Nem is akarom taglalni, hogy miért jó, hasznos, hiszen tele van vele az internet.
A saját tapasztalataimat írom le, magamnak, ha majd újra kezdem, gyermekeimnek, ha elolvassák, és mindenkinek, aki hasznosnak tartja.
1. A tanfolyam a szülőnek szól.
Persze egy kismama nem hagyja otthon a csemetéjét, és játékok, mondókák segítségével próbálják is lekötni a gyerkőcök figyelmét, ez azonban vérmérséklettől, időjárástól, sok minden egyébtől függően hol sikerül, hol nem. És inkább nem. Tehát a szülők, miközben egyik szemükkel figyelik az oktatót, másik szemükkel a gyerekükön tartják, az oktató pedig a kínos hisztik ellen, és hogy a gyerek igazából nem is nagyon akar ott lenni, ahova vitték, néha próbál bedobni egy éneket, mondókát, játékot.
2. 7-8 hónapos babánál érdemes elkezdeni, hogy pár hónapon belül eredménye legyen.
Nem azért mondom, mert mi akkor kezdtünk. A szakirodalom szerint 0 éves kortól érdemes elkezdeni. Na igen, de mit is fog fel az egészből egy pár hónapos csecsemő, akinek a legfőbb gondja, hogy mikor kap enni, és mikor aludhat. Aztán jön az az időszak, amikor elkezd kúszni, mászni, menni, kitárul előtte a világ, tehát kisebb gondja is nagyobb annál, hogy mindenféle jelekre figyeljen. Tehát mikor már túl van a nagy felfedezéseken, és a számára legnagyobb problémát, a helyváltoztatás kérdését megoldotta, és nem csak arra koncentrál, hogy elérje a széktől az asztalt, amit ingatag lábakon közelít meg, nagyon figyelve arra, hogy közben le ne huppanjon a földre,na akkor már másra is oda tud figyelni, és érdemes az őt érdeklő dolgok jeleit mutatni neki.
3. Mutat, mond, megfigyel, megerősít, dicsér.
Először a gyermeket leginkább érdeklő tárgyak jeleit tanítsuk meg neki.
Az első jel nálunk a lámpa volt. Már csecsemő korától nagyon tetszett neki, ahogy világít, így mikor 8 hónaposan már eljutott a kis agyáig, hogy ha a lámpa fel van kapcsolva, akkor világos van, ha le van kapcsolva, akkor sötét, jöhetett a lámpa jele. Lámpa felkapcs, lámpa lekapcs, jel mutat, és mond, hogy lámpa. Hónapokon keresztül. Míg egyszer csak ő is nem mutatta. Természetesen egyáltalán nem úgy, ahogy azt mutatni kellene, de valami hasonlót. És én akkor nagyon boldog voltam.
Nagyon fontos, hogy a jeleket nem csak mutatni kell, hanem mondani mellé, hogy mit mutatunk. Folyamatosan figyelni kell a gyermeket, hiszen lehet, hogy már rég mutatja azt a valamit, csak még mi nem jöttünk rá, hogy az a jel nála mit jelent, mert nem is hasonlít ahhoz, ahogy mi mutatjuk. Ha mutat egy jelet, mindig meg kell erősíteni, hogy "igen, látom mit mutatsz, értem, hogy mit mutatsz, igen, az egy lámpa, kutya, virág, stb.". És természetesen minden egyes alkalommal meg kell dicsérni, hogy felismerte azt a valamit, és mutatta a jelét.
4. Minden a szülő kitartásán múlik.
Mint már mondtam, egy ilyen tanfolyam nem a gyerekeknek szól, hiszen ne várjuk egy 1 éves gyerektől, hogy egy mutatás után megjegyzi az adott jelet, főleg úgy, hogy csak kimondjuk a szót, de nem is látja. Úgy gondolom, hogy a gyerekek, vizuális alkatok. Hiszen hiába mutatjuk, és mondjuk neki, hogy "lovacska", ha még életében nem látott lovat, nem hogy élőben, de még képen sem. Tehát azokat a jeleket, amiket lát fizikai valójukban, sokkal hamarabb megtanulják, majd utána már a szavakat is tudják kötni a jelekhez, anélkül, hogy látnák a képet.
