Bár Pici Lányomra nem igazán jellemző, ma egy kicsit hisztisebb volt az átlagosnál, de magyarázat nem nagyon volt rá, így aztán mondhatni, nem bántam volna, hogy hamar túlesünk az esti rituálén és végre alszik és kialussza magát.
Némi közelharc árán levetkőztettem, majd útnak eresztettem a szokásos kis fogócskára a lakásban. Egyszerűen imádom, ahogy a meztelen kis hátsóját rázza, miközben visítva nevetve szedi a lábacskáit és szalad előlem.
Aztán betalált a fürdőszobába, hogy most már jöhet a fürdés, de hirtelen megállt az ajtóban, és mutatta a "pisi" jelét, legalábbis én annak értelmeztem, mert mostanában kicsit kaotikus a jelelése.
Mivel az elmúlt napokban csak egy pillanatra ült a WC-re, nem vártam csodát, de gondoltam, nem veszem el a lelkesedését csak azért, mert nekem ehhez most nagyon nincs kedvem.
Így a szokásos módon előkészítette magának a terepet, majd némi unszolás hatására sikerült ráültetnem. Sajnos még könyvből sem voltam felkészülve, így a BabaPatika épp aktuális számát lapozgattuk, amiben nem túl sok értelmes dolog volt.
Kutya, baba, anyuka, kutya, kutya, baba, baba, baba a pocakban, anyuka, kutya...
És akkor egyszer csak Mono arcán teljes döbbenet, és mutatja nekem a kicsi kezét, amivel épp a lába között nyúlkált. És akkor esett le, mikor némi csorgó hangra lettem figyelmes, hogy itt bizony nagy esemény történt.
És ekkor jöhetett az ujjongás, tűzijáték, dobosok, pomponlányok és miegymás.
Pici Lányommal együtt örültünk, nevettünk, majd jöhetett a WC papír tépkedés, és a WC kagylóba dobás végre nem feleslegesen.
Minden esetre egy új útra léptünk, a pelenkán kívüli útra, amikor a dolgok abban a helyiségben történnek, ahol azoknak történniük kell.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése