Először lakás, aztán házasság, végül gyerek.
És mivel szeretjük bonyolítani az életünket, ezért az első kettőt tavaly pár hónapon belül, le is tudtuk.
Bár Mini azt is el tudta volna képzelni, hogy már az esküvőn terhes legyek, én határozottan elleneztem az ötletét, mondván az esküvőn jól akarom érezni magam, és nem azon izgulni, hogy esetleg rosszul leszek, vagy valami baja lesz a babának.
Így aztán a 21. század találmánya, a fogamzásgátló tabletta ezután került ki a napirendből. 6 év után elég furcsa volt, hogy este a fogmosás előtt nincs miért nyúlni az éjjeli szekrényen.
És persze az izgalom, hogy ennyi idő után vajon hogy "működök".
Mivel ahhoz is én ragaszkodtam, hogy kivárjuk a 3 hónapot, amíg állítólag a gyógyszer kiürül a szervezetemből, így megindult a tudatos felkészülés a terhességre.
Először is egy vérvizsgálat, hogy megtudjuk, hogy állok egészségügyileg. Bevallom ez a része volt a legnehezebb, mivel 14 éves korom óta nem láttam tűt, és ha nem Mini rokona vette volna a vért, most is megfutamodtam volna.
Szerencsére az eredményekből semmi komoly probléma nem derült ki, csak a már tudott vérszegénységem.
Így aztán ettől a naptól kezdve nagy dózisban szedtem a vasat és a folsavat, hogy ezen hibámat is orvosoljuk.
És ha már egészségügyileg rendben vagyok, akkor jöhetett a fizikai felkészülés.
A legmegfelelőbbnek a power jógát találtam, amiről részletesen írtam itt. Tökéletesen karbantartja a testet, megfelelő lazaságot biztosít, és ott lettek izmaim, ahol nem is sejtettem, hogy vannak.
Így aztán mondhatom, hogy olyan alakkal vágtam neki a terhességnek, amilyen még soha nem volt.
Aztán elérkezett a január. Az első hónap, amikor már "élesben mentek a dolgok".
Előre megegyeztünk arról is, hogy nem görcsölünk a témán, a baba úgyis akkor jön, amikor akar, és csak azért nem bújunk ágyba, mert nekünk most gyereket kell csinálni.
Így aztán, mint utólag kiderült, tényleg nem is bújtunk akkor össze, amikor kellett volna.
Aztán jött a február, amit Mini Líbiában töltött, úgyhogy esélyünk sem volt.
És aztán a március. Amikor Mini már itthon volt egy ideje, mivel nem volt munkája. Egyik este közölte vele, hogy ebben a hónapban minden össze fog jönni, amit akar, akarunk.
Egy jó állás, a baba, és egy új mobil (hát igen, férfiból van).
Bevallom, ebben a hónapban már nézegettük a neten az ovulációs kalkulátort, és mivel mindketten kislányt szerettünk volna, ezért a tudományos értekezéseket, hogyan is kell lányt csinálni.
Végül aztán ebben a hónapban sem görcsöltünk, nem is beszéltünk róla, hogy talán..., esetleg..., vagy mi van, ha mégsem.... Eljött a március 27-e, amikor egyszer csak úgy mellékesen megjegyeztem Mininek, hogy az én atomóraként működő szervezetembe némi porszem kerülhetett, mert már 4 napja késett.
Bár én még várni akartam, gondoltam annál nincs rosszabb, ha már reménykedik az ember, aztán mégsem azt mutatja a teszt, de Mini hajthatatlan volt, így aztán irány a bevásárlóközpontban a DM, és a nagy terhességi teszt vásárlás.
Bevallom, valahogy olyan hülyén éreztem magam a polc előtt. Mint egy kamaszlány, aki valami rosszat csinált. Pedig ott volt a gyűrű az ujjamon, a férjem mellettem, és határozottan tervezett volt a dolog, mégis fura érzés volt az első terhességi tesztem megvásárlása.
Egyáltalán minek ennyi fajta, hogy az ember még választani se tudjon???
Bár sok helyen olvastam, hogy valaki 2-3-at vesz a biztonság kedvéért, gondoltam ha azt akarja mutatni, amit, akkor elég lesz egy is.
Aztán hazajöttünk, letettük az asztalra, és csak néztük. Talán mindketten bátorságot gyűjtöttünk mindkét szóba jöhető verzióhoz. Aztán összeszedtük magunkat, és a használati utasítás gondos elolvasása után nekiálltunk a bizonyításnak.
Nem kellett sokat várni, mivel szinte még bele sem fogtam a kísérletbe, már ott volt a két csík, így aztán nem volt kérdéses, hogy visszaszámolva nagyon jól sikerül a Nőnap.
És megint jött a dilemma. Kinek, mikor, hogyan mondjuk meg.
Én ennél a pontnál megint ragaszkodtam a 3 hónaphoz, amikor azt mondják, hogy már biztos.
De mire észbe kapta, Mini már küldte is az emailt Drága Ősömnek, és nem sokat kellett várni a telefonra sem, mikor Édesanyám konstatálta, hogy rövid időn belül kétszeresen is nagymama lesz.
Persze szigorúan a lelkére kötöttük, hogy ez titok még egy darabig, és jobb, ha némasági fogadalmat tesz.
Mi pedig vártuk a napot, hogy orvosilag is megerősítést nyerjen, hogy bővül a család.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése