött a doki, és jött a burokrepesztés. Nem éreztem semmit, csak hallottam, hogy egy pillanat alatt rengeteg folyadék távozik belőlem. Ezután újra vártunk.

Mininek ez volt az a pont, amikor azt mondta, hogy elég volt ennyi, így aztán magamra hagyott, és próbált úrrá lenni a rosszullétén. A szülésznő nagyon kedves volt, elküldte enni, engem pedig folyamatosan tájékoztatott a kispapa állapotáról. Én pedig elterelve gondolataimat a fájdalomról, aggódtam Miniért.

Bár fel voltam készülve az egyedül szülésre, miután egy kicsit velem volt, nagyon rossz volt egyedül ott feküdni, és csak tétlenül várni a következő fájást, ahogy a monitoron egyre magasabbak lettek a számok, és én éreztem, hogy egyre jobban is fáj. Próbáltam összehasonlítani, és viszonyítani, hogy az előbb sokkal magasabb volt a szám, és azt is kibírtam, úgyhogy a kis számot jobban kell bírnom, és közben emlékezni az olvasottakra, hogy levegő lassan beszív, majd levegő lassan kifúj.

Nagy megkönnyebbülés volt, mikor ismét megláttam Minit a kék ruhácskájában, és ismét együtt néztük a monitort.
Aztán jött a doki, vizsgálat, némi remény, hogy hat az oxitocin, így egy óra csöpögés után úgy döntött, megpróbáljuk, hátha egy kis löket után beindulnak maguktól a dolgok. Így aztán jöhetett a séta a folyosón, üldögélés a labdán, majd szintén séta a folyosón. Mini pedig kitartóan rótta velem a köröket, beszélt hozzám, és a fájásoknál masszírozta a derekamat.
Majd ismét vizsgálat, ismét némi előrelépés, és aztán az oxitocin visszakötése, és újabb egy óra csöpögés. Újabb, erősebb fájások, majd vizsgálat, és már a doki szerint egész jól haladtunk. Ekkor újra a természetre bíztuk a dolgokat, így ismét jött a séta a folyosón. Ezt a részt nem is bántam, hiszen a mellettem lévő ágyon akkor jutott el a kismama a szülésig, és mondtam Mininek, hogy inkább nem is akarom hallani, hogy szenved, mert mi még előtte állunk a dolgoknak.

És akkor néhány szó a győri szülészet körülményeiről. Három csempefallal elválasztott box van a szülészeten, amit előröl egy elég hiányos függöny takar. Így aztán minden hallatszik, ami a szomszédban történik, és mindenki mindent lát, aki a box előtt elsétál, ami elég zavaró tud lenni, mikor az ember lánya szenved, miközben a lábai a nyakában vannak, és minden látszik premier plánban.

Miután a szomszédban már az örömködés ment, én már nagyon szenvedtem, de jött a doki, és délben közölte, hogy legkésőbb 2-re meglesz a baba. Mivel az óra pont szemben volt velem, ezért nagyon jó érzés volt nézni az idő múlását, és tudni, hogy 2 óra múlva túl vagyok az egészen.

És akkor jött a bűvös mondat, ami már a szülés kezdetét jelentette. "Ha érzi, hogy jön a fájás, nyomjon kismama". És én nyomtam. Olyannyira, hogy az infuzión már visszafele folyt a vérem. És itt aztán van némi filmszakadás az emlékezésben. Tudom, hogy piszkosul fájt, hogy nagyon szomjas voltam, Mini hiába törölgette a számat vizes ruhával, hogy fogta a fejem, mikor jöttek a fájások... Én csak annyira emlékszem, hogy a doki egyszer csak közölte, hogy eltávolította a cisztámat, ha már egyszer úgyis ott volt, bár ez engem akkor a legkevésbé sem érdekelt, bár azt érzékeltem, hogy egy hatalmas injekciós tűvel matat, de hogy mit csinált vele, az az adott pillanatban nem nagyon érdekelt. Aztán hogy a szülésznő a lábaimnál, a doki a hasamon, Mini a fejemnél, és én csak fájok, és nyomok, amennyire csak bírok.

Majd jött az a rész, amitől a leginkább tartottam, a gátmetszés, ami abban a pillanatban szinte megváltás volt, és kicsit enyhített azon az érzésen, hogy szétszakadok. Majd még egy fájás, még egy nyomás, és már meg is láthattam azt a parányi kis lényt, aki 9 hónapig a pocakomban fejlődött.
A szülés legszebb pillanata volt, mikor megláttam Mini arcán a könnyeket, mikor először megpillantotta a lányát.
Jött a várva várt sírás, majd a szülésznő megkérdezte Minitől, hogy elvágja-e a köldökzsinórt, de a hősies helytállás után erre már nem vállalkozott. Aztán a babát a pocakomra rakták egy kicsit, végül elvitték megtisztogatni, megmérni, Mini pedig elkísérte a lányát.
Rám addig várt egy kis utómunka, és mire a doki és a szülésznő végeztek, visszatért Mini is, karján a kislányunkkal.
Ezután 2 órát töltöttünk még a szülészeten, ahol a Mono már megpróbálkozott a szopizással is, majd áttoltak egy kétágyas szobába, ahol a következő 3 napot töltöttük.

És akkor a tapasztalatok:
- A szülőszoba körülményeiről már írtam. Gondolom vannak ennél sokkal rosszabbul ellátott kórházak is. Ami engem a leginkább zavart, hogy a mellettünk lévő kismama oda kapta az ebédjét a 2 órás megfigyelés alatt. És nekem nem volt elég bajom, még az étel szagát is éreztem, amitől lett némi hányingerem is.
- A szülésznőnek (sajnos a nevét nem tudom) örök hála, és köszönet. Amellett, hogy a munkáját végezte, kedves, segítőkész volt, és nem csak velem, hanem a kispapával is maximálisan törődött. Ha kellett a biztatott, nyugtatott, tanácsokat adott, ha kellett a kezemet fogta, a hajamat igazította meg, vagy épp Mininek mondta, hogy miben tud nekem segíteni.
- A kórházi körülményekkel meg voltam elégedve. A szobák tágasak, az ágyak viszonylag kényelmesek. Sokan riogattak a mosdók körülményei miatt, de abban sem találtam kifogást.
- Sok panaszt hallottam a csecsemős nővérekre, de nekem velük is csak pozitív tapasztalatom volt. Egy órát is ott töltöttek a szobában, hogy megmutassák, hogyan kell a babát helyesen a mellre helyezni. Fürdetésnél mindent részletesen elmagyaráztak a baba körüli teendőkkel kapcsolatban, és bármi kérdésem, gondom volt, készségesen válaszoltak.
- A gyerekorvosokra is csak jót tudok mondani. Naponta megnézték a babákat, és részletesen tájékoztattak a babával kapcsolatos minden tudnivalóról. Külön köszönet annak a kedves doktornőnek, aki először megvizsgálta a Monot, és megemlítettem neki, hogy az utolsó ultrahang felvételen találtak egy cisztát a babánál. Nem habozott, azonnal elküldte a babát hasi ultrahangra, habár az csak 6 hetesen lenne esedékes. Szerencsére aztán nem találtak a Mononál semmit, és így nagy megkönnyebbülés volt számomra is, hogy egészséges a babánk.
- És végül, de nem utolsó sorban meg kell említenem a nőgyógyászom, dr. Vajda Attilát, aki a terhességem során, a szülés közben, és a kórházi napok alatt is maximálisan odafigyelt rám.

Összegezve tehát számomra jó élmény volt a szülés, és a kórházi napok, bár azért nagyon örültem, mikor december 14-én délután elhagyhattuk a kórházat.

Megérkeztem...

 

2011.december 11-én - minden tiltakozásom ellenére- 

13 óra 15 perckor felmondták a társbérletemet, 

így 2900 grammal és 50 centivel 

új otthon után kellett néznem. 

Regina Baba

Várakozó álláspontra helyezkedtünk

Amikor megjelent a két kis csík azon a bizonyos teszten, vagy mikor elindítottam a blogot még nagyon messze volt ez az idő. Most pedig itt vagyunk, és még mindig nem történt semmi.

Ahogy naponta néztem a visszaszámlálót, a Függetlenség Napja című film jutott róla eszembe, amiben elhangzik a mondat, hogy "Lejárt az idő!". Hát az idő lejárt, viszont nagyon úgy néz ki, hogy a Mononk annyira jól érzi magát odabent, hogy nem nagyon akaródzik neki megismerkedni a kinti világgal.

Szerintem természetes, hogy mikor a doki először megállapítja a szülés várható időpontját, azért a leendő szülőknek is vannak elképzeléseik, hogy melyik az a dátum, amikor szívesen a kezükbe fognák gyermeküket.
Ha nem is természetes, hát nálunk a Mononak elég sok kritériumnak kellett és kell megfelelnie. Aztán majd meglátjuk, hogy ő hogy gondolja a dolgokat.
1. A legfontosabb az volt, hogy ne legyen koraszülött. Ezt az elvárást már teljesítettük.
2. Szerettük volna, ha a horoszkópja nem Skorpió, hanem Nyilas lenne, mert utána olvasva ez az a csillagjegy, ami talán kettőnk tulajdonságait leginkább magába foglalja. November 23-a után ez a kritérium is teljesült.
3. Bár eredeti felállás szerint Mini nem lett volna itthon a baba érkezésekor, de két hete kiderült, hogy november 26-tól január 2-ig szabadságot kap, így majdnem 5 hetet velünk lesz. Így a következő határidő a november 26 lett. Aztán ez az időpont módosult december 1-re, de a Mono ezt is megvárta.
4. És tudom, hogy telhetetlen vagyok, de ha már minden kívánságunkat teljesítette, akkor nagyon örültem volna, ha decemberben születik, mert a novembert olyan depis hónapnak tartom, most már ezt is bőven teljesítette.
5. Mikor csütörtökön voltam NST-n, közölte a dokim, hogy a hétvégére elutazik, így most még a hétvégét is meg kell várnunk, bár megnyugtatott, hogy szerinte csak jövő hét vége fele fog megszületni a Mononk.

Szóval most mást nem tehetünk, mint ülünk, és várunk a kis jövevényre.
És bár mindenhol hallottam, hogy a terhesség utolsó hónapja a legnehezebb, én úgy gondoltam, hogy akkor az embernek már minden baja van. Zavarja a nagy hasa, fáj mindene, stb. Én viszont majd kicsattanok az energiától, naponta órákat sétálok, mert nem bírom az itthon ülést, és az egyetlen rossz dolog ebben az utolsó időszakban az idegőrlő várakozás.
De remélem már nem sokáig kell várni, és legközelebb már az írhatom meg, mikor igazi családdá váltunk.

Kismama fotózás

Ismét egy példa, mennyit változik a világ alig pár évtized alatt. Régebben a nők inkább eltitkolták terhességüket, és bő ruhákban jártak, amiben elrejthették növekvő pocakjukat, ma már a kismamák büszkén mutathatják gömbölyödő "terhüket", és külön iparág (megjegyzem nagyon jól menő iparág) épült a babavárás és a kismamaság köré.
A kismamák szinte mindent megkaphatnak, amire szükségük van a 9 hónap alatt. Speciális tornát, divatos ruhákat, szakirodalmat a babaváráshoz, tanfolyamokat, az interneten felhalmozott hatalmas információ bázisról nem is beszélve.

A kismama iparág egyik újdonsága a kismama fotózás. Az interneten keresgélve ma már itthon is millió erre a célra specializálódott fényképészt találhatunk, és csak az igényeink szabhatnak határt annak, hogy kit is választunk.

Mivel Mini nem sokat látott és tapasztalt a terhességemből a külföldi munkája révén, ezért úgy gondoltam, én is meglepem egy fényképsorozattal. Így aztán belevetettem magamat a megfelelő fényképész felkutatásában. Végül az ár-érték aránynak számomra legmegfelelőbbnek Háring Virágot találtam, mert megnézve a képeit úgy gondoltam, hogy egyeznek az elképzeléseink, és Csorna Győrhöz képest nem távolság. Így aztán egy rövidke telefonos egyeztetés után október 28-ára beszéltünk meg időpontot.

Nagy izgalommal vártam ezt a péntek délelőttöt, mivel tudom magamról, hogy nem vagyok egy fotogén alkat, és nem is szeretem, ha fényképeznek, de nagyon bíztam benne, hogy Virág a lehető legjobbat hozza ki belőlem, és Mininek majd fog tetszeni a végeredmény.
Egy nagy táska ruhával és kiegészítővel indultam útnak, és egy kicsit úgy éreztem, hogy túlzásokba is estem ezeket illetően, de úgy voltam vele, hogy inkább legyen miből válogatni, minthogy csak két fajta kép készüljön. Biztos, ami biztos alapon, azért az internetről letöltött, nekem tetsző egy-két kép is ott lapult a táska aljában.

Délelőtt 10-re érkeztem Csornára, ahol Virág egy kicsi, de hangulatos műteremben várt, amiben millió kellék és anyag várta, hogy a fotós és alanya kiélhesse kreativitását.
Egy rövid beszélgetés után, hogy mégis mi járatban vagyok, és miért szeretném a képeket megcsináltatni, átnéztük a ruhatárat, amit magammal vittem, és Virág már sorolta is  az elképzeléseit, majd jöttek az ő kincsei, és az újabb elképzelések.
A fotózás nagyon jó hangulatban telt, és a kezdeti feszültségek után már nevetéssel, beszélgetéssel, és az újabb és újabb ötletek megvalósításával telt el az idő. Végül észre sem vettem, hogy Virág már több, mint 2 órája szorgosan kattintgatja a gépét, én meg csak öltöztem, pózoltam, mosolyogtam, és próbáltam követni az utasításokat.

A fotózás végeztével aztán egyeztettünk, hogy mivel Mini november 11-én jön haza, addigra mindenképpen megcsinálja a retusált képeket, és elhozza. Kicsit féltem, hogy azokon a képeken, amit Virág fotós szemmel szépnek talál, én majd nem látom magam annak, de amint megláttam az elkészült fotókat, teljesen megnyugodtam, hogy Virág nagyon jól válogatott, én meg csak ámultam-bámultam, hogy tényleg én vagyok a képeken.

Azt hiszem, azt mondanom sem kell, hogy a meglepetés nagyon jól sikerült, és Mini nagyon örült a képeknek.

Ezúton is köszönöm még egyszer Virágnak az élvezetes fotózás, és a csodás képeket.

A nagy babaszoba teszt

Hétvégén az Öcsémék vendégeskedtek nálunk, így adódott, hogy a babaszobánk előbb használatba lett véve, mint ahogy a Mono megérkezett volna.

Gergő volt olyan kedves, és készségesen kipróbált mindent, hogy mire az unokahúga megérkezik, minden tökéletes legyen.
Mivel teljesen függetlenül egymástól sikerült ugyan olyan bababútort választanunk, így aztán Gergőt néhány apróságtól eltekintve szinte azonos környezet fogadta, mint otthon.
Kipróbálásra került az ágyikó a felszerelt zenélő forgóval, amit csodálattal nézegetett, úgyhogy reméljük a Mononál is beválik majd.
Mi pedig csodáltuk, ahogy Gergő csodálkozik...

Gergő édes álmát a Sógornőméknél is használatban lévő, és most már itt is beüzemelt légzésfigyelő őrizte.

Mivel a látogatás szinte egész napos volt, ezért természetesen a pelenkázó is kipróbálásra került. Itt került megállapításra, hogy bár a bútor azonos, Sógornőmék pelenkázó feltétje kb. 3 cm-rel túllóg a bútoron, a mienk pedig kb. 3 cm-rel rövidebb, úgyhogy tökéletes méretet nem sikerült gyártani.
Gergő itt sem panaszkodhatott, hiszem ugyan olyan sárga pelenkázó fogadta, csak itt báránykákra feküdhetett rá a macik helyett.

Aztán sorra került a játszószőnyeg is, ami annyira nem aratott nagy sikert, de mikor Gergő megtalálta rajta a kis csörgőt, azért lelkesen rázta egy darabig.

Az este befejezéseként pedig a kis kád és a digitális hőmérő is jól vizsgázott, majd a nap végén még egy kicsit tesztelésre került a kiságy is.

Sajnos a nagy csodálatban elfelejtettünk fotózni, így csak az üres kellékeket tudtam bemutatni, de legközelebb már gyakorlatiasabbak leszünk.

Mit szabad és mit nem a kismamának?

Már egy korábbi bejegyzésemben foglalkoztam a tiltott gyümölcsökkel, hogy mit ehet, és mit nem egy kismama a terhessége alatt. Hát most jöjjenek a mit tehet, és mit nem dolgok.

Tegnap talált rá Édesanyám egy cikkre,  ami az ihletet adta.
Íme egy részlet:

"A terhes kismamának nem szabad túlzottan sokat dolgoznia, nehéz fizikai munkát végeznie vagy nagy súlyokat emelgetnie. A terhesség negyedik hónapjában kezd kialakulni a gyermek elméje, és ezért az anyának messzemenően kerülnie kell mindenfajta fizikai megrázkódtatást, ami a magzatot érheti. A védikus írások még a következő tanácsokkal szolgálnak:

A terhesség időszaka alatt a feleségnek nem szabad nemi életet élni, nappal aludni, éjjel ébren maradni, fizikailag megterhelő tevékenységet végezni, járműveken utazni, hashajtókat szedni, bármiféle mentális feszültséget átélni, valamint fűszeres, sós, savanyú vagy nehéz ételeket enni. Ezen kívül nem szabad folyóban fürödni, egy elhagyatott házba menni, hangyabolyra ülni vagy a körmeivel a földet kaparni. Nem szabad hosszasan aludni, nem szabad pelyvához, szénhez, hamuhoz vagy koponyákhoz érni, vitatkozni a családtagjaival, rendetlenül hagyni a haját vagy bármikor tisztátlannak lenni. Alvás közben a feje ne legyen észak felé, és nem szabad meztelenül vagy nedves lábbal aludni. Nem szabad kedvezőtlen szavakat mondani vagy túl sokat nevetni. Ezeket a tanácsokat mindenki belátása szerint kövesse."

Elgondolkodtató, hogy míg nagyanyáig szinte az aratás kellős közepéről mentek szülni, ha úgy adódott, a 21. században egy kismamának némi túlzással már levegőt is csak felügyelet mellett szabad vennie, nehogy baja essen.

A cikken jót mosolyogtam, mert néhány gondolatáról eszembe jutott néhány saját is, ezért röviden kielemezném a fentieket:

1. "a terhesség időszaka alatt a feleségnek nem szabad nemi életet élni"
Ezt ugye senki nem gondolta komolyan, hogy egy normális párkapcsolatban megcsinálják a gyereket, aztán 9 hónapig semmi. Utána meg azért nem, mert mindenki túl fáradt hozzá, vagy mert már ott a gyerek. Ha még a kismama be is tartaná ezt a dolgot, azért megnézném azt a férfit, aki majdnem egy évig kibírja szex nélkül. (Persze az nincsen benne a cikkben, hogy a férjnek sem szabad, maximum nem a feleséggel, mert neki tilos.) Lehet olvasni olyan cikkeket, hogy ilyenkor a férfi sem kívánja annyira megváltozott testű kedvesét, de az a véleményem, hogy akkor nem normális a kapcsolat, hiszen a babát is együtt akarták.

2. "nem szabad nappal aludni, éjjel ébren maradni"
Lehet, hogy nem szabad nappal aludni, de mit csináljon az ember lánya, amikor a terhessége első felében akár állva is el tudna aludni bárhol? És éjjel sem azért nem alszik a kismama, mert nem akar, hanem mert valljuk be töredelmesen, azért a hányinger, gyomorégés, és a folyamatos pisilés mellett ez elég nehéz. Akkor meg mikor pótolja be a kiesett alvásidőt, ha nem nappal?

3. "járműveken utazni"
Azt hiszem, ez a 21. században szinte megvalósíthatatlan. Vagy akkor ne menjünk sehova, vagy gyalogoljunk? Nekem is nagyon sokan mondják, hogy hogy merek még ilyenkor vezetni. Na de akkor fogadjak egy sofőrt?

4. "bármiféle mentális feszültséget átélni"
Megint csak a 21. századdal tudok jönni, ahol szinte feszültség nélkül nem is telik el nap. Mind a munkahelyen, bevásárlás közben, az utcán, otthon, vagy ha az ember csak a napi híreket olvassa. Lehet, hogy el kéne vonulni egy lakatlan szigetre, ahol az ember kizárja a világ dolgait, és csak meditál egész nap?

5. " fűszeres, sós, savanyú vagy nehéz ételeket enni"
Belegondolva, hogy a terhességem elején mindenképpen a kínai csípős-savanyú levest kívántam, sajtburgerből nincs az a mennyiség, amit ne tudnék megenni, és mindenbe csípős paprikát kell tennem, mert úgy esik jól, azt hiszem teljes mértékben rossz úton járok.


6. " nem szabad hosszasan aludni"
Az alvásigényem eddig is sok volt, de a terhességem elején, és mostanában megint napi 10 órákat tudnék és néha tudok is aludni. És miért ne aludjunk most, mikor ha már meglesz a baba, úgyis mindig kevés lesz az alvásból. Vagy lehet, hogy már most szoktatni kellene magunkat a 3 óránkénti szoptatáshoz, és felhúzni az órát, hogy felébredjünk?

7. "Ezen kívül nem szabad folyóban fürödni, egy elhagyatott házba menni, hangyabolyra ülni vagy a körmeivel a földet kaparni. Nem szabad pelyvához, szénhez, hamuhoz vagy koponyákhoz érni, vitatkozni a családtagjaival, rendetlenül hagyni a haját vagy bármikor tisztátlannak lenni. Alvás közben a feje ne legyen észak felé, és nem szabad meztelenül vagy nedves lábbal aludni."
Na ezeken már tényleg csak nevetni lehet...


8. "Nem szabad kedvezőtlen szavakat mondani vagy túl sokat nevetni"
Na jó, azt mondják, hogy a baba ilyenkor már mindent hall, és hogy megjegyez dolgokat. Na de nem hinném, hogy egy-egy kicsúszott káromkodás miatt a baba első szavai is hasonlóak lennének. Ami pedig a nevetést illeti. Mi a baj egy boldog kismamával???

Azért örülök, hogy a cikk írója a végére odaírja, hogy mindenki belátása szerint kövesse a tanácsokat.

Mono-szoba dekoráció - A függöny

Miután a szekrények és a kisruhák a helyükre kerültek, a babakocsi összerakva és készenlétben várja kis utasát, jöhetnek a részletek, a babaszoba dekorálása.

Első részként a legfontosabb, a függöny volt soron. Mivel a szoba eddig raktárként funkcionált, nem éreztük szükségét a függönynek, éppen ezért még karnis sem volt a szobában, így a feladat nem is volt olyan egyszerű.
A karnis beszerzése után már csak az okozott fejtörést, vajon hogy kerül a helyére. Baráti körünkben való gyors közvélemény kutatás után szomorúan vettük tudomásul, hogy senkinek sincs a beton megfúrására alkalmas szerkentyűje. Így aztán Miniből újra előjött a kispapa-ösztön, és egy kisebb vagyonért beszereztünk egy fúrót. (bevallom őszintén, nem hiszem, hogy túl sokat lesz használva, de Mini a karnist nagy lelkesedéssel fúrta fel, talán majd kedvet kap a barkácskodáshoz is)

Ezek után már csak a megfelelő függönyt kellett megtalálni a babaszobába. Mivel a kínálat babafüggöny téren elég gyér, nem sok lehetősége van az embernek, mert választhat a Hercegnős, a Micimackós, és a Verdás függönyök közül.
A Verdás alapvetően fiú szobába való, tehát elvetettük. Mini nem igazán rajong Micimackóért, tehát szintén nem jöhetett szóba. A Hercegnős pedig tipikus lányos függöny, tehát millió másik gyerekszobában látható, azonkívül Micimackóval együtt az a bajunk vele, hogy  nem szeretnénk mi eldönteni, melyik mesefilmért, vagy mesehősért rajongjon a gyerekünk.

Így aztán úgy döntöttünk, hogy maradunk az egyszerű fehér függönynél, és azt próbáljuk egyedivé tenni. Találtunk is aranyos, mágnessel felrakható színes lepkéket, így aztán emellett a variáció mellett döntöttünk. A pillangók bármikor levehetőek, variálhatóak, lecserélhetőek, így mindig változhat a babaszoba egy apró kis ráfordítással és kreativitással.

Miután már minden alkotórész megvolt, már csak fel kellett tenni a függönyt, és a pillangókat. Úgy döntöttem, hogy mivel ma nagyon szép idő van, nem várom meg Minit, a tettek mezejére lépek. Lehet, hogy 8 hónapos terhesen az ablak pucolás már nem éppen tartozik az ajánlott házimunkák közé, elvégre sok helyről hallottam, hogy "ne hajolj, ne emelj, ne nyújtózkodj", úgy gondoltam, most senki nem látja, tehát nyugodtan nekiállhatok. Így végül a szép tiszta ablakra felkerült a szép új függöny, és a pillangók is elfoglalták a helyüket.
Most már csak egy kis apróság hiányzik az ablakra, a két szélére egy-egy csík sötétítő, hogy keretbe foglalja a lepkéket. A megfelelő sötétítő függöny megtalálása azonban még várat magára.

Mosó Masa mosodája

Miután a bútorok a helyükre kerültek, és kitakarítottuk őket, itt volt az ideje, hogy a kisruhák se egy nagy zacskóban várják a sorsukat. Minden honnan azt a tanácsot kaptam, hogy ne halogassam a mosást és vasalást az utolsó pillanatig, mert nagy hassal már nagyon nehéz lesz, így aztán nekiláttam kimosni a babaholmikat.

Mivel a gyerekszoba lassan átveszi eredeti funkcióját, így onnan kiszorult a teregetés és a vasalás. Ezért első körben a szép nagyra szétnyitható szárogatót kellett lecserélnem egy kisebb, de ugyan olyan jól kihasználható fajtára. Szerencsére a Tescoban rá is találtam egy három emeletes, kis helyet foglaló, összecsukható változatra nagyon jó áron.

Ezután jöhetett a mosógép sterilizálása. Amit lehetett kiszereltem belőle, és jó alaposan átsikáltam, majd az ősi módszerre, egy jó adag ecettel 95 fokon átmostam. Így aztán olyan lett, mint új korában, és minden készen állt a babaruhák mosására.

Úgy gondoltam, először a kisebb nehézséggel birkózom meg, ezért először a textil pelenkák kerültek sorra. Ekkor szembesültem azzal, hogy milyen jó választás is volt a szárogató, hiszen teljes mértékben pelenka-kompatibilis, azaz a 36 db pelenkának pont 36 db hely van rajta. Így aztán egy körben moshattam ki őket, és száradhattak meg.

Másnap aztán jöhetett a vasalás, ami ekkora mennyiségnél nem két perces mutatvány, de egy délelőtt alatt egy jó film kíséretében végül elfogytak a szárogatón lógó pelenkák, és szépen összehajtogatva kerültek a helyükre.

Mikor Mininek lelkesen újságoltam, hogy aznap milyen ügyes voltam, közölte, hogy ez később nem fog ekkora örömet okozni. De én optimistán fogom fel a dolgokat, és így legalább van miből fogynia a lelkesedésnek.

Ezután következtek a Mini-Mono-Ruhácskák.
A nagy bevásárlás utáni itthoni seregszemléből látszott, hogy nem kis mennyiséggel állok szembe.

Itt már a szárogató kapacitása is kevésnek bizonyult, de aztán több részletben végül mindegyik ruhácska tisztán várakozott a vasalásra.
Természetesen precízen méret és fajta szerint lettek osztályozva.

Végül mindegyik szépen a szekrénybe került.

És mivel kisruhából sosem elég, azóta már egy újabb zacskóban gyűlnek az azóta beszerzett babaruhácskák, hogy aztán hasonló sorsra jussanak, és bevetésre készen várakozzanak a szekrényben.

Kistakaró a Nagymamától

Édesanyám annak idején nekünk nagyon sokat kötött, majd ahogy felnőttünk, ez a hobbyja feledésbe merült. Mikor az Öcsémékhez becsöngetett a gólya, egy csomag fonallal felszerelkezve közölték a hírt, amiből Édesanyám egyértelmű utalást kapott, hogy jó lenne feleleveníteni a kötőtűkkel való varázslás tudományát.
Így aztán nem sokkal később elkészült Gergő kocsitakarója.

Természetesen, ha az egyik unokának jár, akkor a másiknak is, ezért aztán mikor a gólya pár hónappal később eljutott hozzánk, egyértelmű volt, hogy ismét kocsitakarót kell kötni.

Megkerestük a megfelelő fonalat és a tökéletes mintát, és Édesanyám máris szorgosan állt neki kötögetni.
Mikor a takaró elkészült, a dekoráció már rám várt.

A kis szatén virágokra a Bricostore-ban találtunk rá, de miután felvarrtam őket a kis takaróra, még mindig üresnek találtam, így aztán elsétáltam a legközelebbi rövidáru boltba, és vettem még hozzá pár méter szatén szalagot, így készült el a végleges verzió.

 

Természetesen a kistakaró díszítése színben passzol a babakocsi színeivel.

A harmadik ultrahang

A bejegyzés valódi dátuma: 2011. szeptember 23.
A terhesség eddigi ideje: 30 hét 2 nap
Kilók száma: 52,5 kg.

Ismét igénybe vehettük az állami ellátás kínálta csodálatos lehetőségeket. Szerencsére Mini ismét itthon volt, így együtt nézhettünk szembe a kihívásoknak, mindenre felkészülve.
Mikor fél 11 körül mentünk a kórházba, szerencsére kevesen várakoztak, és szinte hihetetlen, de a sorszám-adó automata is működött, így aztán viszonylag gyorsan, kb. fél óra alatt sorra kerültünk.

Mint ahogy a nőgyógyászom mondta, ennek a vizsgálatnak túl sok jelentősége nincs, de a kismamák szeretik látni a babájukat.
És tulajdonképpen igaza volt.
Bár a múltkori nagyon negatív tapasztalatok után most kellemesen csalódtunk. A hölgy, aki a vizsgálatot végezte, részletesen elmagyarázta, hogy mikor mit látunk a monitoron, és még azt is megkérdezte, hogy már tudjuk-e, hogy fiú vagy lány lesz-e a babánk. Majd mikor egyszerre vágtuk rá Minivel, hogy kislány, akkor ő is megerősített bennünket ebben a hitünkben. (Azt hiszem rendesen megdöbbentünk volna, ha ő mást mond.)
És bár ez a fekete-fehér ultrahang kép össze sem hasonlítható a 4D-s ultrahanggal, ez a hölgy is megjegyezte, hogy milyen szép arcocskája van a babánknak. (Lehet, hogy akkor tényleg van benne valami?)

Arra a kérésemben is készségesen segített, hogy a Mononk veséjét jobban nézze meg, merthogy az előző vizsgálatok során minimális tágulatot láttak rajta. Még egy arra járó orvos is ránézett az ultrahang képére, majd kedvesen megnyugtattak, hogy a bal vesében nem látnak semmit, a jobb vesében van 1-2 mm-es tágulat, de ezzel tényleg nem kell foglalkozni, mert lehet, hogy mire megszületik már ki is növi.

Végül még két képet is kaptunk a Mononkról a leletek mellé, amin kiderült, hogy a csöppség a pocakomban már 1523 gramm, így ismételten megnyugodtam, hogy bár rajtam nem nagyon látszik, és a súlyomon sem, azért a babánk odabenn remekül érzi magát, és a nagy könyvnek megfelelően fejlődik.

A Mononkról kapott képet pedig büszkén nézegettük kifele sétálva a kórházból, bár bevallom őszintén, még mindig nem nagyon tudom eldönteni, hogy az első kép mit is akar ábrázolni, mert mint az egyik kollégám szokta mondani, ezek a képek olyanok, mint egy tál krumplipüré. Azt hiszem erre a képre tökéletes ez a hasonlat.

Készül a Mono-szoba

Ahogy közeledik az idő, természetesen egyre több minden kerül beszerzésre. Így az eddig szinte üres gyerekszoba (ami eddig raktárként üzemelt, hiszen remekül lehetett benne elrejteni dolgokat, teregetni, vasalni, ha pedig jött valaki, egyszerűen becsukni az ajtót) lassan megtelik dobozokkal, és játékokkal.
A helyzet kezd egy költözéshez hasonlítani, amikor az ember mást sem lát, mint dobozt, doboz hátán, és szinte elkeseredetten küzd, hogy némi rendfélét hozzon létre.
Viszont hiába szerettem volna, amíg a gyerekbútor nem volt összerakva, csak az egyik sarokból a másikba tudtam volna pakolni.
A múlt héten aztán egy ismerősünk két délután összeszerelte a bútort, és némileg már látszott a fény az alagút végén. Ehhez persze az is hozzátartozott, hogy az eddig a gyerekszobában rejtve maradt dobozokat kénytelen voltam áttelepíteni a nappaliba, hogy legyen hely dolgozni és szerelni. Így már nem csak a gyerekszoba, hanem az egész lakás kezdett katasztrófa sújtotta területre hasonlítani.

