A terhesség eddigi ideje: 24 hét 4 nap
Kilók száma: 49,9 kg.
Még terhes sem voltam, de mindenki evvel a vizsgálattal riogatott, hogy ezt túl kell élni.
A védőnő is úgy adta elő, hogy márpedig éhgyomorral kell menni, és korán kell kelni, és nagyon cukros az a víz, stb.
Mivel ugye vérvétel, tehát eleve a gondolatától is rosszul vagyok, hát fel is készültem a legrosszabbra.
Bevallom ezúttal sem bíztam magam másra, mint kedves rokonunkra, így legalább egy kicsit elviselhetőbb lesz a dolog, gondoltam.
És akkor vegyük sorra.
1. A korán kelés.
Azt hiszem, az ember lánya eddigre már meg is szokta, hogy nem tud reggel 9-ig aludni. Legalábbis az én kicsi Monom a pocakomban fél 6 körül már jelzi, hogy "anya, én ébren vagyok, te miért alszol még?". Ilyenkor azért még rá tudom beszélni, hogy ne akarjon már hajnalok hajnalán kiugrasztani az ágyból, hiszen itt van az egész nap, nem maradunk le semmiről. Aztán 7-kor megunom, hogy akárhogy fordulok, csak nem tudok visszaaludni, és akkor megadom magam a kérésnek, és felkelek.
Szóval úgy gondolom, a korán kelés kipipálva.
2. Éhgyomorral kell menni.
Ez sem nagyon jelentett problémát, mivel a kakaómon kívül az elmúlt 20 évben sem tudtam reggelizni, úgyhogy nem vágytam egy jó kis tojásrántottára, vagy egy hatalmas szendvicsre.
Azért a kakaóm hiányzott, dehát egyszer túl lehet élni.
3. Nagyon cukros a víz.
Rendes kismama módjára, ahogy a védőnő megmondta, vittem egy fél citromot, amit belefacsartam a pohárba. Ez volt az a pont, amiért talán már tegnap este izgultam. Gondosan kikészítettem a konyhaasztalra a fél citromomat, csak hogy itthon ne hagyjam. Próbáltam az utolsó cseppeket is a cukros vízbe juttatni, majd a tetején úszkáló magokat kihalászni. Mivel a védőnő azt is a lelkemre kötötte, hogy vigyek kiskanalat is, hogy meg tudjam keverni az itókámat, azt hiszem abszolút felkészült voltam.
A vérvételnél most sem néztem oda, de pillanatok alatt megvolt. Aztán jött a "leiszom magam dolog". Bevallom sokkal-sokkal rosszabbra számítottam. Az elején még gondoltam is, hogy "ohh, hát ebből miért kellett ekkora ügyet csinálni, ez nekem meg sem kottyan". Aztán mire lehajtottam a majd 3 dl vizet, már a vége fele fogyott a lendület. Nem is az édesség miatt, hanem a mennyiség miatt.
Értem én, hogy sokat kell inni. Na de egyhuzamban ennyit????
Aztán jött a 2 óra várakozás. Szerencsére közel lakunk a kórházhoz, úgyhogy ezen időt itthon töltöttem (és ez idő alatt született meg a bejegyzés első fele).
A legrosszabb az volt, hogy némi hányinger azért kerülgetett, és azon küzdöttem, hogy bennem maradjon még legalább másfél órát a cucc. Nehogy már meg kelljen ismételni a vizsgálatot, és nehogy már én legyek olyan béna, hogy nem tudom megcsinálni.
9-kor mentem vissza az újabb csapolásra, egy gyors tűszúrás, és már túl is voltam az egészen.
És mivel ekkora hős voltam, úgy gondoltam, megérdemlek egy sajtburgert.
Sajnos a legközelebbi McDonald's felújítás miatt zárva volt, így első gondolatom az volt, hogy "na jó, akkor menjünk haza". De a második, hogy "én igenis megdolgoztam ezért a sajtburgerért, és nekem KELL ez a kis bűnözés".
Így aztán célba vettem a következő közelben lévő éttermet.
Sajnos az ajtóban tudatosult bennem, hogy még csak 10 óra van, és csak fél 11-től adnak sajtburgert, így aztán be kellett érnem egy McReggelivel, és egy pohár tejeskávéval.
Viszont a Mc Café-ban kellemes meglepetés ért. Mivel a kiszolgáló lány készségesen válaszolt ama kérdésemre, hogy vmi olyasmit szeretnék, amiben kevés a koffein. Vázolta a lehetőségeimet, annak függvényében, hogy nagyobb, vagy kisebb adagot szeretnék, tejjel vagy inkább tejhabbal. Végül egy fél adag kávéval készült bécsi kávénál maradtunk.
Nem tudom, hogy annak köszönhető-e, hogy már látszik-e a pocakom, vagy alapból is ilyen kedvesek itt, de mondta, hogy nyugodtan üljek le, ő kihozza nekem, ha elkészült, majd elnézést kért, hogy csak cukrot hozott hozzá, és édesítőszert nem.
Tehát azt hiszem, evvel a kávéval, és a kiszolgálással kárpótolva érezhettem magam a sajtburgeremért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése