Kolping Hotel újrajátszva

Majdnem egy évvel ezelőtt jártunk ott először, és kettős érzelmekkel távoztunk, de mivel egy kuponos oldalon elég kedvező ajánlattal találkoztam, gondoltam megpróbálkozunk vele még egyszer.

Egy karácsony előtti, hétköznapra eső 3 napot választottunk, bízván benne, hogy ilyenkor nincsenek sokan. A telefonos egyeztetés után gyorsan el is rendeztem a papírmunkát, és a piszkos pénzügyeket, majd az adott napon útnak indultunk.
Mivel az indulás keddre esett, és Regina nagyon tudja már, hogy ha kedd, akkor zenebölcsi, ezért mivel úgy ébredt reggel, hogy ő zenebölcsibe megy, az időnkbe pedig belefért, ezért elmentünk, hátha aztán jobban bírja az utazást.
Kicsit féltem, hogy Regina hogy viseli az emlékeim szerint hosszú utat, mert 11 hónaposan még délelőtt is aludt egyet, így könnyebb volt az utazás időzítése.
Szerencsére a 21. század találmányának, az iPad-nak köszönhetően lekötötték a mesék, és mit sem vett észre a 2 órás útból. Hévízen aztán gyorsan ebédeltünk, és mentünk is a hotelba.
Idén a wellnesz részleghez közelebb lévő, felújított apartmant kaptunk, ami jó pont volt a szemünkben. A szobába belépve az előtérben hatalmas tükrös gardrób, egy kis konyha mikróval, bébi étel melegítővel, evőeszközökkel, tányérokkal, poharakkal, egy kis pad és egy kis asztal. A szülői hálóhoz erkély is tartozott, amit nem igazán tudtunk kihasználni de azért szép volt a kilátás, és ízlésesen volt berendezve a szoba.
A gyerekszobában 1 leesésgátlós és 1 emeletes ágy, valamint egy rácsos ágy bekészítve, úgyhogy Regina választhatott, hol is alszik.
A fürdőszobában mindent megtaláltunk, ami egy gyerekhez kell: kis kád, fellépő, bili, WC-szűkítő, pelenkázó.

Gyorsan lepakoltunk, és indultunk is feltérképezni a fürdőt.

Bár Regina nyár óta nem látott vizet, azért a lelkesedése töretlen, alig lehetett kitessékelni a vízből, mikor jött a vacsora.
A fürdőteret is szépen felújították a tavalyi látogatás óta, csináltak pancsolót kisebbeknek-nagyobbaknak, valamint egy családi öltözőt, ahol aztán a tavalyi megfázásból tanulva, minden fürdés után meg tudtam szárítani Regina haját, ugyanis a szobához vezető úton nagyon hidegek a folyosók.
Ami negatív pont, hogy az átépítés még mindig tartott, így a fürdő egy része le volt zárva, folyamatosan fúrtak-faragtak, és a családi szaunákat sem lehetett használni.

A vacsi után fürdés, azaz zuhanyzás, és egyből a következő rossz pont, hogy a zuhanyzó miért nem csúszásgátlós??? Szegény Pici Lányom megcsúszott és pillanatok alatt egy hatalmas púp éktelenkedett a pici homlokán, én meg csak örülni tudtam, hogy nem történt nagyobb baj.

Ahogy sejteni lehetett, hiába nem volt délután alvás, az esti elalvás sem ment könnyen a sok input miatt. Végül mégis csak sikerült elaludnia, és mint a nagy lányok, nem a rácsos ágyat, hanem a rendes nagy ágyat választotta.

Reggel aztán egy kis játék az ágyban, gyors reggeli, és már mentünk is fürödni. Ebéd előtt egy kis játék az oviban (a bölcsi már nem volt pálya, nem volt olyan játék, ami lekötötte volna), a hatalmas mászókán, és jöhetett az ebéd.

Az alvás aztán megint nagyon nehezen ment, most épp a kiságyban, mesenézés közben, de már csak késő délután, így hiába próbáltuk levezetni még vacsora után is a felesleges energiáit, úgy nézett ki, hogy sosem lehet lelőni.
Nem számoltuk Apával, hogy a mászókán lévő hatalmas csúszdán hányszor csúszott le, és mászott fel teljesen egyedül, de mi már a nézésében elfáradtunk.
Este aztán mellettem aludt el, vagyis inkább én ő mellette, és az éjszaka közepén Apa is átköltözött a gyerekszobába, mondván a francia ágyon nagyon fáj a dereka. Így aztán jól is jött, hogy a gyerekszobában ennyi ágy volt, mert a végén mindenki ott kötött ki.

Másnap még egy kis játék a mászókán, aztán a számla rendezése, és indulás haza.

És a következtetések:
- Ismét kettős érzelmekkel távoztunk. Regina nagyon jól érezte magát, igazi gyerek-paradicsom, jó lenne egyszer nyáron is kipróbálni, de attól tartok, akkor nem lehet olyan időszakot kifogni, amikor ne lennének sokan, ennél nagyobb embertömeghez viszont szerintem kevés a medence. És Reginának is max. még 1-2 évig lehet érdekes ez a hotel. Felnőtt szemmel semmi extra, mintha arra lenne kitalálva, hogy a szülők itt csakis a gyerekeikkel foglalkozzanak.
- Mint minden hotel, ez is az italokkal akarja megkeresni a profitja nagy részét. Elég vicces, vagy inkább szánalmas, hogy fél liter almafröccs 860 Ft, míg fél liter sör 850 Ft-ba került. Így első este a vacsoránál a 3 üdítőért fizettünk 2900 Ft-ot, míg az érkezésünk napján az ebédért a másodosztályú étteremben, ami tartalmazott 2 üdítőt, egy főételt és egy desszertet, ezért fizettünk 3500 Ft-ot.
- Bobó idén sem nagyon hatotta meg Reginát, szó szerint nem állt vele szóba, viszont az ajándékként kapott karkötőről még ma is mondogatja, hogy Bobótól kapta.
- Tavaly még kicsi volt hozzá, de most már sokkal jobban értékelt minden játékot, beleértve a folyosókon falra felszerelteket is, így a közlekedés sem volt egyszerű, hiszen minden egyes játéknál meg kellett állni, és kipróbálni.
- Ahhoz képest, hogy egy 4 csillagos szállodáról beszélünk, az étel felhozatal elég gyér volt. Gyakorlatilag a 3 nap alatt, amit első este ettem halat, abból még ehettem másnap reggel és este is, és ami nem fogyott el egész banán már két este, és már nem kicsit megbarnult, azt harmadik napra nem túl kreatívan, felkarikázva tálalták.

Összegzésképpen tehát a telelés jól sikerült, mert Regina nagyon jól érezte magát, és ennek mindenki örült, de azt hiszem, egy nagyon jó ajánlattal kell előállnia a hotelnak, hogy harmadszor is próbát tegyünk.

Egy kis matek

Azt hiszem, a tegnapi nap folyamán Regina egy kicsit sok inputot kapott, ahogy Apa szokta mondani.
Fél 8-kor már aludt, és éjfélkor már az ágyam mellett ácsorgott. Aztán némi félig-alvás után, amit végigdumált, jött a keserves sírás, amikor semmi nem volt jó. Próbálkoztunk egy kis tejcivel, nyugtató szavakkal, az állatkák és babák átköltöztetésével, majd jött a 3 takarója is, de még így sem volt jó semmi. Aztán Apával nézegettek egy picit az ablakon, megbeszélték, hogy sötét van, alszik a fa, az autó, majd visszafeküdtünk hármasban az ágyba.

Mikor reggel felébredtem, Regina a 4. ábrát választotta az alvásra, annyi különbséggel, hogy nálam a feje volt, és a lába Apán.

Egy gyors matek után kiszámoltam, hogy az ágy 160 cm, a gyerek 90 cm, tehát Apának és nekem alig 70 cm maradt, amit ha ketté osztunk, fejenként 35 cm-en aludtunk az éjszaka nagy részében.

Ezek után nem csoda, ha ma egyetlen egy friss ember volt a családban, az pedig nem volt más, mint a legkisebb.

Regina 2. születésnapja

Nagyon készültem rá, mert bár az első az mégis csak az első, de szerintem a második az, amit már ő is felfog.
Az ajándék már hónapokkal ezelőtt megvolt, és mivel ahogy tavaly, így idén is nagy családi összejövetelt terveztünk, ezért a menü is már hetekkel előtte tervezve volt.
Nagy gonddal kiválasztottam a tortát (nagy dilemmában voltam, hogy Minionos, vagy Bogyó és Babócás legyen, aztán az utóbbi nyert), idén egy újabb cukrászdát választottam, a Herold Cukrászdát, és maximálisan meg voltam elégedve.
A hölgynek három torta képét vittem el, mindegyikből más tetszett, és mikor vázoltam az elképzeléseimet, ő csak szorgosan jegyzetelt, és az eredmény tökéletes lett.
Azonkívül még beszereztem Micimackós (vagy ahogy Regina mondja Micikokós) lufit, kölyökpezsgőt, Micimackós papírtányért, poharat, Boldog szülinapos csákót, tehát minden adott volt a szülinapi partyhoz.

A nap a buli előkészítésével, a hiányzó kiegészítők beszerzésével kezdődött, és mintha Regina érezte volna, hogy ma különleges nap van, az Ipadon a youtube-on már reggel a Halász Judit-féle Boldog születésnapot! dalt hallgatta.

Aztán próbáltuk rávenni egy kis alvásra ebéd után, de se Apával, se a Mamával nem volt hajlandó, így aztán némi pihenés után feladtuk a próbálkozást.

A party délután 2-kor kezdődött, először Jutka mama, Papa és Tamás érkezett.
Már az ablakból látta, ahogy megérkeznek, és már akkor nagy volt az öröm, aztán mikor nyitotta az ajtót, majd kiugrott a bőréből. Gyors puszi mindenkinek, aztán már jött is az ajándékozás. Nagy csomagot kapott, így először csak félve nézegette, aztán ahogy kibontotta, és meglátta, felcsillant a kicsi szeme.
Jutka mama és a Papa nagyon eltalálta, hogy mire vágyik Regina, mert azt hiszem, mindig is áhítozott egy saját játék konyhára, mert ahova mentünk, és volt, szinte el sem lehetett mozdítani mellőle.
Ez így volt most is, utána már nem nagyon lehetett elterelni semmivel a figyelmét.

Aztán megjött Vica, Mano, Zsebi és Bogyó. Regina újabb nagy üdvrivalgásban tört ki, amit Zsebi először nem fogadott ugyanilyen lelkesen, de aztán a gyerekszobában lévő játék után oldottabb lett a hangulat, és sor kerülhetett az ajándékok átadására. Zsebi készségesen segített az ajándékok kibontásában.

A Mama ajándéka is nagy sikert aratott, a nagy plüss százlábún az egész ABC felsorakozott, még szerencse hogy ennyi betűből áll, így a három gyerek kényelmesen elfért az állaton, és hárman három fele rángathatták, még így is mindenkinek egy jókora darab jutott belőle.

Kis játék, aztán jöhetett a nap fénypontja, a torta.
Bár Regina ott volt, mikor megrendeltük a tortát, mikor Apa hazahozta, akkor is vetett rá egy pillantást, de mikor meglátta a tortát a gyertyákkal, nagyra kerekedtek és ámulattal nézte. Aztán nagyon ügyesen elfújta a gyertyákat, többször is, majd közösen felvágtuk a tortát, és kiosztottuk mindenkinek.

Aztán megint következett a közös játék Zsebivel, és szinte el is felejtettük a saját ajándékunkat odaadni, de aztán egy megfelelő pillanatban, amikor éppen a legokkal játszottak, akkor úgy gondoltuk, itt az alkalom, hogy a készletet bővítsük egy újabb doboz legoval.
Még egy kis játék, aztán mindenki elköszönt.

Mivel Regina is fáradt volt már, de a játékot még akkor sem akarta otthagyni, megbeszéltem vele, hogy megfürdünk, aztán pizsamában még játszhat egy picit.
A fürdés szokás szerint megnyugtatta, pedig a játék ott is folytatódott. Aztán mikor törölköztünk, egyszer csak azt mondta:
"- Anya, fáradt vagyok."
Felöltöztettem, még egy kicsit pakolt a játék konyhába, aztán már bújt is az ágyába, kérte a tejcijét és a mesét.
Apának még eszébe jutott, hogy a lufit oda sem adtuk neki, így azt még gyorsan bepótoltuk, aminek még így is örült, pedig ott volt mikor megvettük, és 2 napig abban a tudatban élt, hogy a Micimackós lufi Anyáé, és nem is nyúlt hozzá, most azért boldog volt, hogy mégis az ő szobájába költözött a lufi.

A kölyökpezsgő pedig a nagy sürgés-forgásban el is maradt, pedig még a műanyag pezsgős poharak beszerzésére is gondoltam, hogy a kis emberkék méltó módon ihassák a nekik való italt, de remélhetőleg a szavatossági ideje nem jár le jövő ilyenkorig. 

Szokás szerint a szobájában megitta a tejét, majd kihozta, és közölte, hogy elfogyott, majd visszament a szobájába, becsukta az ajtót, lefeküdt és szerintem pillanatok alatt már aludt is.

Nagyon mozgalmas, de remélem boldog napja volt Pici Lányomnak, mert bár a sok készülődésbe, és az izgalomba, hogy minden jól sikerüljön, én is elfáradtam, de a csillogó szemét látva minden pillanat megérte.

A vizsga napja

Már csak két nap, és Regina 2 éves lesz, így a múlt héten megkaptuk a "behívónkat". Nem vagyok nagy híve ennek a védőnői rendszernek, konkrétabban teljesen feleslegesnek látom, a védőnő személye sem igazán tetszik nekem, és ahogy a Regina nő, egyre feleslegesebben ez az egész, főleg, hogy a védőnővel párhuzamosan az orvos is látja minden egyes státuszvizsgálatnál.
De azért ha nem is nagy kedvvel és elvárásokkal, azért elmentünk.
Nagyon jó, hogy bevezették az időpontos rendszert, így 9-kor tényleg mi következtünk, egy percet sem kellett várni.
Megvolt a kötelező súly és hossz mérés.
A súly mérésnél a baba mérleget már egyáltalán nem erőltettük, egyből a felnőtt mérlegre állította rá a védőnő Reginát, majd a hosszmérésnél is már a nagyoknak kijáró, fal mellé állításos módszer következett.
Még a fej és a mellkas mérésén hamar túlestünk, aztán már öltözhettünk is. Közben lefutottuk a kötelező köröket, a kérdésekre válaszoltam, és a kiskönyvbe mindenhova bekerült az X, hogy a gyerekem mindent tud, amit egy 2 évesnek tudnia kell. (Hát ezen egyáltalán nem lepődtem meg).
Aztán mivel közben Reginának be nem állt a szája, mondta a védőnő, hogy próbáljuk meg a látásvizsgálatot is. Így letakartam az egyik szemét, a védőnő pedig egyre kisebb ábrákat mutatott neki.
Volt autó, pillangó, kutya, amiket egyből felismert, és mondta is. De ami aranyos volt, hogy a bögrére azt mondta, hogy tea, a szívecskére pedig azt, hogy "Vali nénivel csinálunk sütit" (mivel Vali néninél sütött szív alakú mézeskalácsot).
Aztán még egy kicsit beszélgettünk a bölcsiről, szobatisztaságról, Apáról, kistesóról (vagyis a tervéről) aztán eljöttünk.

Nem sokat voltunk itthon, mert 11-re a Gézengúz Alapítványhoz volt időpontunk szintfelmérésre.
Kedves, barátságos hely, de hát milyen is legyen, mikor nem kevés pénzt kérnek el az embertől egy-egy foglalkozásért.
Regina egyből felfedezte a játékkonyhát a sarokban, így gyakorlatilag míg én az adminisztrációval foglalkoztam, már javában sütött-főzött. Aztán jött Erika, aki a tesztet végezte.
Először néhány kockát rakott Regina elé, amikből tornyot kellett építeni, ez szépen ment is. Aztán úgy kellett két kockára a harmadikat rárakni, hogy alatta alagút legyen, ez nem akart összejönni, majd a kockákat egymás mellé kellett "vonatként" rakni, és azt a végét megfogva eltolni A vonattá formálással nem volt gond, de a vonat csak nem akart elindulni.
Aztán jött a rajzolás, ahol mindig csak Erikával rajzoltatta volna a pipikéket, de azért került némi firka a saját papírjára is. Aztán egy vonalat kellett volna húznia, ami már kifogott rajta.
Ezután következtek a képek. Egy lapon 8 rajz volt, azokat kellett felismerni. Ezzel nem is volt semmi gond, csak a kutya volt olyan ronda, hogy azt malacnak nézte.
A formákat is hamar letudtuk, hiszen csak egy háromszöget, egy négyzetet és egy kört kellett a helyére illeszteni, ez nem igazán jelentett kihívást a számára.
Aztán kapott egy rajzot, rajta egy kislánnyal, amin a testrészeit kellett elmutogatni. Ezt is hamar kipipáltuk.
Végül jöttek a mozgásos feladatok, ahol egy lábra kellett volna állni, és egy labdába belerúgni, amihez most a kisasszonynak nem igazán volt kedve.

Aztán kaptam egy rövid értékelést szóban, aminek a lényege annyi volt, hogy a gyereket azok szerint pontozzák, amit éppen akkor ott teljesít. Alapvetően minden téren egy 26-27 hónaposnak felel meg a fejlettsége, de mivel a mozgásba ma éppen az én amúgy "lelőninemlehet" gyerekem nem jeleskedett, ezért az összpontszámot lehúzta 25,5 hónapra.
Tehát a végeredmény. Van egy teljesen átlagosan fejlődő, néhány téren a korát megelőző gyerekem. Tudtuk, hogy zseni nem lesz, és tudtuk azt is, hogy vannak területek, amiben nagyon okos. De majd ha megérkezik emailen az értékelés, akkor erről papírunk is lesz.

És amit laikusként nem értek.
Adott ugye egy teszt feladatokkal, amit a gyereknek végre kell hajtania. Két lehetőség van. Van megcsinálja, vagy nem. A vele foglalkozó emberke beikszeli egy okos ember által összeállított papíron, hogy a gyerek hogy teljesített. Majd ebből kijön egy pontszám, amit az okos ember annak idején valahova besorolt, és nyilván megvan, hogy melyik esetben mi a teendő, vagy mi nem.
És ahol felmerül a kérdésem. Ma 1 óra hosszat voltunk a védőnőnél és 1 órát a pszichológusnál. Ezt a kb. 10 darab feladatot a védőnő miért nem tudja megcsináltatni a gyerekkel, és miért nem tudja kitölteni a táblázatot, hogy kiderüljön a gyerek fejlettségi szintje?
Amikor én voltam gyerek ezt miért tudták megcsinálni a védőnők?
És miért kell ezért most 8000 Ft-ot elkérni?
Persze értem én, hogy piacgazdaságban élünk, és amiért lehet, azért pénzt szednek, és a gyerek ebből a szempontból egy nagyon jó piac, de akkor visszatértünk a bejegyzésem indító gondolatához.
Mi értelme van a védőnői szolgálatnak???

Mikulás 2013.

A Mikulás nap legnagyobb eseményéről már beszámoltam, de akkor jöjjön az egész nap története.

Regina már hetek óta nagyon készült rá. Minden este lefekvéskor elmondogatta, hogy "Mikulás jön, hoz Ninnának ajándékot", és nem egyszer egy kis zajt hallva fel is kelt az ágyból, és szaladt az ajtóhoz, hogy kinyissa a Mikulásnak.

Már előtte nap készültünk az ünnepségre, hiszen Édesanyám itt aludt, hogy másnap együtt mehessünk az ünnepségre. Megkérdeztem Reginától, hogy odaadja-e a cumit a Mikulásnak, de csak annyit mondott, NEM. Én úgy gondoltam, hogy ha már másfél hónapja készül rá, legalább próbáljuk meg, aztán ha nem lesz belőle semmi, akkor sem történik semmi, de nagyobb baj lenne, ha oda akarná adni, és nem lenne kéznél.

Ahogy tavaly is, úgy ebben az évben is a Sziget-Kék Klub Mikulás ünnepségére mentünk. Nem sokkal 10 után érkeztünk, így Regina kicsit játszhatott, mielőtt betessékeltek bennünket a terembe, ahova a Mikulás érkezett. Tavaly még a leghátsó sorban húztuk meg magunkat, idén viszont a cumi-küldetés miatt az első sorba helyezkedtünk. Sok gyerek volt, még több felnőttel, így a hely némileg szűkösnek bizonyult, és a gyerekek hozzáállása is elég változatos volt.
Megérkezett a Manó, próbálkozott némi énekkel meg mesével, de Édesanyámmal körülnézve Reginán kívül kb. két gyerek figyelt, a többiek vagy sírtak, vagy elvoltak a saját kis dolgukkal. Persze Regina mindig ilyen, mert jelbeszéden is, zenebölcsiben is a játék helyett inkább figyel és tanul, és itthon előadja az ott tanultakat.
Persze most az is közrejátszhatott, hogy nagyon készült a nagy találkozásra, és bár Édesanyám ölében ült, ő azt mondta, annyira dobogott a kis szíve, hogy majd kiugrott a helyéről.
Aztán megszólalt a csengettyű, és megjelent a Mikulás, Pici Lányom pedig már nyújtotta is felé a cumit. A Mikulás pedig elvette, így a küldetés teljesítve lett. Megkapta az ajándékot, de szerintem annyira izgult, hogy az ünnepség további részét teljes kábulatban töltötte. Nem is tartott sokáig, mert ahogy a csomagok a gyerekekhez kerültek, a Mikulás el is köszönt, így a tavalyival ellentétben még fényképezkedni sem lehetett vele.
Így aztán hazasétáltunk, Regina pedig büszkén hozta a csomagot. Itthon első dolga volt kibontani, és felfalni egy csoki Mikulást. Az ebéd ezek után érdeklődés hiányában elmaradt, de a nagy izgalom után hamar el is aludt.

Mivel szépen sütött a nap, amit ébredés után Regina is megjegyzett, úgy gondoltuk, a városban is keresünk még Mikulást. Szép nagyot sétáltunk, ettünk sült gesztenyét, ittunk forralt bort/gyerek puncsot, kinek mit szabadott és láttunk Mikulást is. Reginát azonban már nem érdekelte. Valahogy azt láttam rajta, hogy az ő Mikulása az volt, aki a cumit elvitte, és innentől ő már más Mikulással nem foglalkozik, elvégre már cumit sem tud neki adni.
Azért a Széchenyi téren felállított karácsonyfa még mindig bűvöletbe ejtette, és a kis vasúttal is mentünk egy kört, amit azt hiszem a télen még jó párszor meg fogunk ismételni.

Mire hazaértünk éhes is, fáradt is volt, de még egy nagy feladat hátra volt, hiszen a kis csizmákat ki kellett pucolni, ezért vacsora után rongyot ragadtunk, hogy a csizmácskák patyolat tisztán kerüljenek az ablakba.

A nagy izgalom miatt az elalvás sem volt egyszerű, így aztán meg is kérdeztük, hogy akkor ki fog Reginának ajándékot hozni, amire ő rávágta, hogy a Mama. Mi persze jót nevettünk rajta, hogy más gyerek 6-8 éves koráig hisz a Mikulásban, ő hamar lerendezte ezt a dolgot, de aztán hamar megegyeztünk, és ágyba tessékeltük.

Mikor Regina elaludt, azt volt az utolsó mondata, amit az elmúlt hetekben minden este elmondott, nagyon várta, hogy a Mikulás személyesen is ellátogasson hozzá.
Édesanyámmal mi pedig nagyon készültünk, hogy miután elaludt, eljátszhassuk a Mikulás szerepét. Majdnem le is buktunk, mert sokat zörögtünk, így Regina is egy pillanatra felébredt, de aztán minden rendben volt, és vártuk a reggelt.

Azt hittük, hogy reggel majd az első dolga lesz, hogy az ablakhoz megy, így nem látjuk a meglepetést, de szerencsénkre nem így volt, ezért fel tudtunk készülni.
Volt megilletődés, aztán szépen lassan közelebbről is megnézte a csizmácskákat, és a csizmákba bele nem férő dolgokat. Majd integetett a Mikulásnak és megköszönte neki az ajándékokat. Aztán picit játszott, majd gondolt egyet, visszament az ablakhoz, és még egyszer integetett, és megköszönte.
Aztán a mai nap is mozgalmas volt, így csak délután tudott játszani, de a csokik nagy részét elfogyasztotta, így ma gyakorlatilag más nem is evett.

Az esti alvásnál már Halász Judit Boldog születésnapot! című dalát hallgatta, és azzal aludt el, hogy "Ninnának is lesz tortája", tehát gondolatban már a születésnapjára készül.

És búcsút vettünk a cumitól....

Eljött a nagy nap, amikor Regina elindult, hogy találkozzon a Mikulással. Reggel megkérdeztem tőle, mikor útnak indultunk, hogy visszük-e a cumit, de erre csak annyit mondott, hogy NEM. Mivel azonban mostanában mindenre ez a válasz, nem is vettem komolyan. Így aztán megegyeztünk, hogy elvisszük magunkkal a cumit, biztos ami biztos alapon, de ha nem akarja, nem kell odaadnia a Mikulásnak.
Az ünnepség alatt végig figyelte a Manót, aki "bemelegítette" a terepet a Mikulás számára, és a cumit ott szorongatta a kis kezébe.
Aztán mikor megjelent a fehér szakállú, ő már nyújtotta is neki oda a cumit, végül aztán egy megfelelő pillanatban a Mikulás el is vette, és látni lehetett, hogy Regina szívéről hatalmas kő esett le, mert addig annyira izgult, hogy majd kiugrott a pici szíve a helyéről.
Én pedig olyan büszke voltam a Pici Lányomra, hogy még a könnyem is kicsordult.

Biztos nagy bátorság és elhatározás kellett egy 2 éves gyerektől, hogy odaadja azt a tárgyat, ami születésétől fogva elkísérte (még ha nem is ugyan az a cumi), és ilyen könnyen megváljon tőle csak azért, mert így beszéltük meg.

Nem akarom fényezni magam, de azt hiszem, ez is egy olyan dolog, amit nagyon jól csináltam. Nem volt se sírás, se lelki törés, mindent saját akaratából csinált, és ő is büszke lehetett magára.
És hogy még egyszer így csinálnám-e? IGEN.
Picinek megnyugtató volt számára a cumi, én örültem, ha nem szívta ki a mellem, és nagyobb korában is megnyugtatta, ha szüksége volt rá. Most pedig, hogy már nincs szüksége rá, nyugodt szívvel adta oda a Mikulásnak az ajándékért cserébe.

Talán búcsút veszünk a cumitól?

Nem akarom elkiabálni, így ahogy leírtam, le is kopogtam, fa felületen, alulról, háromszor.

Már többször próbálkoztam, működött egész jól egy darabig, hogy esténként már cumi nélkül aludt el, de aztán mindig közbejött valami, egy-egy nyűgösebb nap, egy betegség, amikor aztán visszaestünk az eredeti helyzethez, vagyis alvás csakis cumival.

Másfél hónapja viszont elkezdtem neki mondogatni, hogy jön a Mikulás, elviszi a cumit, és hoz helyette Reginának ajándékot.
Bár eleinte ellenkezett az ötletem ellen, de aztán szépen megtanulta a leckét, és először kérdésre felelt, hogy:
"- Ki viszi el a cumit?
- Mikulás.
- És mit hoz helyette?
- Ajándékot."

Aztán már ő mondja esténként, hogy "Mikulás jön, hoz Ninnának ajándékot". Persze arról nem beszél, hogy a cumival mi lesz, de ami furcsa volt számomra, hogy egyik pillanatról a másikra szinte elfelejtette a cumit. Ugyan úgy ott van az ágyában, de nem igazán foglalkozik vele.
Először azt hittem, hogy csak azért, mert kicsit meg van fázva, és cumi nélkül könnyebben vesz levegőt, bár eddig ez nem zavarta. Aztán ahogy teltek a napok, és még mindig csak a sarokba dobva látom a cumit, kezdek reménykedni, hogy mire a Mikulás tényleg jön, addigra el is felejti, és nyugodt szívvel adjuk oda neki.

Hova tűnt a gyerek???

A hónap nagy változása volt, hogy megszabadultunk a rácsoktól a kiságyon, így szabad ki-be járást biztosítva Reginának.
Mint minden nagy áttörést (egyedül elalvást, átaludt éjszakák), ezt így úgy gondoltam, hogy jobb akkor kivitelezni, mikor Apa nincs itthon, hiszen akkor nyugodtabban és a saját módszereimmel tudom rávenni Pici Lányomat, hogy az ágyában aludjon, még ha most már akkor jöhet ki onnan, amikor ő akar. Egy hét után be is állt a rend, és szépen ment minden, ahogy a nagy könyvben meg van írva.
Aztán Apa hazajött, és ahogy az lenni szokott fenekestül felforgatta a rendszert. És Regina csak 11 vagy éjfél körül, nagy sírások árán, velem a hálószobában volt hajlandó elaludni.
Majd Apa elment, és én kezdhettem a kályhától mindent.
Az első pár nap hatalmas hisztikkel, végül mellettem elalvással telt.

Aztán tegnapelőtt egyszer kétszer visszatessékeltem az ágyába, megfenyegettem, hogy ha nem fekszik le, elveszem a cumit, ekkor kivonult a nappaliból, majd egy kis idő után hallottam hogy kattan az ajtó, ahogy becsukja maga mögött, és csend lett.

Kis idő elteltével elindultam, hogy megnézzem, betakargassam, de legnagyobb megdöbbenésemre a gyerekszoba ajtaja nyitva, a ágy pedig üres.
Az én Pici Lányom úgy átköltözött a hálószobába, hogy észre sem vette, és békésen aludt az ágyamban.

Ezt másnapra tovább fejlesztette, hiszen nem elég, hogy átszökött a hálószobába, de mikor a keresésére indultam, épp az ágy közepén ülve, párnákkal körülvéve, betakarózva, távirányítóval a kezében a tévéműsorok között válogatott.

Szerencsére aztán meg tudtam győzni, hogy a saját ágyában aludjon, és remélem eljutottunk megint arra a szintre, hogy az esték küzdés mentesek lesznek.

23. hónap

A hónap két meghatározó pontjáról, a "NEM-korszakról", és a kiságy rácsainak levételéről már korábban megemlékeztem, azonban egyéb változások is történtek a hónapban.

Az alvásról annyit, hogy nem megy zökkenőmentesen a dolog, de egyenlőre nem is olyan vészes, mint amire számítottam. Az eddig bevezetett rutin az, hogy egy kis mesenézés van az ágyban, amit aztán fél - egy óra elteltével elveszek. Ekkor jön egy kis keserves sírás, amit persze nem veszek komolyan. Aztán bepróbálkozik az "Anyával alszom" szöveggel, és általában át is költözik a hálószobába,  de aztán visszatessékelem az ágyába. Ezek után még egyszer - kétszer kijön, megáll a nappali ajtajában, mond valamit, amire én határozottan közlöm, hogy irány vissza az ágyába. Szót is fogad, vissza is megy, és szépen elalszik. Éjszaka még nem látogatott meg, és reggelente is egyre több időt tölt ébren a szobájában, mire hiányozni kezdek neki és elindul a felkutatásomra.

Kisebb-nagyobb megszakításokkal, de még mindig folyamatban van a pelenkáról leszoktatás. Érdekes, hogy teljesen tisztában van vele, hogy mikor van rajta pelus, és mikor szabad abba pisilni, és mikor kell a bilihez futni. Sajnos a kakilás még mindig csak a pelusba megy, és mivel csak házon kívül van rajta pelus, ezért általában séta közben, vagy a zenebölcsi előtt végzi el a dolgát, ezért nekem mindig felkészültnek kell lennem. Hogy ösztönzésre bírjam a bilibe kakilást illetően, így aljas módon megpróbáltam lefizetni Pici Lányomat, és a sikeres bilizésért Kinder tojást ígértem.

Most már lassan két hónapja járunk zenebölcsibe, ami meg is látszik Regina beszédfejlődésén, és szókincsén. Bár a foglalkozás ideje alatt néha nem annyira aktív, de itthon folyamatosan énekel és mondogatja az ott tanult mondókákat, sőt a kedvencét már végig is mondja:

"Esik az eső csepereg, megáznak a gyerekek,

 Sáros lesz a kis cipő, vizes lesz a főkötő."

A többit csak hébe-hóba érteni, de mivel tudom, mit akar mondani, és a dallama mindegyiknek passzol, ezért egész jól ki lehet már következtetni, egy-két szó kihagyása mellett is, hogy épp melyik dalra gondol.
Hiba nélkül elszámol 10-ig, és énekli az ABC-t a G betűig, valamint felismeri a kék, a zöld és a sárga színt.

Az első látogatás a fogorvosnál

Az úgy volt, hogy van egy alig-fogam, ami igazándiból csak tömésből áll. Mivel már egy éve ideiglenes tömés van benne, az eső zuhogott, mehetnékem volt, így gondoltam összekötöm a kellemest (ha egy fogorvost lehet kellemesnek nevezni), a hasznossal, és így legalább Regina is megismerkedik a doktor nénivel, és talán nem fogja olyan félelmetesnek találni a fogorvost. Legalábbis a szakirodalom ezt mondja, de már most tudom, hogy ez csak a beetetés, mert abban a pillanatban, hogy baj van és a néni fájdalmat okoz neki, el is felejti azokat a látogatásokat, amikor csak megleste a fogacskákat.

Szóval elindultunk, szerencsére a rendelőben csak egy bácsi volt előttünk, így pont annyit vártunk, hogy Regina fel tudja térképezni a helyiséget, és nem unta el magát.
Aztán bejutottunk a rendelőbe, Reginát leültettem a székre, már előtte megbeszéltük, hogy okos lesz, nyugodtan megvárja, míg a doktor néni megnézi Anyát, aztán ő is beülhet a vizsgáló székbe, nagyra nyitja a kicsi száját, és a doktor néni belenéz. A váróba mondogatta is:  
- Ninna megmutatja doktor néninek a fogacskákat.

Persze a doktor néni is rutinos volt, hiszen egy kis rajztáblát adott a kezébe, így könnyebbé téve a várakozást, és folyamatosan szóval tartotta, amíg velem foglalkozott.
Szerencsére sok időt nekem sem kellett a vizsgáló székbe töltenem, hiszen csak az alig-fogam tömését egészítették ki, ami az egy év alatt elkopott, a többi fogamnak semmi baja.
Regina az egész folyamatot nyomon követte, gondoltam is magamban, hogy a fogorvos egy egész jó szakma, úgyhogy ha tetszik neki, az nem baj.
Miután én végeztem, ő következett. Minden gond nélkül ült az ölemben a székben, szép nagyra nyitva a száját, és hagyva, hogy a doktor néni körülnézzen benne. (sajnos fénykép nem készült, mivel az ölemben ült)
A doktor néni megdicsérte a fogait, és megjegyezte, hogy jó, hogy ilyen hézagosak, legalább könnyebb lesz tisztán tartani. (állítólag az enyémek is ilyenek voltak, most pedig olyan szorosan állnak, hogy a fogselyem sem megy közéjük)

Miután végeztünk, Regina kapott egy matricát, mert ügyes volt, ő pedig kifele menet még a helyére rakta a rajztáblát, amitől a doktor néni teljesen el volt ájulva.
Azért megkérdeztem, hogy mégis mikor és milyen időközönként célszerű megnézetni Regina fogait, de mondta, hogy amikor arra járok, és úgy gondolom, nyugodtan vigyem, ő szívesen ránéz.

Így aztán azt hiszem, az első találkozás a fogorvossal kellemes élmény marad számára, ezt az is bizonyítja, hogy alig várta, hogy a Mamának elújságolja, hogy fogorvosnál járt, aki megnézte a fogacskáit, és kapott matricát is.

Nagylány lett a kicsi babából

Van az úgy, hogy az ember úgy ébred, hogy márpedig valami változás kell maga körül. Kamaszkorunkban sokszor éreztünk ilyet az öcsémmel, és Édesanyánk legnagyobb örömére átlagosan hetente rendeztük át a szobánkat.
Na ez az érzés uralkodott el rajtam tegnap. Így bár kockáztatva az eddigi esti és éjszakai nyugalmamat úgy döntöttem, hogy megszabadítom Reginát a kiságy rácsaitól. Ezért délután nekiálltunk, és közösen szétszereltük az ágyat és felraktuk helyére a leesésgátlót.

Reginának nagyon tetszett az új helyzet, rögtön ki is próbálta, milyen így feküdni, és fel-le mászkált az ágyán élvezve a szabadságot.

Én azért szorgosan mondogattam neki, hogy a nagylányok már ilyen ágyban alszanak, és este majd szépen lefekszik, és ott marad, reggel pedig, ha felébred, átjöhet hozzám.
Aztán eljött az este, ment minden a maga útján, fürdés, mese, és már egyedül ment az ágyába. Én szépen betakargattam, majd kijöttem és vártam.
Egy darabig csend is volt, aztán hallottam, hogy mocorog. Persze szép is lett volna, ha egyből nyugodtan elalszik az új helyzetben, elvégre az egyedül elalvással is megküzdöttünk.
Szóval odamentem én is a szobaajtóhoz, hogy jobban halljam, mi történik odabenn.
Egyszer csak kinyílt az ajtó, az én Édes Pici Lányom kezembe nyomta az üres cumisüveget, közölte hogy kaka van, majd rám csapta az ajtót.
Aztán némi küzdés után bejutottam a szobába és tisztába raktam, aztán kezdtük előről a procedúrát. Lefektettem, betakartam, megbeszéltük, hogy ott marad és szépen elalszik.
Aztán megint hallom: - "Nem akar aludni Ninna." És már hallottam is, ahogy nyílik az ajtó, és Regina a nappali ajtajából les be rám. Aztán előadta a repertoárját énekekből és mondókákból.

Miután az előadás befejeződött, ismét visszakísértem a szobájába, és aljas szülői eszközökhöz folyamodtam, megfenyegettem, hogy ha nem marad az ágyában, akkor a Papa nem hoz neki ma tojást. (Ugyanis a Kinder tojás most a nagy sláger, szerencsére nem a csokiért, bár az is elfogy, de a meglepetés piszkálja inkább a fantáziáját)

Szóval lefeküdt, betakartam, én pedig elhelyezkedtem a kanapén a gyerekszobában. Még egyszer-kétszer megpróbált kimászni, felült, felnézett, és én mindannyiszor elmondtam, hogy így bizony nem lesz tojás. Aztán ahogy az egyébként is lenni szokott, pontban este 9-kor lekapcsolták nála a lámpát, és békésen szuszogott.

Éjjel egyszer ébredt meg, de elég volt annyi, hogy bemenjek és kicsit simogassam, aludt is tovább reggel 7-ig. Akkor felkelt, kimászott az ágyából és jött át hozzám:
- "Szia Anya, Bogyó-Babócát kérsz!"

Nem, nem és nem

Hát elérkezett ez a kor is, amit a szakirodalom rémes kétévesnek nevez. Bár még bő másfél hónap van Regina második születésnapjáig, az öntudata egyre jobban kezd ébredezni, és próbálja érvényre juttatni az akaratát.
Szerencsére a nagy tömeg előtt elkövetett hisztérikus roham még elkerült bennünket, így a nyilvános megaláztatás is, mikor sok szúrós tekintet mered rám, mikor próbálom a gyerekemet ész érvekkel, aztán fizikai fölényemet bevetve meggyőzni, hogy a hiszti nem vezet sehova.
A hiszti tipikus formája, amikor földhöz vágja magát, és torka szakadtából üvölt, szerencsére itthon sem gyakran fordul elő.

De hogy hogy tanulta meg, és hogy tudja egy nap ennyiszer használni a NEM szót, az számomra rejtély.
Értem én, hogy az akaratát akarja érvényre juttatni, és az nem mindig egyezik az én elképzeléseimmel, és ennek a legjobb formája, ha ellenkezik, de mikor saját magának mond ellent, azon nagyon jól szoktam szórakozni.
Ma például úgy kezdődött a nap, hogy vidáman ébredt, ami nem is csoda, hiszen majdnem 12 órát aludt egyhuzamban, épp magyarázott a babának a kiságyban, mikor bementem hozzá, és anélkül, hogy én megszólaltam volna és bármit mondtam volna neki, azzal kezdte a napot, hogy NEM. Hogy mire mondta azt szerintem se én, se ő nem tudja.
Nem értem továbbá, hogy újabban mi baj van az öltözéssel, amikor eddig kifejezetten élvezte, hogy a szebbnél szebb ruhákban illeghet-billeghet a tükör előtt, és az utóbbi időben a papucs is a NEM szeretem dolgok közé tartozik.
Szinte már kötőszóként használja, vagy úgy, mint a felnőttek az IZÉt.