A gyerekszobában a kész bútor, a folyosón az üres karton dobozok, a nappaliban pedig a többi apróság, amik arra vártak, hogy megtaláljuk a megfelelő helyüket.

Aztán a hétvégén hazajött Mini, és felébredt benne a kispapa-ösztön. A gyerekszoba bútorait alaposan szemügyre véve gyorsan megállapította, hogy ez így nem lesz jó.

Bevallom őszintén, nem gondoltam volna, hogy a 12 nm-es szobában azt a pár szem bútort ennyiféleképpen lehet elrendezni, dehát azt hiszem Miniből kikelt a mérnök énje, mert a végén már mérőszalaggal, tudományosan megmagyarázva, hogy minek miért lesz ott, ahol van tökéletes helye, rendezgette a bútorokat. Végül egy fél napos rendezgetés után úgy tűnik, hogy minden a helyére került, úgy, hogy az mindenkinek tetszik, remélhetőleg a Mononak is. (így utólag sajnálom, hogy nem álltam fényképezőgéppel az ajtóban, és örökítettem meg az összes variációt)

Persze a szobában ülve, miközben csodáltuk a kész művet, még megállapítottuk, és újabb listát írtunk, hogy még mire és hova lesz szükségünk.

A bútor után jött a babakocsi, aminek természetesen minden funkcióját, állását, és tartozékát ki kellett próbálni, majd elégedetten megállapítottuk, hogy azt hisszük, jól választottunk. De ezt úgyis majd az idő, és a gyakorlat dönti el.

A kiságyra Mini felszerelte a zenélő forgót, és mint két gyerek álltunk a kiságy mellett, és hallgattuk, a zenét, miközben az aranyos figurák körbe-körbe forognak. Mondtam is Mininek, hogy mire a Mono megszületik, elemet kell benne cserélni, ha így folytatjuk.

Végül a helyére került a kiskád is, így már csak pár doboz maradt, aminek meg kell találni a végleges helyét, és természetesen a dekorációt kell tökéletesíteni, ami majd az én feladatom lesz, de szép lassan minden készen áll, hogy a Mononk birtokba vegye új lakhelyét.

Világjáró lesz a Mononk?

Bár még meg sem született, már most több helyen jártunk vele, mint amennyi helyre egy átlagos ember eljutna élete során.
De azt kell mondanom, hogy ezt volt kitől örökölnie.
Mini Romániától kezdve megjárt Kanadát, Angliát, Németországot és még Líbiát is, és még jópár helyen volt nyaralni Görögországtól kezdve Törökországig mindenfele, én még 9 éves sem voltam, mikor Örményországban és Oroszországban jártam, a néptánccal jártam be szinte egész Európát (Szardínia, Románia, Lengyelország, Spanyolország, Monaco, Szicília). Így nem is csoda, hogy mióta bővülőben van a család, azóta is több helyen megfordultunk, és bár Mono még nem sokat érzékel a dologból, azt hiszem élményből születése után sem lesz hiány.

Nem sokkal az után, hogy megtudtuk, már hárman vagyunk:

2011.április 18. Nürnberg

És ha már arra jártunk, akkor megnéztük Münchent, Karlsruhe-t és Salzburgot is.

Mivel Mini Frankfurtban dolgozik, és lehetőség volt rá, így egyértelmű volt, hogy míg lehet, addig meglátogatom. Így 22 hetes terhesen repülőre ültem, és egy hétvégét együtt töltöttünk.

2011. augusztus 6. Frankfurt "MyZiel"

2011. augusztus 7. Frankfurt "Olasz Fesztivál"

Most pedig úgy gondoltuk, hogy ha már ilyen szép idő van, akkor teszünk egy spontán kirándulást az osztrák fővárosban:

2011. szeptember 24. Bécs

És bár az elkövetkezendő hónapokban nem hiszem, hogy folytatnának a sort, biztos vagyok benne, hogy az utazások ezzel nem fejeződnek be, és még nagyon sok szép helyen fogunk hármasban járni.

Nevezzük nevén a gyermeket

Már írtam egy bejegyzést a nevekkel kapcsolatosan, de akkor most jöjjenek a konkrétumok.

Nálunk ez már szinte a megismerkedésünktől fogva téma, bár akkor még egyikünk sem vette komolyan a dolgot.
Egyik este elkezdtünk beszélgetni Minivel a szóba jöhető nevekről. Én nagyon szerettem volna, ha két keresztneve lesz a gyermekünknek és legalább az egyik magyar eredetű. Így jött nálam számításba a Csenge, Kincső és a Réka. Természetesen ezekről Mini hallani sem akart.
Ő a Flóra és a Milla nevekkel állt elő, így aztán mondván, hogy egyenlőre úgyis teljesen mindegy, okos nőként ráhagytam a dolgot. Aztán idővel a Millából Lilla lett, dehát ilyen apróságokon nem akadok fenn, végülis a lényegen nem változtatott.
Érdekes módon fiú névben sosem gondolkodtunk, és máig nagy bajban lennénk, ha nekünk tetszőt kellene mondani.

Aztán évekig szunnyadt a téma, hiszen nem volt jelentősége. Először tavaly került ismét szóba, mikor az esküvő előtt nyilatkozni kellett az anyakönyv vezetőnél, hogy mi lesz leendő gyermekünk vezetékneve.
A mai törvények már számtalan lehetőséget kínálnak. (apja neve, anyja neve, és ezek varriációi kötőjeles formában)
Azt hiszem ez egyikünknél sem merül fel kérdésként, hogy a gyerek a hagyományos módon Mini vezetéknevét fogja viselni, tehát Bartha lesz.

Aztán eljött az idő, amikor tényleg komolyan újra kellett tárgyalnunk a névkérdés témát, mert előbb-utóbb nevet kell adni a Mononak, amit egy életen át viselnie kell.
Persze Mini továbbra is kitartott a Bartha Flóra Lilla névnél, és ez volt az a pillanat, amikor a sarkamra kellett állnom, és tudományos tényekkel alátámasztani, hogy miért is nem jó ez a név.

Fő indokom az volt, hogy mivel a vezetéknév amúgy is mély hangrendű, ezért nem rakhatunk mellé egy mély hangrendű keresztnevet is, mert akkor olyan depis lesz az egész. Meg amúgy is a növényvilág nevét akarjuk adni a gyereknek, amit még becézni sem lehet?
Azt hiszem meggyőző voltam, mert utána avval teltek az estéink, hogy nézegettük a neveket, majd egyszer-egyszer bemondtunk egyet a levegőbe, amit természetesen a másik egy határozott és azonnali Nem-mel el is vetett.

Nálam szóba sem jöhettek a magánhangzóval kezdődő nevek, hiába volt jópár, ami tetszett volna, valahogy a szintén magánhangzóra végződő vezetéknév mellett nem tudtam volna elképzelni. És nem akartam olyan nevet, amik most divatosak, hogy ha a Mono közösségbe kerül, akkor rajta kívül még 3-4 kislányt hívjanak ugyanezen a néven.
Azt hiszem ez onnan is jött, hogy az én nevem sem éppen hétköznapi, hiszen akármilyen társaságban megfordulok, mindenki azt mondja, hogy még nem is hallotta a Gyöngyvér nevet. Én pedig büszkén viselem, hogy ennyire egyedi.

És akkor egyszer csak felvetettem a Regina nevet, és meglepetésemre nem jött a hirtelen ellenkezés. Így aztán megegyeztünk, hogy leendő gyermekünket Bartha Regina Lillának fogják hívni.

Hónapok teltek el így, a pocakom növekedett, és én már a nevén szólongattam a lányunkat.

És akkor jött a sokk.
Egyik este Mini felvetette, hogy neki nem tetszik a Lilla név. Nem is értettem igazán, hiszen ehhez ő ragaszkodott az elmúlt 5 évben, de gondoltam magamban, ha neki nem tetszik, majd találunk másikat, ami talán nekem is jobban tetszik.
De rá egy hétre ismét előjött a téma, hogy már a Regina sem tetszik neki. Na ennél a pontnál elkeseredtem. Én már hónapok óta növesztgetem a pocakomban Regina nevű lányunkat, és akkor most magyarázzam meg neki, hogy mégsem úgy fogják hívni, mert az apja meggondolta magát?

Mondanom sem kell, hogy szó szerint belebetegedtem a dologba, és napokig nem aludtam.
Azt hiszem ezt az érzést egy férfi fel sem tudja igazán fogni.

Még szerencse, hogy a vezeték néven nem olyan egyszerű változtatni, mert akkor a Bartha sem tetszene a Drága Férjemnek.
És természetesen Mini olyan nevekkel jött elő, hogy nem is értem, honnan szedte őket. Hogy lehetne a lányunk Emese vagy Ágnes?

Aztán egyik este felvetette a Nórát. Amivel azon kívül, hogy nem sokban különbözik a Flórától, és hogy van egy Bartha Nóra nevű ismerősöm, más baj nem volt. Én viszont a Reginából nem engedtem. Így aztán jött a nagy dilemma, hogy Bartha Regina Nóra, vagy Bartha Nóra Regina.
Azt hiszem ismét jól döntöttem, mikor hagytam ülepedni a témát, és hetekig nem is beszéltünk róla.

Aztán a nagy bevásárló körútunk alkalmával szembe kerültünk azokkal a bizonyos aranyos betűkkel, amikből ki lehet rakni leendő gyermekünk nevét, és a szobája ajtójára lehet ragasztani. És ekkor Mini a REGINA név betűit szedte össze a  polcról. 
Be kell valljam, hatalmas kő esett le a szívemről, hogy a Mononk mégis az eredeti nevét fogja kapni, és innentől nem is nagyon érdekelt, hogy mi lesz a második neve, a döntést ráhagyom Minire.
Bár nem is mi lennénk, ha még nem lennénk bizonytalanok a témában, hiszen a múltkor Mini feltette a kérdést, hogy kell-e nekünk két keresztnév.

Így aztán Mononk végleges neve még mindig kérdéses, a Bartha Regina már biztos.

Első házassági évfordulónkra...

“Egy társ kell, egy barát, ki megvéd, ki átölel,
ki megért, és segít, ha vigasz vagy tréfa kell,
de hagyja, hogy éljek,
szabadon, mint a lélek,
mert így vagyok csak én.”

Zenélő forgóka

A mai nap nagy beszerzése a zenélő forgóka volt.
Régóta nézegettük őket, és természetesen itt is határozott elképzeléseink voltak  a kütyüvel kapcsolatban:
- egyszerre több funkciója is legyen: többféle zene, aranyos figurák, és éjszakai fény
- ne felhúzható legyen, hanem minél tovább énekeljen
- a figuráknak a baba ne csak a lábát lássa, hanem az arcát is

Nagyon sokféle forgóka létezik, árban határ a csillagos ég, de a megfelelőre eddig nem sikerült ráakadnunk.
Aztán ma teljesen véletlenül betértünk a Müllerbe, és ha már ott voltunk, körülnéztünk, mit is lehet ott kapni.
És megláttuk a számunkra megfelelő, tökéletes kütyüt. Mindent tudott, minden követelményünknek megfelelt. Egyedül az árát sokalltam egy kicsit, mert 15 ezer Ft volt. Bár ha hozzáveszem, hogy a jóval egyszerűbbeket is 5-8 ezer Ft-ért adják, akkor már nem is olyan vészes az ára.
Azért gondolkodóba estünk, hogy ha már egyszer megtaláltuk az igazit, és ez szerelem volt első látásra, akkor érdemes-e tovább keresgélnünk, hátha máshol olcsóbban megkapjuk, vagy vegyük meg most, hátha aztán már nem lesz, és akkor bánni fogjuk.

A dilemmánkat egy arra járó anyuka oldotta meg, aki amellett, hogy megerősített abban, hogy jól választottunk, felvilágosított, hogy az aktuális Nők lapja magazinban találunk egy 20%-os kedvezménnyel járó kupont. Így aztán gyors fejszámolás után meg is állapítottuk, hogy a 15 ezer Ft is már csak  12 ezer Ft lenne, és az egyből barátságosabb ár.
Fel is kerekedtünk beszerezni az újságot, ami kiderült, hogy nem is olyan könnyű, hiszen a 6-dik újságárusnál találtunk, mert a többinél már elfogyott. Úgy látszik másnak is tetszettek a kedvezmények. (bár végignézve az akciókat, azt hiszem a többi kupon nálunk az újságban marad, de ez a Mülleres most nagyon jól jött)

Így aztán boldog újságtulajdonosként, kuponnal a kezünkben visszatértünk az üzletbe, és már pakoltuk is be legújabb szerelmünket a kosárba.

És akkor jöjjenek a konkrétumok a zenélő forgókáról. A Nagy Ő a CHICCO Colours világító-zenélő forgóka:

Leírás a doboz hátuljáról:

"A színes zenélő forgó egy elektronikus játék, amely olyan színösszeállítással lett tervezve, hogy segítse a baba vizuális, progresszív fejlődését a növekedés különböző szakaszaiban. A két játszómód kielégíti mind az anya, mind a baba igényeit, bármelyik napszakban: A Play mód bekapcsolásával a mágikus elves tánc klasszikus zene kíséretében, melyet kizárólag a baba kiságyban lévő szórakoztatására szolgál. Amikor eljön az alvás ideje, a Relax mód elkíséri a babát az álmok világába, egy mágikus dallamokkal, fényekkel és színekkel tarkított mágikus légkörrel körbevéve. Az éjszakai fény megnyugvást és biztonságot teremt a baba számára, miközben alszik. A elkülöníthető zenedoboz azt jelenti, hogy 6 hónapos kor felett használható. A forgóka 2 db C Alcali elemmel működik, melyet a csomagolás nem tartalmaz."

 

Remélhetőleg a kütyü nem csak a mi, de a Mononk tetszését is elnyeri, és beváltja a hozzá fűzött reményeket.

Babakocsi vásárlás, avagy egy görög tragédia több felvonásban

Úgy gondolom, hogy a babavárás egyik sarkalatos kérdése a babakocsi. Milyen szállító eszközt is vegyünk gyermekünknek, ami mind az ő, mind a saját igényeinket tökéletesen kielégítik?

Ebben a kérdésben megpróbáltunk körültekintően eljárni. Interneten utána jártunk a különböző lehetőségeknek, a lehető legkisebbre szűkíteni a kört.
Alapverő elvárásaink között voltak:
- 4 kerék, mert a 3 egész egyszerűen nem tetszik
- multifunkciós legyen, tehát a mózeskosarat, a sportrészt és a bébihordót egyben tartalmazza
- biztonságos legyen, és a bébihordó autósülésként is funkcionáljon
- ne esernyőre csukható legyen, mert nem tartom praktikusnak a két fogantyúval tolni a babakocsit, elvégre mindenképpen két kéz kell hozzá, hogy egyenesben maradjon
- könnyű legyen, hiszen az esetek nagy többségében nekem kell majd cipelni
- kicsire össze lehessen csukni
- és természetesen nem utolsó sorban jó színe legyen.

A fentieket figyelembe véve és a hozzáértő eladók tanácsait meghallgatva végül az Espiro Vector Pro 3:1 multifunkciós babakocsi mellett döntöttünk szép zöld színben.

Ezek után már csak a megfelelő üzletet kellett megtalálnunk, ahol beszerezhettük álmaink babakocsiát.
Nos, minden igyekezetünk ellenére ez nem sikerült.
Úgy gondoltuk, hogy ebben a témában nem mehetünk jobb helyre, mint az Espiro magyarországi nagykereskedéséhez a Babaszafari-hoz.
Ha valakinek megfordult a fejében, hogy innen szerezze be gyermekének felneveléséhez szükséges dolgokat, akkor jó tanácsként mondom, hogy NE TEGYE!!!!

De nézzük az tragédia első felvonását.
Terhességem 20. hetében Öcsémmel és Sógornőmmel mentünk bevásárló körútra, mivel ők már rutinosak voltak a témában. A bababútort ők is innen szerezték be, így egy kisebb vagyont már otthagytak a boltban.
Mikor bementünk körülnézni, és érdeklődni, nagyon kedvesen fogadták őket, és természetesen minket is, bár mint potenciális vevővel már nem nagyon akaródzott foglalkozni, hiszen az eladónak kétpercenként csörgött a telefonja, és így két értelmes mondatot nem tudtunk váltani.
Miután meguntuk a nem-törödömséget és saját magunk feltérképeztük az üzletet, véglegesítve, hogy mit is szeretnénk, az Öcsém odament a boltvezetőhöz, és közölte, hogy ismét szeretnénk egy szemérmetlenül nagy összeget itthagyni. Jött a következő meglepetés, amikor ez nem hogy örömöt váltott volna ki a tulajdonosból, de inkább a "mi a fenét keresünk itt, és miért nem hagyjuk már békén?" kifejezés jelent meg az arcán.

Nagy nehezen felvették a rendelést a bútorokra, és a babakocsira. A bútorokat 6 hét szállítási idővel, a babakocsit 1 héttel ígérték. De itt jött az első megrázkódtatás. A zöld színben ez a típus hiánycikk. Így aztán megegyeztünk Minivel, hogy ha már egyszer úgyis kislányunk lesz, akkor legyen pink színű. Kifizettem az előleget, megegyeztünk, hogy telefonálnak, ha megjönnek a termékek,  és megnyugodva jöttem haza, hogy egy hét múlva már lesz babakocsija, 6 hét múlva pedig gyerekszobája is a Mononak.

Meg is beszéltük az Öcsémékkel, hogy egy hét múlva ők mennek a babakocsiért, és következő látogatásunkig őrizni fogják. Természetesen a bolt nem telefonált a megígért időpontban, de mivel közben megszületett az Unokaöcsém, egy kicsivel korábban a vártnál, így nem is bántam annyira, mondván úgysem tudna senki érte menni.
Aztán eltelt a következő és az utána következő hét is.

És itt jött a tragédia második felvonása.
Telefonáltak, hogy megjöttek a bútorok, mehetünk érte. Viszont a babakocsival az a helyzet, hogy a mózeskosár és a sportrész megvan, viszont a bébihordóval van egy kis gond.
A boltban aztán közölték, hogy bébihordót nem kaptak, ezért azt egy hétre rá postán küldik.
Azt már nem is mondom, hogy a bútorok és a babakocsi többi részének megszerzése se ment könnyen, hiszen a telefon most is folyamatosan csöngött, a rendelésünket a 21. században egy sima Excel táblázatban tartották nyílván, amit aztán ide-oda másolgatva, és kinyomtatva, elfaxolva valahova végre megkaptuk a papírokat, hogy a raktárból átvehessük a dobozokat. Mindez közel egy órát vett igénybe.
Időközben az interneten kinéztünk egy ágynemű garnitúrát, amit szintén innen rendeltünk meg, de természetesen az sem volt, de ígéretet kaptunk, hogy a bébihordóval együtt az is érkezni fog, és akkor azt is postázzák.

A tragédia harmadik része a történtek után 2 héttel következett, amikor is még se a postás nem csengetett, se egy telefont nem kaptam a bolttól, hogy mi a helyzet a rendelésemmel.
Ekkor már kissé paprikás hangulatban hívtam fel az üzletet,  és érdeklődtem a rendelésem felől.
Ahol is közölték, hogy sajnos az ágynemű garnitúrából ömlesztve kapnak egy kamionnyit, és azon volt kék, zöld, zebrás, méhecskés, stb, de olyan, amilyet én szeretnék, nem.
Felmerül bennem a kérdés, hogy hogy is van az, hogy a mai világban a kereslet igazodik a kínálathoz, és nem fordítva? Mert bár közgazdaságtant már régen tanultam, de még józan paraszti ésszel is úgy gondolnám, hogy egy boltnak azt kéne árulnia, ami iránt kereslet van, és nem azt kéne megvennie a vevőnek, amit éppen kínál a bolt. Főleg, hogy a bolt internetes honlapján ugyan úgy megtalálható a termék attól függetlenül, hogy már hetek óta nincs belőle készletük.
Gondoltam, egy ágynemű garnitúra legyen a legkisebb gond. De mi a helyzet a bébihordóval?
Sajnálatos módon az sem érkezett meg, de az eladó megígérte, hogy a jövő héten már biztos kapnak árut, és akkor lesz.
Ennél a pontnál felhívtam a figyelmét, hogy ezt már párszor hallottam az elmúlt másfél hónapban, és jó lenne már pontot rakni az ügy végére, mert tekintve azt, hogy az árut kifizettem, kezd a helyzet tragikomikussá válni. Természetesen az eladó mentegetőzött, hogy a gyár leállt, és nem kapnak terméket, de mondtam neki, hogy ez az én babámat nem nagyon fogja meghatni, mert egy újszülöttnek pont a bébihordó az egyik legjobb barátja, és nem mondhatom meg neki, hogy nem hozom haza a kórházból, mert nincs miben.
Aztán rákérdeztem a zöld színű babakocsira, merthogy ha már nem tudják teljesíteni a rendelésünket, és kapnak árut, akkor már nekik olyan mindegy, hogy milyen színben rendelik meg. Így aztán ultimátumot adtam a boltnak. Vagy egy hétre rá lesz zöld babakocsi, és kicseréljük a rózsaszínt, vagy visszaviszem a babakocsit, és kérem vissza pénzem, és elmegyek oda, ahol nem nézik hülyének az embert. Persze az eladó megígért mindent, én meg nem tehettem mást, mint vártam.

A tragédia negyedik felvonása:
Ismét eltelt 2 hét, természetesen telefonhívás nélkül. Így aztán mivel hétvégén úgyis készültem Budapestre, hát minden eshetőségre felkészültem.
Mivel már nem akartam teljes babakocsi nélkül hazatérni, kíváncsiságból felhívtam néhány üzletet, hogy náluk van-e készleten ebből a termékből. Az összes üzletben közölték, hogy sajnos bár ez a termék van, csak néhányból van meg mind a három rész, és zöld színben januárig ne is számítsak rá. Hát sajnálom, addig pedig az én Monom megszületik, úgyhogy addig nem tudok várni álmaim babakocsijára. De az összes boltban készségesen segítettek, utánanéztek, visszahívtak, stb.

Aztán az ismeretek fényében felhívtam a boltot, bár már a gondolattól is a hányinger kerülgetett, hogy ismét beszélnem kell velük.
Ott közölték, hogy igen, megjött a rózsaszín bébihordó, csak elfelejtettek telefonálni. Na kérem, ismét megmutatkozik a tökéletes üzletpolitika, hogy mennyire becsülik itt meg a vevőt, főleg ha már 2 hónapja szórakoznak vele. Az eladó bár emlékezett rám, hogy két hete is velem beszélt, csak annyi mentsége volt, hogy ő szabadságon volt, és a kollégái elfelejtettek telefonálni. Na igen, én is a kereskedelemben dolgozom, ez a legegyszerűbb, mindig arra fogni a hibát, aki éppen nincsen ott. Csakhogy ez a vevőt hidegen hagyja.

Rákérdeztem a zöld színre, és itt ismét azt a felvilágosítást kaptam, hogy másfél hét múlva lesz belőle. Na persze. Ne ámítsuk már megint egymást. Mégis hol élünk? Amikor az összes többi üzletben őszintén megmondták, hogy ne számítsak rá, itt miért nem lehet egész egyszerűen közölni a tényeket, hogy képtelenek beszerezni ebből a termékből?

Így aztán közöltem az eladóval, hogy jó lenne, ha sürgősen postára adnák a rózsaszín bébihordót, és örökre elfelejtenénk egymást.
A honlapjukról pedig sürgősen le kellene venni a 1 nap alatti szállítási határidőt, és a valós raktárkészlet kifejezéseket, mert ezeket még nagy jóindulattal sem mondhatják el magukról.

Tehát most ott tartunk, hogy egy fél délelőttös telefonálgatás után beletörődtem a rózsaszín színbe (remélem a Mononak tetszeni fog), és várom, hogy hétfőn a futár csöngessen a bébihordóval.
Mondanom sem kell, hogy ezek után az ágynemű-garnitúrát már eszembe se jut innen várni, inkább megrendeltem máshonnan, és elvileg hétfőre az is a babaszoba része lett.