De ez nem 1 nap, 1 hét, ez hosszú-hosszú folyamat, amit a szülőnek kell otthon végigcsinálnia. Amennyiben akarja, és komolyan gondolja.
Nagyon nehéz az elején mondani és mutatni, de aztán megszokja az ember. És nehéz nem odaadni azt a valamit, amire éppen rámutat, hiszen tudjuk, hogy mire gondol, de ha megvárjuk és kiköveteljük tőle a jelet (természetesen amennyiben tudjuk, hogy már ismeri), a gyerek is hamar rá fog jönni, hogy jelekkel sokkal könnyebben és hamarabb megérteti magát.
5. Belejön, mint kis kutya az ugatásba.
Amint az első jeleket megtanulta a gyermek (ez nálunk 4 hónap után következett be), és rájön, hogy ez számára is hasznos, szinte naponta fog új jeleket tanulni, sőt követelni fogja, hogy a dolgoknak mutassuk a jelét. Az első hónapban még csak 1-2 jelet fog elsajátítani, aztán már havi 15-20 új jelet is megtanul, és innentől már csak a szülő szorgalmán múlik, hogy ő meddig képzi saját magát, hogy mind újabb és újabb jeleket mutathasson a csemetéjének.
6. Csak azokat a jeleket tanulja meg a gyerek, amik számára fontosak.
Természetesen a szülőn múlik, hogy mik azok a jelek, amiket mutat a gyermeknek, hiszen ő csak azokat tudja megtanulni, ezért fontos helyesen és megfelelő sorrendben "adagolni" a tudást a csemetének.
Hogy a gyermek "rákapjon" a jelelésre, először az őt érdeklő jelekkel érdemes kezdeni. (ezek nálunk a lámpa, kulcs, kutya, baba voltak).
Aztán jöhetnek a számára és számunkra is hasznos jelek, mint az alvás, evés, kérem, fürdést, stb.
Az állatok is nagyon érdeklik a kicsiket, így azokat is hamar megtanulják.
A családtagok: anya, apa, mama, papa.
Teljesen felesleges olyan elvont dolgokat tanítani neki első körben, amik számára még felfoghatatlanok, mint pl. a színek, a hangulatok, és a legtöbb ige. Elvégre honnan tudhatná egy 1 - 1,5 éves gyerek, hogy mi az, hogy "élni", "gondolkodni", "elfelejteni", stb.?
Az pedig, hogy melyik jelet mikor és mennyi idő után mutatja a gyermek, teljesen tőle függ. Van olyan jel, amit egy mutatás után használ, van, amit hónapok óta mutatok neki, és nem hajlandó mutatni (pl. a malac, nyúl)
7. A szülő mindig helyesen mutassa a jeleket.
Bár sok helyen olvastam, hogy ha a gyermek megtanul egy jelet, akkor azt már úgy fogja használni, ahogy először mutatta. Ezzel nem értek egyet, hiszen ahogy nő, ügyesedik a keze, és egyre pontosabban tudja utánozni a kézmozdulatokat, így fontosnak tartom, hogy a szülő mindig a helyes jelet mutassa a gyermekének, hogy idővel a gyermek is kijavíthassa.
Nálunk először teljesen azonos volt a "labda", a "cipő", és a "még" jele. Mostanra azonban a kis kezeivel labdát formál, a cipőnél vízszintesen tartja a csuklóit, és a "még" megmaradt "még"-nek.
8. Érdemes naplót vezetni.
