Anya-képző 3.rész

Téma: Felkészítés az újszülött fogadására
           Csecsemőgondozás - Első napok otthon
           Fürdetés, öltöztetés - gyakorlati bemutató

Nagyon örültem, mert így, hogy itthon volt Mini, ő is elkísért a tanfolyamra, így most már ketten szórakoztunk nagyon jól az előadás alatt.
Bár kezdem lassan azt hinni, hogy bennem van a hiba, de jöjjenek a heti tapasztalatok és felfedezések:

- A babák születésének közeledtével a szülők is visszafejlődnek a babák szintjére? Értem ez alatt, hogy számomra teljesen egyértelmű, hogy bemegyek az épületbe, az asztalra kikészített jelenléti ívet aláírom, majd a mellette lévő kupacból elveszek egy példányt, ami az előadás anyagát tartalmazza, majd leülök a helyemre, és várok. Ezzel szemben a résztvevők 70%-a még a 4. előadás után sem tudta felvenni a lépést a rendszerrel, így az első 10 perc avval telik, hogy a tanfolyam szervezője megkérdezi, hogy mindenki aláírt-e, mindenki vett-e, és az előadás közepén még mindig van olyan, akinek eszébe jut, hogy nincs papírja.

- Úgy látszik a fürdetés téma a kispapákat is sokkal jobban érdekli, mert az eddigi egy-két férfi helyett most szinte az összes kismamát elkísérte a párja is.

- A védőnő először körbeadott egy élethű nagyságú és súlyú babát, hogy mindenkinek legyen némi fogalma egy újszülött méreteiről. Mint elmondta, egy igazi baba nem nyeklik-nyaklik ennyire, és nem nyikorog, de ez már egy 20 éves bemutató baba, úgyhogy már kicsit kinőtt az újszülött korból.

- A baba gondozását a születéstől kezdtük. Ehhez hozzátartozott, hogy az egyik dián egy fénykép volt a méhlepényről. Valljuk be töredelmesen, hogy egy véres paca azért nem épp szép látvány, de sok irányból hallottam a "Fújj!" és az "Ez undorító!" kifejezéseket. Na itt megint ledöbbentem. Ezek szerint ennyien nincsenek tisztába avval, hogy a szülés azért jár némi vérrel és egyéb testnedvekkel, és hogy nem fejeződik ott be, hogy a kezükbe adják a babát. Egyáltalán tudják, hogy a pocakjukban nem csak a baba fejlődik, hanem vannak más, a baba táplálását, védelmét biztosító egyéb "berendezések" is.

- Miután túlestünk ezen a sokkon, a védőnő megmutatta, hogy hogyan kell szakszerűen felemelni, tartani, és lerakni a babát. Ahogy a védőnő mondta, a babát energiatakarékosan mozgatjuk, koppanás mentesen lerakjuk a fejét, amennyiben hasra fektetjük, akkor pedig nyikorgás mentesen átfordítjuk a fejét.

- A babák fürdetésénél megtanultuk, hogy a kisfiúkra a fitymaszűkület miatt jobban oda kell figyelni, de ennek a legjobb módja, hogy ha meggyőződünk róla, hogy a baba hogy pisil. Mert ha a baba sugárban pisil homloktól végig, akkor nincs semmi baj. Persze a lányok is tudnak így pisilni, csak nem ekkora ívben.

- És végül még egy jel, hogy a szülők visszafejlődnek. A védőnő az újszülött köldökápolásánál elmondta, hogy ehhez három kellék szükséges: 70%-os alkohol, hintőpor (Spars. Hexaclorophenum), valamint steril gézlap vagy vatta. Nos, eme felsorolást a védőnő kb. 20-szor ismételte meg, mire az összes kismama, és kispapa le tudta jegyzetelni. Emlékeim szerint még az általános iskola alsó tagozatán sem volt ilyen szájba rágós a diktálás. Úgyhogy mire mindenki lejegyzetelte, én már megjegyeztem.

Mono-nézegetés, avagy 4D-s ultrahang

A terhesség eddigi ideje: 26 hét 3 nap
Kilók száma: 50,5 kg

Tudtuk, hogy ha már a technika megengedi, nem akarjuk kihagyni ezt az élményt, hogy láthassuk a babánkat, és nem csak fekete-fehér elmosódott pacákban, hanem már egészen emberke formájában, ahol már látszanak a vonásai, a mozdulatai.

Miután a 12 hetes ultrahangnál nagyon jó tapasztalatokat szereztem, nem is gondolkodtunk, hogy hova megyünk elvégeztetni a vizsgálatot.
Mivel Mini pont ezen a hétvégén volt itthon, nem is volt kérdéses, hogy nekünk most kell menni. Így aztán már két hete telefonáltam időpontért, hogy biztosan legyen helyünk.

Kicsit előbb érkeztünk, de pontban fél 3-kor (a megbeszélt időpontban) ránk is került a sor. Természetesen a vizsgálat előtt ettem édességet, ahogy azt javasolják, és még egy fagyizás is be volt tervezve, de aztán lebeszéltük magunkat róla, mondván, messze álltunk meg a cukrászdától, és túl meleg van. Csokit meg bőven ettem, úgyhogy mi minden tőlünk telhetőt megtettünk a cél érdekében, hogy a Mono elég mozgékony legyen, és minél többet mutasson magából. (a lusta csöppségek miatt a rendelő amúgy is fel van szerelve mindenféle finomsággal)

Mivel a rendszerben minden adatom benne volt, így az adminisztrációval nem ment el az idő, tehát azonnal nekiállhattunk kukkolni.
Szép lassan végigvettünk minden egyes apró testrészt, és a vizsgálatot végző hölgy nem győzött ámulni, hogy milyen szép formás apróság növekszik a pocakomban. (a rendelőből kijövet azon tanakodtunk Minivel, hogy ez vajon benne van a munkaköri leírásában, vagy tényleg szép babánk van?)

Itt megint csak látszott a különbség a kórházi és a fizetős ellátás között. Hiszen ugyan ez a hölgy végzi a vizsgálatokat futószalagszerűen a kórházban, így nagyon jól megfigyelhető volt a különbség a  viselkedése között, pedig heti 6 napot dolgozik, mégis teljesen másképp viszonyul az emberekhez nyugodt körülmények között, amikor mindenre van idő, mint a kórházi körülmények között.

Megállapítottuk, hogy a szép telt száját a Minitől örökölte, úgyhogy mondta a hölgy, hogy majd nem győzi elkergetni a fiúkat a lányától. És azt is kiemelte, hogy milyen formás lábacskái vannak, és milyen szép vádlija, úgyhogy megállapítottam, hogy biztos belőle is táncos lesz.

Sajnos az egyik kezecskéje végig az arca előtt volt, így azt csak nagyon ritkán láthattuk teljes egészében, de aztán arra a következtetésre jutottunk, hogy nem csoda, amikor mind a ketten valami hasonló pózban alszunk.

Mindenesetre a hölgy mindent megpróbált, hogy a babánk más testhelyzetbe helyezkedjen, de úgy látszik, már most is van saját akarata, és csak azért sem akarta megmutatni magát.

Engem természetesen azért a méretei is érdekeltek, amellett, hogy akár egész nap elgyönyörködtem volna benne. Bevallom kicsit aggódtam, hogy olyan kicsi a hasam, és hogy ehhez a mérethez vajon a Mono is kicsi, vagy ő ekkora helyen is remekül érzi magát.
De szerencsére az adatok azt mutatják, hogy a bébink tökéletes méretekkel rendelkezik, és a korának megfelelően növekszik.
Így aztán most már tudjuk, hogy egy 911g-os baba van jelenleg a pocakomban.

A bő fél óra mozizás után megkaptuk a DVD-t a vizsgálatról, valamint a vizsgálaton mért adatok leleteit. Fizettünk, és boldogan jöttünk haza.

A vizsgálat után aztán kicsit számoltunk. Ha én eddig 3 kg-mal lettem nehezebb az eredeti súlyomhoz képest,  abból majdnem 1 kg a baba, másik kb. 1 kg az ellátásához szükséges "berendezések és a lakóhelye", akkor gyakorlatilag én még semmit nem híztam.

Név-kérdés

"MÁJUS 30.
Oké, beismerem! Babaneveken törtem a fejemet, gyakorlatilag attól a perctől fogva, mikor megtudtam, hogy állapotos vagyok. A terhesség egyik mulatságosabb oldala - vélhetőleg az egyetlen mulatságos oldala - az, hogy nevet választhatunk a gyerekünknek. Ez nagyon fontos döntés. Mert nemcsak a gyerekemet fogják élete fogytáig azon a néven szólítani, amit én választottam neki, de nekem is életem fogytáig együtt kell élnem a választásommal.
Nem akartam idő előtt szóba hozni ezt az egész nevezést a vőlegénynek. Ő még mindig szokja a gondolatot, hogy gyereke lesz. továbbá most buzgón tervezgeti Utolsó Vakációnkat, és abban igazán nem akarnám zavarni. De ma szóba hoztam. Ideje volt. Szétrobbantam volna, ha nem sorolhatom fel a neveimet. Látványos névsorom volt, amelyet meg kellett kurtítani - természetesen az ő segítségével. 
- Gondolkoztam rajta, hogy mi legyen a neve a babának. Te nem?
- Nem.
- Ó. Na jó, akarod hallani, miket szedtem össze eddig?
- Persze. Lökjed.
- Oké, ha fiú lesz, akkor tetszik a Lyon vagy a Hunter. Ha lány, akkor tetszik a Farrah, az Ivy és a Hazel, viszont amit a legjobban szeretek és imádok, az az Alma.
- Alma? Elment az eszed? - kacagott a vőlegény. - Alma! Ugye viccelsz?
- Nem. Szeretem az Alma nevet. Eredeti, bűbájosan hangzik, igazán szép, és én szeretem az almát.
- Kizárt. Nem nevezzük a gyereket Almának. Azt akarod, hogy amint a gyerekünk belép az iskolába, az összes kölyök rákezdje az üvöltést: "Hé, Zöldalma! Hé, Pirosalma!" És ha a gyerek jogász lesz? Gondolod, hogy bárki is komolyan vesz egy olyan jogászt, akinek Alma a neve?"

Hát igen, az a bizonyos név kérdés. Nem egy egyszerű döntés, hiszen olyan nevet kell találni, ami mindkét félnek tetszik, és a gyereküknek is el tudják képzelni egy életen át.
Általában mindkét félnek megvannak a maga kedvencei, és természetesen, ami tetszik az egyiknek, az egyáltalán nem tetszik a másiknak.
Nagyon nehéz egy olyan névvel, amit az ember már köt egy bizonyos valós személyhez, mert akaratlanul is azt az embert látja maga előtt, és evvel a név sorsa el is van döntve pozitív vagy negatív irányba.

A könyvben lévő idézet azért fogott meg, mert Mini egy időben azt mondogatta nekem (természetesen akkor még szóba sem került a baba-téma), hogy ha fiúnk lesz, akkor Jonatánnak fogják hívni. Hát erről a névről nekem is az alma jutott először az eszembe. És természetesen hallani sem akartam róla. Egyáltalán nem is tudom, hogyan vagy mitől pattanhatott ki ilyen ötlet a fejéből...

De akkor vegyünk néhány példát ezekre a nevekre:
1. Ott vannak azok a bizonyos személyekhez kötött nevek.
Nekem nagyon tetszik a Réka név. Komoly, régi magyar név, és viszonylag ritka. Viszont óvodás koromban volt egy nagyon undok Réka nevű csoporttársam, ezért hiába tetszett a név, sosem tudtam elképzelni. Aztán ezen a véleményemen változtatott egy volt kolléganőm, aki annyira szép és kedves volt, hogy én is ilyen Réka nevű kislányt szerettem volna azonnal.

2. Az aranyos nevek
Nálam van ilyen csoport. Amit egy kisgyereknek el tudok képzelni, de felnőttként már nem hangzik számomra komolynak. És mi van, ha tényleg jogász, orvos, vagy diplomata lesz? Ahhoz bizony komoly név is kell. Így aztán bármennyire tetszenek, nálam szóba sem jöhetnek pl. a Bence, a Máté, a Lili, a Fanni nevek. Nem is beszélve a kicsinyítő képzővel ellátott nevekről, mint a Hajnalka, Emőke, Boglárka, stb.

3. Magyarosított nevek
Ahogy egyre több amerikai és brazil sorozat jelent meg kishazánkban, elkerülhetetlen volt, hogy a filmekben szereplő nevek is bekerülnek a köztudatban. A magyar törvények szerint azonban ezeket a neveket csakis a magyar helyesírás szabályainak megfelelően lehet használni.
Tehát a Jenniferből lett magyarul Dzsennifer, a Jessicából Dzsesszika, ami lássuk be, így leírva elég hülyén néz ki, és ha hétköznap az ember nem is így használja, hivatalosan muszáj így leírnia, és így van anyakönyvezve is.

4. Most akkor ez fiú vagy lány név?
Azt hiszem manapság néhány névnél nyugodtan feltehetnénk ezt a kérdést. Nekem sokáig a Jácint jelentett problémát, elvégre hogy lehet virágnevet adni egy fiúnak?
De nézzünk csak pár példát, amik lehet, hogy ősi nevek, de számomra akkor sem egyértelműek, hogy rózsaszín, vagy kék ruhácskát kéne venni egy ilyen nevű babának, bár lehet, hogy ez csak az én tudatlanságom: Firtos (lány), Fadett (lány), Golda (lány), Küne (lány), Detre (fiú), Dalia (fiú), stb.

5. Azok a férfi nevek, amik némi finomítással nőiesítve lettek: Hunor - Hunorka, Jácint - Jácinta, Frank- Franka, Medárd - Medárda, Arnold - Arnolda

6. Én csak úgy hívom őket, hogy "fűszer-nevek". Persze ezek általában a női nevek között fellelhetőek. Az abszolút kedvencem a Fahéj, de még pár példa: Majoranna, Levendula, Kökény, Gesztenye, Eper, Málna, Boróka, Áfonya, Barack, Ánizs

7. Túlkomplikált-nevek. Mikor egy alapnévnek millió változatát lehet adni keresztnévként. pl. Lili - Lilia - Lilian - Lilián - Liliána - Lilianna - Lilibell - Lilien

8. Mese, sorozat és irodalmi nevek: Hófehérke, Frodó, Csinszka, Léda, Lüszi, Psziché, Szaffi, Tündér, Atosz, Manó, Szpartakusz

9. És a nevek, amiktől egyszerűen szóhoz sem jutok (na ebből van egypár): Innocencia, Kreszcencia, Múzsa, Ripszima, Benvenútó, Krizosztom

Persze a fenti felsorolás csak személyes vélemény, és senkit nem szeretnék vele megbántani, aki  ezeket a neveket büszkén viseli.
Arról pedig, hogy a Mono milyen néven lesz anyakönyvezve, majd később.

A tiltott gyümölcsök

"MÁJUS 18.
Elhatároztam, hogy ma este dobozolt szusit eszem. (Tudom, tudom! Nem lenne szabad szusit ennem. De tehetek róla, ha a babám szusira éhes? Továbbá Ronnie azt mondta, hogy főtten szabad, így rendeltem garnélás tekercset, s egy uborkás tekercset, habár igazából csípős-tonhalas szasimit szerettem volna.)"

Miért van az, hogy az ember ilyenkor kívánja meg, vagy akkor kerül olyan helyzetbe, hogy ehetne, csak nem lehet?

Millió internetes oldal foglalkozik azokkal az ételekkel, amit a 9 hónap alatt nem ehet a kismama.

Ma például a mézen akadtunk fenn a Sógornőmmel. Mi baj lehet egy teljesen természetes dologgal?
És a válasz: "Ha babát vársz, semmiképpen ne fogyassz pasztőrözetlen mézet, ez ugyanis listeriosist okozhat. A súlyos fertőzés vetéléshez, vagy akár halva születéshez is vezethet."
Mi az, hogy mézet pasztőrizálni? Azt is felforralják, mint a tejet? Azt hiszem sűrgösen felvilágosítást kell kérni méhész barátnőmtől.

De azt hiszem, már most listám van arról, mik azok az ételek, amiket gyomorrontásig fogok enni, ha már Mono a kinti világban növekszik tovább:

1. sushi: bár nem minden nap jutok hozzá, most azért többször lett volna alkalmam enni
2. tatár beefsteak: Anyósom verhetetlen a készítésében. Azt hiszem majd kiló szám csinálhatja.
3. jó kis véres marhasteak
4. koktélok: bár nem vagyok alkoholista típus, azért a szép színes koktélokat néha megkívánja az ember lánya, főleg a nyári melegben
5. tengeri herkenytűk: ismét nem egy mindennapi étel, de imádom a különlegességeket
6. márványsajt: tudom, hogy sokan írtóznak a penészes sajtoktól, de én imádom. Tudván, hogy ez egy jó ideig tilos lesz, a terhesség előtt jó sokat ettem belőle, szegény Mini rémületére, aki minden egyes alkalommal elmondta, hogy "hogy tudod te ezt megenni...". 
7. töltött tojás: bár a főtt tojás magában engedélyezett, de a szószhoz szükséges majonézt mindig házilag szoktam készíteni, abba pedig, mint tudjuk, nyers tojás van.
8. tiramisu: szintén a nyers tojás miatt felejtős egyenlőre

Hirtelen ennyi, de a lista biztosan folyamatosan bővülni fog.

Alvásmizéria

"OKTÓBER 1.
23:30
- Beck? Itt vagy?
- Igen, itt vagyok. Hol másutt lennék?
- Valóságos erdőt építtettél magad köré. egy pillanatig azt hittem, hogy kiszálltál az ágyból.
- Á, itt vagyok melletted.
- Nem látlak.
- Én se látlak téged. De ez az egyetlen módja, hogy legyen egy kis kényelmem.
Az ágyban fekszem, és az elalvással kísérletezem. Hat párnát rendeztem el a fejem alatt, magam mellett és a lábam között. De akárhány párnát rakok magam köré, akármilyen formába csoportosítom őket, sehogy sincs kényelmem. Már a hátamon se bírok feküdni, mert nem kapok levegőt.
- Kell az neked? - kérdezem a vőlegénytől.
- Mi?
- Az a párna a fejed alatt.
- Hány párnád van már?
- Hat.
- Igen, szükségem van ere a párnára - közli a vőlegény.
- Több párna kell, Párnákat kell vennünk - morgom.
- De hát máris hat párnán fekszel! Hány kell még?
- Nem tudom. Sehogy sincs kényelmem. Őrjítően fáj a derekam. Őrjítően fáj a hátam. Őrjítően fáj a lábam. Őrjítően fájnak a bordáim. Őrjítően fáj a mellem. Őrjítően fáj minden porcikám. Nem fogom kibírni! Nem fogom kibírni!"

Már a terhességem előtt számítottam rá, hogy ez egy nehéz kérdés lesz, ugyanis én megrögzött hason alvó vagyok, így már előre készültem lelkileg, hogy mi lesz velem, ha már a hasam miatt nem tudom felvenni ezt a számomra kényelmes pózt.

Mini mindig piszkált vele, hogy ne aludjak hason, mert összenyomom az amúgy sem nagy melleimet. Aztán mikor kiderült, hogy már ketten vagyok, akkor azért nem hagyott ebben a testhelyzetben aludni, merthogy összenyomom a Monot. Hiába magyaráztam neki, hogy még annyira pici, hogy nem is érzi, és had használjam ki az utolsó pillanatokat, mert aztán jó darabig nem lesz hason alvás.

Szerencsére a 3-4. hónapig egész jól meg tudtam oldani a helyzetet, de aztán egyre inkább kényelmetlenné vált a dolog, annak ellenére, hogy hasam szinte nem is volt. Akkor megpróbálkoztam a félig oldalt, félig hason pozícióval. De aztán nagyon hamar erről is le kellett mondanom.

Több fórumon, és Sógornőmnél is olvastam a szoptatós párnáról, ami a terhesség alatt nagy segítség az alváshoz. Bevallom először flancos, modern dolognak gondoltam, mondván régen sem volt ilyen, mennyi nő vészelte át alvás szempontból mégis a terhességét.

Aztán Minivel egy hétvégét töltöttünk Frankfurtban, ahol egy számomra nagyon kényelmetlen, puha ágy volt. És nekem is szükségem volt pár párnára, mire mindenhova jutott, hogy úgy érezzem, végre kényelmesen fekszem. Mikor hazaértem, már nagyon fájt a hátam is, és nagyon vágytam a jól megszokott ágyamra, ahol már bevált módszereim voltak az alvásra.

Ekkor határoztam el, hogy én is fejet hajtok a 21. század találmányának, és megpróbálkozom ezzel a párnával, ha már egyszer annyi dicséretet hallottam róla.

Meg is rendeltem, és egy hétre rá már meg is jött a csomagom.

Nagy várakozásokkal készülődtem az első estéhez, hogy vajon tényleg megváltás lesz-e a csodapárna. Egyenlőre úgy vagyok vele, hogy ez éppen hangulat kérdése, hogy szükségem van-e rá, vagy sem, de az biztos, hogy reggelente mindig azon ébredek. Napközben ülésnél nagyon jól megtámasztja a hátamat, derekamat, délutáni pihenéskor pedig nagyon jó a lábam alá.

Hogy később hogyan válik be, mikor már majd nagyobb pocakkal rendelkezem, azt majd meglátjuk.

Mindenesetre elgondolkodtam, hogy ha az ágyban vagyok én, vagyok a párna, és amúgy is keresztbe alszom, akkor vajon hol alszik a Mini mikor hazajön??

Palacsinta-mánia

"SZEPTEMBER 28.
07:00
- Palacsintát! Palacsintát! Ki az ágyból álomszuszék! Palacsintát akarok! Palacsintát!
- Jézusom, Back. Hány óra van?
- Palacsintaóra!
- Édes istenem!
- Menjünk Philhez, kérlek!
- Lezuhanyozhatok előbb?
- Nincs idő zuhanyra! Most akarok palacsintát! Palacsintát! Palacsintát!
- Jó, jó! Ez lesz a műsor minden vasárnap? Hány vasárnap van még a szülésig?
- Akárhány. Gyerünk!"

Még egy dolog, amiben nagyon hasonlítunk egymásra Beck-kel.
Nem tudom, miért pont a palacsinta, pedig a terhesség előtt nem nagyon voltam oda érte. Ha neki is álltam csinálni, inkább az amerikai változatot, ami egy kicsit lágyabb, és mégis úgy érzi az ember, hogy eszik is valamit, nem csak a papírvékony tészta van, némi ízesítéssel.

Most viszont nem számít, hogy a magyar, vagy az amerikai változat, ha megkívánom, akkor márpedig nekem palacsintát kell ennem. És ez napszaktól teljesen függetlenül tör rám. Teljesen mindegy, hogy reggel 7 óra, vagy este 9 van, ha palacsintát kell ennem, akkor bizony palacsintát kell csinálnom.
Viszont mivel csak egymagamnak készítem, mondanom sem kell, hogy nem csinálok egy kisebb falunak való adagokat. Egész konkrétan szinte csak összekoszolom a masszával a tálat, hogy aztán kisüssek belőle kb. 5-6 db palacsintát, amit jóízűen elfogyasztok egy alkalommal.

És persze tovább tart az előkészület, meg a mosogatás, mint maga az egész élvezet, de a kínvánosságot csakis így lehet elmulasztani, és mindig úgy érzem, hogy a néhány finom édes falatért megéri.

Anya-képző 2.rész

A mostani előadás témája: A családdá válás jogi szemszögből.

Most is csak a tapasztalataimat szeretném leírni címszavakban:

- Nem egyszerű téma a magyar törvényekben eligazodni, főleg most, hogy folyamatos átalakulás alatt vannak, ezért sokkal nagyobb érdeklődés volt, mint az előző előadáson. Lehet, hogy a honnan, mikor, mennyi pénzt kapunk jobban érdekli az embereket, mint az, hogy hogyan neveljük a babánkat?

- Meglepődtem, hogy az emberek nagy többsége az alapvető fogalmakkal nincsen tisztában. Persze ez nálam munkahelyi ártalom, hiszen könyvelő szakmámból kifolyólag elég napra kész vagyok ebben a témában. De úgy gondolom, hogy azért a Magyar Államkincstár, vagy az Országos Egészség Pénztár fogalmát nem itt kellett volna először hallani, és meglepődni, hogy van ilyen.

- Szintén a tájékozatlanság számlájára írható, hogy a kismamák és kispapák nagy része teljesen el volt szörnyülködve, hogy a Családi pótlék, GYES és GYED összege milyen alacsony, és hogy lehet ebből gyereket nevelni. Nem hiszem, hogy bárki azért vállalna gyereket, mert ez olyan nagyon megéri anyagilag, és mivel kis hazánkban az összes többi ellátás sem túl magas, ezért arányosan most se várjunk több támogatást az államtól.
Bár az állam azon döntéseivel, hogy mindent maximálni akar, valahol én sem értek egyet, hiszen aki a munkavégzése során a magasabb jövedelme miatt többet tett az állam kasszába, az logikusan többet is várna vissza, amikor nem tud dolgozni, de azt hiszem nem ez az egyetlen nem teljesen igazságtalan dolog a törvényalkotásban. Ezt viszont nincs mese, el kell fogadnunk.

- Az előadó jogásznő nagyon felkészült, összeszedett volt, és mindenki számára érthetően mondta el a tudnivalókat. Mivel három gyermek édesanyja, nem csak a száraz tényeket közölte, hanem a gyakorlati tapasztalatokat is megosztotta velünk.

- A nagy meleg miatt megvolt az alaptéma a kismamák körében, mivel végre mindenki tudott panaszkodni a másiknak, hogy milyen nehezen viseli a hőséget. Bevallom őszintén, hogy azért ezt a 35 fok körüli meleget a panel lakásban elviselni nem könnyű, és annak ellenére, hogy a redőnyökkel, felmosással kitartóan küzdök a kánikula ellen, és a szobában sikerült 25 fokra letornázni a hőmérsékletet, még így is óránként zuhanyoztam volna szívem szerint. De úgy gondolom, hogy azért még pocakkal sem olyan elviselhetetlen a dolog, hogy sírni kelljen miatta. Gondolunk csak nagyanyáinkra és dédanyáinkra, akik pocakkal a mezőn arattak ilyen időben. Ők is hiába sírtak, dolgozni muszáj volt. Mi legalább a kényelmes szobában vészelhetjük át a kánikulát. És lehet, hogy télen még visszasírjuk a sok napsütést.

- Amit viszont nagyon nem tudok megérteni, és tolerálni: Az előadás ideje 1 óra. Felnőtt nők, és férfiak ülnek az előadáson. Az előadó vagy önkéntesként, vagy egy minimális összegért vállalja az okításunkat, legalábbis biztos nem a jogász órabérért. Miért nem lehet megtisztelni azzal, hogy nem úgy viselkednek egyesek, mintha moziban lennének? Értem ez alatt, hogy rendben, kismamák, tehát ilyen melegben kell a folyadék, igyon az előadás alatt. De az nálam már kiverte a biztosítékot, mikor láttam, hogy több kismama chipsszel, sós mogyoróval és egyebekkel felszerelkezve ült be a terembe, amit az előadás alatt szépen el is ropogtatott.

Légy te is fitt kismama!

"MÁJUS 9.
- A héten csak ötször voltam edzőteremben! - nyafogta Dana, míg baktattunk az utcán. - Olyan undorítóan kövérnek érzem magamat!
- Ezt nem hallgatom tovább! - közöltem. - Körülbelül kétszer voltam edzeni három hónap alatt! Sürgősen hagyd abba a nyöszörgést, hogy hetente csak ötször jártál a tornateremben! - Danától tudom, hogy naponta kétszer is lehet edzeni, amit ő gyakran meg is tesz, sőt én is csinálgattam valamikor."

Mint már említettem, a terhesség előtt rendszeresen jártam jógázni, előtte pedig 10 évig néptáncoltam, szóval a mozgás mindig is része volt az életemnek.
Aztán jött a Mono, és az alvás előrébb való volt, mint a mozgás. Bár nagyon hiányzott, valahogy energiám nem volt hozzá.
Végül aztán az 5. hónaptól vettem rá magam újra, hogy legalább egy kicsit megmozgassam magam, elvégre nem akartam eltunyulni, és a szüléshez kondi is kell.
Első körben a Rubint Réka-féle terhestornának álltam neki. A torna felépítése nagyon tetszik, bár a Réka hangjától néha feláll a szőr a hátamon, dehát kell a buzdítás, úgyhogy ezt a kis kellemetlenséget elviselem. És meg kell mondjam, nagyon jó a torna. Ahhoz képest, hogy én azt hittem, jó kondiban vagyok, elvégre szinte egész életemben mozogtam, az első pár alkalom után éreztem némi izomlázat, és talán ilyen kemény fenekem még soha nem volt, és még azt a kellemes izomlázas állapotot is sikerül elérni.
Ami nem tetszik, hogy elsősorban combra és fenékre edz, a hátra elég kevés figyelmet fordít, pedig szerintem elsősorban az lenne fontos, merthogy a terhesség előrehaladtával egyre nagyobb teher van a gerincen és a háton, és nem árt, ha van elég erőm ennek elbírásához.

Aztán hogy másféle mozgást is kipróbáljak, és társaságba is járjak, visszamentem régi jógázós helyemre egy kismama pillatesre. Egy gyógytornász segítségével teljesen más területeket mozgat meg, és végre a hátamat is olyan edzés éri, amire nekem szükségem van. Bár egyéb mozgásokban nekem túl könnyűnek tűnik, de Rékával együtt jól kiegészítik egymást.

Mennyit hízhat a kismama?

"ÁPRILIS 21.
- Akkor most mérjük meg a súlyát. Általában mennyi szokott lenni?
- Ötven körül. Előfordul, hogy kicsivel kevesebb, attól függ, fel vagyok-e fúvódva. Sók meg ilyesmik, tudja.
Ráálltam a mérlegre (előbb természetesen kibújva a cipőmből), és visszafojtottam a lélegzetemet. Tudtam, hogy már híztam valamennyit. A nadrágjaim a szokásosnál jobban szorítanak derékban. Van, amit be sem tudok gombolni végig. Hosszú blúzt kell vennem a felgombolhatatlan nadrágokhoz (sssz!), és néha, járás közben, vagy ha szoknyában vagyok, érzem, hogy a két combom egymást súrolja, ami traumatikus élmény volt elsőre, nekem elhihetik, bár megközelítőleg se olyan traumatikus, mint ami ezután következett.
- Most ötvenhét kiló.
- Hét kilót híztam három hónap alatt! Hét kilót híztam három hónap alatt? HÉT KILÓT HÍZTAM HÁROM HÓNAP ALATT? Normális ez? Normális ez? NORMÁLIS EZ?"

Ez azt hiszem egy elég kényes, és sarkallatos kérdés a terhesség során, és talán ez az a rész, amivel a legtöbb nő nehezen tud megbékélni, hogy teljesen megváltozik a teste. És vajon, ha keveset hízik, az rossz a babának? Vagy ha sokat, akkor az lemegy róla a szülés után?

Azt hiszem, én is kicsit nehezen barátkoztam meg a gondolattal, mikor közölte az orvosom, hogy nyugodtan ehetek, amennyit csak akarok, mert nekem még az sem baj, ha 20 kilót hízok.
20 KILÓT????? Az azt jelenti, hogy majdnem másfélszer akkora leszek, mint alapesetben.

Sosem voltam a "foghatós menyecske" típusba sorolható. Sőt, néhányan meggyanúsítottak, hogy biztos nem eszek rendesen, vagy anorexiás, vagy bulimiás vagyok. (persze ezt csak addig állították, míg nem láttak enni, mert a Nagybátyám annak idején mindig azt mondta, hogy ő inkább ruházna, mint etetne, mert az olcsóbb.)
Tehát a terhességem előtt, a 164 cm-emhez 47 kg társult, és mondhatni az a bizonyos tökéletes alak. 90-60-90. Persze sajnos az első 90-sel mindig voltak problémáim, mert a mellem mérete sosem érte el ezt a számot.
Aztán a terhesség elején a reggeli rosszulléteknek, a gyomorégésnek, és miegymásnak köszönhetően, ebből még fogytam, úgyhogy a kiskönyvemben az első mért adat 45,5 kg.
A 4. hónapra sikerült visszaszereznem a versenysúlyomat, és onnantól kezdett átalakulni a testem is.

