A ma este ugyanazon forgatókönyv szerint történt, ahogy az lenni szokott. Fürdés, pizsibe öltözés, ezután az ölemben a szokásos tejpép cumisüvegből való elfogyasztása, majd a böfizésre várva a szokásos Kukucska könyvből való mesélés.
El is jutottunk ahhoz a részhez, amikor a könyvben szereplő baba, vagyis a Mono megissza a tejet, és mivel szorgosan gyakoroljuk a jelbeszédet, és mutattam Pici Lányomnak a "tej" jelét, majd kérdeztem tőle, hol van a tej.
Erre Pici Lányom ahelyett, hogy a könyvre mutatott volna, pici kezeivel vadul tépni kezdte a felsőmet, míg a kezecskék el nem jutottak a számára még mindig a tej forrásának számító cicikhez.
És bár szerintem a reggeli szopizás már csak szociális jellegű, mert nem hiszem, hogy számára elegendő mennyiséget szopizna, ezek szerint az elmúlt egy év nem múlt el nyomtalanul.
Mindenesetre amellett, hogy nem kicsit meghatódtam, hogy ilyen formában is még milyen fontos vagyok számára, jót is neveltem a Törpén, ahogy elkezdett matatni, hogy megmagyarázza nekem, hogy a tej nem a könyvben van, ne beszéljek bolondságokat.
Történések: 2012. november 17.
Kellemes meglepetés volt, hogy Anita barátnőmék bejelentkeztek hozzánk egy villámlátogatásra. Mono épp délutáni alvásából ébredt, mikor megérkeztek, de egy kis bújás után összegyűjtötte a bátorságát és nagyon jót játszott Anitával és Danival, majd még azt is megmutatta, milyen ügyesen tud banánt enni uzsonnára.
2012. november 19.
Szerettünk volna végre olyan képeket, amelyeken kis családunk minden tagja egyszerre van rajta, és még minőségileg is jobbak, mint az itthon készített pillanatképek. Így hát fel is hívtam ismét Háring Virágot, hogy a kismama fotóim után majdnem pontosan egy évvel, készítsen babafotókat a Monoról, amin itt-ott mellékesen mi is szerepelnénk.
A sors úgy hozta, hogy a jó előre lefoglalt időpontban Mini épp a világ másik végén tartózkodik, így Édesanyám jött velünk. Természetesen most sem mentünk üres kézzel, hiszen Pici Lányom fél ruhásszekrényét magunkkal vittük, és ha ez még nem lett volna elég, Hangától is kölcsön kértünk néhányat.
Pontosan érkeztünk, és Mono az úton még aludt is egy keveset., így a ruhácskák átnézése után neki is fogtunk a fotózásnak. Egy-két anyás-mamás fotó után Mono is megbarátkozott a helyzettel, így igazi eleven gyerekhez méltón fedezte fel a környezetet. Mi pedig csak öltöztettünk, nevettettünk, Virág pedig szorgosan kattogott a gépével. Alig egy óra alatt végigértünk a ruhatáron az összes kiegészítővel és beállítással, amit elképzeltünk, és amiben Pici Lányom is partner volt.
Bevallom őszintén, a pocakban könnyebb volt fotózni.
A képeket alig másfél héttel a fotózás után kaptuk meg, és természetesen megint nagyon elégedettek voltunk az eredmények, de ahogy a mondás tartja, "Hozott anyagból könnyű dolgozni".
Mivel Törpém annyira ügyesen és okosan viselkedett, egy szó nélkül tűrve az öltözéseket, és hogy egyáltalán nem csinálhatta azt, amit szeret, hazafele betértünk az Ugri Parkba, hogy végre arra mehessen és azt csinálhassa, amit csak akar. És természetesen energiából, kacagásból most sem volt hiány.
2012. november 20.
Drága Pici Lányom ma megtanult prüszkölni. Ez önmagában nem is lett volna bejegyzésre méltó, mivel naponta millió dolgot írhatnék, amit előtte nap még nem csinált. Viszont ezen újdonságához megtalálta a tökéletes időpontot, az ebédet. Az etetőszéket épp kimostam, így az ebédet a nappaliban a pihenőszékben fogyasztotta el, miközben én előtte ültem, és adagoltam a főzelékét. Egyszer csak úgy gondolta, hogy teli szájjal micsoda buli lenne kipróbálni ezt az új dolgot, hiszen sokkal látványosabb, mintha csak levegő jönne ki a pici száján. Így aztán egyik pillanatról a másikra a rajtam lévő fekete felső és nadrág apró pici sárgás pöttyökkel lett díszítve, és azon kevés alkalmak egyike következett, hogy nem a Törpe, hanem én öltöztem ebéd után.
2012. november 27.
Már régóta készültünk a helyi baba-mama klubba, de eddig mindig közbejött valami. Most viszont az adventi készülődésre való tekintettel, a jó programoknak nem tudtunk ellenállni (na jó, a Mononak sok választása nem volt, tehát csak én nem tudtam ellenállni), és felkerestük a klubbot Esztivel és Hangával közösen.
Meglepődtem, hogy délelőtt 10-kor mennyien voltak, amikor odaértünk. Az előtér átváltozott babakocsi parkolóvá, majd egy több helyiséges játszóházba léphettünk. Mono alig tudta megvárni, hogy levetkőztetem, abban a pillanatban, hogy meglátta a sok gyereket és játékot, már ment is volna az útjára.
Az adventi készülődésből most a koszorú készítés volt soron, így míg a Törpém játszott, én kiélhettem kreativitásomat. A bő egy óra alatt egyszer hiányoztam neki, hiszen már kicsit álmos volt, így aztán a koszorút együtt fejeztük be, de hogy az előtte való időben mit csinált, arról igazándiból fogalmam sincs, mert a vidám sikongatásán kívül más nem hallottam. Nagyon örülök, hogy ilyen jól érezte magát, hogy nagyon jól elvolt nélkülem, én is egy kicsit kikapcsolódtam, és még egy kis dísszel is gyarapodtunk. A koszorúért egy teljesen jelképes összeget, 810 Ft-ot kellett fizetni.
Sajnos mivel én is el voltam foglalva, ezért a Pici Lányom ténykedéséről kép nem készült, de majd legközelebb.
2012. december 4.
Ismét Baba-Mama klub. Mono a hétvégén ismét egy kicsit náthás volt, így kérdéses volt, hogy tudunk-e menni az újabb foglalkozásra, és adventi készülődésre. De szerencsére a ma éjjeli (végre) átaludt éjszaka sokat segített, és már szinte egészségesen vághattunk neki a játéknak és a kreatívkodásnak.
Mikor megérkeztünk, alig tudtam levetkőztetni, úgy be volt zsongva, aztán mikor a játszó szoba ajtajához értünk, most kicsit inába szállt a bátorság, így inkább közösen játszottunk az idő nagy részében.
Azért egy picit el tudtam szabadulni, hogy néhány díszt készítsek a karácsony fánkra.
Végül még kicsit maradtunk énekelni és mondókázni, ami meglepetésemre nagyon jól lekötötte Pici Lányomat.
Sajnos a délelőtti foglalkozások kicsit felborítják az alvását, így ilyenkor délelőtt ki is marad a pihenés, aminek következménye, hogy ebédre már olyan fáradt, hogy nem is eszik, de bízok benne, hogy vagy elmarad a délelőtti alvás, vagy valahogy hozzászokik, hogy néha tovább kell fennmaradni, vagy akkor kell aludni, amikor lehetőség van rá.
2012. december 5.
A délután a Mikulás várás jegyében telt. Muffint sütöttünk, na jó, én sütöttem, amíg Mono aludt, mivel vettem Mikulásos sütőformát, így nem hagyhattam, hogy egy teljes évig kipróbálás nélkül pihenjen a szekrényben. De aztán uzsonnára megkóstoltuk, és nagyon jónak minősítettük.
Fürdés előtt kipucoltuk a kis csizmát, amit ma vásároltunk, úgyhogy esélye sem volt koszosnak lenni. De a hagyomány, az hagyomány. Majd szépen az ablakpárkányra raktuk őket, hogy a Mikulás biztos megtalálja.
2012. december 6.
Reggel, amikor Monot kivettem a kiságyból, egyből az ablak felé nézett, és rögtön tudta, hogy az ott lévő dobozok tegnap még nem voltak ott. Gyorsan megnéztük, mit is rakott a Mikulás a kiscsizmákba, vagy mert ott nem fértek el, inkább melléjük, aztán már készülődtünk is a Mikulás ünnepségre a baba-mama klubba. Sajnos elég korán kezdődött, legalábbis a mi napirendünkhöz képest, így ébresztés után gyorsan öltöztettem Pici Lányomat, közben a kezébe nyomtam egy kekszet, hogy mégis csak legyen valami a gyomrában, majd rohantunk is, hogy ne maradjunk le semmiről.
Már nagy volt a nyüzsgés mire odaértünk, és nem sokára meg is érkezett a Mikulás Manócskája, akivel énekeltünk, szavaltunk és meséltünk, hogy a Mikulás lássa, milyen jók vagyunk, és minél több ajándékot hozzon nekünk.
Mono egészen addig lelkesen és érdeklődve szemlélve az eseményeket, amíg testközelbe nem kellett kerülni a Mikulással, ekkor azonban keserves sírásba tört ki. Édesanyám szerint én is így reagáltam annak idején a Mikulásra.
Aztán egy kis játékkal feledtettük a Mikulás okozta sokkot, majd hazajőve végre sor került a kis csizmába rakott (vagyis melléje) játékok kipróbálására is.
Délután a nagy fáradságot furcsa mód pihente ki, és mint szemfüles Anya, először fényképeztem, és csak aztán helyeztem kényelmesebb pozícióba Pici Lányomat.
Este aztán a többi játékot is tesztelés alá vetettük, és elkészült Mono első önálló műve is.
2012. december 8.
Mono első születésnapjának megünneplése. Természetesen az előtte való készülődésből neki nem sok minden tűnt fel, hiszen a napirendjébe semmiféle változást nem okozott, de én azért nagyon izgultam, hogy a nagy eseményre minden meglegyen, és úgy történjen, ahogy azt elterveztem. Már hetekkel előtte kerestem a neten a megfelelő tortát, aztán meg a megfelelő cukrászatot, ahol el is készítik. Az ajándékát már hónapokkal ezelőtt megvettük, hiszen akkor találtunk rá a tökéletes születésnapi ajándékra. Az ünneplős ruhára is már hónapokkal ezelőtt ráleltünk, ezért csak a szekrényben várt a nagy bemutatkozásra.
A szombat reggel korán indult, mert mintha Mono érezte volna, hogy ma délelőtt is aludni kellene egy keveset, korán kelt. Majd Édesanyámmal itthon töltötte a délelőttöt, még én elmentem a tortáért, kis virágért, majd míg Pici Lányom kipihente a délelőtti játékot, mi összeállítottuk a hidegtálakat, és előkészítettük az "álló fogadáshoz" az ebédlőasztalt.
A vendégek megérkezése után aztán jött az ajándékozás, a gyertya elfújás, tortaevés, és játék, játék, játék.
Mono a tortát csodálattal nézte, majd a gyertyafújással is megpróbálkozott, de hiába gyakoroltuk már hónapok óta, csak segítséggel sikerült. Aztán óvatosan, de szemügyre vette a tortát. Pici kezeivel egyenként megvizsgálta a cukorvirágokat, leszedte, megnézte, majd megpróbálta visszarakni őket.
Így aztán első körben nem szétszedte a tortát, hanem inkább összerakta. Mikor a tortavágásra került a sor, akkor aztán segített, és kiszolgálta magát, így a saját részét meg is ette a tortából. Aztán még egyszer sorra vettük az ajándékba kapott játékokat, és a gyerekek egymás után tértek délutáni sziesztájukra, így még Gergő aludt, Monot próbáltuk rábírni, hogy hagyja az unokatesót aludni, és maradjon csendbe, majd fordítva.
Miután felébredtek még a Mamát is meglátogattuk.
Nagyon jól sikerült nap volt, aminek a végén Pici Lányom kellőképpen el is fáradt, így a szokásosnál jóval korábbra hoztuk a fürdést és az alvást.
2012. december 11.
Regina baba 1 éves
Általánosságok: Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
Lényegi változás nem történt a napirendjében, azt kivéve, hogy azokon a napokon, amikor Pici Lányom reggel 9-ig alszik, elmarad a délelőtti alvás. Ilyenkor a délutáni szieszta kicsit korábban kezdődik, és egy kicsit tovább tart, de lényegében semmilyen fennakadást nem okoz ez Mono életében, és akadálymentesen veszi, hogy lassan elmarad a délelőtti alvás számára. Az étvágya továbbra is tankönyvbe illő. Mindent megkóstol, és általában minden ízlik neki. Egyre inkább igénye van az ízekre, a teljesen íztelen bébiételek, amiket amúgy sem sűrűn kap, egyre kevésbé nyerik el a tetszését.
Ügyeskedés - fejlődés:
Ez az a rész, ahova szinte percenként írhatnék valamit. Hihetetlen, milyen ütemben fejlődik. Pici Lányom agya olyan, mint egy szivacs, méghozzá valami "ultrahuszonegyedikszázadi, hiperszuper NASA által kifejlesztett űrtechnológiás" szivacs.
A járás már nem jelent kihívást, így napja nagy részét a pici kezeinek fejlesztésével tölti. Sorra veszi a játékait, amik ennek megfelelően inkább fejlesztő jellegűek, és mindegyikkel el-el játszik hosszabb rövidebb ideig. És napról napra ügyesebben, gyorsabban oldja meg a kihívásokat.
A kommunikációnk is tökéletesedik, bár eddig is megértettem bármit is akar.
Imádom, ahogy rászólok, mert valami rosszban sántikál, és rázza a kis fejét, miközben mondja, hogy "nem-nem".
Ha éhes, megy a konyhába, és rázza az etetőszéket, miközben mondja, hogy "memme-memme".
Ha kaki van a pelusban, két kezével húzkodja a nadrágját.
Tudja, hogy a zokni és a cipő a lábára, a sapka a fejére való, egyedül fésülködik, és már megpróbálkozott egyedül kanállal enni.
Mini nagy örömére felfedezte a motorozást. Jelek, amiket használ: (mert egyre többet gyakoroljuk)
- lámpa (nem tudom, miért ez lett az első, amit megtanult)
- kutya (nagyon kis korától felismeri a kutyákat, és használja is a jelet, egy külön a kutyusoknak szóló ujjongással egybekötve)
- baba (Baby Singing Time- ből tanulta teljesen egyedül)
- labda
- "kérem" (még gyakorlás alatt, de ha nagyon akar valamit, akkor azért mutatja)
Orvososdi:
Ebben a hónapban szerencsére még csak a környékére sem mentünk az orvosi rendelőnek.
Kirándulós:
Azt hiszem, talán az első hónap, hogy a csornai fényképezést leszámítva át sem léptük Győr határát. Lényegében a kocsiba sem ültünk be, mert a séták alkalmával mindenhova eljutottunk és mindent elintéztünk, amit csak kellett, így a kellemest összekötöttük a hasznossal.
Divatolós:
A fotózásnak köszönhetően divatolásból sem volt hiány, sőt azt hiszem megdöntöttük az egy óra alatti babaátöltöztetés világrekordját, amit szerencsére Mono nagyon is jól viselt. A hideg idő beállta miatt az öltözködés a mindennapokban nem tartozik Pici Lányom kedvenc elfoglaltságai közé, hiszen sok időt vesz el a zsúfolt időbeosztású napjából, és mire kijutunk az ajtón szegényem már bemelegszik, de szerintem a séta során magában megköszöni nekem, hogy ilyen jól bebugyoláltam. Csak a pici kezét nem dugja el a meleg bundazsákba, így arra még nem jött rá, hogy ezért fázik, és néha sírással fejezi ki nemtetszését, de majd megpróbálkozunk a kesztyű dologgal.
Az anyaságról:
Egy éve, hogy anyának mondhatom magam, és azt kell mondjam, csodálatos egy év volt, annak minden gyötrelmével, nehéz perceivel, óráival, és persze a sok-sok gyönyörű pillanattal, amit Pici Lányom adott nekem. Hihetetlen gyorsan elment ez az egy év, még ha egy-egy átvirrasztott éjszaka során nagyon lassan mentek is a másodpercek.
Áttekintve ezt az egy évet, azt hiszem be kell valljam minden nagyképűség nélkül, hogy meg vagyok magammal elégedve, hiszen gyakorlatilag teljesen egyedül túlélte velem Csöppségem az első évet. A koránál sokkal gyorsabban fejlődött és fejlődik most is, mind testileg, mind szellemileg, emellett pedig egy igazi kis angyal, aki elvarázsol mindenkit, miközben megvan benne egy fiú csibészsége is.
Megtanultunk együtt élni, és nagyon jól működik a kis szövetségünk.
Visszatekintve erre az egy évre, azt mondanám, hogy fura változáson mentem keresztül, amit talán csak én éreztem. Amikor azt a kis jövevényt először a hasamra rakták, és mikor még a Regina nevet nem tudtam azonosítani azzal a kis lénnyel, amikor még kétségbe estem, minden kis apróságon, bármi nem a tankönyv szerint működött nála. Mára megtanultam, hogy még annyi okom lesz kétségbe esni az életbe, tehát apróságokon nem érdemes, és a legjobbat akkor teszem, ha nyugodt maradok, és Pici Lányom nem látja rajtam, hogy épp pánikolok, és nem vagyok a helyzet magaslatán.
Megküzdöttünk az egyedül elalvással, az éjszakai szopizás elhagyásával, az átaludt éjszakákkal, és tudom, hogy együtt meg fogunk küzdeni a cumi elhagyásával és a további kihívásokkal is.
És együtt éltük át az első átfordulás, az első kúszás, mászás, felülés, felállás, és az első lépések élményét is.
Azt hiszem, nincs csodálatosabb érzés, mint mikor egy anyához odabújik a gyermeke, mert tudja, hogy az jelenti számára a legnagyobb biztonságot.
És alig várom, hogy még mennyi csodás élményünk lesz együtt a következő évben (években).
"Anya csak Nő lehet. Ez az ő kiváltsága. Az ő hivatása. A legszebb és
legnehezebb. A legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad
szabadságot, soha nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet,
odaadást kér, vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot.
Az anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló emberré."
Eddig valamilyen oknál fogva kimaradt Mono étrendjéből a karfiol, így mikor megláttam a boltban egy kisebb fejet, úgy gondoltam, eljött az idő.
A csirkemellet kockákra vágtam, majd olíva olajon egy kevés oregánóval, majorannával és fokhagymával megpirítottam. A megmosott karfiol rózsákat hozzátettem, és hogy sűrűbb legyen a főzelék, nem hiányozhatott a rizs sem, majd felöntöttem vízzel, és készre főztem. (úgy figyeltem meg, hogy a kerek szemű rizs sokkal jobb a baba ételekhez, talán azért is, mert ahogy a rizottóban is, szaftosabb marad az ételben)
Turmixolás előtt hozzátettem egy kevés feta sajtot, és már csak egy szorgosan tátogó Törpére várt a finomság, aki nem hazudtolta meg önmagát, és pillanatok alatt elfogyasztotta a főztömet. Éppen ezért:
Mono tetszési index: 10
Történések: 2012. október 15.
A két lábon való járással megnövekedett a kisebb balesetek száma is, hiszen egy egész testet két apró tappancson egyensúlyozni nem is olyan egyszerű mutatvány, mint ahogy azt mi felnőttek gondoljuk. Pláne akkor nem, ha egyensúlyozás közben mindenféle tárgyakat kell cipelni, tologatni, szájba venni, stb. És hát magasabbról nagyobbat is lehet esni, mint mikor még csak kúszva közlekedett Pici Lányom.
Így esett ma is, hogy Mono nagyot esett. Épp kedvenc elfoglaltságának hódolt, és lakberendezett, amikor megbotlott, és elesett. Mindezt tette olyan szerencsétlenül, hogy a fent lévő két kicsi fogacska felsértette az alsó ajkát. Mikor rám nézett hatalmas könnyes szemekkel, már úgy nézett ki, mint egy kicsi vámpír. Miután elhárítottuk a vészhelyzetet, és abbamaradtak a könnyek, amik nem is a fájdalomnak, inkább a dühnek szóltak, hogy nem sikerült valami, újra útjára indult.
És mint egy igazi nő, első útja a tükör elé vezetett, és a tükörben lévő babának mutatta, hogy bibis lett a szája.
Azt hiszem ez tipikus esete annak, amire azt mondják, hogy "Meg kell zabálni, olyan aranyos."
2012. október 17.
Mononak új játékszere van. És azt hiszem mondanom sem kell, hogy ez nem került súlyos ezrekbe. Mivel elég sok időt töltünk a konyhába, ezért Pici Lányom, alkalmazkodva a körülményekhez, itt is
megtalálta a maga játékait. Ez pedig nem más, mint két szem krumpli egy műanyag dobozban. Mono kiveszi, megvizsgálja, persze elgurulnak, akkor összeszedegeti őket, szépen beleteszi a dobozba, majd feláll, felemeli a dobozt, hogy elinduljon vele, amikor persze a krumplik kiesnek, elgurulnak. Ezután Mono útnak indul, összeszedni a zsákmányt, miközben a dobozt eg pillanatig nem eresztené. Odaér a krumplihoz, leguggol, beleteszi a krumplit, majd továbbáll, megkeresi a másikat, és megismétli a műveletet. Majd diadalittasan elindul a zsákmánnyal, ami természetesen ismét kiborul a dobozból, és az egész rituálé kezdődik előröl. Én pedig csak csodálkozom, hogy hányszor meg tudja ismételni a folyamatot töretlen lelkesedéssel, és hogy két szem krumpli milyen élvezetes játék tud lenni Mono számára.
2012. október 18.
A délutáni alvás és az uzsonna után eddig állandó program volt a sétálás. Most viszont már elég korán sötétedik, és Mono nem szeret úgy sétálni, hogy nem lát szinte semmit, így a délutánokat itthon
töltjük játékkal. Ma Mono egyszer csak eltűnt az egyik babájával a szobából. Mivel szóltam neki, de nem jött, utánamentem, és arra mentem be a szobájába, hogy az én okos Pici Lányom épp a babát próbálja beültetni a babakocsijába.
Szinte minden nap elcsodálkozom, hogy ezeknek a pici babáknak mennyi eszük van, hogy tudja, hogy ebben az időben ő is sétálni szokott, tehát ő is beültette a babát a babakocsiba, hogy sétáljon.
Az első igazi vacsora napja. Mono imádja a joghurtot, így minden este azt kap némi tejpéppel és valami gyümölccsel. Mivel azonban úgy gondoltam, hogy egy idő után unalmas lehet neki, és a kis fogacskák is azért vannak, hogy rágjon velük, épp itt az ideje egy kis újításnak. A séta során a pékségben vásárolt pogácsát nagyon szereti, így első körben azzal próbálkoztam egy kocka maci sajttal. Meglepődtem, hogy ilyen jól fogadta, és nagyon élvezte, hogy rághat, és a szokásos
lelkesedéssel nyitotta a kis száját a következő falatért. Végül a fél pogácsa és az egész kocka sajt
fogyott el, így aztán, attól félve, hogy ez nem lesz elég, még megkínáltam egy kis banánnal, aminek a felét el is pusztította. Kíváncsiságból fürdés után lemértem, hogy mennyit szopizik, és még mindig 130 g-ot eszik, amin egyrészt meglepődtem, hogy egy kiadós vacsora után még ennyit szopizik, másrészről viszont kicsit meglepett, hogy egész nap csak ennyi termelődik, hiszen pár hónapja még 3 óra alatt volt újra ennyi tejem.
2012. október 23.
Kirándulás Pozsonyban
Gondoltunk egyet, beültünk a kocsiba, és egy pozsonyi bevásárló központig meg sem álltunk. Szétnéztünk, ettünk egyet az Ikeában, Mono megint kitombolta magát az Ikea dühöngőjében, kipróbálta a játékokat, majd a közeli plázában találtunk egy játszótér-féleséget, ami nagy sikert aratott, így csak kisebb küzdelem árán tudtunk elszakadni onnan. Az oda és a visszafele úton pedig szokásához híván nagyot aludt Pici Lányom.
2012. október 29.
Bár kicsit korán jött, de leesett az első hó. Mivel Édesanyám mindig azt mondta, hogy az első hóban meg kell mosakodni, hogy szépek maradjunk, ezért nem vesztegettük az időt, és siettünk sétálni, hogy még az elolvadása előtt találjunk szűz havat. Megmosakodtunk egy kis hóban, majd jó nagyot sétáltunk, ami alatt természetesen Pici Lányom nagyot aludt.
2012. október 31.
A szokásos mérlegelés a doktor néninél, ahova Mono már saját lábán ment, igaz csak a váróból a rendelőbe, de így is nagy csodálat övezte a mutatványát.
2012. november 2-3.
Mini itthon van ismét, ezért villámlátogatást tettünk Kistarcsán. Most, hogy Mono már biztosan jár, így itt sem kímélt semmi útjába eső tárgyat, és mindent fel kellett fedeznie.
2012. november 4-6.
Az első közös nyaralás hármasban.
Már régóta terveztük, mégis csak most került rá sor. Mini találta az abszolút gyerekes családoknak kitalált Kolping Hotelt. Így a hosszú hétvégét követő, bízva abban, hogy a tömeg már kipihente magát és nem lesz zsúfolásig tele a hotel, lefoglaltunk 3 napot. Aparmant választottunk, mivel Mono itthon is külön szobában alszik, és így neki is, és nekünk is nyugodtabban telhettek az estéink, hiszen ő aludhatott, miközben nekünk nem kellett lábujjhegyen sétálnunk, és csendben lennünk, hogy fel ne ébredjen.
Bár Alsópáhok megközelítés szempontjából nem éppen a legjobb helyen van, hiszen közel 3 óra az út, ami egy folyamatosan jövő-menő kis emberrel nem is egyszerű mutatvány, annak ellenére, hogy kétszer is bealudt az úton.
A hotelban délután fél 3 környékén érkeztünk, gyorsan feltérképeztük a terepet, ami közel fél órás sétába került, hiszen hatalmas területen fekszik.
Aztán gyorsan átöltöztünk, és a vacsora előtt még kipróbáltuk az összes játszóházat és a fürdőt. A vacsora már a fáradság miatt kicsit nyűgösen telt, és a zuhany alatt való esti fürdés sem nyerte el Mono tetszését. Az idegen helyen való elalvás pedig mondhatni kudarcba fulladt, pedig napközben sem nagyon aludt a sok újdonság és izgalom miatt, úgyhogy a kiságy mellett ülve, álomba simogattam Pici Lányomat.
Éjszaka is többször megébredt, így aztán végül édes hármasban ébredtünk a nagy ágyba. (Lehet, hogy nem is véletlenül volt ekkora nagy az az ágy??:) )
Másnap már otthonosan mozogtunk a hotelban. Reggeli után egy kis játék, aztán fürdés, ebéd, és bár a délelőtti alvás kimaradt, délután még sikerült is elaltatni Monot. A próbálkozás ugyan úgy indult, ahogy a lehetetlen helyzetekben szokott. Mono beültet nagy ágyba, nekitámaszt párnának, Baby Einsteint bekapcs, és Mono kikapcs. Fél óra pihi nekünk, amikor várjuk, hogy a Törpe kidőljön. Majd mikor vége volt a mesének, elfektettem, és Mono azzal a lendülettel már aludt is. Minivel azon nevettünk, hogy szerintünk már alig várta, hogy vége legyen a filmnek, de nem akart lemaradni a végéről. Mindenesetre mi örültünk, hogy Mono elaludt, Mini felvállalta a bébiőr szerepét, így én is feltérképezhettem a felnőtteknek kialakított gyerekmentes övezetet, és kihasználhattam az alkalmat, hogy ússzak egy kicsit. Alvás után aztán ismét jöhetett a fürdés és a játék, de sajnos a vacsora idejére már így is túlzottan fáradt volt ahhoz, hogy nyugodtan megvárja, míg mi is befejezzük a vacsoránkat, így aztán Minivel felváltva ettünk, és szórakoztattuk Csemeténket. Este már az elalvással sem volt probléma, bár egy kis simogatással határozottan jobban ment. Másnap aztán a reggeli után indultunk is haza, hogy Mono az ebédet, és a délutáni alvást már itthon tehesse meg.
Általánosságok: Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
A napunkban nem sok változás van, leszámítva, hogy az ősz és lassan a tél beköszöntével a séták áthelyződtek délelőttre, és Mono érezhetően többet alszik, mivel korábban sötétedik, és később világosodik. Bevallom őszintén, ezt én annyira nem is bánom. Megnézve a statisztikát, körülbelül annyit alszik, mint 3 hónapos korában (bár akkor a korához képest nagyon keveset aludt)
Az általánossá vált átaludt éjszakákat most is beárnyékolta egy-két nyűgösebb nap, egy-egy fránya fogacska, vagy épp egy megfázás, de az este 8-tól reggel 8-ig való alvás vált megszokottá, beiktatva egy hajnali szopizást.
Az evéssel továbbra sincs gond. Nagyon jó étvágya van, és minden újdonságra pozitívan reagál. Egyre többször kóstoltatom meg vele a saját ételemet, így új ízekkel, fűszerekkel is megismerkedett már, és egyre jobban tetszenek neki ezek az ételek, és reklamál az íztelen bébiételek miatt.
A fürdés az új játékokkal, a több vízzel, és a habbal új értelmet nyert, így aztán a naponta 20 perc pancsikolás már megszokottá vált, így ha nem fáradt volna el Pici Lányom az egész napos mászkálásban, pakolásban és játékban, akkor a kádban gondoskodik róla, hogy teljesen lemerüljön.