Mint ahogy sok szülő amúgy is dokumentálja a gyermeke legfontosabb pillanatait, úgy gondolom, hogy a jeleket is érdemes. Hogy mit, mikor, és bár képet készíteni nagyon nehéz egy-egy mozdulatról, a hogyan-t is érdemes. Jó látni a fejlődést, hogy a hónapok elteltével mennyi jelet ismer a gyermekünk, és hogy minden hónapban mennyivel többet tanul meg, és nem utolsó sorban a családi albumban is aranyosan mutat egy jelelő kisgyermek.
9. A negatív kritikát nem kell meghallani.
Azt hiszem, a magyar emberekre nagyon jellemző, hogy félnek minden újtól, és el is zárkóznak előle. Így aki nem hallott a baba jelbeszédről, az általában nem is néz jó szemmel.
Az elmúlt majd egy év alatt, amióta aktívan foglalkozom a témával, háromféle emberrel találkoztam.
Az egyik elfogadja, de magában megállapítja, hogy biztos valami úri hóbort, elvégre ma már az ember zsenit akar csinálni a még meg sem született gyerekéből is, és hogy ő biztos nem csinálná ezt a saját gyerekével. De más babaúszásra járatja a gyerekét, vagy épp úgy gondolja, hogy mi is felnőttünk mindenféle tanfolyam nélkül, én a jelbeszéd mellett döntöttem.
A másik még ennél is rosszabb, hiszen egy olyanról mond véleményt, méghozzá negatívot, amit nem is ismer. Nem egyszer néztek rám furcsán, néhol sajnálkozóan az utcán, boltban, amikor jeleltünk a gyermekemmel, sőt volt, aki megkérdezte, hogy "csak nem néma?". Folyamatosan jönnek a szokásos kérdések, amiről szintén sokat lehet olvasni, hogy "nem félek, hogy így nem fog megtanulni beszélni?". És mivel a korának megfelelő szókészlettel rendelkezik, csak mellette még ki tudja magát fejezni egy másik formában is, azt hiszem, inkább a javára válik, mint hátrányt jelentene.
És a harmadik típus, akik a legkevesebben vannak, érdeklődnek a jelelés és a módszer iránt. Ők általában a gyakorlatban látják ennek a hasznos oldalát, és ekkor döntik el, hogy ők is alkalmazni fogják saját gyermeküknél.
10. Hogy mire jó, az a jövő titka.
A szakirodalom erre a részre is kitér, hogy mennyire hasznos a későbbiekben is, ha gyermekként jelbeszédet tanul.
Hogy később, ha bekerül óvodába, iskolába, miben lesz előnye a többi gyerekhez képest, majd kiderül. Amit most látok, hogy a kortársaihoz képest sokkal nyitottabban jár a világba, hiszen amíg egy 15-16 hónapos gyerek ismer 2-3 szót, addig egy 8 hónapos korától jelbeszédet tanuló gyermek 60-70 jelet is ismerhet és használhat ebben a korban.
És használni is fogja őket. Teljesen mindegy, hogy egy séta során az 1000. virágot látja, ő az 1000. virágot is mutatni fogja. És itt tartom fontosnak a 3. pontban leírtakat. A szülőnek az 1000. virágnál is meg kell erősítenie, hogy "bizony, az egy virág".
Az is kérdés még számomra, hogy majd ha már beszél, mennyire fogja használni, vagy elhagyni a jeleket, de azt hiszem, ez is a szülőn múlik, hiszen ha folyamatosan mondja és mutatja, akkor a gyermeknek is ez lesz a természetes.
A módszert egyébként az általam az általános iskolában tanult Zsolnai-féle módszerhez tudnám hasonlítani, ahol a betűket képeken és szavakon keresztül tanultuk meg, tehát egy hanghoz egy képet és kifejezést kötöttünk. A baba jelbeszédnél úgy gondolom, hogy ugyan ez történik, hiszen a gyermek a szót, a képet egy jellel köti össze.