Ami a leginkább "megviselt", hogy eltünt a derekam.
Na de hova lett egyik napról a másikra az 58 cm-es derekam??? És hogy lett belőle 68 cm??? És hova jött az a 10 cm, és miből, amikor gyakorlatilag nem híztam egy grammot sem.
Persze a derekam növekedésével nőtt a mellem is, ami kicsit kompenzálta a derekam utáni bánatomat. (erről jut eszembe, meg is kellene mérni, hátha már elérte a mellem a bűvös 90-et)

Ma ráálltam a mérlegre, és átléptem a bűvös 50 kg-os határt.
Ha belegondolok, hogy Mini azt mondta annak idején, hogy csak akkor vesz el, ha már ötössel kezdődik a kilóim száma... Hát ehhez mondhatni nem voltam elég egyedül, így némi segítségre szorultam, de ha majd egy év késéssel is, de elértem a célt.

Anya-képző 1.rész

Mert rendes, felkészült szülő akartam menni, természetesen részt akartam venni a védőnő által szervezett tanfolyamon.
Sajnos az első órát egyből hiányzással kezdtem, de a másodikra már lelkesen mentem.
A hölgy kedvesen fogadott, megkaptam az előző óra anyagát, majd pedáns diákként szinte az első sorban foglaltam helyet a teremben, és vártam, hogy magamba szívhassam a tudást.


A téma a szoptatás volt.

Mivel millió internetes oldal foglalkozik evvel a témával, a tudományos részébe nem is mennék bele.
 Inkább nézzük az egyéb megállapításaimat:

- Vannak kismamák, akik a "jó pap holtig tanul" elvet követik. Én meg voltam győződve, hogy a tanfolyamot olyan leendő anyukáknak tartják, mint én, akik az első babájukat várják, és negyed óránál tovább még nem is tartottak csecsemőt a karjaikban. Ennek ellenére voltak olyanok, akik már a második gyereküket várták. Amit annyira nem értek, hogy ha már egy babával remekül átvészelt egy csecsemőkort, akkor vajon mi újat tudnak neki mondani?

- A tanfolyamra az októberben-novemberben szülő kismamák járnak, és mindenkinek nagyobb hasa volt, mint nekem. Ha a Mono nagysága megfelel a korának (és a vizsgálatok szerint tökéletes), akkor hol van? Nekem befele nő a hasam? Vagy hogy fér el odabenn?

- A tanfolyam nem csak a kismamáknak, hanem a kispapáknak is szól. És bár nem sok kismamát kísért el a párjuk, azért akadt pár az erősebb nem képviselői közül is. A tanfolyam anyagát most is megkaptuk papír alapon, de az összes kispapa előtt ott volt a jegyzet füzet, mintha iskolában ülnének, és buzgón jegyzetelték a védőnő szavait. Ami furcsa volt, hogy teszik ezt egy olyan témában (a szoptatás), amihez igazándiból bármennyire is akarnak, nem nagyon tudnak hozzátenni, vagy segíteni. Elvégre ezt a feladatot sehogy sem tudják átvállalni a kismamától.

- Nagyon jól szórakoztam, ahogy láttam, hogy az éppen készülődő vihar közeledtével mindegyik pocaklakó elkezdett mozgolódni, és ennek következtében az összes kismama a hasát simogatta az előadás közben. Mono is olyan virgonc volt, hogy azt hittem, kirúgja az oldalamat. 

- Mivel a meleg nyári napok egyikére esett a tanfolyam előadása, ezért a kismamák 90%-a egy lenge nyári ruhában jött az előadásra. Meglepetten tapasztaltam, hogy a leendő anyukák nagy részének nem mondta el az anyukája, hogy ha a mellei formáját meg akarja tartani a terhesség után is, akkor jobb, ha melltartót hord. Persze minden nő élvezi, hogy a melle megnő, és olyan telt, feszes és kemény lesz, mint még soha, vagy mint aki épp most lépett volna ki a plasztikai sebészetről, ahogy az Édesanyám szokta mondani, a jó alakra addig kell vigyázni, amíg van. És úgy gondolom, ez vonatkozik a mellekre is.  Szerencsére ebben a nézetemben a védőnő is megerősített, mert szó szerint kaptak a fejükre azok a kismamák, akik melltartó nélkül jelentek meg az előadáson.

- Az összes kismama szigorú időbeosztás szerint él. Abban a pillanatban, hogy a tanfolyam szervezője egy időpont módosításról kezdett beszélni, mindenki előkapta a noteszát, és már nézte is, hogy a kérdéses időpontban szabad-e a napja. Bevallom, én már a határidő naplóval nem is próbálkozom. A telefonomban jegyzetelek, hogy mikor, hányra, hova és miért kell mennem. Ennek nagy előnye, hogy a notesszal ellentétben a telefon szól előre, hogy még csak véletlenül se felejtsek el semmit.




- Sajnos lényegében semmi olyat nem tudtam meg az egy órás tanfolyamon, amit eddig ne tudtam volna, vagy az internetről ki ne olvastam volna.

- És a legjobbat a végére hagytam. Talán ez volt az egyetlen hasznos dolog, vagy legalábbis a legmaradandóbb, amit a tanfolyamon tanultam. Hogy a szoptatás alatt, ha szex közben orgazmusom van, akkor elkezd folyni a tejem. 
Hát azt hiszem, ha már a szoptatás minden problémájával megküzdöttem, akkor majd erre is figyelni fogok.


- És egy összegzés a végére. Mivel az egész tanfolyam alatt nagyon jól szórakoztam, azért elgondolkodtam rajta, hogy ha ennyire tudok komoly lenni egy igen is fontos témában, akkor hogy akar Monot nevelni? Lehet, hogy még nem értem meg a szülőségre?

Az a bizonyos vádligörcs

"JÚNIUS 9.
03:00
LÁBGÖRCS. LÁBGÖRCS! Mi volt ez? Mi történik velem? Miért nem tudom mozgatni a bal lábamat? A vádli megbénult! És észveszejtően fáj! Megbénult a lábam! AU! AU! AU! AU! AU! AU!.... Várjunk csak! Múlik. Pfű! Reggel meg kell kérdeznem Ronnie-t. Még sose éreztem ilyet."

Egy újabb rész, amit nem vártam a terhesség során.
Míg aktívan néptáncoltam a vádligörcs szinte mindennapos vendég volt nálam, és nagyon utáltam, hogy egy rossz mozdulat után az embert a legszebb álmaiból verte fel az iszonyatos fájdalom.
És persze azt mondják a szakemberek, hogy ilyenkor az a legjobb, ha rááll az ember.
Na persze... Egyáltalán tudjon megmozdulni az ember, nemhogy ráállni.
De aztán a tánc befejeztével ezek az éjszakai kellemetlenségek is elmúltak, és be kell valljam, egész jól megvoltam nélkülük. Mondhatni egyáltalán nem hiányoztak.

De megkaptam... Úgy mint régen... Egy kellemes alvás során, egy hirtelen mozdulat, amikor az egyik oldalamról a másikra akartam fordulni, és már bele is nyilallt a jobb vádlimba az a jól ismert fájdalom.
Pedig azt hittem, én már évekkel ezelőtt megkaptam a magam adagját, de nem...
És aztán jöhetett a jól megszokott rutin, próbálni kimasszírozni a görcsöt a lábamból, ami ilyenkor persze kő kemény, és már az fáj, ha hozzáér az ember.
De erősek vagyunk, és megküzdünk a problémával.
És megnyugtató érzés, hogy ahogy a hányinger, ez is egy velejárója a terhességnek, és idővel ez is elmúlik.

Amikor megmozdul a baba

 A szakirodalom azt mondja, hogy az anya a baba mozgását a 20. hét körül kezdi el érezni, főleg az első gyerek esetén, mert a másodiknál már tudja a kismama, mit is kell éreznie.

Én már hetekkel a 20. hét előtt éreztem a bennem növekvő babát, sőt a 20. hétre már elég egyértelmű jeleket adott.

És az egyik kismamáknak szóló újságból megtudtam, az én kislányom a szakirodalomnak megfelelően működik:

"07:00 
Ébresztőóra
Ott a sajátod a pocakodban. Nagy az esélyed arra, hogy szinte minden reggel azonos időben kelt fel. Ha ébreszt, ki az ágyból, mert dolga van. Ha nyugodtan fekszel még egy kicsit, érezhetőbbek lesznek a rúgások és forgások, mert ha mozgásban vagy, hajlamos elszundítani. Élvezd a finom ébresztést, nem sokáig lesz ilyen szerény, ha már kint lesz, kicsit hangosabb riadóra számíthatsz reggelente."

Nos, a kisasszony a 7 órához képest kicsit korábban szokott ébredni.
Mindenki kérdezi, hogy mióta itthon vagyok, azóta sokáig alszom? Hát sajnos én hiába aludnék, de az kis ébresztőórám nem hagyja, mert ő fél 6-kor szokott kelni.
Így aztán általában 6 körül engedek az erőszaknak, és felkelek. Megiszom a reggeli kakaómat, amit szerintem már elfogadott, mert annak édessége miatt egy finom rúgással megköszöni, és mivel megnyugodott, hogy én már felkeltem, ő szépen elalszik.

Néha azért próbálom meggyőzni, hogy nagyon jó nekünk a jó puha meleg ágyban, és nem feltétlenül kell hajnalok hajnalán felkelni, mikor időnk annyi, mint a tenger, tehát nem dől össze a világ, ha esetleg 8-kor még ágyban vagyunk.
Bár néha sikerül kompromisszumot kötnünk, és ilyenkor még hagy egy kicsit szundítani, de azt hiszem a saját akaratát már most is érvényre tudja juttatni, mert a végén akkor is az lesz, amit ő akar.
Ha a rugdosással nem tud kikergetni az ágyból, akkor rátelepszik a hólyagomra, akkor pedig nincs mese, fel kell kelni pisilni.

"12:00
Már jelzi, ha ízlik
Itt az ideje, hogy bekapj egy finom, könnyű ebédet, amelyből jócskán jut a magzatnak is. Kisbabád reagál a kapott ételekre, ha édesszájú, egy szelet csokoládé elfogyasztását kemény bokszütésekkel köszöni meg."

Itt is határozott véleménye van már. Főleg azt jelzi, ha már éhes, és ilyenkor én is úgy érzem, hogy akár egy fél disznót is fel tudnék falni. És mivel ilyenkor már érzi az ízeket, próbálok minél változatosabban étkezni, és mindent megmutatni neki. Mindig mondom Mininek, hogy remélem így nem lesz olyan válogatós, mint az Apukája.
Az édességre adott reakciói nagyon tetszenek, így bevallom, néha kicsit rá szoktam játszani a dologra. Bár nem vagyok édesszájú, ha úgy érzem, hogy aznap keveset mozgolódott, csak bekapok egy kis szelet csokit, és már jönnek is a köszönő rugdosások a nasira.


"19:00
Jól érzi magát
Ha eddig nem szerettél a kádban ücsörögni és elmerülni, most megszereted! A baba rendkívül jól érzi magát, ha te is lazán elfekszel a kellemes, meleg, habos vízben."