Ügyeskedés - fejlődés:
Szinte teljesen stabilan megy, néha már fut is, és nagyon élvezi is. Egész nap totyog, én meg csak próbálok a nyomába érni, ha utol akarom érni.
Egyre többet játszik egyedül. Csodálkozom, hogy milyen apró dolgok lekötik hosszú percekig, és ha olyan napja van, akár fél órát is eljátszik magában. Majd észreveszi, hogy figyelem, rám néz, vigyorog, és már szalad is hozzám egy ölelésre.
Egyre jobban ki tudja fejezni az érzéseit, főleg a kötődését. Integet, puszit ad, és átölel. Én pedig imádom emiatt. Bár nem beszél, de mégis képes mindent elmagyarázni, így számomra már teljesen egyértelmű, hogy mikor mit is akar.
Az én-tudat kialakulásának következménye, hogy ha valami nem úgy történik, ahogy azt a Pici Lányom elképzelte, akkor jön a hiszti. Ez az jelenti, hogy abban a pillanatban, hogy én bele merek avatkozni az elképzeléseibe, sírni kezd, és toporzékolni. Nem tudom, honnan tanulhatta, vagy a génjeiben lehet, mert én sem voltam egy angyal, és nem egyszer kötöttem ki a hideg zuhany alatt, de az első pár alkalomnál nehéz volt megállni, hogy ne nevessem el magam. De próbálok következetes lenni, és nem venni tudomást a hisztikről, és persze naivan reménykedek, hogy hamar átvészeljük ezt a korszakot.
Orvososdi:
Bár doktor néninél nem voltunk, egy megfázást sikerült beszerezni ebben a hónapban. Így aztán előkerült a porszívó, amitől továbbra is fél az én Pici Lányom, és bár nagyon gyógyszer ellenes vagyok, most azért beszereztem egy orrspray-t, egy köptetőt, és némi C vitamint, hogy könnyítsek Törpém szenvedésein. De ahogy Édesanyám szokta volt mondani, a nátha gyógyszerrel egy hét, gyógyszer nélkül 7 napig tart. És ez így is volt, hiszen szombaton kezdődött, és következő szombatra már kutya baja sem volt. Szerencsére a legrosszabb pár napot is hősiesen viselte, mikor a köhögéstől aludni sem tudott. És természetesen ilyenkor mi sem. És ilyenkor az elveket félredobva magamhoz vettem, és mellettem aludt.
Kirándulós:
Ebben a hónapban nem volt gond a kilométerekkel, hiszen megjártuk Kistarcsát, Pozsonyt, és Alsópáhokot is. A nem otthon töltött napok miatt kicsit többször borult fel Mono napirendje, mint szokott, de azt hiszem, ahogy nő, jobban is viseli, és alkalmazkodik a helyzetekhez.
Divatolós:
Végleg beköszöntött az ősz, a maga szeszélyes időjárásával, így előkerült a téli kabát, sőt már a bundazsák is. Bár Mono nem nagyon van oda a sok ruháért, és a sapkáért, azért fázni ő sem szeret, így elviseli az öltözködéssel járó kellemetlenségeket. És természetesen tüneményes minden ruhában, mint mindig.
Az anyaságról:
Ahogy mondani szokták, ez a hónap hozott hideget és meleget is. Bár egy sima kis megfázás még nem a világ vége, nekem mégis a szívem szakadt meg, amikor Pici Lányom nem kapott levegőt, vagy arra ébredt, hogy köhög, és emiatt nem is tudott visszaaludni. Éjszakákat töltött a mellemen, hogy szopizás közben egy picit megnyugodjon, és talán attól a pár csepp tejtől, amit álmában szívott, a köhögése is megszűnt az alvás idejére. Az már más kérdés, hogy az én melleim már nem nagyon voltak hozzászokva egy egész éjszaka rajta "lógó" babához, így a nátha elmúlására már csillagokat láttam, ha Mono szopizni akart.
És persze ott van a csupa jó dolog, ami kárpótolja, és feledteti ezt a pici rosszat. Ahogy látom, hogy Pici Lányom napról-napra ügyesedik, fejlődik, és hogy még mindig órákig el tudom nézni, ahogy játszik, alszik, vagy bármi mást csinál. Hogy nem zavar, hogy egy óráig tart kiteregetni a kimosott ruhákat, mert segíteni akar, ezért ő is tereget, vagy épp leszedi a még vizes ruhákat. Hogy a konyhaszekrény naponta 100-szor van kipakolva, és természetesen általam vissza. Hogy a konyhai széket a fürdőszobából, a TV távirányítóját a szennyes tartóból, a kis cipőt az éjjeli szekrény fiókjából szedem össze. Hogy most már ketten kanalazzuk az ételt, így sokkal lassabban végzünk, és természetesen sokkal nagyobb kosszal jár. Néha elcsodálkozom saját magamon, hogy mindehhez mennyi türelmem van, és hogy mindezt lankadatlan örömmel teszem, és mikor este Csöppöm álomra hajtja a fejét, alig várom, hogy másnap reggel legyen, és újra vele lehessek, és hozzám bújjon, puszit adjon, vagy ha épp elesik, beüti valamijét, hozzám fusson, és én átöleljem, megvigasztaljam.
Ma mindenképpen valami tápláló főzeléket szerettem volna Mononak adni ebédre. Így akadtam a mélyhűtőben egy adag zöldborsóra, és egy csirke felső combra.
A combról leszedtem a bőrt és a zsírt, és egy kevés olíva olajon egy kicsit megpirítottam. Majd hozzáadtam a borsót, és felöntöttem annyi vízzel, hogy pont ellepje. Egy picit sóztam, és nem sajnáltam a mélyhűtőben bevetésre váró zöld fűszereket.
Mikor a hús megfőtt, lefejtettem a húst a csontról, a levest pedig egy kis liszttel és joghurttal behabartam, majd az egészet pürésítettem.
Mono tetszési index: 10 (Bár azt gondolom, hogy minél jobban hasonlítanak az ételek a felnőtt ételekhez, annál jobban ízlik a Törpémnek. Én pedig ennek csak örülök, hogy a későbbiekben sem lesz gond, és egyezik az ízlésünk)
Mivel már jó ideje pihent a hűtőszekrényben egy jó nagy adag zöldbab, úgy gondoltam, épp itt az ideje kezdeni vele valamit. És mivel Mononak épp nem volt mit ennie, így neki készült főzelék, lényegében ugyanúgy, mint az igazi.
Egy darabka vajon megpároltam egy kevés hagymát, és egy nagy kanál télire eltett lecsót, majd hozzáadtam a zöldbabot és egy kisebb darab felkockázott krumplit. Egy picit sóztam, és a szintén télire elrakott zöldfűszerekből is tettem hozzá egy csipetnyit. Mikor megpuhult hozzáadtam egy kis kanál tejfölt.
A családnak a hétvégén tejfölös csirke készült. Még mielőtt behabartam volna, kivettem belőle egy kisebb csirkemellet. Ez a darabka most a főzelékkel együtt ment a turmixba, és már kész is volt az ebéd.
Mono tetszési index: 10 (én pedig természetesen nagyon büszke voltam magamra, hogy ilyen jót főztem Pici Lányomnak)
Mikor elkezdtem Mono hozzátáplálását, még bizonytalan voltam, hogy mit is lehet egy ilyen pici babának adni, ami nem csak egy fajta zöldség vagy gyümölcs összepürésítése.
A hazai könyvpiac kínálatából végül egy könyvet hívtam segítségül.
Nagyon megtetszett benne a sok recept, sok kép, hogy megmutatja, hogyan nem kell külön főzni a babának és a családnak, és főképp, hogy a mennyiségek mellett a kalóriát is feltünteti az ételek mellett.
A könyvet egy időre félretettem, mert az alappüréket magamtól is ki tudtam találni, és az amerikai hozzátáplálás kicsit eltérő az itthoni védőnői ajánlásoktól, de most, hogy már rendes ételeket is tudok Mononak adni, ismét elővettem, és rá is akadtam erre a nagyon tetsző receptre, amit úgy gondoltam, ideje is lesz kipróbálni. (természetesen kicsit átdolgoztam)
Mivel épp egy újabb adag főzeléket csináltam Mononak, mert kifogytak a tartalékaink, ezért a csirkeszárny együtt főtt a többivel, és átvette a leves ízeit. Lehúztam a bőrét, lefejtettem a húsról, és már mehetett is a turmixba. Közben 39g kuszkuszt (ennyi volt a receptben) leforráztam kb. háromszor annyi vízzel, lefedtem, és hagytam megduzzadni. A mélyhűtőben ott pihent a nyáron elrakott őszibarack püré, bár akkor nagyon utáltam már a sok barackot pürésíteni, de tudtam, hogy ha már nem lesz idénye, jó haszna lesz. Így hát most csak megvártam, míg felolvad, és 10-15 szem mazsola kíséretében összepürésítettem a csirkehússal. Végül a megdagadt kuszkusszal összekeverve várta a sorát, hogy egy újfajta ebéd legyen Pici Lányom számára.
Mono tetszési index: 9 (Édes, husi van benne, és már valamennyire rágni is lehet, ez számára csak jó lehet. És hogy akkor miért csak 9-est kap? Mert ebédkor már annyira fáradt volt, hogy csak félálomban evett, így csak addig nyitotta a kis száját, amíg tényleg éhes volt, majd alig várta, hogy ágyba kerüljön.)
Történések: 2012. szeptember 12.
Elérkezett a szívultrahang kontrolljának időpontja. Mivel Szegeden a doktornő megnyugtatott, hogy nem lesz semmi baja Mononak, és idővel ki fogja nőni, ezért nem nagyon izgattam magam a dolog miatt. Fél 11-re volt időpontunk, időben ott is voltunk, de sajnos már akkor szembesülnünk kellett a ténnyel, hogy ez nem lesz egyszerű nap, mivel a rendelési idő 9-kor kezdődött, tehát ahhoz képest, hogy mindössze 3-an voltak előttünk, és mindenki időpontra ment, nekünk már több mint egy órát kellett várnunk. Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy egy 9 hónapos, örökmozgó gyereket 1 órán keresztül a babakocsiban tartani képtelenség, főleg mikor már az alvásidejébe is belecsúszik a vizsgálat. Szerencsére a kórházban kialakítottak egy kisebb játszóházat, ami valamelyest lekötötte Mono figyelmét, még várakoztunk.
Aztán végre sorra kerültünk. Persze nem volt egyszerű a vizsgáló asztalon nyugton tartani Pici Lányomat, de miközben vizsgálták, én a kedvenc énekeit dúdoltam a fülébe, így majdnem negyed órára sikerült elterelni a figyelmét. De utána elvesztette a türelmét, és keserves sírásba kezdett, és már vigasztalhatatlan volt.
A doktornő fiatal kora, és annak ellenére, hogy éppen babát várt, egy csöppet sem volt megértő, és idegesen kérdezte, hogy otthon mit csinálok a Csöppömmel ilyenkor, és mikor felvettem, hogy megvigasztaljam, rám förmedt, hogy még nem végzett a vizsgálattal. Persze Mono így nem szokott sírni, mivel nem is kényszerítem rá, hogy fél órán keresztül nyugalomba feküdjön, miközben én egy hideg nyálkás zselét kezek rá, és egy műszerrel vizsgálgatom.
Aztán 5 perc szerencsétlenkedés után a doktornő közölte, hogy így nem tudja megvizsgálni a gyerekemet, úgyhogy öltöztessem fel.
Megkaptuk a papírokat a kontrollról, ahova a legtöbb helyen az szerepel, hogy a "gyermek nagyfokú nyugtalansága miatt adat nem mérhető". Nyugtalan??? Az én gyerekem??? Akire mindenki azt mondja, hogy ilyen nyugodt és mosolygós babával nem nagyon találkozott???
És kérdem én:
- Mégis mit várnak egy ekkora gyerektől, akinek igazándiból nincs is komoly baja, tehát ereje teljében van?
- Miért megy gyerekorvosnak egy olyan ember, akinek nincs türelme a gyerekekhez?
- Mi tartott majdnem fél óráig, amikor pontosan tudták, hogy mit és hol kell nézniük, és amikor Szegeden a doktornő pontosabb diagnózist adott körülbelül 10 perc alatt?
Így aztán szinte menekültünk a kórházból, és nem várom, hogy fél év múlva ismét találkozzunk. A doktornőnek pedig csak egy kicsivel nyugtalanabb gyereket kívánok, mint az én Törpém, hogy aztán ahogy Édesanyám szokta mondani, "megtudja, milyen a magyarok Istene".
2012. szeptember 13.
Ahogy az egyedül elalvásnál eljött a határidő, amikor be kellett következnie, így úgy döntöttem, hogy a 10. hónappal elérkezett az idő, hogy Pici Lányom elhagyja a cumit. Úgy gondoltam, hogy először csak a napközbeni alvásoknál vezetem be a cumielvonást, aztán ha ez már remekül működik, akkor végleg száműzzük a cumit az életünkből.
Az elméletem egyenlőre csak hébe-hóba működik, hiszen nyűgösebb napokon nincs szívem elvenni Monotól a cumit, de jobb napokon semmi gond nélkül elalszik nélküle. De azt hiszem, ahogy az egyedül elalvást remekül kiviteleztük, így a cumi elhagyással sem lesz probléma. Csak akkor bizonytalanodom el, mikor a cumi helyett Mono néha megtalálja az ujját, mert nem szeretném, ha ő is 10 éves koráig szopja az ujját, mint én.
2012. szeptember 16.
Mivel Mini itthon volt, így meglátogattuk a játszóházat. Nagy meglepetésünkre az 1 év alatti gyerekeknek ingyenes a játék, így már akkor elhatároztuk, hogy ha tetszik, akkor gyakrabban megyünk. Először csak a tényleg piciknek fenntartott részt próbáltuk ki, de lényegében a mászáson kívül itt nem sok mindent lehetett csinálni, így Mono nem sok érdekességet talált. Aztán jöttek a labdák, végül kipróbáltunk mindent, ami a játszóházban volt. Csúszda, ugrálóvár, gumiasztal. Fél óra játék után Pici Lányom már nagyon fáradt volt, de még mindig kacagva játszott, és mászott, totyogott, élvezte, hogy eleshet a puha matracon és nem üti meg magát.
Hazaérve aztán nem volt gond az evéssel és az alvással, és azt hiszem ez nem csak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is fárasztó program.
Mivel nagyon jól szórakoztunk, és Mono mozgásigénye egyre nagyobb, ezért a tél közeledtével ideális program lesz számunkra, és gyakrabban is felkeressük a játszóházat.
2012. szeptember 26.
A mai nap az elsőkről szólt.
Mikor Édesanyám meglátta Gergőnél a Montessori-toronynak nevezett játékot, és hogy milyen élvezettel és ügyesen rakja össze, Mononak is azonnal beszereztünk egyet. A játék hónapokon keresztül pihent és várta a sorát, bár időről-időre megpróbálkoztam vele, hogy felkeltsem Törpém figyelmét a színes karikákkal, és milliószor raktam össze a tornyot, amiből ő csak annyit élvezett, hogy minél előbb összerombolja a "művemet".
Ahogy az minden nap lenni szokott, ma is leültem mellé a földre, és szokás szerint, ahogy azt a Baby Einsteinben is láttam, szépen lassan egymásra raktam a karikákat, majd megvártam, míg Mono összedönti a tornyot, majd jöhetett a második fázis, amikor Pici Lányom kezébe adtam a karikákat, amikkel ezek után szépen elsétál. Ma azonban valami megvilágosult benne, és a karikák szépen lassan a helyükre kerültek.
Aztán attól félve, hogy ez csak véletlen volt, még párszor megismételtük, de szerencsére úgy tűnik, hogy a dolog már tudatos, mert délután már pillanatok alatt kerültek egymásra a karikák, és épült fel a torony.
Aztán jött az ebéd, és egy újabb első. Az első önálló evés.
Valamelyik héten azon ritka alkalmak egyike volt, mikor üveges bébiételt adtam Törpémnek, méghozzá bolognai spagettit. Mivel nagyon ízlett neki, elhatároztam, hogy kipróbáltatom vele a túrós tésztát, és ennek most jött el az ideje.
A tésztát ugyanúgy csináltam, mint magamnak, tettem rá túrót, sajtot, és joghurtot, majd egy keveset Mono elé tettem, és kíváncsian vártam, mit kezd vele, miközben én vele szemben ültem, és elkezdtem enni a saját adagomat.
Pici Lányom egy ideig tanulmányozta, mit is raktam eléje, majd szép óvatosan elkezdte a szájába tömködni a tésztát, végül kisebb katasztrófa nélkül, a Mono-adag nagy része eltűnt a tányérról.
2012. szeptember 30.
Meglepetés családi összejövetel a Mamánál. Meglepetés, mármint neki, mivel nem tudta, sem azt, hogy mi érkezünk, arra pedig pláne nem számított, hogy a másik unokája és dédunokája is meglátogatja. Mikor odaértünk, Mono aludt, így míg fel nem ébredt, a kocsiban várakoztam, és őriztem Pici Lányom álmát.
Mikorra felébredt, a család másik része már megérkezett, így a mi késői belépőnkkel tényleg teljes volt a Nagymamám öröme. A két kicsi Törpe július vége óta nem találkozott, és azóta mindketten hatalmas fejlődésen mentek keresztül, hiszen a lépegetéssel kitárult a világ előttük. Így aztán volt "kergetőzés", kerti túra, pipi etetés, és rácsodálkozás mindenre, ami épp az útjukba került. Az pedig, ahogy a két gyerek ismerkedett egymással bűbájos volt.
2012. október 2.
Elérkezett az idő, hogy Mono nem csak a lakásban, hanem az ajtókon kívül is egyre inkább kikívánkozik a babakocsiból, így elkerülhetetlen volt egy rendes kis cipő beszerzése. A kisgyerekes ismerősök körében tett gyors közvélemény kutatás után útnak indultunk egy igazi mini-lábbeli beszerzésére. A boltban egy kedves, fiatal srác fogadott, aki készségesen állt a rendelkezésünkre, így gyorsan sikerült megfelelő kis cipőt választani. Bár Mononak nem volt kifogása a vásárlás ellen, azért a boltban található autók jobban lekötötték a figyelmét.
Így aztán az üzletből egy-két jól sikerült fényképpel (mert hát a telefonnak mindig kéznél kell lennie, hogy a megfelelő pillanatban kattanjon, és egy remek kép készüljön), és egy pici lábra éppen megfelelő cipővel léptünk ki, így most már nyugodt szívvel tesszük meg a kilométereket babakocsiban és babakocsin kívül is. És ami még nagy előnye a rendes cipőnek a kocsicipővel szemben, hogy Mono nem tudja leszerelni a lábáról.
2012. október 5.
Kirándulás Bécsben. 2012. október 8.
A hétvége egy kellemetlenséggel végződött, hiszen letörött egy darab a fogamból, így hétfő reggel első utam a fogorvoshoz vezetett, így Minire maradt a Mono, életében először. Bár alig másfél órát voltam el, ez pont a tízórai és a délelőtti alvás idejére esett. Így aztán kikészítettem Apának a tízórait, elláttam néhány instrukcióval, majd indultam a fogorvoshoz. Megnyugtató volt olvasni az üzenetet, hogy Pici Lányom gond nélkül megette a tízórait, amin annyira nem is csodálkoztam, hiszen a túrókrémből sosem elég, majd meglepetten láttam, a jó és hasznos Baby Connect programban, hogy nem sokkal később már aludt is. Így mikor hazaértem, már én fogadhattam a délelőtti alvásából felébredve, és a nap a szokásos módon folytatódhatott tovább.
Általánosságok: Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
Bár nem akarom elkiabálni, de azt hiszem lassan eljutunk a teljes mértékben átaludt éjszakákig. Az ősz beköszöntével, a korábbi sötétedéssel egyenes arányban korábban fárad el Mono is, így a fürdés és az elalvás is napról-napra korábbra esik.
Az alvásban újabb mérföldkövet értünk el, hiszen Anya, azaz én belefáradtam abba, hogy egy éjszakát nem tudok átaludni, így döntő lépésre szántam rá magam. Eddig az volt a bevált gyakorlat, hogy ha Mono felébredt éjjel, én mentem, kivettem a kiságyból, kicsit megszoptattam, amikor nem is evett, csak a közelségemtől visszaaludt, majd visszatettem a kiságyba, és békésen aludt tovább. Viszont nekem ilyen egyszerűen nem ment a visszaalvás, így aztán drasztikus változásra volt szükség a saját érdekemben. Ennek következtében, mikor Törpém felébredt éjjel, én bementem hozzá, megpusziltam, visszafektettem (mert természetesen már állt a kiságyban, mire beértem), betakargattam, bekapcsoltam neki a zenét, majd visszamentem az ágyamba és vártam. És bár kegyetlenül hangzik, de miután 3 éjszaka után, amikor ültem az ágyamba, és hallgattam, ahogy Mono keservesen sír, és várja, hogy bemenjek, a 4. éjszaka már nem ébredt fel, vagy ha fel is ébredt, visszaaludt anélkül, hogy engem felébresztett volna.
Valószínüleg ez is egy olyan lépés volt, amit inkább nekem kellett meglépnem, mint Mononak, hiszen őt csak az ösztönei hajtották, hogy ha felébred, Anya ott terem. Viszont én voltam az, akinek "fel kellett nőnie" ahhoz, hogy elhiggye, a gyereke nem azért ébred fel éjszaka, mert éhen akar halni, és ha nem megyek be hozzá, akkor sem lesz semmi baja.
És azóta mindketten nyugodtan alszunk éjjel, és reggel egy mosolygós babát találok a kiságyban, aki ugyan úgy az "Anya-Istent" látja bennem, mint mikor éjjel is bementem hozzá, én pedig a hosszabb alvástól energikusabb vagyok egész nap, és ez mindkettőnknek jó.
Az evésben annyi változás történt, hogy szinte mindent megkóstoltatok vele, természetesen mértéket tartva, hiszen azért, mert ízlik neki, még nem biztos, hogy az jó is a számára, de az ízekkel nyugodtan megismerkedhet. A szopizások száma is csökkent, hiszen már csak reggel és este eszik ily módon. Az ebéd utáni szoptatás elhagyása is egyik napról a másikra következett be, és egyáltalán nem is hiányzott neki. Én pedig kicsit örültem, hogy talán így több marad nekem, és talán elindulok a hízás útján.
A fürdés egy ideig csak a kádban való álldogálásról szólt, mostanság hogy már kiörömködte magát az új tudományán, ismét a játéké a főszerep. Azonban a hajszárítás nem tartozik a kedvenc időtöltései közé. Azt már eddig is tudtam, hogy Mono fél a porszívótól, és most a hajszárító is felkerült a fekete listára. Így aztán a hajszárítást szorosan hozzám bújva vészeli át, majd miután a masina elhallgatott, Pici Lányom is hallatja a hangját. Amikor nincs is hajmosás idő, azért a kádból kivéve alaposan tanulmányozza a környezetet, hogy vajon nincs-e a láthatáron ez a zajos szerkentyű.
7:00 - 7:30 Ébresztő, reggeli: szopizás 7:30 - 10:00 Játék 10:00 Tízórai: általában valami gyümölcs zabpehellyel 10:00 - 10:30 Délelőtti alvás 10:30 - 14:00 Játék 14:00 Ebéd: főzelék 14:30 - 16:00 Délutáni alvás 16:00 Uzsonna: gyümölcs 16:00 - 17:00 Játék 17:00 - 19:00 Séta 19:00 Vacsora 1: joghurt valamilyen gyümölccsel, zabpehellyel, túróval 19:15 Fürdés 19:30 Vacsora 2: szopizás 20:00 Esti alvás
Ügyeskedés - fejlődés:
Azt hiszem a hónap legnagyobb eredménye mindkettőnk számára, hogy végre sok hónap gyakorlás után összeraktuk a tornyot. Egyre több ideig tudom lekötni a figyelmét egy-egy játékkal, és Mono kézügyessége is egyre jobban fejlődik.
A járás technikáján napról-napra finomítgat, és ha nekiindul, néha szinte már fut.
A lakberendezés lett a legmókásabb elfoglaltsága, néha olyan tárgyakat is elmozdít, amiről nem is gondolná az ember, hogy egy ilyen kis Törpében ekkora erő van. Én pedig szedegethetem össze a különböző tárgyakat a lakás különféle helyeiről. Például a konyhában lévő széket a fürdőszobából.
És természetesen megállás nélkül gagyog. Érdekes, hogy a sok összefüggéstelen szavával olyan jól el tudja magyarázni, hogy mit is akar, és nekem már természetes, hogy mi mit is jelent a számára. Szerencsére a kommunikáció nem egyoldalú, hiszen már Mono is nagyon sok mindent megért. A legaranyosabb akkor, mikor valamire azt mondom, "nem szabad". Ekkor rám néz, elkezdi rázni a fejét, miközben mondja, hogy "nem-nem", és természetesen fülig érő szájjal vigyorog.
Orvososdi:
Sajnos a sok mozgás meghozta gyümölcsét, bár nem ez a legjobb kifejezés rá, de Kicsi Lányomnak egyik este vacsora után, sikerült kimásznia az etetőszékből, és a földön landolnia. Szerencsére már
jó ideje gyakorolta az ágyról való letolatást, és ezzel a módszerrel mászott ki az etetőszékből is, így a nagy ijedségen kívül komolyabb baja nem lett. A biztonság kedvéért azért másnap az első utunk a doktor nőhöz vezetett, aki megnyugtatott, hogy tényleg nem történt semmi baj, és szerencsére Mononak is elment a kedve az akrobatikus mutatványoktól, így már az etetés is könnyebben megy. És én is tanultam a dologból (mert természetesen a balesetkor is fél méterre álltam tőle), hogy csak az etetés előtti utolsó pillanatban rakom bele az etetőszékbe, és az evést követően azonnal ki is veszem onnan.
Kirándulós:
Mini itthon volt, így közös családi programként minőség ellenőrzést tartottunk az újonnan nyílt bécsi Hollister boltban. Mono szokásához híven angyalként viselkedett, és a Bécsig tartó úton aludt, így aztán kipihenten értünk a bevásárló központba. Gyorsan megkerestük, hova is kell mennünk, majd célirányosan útnak indultunk a félig kész plázában. Természetesen Mininek a bolt minden centiméterét meg kellett nézni, így mi türelmesen vártuk, míg kicsodálkozza magát.
A nap legnagyobb sikere az Ikea éttermében található játszótérnek volt, ahol Mono kitombolhatta magát. Fel-alá futkározott, sikongatott, nevetgélt, és mindent kipróbált. Annyira tetszett neki, hogy akár a nap további részét ott is tölthettük volna, de mivel még voltak tervek, tovább kellett állnunk.
A nap következő programpontja a schönbrunni mókus etetés volt, bár Monot egyenlőre minden más is nagyon érdekelte. Szerencsére a mókusokért nem kellett messzire menni, mert amúgy sem túrázáshoz készültünk. Azt majd kicsit később. Azért Monot is hagytuk egy kicsit kinyújtóztatni a lábait, hogy önállóan fedezhesse fel a világot, és nagy feltűnést keltett, hogy ilyen pici létére milyen ügyesen lépeget.
A parkban még sétáltunk egyet, aztán útnak is indultunk, hogy időben hazaérjünk. Sajnos ez nem ment könnyen, mivel péntek lévén hatalmas dugóba keveredtünk, de szerencsére Mono egy részét átaludta, egy részét pedig hősiesen tűrte és nézegetett. Estére már elég nyűgös volt, így szerintem alig várta, hogy ágyba kerülhessen.
Divatolós:
Beköszöntött az ősz, így előkerültek a melegebb ruhák is. Szerencsére Mono már elég közreműködő az öltözködést illetően, így nem okoz gondot a sok ruha fel- és levetése. Természetesen az őszi ruhatár is kifogyhatatlan, és az ember csak az alkalmat keresi, hogy a szebbnél szebb ruhácskákat ráadhassa a gyermekére.
A kis cipő Monot is teljes mértékben lenyűgözi, és ha tehetné, még a lakásban sem eresztené a kezei közül.
A sapkával továbbra sincs nagy barátságba, de ha fázik a fejecskéje, azért elviseli, míg sétálunk.
Az anyaságról:
Az hiszem, anyai érzelmekből ebben a hónapban sem volt hiány. A hónap elején, amikor a kontroll vizsgálaton a doktor nő azt merte mondani a lányomra, hogy hisztis, én egy anyaoroszlánként ugrottam volna rá, és marcangoltam volna szét, hogy egyáltalán hogy merészel ilyet gondolni, és miért kínozza szegényt annyi ideig.
Aztán a balesetnél szar anyának éreztem magam, hiszen ott álltam fél méterre tőle, lelki szemeim előtt már másodpercekkel előtte láttam, hogy le fog esni az etetőszékből, mégsem nyúltam érte.
Aztán jött egy-két álmatlan éjszaka, amikor már nem tudtam mit kitalálni, így együtt aludtunk a nagy ágyban, és Pici Lányom egész éjjel fogta a kezem.
Mikor Mono még csak szopizott, már akkor alig vártam, hogy eljöjjön a kanalazós időszak, és főzhessek neki. Na nem azért, mert nem szeretem szoptatni, mert imádom nézni, ahogy még félálomban is keresi a mellemet, vagy ahogy bealszik rajta, de az is nagy élmény, amikor nyitja a kis száját, mint a madárkák a fészekben, és várja, hogy a kanállal a szájába találjak, ami néha nem is egyszerű mutatvány.
Mini Mono adagot azonban nem egyszerű főzni, és néha nincs ideje vagy kedve az embernek. Én azonban már a hozzátáplálás elején elhatároztam, hogy ha lehet, nem adok üveges bébiételt a gyermekemnek.