A mai napi másik kedvencem:
- Anya, pisi lesz. - majd szalad a bili elé, ahol megtorpan, és közli: - NEM.

Szóval mást nem tehetek, mint próbálom átvészelni ezt az időszakot, amíg formálódik a kis személyisége, és el tudja dönteni, mit is akar valójában.

Nyárias ősz a Győri Állatkertben

Mivel az előrejelzések október 23-ra meleget mondtak, így úgy gondoltuk Édesanyámmal, hogy valami szabadtéri programot találunk ki. Az állatkert jutott rögtön eszünkbe, és bár tavasszal egyszer már voltunk, Regina azóta rengeteget fejlődött, így biztos jobban és más szemmel érdeklődik majd az állatok iránt.
Sajnos a lelkesedésünket beárnyékolta, hogy Regina lebetegedett és elég zaklatott éjszakánk volt. Konkrétan végig köhögte az egészet, miközben félálomban azt hajtogatta, "Anya segíts".
(Zárójelben megjegyzem, hogy elgondolkodtam, hogy melyik a szívszaggatóbb, mikor picinek csak sírt, és csak sejtettem, hogy mi baja, vagy most, amikor a nyöszörgés mellé már szavakkal is kifejezi, mi a baj. Én pedig akkor is, és most is csak tehetetlenül próbáltam nyugtatni és simogatni.)
Szóval a szinte semmit nem alvós éjszaka után (és ez főleg rám értendő), Édesanyámmal beletuszkoltuk Reginába a gyógyszereket, a vitaminokat, majd felöltöztettük, és ahogy azt kell, a bejárati ajtó nyitásának pillanatában Pici Lányom gyomrocskája vissza is küldte a reggelivel együtt. Átöltöztettük, rendet raktunk, és újra nekifutottunk az indulásnak.
(Ismét zárójeles rész. Nagyon tudtam értékelni, hogy ez a kis jelenet még a lakás folyosóján, és nem a kocsiban zajlott le. És ami még ebben a helyzetben is vicces volt, hogy Regina nem azon esett kétségbe, hogy fáj a gyomra, hogy kijött belőle minden, hanem hogy a babakocsija is olyan lett. Így aztán addig nem is lehetett átöltöztetni, míg nem segített a Mamának letakarítani a babakocsit.)

Szóval elindultunk, és ahogy számítani lehetett, nem mi voltunk az egyetlenek, akik ezt a programot találták ki a mai napra. Szerencsére még időben érkeztünk, így kényelmesen találtunk parkolóhelyet, majd röpke negyed órás sorban állás után már be is jutottunk. A biztonság kedvéért vittünk babakocsit, de abban a pillanatban, hogy Regina meghallotta a majmok civakodását, már nem nagyon lehetett benn tartani.
Jó volt látni, hogy ahogy haladtunk kifutóról kifutóra, és mind több állatot látott, a kedve is egyre jobb lett.

A majmok nagy sikert arattak, de a zsiráfhoz is kétszer vissza kellett menni, az őzikéktől pedig szó szerint úgy kellett elvonszolni.

Bár az állatkert marketingje finoman szólva is csapnivaló, mintha nem is számítottak volna rá, hogy ma ennyi ember lesz, azért annyi érzékük csak volt, hogy egy pónit odaállítottak egy életunt lánnyal, és lehetett rajta 3 kört menni. Mivel Regina már messziről kiszúrta a pacit, így nem volt kérdés, hogy ha szeretne, felülhet rá. (Beteg gyereknek az ember amúgy is mindent megenged) Reginának olyannyira tetszett, hogy egyedül ült a nyeregbe, nem kellettünk melléje, hogy fogjuk, és végig vigyorogta a három kört. Utána pedig megsimogatta a lovacska orrát.

A másik nagy szenzáció az állatsimogató volt, ahol kecskéket lehetett simogatni. A Mamával ment be oda, és egyáltalán nem félt az állatoktól, majd pedig nagyon tetszett neki, amikor észrevette, hogy én a karám fölül fotózom, és mindenképpen fel akart jönni hozzám, de a simogatóból sem akart kimenni. Így aztán Mama felvette, és csak mindenféle ígérgetések árán volt hajlandó továbbjönni.

Összességében 2 órát töltöttünk az állatkertben, és már jócskán benne voltunk az alvásidőben, amikor elindultunk hazafelé, de szerintem Pici Lányom annyira élvezte az állatokat, hogy csak egy pici ásítást mert elnyomni, nehogy haza kelljen indulni.
A babakocsira sem nagyon volt szükség, mert inkább saját lábán tette meg az utat egyik állattól a másikig, de néha azért sikerült meggyőzni, hogy ha beleül, akkor gyorsabban odaérünk.
Hazajövet előtt a csomagtartóban még egy gyors pelenka csere, amiben mostanában nagy rutinunk van, és szerencsére az időjárás is kedvez nekünk, aztán Mamát elfuvaroztuk a buszmegállóba, mi pedig hazafelé vettük az irányt.
Mikor hazaértünk, Regina már nagyon takarékon volt, így nem volt gond az alvással sem.
Úgy gondolom, jól döntöttünk, hogy a betegség ellenére elmentünk, mert azon kívül, hogy a kedve biztos jobb lett, a jó levegő és a napfény is jót tett a megfázásnak. És nem utolsó sorban sok szép élménnyel gazdagodott. Ahogy Apa szokta mondani, "volt input rendesen".

Mono-száj 9.rész

Ma délután éppen kiéltem mazoista hajlamaimat abban, hogy legyantáztam a lábaimat. Persze Regina nagy figyelemmel és hozzáértéssel követte nyomon az eseményeket, és segített is. Majd némi gondolkodás után teljesen komolyan összegezte a látottakat:
"- Anya matricázza a lábát."

22. hónap

Pici Lányom rendmániás lett. Aminek egyrészről nagyon örülök, hiszen miután befejezte a játékot, összeszedi, és csak azután kezd neki egy másikkal játszani. Ha véletlenül a nappaliban felejtek egy poharat, azt viszi a mosogatóba. A ruhácskáit kiviszi a szennyesbe, és a papucsának is meg van a pontos helye, ahova alvás előtt tenni kell.
Másrészről viszont, ha valami nem egészen pontosan ott van, ahol annak lennie kell, akkor addig bizony nem mozdulunk, míg milliméter pontosan a helyére nem kerül.

Regina gyakorlatilag itthon szobatiszta. Reggel ébredés után lekerül a pelus, így már a reggeli nagy pisi is a bilibe megy. Aztán mikor itthon vagyunk, csak az alváshoz jár a pelus, máskor szól, ha pisi lesz, ül a bilire, kapja az iPad-ot a kezébe, és némi mesenézés következtében elvégzi a dolgát.  Reggel az első dolga, hogy megy a fiókhoz, és fel akarja húzni az aznapra kiválasztott bugyiját. Sajnos a kaki valamiért nem megy a bilibe, így általában akkor végzi el a nagy dolgát, mikor valahol házon kívül vagyunk, és pelus van rajta.

Mivel itthon már nagyon ügyesen elvan pelus nélkül, ezért úgy gondoltam, hogy érdemes megkockáztatni egy kisebb sétát is. Természetesen indulás előtt biliztünk, így nagyobb esélyt adva annak, hogy baleset nélkül megússzuk a kiruccanást. Először csak a háztömb sarkán lévő pékségbe mentünk, de másnap már a közelben lévő boltot vettük célba, és ismét a pékséget, így bő fél órát sétáltunk.

Egyre több szerepjátékot játszik. A legújabb, hogy a babáját a kis székébe ülteti, ő leül a dümm-dümm macira az asztalkája túloldalára. Fogja a Spar Magyarország albumot, és ahogy forgatja, meséli a babának, hogy éppen mit lát, majd a térképen megmutatja, hogy hol lakik a Papa, és hol lakik Ninna. Ha esetleg valamilyen harapnivaló is van a közelben, akkor a baba is kap belőle. A babát leülteti játszani, és odaadja neki a pacikat, hogy játszon ő is velük, és még gyöngyöt fűznie is kell a babának. Sőt, a babának még sarokba is kell állnia, ha valami rosszat csinált.

Most egyébként is nagyon babás lett. Babával alszik, és a babát mindenhova magával kell vinni. Érdekes, hogy minden tevékenységre másik babát használ. Mással alszik, másnak mesél, mást öltöztet.

Aminek nagyon örülök, hogy  a korszakra jellemző hisztit még mindig kordában tudjuk tartani, csak nagyon ritkán jön rá az 5 perc. A hónapban talán kétszer hisztizett, akkor is olyan dolgon, hogy nem is értettem igazán.
"- Anya, pisi lesz.
- Jó, akkor ülj rá a bilire.
- Nem.
- Jó, akkor vegyünk pelust.
- Nem."

És eközben feküdt a földön, torka szakadtából üvöltött, és hatalmas könnycseppek csurogtak az arcán. Természetesen pisi aztán se bilibe, se pelusba, se sehova nem is lett.

A szókincse napról napra bővül, most már bővített mondatokban beszél, a mondókákat, énekeket szinte egész nap ismételgeti. Ebben sokat segít a heti egyszeri zenebölcsi, amire mindig nagyon készül, már a Kölyökvár pakolójában alig lehet vele bírni, mert nem győzi kivárni, míg kiveszem az ülésből és becsukom az autót, már futna is az ajtó felé. Majd pedig a terem előtt toporog, alig várva, hogy bejuthasson, és választhasson magának egy virágos szőnyeget, és kezdődjön a foglalkozás.

A Dédimama, mint bébiszitter

Egy luxus van, amit megengedek magamnak, az pedig a műköröm. A héten keddre volt időpontom, de mivel Édesanyám az öcsémékhez ment, ezért át kellett rakatnom az időpontot csütörtökre, és mint hamar kiderült, az sem megoldott Édesanyámmal. Így a Nagymamámat hívtam segítségül, hogy 2 órán keresztül legyen Reginával, míg én szépítkezem.
Természetesen a Nagyim örömmel vállalta a bébiszitter szerepét, és már a hét elején készült, hogy mit fognak játszani, és mit fog főzni a Dédunokájának.
Mikor délelőtt 9 körül odaértünk, a Dédi már a régi kockáinkkal teli zsákkal várt bennünket, aminek az építésébe Regina egyből belemerült, és csak annyit mondott:
"- Anya elmegy."
És mivel anya úgy látta, hogy igazán már keresnivalója nincs is a Dédi és az unoka közti játékban, hát el is ment.
Dél körül értem vissza, amikor szintén a kockák között találtam őket, mintha csak két percet lettem volna távol.