Ebben abszolút egyetértek. Bár a zuhanyozást jobbnak tartom több szempontból is, főleg a nyári melegben, azért a fürdésre egyre többször kerül sor.
Még otthon laktunk Édesanyámnál, imádtam órákat tölteni a kádban, és általában ott olvastam ki a könyveket. A lakásunkban sajnos nagyon kényelmetlenek találtam a kádat, így aztán leszoktam erről a jó kikapcsolódásról.
Most viszont ismételten gyakran veszem igénybe a pihenés eme formáját.
Édesanyámtól kaptam kimondottan kismamáknak való fürdőolajat, amitől kellemes, tejszerű lesz a fürdővíz, viszem a kismama-szakirodalmat, és jöhet a relaxálás.
Ezt a fajta kikapcsolódást a Mono annyira élvezi, hogy néha el sem tudom képzelni, mit csinálhat a pocakomba, de akkorákat fészkelődik, hogy szó szerint hullámzik a víz a kádban.



"22:00
Alszik, de rövideket
És bár a bordarúgások pont nem hiányoznak egy fárasztó nap végén, a nyugodt fekvés előbb-utóbb a babádat is alvásra ösztönzi. Elképzelhető, hogy nem fogsz hosszan aludni, a magzat ugyanis húsz-nyolcvan perces alvásokat engedélyez, de ez jó felkészítő tanfolyam a szülés utáni, sok felkeléssel járó éjszakákhoz."

Hát igen, este 10 után beindul az élet nálunk, és egy órán keresztül szinte folyamatosan érzem az erőteljes rúgásokat.
Egyik este interneten beszélgettem Minivel, és a következő beszélgetés zajlott le közöttünk:

"Én: Na, buli van a pocakomban.
Mini: Igen?? De nincs alkohol?? És meddig engedted el??
Gondolom mondanom sem kell, hogy meg túl fiatal, hogy pasit hozzon haza!!!"

Hát igen, azt hiszem, készülhet a lányunk, hogy szigorú neveltetésben lesz része...

Amikor a nőből vizierőmű lesz

"JÚNIUS 2.
Az egész nap lehangoló volt. Délelőtt telefonált a művészeti szerkesztő, hogy nem tudnék-e közvetíteni a hatalmas szabadtéri koncertről, amit pont ma rendeznek a város határában. Munkát soha nem utasítottam még vissza, de ezt vissza kellett utasítanom. Az örökké pukkadásig tele, átkozott hólyagom miatt ötpercenként kell vécére mennem, én legalábbis öt percnek érzem.
Amíg bent nem vagyok a vécében, sose dönthetem el, hogy igazi vészhelyzet volt-e, vagy vaklárma. Mostanában, ha eljövök hazulról, úgy tervezem meg az útvonalamat, hogy mindig legyen a közelben vécé. Tudnom kell, hogy szükség esetén öt perc alatt elérhetem a műintézményt, különben kitör a parasztgyalázat. Hogy szabadtéri koncertről közvetítsek, ahol több százezer ember van, és igen kevés a Toi-Toi, arra nincs kapacitásom. Egyébként is mennyire higiénikus egy Toi-Toi?"

Köztudott, hogy egy nőnek átlagosan 2 óránként kell pisilnie mennie normális esetben is. Na mármost ez a szám a terhesség alatt megtöbbszöröződik.

A szakirodalom azt mondja, hogy a terhesség elején azért járnak a nők gyakrabban a mellékhelyiségbe (már ha éppen nem rosszul vannak), mert a hormonok működésbe lépnek.
Így aztán nekem is furcsa volt, mikor az éjszaka kellős közepén arra ébredtem, hogy márpedig nekem fel kell kelnem, különben szétrobban a hólyagom.
Első időben győzködtem magam, hogy eddig sem jártam éjszaka vécére, miért kéne nekem éjjel felkelnem ilyen miatt, de aztán mikor azt számolgattam, hogy éjjel 1-től reggel 6-ig még nagyon sok idő van, és úgyis csak arra fogok figyelni, hogy pisilnem kell, ezért jobban járok, ha kimászok a jó meleg ágyból, 2 perc alatt elintézem a dolgot, és utána még 5 órát aludhatok nyugodtan. Így aztán egy idő után nem ellenkeztem a természettel.

A terhesség utolsó szakaszában, a tudomány szerint azért vagyunk gyakran vendégei a legkisebb helyiségnek, mert a baba már mindenünket nyomja odabent.
Tehát megállapítottam, hogy ha túl vagyok a hormon okozta szakaszon, akkor lesz pár nyugodt hónapom, amíg a Mono akkora nem lesz, hogy nem fér el odabent.

Hát tévedtem.
A vicces a dologban, hogy azt mondják, hogy a terhesség alatt, többet kell inni. Sőt, egy alkalommal a védőnő (szerencsére csak helyettesítő volt, mert nem volt túl szimpatikus) közölte velem,  hogy alacsony a vérnyomásom, igyak meg napi 3-4 liter vizet. MENNYIT????????
Így is 2 percenként járok vécére, akkor meg még Mono helyett béka nőne a hasamban.

Megpróbálok a szokásosnál többet inni, bár úgy veszem észre, hogy a szervezetem igényli is a több folyadék.
Ennek viszont hátrányai vannak. Ugyanis ha több folyadék megy be, akkor több folyadék jön ki is.
És az ember lánya úgy érzi, fél életét a vécén tölti.

Mikor múlt hónapban Budapesten jártunk babakocsi-feltérképező-körúton, nagy csodálattal néztem Sógornőmet, aki már nagy pocakkal is csak ivott, ivott, de semmi baja nem volt. És mellette én, az alig látható gömbölyödésemmel aszerint értékeltem a bababoltokat, hogy hol milyen gyorsan lehetett megtalálni a vécét.

Ebből kifolyólag átértékelődött néhány dolog az életemben. Pl. a nyilvános mosdók kérdése.
Eddig is kényes voltam erre a témára, és ha nem tetszett a mellékhelyiség kinézete, inkább visszatartottam.
EDDIG.
Na de most, mikor az ember még be sem fejezte a dolgát, de máris úgy érzi, hogy ismét pisilnie kell, nem olyan egyszerű a helyzet.
Viszont az elmúlt hónapok során profi módon feltérképeztem, hogy a városban hol található higiénikus, tiszta mosdó.

Mellesleg

"ÁPRILIS 27.
- Khrm. Beck?
- Na?
- Totál, izé, összetojásoztad magadat.
  Lenéztem a blúzomra. A mellemen csurgott a tojás, és telemorzsáztam a kivágásomat.
- Jaj, istenem, még nem szoktam meg az új mellemet! Mindent magamra locsolok. Majd még te is meglátod! - mondtam halálra váltan, miközben a melltartóból próbáltam kisöpörgetni a morzsákat.
- Alig várom, hogy nekem is ekkora legyen! Már előre lázban vagyok tőle!"

Hát igen. Ez az a rész, amit nagyon élveztem. Amikor az én 70A-s push-upos melltartóim egyszeriben írtó jól álltak rajtam, sőt meg kellett vennem az egy számmal nagyobb melltartókat is, mivel a régiekbe nem fértem bele. És a felsők is sokkal jobban mutattak rajtam.

És persze a hasonló esetek is előfordultak, mint a könyvben. Rá kellett jönnöm, hogy a nagyobb mellnek is vannak hátrányai. Ugyanis, ha eddig leettem magam, a falat megállt a mellemnél, mivel nem volt mi kitartsa annyira a felsőm, hogy lejjebb essen. Most viszont a számat tévesztett falatok egészen a hasamig gurulhatnak, így nehezebb kivadászni őket az öltözékből.

És persze ott vannak a férfi tekintetek. Ami bár tagadjuk, és állítjuk, hogy jobban szeretjük, ha a férfiak a szemünkbe néznek beszélgetés közben a mellünk helyett, azért magunkban mosolygunk, és büszkeséggel tölt el, ha a férfiak nem tudják levenni a szemüket a domborulatainkról.

Egy kedves kollégám (később még említést érdemel) jegyezte meg, hogy eddig is sejtette, hogy a melltartók formás kebleket takarnak, és hogy a hasamnál gyorsabb mértékben nő a mellem, de ha nem haragszom meg a megjegyzésért, mostanában nem tudja levenni a szemét a melleimről.
Mondanom sem kell, hogy a bókolás vége az lett, hogy olyan vörös lettem, mint a rák.
De akkor is jól esett.

A terhesség mumusa a terheléses vércukorszint mérés

A bejegyzés valódi dátuma: 2011.augusztus 15. (tehát beértem magamat)
A terhesség eddigi ideje: 24 hét 4 nap
Kilók száma: 49,9 kg.

Még terhes sem voltam, de mindenki evvel a vizsgálattal riogatott, hogy ezt túl kell élni.
A védőnő is úgy adta elő, hogy márpedig éhgyomorral kell menni, és korán kell kelni, és nagyon cukros az a víz, stb.

Mivel ugye vérvétel, tehát eleve a gondolatától is rosszul vagyok, hát fel is készültem a legrosszabbra.
Bevallom ezúttal sem bíztam magam másra, mint kedves rokonunkra, így legalább egy kicsit elviselhetőbb lesz a dolog, gondoltam.

És akkor vegyük sorra.
1. A korán kelés.
Azt hiszem, az ember lánya eddigre már meg is szokta, hogy nem tud reggel 9-ig aludni. Legalábbis az én kicsi Monom a pocakomban fél 6 körül már jelzi, hogy "anya, én ébren vagyok, te miért alszol még?". Ilyenkor azért még rá tudom beszélni, hogy ne akarjon már hajnalok hajnalán kiugrasztani az ágyból, hiszen itt van az egész nap, nem maradunk le semmiről. Aztán 7-kor megunom, hogy akárhogy fordulok, csak nem tudok visszaaludni, és akkor megadom magam a kérésnek, és felkelek.
Szóval úgy gondolom, a korán kelés kipipálva.

2. Éhgyomorral kell menni.
Ez sem nagyon jelentett problémát, mivel a kakaómon kívül az elmúlt 20 évben sem tudtam reggelizni, úgyhogy nem vágytam egy jó kis tojásrántottára, vagy egy hatalmas szendvicsre.
Azért a kakaóm hiányzott, dehát egyszer túl lehet élni.

3. Nagyon cukros a víz.
Rendes kismama módjára, ahogy a védőnő megmondta, vittem egy fél citromot, amit belefacsartam a pohárba. Ez volt az a pont, amiért talán már tegnap este izgultam. Gondosan kikészítettem a konyhaasztalra a fél citromomat, csak hogy itthon ne hagyjam. Próbáltam az utolsó cseppeket is a cukros vízbe juttatni, majd a tetején úszkáló magokat kihalászni. Mivel a védőnő azt is a lelkemre kötötte, hogy vigyek kiskanalat is, hogy meg tudjam keverni az itókámat, azt hiszem abszolút felkészült voltam.

A vérvételnél most sem néztem oda, de pillanatok alatt megvolt. Aztán jött a "leiszom magam dolog". Bevallom sokkal-sokkal rosszabbra számítottam. Az elején még gondoltam is, hogy "ohh, hát ebből miért kellett ekkora ügyet csinálni, ez nekem meg sem kottyan". Aztán mire lehajtottam a majd 3 dl vizet, már a vége fele fogyott a lendület. Nem is az édesség miatt, hanem a mennyiség miatt.
Értem én, hogy sokat kell inni. Na de egyhuzamban ennyit????

Aztán jött a 2 óra várakozás. Szerencsére közel lakunk a kórházhoz, úgyhogy ezen időt itthon töltöttem (és ez idő alatt született meg a bejegyzés első fele).
A legrosszabb az volt, hogy némi hányinger azért kerülgetett, és azon küzdöttem, hogy bennem maradjon még legalább másfél órát a cucc. Nehogy már meg kelljen ismételni a vizsgálatot, és nehogy már én legyek olyan béna, hogy nem tudom megcsinálni.

9-kor mentem vissza az újabb csapolásra, egy gyors tűszúrás, és már túl is voltam az egészen.

És mivel ekkora hős voltam, úgy gondoltam, megérdemlek egy sajtburgert.
Sajnos a legközelebbi McDonald's felújítás miatt zárva volt, így első gondolatom az volt, hogy "na jó, akkor menjünk haza". De a második, hogy "én igenis megdolgoztam ezért a sajtburgerért, és nekem KELL ez a kis bűnözés".
Így aztán célba vettem a következő közelben lévő éttermet.
Sajnos az ajtóban tudatosult bennem, hogy még csak 10 óra van, és csak fél 11-től adnak sajtburgert, így aztán be kellett érnem egy McReggelivel, és egy pohár tejeskávéval.

Viszont a Mc Café-ban kellemes meglepetés ért. Mivel a kiszolgáló lány készségesen válaszolt ama kérdésemre, hogy vmi olyasmit szeretnék, amiben kevés a koffein. Vázolta a lehetőségeimet, annak függvényében, hogy nagyobb, vagy kisebb adagot szeretnék, tejjel vagy inkább tejhabbal. Végül egy fél adag kávéval készült bécsi kávénál maradtunk.
Nem tudom, hogy annak köszönhető-e, hogy már látszik-e a pocakom, vagy alapból is ilyen kedvesek itt, de mondta, hogy nyugodtan üljek le, ő kihozza nekem, ha elkészült, majd elnézést kért, hogy csak cukrot hozott hozzá, és édesítőszert nem.
Tehát azt hiszem, evvel a kávéval, és a kiszolgálással kárpótolva érezhettem magam a sajtburgeremért.

A második ultrahang

A bejegyzés valódi dátuma: 2011.július 14.
A terhesség eddigi ideje: 20 hét 1 nap
Kilók száma: 47,9 kg.

Bár már éreztem a bennem növekvő apróságot, mégis megnyugtató, ha az ember látja is, hogy tényleg szépen fejlődik és jól érzi magát odabent.
Úgyhogy nagyon vártam ezt a vizsgálatot is.
Sajnos mégsem mentek a dolgok olyan egyszerűen.
Először július 4-re kaptam időpontot ultrahangra, aminek nagyon örültünk, hiszen pont itthon volt Mini is, így legalább ő is láthatta a lányát.

És itt írnék az állami és a magán ellátás különbségeiről.
Nagyon örültem, mikor a legelső ultrahangnál láttam, hogy a kórházat is elérte a 21. század, és itt is van sorszám-osztogató autómata.
Van bizony, csak éppen nem működik. Ahogy az egyik vizsgáló berendezés sem a kettő közül.
Így aztán a rendszer a régi hagyományos módszer szerint működik. Kismama odamegy, asszisztens kijön, kiskönyv összeszed, kismama vár, és csak vár, és csak vár.... (nem tudom, miből gondolják mindenhol, hogy a kismamák ennyire ráérnek)

Mi reggel 8 előtt már ott voltunk, és mint kiderült, a kiskönyveket előttünk 2 perccel szedték össze, és fél 11-ig a kutya sem jött ki a vizsgálóból, hogy egy újabb adag kiskönyvvel gyarapítsa a gyűjteményét.

Átvészelvén ezt az "apró" kellemetlenséget, végre mi is sorra kerültünk.
Gondoltam én (kis naívan), hogy majd mindent megint megmutatnak, elmagyaráznak, gyönyörködhetünk a csöppségünkben.
Hát tévedtem. Az egész vizsgálatban a papírmunka, és a vetkőzés-öltözés tovább tartott, mint maga a "mozizás".
Az orvos kétszer megállította a képet, értelmetlen szavakat diktált az asszisztensnek, majd megkaptam a leletet, és már ki is lettünk penderítve a rendelőből.
Előbb azért feltettük azt a bizonyos kérdést, hogy még mindig lánynak néz ki a Mononk, nem növesztett-e időközben a lába közé véletlenül valamit.
Erre az orvos közölte, hogy szerinte is lány, és hát Mini, aggódó apuka lévén fel merte tenni, azt a naív kérdést, hogy ez mennyire biztos. És itt megint megmutatkozott az orvos "kedvessége", merthogy felháborodva közölte, hogy háromszor megnézte, és ha ő mondja, akkor 100%.
Na jó, megnézte, és mikor??? És miért nem szólt, hogy mit is kellene nekünk nézni???

A vizsgálóból kifele jövet megnéztem a leletet, és rá volt írva, hogy "magzati vesén 5-4 mm-es pyelontágulat láth".
TESSÉK???? És az micsoda? (mint később utánanéztem, ez magyarul annyit jelent, hogy vesemedence tágulat)
Persze jött a pánik. Mi az, hogy az én babám nem egészséges?? És mi van, ha már most tudom, hogy valami baja van?? És mi jöhet még elő a hátralévő 20 hétben?? És mit rontottam el, hogy nem egészséges a babám??

Persze teljes letargiába estem, és bár mindenki óva intett, hogy az interneten keresgéljek, naná, hogy az az első a 21. században, hogy az ember utána néz, hogy ez micsoda, milyen következményei lehetnek, stb.

És ami a vizsgálatot illeti. Úgy gondolom, hogy azért az orvos részéről legalább néhány megnyugtató szó (hogy ez micsoda, miért van, mit lehet vele kezdeni, stb.),  igazán nem esett volna nehezére. Legalábbis, hogy a kismama ne essen egyből pánikba. Másrészről egy ilyen csoda, mint hogy valakiben egy kis élet növekszik, szerintem több kedvességet érdemel, és igazán elmagyarázhatta volna abban a 2 percben, hogy az ott a gerince, az a feje, a lába, stb. Így csak annyit láttunk, amennyit magunk is tanultunk biológiából, és ki tudtuk következtetni hogy melyik homályos paca melyik testrésze lehet.

Aztán 10 nap múlva visszarendeltek egy következő vizsgálatra. Szerencsére másik orvos volt, egy sokkal szimpatikusabb. És szerencsére minden rendben van a Monoval. Szépen fejlődik, és mint az internetről is kiolvastam, de az orvos is megerősítette, hogy azt a vesemedence tágulatot lehet, hogy 10 nappal ezelőtt rosszul látták, vagy már ki is nőtte a babám.

Azért búcsúzóul a kezembe nyomtak egy a kórházban elvégezhető 4D-s ultrahangról szóló szórólapot, de a múltkori tapasztalat után megállapítottam, hogy inkább visszamegyek a magánrendelésre, ahol ugyan annyi pénzért kedvesek az emberrel.

Első kép a babánkról

A bejegyzés valódi dátuma: 2011.május 25.
A terhesség eddigi ideje: 13 hét 0 nap
Kilók száma: 45,5 kg

Nagyon vártam már ezt a vizsgálatot. Először is, hogy megtudjam, minden rendben van-e picinyke utódunkkal, másodszor, hogy lássam végre a bennem fejlődő parányi életet, mert hát az első utlrahangon egy kis fekete ponton kívül még nem nagyon lehetett belőle sokmindent látni (hogy is lehetett volna, amikor alig 12 mm volt)

A vizsgálatot egy magáncég csinálta, és bár a kórházi ingyen lett volna (elvégre elég rendesen fizetek adót állam bácsinak érte), úgy gondolom, hogy megérte fizetni a vizsgálatért. (de hogy milyen különbségek vannak kórházi és magán ellátás között, erről később)

Nem akarok cégneveket írni, mindenesetre a rendelő egy ütött-kopott régi házban található, ami első ránézésre nem sok bizalmat ébreszt az emberben.
De ezeket a régi házakat mindig is nagyon szerettem, mert bár kívülről úgy néznek ki, mintha bármelyik pillanatban össze akarnának dőlni, belül kincset rejthetnek. (na jó, tudom, ez egy kicsit romantikusra sikerült)
De ebben az esetben sem csalódtam. Az ajtón belépve kellemes fogadtatásban volt részünk. A recepción már vártak, tudták ki vagyok, miért jöttem, hányra jöttem, stb. (persze időpontot előre egyeztettünk)

A vizsgálatot egy nagyon kedves orvos végezte, egy nagyon felszerelt rendelőben. Mindent elmagyarázott, mindent megmutatott, és addig-addig piszkálta a babát, amíg az úgy fordult, hogy mindenét megmutassa nekünk.  Hihetetlen dolog, hogy egy pici fekete pontból, alig 5 hét alatt egy teljesen emberke formájú baba fejlődik. Meghallgattuk a szívhangját, ami egy csodálatos élmény volt. Először hallani, hogy milyen erősen ver a babánk szíve.

És persze jött a nagy kérdés, hogy vajon fiú-e, vagy lány a Mononk.
A kedves doktor mindent megtett a cél érdekében, hogy ezt kiderítse, és a mi babánk készséggel meg is mutatta magát.
Bár azt mondta az orvos, hogy ilyen kicsinek még nem mer biztosat mondani, merthát egy alig 66,5 mm-es babánál még nehéz megállapítani, de ő lányra tippel.

És ez volt az a pont, amikor én szinte lebegtem az ágyon. Hogy a vágyunk teljesült, és tudományos alapon sikerült egy kislányt összehoznunk. Persze egy fiúnak is ugyan úgy örültünk volna, de így, hogy lány lesz, még nagyobb a boldogság.

Sajnos a vizsgálaton Mini nem volt velem, mivel a munkája miatt távkapcsolatban vagyunk kénytelenek élni, de Drága Ősöm tátott szájjal nézte végig a vizsgálatot, és nem győzte csodálni születendő unokáját. És azt hiszem jópárszor elhangzott a szájából az a mondat, hogy milyen jó, hogy már ilyen fejlett az orvostudomány és a technika, hogy ilyeneket is láthatunk, és milyen jó lett volna ez az ő idejében.

Persze az volt az első, hogy a vizsgálaton kapott képet azonnal küldtem Mininek, hogy megcsodálja a gyerekét, és persze majd kiugrott a bőréből a hír hallatán, hogy a kis apróság lány.

Kívánósság. Vajon lehet hamburger mérgezést kapni?

"MÁRCIUS 25.

11:00

Szent meggyőződésem, hogy máris híztam vagy hét kilót. Ronald McDonald az ő Big Macjével és ipari méretű sültkrumpli-adagjaival az egyetlen, aki még képes boldoggá tenni. Olyan vagyok, mint egy piszok kölyök.

...

Nincs bennem semmi fegyelem. Ha az ember az, amit megeszik, akkor félig McChicken vagyok, félig Big Mac. Három Big Macet ettem a múlt héten. Nem én kívánom McDonaldot, hanem a baba. Az ember abból tudja, hogy túl gyakran étkezik a McDonald'sban, ha az alkalmazottak bólintanak neki, amíg sorban áll."

Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor kezdtem rájönni, hogy egyre több a közös bennem és Beckben.

Megnyugtató volt olvasni, hogy nem csak én szenvedek McDonald-kórban, és szintén megnyugtató, hogy ettől még egészséges babám lehet, és reménykedek, hogy a terhességgel ez el is múlik.

Először is szeretném leszögezni, hogy én az egészséges életmód híve vagyok, és szó szerint gyűlölöm a gyorséttermeket, amik között az első helyen vannak az arany boltívek. Mióta azonban a Mono növekedni kezdett bennem, nem tudok ellenállni neki. Egész egyszerűen ENNEM KELL SAJTBURGERT!!!!!!!

És bár nem vagyok egy hisztizős fajta (bár ezt azért biztos jópáran megcáfolnák), a sajtburger utáni vágy néha hisztérikus rohamokba megy át. A terhességem első hónapjaiban az a szerencsém volt, hogy bár munkából hazafele mindig megkívántam, aztán az álmosság győzött, és már nem volt erőm visszamenni a hőn áhított mennyországért, így csak hétvégente jutottam hozzá a megváltáshoz.

Aztán eljött a vágyott "munkanélküliség", amikor nincs akadálya, hogy felkeressem a legközelebbi McDonald'sot, és megvehessem az istenített sajtburgeremet.

Hétvégén tudományos kísérletet tettünk Minivel. Vajon mi lehet az a titkos összetevő a sajtburgerben, amiért hajlandó voltam feladni szigorú elveimet?

Mini szerint az uborka lehet az oka. Elvégre a terhes nők különleges viszonyt alakítanak ki az uborkával. Aztán elkezdtem enni, és szép lassan, harapásonként kielemeztük az ízeket. És a végén rá kellett jönnöm, hogy a hagymát, a mustárt és a sajtot is imádom benne. Szóval az egészet úgy ahogy van.

Bízom benne, hogy Mono nem nagyon fog emlékezni ezekre az ízekre, mert az már most az íratlan nevelési szabályaink között van, hogy nem fogjuk a gyorséttermekre ránevelni gyermekünket.

A hamburgeren kívül azonban nem produkáltam különös tüneteket. Tehát nem ettem összevissza mindenfélét, és nem faltam a savanyú uborkát kiló számra.
Az egyetlen furcsa dolog, ami Drága Ősömnek feltűnt, hogy a grízes tésztát porcukorral és tejfölös fokhagymás uborkával ettem. (na kíváncsi leszek, terhesség után hogy viszonyulok ehhez a kombinációhoz).

Mini mindig furcsállotta az ízlésemet. Például sosem értette, hogy bírom megenni az avokácót. Ami egy kevesek által ismert, de annál finomabb és egészségesebb zöldség. Úgyhogy mikor furcsaságokat ettem, akkor Mini mindig közölte, hogy ha a Mono visszaküldi, akkor tuti fiú lesz, mert egy férfi ilyeneket nem enne meg.
És mivel ezen ételek bennem maradtak, reménykedtünk, hogy a Pocaklakó rózsaszín ruhácskákat fog hordani.

Az a bizonyos reggeli rosszullét...

"MÁRCIUS 10.
A terhes asszonyoknak több mint felét kínozza a reggeli hányinger. De a reggeli hányinger nemcsak reggel van, hanem egész nap és egész éjszaka. Vivian barátnőm, aki nemrég állt a nyilvánosság elég a kismamai farbával, úgy hívja, hogy "annyinger", vagyis hogy a mesés életnek annyi."

Először is néhány ismertető rólam. Amióta az eszemet tudom, kakaóval működöm. Ami azt jelenti, hogy reggelente addig szinte hozzám sem lehet szólni, amíg meg nem ittam a kedvenc bögrémből a kedvenc kakaómat.
Lehet, hogy egy kicsit beteges dolog, de reggeli itókámat senki nem tudja olyan finoman megcsinálni, mint én (persze, ha nagyritkán ágyba kapom, nem szoktam reklamálni). Szóval szigorúan csak egy bizonyos bögréből vagyok hajlandó meginni, egy bizonyos kakaó márkát ("Igyál még egy pohárral, és fogd rá a nyuszira!"), amiből szigorúan meghatározott mennyiséget használok fel minden reggel a szigorúan meghatározott idő alatt mikróban felmelegített tejbe.
Jesszus, olyan vagyok mint egy gyerek!!! És még én akarok felelősséget vállalni egy babáért?????

Szóval egyik reggel, a szokásos ceremónia után éreztem, hogy valami nincs rendben. Aztán a következő pillanatban már ott volt az a filmekből megszokott kép, amikor hosszú hajamat egyik kezemmel összefogva, másikkal a WC-t támasztva már jött is vissza a reggelim.
Először úgy gondoltam, hogy ez csak egyszeri eset, ennyit el lehet viselni a terhesség során.
Aztán megismétlődött a következő, majd az azt követő, és az utána lévő napokban is.
És így tovább négy hónapon keresztül.
Egész konkrétan a dolog már olyan szinteket öltött, hogy szerintem a kakaó le sem ért a gyomromba, már jött is vissza. Sőt, voltak napok, amikor ki sem tudtam üríteni kedvenc bögrémet.

Mini mindig mondta, hogy miért kínzom szegény Monot minden reggel, értsem már meg, hogy evvel azt akarja jelezni, hogy nem szereti a kakaót.

És most kérdezhetnétek, hogy akkor miért ittam kakaót.
Nos, a négy hónap alatt ezt a műveletet is sikerült tökélyre fejleszteni. Merthogy megpróbálkoztam borsmenta teával (állítólag az jó hányinger ellen), megpróbáltam, hogy nem iszom semmit.
Persze kaptam a különböző tippeket, hogy még fekvő helyzetben igyak pár korty traubi szódát, egyek pár szem kekszet, stb.
Bármit próbáltam, nem jött be.
Így aztán úgy döntöttem, hogy mivel visszafele jövet még mindig a kakaónak van a legelviselhetőbb íze, marad a reggeli rutin.

Szerencsére, ahogy a szakirodalom is megírta, a rosszullétek 3-4 hónap után általában abbamaradnak, és ez nálam is így volt.
Most már a régi szenvedéllyel tudom elfogyasztani reggeli italomat, és a gyomrom is és a Mono is megbékélt a kakaó-mániámmal.

És a másik. A hűtő.
Hogy a hűtőtől miért lettem rosszul, azt nem tudom. De egész egyszerűen nem tudtam kinyitni a hűtőt. Úgyhogy ez az időszak úgy nézett ki, hogy ami egyszer bekerült a hűtőbe, azt én már többet biztos nem vettem ki. Így aztán Minié volt a feladat, és hétvégente Drága Ősömé, hogy amire szükség volt, vagy amire éppen már nem, azt kivegye belőle.
Nem tudom, mitől undorodtam a hűtőtől? Miért volt ott lelki szemeim előtt, hogy ha kinyitom a hűtőt, akkor kimászik belőle valami, hiszen mindent én raktam bele, és tudtam, hogy semmi olyan nincs benne, ami már romlott lenne, vagy éppen penészes.

Idővel azonban ez a hűtő-iszonyom is elmúlt, és most már újból jóban vagyunk.

Az első orvosi vizsgálat

Nagy izgalommal vártuk az első látogatást orvosomnál, hogy megbizonyosodjunk arról, amit a teszt már kimutatott.
A vizsgálat gyors volt, és mondhatjuk úgy is, hogy eredményes.
Az egyetlen pont, amikor eláll egy pillanatra a lélegzetem, mikor az orvosom megkérdezte, hogy voltak-e ikrek a családban.
Aztán kaptunk beutalót ultrahangra, és megbeszéltük, hogy egy hónap múlva találkozunk.

Minivel utánanéztünk a családfáinknak, és kiderült, hogy mindkettőnk részéről vannak ikrek a családban, úgyhogy az esély meg lett volna rá, hogy esetleg nálunk is szóba jöhet.
Érdekes érzés volt eljátszani a gondolattal, hogy nem egy, hanem két kis élet fejlődik bennem.
Mert az addig rendben van, hogy két gyerkőccel tervezünk, na de nem egyszerre gondoltuk.
És mindenből egyből kettőt venni?
Főleg, ha két fiú, vagy két lány lesz, akiket az ember akaratlanul is ugyan olyanba öltözteti őket.
És hogy fér be a liftbe a babakocsi?
És egyáltalán hol fér el két baba egyszerre bennem is, meg úgy egyáltalán?

Aztán elérkezett az ultrahang vizsgálat.
Én nagyon izgultam, hogy az ultrahang is azt mutassa, amit szeretnénk. Aztán megláttuk a monitoron a kis fekete pontot, és már ott volt a bizonyíték, hogy Miniből és Miniből egy Mono fejlődik.
És igen. Bebizonyosodott,  hogy csak egy baba nődögél a pocakomban.

Nagyon örültünk az kicsiny Mononak, de azért este az ágyban Mini megjegyezte, hogy kicsit sajnálja, hogy mégsem ikrek.
De ha nem is egyszerre, majd egymás után...

Terhesség kezdete = Álomkór

"MÁRCIUS 6.

20:00

- Halló?

- Beck, mi van veled? Nagyon kipukkadt a hangod.

- Lena. Nem tudom, mi van velem. Hány óra?

- Nyolc! Aludtál?

- Ja. Elájultam a televízió előtt. Nem tudom, mi bajom.

- Én tudom.

- Na?

- Az, hogy állapotos vagy."

Azt hiszem ez a párbeszéd mindenkinél lezajlott párszor.

Ha megkérdezik, mivel telt az első három hónap, azt hiszem, az első, ami eszembe jut róla, az az alvás.

Előtte is nagy volt az alvásigényem. Konkrétan 10 óra után már nem sok mindent lehetett velem kezdeni, és ha nem aludtam napi 8 órát a másnapomnak is annyi volt.

De a terhesség erre még tett egy lapáttal.

Konkrétabban semmit nem lehetett velem kezdeni. Reggel egyre nehezebb volt a koránkelés, a munkahelyen ebéd után úgy kellett kitámasztani a szemeimet, hogy legalább ne tűnjön úgy, mint aki alszik. Munka után alvás, aztán vacsora, és ismét alvás. És hétvégén alvás, alvás, és alvás...

Meg kell mondjam, minden elismerésem Mininek, hogy ezt az időszakot elviselte tőlem, mert enyhén szólva sem tettem eleget házastársi kötelességeimnek, sehol és semmilyen formában.

És szintén köszönet érte, amiért hősiesen tűrte, amiért szó szerint kisajátítottam a jobb vállát, hogy az alvásom minél kényelmesebb legyen, és eközben néha szinte lelöktem az ágyról.

Beindult a Nagymama hormon

"MÁJUS 28.
Anyám dacol a babonával. Ma este a szüleimnél vacsoráztam, és anyám megmutatta, mire pazarolta - úgy értem, mivel töltötte - az utolsó két hónapot. Úgy kötött, mint egy megszállott."

Azt hiszem, ez nálunk is konkrétan így zajlott le.
Mivel a Sógornőm és az Öcsém az unoka érkezésének bejelentésekor már fonallal is készültek, hogy Drága Ősöm neki is állhasson a kocsitakarónak, így már gyakorlott volt, mire 4 hónapra rá értesült, hogy kétszeresen is nagymama lesz.
Szóval a Nagymama gén kétszeresen is aktíválódott benne.

Így aztán gyorsan felderítette a város legjobb üzleteit, ahol a legjobb fonalakat lehet kapni, az interneten lévő online áruházakról nem is beszélve, és már nem tud úgy elmenni egy kirakat mellett sem, hogy ne tudományos alapon, szakértő szemmel nézze meg a kötött dolgokat, hogy hogy is lehetne megcsinálni. A különböző fonalakból pedig már előre tudja, lelki szemei előtt látja, hogy mit fog belőle kötni Gergőnek (az unokaöcsém), és Mononak.

Persze ilyen szempontból mi szerencsésebbek vagyunk, mert a prototípusok elkészülte után Mononak már rutinból megy a kisruhák gyártása.
Én pedig kihasználva a hormonok hatását,folyamatosan adom le a rendelést, hogy a kistakaró mellé még mi mindent szeretnék, kihasználva a Nagymamává válás kezdeti lelkesedéseit.

Azt hiszem Drága Ősömnek mozgalmas napjai lesznek, ha egyszer nyugdíjba megy...

A Jel

Annak idején konkrét elképzeléseink voltak a családtervezésről Minivel.
Először lakás, aztán házasság, végül gyerek.
És mivel szeretjük bonyolítani az életünket, ezért az első kettőt tavaly pár hónapon belül, le is tudtuk.

Bár Mini azt is el tudta volna képzelni, hogy már az esküvőn terhes legyek, én határozottan elleneztem az ötletét, mondván az esküvőn jól akarom érezni magam, és nem azon izgulni, hogy esetleg rosszul leszek, vagy valami baja lesz a babának.
Így aztán a 21. század találmánya, a fogamzásgátló tabletta ezután került ki a napirendből. 6 év után elég furcsa volt, hogy este a fogmosás előtt nincs miért nyúlni az éjjeli szekrényen.
És persze az izgalom, hogy ennyi idő után vajon hogy "működök".
Mivel ahhoz is én ragaszkodtam, hogy kivárjuk a 3 hónapot, amíg állítólag a gyógyszer kiürül a szervezetemből, így megindult a tudatos felkészülés a terhességre.

Először is egy vérvizsgálat, hogy megtudjuk, hogy állok egészségügyileg. Bevallom ez a része volt a legnehezebb, mivel 14 éves korom óta nem láttam tűt, és ha nem Mini rokona vette volna a vért, most is megfutamodtam volna.
Szerencsére az eredményekből semmi komoly probléma nem derült ki, csak a már tudott vérszegénységem.
Így aztán ettől a naptól kezdve nagy dózisban szedtem a vasat és a folsavat, hogy ezen hibámat is orvosoljuk.

És ha már egészségügyileg rendben vagyok, akkor jöhetett a fizikai felkészülés.
A legmegfelelőbbnek a power jógát találtam, amiről részletesen írtam itt. Tökéletesen karbantartja a testet, megfelelő lazaságot biztosít, és ott lettek izmaim, ahol nem is sejtettem, hogy vannak.
Így aztán mondhatom, hogy olyan alakkal vágtam neki a terhességnek, amilyen még soha nem volt.

Aztán elérkezett a január. Az első hónap, amikor már "élesben mentek a dolgok".
Előre megegyeztünk arról is, hogy nem görcsölünk a témán, a baba úgyis akkor jön, amikor akar, és csak azért nem bújunk ágyba, mert nekünk most gyereket kell csinálni.
Így aztán, mint utólag kiderült, tényleg nem is bújtunk akkor össze, amikor kellett volna.

Aztán jött a február, amit Mini Líbiában töltött, úgyhogy esélyünk sem volt.

És aztán a március. Amikor Mini már itthon volt egy ideje, mivel nem volt munkája. Egyik este közölte vele, hogy ebben a hónapban minden össze fog jönni, amit akar, akarunk.
Egy jó állás, a baba, és egy új mobil (hát igen, férfiból van).
Bevallom, ebben a hónapban már nézegettük a neten az ovulációs kalkulátort, és mivel mindketten kislányt szerettünk volna, ezért a tudományos értekezéseket, hogyan is kell lányt csinálni.

Végül aztán ebben a hónapban sem görcsöltünk, nem is beszéltünk róla, hogy talán..., esetleg..., vagy mi van, ha mégsem.... Eljött a március 27-e, amikor egyszer csak úgy mellékesen megjegyeztem Mininek, hogy az én atomóraként működő szervezetembe némi porszem kerülhetett, mert már 4 napja késett.
Bár én még várni akartam, gondoltam annál nincs rosszabb, ha már reménykedik az ember, aztán mégsem azt mutatja a teszt, de Mini hajthatatlan volt, így aztán irány a bevásárlóközpontban a DM, és a nagy terhességi teszt vásárlás.

Bevallom, valahogy olyan hülyén éreztem magam a polc előtt. Mint egy kamaszlány, aki valami rosszat csinált. Pedig ott volt a gyűrű az ujjamon, a férjem mellettem, és határozottan tervezett volt a dolog, mégis fura érzés volt az első terhességi tesztem megvásárlása.
Egyáltalán minek ennyi fajta, hogy az ember még választani se tudjon???
Bár sok helyen olvastam, hogy valaki 2-3-at vesz a biztonság kedvéért, gondoltam ha azt akarja mutatni, amit, akkor elég lesz egy is.
Aztán hazajöttünk, letettük az asztalra, és csak néztük. Talán mindketten bátorságot gyűjtöttünk mindkét szóba jöhető verzióhoz. Aztán összeszedtük magunkat, és a használati utasítás gondos elolvasása után nekiálltunk a bizonyításnak.
Nem kellett sokat várni, mivel szinte még bele sem fogtam a kísérletbe, már ott volt a két csík, így aztán nem volt kérdéses, hogy visszaszámolva nagyon jól sikerül a Nőnap.

És megint jött a dilemma. Kinek, mikor, hogyan mondjuk meg.
Én ennél a pontnál megint ragaszkodtam a 3 hónaphoz, amikor azt mondják, hogy már biztos.
De mire észbe kapta, Mini már küldte is az emailt Drága Ősömnek, és nem sokat kellett várni a telefonra sem, mikor Édesanyám konstatálta, hogy rövid időn belül kétszeresen is nagymama lesz.
Persze szigorúan a lelkére kötöttük, hogy ez titok még egy darabig, és jobb, ha némasági fogadalmat tesz.
Mi pedig vártuk a napot, hogy orvosilag is megerősítést nyerjen, hogy bővül a család.

A könyv

A könyv, ami meghozta az ihletett az előrehozott blogíráshoz:

Rebecca Eckler: Felcsináltak!

Egy modern kismama vallomásai

Bevallom őszintén, hogy mikor Sógornőm odaadta a könyvet, némi kétkedéssel fogadtam. Elvégre hogy lehet egy könyvnek, ami a terhesség csodáját írja le, ilyen címet adni?

Amúgy sem szeretem ezt a szót.

Elvégre ehhez a dologhoz legalább két ember kell, akkor hogy lehet úgy írni róla, mintha a nő ott sem lett volna? Ez nem az a dolog, amit csak a férfiakra lehet fogni.

Na de túltevén magamat az első sokkon, gondoltam egy reptéri várakozáshoz, és egy repülőúthoz tökéletesen szórakoztató és kikapcsoló olvasmány lesz.

És ahogy olvastam, egyre több hasonlóságot fedeztem fel (kor, életstílus, stb.), így aztán nem bírtam magammal, írói vénámmal és billentyűzetet ragadva idő előtt életre keltettem blogomat.

Így mint a könyvek legvégén, én is szeretnék köszönett mondani Becknek az ihletért:

Mivel a tapasztalatait naplószerűen írja le, ezért a blogból kifolyólag én is ezt fogom tenni, és bár időrendben nálam nem egészen akkor következtek be a felfedezések, a történetek hasonlóak.

A könyvből való idézetekkel pedig remélem nem sértek meg mindenféle szerzői és egyéb jogokat.

Ki kicsoda, avagy némi jelmagyarázat

Hát igen. Ez nálunk nem egyszerű kérdés.

Mert általában van neve a férjnek, van neve a feleségnek.

Aztán vannak a becenevek, általában külön a nőnek, és külön a férfinek.

Aztán lesz a család, és lesz Apa, meg Anya.

Hát nálunk már a kezdetekkor homokszem került a gépezetbe.

Merthogy a nőnek (vagyis nekem) lett egy kutyusom, becsületes nevén Jar-Jar.

Akit a férfi (vagyis a férjem) elnevezett Mininek, mivel alig fél kg-ot nyomott, mikor hozzánk került.

Aztán mivel én sem nőttem éppen nagyra, egy idő után én is Mini lettem.

És végül a férjem is Mini lett.

Így aztán ha egy Mini hívja a másik Minit, akkor általában két Mini jelenik meg egyszerre.

És ezekután jön a csavar.

Születendő gyermekünk jelenlegi neve Mono.

De ezekután honnan??

Mindketten Doktor House rajongók vagyunk. És az egyik részben egy nő kereste fel a mogorva dokit, hogy valami baja van. Mire kiderült, hogy a baj a terhesség. De mivel nem merte megmondani a barátjának, ezért csak annyit mondott, hogy a betegségének a neve, Mono.

Hát innen maradt meg ez a név, még évekkel ezelőtt és azóta is ezt használjuk születendő gyermekünkre.

A kezdetek...

Bevallom őszintén, nem akartam blogot írni. Legalábbis még nem most akartam belefogni.

Először a Sógornőm vetette fel, hogy nem akarok-e blogot írni a terhességről. Akkor határozottan utasítottam el az ötletét.

Úgy gondoltam, majd ráérek blogot írni akkor, ha már meglesz a baba. Elvégre sokkal több a történés, és talán majd egyszer a babám is szívesen elolvassa, míg lehet, hogy a terhességemre nem annyira kíváncsi.

Legalábbis magamból kiindulva. Én egy képet láttam Drága Ősömről, amikor én még csak pocaklakó voltam, és valahogy mindig furcsa érzésem van, hogy én ott vagyok a képen, de mégsem.

Aztán a múlt héten a férjemhez utaztam Frankfurtba, és az útra magammal vittem egy könyvet, amit szintén a Sógornőmtől kaptam, és a szigorú szakirodalomhoz képest kicsit lazább stílusban mutatja be a terhességet.

És mondhatjuk azt, hogy ihletet kaptam.

Így aztán a könyvön keresztül próbálkozom majd leírni a terhességem főbb állomásait.