Így aztán legtöbbször nem azt találom ki, hogy én mit fogok enni, hanem hogy melyik nap mit fogok főzni Pici Lányomnak.
Eleinte tényleg csak 1, maximum 2 napra főztem neki, és figyelembe véve, hogy egy étkezés folyamán kb. 60-70 g-ot evett meg, ez kész művészet volt.
Mostanra azonban a főzhető finomságok tárháza kibővült, így lényegében a saját ételeimmel együtt készíthetek neki is ebédet.
Mivel itt az ősz, és a befőzés ideje, ezért én is elraktároztam Mononak a nyári-őszi gyümölcsöket, hogy télen ne csak banánt, narancsot és almát ehessen. A bébiételes üvegekbe összepürésítve, felcímkézve várják sorsukat a különféle gyümölcsök a mélyhűtőben Mono számára fenntartott fakkban.
És akkor a bébiétel gyártása nagyüzemben:
Végy egy nagy fazekat, rengeteg zöldséget, és különféle húsokat, és lényegében főzzél egy húslevest.
Jelen esetünkben a fazékba csirkeszárny, marhahús, csirkeláb (aminek aztán a kutyus örült), sárgarépa, fehér répa, brokkoli, krumpli, paradicsom, karalábé, cukkini és zöldfűszerek kerültek. Ízesítésnek pedig egy kevés só, hagyma, fekete bors, majoránna, köménymag és kurkuma került a fazékba. A húslevest megfőztem, majd a levet leszűrve különválogattam a zöldségeket és a húsokat. A csirkeszárnyról leszedtem a bőrt, így Mononak csak a szín hús maradt, majd ízlés szerint válogattam össze a húsféléket és a zöldségféléket, hogy mindegyik üvegecskébe más és más kombináció kerüljön. Pürésítés és címkézés után már mehettek is a mélyhűtőbe, hogy Pici Lányom egy ideig megint finomakat ehessen.
A maradék húslé pedig a Nagymamám féle házi hosszú metéltel tökéletes leves nekem.
"A koszos edények azt bizonyítják, hogy etetem a családom, a teli szemetes, hogy takarítok utánuk; a rendetlenség azt, hogy hagyom, hogy a gyermekeim jól érezzék magukat és felszabadultan játszanak; a felhalmozódott vasalni való azt, hogy tiszta ruhában járatom a családom; a nedves kád pedig, hogy lefürdetem a gyermekeim minden nap. Ezért ha legközelebb nálunk jársz, kétszer gondold meg, mielőtt ítélkeznél! Ha azért jössz, hogy meglátogass minket, gyere hozzánk bármikor, ha a lakásomra vagy kíváncsi, jelentkezz be, mielőtt jönnél!"
Forrás: facebook
És bár a leírtakkal teljes mértékben nem értek egyet, azért van benne valami. Mert úgy gondolom, hogy egy totyogó csöppség mellett az ember nagyobb tisztaságot tart, mint egyébként, így szoros barátságot köt a porszívóval, felmosóval, törölgető ruhával, de csak azért nem pucolok naponta ablakot, mert az apró pici kéznyomok ott figyelnek rajta, a ruhaszárító szinte folyamatos használatban van, és a turmixot sem rakom el a konyhapultról, lévén naponta többször is használom. A nappali tele van játékkal, amik csak nap végén kerülnek összepakolásra, de a mondanivalójával teljes mértékben egyetértek a szövegnek, hiszen úgy, hogy egy törpe követi minden mozdulatát az embernek, csak a látványos változások elérésére alkalmas, minden milliméterét képtelenség folyamatosan tisztán tartani a lakásnak. Az az idő, amikor pedig végre alszik, elég kevés arra, hogy csodát tegyünk, és valljuk be őszintén, este 9 után már nem sok kedve van az embernek hűtőt takarítani, vagy éppen virágot átültetni, vasalni, stb.
De azt hiszem, ebben a témában két csoportot lehet megkülönböztetni. Akinek nincs gyereke, és nem érti, minek van tele a fürdőszoba, konyha, folyosó, nappali játékkal, hiszen még nem tapasztalta, hogy a gyereket fürdés, etetés és öltözködés közben is le kell foglalni, és azok, akiknek már van gyereke, és csak együttérzően mosolyognak, hogy más gyereke sem különbözik az övükétől.
Történések: 2012. augusztus 12.
Bár ez Mono életét nem nagyon befolyásolja, de a természet úgy gondolta, hogy a szervezetem készen áll egy újabb gyerekre, és ismét beköszöntöttek azok a bizonyos piros betűs napok. Valahol már vártam, mert bár nagyon kényelmes volt nélküle az élet, de jó tudni, hogy a rendes kerékvágásba mennek a dolgok, és a szülés után is "jól működök", másrészről viszont kicsit féltem tőle, mert azt mondják, akkor bizony vége a szoptatásnak, mert a gyerek már nem fogadja el a mellet, mert megváltozik a tej íze. Szerencsére Monon se előtte, se most nem veszem észre, hogy ne ízlene neki, vagy csak ismét a természet szépsége, hogy amennyi kell neki, azt úgyis megissza, még ha nem is tetszik az íze, mert éhen nem akar maradni, de mint a szoptatásról általában, erről a részéről is azt gondolom, hogy az anya részéről ez agyban dől el, és aki akar szoptatni, az igen is tudni fog ez után is.
2012. augusztus 13.
Ma védőnőnél voltunk a 8. hós mérlegelésen, és ott vettük észre, hogy valami új fehérlik Mono szájában. Mikor hazaértünk, elvégeztem a harapás tesztet, és lám, végre kibújt az a fránya fogacska, amit valószínűleg azt a pár kellemetlen éjszakát okozta. És így most már nem csak alul, hanem már felül is gyülekeznek a pici fehér gyöngyök Mono szájacskájában.
2012. augusztus 16.
Mono napok óta egyre többet kísérletezik a lépegetéssel, de egy-egy lépés után inkább fenékre csüccsen és négykézláb teszi meg a távolságot. Ma azonban Jar-Jar kutya után is két lábon indult, és megtett 5-6 lépést, és itthon is egyszer csak fogta a távirányítót, és a dohányzó asztaltól a tévéig vitte, ami szintén 5-6 lépés távolságra van.
2012. augusztus 24.
Kistarcsa
2012. augusztus 25.
Esküvő Bonyhádon
2012. augusztus 29.
Ágota barátnőm és Dorci az iskola kezdés előtti utolsó szabad napokat meglátogattak bennünket, így a délelőtt játékkal és mókázással és beszélgetéssel telt. Mono ki is használata az alkalmat, hogy Ágota ducálja, így szinte le sem szállt róla, és csak egy-egy ölelésre jött oda hozzám, hogy azért tudjam, hogy szeret engem. Dorcival jól eljátszottak, bár a korkülönbség miatt a játékok lényegét kicsit másként értelmezték, így aztán Dorci építményeit Mono rendszeresen lerombolta.
Ennek következtében, mikor búcsúzáskor Ágota megkérdezte, hogy hazavigyék-e Monot, Dorci csak annyit mondott: "inkább ne".
A mozgalmas délelőtt következményeként Mono alig várta az ebédet, majd pillanatok alatt el is aludt, hogy kipihenje a fáradalmakat, és délután újult erővel kezdhessen neki a játéknak.
2012. szeptember 7.
Regina baba első névnapja. És ahogy az illik, meg is adtuk a módját, így nap végére kérdéses volt, hogy a Mono, vagy mi fáradtunk el jobban.
A délelőttöt egy új babaülés beszerzésével indítottuk. Bár Mono még nem érte el a 9 kg-os súlyhatárt, de a kocsiban való hátrafelé utazás már kész gyötrelem volt számára. Így aztán bár nem névnapi ajándék volt, mert így is, úgy is beszerzésre került volna, de a gyerekülés által e jeles naptól új megvilágításba került az autózás.
Aztán első utunk a kedvenc cukrászdánkba vezetett, ahol végre megkóstoltuk az Ország Tortáját, és bár én semmi különlegességet nem éreztem benne, a tavalyihoz képest határozottan finomabb volt. És bár Mono ezt még csak nézhette, azért a capuccinohoz kapott kekszet élvezettel elmajszolta.
Majd a kellő mennyiségű szénhidrát magunkhoz vétele után újult erővel mentünk tovább a feszített tempójú programunk következő állomására, ami az ETO Parkban lévő játszóház volt. Mivel némi leskelődés után Mono-kompatibilisnek nyilvánítottuk Édesanyámmal, ezért megállapítottuk, hogy majd Minivel kiegészülve újra felkeressük. Hazaérve aztán jött az ebéd és a szieszta, hogy délután feltöltődve vághassunk neki a szokásos sétánknak. A sétát azonban most kiegészítettük, és a közeli játszótéren kipróbáltuk a Mononak való játékokat. Bár azt hiszem, a többi szülő furcsán nézett ránk, hogy az alig 9 hónapos Törpe hogy élvezi a hintát, a csúszdát és a mászókát, mikor ennyi idős társai még éppen csak próbálkoznak az üléssel és a felállással.
2012. szeptember 9.
Bár a nap 24 óráját együtt töltjük Monoval, mégis minden nap tud újat mutatni.
Mivel az előző csőrös pohár a bújó fogacskák áldozata lett, ezért kapott egy másikat, ami csak funkciójában hasonlít az előzőre.
Én megtöltöttem teával, letettem a szekrényre, és vártam, mi lesz a sorsa. Mono pedig legnagyobb meglepetésemre, mikor megszomjazott, elvette, és némi kísérletezés után úgy ivott belőle, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy a pohár arra való, hogy igyunk belőle.
A mai nap az első nagyobb baleset napja is. Mono a földön ülve hirtelen előrehajolt, és akkor szembetalálkozott a dohányzóasztal lábával. Nagy sírás, egy 1 cm-es kis seb és egy hatalmas dudor az eredménye.
2012. szeptember 10.