Regina közölte:
"- Anya megjött." - odafutott hozzám, adott egy puszit, átölelt, majd folytatta a játékot.

Ahogy a Dédi elmesélte, mozgalmas volt a délelőtt, mert összeszedték a diót, hoztak be fát a cserépkályhába, megetették a tyúkokat, összeszedték a tojásokat, majd meg is sütötték őket és meg is ették.
Aztán a Dédi egyszer csak bevallotta, hogy van egy kis bűne. Nem tudtam elképzelni, hogy mire gondolhat, de aztán elmondta, hogy a Regina mondta, hogy pisi lesz. Ő levetkőztette, és pisiltek is a nagy WC-be. Igen ám, de az én drága 80 éves Nagyim közelről még nem látott ilyen modern pelenkát, így levenni még levette, de vissza már nem nagyon tudta rakni, az állítólag most nagyon segítőkész unokára. Mikor levetkőztettem Reginát, hogy megnézzem a művet, akkor láttam, hogy a Dédi fordítva adta vissza azt a pelust, így az eleje volt hátul. De a lényeg, hogy rajta maradt, és nem történt baleset.

Lényeg a lényeg, a délelőtt nagyon jól sikerült, Dédi is, unoka is nagyon jól érezte magát, és a Nagyim úgy búcsúzott tőlünk, hogy bármikor vihetem hozzá a Reginát, mert nagyon élvezte a bébiszitterkedést.

Napi cukiság

Úgy alakult, hogy az elmúlt két napot Édesanyámnál töltöttük. Mivel azonban az én szobámban elég hideg van, az ágyak felosztása úgy történt, hogy Regina aludt a gyerekszobában, ami amúgy is a legmelegebb szoba, én pedig társbérletet kaptam Édesanyám ágyában.
Mivel összeszedtem valami nyavalyát, napok óta nem aludtam, és ezt Jar-Jar megérezve, el sem mozdult mellőlem, így minden egyes mozdulatomnál a kiskutya költözött a hasamtól a lábamhoz, majd fordítva, vagy bebújt a takaró alá, vagy épp kijött. És természetesen én minden helyváltoztatásnál felébredtem.
Hogy fokozzuk az élvezeteket, éjjel 2-kor Regina felsírt, valószínűleg rosszat álmodott, így ő is közöttünk kötött ki.
Igen ám, de Regina és Zsófi babám annyira összebarátkoztak, hogy bizony nem lehetett visszaaludni baba nélkül, így még eggyel bővül a hálótársaink köre.
Nagy nehezen aztán Regina visszaaludt, de nagyon nyugtalanul aludt, így hol rajtam, hol a Mamán voltak a testrészei, és leginkább keresztben aludt kettőnk között.
Bár nagyon bíztam benne, sajnos reggel is korán felpattantak a szemei. Mama a szokásos reggeli rutinnal kiengedte Jar-Jar-t pisilni az udvarra, majd kiment a pajtába rakni a tűzre.
Én persze félálomban azt hittem, hogy a konyhában van, így nem is csináltam belőle ügyet, hogy Regina lemászott az ágyról, és ment a Mama után.
Egyszer csak egy halk, vékonyka hangot hallottam:

"- Mama, fázom, Mama, Mama, fázom."

Pattantam is ki az ágyból, és Pici Lányom keresésére indultam, aki az udvaron állt a hajnali csípős hidegben, úgy ahogy volt pizsiben, kezében szorongatva Zsófi babát, és kétségbe esetten hívta a Mamát.

Természetesen gyorsan felkaptam, és szaladtam be vele a házba, bebugyolálni a meleg takaró alá.
De meg tudtam volna zabálni, ahogy ott állt, és hívta a Mamát, miközben a babát magához szorította.

Mono-száj 8.rész

Ma este fürdés közben Regina egyszer csak feláll, a lába közé mutat, és közli:

"- Nennina nuninája"

Hát igen. Jó, ha a gyerek tudja, hogy mije hol van :)

Mono-száj 7. rész

Ahogy közeledik a második szülinap, Regina egyre többet játszik szerepjátékokat. Persze a fantáziája még nem olyan nagy, hogy mindenbe mindent beleképzeljen, de ahogy én vagyok az ő anyukája, ő most a baba anyukája.

Ma reggel ébredés után első dolga volt a babát kézbe fogni, és hozta az ágyamba, betakargatta, majd leült melléje mesét nézni.
Mikor úgy gondolta, hogy a baba már megunta, a ruhaszárítóról levett egy mini bugyit, és két kis zoknit (még két egyformát is sikerült találnia, pedig nem voltak egymás mellett), és azt próbálta ráadni a babára, ami aztán némi segítséggel sikerült is.

És akkor most jött az a rész, amitől lehidaltam.
Beleültette a babát az etetőszékbe, és azt mondta neki( persze az ő nyelvén, csak úgy nem tudom leírni fonetikusan):
"- Baba mutasd, kérsz kekszet!"
És ha ez még nem lett volna elég, még a baba kezeit fogva, meg is mutatta neki, hogyan kell mutatni ezeket a jeleket.

Természetesen ezek után azért a baba is kapott a reggeliből, ha nem is kekszet, de szőlővel meg lett kínálva.

Az első másfél óra Anya nélkül

Az úgy alakult, hogy ma olyan elintézni valóm volt, ahova Reginát nem vihettem magammal, és mivel Édesanyám sem ért rá, a Kölyökvár gyermekfelügyeletét hívtam segítségül.
Gyöngyi nénivel úgy beszéltük meg, hogy 10-re odamegyünk, kicsit játszom vele, aztán mikor már benne van a játékban, eljövök.
Én itthon már felkészítettem, elmondtam neki hova megy, kivel fog játszani, és hogy Anya még ebéd előtt érte megy.
Összekészítettük a kis táskát, pelussal, váltó cipővel, innivalóval, banánnal, pufival, ha esetleg megéhezne.

Ott is voltunk 10-kor. Levetkőztettem, ráadtam a benti cipőt, aztán még váltottunk pár szót Mártival, és mikor Regina meghallotta a jól ismert énekeket a teremből, ahol épp zenebölcsi ment, már húzta is Mártit, hogy menjenek be.
Én meg csak ott álltam, és valahogy nem egészen így képzeltem ezt az első alkalommal ott hagyom dolgot. Még kicsit vártam, hátha lesz sírás, vagy hasonló, de mivel semmi ilyesmit nem hallottam a teremből, eljöttem.
Pontban fél 12-kor érkeztem meg, Pici Lányom ült a padon, és épp a cipőjét vette le, merthogy akkor jöttek fel az udvarról. Meglátott, közölte, hogy "Anya megjött", és már folytatta is a tevékenységet, mintha minden nap ezt csinálná, és ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy az udvarról feljőve cipőt cserél a többiekkel.
Aztán míg én fizettem, addig ült oda az asztalhoz a többiekkel, akik épp ebédelni készültek, én meg attól tartottam, hogy a nagy lelkesedésben lekap egy tányért a tálcáról, és nekiáll enni.
Szerencsére aztán minden gond és ellenkezés nélkül el tudtunk jönni, és itthon már minden ment a maga útján.

Sok helyen olvastam, hogy ez az elválás néha nehezebb a szülőnek, mint a gyereknek, de úgy látszik, Reginánál is jól sikerült, bár ez csak egy alkalom volt, és csak másfél óra, de ahhoz képest, hogy idegenekkel eddig nem volt így együtt, én nagyon büszke vagyok rá. Persze tudtam, hogy jó helyre viszem, hiszen Regina nagyon szeret ott, és szereti a lányokat is, így tudtam, hogy jó kezekben lesz.

Mártitól aztán megtudtam, hogy a zenebölcsi alatt kétszer azért megkérdezte, hogy Anya hol van, de aztán mikor mondták neki, hogy Anya jön érte, már nem is foglalkozott azzal, hogy nem vagyok ott. Persze nagyon ideje sem volt rá, mert a másfél órában annyira lekötötték a figyelmét, hogy volt zenebölcsiben, Manó tornán, és még az udvaron is játszott a gyerekekkel, úgy nem csoda, hogy nem hiányoztam neki.

21. hónap (címszavakban)

A minap ráakadtam egy oldalra, ahol a 2 éves gyerek mozgását részletezik, vagyis mit kell ennyi idősen tudnia a gyereknek. Na azt eddig is tudtam, hogy Regina ilyen téren kezdetektől fogva előrébb tart az átlagnál, de vegyük csak sorjába:

- könnyen felmászik a bútorokra
Felmászik??? És itt mégis milyen bútort értenek? Mert hogy az én lányom felmászik a székre, majd onnan az étkező asztalra. Vagy eltolja a széket a könyvespolcig, hogy letörölgesse a felső polcokat is. És az még hagyján, de aztán az egyik bútorról át is ugrik a másikra. Néha örülök, hogy nincs csillárunk, mert akkor oda is felkapaszkodva.
Azt hiszem van benne egy kevés Édesanyámból, aki gyerekkorában a szekrényről ugrált az ágyra. Hát nem esett messze az alma a fájától.


- kapaszkodva váltott lábbal felmegy a lépcsőn, lefelé valamivel óvatosabban
Barátnőmtől tudtam meg (amit nem értek, hogy egy védőnő miért nem mond el), hogy a váltott láb azért fontos, mert akkor nem lesz diszlexiás a gyerek. Nos, az én Pici Lányom felfele már kapaszkodás nélkül is feljön a második emeletre, úgyhogy emiatt sem aggódom.

- futás közben már csak ritkán esik el
Elesik, ha tovább viszi a lendület, vagy ha ezer más dologra figyel közben.

- ügyesen dobja el a labdát, és tudatosan bele tud rúgni
Apával és a Papával már régóta fociznak, most már tényleg kezd focira hasonlítani a játék. A dobálást pedig Jar-Jar és Liza kutyának gyakorolja. Nagyon szereti a labdát oda-vissza gurítani, ahogy egymással szemben ülünk.

- gyakorolja a lábujjhegyen járást, és a páros lábbal ugrálást
Először azt hittem, a lábujjhegyen járás valami rossz szokás, de úgy látszik, ez is egy korszak, amin át kell esni. A páros lábbal ugrálás most nagy nagy szám, néha olyan, mint egy kis kecskebéka.

- járás közben nehezebb tárgyat is elvisz egyik helyről a másikra
Néha azt hiszem, hogy megszakad a nagy cipekedésben. Mikor megunja a motorozást, vagy épp úgy érzi, hogy nem halad elég gyorsan, akkor felkapja a motort, és már fut is vele.

- kiborítja például a játékos dobozát, vagy kiönti a poharának tartalmát, hogy kiürítse
Ez is megvan. Mindent ki kell üríteni, majd megállapítani, hogy "üresz, kibojujt, hiányszik".

- már önállóan firkál, néha különböző formákat (pöttyök, körvonalak, cikk-cakkok)
A rajzolás mostanában háttérbe szorult, de amikor olvastam ezt a cikket, leteszteltem, és ezt a részt is kipipálhatjuk.

- egyre szívesebben épít, formákat egymásra rak
Mindig is szeretett építeni, és a logikai játékokkal játszani, ez továbbra is így van, a lelkesedés töretlen.

- guruló tárgyakat tologat
Ágota barátnőmtől és Dorcitól kölcsön kaptunk egy játék babakocsit. Azóta mindent sétálni visz, a babákat, a plüssöket, a kockákat, mindent, ami a keze ügyébe kerül.

- pohárból egyedül iszik
Már mióta...

Beköszöntött az ősz. Valakinek a bölcsi, valakinek az óvoda, és valakinek az iskola vette kezdetét. Mivel Regina az utóbbi kettőhöz még kicsi, bölcsődébe pedig nem jár, de azért úgy gondoltam, hogy az ősz hozzon egy kis rendszert az ő életébe is. Így elkezdtünk hetente egyszer zenebölcsibe járni.

Az első alkalommal még megfigyelő álláspontra helyezkedett, és ahogyan a jelbeszéden, úgy most is leginkább az ölemben ült. De aztán a foglalkozás végére már feloldódott, és már aktívan részt vett az énekekben, mondókákban. A második alkalom előtt itthon gyakoroltuk a tanult énekeket és mondókákat, így aztán már felkészülten mentünk, és tudta, hogy mire is számíthat. Bár a foglalkozás maga csak fél óra, de mivel előtte és utána van lehetőség játékra, így több mint másfél órásra szokott nyúlni ez a programunk.

Pici Lányom lassan 2 éves lesz, és sajnos bennünket sem kerül el az a bizonyos dackorszak. A kedvenc szava, a "nem". Minden, amit kérek, és éppen nincs kedve hozzá, arra a válasz, nem. Sőt, néha még arra is, amit akar, vagy szeretne. Remélem, hamar kinövi, és túl leszünk ezen a korszakon is.
Amiért a szárnyai próbálgatása közben egyre több olyat csinál, amit nem szabad, ideje volt szankciókat bevezetni, így került képbe a büntisarok. Rosszalkodás egyedül megy a sarokba gondolkodni. Persze nem vesz komolyan, de ha elég erélyes vagyok, akkor bizony ott áll a falnak fordulva, kezeit a falnak támasztva, és néha hátra-hátranéz, hogy vajon én mit csinálok. Ilyenkor persze olyan aranyos, hogy legszívesebben össze-vissza puszilgatnám, de szigorú vagyok, és erős.

Regina a hónap folyamán átment pelenka spórolósba. Amikor itthon vagyunk, csak alváshoz adok rá pelust, baleset csak ritkán fordul elő, mindig szól, ha pisilnie kell. Sajnos a kakilás még csak pelusba megy, arra valahogy még nem érzi kényelmesnek a bilit.
Innen jön, hogy Pici Lányom megtanult hazudni. Bár állítólag a gyerekek 6 éves korukban kezdenek el hazudni, de Regina remekül tudja mondani, hogy pisilnie kell, merthogy akkor megkapja az iPadot. Így ha mesét szeretne nézni, mindig pisilnie kell, pedig mondom neki, hogy mesét nem csak a bilin lehet nézni.

Azt hiszem volt kitől örökölnie ezt a tulajdonságát is, hiszen mikor kicsi voltam, számtalanszor tettem meg egy TSZ-es kukoricásban egy akkor nagyon hosszúnak tűnő utat a két kertünk között. Mikor nagyon meleg volt, a nagymamám mindig megsajnált, és megkérdezte tőlem, hogy nem kell-e pisilnem. Mert ha pisilnem kellett, akkor lemaradtunk, és aztán hogy utolérjük a többieket, a mamám felvett, és úgy vitt tovább.

Nagy változást hozott Pici Lányom életében, hogy a játékai átköltöztek a saját szobájába, és így a nappali lassan visszanyeri nappali formáját, és megszűnik játszótérnek lenni. Bár eleinte csak úgy volt hajlandó játszani a szobájában, ha ott ülök mellette, de most már egyre többször ott tudom hagyni, ő pedig belefeledkezik a játékba.  

Napi gyors jelentés

Minden kertelés és körítés nélkül a mai nap tényekben:
- Délelőtt Regina hozza oda nekem a poharát, és közli "pici piros pohár". Hát majd leesett az állam, hogy nem elég, hogy eltalálta, hogy piros, még egy másik jelzőt is tett a pohár elé, és mindez még alliterál is....
- Mivel az elmúlt hetekben pisilés ügyben elég nagy kudarcot vallottunk, ezért úgy gondoltam, ha már WC-szűkítővel nem megy, talán egy bili kecsegtető lesz Regina számára. Így hát alvás után elmentünk a boltba. Először ágynemű huzatot válogattam, míg a Pici Lányom felfedezte a boltot, és vele együtt a biliket is. Örültem, hogy nem én "hozom fel a témát", így aztán ő választott magának bilit. Hogy véletlenül, vagy direkt, de ugyanolyan teknősbéka van rajta, mint a szűkítőn. Aztán hazajöttük, és már rá is akart ülni, így levettem a pelust. A délután folyamán kétszer pisilt bele, és mindkétszer előre szólt, hogy pisilnie kell, és csak egyszer történt baleset, amikor nem vittem elég gyorsan a bilit. De ebből is tanultam, hogy nem Mohamedet visszük a hegyhez, hanem ha jön a szükség, akkor a hegyet visszük Mohamedhez. Most már csak reménykedek, hogy ma kedvet kapott a bilibe pisiléshez, és ráléptünk a pelus-nélküliség útjára.
- Az este fénypontjaként megfogta a kezem, húzott a konyha fele, és közölte: "Anya, csináljunk pizzát!". Hát határozott kis csaj, semmi kétség. A vacsora azonban lecsó volt, ami ellen nem volt kifogása, de megígértem, hogy majd valamelyik nap csinálunk pizzát is.

Mono-száj 5.rész

Ma pizzát terveztem vacsorára.
Délután mondtam Reginának, hogy csináljuk meg  a pizza tésztáját.
Édes Pici Lányom első körben az ajtóhoz ment, és onnan várta a pizzát, amit azért is furcsállok, mert nem vagyunk egy nagy pizza rendelők, és ha mégis a kényelmesebb módot választjuk, akkor is ő már alszik, mire megérkezik a futár.
Aztán csak megtalálta a konyhát, ahol nagy figyelemmel kísérte, ahogy a robotgép megdagasztotta a tésztát.
Mikor végeztünk, mondtam neki, hogy a pizza most pihen egy picit.
Erre ő a szája elé tette a pici kezét, és közölte:
"- Pszt! Pizza alszik!"

Anya, hát nem érted????

Ma délelőtt a borongós idő ellenére nyakunkba vettük a várost. A Mamával randiztunk az Árkádba, és onnan sétáltunk a belvárosba.
Hazafele már Regina sem nagyon akart a saját lábán jönni, és mi is siettünk volna, így mindent kitaláltunk, hogy ne is kelljen cipelni, és haladjunk is.

Az Árkádba beérve, azonban Pici Lányom eszeveszett mutogatásba kezdett, és csak hajtogatta, hogy Nenina, Nenina.
Nem értettem, mit akar mondani, így próbáltam haladásra bírni, de ő csak húzott vissza, mutogatott.
Mivel még mindig nem fogtam fel, mit is akar mondani, felemeltem, hogy közelebb legyen a mutatott tárgyhoz.
És akkor megértettem.
Az én okos Pici Lányom azt magyarázta nekem, hogy a gyógyszertár zölden világító R betűje a Regina, vagy ahogy ő mondja, Nenina betű.
Természetesen el voltam ájulva, hogy ezek szerint nem csak a hűtőmágnesek között ismeri fel a betűt, hanem bárhol máshol is. Édesanyámmal pedig az Árkád kellős közepén ujjongtunk és jártunk örömtáncot, amit a körülöttünk állók biztos furcsállottak, de nekünk meg kellett ünnepelnünk ezt a Regina betű felismerést.

Mono-száj 4.rész - A büntetés legyen büntetés

Nem vagyok híve annak, hogy verni kell a gyereket, de úgy gondolom, igen is vannak azok a helyzetek, mikor már a szép szó nem segít, és tudatosítani kell a kis emberben, hogy amit nem szabad, azt nem szabad. Ilyenkor szoktam enyhe testi fenyítést alkalmazni, miközben elmagyarázom neki, hogy miért is kapott a kis kezére.

Egy ilyen alkalom volt ma is, amikor az áztatás alatt lévő ruhák közé nyúlkált, én pedig már háromszor rászóltam, hogy nem szabad.
Negyedszerre kapott a kis kezére egyet, és némi levegő kapkodás után lefele kezdett görbülni a pici szája, berohant a szobába, és hatalmas zokogásban tört ki a büntifalnak kinevezett falnak nekitámaszkodva.
Egy kis idő után aztán elhallgatott, és hatalmas oroszlán könnyekkel a szemén megjelent a fürdőszoba ajtóban, tartotta elém a kis kezét, és mondta, hogy "pásikat is", ami annyit jelent, a másikat is.
Hát ez az a pont, amikor egy szülőnek nagyon nehéz komolynak és következetesnek maradnia, mert legszívesebben elnevetné magát, és magához ölelné a csemetéjét.
Mivel azonban az a keze nem volt bűnös, nyilván nem ütöttem meg, így adtam rá egy puszit, de ő csak hajtogatta, hogy "pásikat, pásikat", így aztán jobb híján megsimogattam.
Erre ismét görbült a kicsi száj, szaladt, és sírt még egy sort.
Mikor megkérdezem tőle:
"- Mit csinál a Regina?
- Hittizik - hangzik a válasz
- Pontosan - helyeselek én.
- Pontoszan - jön a megerősítés."