És a tanulság, hogy a Babaszafari nevét egy életre elfelejtem, és SOHA, DE SOHA még csak a környékére sem megyek, mert a mai világban nem tartom normális dolognak, hogy a vevőnek kelljen az eladó után futnia, és erősködni, hogy meg akarja venni a termékét. A kiszolgálás színvonaláról, és a vevővel való foglalkozásról pedig csak annyit lehet elmondani, hogy kritikán aluli.

Icipici pókocska...

"JÚLIUS 27.
Icipici pókocska felmászott a ... felmászott a ... felmászott a valamire. Nem tudom, mi történt ma reggel, vagy miért, mindenesetre levegőért kapkodva riadtam fel, és ez a bárgyú mondóka csörömpölt az agyamban. Vagy inkább arra riadtam fel, hogy görcsösen próbálok emlékezni ennek a bárgyú mondókának a szövegére. Nem emlékszem, mit művelt az icipici pókocska, és ebbe bele fogok hibbanni. Most már vissza se tudok aludni. Addig nem, amíg ki nem találom, mit csinált a nyomorult pókja.(...) Megőrülök. Icipici pókocska felmászott a ... felmászott a... felmászott a valamire. Mi a túróért mászott fel az icipici pókocska? Vagy lemászott az icipici pókocska? Áááá! Ki tudom-e deríteni három hónap alatt, mi történt az icipici pókocskával? Hogy leszek jó anya, ha nem emlékszem az icipici pókocska nótájára?"

Hogy az icipici pókocska hova mászott fel, miért, és ott mit csinált, azt én sem tudnám megmondani, mondjuk nem is ez lenne az első mondóka, amit eszembe jutna előadni egy babának.
Mindenesetre a kérdés bennem is felmerült, hogy vajon vissza fogok-e tudni emlékezni azokra a dalokra és mondókákra, amiken annak idején én nőttem fel.
Évekkel ezelőtt, mikor a barátnőmnek született kislánya, szinte mindenre volt mondóka: a pelenkázásra, öltöztetésre, fürdetésre. Már akkor elcsodálkoztam rajta, hogy ő vajon honnan tud ennyi mindent? És vajon az én gyerekem hogy fog felnőni, ha az anyukája ebben a témában nincs a helyzet magaslatán.

Szerencsére az internet segítségét ebben a témában is bármikor segítségül lehet hívni, így én sem voltam rest, és utána néztem egy-két versikének. Megnyugodtam, mert ahogy olvasgattam őket, megállapítottam, hogy nagy részét ismerem. Így tehát mégis csak készen állok, hogy a mondókában összegyűjtött tudásomat bemutathassam a Mononak.

Természetesen Mini is kivette a részét Mononk szellemi fejlődésének elősegítésében. Így az összes fellelhető babazene megtalálható a repertoárunkban, már csak azt kell kitalálni, hogy a babánk Vivaldi, Mozart vagy Bach zenei stílusát részesíti-e előnybe, de ha egy kicsit modernebbre vágyik, még mindig ott van Elvis baba stílusban.

És vajon ezeknek a zenéknek tényleg olyan varázsereje van a babákra, mint ahogy mondják?
Mindenesetre azt már most megtapasztaltam, hogy autóban ülve, ha már végképp semmi érdekes nincs a rádióban, akkor szoktam hallgatni a klasszikusokat, és a babánk egy bizonyos Mozart zeneműnél mindig mocorogni kezd. Nagyon kíváncsi leszek, hogy ha megszületik, akkor tényleg felismeri-e, mint ahogy a szakirodalom állítja.

Mese témában is abszolút felkészültnek mondhatjuk magunkat, hiszen Mini az elmúlt 30 év összes meséjét felhalmozta,természetesen szigorúan szelektálva, hogy tényleg csak a szép, aranyos mesék kerüljenek a gyüjteménybe,  és már most várja, hogy megnézhesse őket a Monoval.
Már csak arra leszek nagyon kíváncsi, hogy vajon ha már eljutunk a mese-nézős szakaszba, akkor ki fog előbb elaludni a mesén, és mi lesz, ha a Mono egy bizonyos meséért fog rajongani, és Mininek ezredszer is meg kell vele néznie.

Anya-képző 4. rész

Téma: Az újszülött első napjai

A mostani előadást egy újszülött gyógyász tartotta, és mivel még nyomtatott verziót sem kaptunk, gondoltam unalmas egy órának nézünk elébe. Szerencsére nagyon kellemeset csalódtam, mivel a doktornő szintén babát vár, és nagyon szórakoztatóan adta elő a tudnivalókat.

- Az előadás kezdését várva a kismamák beszélgettek, így minden oldalról jött az információ. Meg kellett állapítanom, hogy a terhesség és az öregség között nem sok különbség van. A kismamák pont ugyan úgy panaszkodtak egymásnak, hogy kinek mi baja van, mi fáj,  mint ahogy az idős emberek a buszmegállóban, orvosi rendelőben, stb.

- Most már téma volt a kinek mije van, mije nincs otthon, mit kell még beszerezni. Szerencsére a hallottak alapján megnyugodtam, hogy mi nagyon jól állunk.

- Megint előjött a szokásos óvodás stílus, hiszen a vezető védőnő elmondta, hogy a szülőszobai látogatáshoz a látogatói szettet mikor, hol, mennyiért lehet megvásárolni. Mindezt kb. 10-szer ismételte meg.

- Aztán elkezdődött az előadás. Mondhatni a doktornő belecsapott a dolgok közepébe, hiszen az első képen, amit mutatott egy félig megszületett csecsemő volt. Konkrétabban még csak a feje volt kinn. Hasonló hangok és reakciók fogadták, mint múltkor a méhlepény látványát. De amit nagyon furcsállottam, hogy volt egy kismama, aki befogta a szemét, és elfordította a fejét. Értem én, hogy egy anyuka ott éppen nem ebből a szemszögből látja a dolgokat, de azért csak nem most szembesült vele először, hogy ez így működik.

A továbbiakban a doktornő szavait idézem:

- A "Sírjál kisfiam, erősödik a tüdőd" mondás az első felsírást kivéve hülyeség.

- Az apás szüléseknél évekel ezelőtt az ajánlott csomagban szerepelt a mézes kenyér és az újság. Elképzelem, ahogy az első gyermekéért és a feleségéért izguló apuka várakozás közben majszolja a mézes kenyeret, miközben olvassa a Nemzeti Sportot.

- A babák azért sírnak öltöztetés közben, mert a fejükön átbújtatott ruha a születésre emlékezteti őket.

- A császárral született babák a játék-alagutakon kb. 1 éves korukig nem bújnak át maguktól, mert nincs meg a normál születés-élményük.

- Egy újszülöttnek a kaja és az alvás a legfontosabb dolog, a többit teljesen feleslegesnek tartja, ezért sír pelenkázás, öltöztetés, fürdetés közben.

- Az oxitocin egy nagyon különleges hormon, hiszen a szülés megindulásáig csak készenlétben áll, és  nem működik, majd nem várhatjuk szerencsétlen hormontól, hogy egyből nagy mennyiségű tejet termeljen, ezért kell az újszülöttet minél többször megpróbálni szoptatni.

- Az újszülötteknek a kaki egy fincsi, langyi, puha dolog, nem zavarja őket, abban szeretnek lenni.

- Az újszülött azért sír a megszületése utáni vizsgálatok során, mert miért is akarna egy baba fejkörfogat mérést?

- Apás szülésnél, ha a babát megvizsgálták, az újdonsült apuka a kint várakozó drukkereknek kiviheti a babát.

- Néha az apukák elszörnyülködnek az újszülött látványától, és inkább nem fényképezik le a csúnyának tartott gyermeküket.  Nem kell megijedni, 1 perces korban minden baba lila színű.

- Miután a kismama és a baba már a szobában van, az apuka hazamegy, és egyetlen egy dolga van, megszervezni a tejfakasztó bulit.

- A babáknak meg kell szokni, hogy méhen belül minden csövön jön, kaja-pia, kint mindenért meg kell dolgozni.

- A fázós babák kussolnak, de veszettül, és égnek áll a hajuk.

A doktornő annyira szórakoztatóan adta elő a tudnivalókat, hogy nem győztem jegyzetelni, így azt hiszem, a fent leírtakon kívül még jópár okosságot nem tudtam megjegyezni. Mikor beszámoltam Mininek az előadásról, mondtam is neki, hogy kár, hogy erre nem tudott eljönni.