Ma felhívtam a gyerekorvosi rendelőt, hogy időpontot kérjek a 9 hós státuszra. Kaptam is. Október 3-ra, amikor Mono inkább már 10, mint 9 hónapos lesz, így úgy döntöttem, a kötelező méricskélést megejtjük a védőnőnél. És ha már ránézett a Törpére, kaptunk egy új popsikrémet, mivel a fogacskák miatt szegényemnek nagyon piros lett, és minden pelenkázás, és a fürdetés, amikor víz ért hozzá, sírásba torkollott. Bár az elmúlt napokhoz képest már határozottan látható a javulás, bízom benne, hogy az új krém még hatékonyabb lesz. Általánosságok: Napi rutin - alvás, evés, fürdetés:
A napi rutin továbbra is szinte percre pontosan ugyanaz, így végre mindkettőnknek megfelelően alakult ki a napunk.
Az hiszem, a napi rutin kialakításban a szűk keresztmetszetünk az alvás. Én nagyon szerném már az éjszakákat folyamatosan átaludni, Mono viszont úgy gondolja, hogy egyszer mindenképpen fel kell ébredni. Sajnos a fogacskák miatt volt olyan éjszaka, amikor óránként keltünk, így hajnalban már Pici Lányommal aludtam egy ágyban. Na nem az ő ágyában, hanem az én ágyamban. Így aztán picit ő is, és főleg én is pihenhettünk.
Ami változott, hogy a mozgás megnövekedésével egyenes arányban nőtt az étvágy is, és egyre többször éhezik meg azelőtt, mielőtt én úgy gondolnám, hogy már éhes lenne. Ilyenkor megindul a konyha fele, egyértelműen a tudomásomra hozva, hogy jó lenne, ha prezentálnék valami harapnivalót a számára. És ha még ebből sem értenék, akkor egy határozott mozdulattal elkezdni rángatni a pólómat, hogy ha már egyszer szilárd táplálékot nem rakok elé, legalább egy kis tejet adjak.
A fürdés szinte már önálló tevékenység Mono számára. Beleteszem a kádba, és lubickol, játszik, magyaráz, nevetgél, majd ha úgy gondolja, elég volt, nyújtja a kis karjait, hogy vegyem ki. Ekkor gyorsan megmosdatom, és már készen is vagyunk. A fürdetés során össze szoktam kötni a kellemest a hasznossal, hiszen míg Mono vizi csibét játszik, addig én a panel fürdőszoba parányi helyét kihasználva, próbálok egy kicsit "sportolni", hogy egy picit visszanyerjek a régi alakomból (bár nekem nem a súlyfelesleggel, inkább az izmok hiányával kell megküzdenem), mert máskor se időm, se energiám nincsen rá. Így a kád oldalának támaszkodva Pici Lányom legnagyobb szórakoztatására fekvőtámaszokat végzek, majd guggolásokat, és ami éppen eszembe jut.
Ügyeskedés - fejlődés:
Ismét hatalmas lépéseket tett Mono a fejlődésben. És a lépéseket itt szó szerint értem. Csak tipeg-tipeg-huppan-feláll-tipeg. És ha épp nem mászkál, akkor pakol, lakberendez, felfedez. Egy pillanatra sem áll meg. A legnagyobb kedvenc a konyhaszekrény, amiből rég nem látott dolgok kerülnek elő Mononak köszönhetően. Mini zoknis fiókja, amiben külön figyelmet érdemelnek a focizáshoz használt hatalmas zoknik. Nagy segítség a teregetésben, hiszen amit én ki, azt ő le, így aztán körülbelül másfélszer annyi időt vesz igénybe, mint egyébként.
Az apróbb mozgásokban is egyre ügyesebb. Némi koncentrációval, és persze egy kis segítséggel már egész jól megy a torony részeinek egymásba rakása, és a karikás torony összerakása, de most a lépegetés minden mást háttérbe szorít.
A beszédben is sokat fejlődött, legalábbis én úgy gondolom. Apa, Anya már egész jól megy. Bár Mini még nem hallhatta, mert "Appha" pont akkor nem hangzik el, amikor kellene. Van "pápá", és "pe", ami a pelenkát jelenti, miközben rángatja is, és ez finom célzás arra, hogy jó lenne, ha tisztába tenném.
Etetés közben a kezében adott kanalat előszeretettel dobja le, majd utánanéz, és mondja, hogy "le", ami azt jelenti, leesett.
Van még "gyere ide", ami még közel sem hangzik így, de a dallama már passzol.
Viszont az "oppá", az már már akkor hangzik el, és úgy, ahogy azt kell. Amikor valami nem úgy sikerül, ahogy azt Mono elképzelte, vagy egy váratlan pillanatban fenékre csüccsen, már jön is az "oppá".
Orvososdi:
Ebben a hónapban is üresen marad ez a rész.
Kirándulós:
Augusztus 25-én esküvőre voltunk hivatalosak Bonyhádra, ami finoman szólva sem a szomszédban van, így aztán úgy gondoltuk, hogy a kellemest a hasznossal összekötve egy éjszakát Kistarcsán töltünk, és onnan vágunk neki az országot keresztbe átszelni. Az időjárásnak sikerült erre a két napra időzítenie még egy utolsó igazán nyári hétvégét, így aztán kicsit sem voltak ideálisnak mondhatók a körülmények ilyen hosszú utazásra kisgyerekkel. Szokásunkhoz híven ébredés után indultunk neki az útnak, miután a kocsit annyira telepakoltuk minden eshetőségre felkészülten, hogy alig fértünk el benne. Mono nem sokkal indulás után el is aludt, majd a szokásos 40 perc után már nem sokat kellett várnia, hogy az Ikeában kiszállhasson az amúgy már nagyon kényelmetlen bébihordozóból.
Az Ikeában aztán kipróbáltuk az etetőszéket, és az összes létező játékot, majd indultunk tovább Kistarcsára, ahol némi játék után jött az ebéd, és az ebéd utáni alvás, majd kihasználva a nagy meleget némi pancsolás. Végeredményben az utazás és a más helyszín nem nagyon volt hatással Mono viselkedésére, bár a fürdetéskor már nagyon fáradt volt, így aztán kivételesen az sírással párosult, de aztán az elalvással már nem volt semmi gond, és szinte átaludta az éjszakát. Másnap délben indultunk neki a nagy útnak, ami nem indult zökkenőmentesen, mivel át kellett vergődnünk a nagy Budapesten, ahol szokás szerint dugó volt, és nem értettük, hogy szombat délben, 40 fokban miért nincsenek otthon az emberek és ebédelnek a hűvös szobában.
Némi késéssel aztán odaértünk Aparhantra, ahol a lány kikérést lekéstük, de a templomi esküvőn már ott voltunk, és jól is esett a templom hűvösében eltölteni némi időt. Aztán míg az ifjú pár fotózkodott, mi elfoglaltuk a szállásunkat, majd Édesanyámat és Monot hátrahagyva, mi Minivel visszamentünk a lakodalomba.
Bár jó volt végre társaságban lenni, éjjel 2 órakor már alig vártuk, hogy ágyban lehessünk, és mivel Mono nehezen viselte a bújó fogacskákkal az idegen helyet és az anya-nélküliséget, ezért az éjszaka további részében sem aludtam. Szerencsére a kiesett alvásidőt másnap a hazaút alatt Mono pótolta, így gond nélkül hazaértünk, és megállapítottam, hogy most egy darabig nem is megyünk sehova.
Divatolós:
A bonyhádi esküvő ismét alkalmat adott arra, hogy Pici Lányomat igazi babának öltöztethessem, és vele együtt az egész Mini-család csinos volt, ami bevallom őszintén, hogy a lelkemnek nagyon jót tett, hiszen a itthoni játék, és a napi 2-2,5 óra séta nem igazán igényli a magas sarkú cipőt, és a sminket.
A hónap nagy része cipőcske keresgéléssel telt, mivel Mono lassan állandó közlekedési formája lesz a két lábon való járás. Egyenlőre viszont ilyen pici méretben még nem találtuk meg a megfelelő pici cipőt.
Persze a hideg idő közeledtével feltérképeztük a 2012-es őszi babadivatot, ami sok próbálásra és mókázásra adott lehetőséget, és persze egy-két nagyon édes és praktikus darabot már be is szereztünk.
Az anyaságról:
9 hónap telt el, azaz körülbelül annyi időt töltött Mono pocakon kívül, mint amennyit pocakon belül, és én még mindig minden nap rácsodálkozom, és órákon keresztül tudom nézni, hogy mit csinál, hogy csinálja, vagy ha épp nem csinál semmit, csak békésen alszik. És bár néha terhes ez a bizonyos szeparációs szorongásos korszak, amikor anyát nem látni egyenlő a világ végével, de olyan jó érzés, amikor bármi kis baja van, egyből nyújtja a kezecskéit, és öleli át a nyakamat, vagy kapaszkodik a lábamba, és én jelentem számára a tökéletes biztonságot és megnyugvást.
Tökéletes példa volt erre a bonyhádi esküvő, amikor hajnalban visszaérve a panzióra Pici Lányomat megláttam, ahogy Édesanyám ágyában keresztben alszik, és abban a pillanatban, hogy meghallotta a hangomat, felébredt, és már bújt is volna hozzám. Nem kis lelkiismeret furdalást éreztem, hogy én elmentem szórakozni, miközben Mono a fogacskákkal bajlódott, és nem tudott aludni, ezért nem is volt kérdés, hogy magam mellé veszem az ágyba, hogy kárpótoljam az estéért, és persze hogy megnyugtassam a saját lelkiismeretemet. És ő csak bújt hozzám szorosan, és pici kezével fogta az ujjamat, míg mély álomba merült, és egyenletesen szuszogva aludt az éjszaka további részében.
Minden nap, mielőtt lefekszem, még utoljára bemegyek Mono szobájába, és meglesem, hogyan alszik. És minden nap elcsodálkozom, ahogy ez a kis lény olyan tökéletes, és békésen alszik, hogy ennyi idő alatt ennyit fejlődött, és hogy mi hoztuk létre Minivel, és most ott van előttem, és 100%-ban megbízik bennem, és nekem más vágyam nincs, csak gondoskodni róla.
.JPG)
.jpg)
.JPG)