Mummus a szekrényben, avagy traktor az utcában

Azt hiszem, eljött az idő, mikor Regina elkezdett félni.

Eddig semmi gond nem volt az alvással. Megkapta a tejecskéjét, nézett egy mesét, és az utóbbi időben szó nélkül, cumi nélkül elaludt.
Az elmúlt másfél hétben viszont 1 óra alvás után csurom vizesen felébred, és kiabál, hogy Anya-Anya.
Bemegyek, áll a kiságyban, és mutat az ablak felé, hogy "Anya, taktoj".

Eddig is tudtam, hogy fél a kukás autótól, ami persze mindig alvás időben üríti a szemetet, na de este 10 órakor semmi hangos autó nem járkál az utcán.
Bár az utcánkban most körforgalmat építenek, és ott bizony vannak markolók, ami  Reginának traktor, de a séták során egyáltalán nem fél tőlük, sőt nagy érdeklődéssel figyeli, ahogy bontják vagy éppen építik az utat. Ha pedig olyankor megyünk, amikor nem dolgoznak, szomorúan közli, hogy "Taktoj alszik".

Szóval nem igazán értem, hogy miért a traktor lett a mi mummusunk, de remélem hamar túljutunk ezen a korszakon, bár imádom, amikor a pici teste hozzám bújik, és békésen alszik tovább, miután megnyugodott mellettem, és még álmában is fogja a kezem, hogy simizzem a pociját, de azért mindenkinek megvan a saját helye, ahol alszik.

Felkészültünk, de mégsem

Mióta Pici Lányom olyan nagy sírás-rívást rendezett a 15 hós oltás során, mivel a sok nevetgéléssel, beszélgetéssel, dicsérettel kicsit elkábítottuk, így elég váratlanul érte, hogy aztán két helyen is megbökték, ezért úgy gondoltam, jobb felkészíteni arra, mi is vár rá ma.

Már napok óta mondogatom neki, hogy ma megyünk a doktor nénihez, és meg is mutattam neki, hogy hol fogja megszúrni a lábát, és Apának ma reggel már újságolta is, hogy megy a doktor nénihez, és kap szurit, és mutatta a lábát, hogy hova.
Én pedig megnyugodtam, hogy Regina tudja mi fog vele történni, úgyhogy nem fogja váratlanul érni a dolog.
Mikor végre sorra kerültünk, és mondta a doktor néni, hogy akkor most megcsípi, még neki is mondta, hogy oda-oda, és mutatta a pici lábát. Igen ám, csak a doktor néni közölte, hogy ez az oltás bizony nem a combba megy, hanem a vállba.

Hát ennyit a felkészült anyáról....

Mindenesetre a védőnéni ügyes fogásának köszönhetően az oltás egy pillanat alatt a kis vállban találta magát, és Regina is csak az ijedség oroszlán könnyeit hullatta, és már nyúlt is a matricákat rejtő doboz felé, hogy megkapja a jutalmát.

Ilyen szempontból mindig is szar anyának tartottam magam, mert nem tudom, hogy melyik oltást mikor kapta, és hogy az mire is jó (ezért van okos telefonom és Baby Connect programom), de azt hiszem a következő oltást csak 6 éves korában kapja, úgyhogy lesz 4 évem felkészülni és idejében tájékozódni.

20. hónap

Azt hiszem, lassan végleg le kell mondanom a hófordulós bejegyzésekről, mert az eredeti szerkezet szerint már rég képtelenség nyomon követni Regina életét.

Nő, mert mindenki azt mondja, hogy magasabb lett. Én ezt annyira nem veszem észre, mert hosszú nadrágot nem hord a 40 fokba, hogy feltűnjön, hogy az, ami eddig a bokájáig ért, most már csak halásznadrágnak jó. És biztos hízik is, mert rengeteget eszik, és egyre nehezebb cipelni a kis fenekét, amikor megmakacsolja magát, és nem hajlandó szedni a pici lábait.

Történések voltak, hiszen volt nyaralás mindkét nagyszülőnél, volt Balaton, strandolás, minden, ami a nyárhoz kell.

Fejlődés? Hát az van. Persze ez már nem olyan látványos, mint mikor először átfordult, vagy felállt és elindult, de szinte naponta ámulok és bámulok, hogy milyen okos.

A legszembetűnőbb, hogy szinte két hét alatt elkezdett beszélni. Én naivan azt hittem, hogy ugyanúgy, mint a jeleknél, majd írni tudom, hogy mikor mit mondott, de akkor egész nap csak jegyzetelhetnék. Az új szavakat ismétli utánam, a már ismerteket pedig használja. Hol csak magában, hol predikatív szerkezetben. Pl: Ninna alszik, baba eszik, autó elmegy, stb.
(És aki most néz nagyokat, hogy mi is az, annak egy kis magyarázat. Annak idején Zsolnai módszerrel tanultam az általános iskolában, ami akkor egy nagyon új dolog volt. És ott volt a kedvenc kifejezés a predikatív szerkezet, ami lényegében egy alanyból és egy állítmányból álló szerkezetet jelent)
Ami meglepő, hogy visszatért a jelelés. Így azokat a szavakat, amiknek ismeri a jelét, nem csak mondja, de mutatja is.

Hihetetlen logikája van, és nagyon jól átlátja az összefüggéseket.
Ma reggel nem sikerült elég gyorsan bemennem, hogy kivegyem a kis ágyból, bár annyira nem is siettem. Jelét adva, hogy már nagyon ki akar szállni, mindent kidobált, majd mikor végre kiszabadítottam a börtönéből, felvette a cumiját a földről, és ahelyett, hogy szokásos módon a szájába vette volna, vitte a fürdőszobába, hogy mossuk meg.
Pár órával később kipakolta a szekrénye alsó fiókját, ahova mindenféle, még a kórházas és gyermekágyas időszakból visszamaradt dolgokat őrzök, hátha szükség lesz rájuk még valamikor, valamint egy csomó kacatot. A nagy pakolásban talált egy csavart, és mivel hónapokkal ezelőtt a WC kilincséből sorozatban esett ki a csavar, gondolta épp itt az ideje megjavítani, így becsavarta a lyukba.
Szintén ma történt, hogy némi víz folyt ki a fürdőszobába, amit én feltöröltem, és a felmosót kicsavartam a vödörbe. Míg pakoltam, egyszer csak hallom, hogy valami csorog. Megnéztem a hang forrását, és az én Édes Pici Lányom felemelte a WC deszkát, levette róla a WC szűkítőt, és kiöntötte a WC-be a vödör tartalmát, pont ahogy tőlem látta.
És ez csak egy nap történése. Jó lenne mindent megjegyezni és lejegyezni, de akkor megint csak egész nap jegyzetelnék.

Talán minden gyerek átesik rajta, Reginánál most jött ki a kavics-mánia. Akárhányszor sétálni megyünk, mindig kell a földön keresni egyet, amit aztán cipelünk egy darabig, majd eldobjuk, és keresünk egy szebbet.
Legtöbbször ösztönzőleg hat a séták során, hogy eljussunk a célunkig, hogy egy szebb kavicsot keressünk valahol odébb, de néha elveszünk a bőség zavarában, és olyankor nehéz az előrejutás.

Megvan az első mesefigura kedvenc. Egész eddig akármilyen mesefilmet mutattunk Reginának, 10 percnél tovább nem kötötte le. Még mindig nagy kedvenc a Baby Einstein, azt órákig el tudja nézni. Most viszont meg van bolondulva a Gru animációs filmben lévő Minion-okért. Az iPadon már saját maga keresi meg a kis filmeket, és nagyokat nevet a poénokon.

Hihetetlenül ügyesen úszik a víz alatt, és már 3-4 másodpercre lenn tud maradni. Nem jártunk babaúszásra, nem erőltetjük, egyszerűen magától bukik a víz alá, és mikor mi már kapnánk utána, ő vigyorogva jön fel a felszínre.

Lassan belépünk a "rémes kétéves" korszakba, így úgy gondoltam, ideje komolyan venni a fegyelmezést. Nem vagyok híve a mindenért a fenekére csapok, vagy a leordítom a fejét stílusnak, mindig azon az elven voltam, hogy a gyerek sem hülye, csak kicsi. De vannak azok a helyzetek, amikor úgy gondolom, hogy igen is kell egy kis fegyelmezés, és rá kell csapni a kezére, vagy a fenekére. Mivel azonban már elég nagy, újabb eszközzel álltam elő.
Édesanyámnál az uzsonnánál szétdobálta az ételt, amit sosem engedtem meg neki, és azonnal véget is vetek az étkezésnek. Mivel azonban hisztizni kezdett, beállítottuk a sarokba.
Úgy látszik, ez családi hagyomány, mert állítólag én 8 hónapos koromban álltam először a sarokban, ehhez képes én elég sokáig vártam.
Bár természetesen nem maradt 5 másodpercnél a sarokban a falnak fordulva, azért úgy gondolom, átérezte a büntetés súlyát, mi pedig Édesanyámmal próbáltuk visszafogni a nevetésünket, ahogy a komolyan a sarokban álló pimaszul kukucskáló gyereket néztük.

Nem akarok zsenit nevelni a lányomból, és nem feltétlenül cél, hogy úgy menjen óvodába, hogy már tud olvasni, de a játék miatt vettünk neki egy mágneses betűkészletet.
Ahogy hozza oda a betűket, az ember akaratlanul is megmondja neki, milyen betűt tart a kezében.
Így 1-2 nap leforgása alatt megtanulta az A, mint Anya, B, mint Baba, J, mint Jar-Jar, M, mint Mama, P, mint Papa, T, mint Tamás betűket, és akárhányszor hozza és mondja, nem téveszt.

Mono-száj 3. rész

Édesanyám a következő párbeszédet mesélte nekem, aminek Regina is a fültanúja volt:

"Gergő: Hebike sír.
Mama: Zsebi nem sír, Zsebi hisztizik. Mit csinál Zsebi?
Gergő: Hebike hittizik"

Következő alkalommal, mikor úgy gondoltuk, Regina nem teljesen jogosan kezd el nyünnyögni, mondtuk neki, hogy Regina hisztizik.
Erre az én Édes Pici Lányom közölte:

"- Ninna nem. Gejgő."

Azt hiszem, eljött az az időszak, amikor nagyon kell vigyázni, mit is mondunk a gyerek előtt, mert agya, mint a szivacs.