"MÁRCIUS 6.
20:00
- Halló?
- Beck, mi van veled? Nagyon kipukkadt a hangod.
- Lena. Nem tudom, mi van velem. Hány óra?
- Nyolc! Aludtál?
- Ja. Elájultam a televízió előtt. Nem tudom, mi bajom.
- Én tudom.
- Na?
- Az, hogy állapotos vagy."
Azt hiszem ez a párbeszéd mindenkinél lezajlott párszor.
Ha megkérdezik, mivel telt az első három hónap, azt hiszem, az első, ami eszembe jut róla, az az alvás.
Előtte is nagy volt az alvásigényem. Konkrétan 10 óra után már nem sok mindent lehetett velem kezdeni, és ha nem aludtam napi 8 órát a másnapomnak is annyi volt.
De a terhesség erre még tett egy lapáttal.
Konkrétabban semmit nem lehetett velem kezdeni. Reggel egyre nehezebb volt a koránkelés, a munkahelyen ebéd után úgy kellett kitámasztani a szemeimet, hogy legalább ne tűnjön úgy, mint aki alszik. Munka után alvás, aztán vacsora, és ismét alvás. És hétvégén alvás, alvás, és alvás...
Meg kell mondjam, minden elismerésem Mininek, hogy ezt az időszakot elviselte tőlem, mert enyhén szólva sem tettem eleget házastársi kötelességeimnek, sehol és semmilyen formában.
És szintén köszönet érte, amiért hősiesen tűrte, amiért szó szerint kisajátítottam a jobb vállát, hogy az alvásom minél kényelmesebb legyen, és eközben néha szinte lelöktem az ágyról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése